Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-15 / 243. szám
PÉNTEK, 1971. OKTÖBER 15. [ing MAGYAR ÜVEGKOMBINÁT KUBÁBAN Magyar tervek alapján, magyar szakemberek Irányításával épült fel Havanna Marlano körzetében Kuba legnagyobb üvegkombinátja, amely évi 17 00Ü tonna üveg előállítására alkalmas. A gyáróriás gépcinek, berendezéseinek több mint 70 százaléka magyar eredetű, s mintegy 80 magyar vállalat közreműködésével épült fel. Az év végétől dolgozik majd teljes kapacitással. AJTAI MIKLÓS LÁTOGATÁSA Dr. Ajtai Miklós, a kormány elnökhelyettese csütörtökön meglátogatta a Műszaki Fizikai Kutató Intézetet, és a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézetet. A két intézetben tanulmányozta a szilárdtest fizikai és félvezető kutatásokat, megbeszélte az intézetek vezetőivel és tudományos munkatársaival e kérdésekben terveiket, munkájukat. ÜJ CSEMPEGYÁR HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN Hódmezővásárhelyen, a Finomkerámiaipari Művek alföldi porcelángyárának területén elkészült a 130 millió forintos költséggel kialakított új csempegyár. Megkezdték a műszaki átadását. A technológiai berendezést a „Sacmi" olasz cég szállította, s a felszerelésüket is az olasz szakemberek irányították. A csempéket négy nagy — együttesen csaknem 200 méter hosszú — alagútkeni picében égetik majd. A kemencék fütőenergiúját a szegedi földgázmező szolgáltatja Gyermekpszichológusnál eln TANACSTAGI BESZÁMOLOK Az esedékes tanácstagi beszámolókat november 2-től szervezik meg a területi népfrontbizottságok. A városi tanács tagjai eddig végzett munkájukról előreláthatóan december 5-ig bezáróan minden körzetben számot adnak eddig végzett munkájukról választóiknak. SPORTORVOSI KONGRESSZUS Csütörtökön az OrvosEgészségügyi Dolgozók Szakszervezetének székházában dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter és dr. Beckl Sándor, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa elnökének jelenlétében széles nemzetközi részvétellel megkezdődött a Magyar Sportorvos Társaság háromnapos kongresszusa. tudományos larjáni mmzétár Szökik a vőlegény PAPP SIMONEMLEKSZOBA Szakmai és tudományos körökben a modern hazai szénhidrogén-, kőolaj- és földgázkutatás megalapítójának tartják a két évvel ezelőtt elhunyt Papp Simon geológust. Magyarországi vonatkozásban ő alkalmazta elsőnek kutatásai során a műszereket, nevéhez fűződik az erdélyi, a felvidéki és a Zala megyei kőolaj- és földgázelőfordulások kutatása. Papp Simon hatalmas értékű tudományos anyagot hagyott hátra, amit a Zalaegerszegen létesített országos olajipari múzeumra hagyott. A nagy tudós emlékének azzal is áldoznak, hogy az országos olajipari múzeumban külön- san a Pista után. szobát rendeznek be Papp Simon emlékeiből. Tarjánban most formálódik az új NYELVJÁRÁS, néhány nyelvbotlással és nyelvcsapással, de néha jó „nyelvkapással" is! Felhívtuk L6rincze tanár úr és az Akadémia figyelmét erre a modern nyelvi folyamatra, ahol a nyelv is előregyártott. SZILÁRD betonelemekből épül. A szegedi őző nyelvjárásnak születőben a tarjáni dialektusa: az ÉRDES ANYANYELVÜNK! ABC-áruház itt: BBC ADÁS. Az ABC-ben sokszor emlegetik: „Még nem folyamatos és zavartalan az áruellátás!" Ezt a finom szakmai nyelvet a srácok így fordítják le: az ABC-ben megszűnt a kenyéreladás, helyette jött a BBC adás (BBC a londoni rádióadó, és BiBiSzinek ejtik). Bizony. Bizony. Szintén nincs! Mert o zsemle is elfogyott, szegedi vágott sincs, sőt Italács se kapható! Lehel Kürtje itt: ETEL KÜRTJE. A kaputelefont a Megyeszer Pécs szállította a tízemeletesekbe. Lenn megnyomnak egy gombot és fenn, a lakásban, mindenki gutaütést kap az erős búgástól. Mint a ködkürt (L. Titanic!), vagy a hajnali kondástülök (Vajon létezik-e még?). A mai fiaitalok ezeket a fogalmakat nem ismerik, elnevezték Lehel Kürtnek: „Mielőtt Lehel odasózott Konrádnak!" Nagypapa süket. de ezt a trombitát ő is hallja. Legtöbbször a X. emeletre, az egyik bájos, „magános" hölgyhöz szól. aki. ha megunta. a legközönségesebb és -konzervatívabb módon lekiabál az ablakon: „Nem vagyok itthon! Eridj a fenébe!" „Etel kürtje", somolyog nagypapa a bajusza alá. és vágyó pillantásokat lövell a X. felé. Két szomszédvár itt: HÉT SZOMSZÉDVAR! A záportároló (miiyen gyatra ez a germán szóképzés!) mellett épültek az első tízemeletesek, az ixesek. Gyerekek az iskolában: „Te beszélsz, aki csak egy vacak háromemeletesben laksz!" „Az nem is ház. csak viskó!" Az első hét darab tízemeletest kezdték úgy emlegetni, mint a HÉT SZOMSZÉDVARAT. Valóban. imponáló kép még ma is. Sokan szerették volna ezt a házcsoportot, az ELSŐ HÉT TÍZEMELETEST, a hét vezérről, a HÉT MAGYARRÓL elnevezni. Minden háznak jutott valna egy vezéri név és a törzsjelvény, neonnal, selyemzászlóval sitb. A konzervatív, vagy nevezzük így „akadémikus" szemlélet azonban, mely nem tarjáni lakosoktól származik — persze régimódin utca- és térneveket erőltet, A szerencsés véletlen meghagyta a Tarján nevet, igazán illenék hozzákapcsolni Árpád. Keszi. Kér, Kürtgyarmat, Jenő. Kari és Kazi emlékét js Daru. itt: GÉM DARU. A darukat a népdalból gémdarunak tisztelik. De lehetne Bábel tornyának is nevezni. Ahogy a kockaelemet ráengedi, és ahogy ezt a munkát a vasakkal, rudakkal hadonászó néhány ember fogadja, valóban úgy néz ki, mint bábeli zűrzavar, mintha nem értenék egymást. Modern csoda ez. És döbbenetes: a Bibliában megfogalmazódott évezredekkel ezelőtt valami, ami akkor nem is volt, és ez manapság folyamatosan, hétköznapian realizálódik. No, nem a zűrzavar (?!?) hanem a TORONY; az égig érő! Külső Körút itt: KÜLSŐ SÖRŰTi A víztoronnyal szemben deszkabódé. „Állandó üvegcsere!" „Üdítő italok!" Egy reggel a szomszéd építkezésből ideköltözött a figyelmeztető tábla is: „Veszélyes munkahely!" Ha valaki hiányzik, egyszerű a felelet: „Külső Sörútom van". Elvégre, az is munkahely Kerengő, itt: SZORONGÓ! Kolostorok kerengőjén barátok elmélkedtek. imédkoztak. dicsérték az Urat. a Teremtőt! Itt másfélszobás a kolostor, de SZORONGÓ min. den előszoba, annyira szűk. Barátok helyett itt felebarátok ima helyett káromkodnak, és szidják a Tervező Urat. Víztorony, itt: TEMPLÁR TORONY. a dupla glóriával Szeged nagy büszkesége, a 67 éves Szent István téri víztorony, mert ez az ország első tiszta betonkészítésű objektuma A tarjáni, körbefutó kettős neoncsikjával, kitűnő formájával több mint híresség, jóleső látvány és tiszteletre méltó, kifejező JELKÉP. „Hol találkozunk estére?", kérdik a kislánytól, aki nem is kicsi. és nem is lány. „Hát. a Templár toronynál!", vágja rá, és akkor Joe tudja, hogy minden OK. Magyarka Ferenc ORVOSI NOBEL-DfJ Az 1971. évi orvosi Nobeldíjat dr. Earl Wilbur Sutherland, az amerikai Tennessee ) állambeli Vanderbilt egye> — tem tanára nyerte el. Mint a díjat odaítélő svéd királyi Karolina intézet indoklásában elmondja, az amerikai tudós a hormonok működési mechanizmusa terén tett alapvető jelentőségű felfedezéséért kapta a kitüntetést. A MISINÁI TÉVÉTORONY SZERELÉSE A Pécs fölé emelkedő misinai tévétorony építése isSzövetkabát szőrmekombinációval A könyvszakma évenként — Szerintem az a hiba, hogy a gyerek túl szigorú nevelést kap, és tele van gátlásokkal ... Közlemény (X) AZ ALLERGIÁS HAJLAM — TÚLÉRZÉKENYSÉG címmel, dr. Koitál Mátyt* egyetemi tanársegéd tart előadást ma este 6 órakor a Postás Művelődési Házban. „ , , , „ . . mét érdekes szakaszához ér- Anyukám! Rohan, gyor- kezett; az Elektromechanikai Vállalat különlegesen képzett munkásai 172 méter maIRODALMI SZÍNPADOK gasban megkezdték a sugárNAPJA zó elemek elhelyezését. DrótELAVULT, „„ mna he kötél segítségével 16 URHu t - tedszer Baí^agyariítaton á - " tv-adóelem kerül a toA labatlam vasbetongyar- Madách Imre irodalmi szin_ monyra ban megkezdtek a legrégibb di napokat. A Művelő- Í^JVVfSAR uzemresz lebontását Korsze- £ésü i Minisztérium és a FRANKFURTBAN ru, nagyobb termelőképesse- Népr^űvelési intézet közre- . A k«nyv.szaknaf , , gu üzemet epítenek a helyé- november 4-én ismétlődő legnagyobb nemre A régi gyarrészlegben kezd6d- négynapos feSztivá- zetkozi eseményére, a frankmar elavult technologiaval ,on budapetti, balassagyar- fVrtl könyvvásárra a Kules nehez fizikai munkával „„„^ 'pH <.aieAtar- tura külkereskedelmi vállakészítették a betonelemeket. W**- szeeedi kékesfehér- ^ ezúttal is elküldte a maIndokolttá teszi a felszámo- ^ szoi*oki; zaiaegerszegi gyar könyvkiadást reprezenlast az is, hogy mar nem 'kívül fgllén a táló gyujtemenyt: az oktotudják a keresletnek megfe- Irca Jókai iro- ber 14-tő1 látható kiállítálelő mértékben növelni a daimf czinoada is A bem™- son és vásáron csaknem ezer kislakás-építkezésekhez szűk- Son Wvüf az Idén Is kötet - fele részben idegen seges betonelemek gyártását, megrendezik az irodalmi nyelvű kiadvany - mutatja színpadok országos konfe- ^FTTn renciáját. Balassagyarmaton ^AIHION^Kirodalmi és könyvkiállítást KARAMBOLOK A KÖDBEN Csütörtökön reggel a sűrű ködben a járművezetők fi- nyitnak, gyelmetlensége több balese- TTtTvUsT tet idézett elő. Az M l-es úton, a 13-as és a 14-es ki- Kétszáz épület esett a lánlométerkő között négy kocsi gok martalékává abban a A Madrid című lap szerint 1971 első hat hónapjában 732 személyt vettek őrizetbe kábítószer-kereskedés, illetve -fogyasztás vádjával. A hatóságok 900 kilogramm káfutott össze, az utasok kö- tűzvészben, amely a thai- bítószert koboztak el. A leg nagyobb „forgalmat" a VaKútfúrást, IÉjavítást — a még kitöltetlen kapacitásunk terhére —1972. évi kivitelezéssel. 500 m mélységig vállalunk, a fúrási munkára vonatkozó tervezési igényt ls kielégítjük. A kútfúrással együtt a kútbekótés tervezési és kivitelezési munkáit ls vallalJuk. DEL-Bács-Klskun megyei Vízmű Vállalat Kiskunhalas. Rrinkus L. u. 1. sz. Telefon: 374, 404. 405. zül hárman könnyebben meg- földi Ubon városban pusztísérültek. Pilisvörösváron egy tott szerdán. A hatórás tűz- jén^át"rendszeresen látogató autóbusz, egy személyautó és vész nyomán mintegy 1000 francia csempészek bonyollegy lovas kocsi karambolo- ember vált hajléktalanná, a je de vannak az őrizott, e hármas balesetnek két károkat körülbelül 2 millió zetbe Vettek között amerikönnyű sérültje volt font sterlingre becsülik. kajak, németek, angolok, maAz ismeretterjesztésről tanácskozott a TIT megyei elnöksége rokkóiak és spanyolok is. NYOLC „KOZMOSZ" — EGY RAKÉTA Edgár Vos amsterdami divattervező két téiikabátmodellje. Balról: beige színű szövetkabát szőrmekombinációval, jobbról: szürke szőrmével kombinált gyapjúkabát ROBBANÁS KARCAG JELENE — NÉGY HALOTT „Karcag múltja, jelene és Négyen meghaltak, 12 em- jövője" címmel kétnapos vábert eltűntnek nyilvánítót- rostörténeti és városfejlesztak, amikor Lima partjainál tési tanácskozás kezdődött egy tengeri olajfúró állomé- csütörtökön a Nagykunság Tegnap délután a TIT adók elsősorban az űj ren- —444, 445, 446, 447, 448, 449, Csongrád megyei elnöksége delkezések, törvények gya- 450 és 451-et. Valamennyi Szegeden, a Kárász utcai korlati alkalmazásának fel- szputnyik a kiszámítotthoz székházának klubhelyiségé- világosításót tűzték ki cé- közelálló pályán halad. Csüben ülést tartott. Többek lul. Az ifjúsági törvények törtökön a Szovjetunióban között jelen volt Forgó Pál, szélesebb körben való meg- Föld körüli pályára juttata megyei pártbizottság mun- ismertetése fontos program- ták a Kozmosz—452 jelzésű katársa, dr. Kiszely György juk. mesterséges holdat ^t^^J'LST Az egészségügyi, kérdések, f^TIS™ Sikkasztás miatt indított a szegedi városi rendőrkapibüntetőeljárást , . Leichter Ernőné 53 éves sze. eu.oxw.c- tanarseged, *2; egészségügyi gedi (Hétvezér u. 54.) lakos lyettese tartott beszámolót. ellen. Tavaly áprilisban V. Kiemelte, hogy a jövőben a hogy e téren "u^en Pálné budapesti lakostól 4050 kísérleti bázishelyeken, ta- "agy az lsme forint értékben kötött ruhányákon kell fokozni az elő- retek £ejlesztesere' kat vett át értékesítésre. A adások számát. Dr. Nagymi- A beszámolókat hozzászó- ruhákat eladta, megbízójáhály Sándor tanácsvezető lások követték, majd dr. nak viszont nem számolt el, bíró, a jogi szakosztály mű- Kiszely György mondott hanem a pénzt saját céljaiködését ismertette. 1970-ben köszönetet a TIT apparátu- ra használta fel. Ügyét vád407 előadást tartottak 27 sában dolgozóknak ered- emelési javaslattal átadták ezer résztvevővel. Az elő- ményes min. rá7-* •— Október 13-án a Szovjet- son — ismeretlen okokból központjában. A résztvevő unióból egyetlen hordozóra- — robbanás történt — jelen- szakemberek népművelők, a kétával Föld körüli pályára tette a perui Tengerészet- tudományos intézetek képvivezéreltek nyolc „Kozmosz" ügyi Minisztérium. Az eltűn- selői — megtárgyalják a vátipusú műholdat: a Kozmosz tek között több amerikai is ros történelmét és jelenvan. korát. gyei elnöke. Molnár Zoltán, igen na^ a I S^főrÜiérdeklődés mutatkozott meA szegedi járási szervezet . £ elemezte dr. szegedi ismeretterjesztő tevékeny- gf^T'Károly e^etemi tanysag rSLidrhivaTa!C^lSe: taná^egéd, az egészségügyi tartott beszámolót. nagy szükség van az ismeKönyvkötömunkák készítése, mindennemű bálapapír bérvágása Hann Sándor könyvkötőmesternél. Hunyadi J. sgt. 22. sz. X. 319 359 A forráskútl Művelődési Ház október 17-én tartja hagyományos SZÜRETI MULATSÁGÁT du. 3 órakor, felvonulás a szőlőskertekben, szüreti Játék. Este szüreti bál. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. — Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 5, vasárnap 12 oldalon. — főszerkesztő: F Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-533, 13-003. - Felelős kiadó: Kovács László. — A lanot nvomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsv-Zsilinszky utca ..-,.. ro rt.„,z.l Ml -„V hénanra 20 forint.