Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-20 / 247. szám

SZERDA, 1971. OKTÚBER 20. 3 Á Népstadiontól Valenciáig A hét sportolói Négy csapatunk a kupákért Hat szegedi aranyérmes Budapesten rendezték meg a serdülő korú birkózók se­regszemleversenyének or­szágos döntőjét, s azon a Szegedi VSE fiataljai kitű­nően szerepeltek. Első lett súlycsoportjában, aranyér­met szerzett Pocsai Lajos, Lippai György, Nagygyörgy István, Balla József, Molnár Tibor és Péter István, má­sodik Somogyi Sebők, Mar­kos, Nagy L., harmadik Ba­logh, Csúri, Kakuszi és Kiss Tibor. A kötöttfogású NB II harmadik, egyben befejező fordulójában már gyengéb­ben szerepeltek a szegedi vasutasok. Debrecenben, a Diósgyőri VTK-val 5:5 arányban döntetlenül végez­tek, majd a DVSC-től 6:3 arányú vereséget szenved­tek. A Szegedi Vasutas ifjúsá­gi birkózói Jászberényben országos kötöttfogású verse­nyen vettek részt. Az SZVSE versenyzői a követ­kező helyezéseket szerezték meg: 60 kg: 1. Sánta Zsolt. 70 kg: 1. Dobó József. 56 kg: 2. Retkes János. 87 kg: 2. Márki Dezső. Az őszi idény harmadik nemzetközi kupaszerdája a mai. A labdarúgó BEK-ben és a KEK-ben a legjobb nyolc, míg az UEFA Kupá­ban a legjobb 16 közé ju­tásért küzdenek a csapatok. A legtöbb találkozót ma, szerdán rendezik, csupán né­hányat játszottak le tegnap, vagy játszanak majd holnap. Európa 33 országából 130 csapat indult három héttel ezelőtt, s most már csupán 23 ország érdekelt. Legsike­resebben a szovjetek, a ro­mánok, a hollandok és a skótok szerepeltek — vala­mennyi együttesük tovább­jutott. Skóciából és Hollan­diából 5—5, Romániából 4, a Szovjetunióból pedig 3 együttes indul. Ide kell so­rolni a magyar csapatokat is. hiszen még négyen áll­ják a „sarat", bár meg kell jegyezni: a Honvéd még csupán most kezdi a küz­delmeket a KK-ban. Valenciában, este fél 9-kor kezdenek az újpestiek. A Valencia nem fiatal átlag­életkorú együttes, nemzetkö­zi hírű labdarúgójuk nincs, csupán az edzőjük világhí­rű. A tréner: Alfredo Di Stefano. A hírek szerint a malmőiekkel azonos képessé­gűek a spanyolok. Játékstí­lusuk közel áll az angol fut­ballhoz. Az Űjpest a Sal­gótarjánban kezdett csapat­tal veszi fel a küzdelmet. Keretük a következő: Szent­mihályi, Borbély, Káposzta, Noskó, Maurer, Horváth, Ju­hász P., Dunai III., Zámbó, Fazekas, Göröcs, Bene, Du­nai II., Tóth A., Nagy L. Skóciában, Perth városá­ban a St. Johnstone ellen játszik az UEFA Kupáért a Vasas. Keveset hallottunk a skótokról, azt azonban igen, hogy Conolly és Hall a leg­jobb játékosuk, csatársoruk veszélyes, védelmük pedig egyszerűen kitűnő: gyakran heteken, hónapokon keresz­tül nem kapnak gólt. Ez a találkozó este 8-kor kezdő­dik. A Vasas kerete: Tamás, Mészáros, Fábián, Vidáts, Lakinger, Ihász, Menczel, Török, Farkas, Puskás dr., Váradi B., Müller, Kovács, Bárányos, Antal, Szőke. A Népstadionban a görög Panioniosz ellen ugyancsak az UEFA Kupáért játszik a Ferencváros este háromne­gyed 6-kor. Durva játékmo­doráról híres a Panioniosz. Mivel idegenben kezdenek, nyilván mindent megtesznek, hogy ne kapjanak gólt, s a várható küzdelemben elkép­zelhető a durvaság is. Leg­veszélyesebb csatáruk Dedes, aki tavaly bronzcipős volt. Prágában a KK-ért fut­ballozik a Budapesti Hon­véd a Sparta Praha ellen. A prágai védelem sebezhe­tő, támadóik viszont veszé­lyesek. Nehéz lesz a piros­fehéreknek nyerni, bár nem esélytelenek az este fél 6­kor kezdődő mérkőzésen. Valószínűleg helyet kap a kezdőcsapatban a sérülésé­ből nemrég felépült Pintér is. Néhány szót a külföldi csapatokról. A Celtic köny­nyedén jutott a BEK-ben a legjobb nyolc közé, s a mai találkozón is biztos nyerő­nek tűnik, hiszen egy alig ismert máltai csapatot fogad otthonában. Legnehezebb helyzetben talán a Marseille van, amely a kupavédő Ajax ellen játszik Marseille­ben. A franciák a siker ér­dekében elhalasztották a hét végi bajnoki mérkőzésü­ket. A. S. A hétvégi sporteseményeken leginkább a következő sze­gedi sportolók tűntek ki (képünkön balról jobbra): Varga Gyula, a SZEOL—Bp. Spartacus NB I B-s labdarúgó­mérkőzésen, Tégla Ferenc (SZVSE), a magyar—ukrán válogatott atlétikai viadalon 65,44 m-es diszkoszvetéscvcl, Tóth Margit, a Spartacus—Almásfüzitő NB I-cs röplabda­mérkőzésen, Lippai György (SZVSE), aki a serdülő bir­kózók országos seregszemle-versenyén győzött, mind a hét ellenfelével szembeu kétvállas győzelmet aratott AtléfasikereE< Még beleszélhatnak az elsőség eldöntésébe A Csongrád megyei ifjú­ság labdarúgó-válogatott egy héttel ezelőtt vereséggel kezdte az 1971/72. évi torna selejtezőit. Csapatunk Szol­nokon, Szolnok megyével szemben maradt alul, mint arról már írtunk. A siker­Á Textilművek mór bajnok A Dorozsmának döntetlen is elég Az idényzárás előtti for­dulót játszották az elmúlt hét végén a megyei kézi­labda-bajnokságban. A lá­nyok mezőnyében rangadó­kat játszottak: az éllovas Szegedi Textilművek bizto­san, végig több góllal vezet­ve, a vártnál könnyebben győzött a második helyen álló Statisztikai Technikum ellen, így a textiles lányok első helye most mái- „ma­tematikailag" is biztosított. A harmadik és negyedik helyen állók összecsapásán megle­petés született: nagy küz­delem után a SZEOL ott­honában legyőzte az SZVSC-t. A többi mérkőzé­sen az esélyesek győztek, nem is változott a tábláza­ton a sorrend. A férfiaknál „sima" for­duló volt. Legfeljebb a SZEOL nyolcgólos szentesi győzelme váratlan. A Kis­kundorozsmai Gépjavító tartja egypontos előnyét, és az idényzárón — Szegedi Spartacus ellen — a dön­tetlen is elegendő a községi együttesnek a bajnoki cim megszerzéséhez. Eredmények. Nők: Sz. Ifjú Gárda—HÓDI­KÖT 9:7 (5:5). Hódmezővá­sárhely, vezette: Szabó L. és Szedő. Ld.: Balla 4, 111. Almási 3. Sz. Textilművek—Sz. Sta­tisztikai Technikum 10:4 (5:1). Szeged, vezette: Ka­lász és Tárnok. Textilmű­vek: Hauman — Temesvári, Szél, Keszég, Rosta, Pász­tor (4), Dobó (2), Molnár (3), Rácz (1), Takács. Sta­tisztika: Vasas — Volford, Fekete. Buda (1), Pálfi (1), Nagy Zs„ ördögh (2), Cse­renyecz, Gyémánt. H. METRIPOND—Szegedi Konzerv 9:4 (6:1). Hódme­zővásárhely, vezette: Szabó L. és Szedő. Ld.: Kelemen 2, 111 Schaffer 2. Tanárképző—Csongrád 10:6 (6:3). Szeged, vezette: Czikefy és Tritz. Ld.: Boly­ki. Nagv 3—3. íll. Magyar 3. SZEOL—SZVSC 6:5 (3:3). Szentes, vezette: Szabó S. és Ácsai. Ld.: Fekete 3, 111. Horváth 3. 8. Csongrád 21 S I 14 121-185 13 9. Kistelek 21 6 - 15 156-253 10 10. Ifjú G. 21 4 2 15 115-252 10 11. HODIKOT 21 3 - 18 109-257 6 * Ifjúsági csapat hiánya miatt két-két büntetőpont levonva. Férfiak: Sz. Kender—Csongrád 20:15 (10:9). Szeged, vezet­te: Tritz és Czikely. Ken­der: Csonka — Pócza (5), Laczi (1), Boldizsár T. (4), Párkányi (1), Szikora (1), Salbot (2), Boldizsár I. (1), Valkusz, Kuruczi (4), Juhász (1), Bodó. Csongrád: Kozma — Tánczos (1), Gulyás (3), Molnár (1), Bálint (4), Papp (5), Gombos, Bori, Dávid (1), Kocsis, Kisgyörgy. Kiskundorozsmai Gépja­vító—Sz. Volán II. 29:21 (14:12). Kiskundorozsma, vezette: Hetényi és Ákosi. Gépjavító: Fábián — Link (2), Jakus, Kónya (3), Kor­mány (4), Acs (7), Miksi I. (5), Pádár (3), Dáni (5), Miksi S., Zádori. Volán II: Kurucz — Anton, Trippon (10), Darvas (1), Balla (4), Forró (2), Ábrahám (4). Sz. Kábel—Sándorfalva 28:21 (12:14). Sándorfalva. Kábel: Árendás — Zolcsák, Tóth (5), Kovács L. (4), Óhídi (4), Kovács J. (9), Gyovai (1), Dávid (1), László (3), Zsarkó (1). Sándorfalva: Kónya — Kerepesi, Szépla­ki (4), Szántó, Csányi (2), K. Nagy, Ferenczi (3), Kiss (12). SZEOL—Szentesi Kinizsi 25:W (13:9). Szentes, vezet­te: Szabó S. és Ácsai. SZE­OL: Kovács — Pördi (3), Koller (8), Kádár 1), Hi­degkúti (5), Szalai (1), Fü­redi (7). Szentes: Báthori — Török, Orosz, Pásztor, Te­dás, Csányi, Nemes, Csipkó (2), Bencsik, Kossá (1), Var­ga (12), Szabics (2). A Mindszent—Makói VS€ jegyzőkönyve a szokásos időpontig nem érkezett meg a szövetségbe. Az élcsoport állása: 1. Gépjavító 19 16 - 3 510-360 32 2. Kábel 19 15 X 3 502-395 31 3. SZEOL 19 14 2 3 530-353 30 4. SZ. Spart.* 19 12 1 6 350-349 23 5. Szentes 19 9 3 7 353-356 21 6. Volán n. 19 7 2 10 423-435 16 * Ifjúsági csapat hiánya mialt két büntetőpont levonva. telen rajt után ma, szerdán a második fordulóban még javíthat a Csongrád megyei válogatott, s beleszólhat a csoportelsőség kérdésébe. A csoportunkban részt vevő négy válogatott ugyanis Ma­kón találkozik. A fiatalok a következő párosításban küz­denek a pontokért: Csong­rád—Bács, Szolnok—Békés. A selejtezők állása egyéb­ként a következő: 1. Békés 1 1 - - 5-1 2 2. Szolnok 1 1 - - 1-0 2 3. Csongrád 1 - - 1 0-1 ­4. Bács 1 - - 1 1-5 ­Mai ellenfelünk, Bács me­gye pillanatnyilag utolsó he­lyezett. de azért nem lebe­csülendő ellenfél", mert az ifjúsági válogatottak torná­ján bőven akadnak megle­petések. Az elmúlt évek mérkőzései legalább is ezt bizonyítják. A második forduló műso­ra a következő: Bács—Békés serdülőválogatottak barát­ságos mérkőzése, fél 11. Bé­kés—Szolnok ifiválogatott találkozó, negyed 1. Csong­rád—Bács ifiválogatott mér­kőzés, 2 óra. Mindhárom játék ma, szerdán Makón, az MTVSE pályáján lesz. M. K. Az országos ifjúsági NB-s csapatbajnoki viadal harma­dik fordulóján Szegeden, me­gyei válogatott női csapa­tunk Békés megyével mér­kőzött meg, és minden ver­senyszámban győzve 72:34 pontarányban fölényesen nyert. Kiemelkedtek Laskai Ágnes és Nagyiván Teréz eredményei. Részletek. 600 m: 1. Laskai 1:39.1, 100 m gát: 4. Nagy 19.5, 4x100 m: 1. Csongrád (Uhrin, Tom­bácz, Purgel, Rácz) 510, magas: 1. Nagyiván 155, tá­vol: 1. Pósa 511, diszkosz: 2. Molnár 29,66. A SZEOL is rendezett mi­nősítő versenyeket, ahol a fiatal kalapácsvetők tűnitek ki. Férfiak. 60 m: 1. Nóvák (SZEOL) 7.6, kalapács (6): 1. Pavlovi cs 55.24, 2. Sándor 46.70, 3. Katona 44.60. kala­pács (5): 1. Korom 37.53. 2. Weszelovszki 36.10. Mind SZEOL-versenyző. Nők. 60 m: 1. Uhrin (SZEOL) 8.0, 100 m gát: 1. Nagy (SZSI) 19.2, 2. Berzsenyi (SZSI) 21.6, távol: 1. Bajusz 528, 3. Szombathelyi (SZSI) 453. A 16—12 éves atléták is szép számmal álltak rajthoz. Itt Fodor Zoltán 16 éves, megyei válogatott serdülő­atlétánk húgának, a 12 éves Ildikónak tehetsége bonta­kozott ki, aki 8.5 mp-es ezüst jelvényen belüli idővel győzött a 60 m-es síkfutás­ban. A Szegedi Sportiskola fiataljai a 24 versenyszám­ból 13 liajnokságot nyertek, közülük Fazekas Éva, Szend­rei György és Gárgyán Ti­bor nyertek 2—2 bajnoksá­got. örvendetes a csengelei­el; 5 győzelme, akiknek sportolását a helybeli tsz-ek is támogatják. Kecskeméten férfi ifjúsági NB-s megyei válogatott csa­patunk Békés megyét 123:89, a Kecskeméti Dózsát pedig 127:82 pontarányban győzte le. Itt a teljesítmények kö­zül magasan kiemelkedett Grandpierre Csabának a 10 km-es gyaloglásban elért újabb 45:58.4 perces kitűnő országos csúcsa, mely termé­szetesen megyei ifjúsági csúcs is. Jól szerepelt La­luska György és Almási László is. Előbbi 100 méte­ren győzött 11.0 mp-cel, utóbbi a 6 kg-os kalanács­vetésben lett első 55.90 m­es eredménnyel. Monostori Tibor Szabó Miklós győzelme A SZEOL cselgáncsozóinál mozgalmas volt a hét vége. Versenyzőik négy helyen is szőnyegre léptek. Ezek kö­zül a legjelentősebbnek a Budapesten megrendezett nemzetközi ifjúsági viadal számított, amelyen a teljes magyar és szovjet ifjúsági válogatott gárda részt vett. Az öt súlycsoportból négy­ben vendégversenyző diadal­SOROKBAN Labdarúgó-táblázatok 1. Texlilm. 2. Statisztika 3. SZVSC 4. SZEOL 5. METRIP. 21 20 1 21 18 ­21 15 1 21 15 ­21 12 2 6. Tanárkép.* 21 12 1 - 315- 99 41 3 229-123 36 5 232-142 31 6 244-148 30 7 178-137 24 8 220-180 23 NB 1. ZTE 2. SZEOL 3. Debrecen 4. Dunaújv. 01.-DAC 6. Dorog 7. Oroszlány 8. Békéscsaba 9. Bp Spart. 10. K. Dózsa 11. Várpalota 12. Pénzügyőr 13. Volán 14. I'OSPED 15. Ozd 16. SZMTE 17. Ganz-M. 18. Pécsi B. 1. Budafok 2. K.-halas 3. Előre 4. KISTEXT 5. Szeg. D. 6. DEAC 7. Cegléd Láng 9. Gyula 10. Középül. 11. SZVSE 12. Postás 13. MGM 14. Szarvas 15.1 eltel 16. Sz. MAV I B 11 8 2 11 7 2 11 6 4 11 6 3 11 6 3 11 4 5 11 5 2 11 4 4 11 4 4 11 4 3 11 4 2 11 1 6 11 3 2 11 3 2 11 2 3 11 2 3 11 2 2 11 1 2 1 28-10 18 2 26-16 16 1 13- 4 16 2 15- 8 15 2 19-12 15 2 16-10 13 4 22-16 12 3 16-13 12 3 13-17 12 4 22-18 11 5 10-14 10 4 8-14 8 6 13-20 8 6 15-23 8 6 12-19 7 6 10-18 7 7 10-18 6 8 10-28 4 6. Gyoma 7. Szentesi V. 8. Bes. Agyag. 9. Makó Bcs. MAV 11. Csongrád SZAK 13. Sarkad 14. Szalvai SE 15 M -kovácsh. 16. Tiszaföldvár 10 4 4 2 10 4 3 3 10 3 4 3 10 4 2 4 10 5 - 5 10 4 1 5 10 2 5 3 10 3 2 5 10 2 2 6 10 2 1 7 10 2 - 8 8- 7 12 18-16 11 17-13 10 7- 8 10 11-12 10 12-12 9 14-14 9 13-14 8 7-21 6 11-17 5 6-23 I MEGYEI I. OSZTÁLY 10 6 3 1 20. 10 6 2 2 13­10 4 5 1 12­10 6 1 3 14 10 5 2 3 12­10 4 2 4 14­10 4 2 4 15. 10 2 6 2 17­10 3 4 3 18­10 2 5 3 13­10 4 1 5 11 10 4 1 5 12 10 3 1 6 11­10 2 3 5 9­10 2 2 6 8­10 1 4 5 13­9 15 9 14 7 13 10 11 8 12 11 10 14 10 16 10 18 10 10 9 7. Konzerv 21 8 3 10 175-244 19 1. Bcs. 2. KTE 3. HODGEP 4. Mczőll Kk.-Iháza NB VTSK III 10 7 1 2 21- 5 15 10 7 - 3 21-13 14 10 5 3 2 15-10 13 10 5 2 3 11- 9 12 10 5 2 3 13-11 12 1. METRIPOND 2. Sz. Építők 3. Szt. Kinizsi 4. Dorozsma 5. Apátfalva 6. Sz. Kender 7. Sz. Kinizsi 8. Alsóváros 9. Tápé 10. MTVSE 11. Sz. Spartacus 12. Csanádpalota 13. Mindszent MEGYEI n. 1. Sándorfalva 9 2. Földeák 9 3. H. Porcelán 10 4. Sz. Poslás 10 Nagymágocs 9 6. Sz. Textil 9 7. Fábiinsebcs. 9 8. Nagylak 10 9. Kistelek 9 10. Deszk 10 11. Tanárképző 8 12. Algyő 9 13. Szőrcg 3 14. Bakló 8 Az elmaradt KITE­kőzés pontj-it nem bele u táblázatba. 10 6 3 1 14- 7 15 9 4 4 1 13- 8 12 8 5 1 2 15- 7 11 9 5 1 3 13- 8 11 9 4 3 2 12- 8 11 9 4 2 3 17-10 10 9 3 4 2 8- 5 10 10 5 - 5 10-10 10 9 3 3 3 10-11 9 9 2 4 3 6- 7 8 9 - 4 5 7-16 4 9 2 - 7 5-21 4 9 117 5-15 3 OSZTÁLY 8 1 - 30- 7 17 6 2 1 24-15 14 5 2 3 21- 8 12 4 3 3 16-12 11 5 13 11- 7 U 5-4 23-16 10 3 3 3 19-13 9 3 3 4 11-11 2 5 2 13-14 3 3 4 14-23 13 4 9-19 2 1 6 12-27 - 1 2 3-5 - - 8 4-32 ­!—Baktó mer­számitottuk Ma, szerdán SZEOL—Kis­kunhalasi MEDOSZ barát­ságos labdarúgó-mérkőzést játszanak Szegeden, a Tisza­parti stadionban, délután jél 3 órai kezdettel. * Az országos vidéki ifjúsá­gi egyéni súlyemelő-bajnok­ságon a Szegedi Spartacus­ból Martonosi János harma­dik, Csókás! és Bagi negye­dik lett súlycsoportjában. * A SZÉF NB Ill-as kosár­labdacsapata a Gyulai Spar­tacus ellen 80:61 (38:31) arányban nyert Szegeden. A szegedi főiskolások csapat­összeállításának érdekessé­ge, hogy játszott Ribizsár Gyula, a régebbi idők kiváló NB l-es kosarasa is. Kosár­dobóik: Nagy (21), Jeszensz­ki (15). Pálmai és Ribizsár (9—9). Váradi (8), Bagossy és Gömöri (6—6), Lajtár, Mészáros és Orosz (2—2). * III. osztályú labdarúgó­eredmények: Mórahalom— Röszke 2:0. Bordány—Emer­gé 1:2. Üllés—Pusztamérges 8:0. Domaszék—Zákányszék 2:2. Ásotthalom—MINO 3:0. Pusztaszer—Volán 0:2. Ba­lástya—Forráskút 2:0. Ár­pádhalom—Sz. DEFAG 1:2. Nagyér—Tiszasziget 3:3. Ru­hagyár—Kiszombor 1:4. Fe­rencszállás—Mihálytelek 3:1. Óföldeák—Kübekháza 3:3. Szikáncs—IKV 0:1. * Buenos Airesben folytat­ták a Fischer—Petroszjan világbajnokjelölti páros mér­kőzés vasárnap függőben maradt játszmáját. Fischer a folytatásban érvényesítet­te pozíciós előnyét, s a 66. lépés után Petroszjan felad­ta a játszmát. A találkozó állása: Fischer—Petroszjan 3.5:2.5. inaskodott, és csak a 75 kg­osok között győzött magyar sportoló, a SZEOL-ista Sza­bó Miklós személyében, aki az újszegedi Rózsa Ferenc Gimnázium tanulója. Pécsen a Misina Kupa­küzdelemben a szegediek kö­zül Szabó Ödön és Szabó Miklós győzött súlycsoport­jában, harmadik lett Cson­tos, Laczi, Apró, Nádai és Körmöczi. A Bp. Spartacus I. osztályú versenyén Szabó Ödön második, Szabó Lász­ló, Szabics és Nádai harma­dik helyezést szerzett. Kecs­keméten ugyancsak I. osztá­lyú versenyen a SZEOL­ból Erdélyi szerzett második helyet. ^SAKK A magyar bajnokság döntőjén Barcza és Szabó nagymesterek kivételével valamennyi éljátéko­sunk részt vesz. Az első helyre Portischnak van a legnagyobb esélye, de Lengyel, Dely, Forin­tos, Bilek és Csom ls nagy eséllyel pályázhatnak a bajnoki címre. A verseny résztvevőit sorsolási számuk szerint azok kedvéért közöljük, akik ver­senytáblázatot Készítenek és igy 1 vetik az egyes fordulók ered­ményeit: 1. Ribli. 2. Dely, 3. Portisch, 4. Lukács. 5. Kluger, t> Honfi, 7. Bárczay. 8. Bllek. 9. Flesch, 10. Sax. 11. Lengyel, 12. Faragó, 13. Adorján, 14. i'orlntos. 15. Tóth B., 16. Csom, 17. Polgár, 18. Vadász. * A Szovjetunió bajnokságán nagy meglepetésre Szavon mes­ter győzött. A részletes ered­ményre még visszatérünk. A sok érdekes Játszma közül az alábbi elméleti értékűt mutat­juk be: Világos: PLATONOV Sötét: SAMKOVICS 1. c4, g6. 2. Hc3, Fg7. 3. dl, d6, 4. e4. Hf6, 5. f3, Hc6, 6. Fe3, nS, 7. Hge2, Bt>8. 8. Hcl, C5. 9. dó, Hd4, 10. Hlé2, c5, 11. dxe, bxc, 12. Hxd4, exd, 13. FXfl4, Bxb2. 14. Hh57. Hxe4!, 15 Fxb2. Va5+, 16. HcS, Fxc3+. 17. FXC3. VXC3+, 18. Ké2, Fe6, világos feladta! A hagyományos november 7-1 viüámversenyt előbbre hozták, mert ezen a napon az OB I 11. fordulójának mérkőzéseit kell lejátszani. A megyei sakkszö­vetség a villáim sapatversenyt október 23-án délelőtt 9 órai kezdettel rendezi meg az SZVSF. klubjában. (Nagyállomás épüle­te.) * ii?; gt » sT Világos: Ke5, VI6, Hd4, Fg8, gyulog: dC (5). Sötét: Kai. gyalog: b2 (2). Világos indul és a második lépesben mattot ad! (V. Tuxen feladványa.) A múlt heti feladvány meg­'dása: 1. De5i

Next

/
Thumbnails
Contents