Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-15 / 243. szám

PÉNTEK, 1971. OKTÓBER 15. „Nehéz fiúkat" keresnek Asztaliteniszt Jónyer nélkül Moszkvában Akárcsak tavaly, az idén is az egyik legnagyobb el­lenféllel, a szovjet csapat­tal vívja első Európa Liga­mérkőzését a magyar aszta­litenisz-válogatott. A talál­kozóra ma, pénteken Moszk­vában kerül sor, s ezzel megkezdődik a torna 1971— 72. évi küzdelemsorozata. Bérezik Zoltán edző a kö­vetkező együttest jelölte ki: Férfi egyes: Klampár, Bör­zsey, női egyes: Kisházi, férfi páros: Klampár—Ró­zsás, vegyespáros: Klampár —Lotaller. Tavasszal Japánban világ­bajnokságot nyert férfi pá­ros egyik tagja, Jónyer Ist­ván kimaradt a válogatott­ból, ugyanis a Bp. Sparta­cus elnöksége fegyelmit in­dított Jónyer és Tímár el­len, mert a klub nyugatné­met túrája során a két játé­kos megsértette a vámsza­bályokat. A moszkvai találkozó után, október 28-án Miskol­con a francia válogatottal mérkőzik csapatunk, majd november 2-án Budapesten, a nyugatnémetek ellen áll­nak asztalhoz. Jól sikerült versenyév után jelenleg új helyén, a Ma­dách utcai általános iskola tornatermében tartják edzé­süket a SZEOL cselgáncso­zói. — Mi az oka a költözés­nek? — kérdeztük Csaba Béla edzőt — Régi, megszokott he­lyünkön, a Dóm téri Apáthi Kollégiumban nem tudtunk mindennap edzéseket tarta­ni. A követelmények azon­ban egyre inkább a heti öt edzés felé mutattak: az OB l-es csapattagoknak — kü­lönösen a nagyobb versenyek előtt — a megszokottnál is több edzésre volt szükségük. Ezt viszont ott nem tudtuk megvalósítani. Még egy kö­rülmény befolyásolta az ed­zések helyének megváltozta­tását: olyan nagy az után­pótlásunk, hogy őket is csak több edzésnapra elosztva tudjuk foglalkoztatni, ha azt akarjuk, hogy ne kelljen hely hiáftyában elküldeni közülük egyet sem. Valóban, ezen az estén is, amikor az edzővel beszél­gettünk a szőnyeg szélén, több mint ötven fiatal spor­toló végezte az előírt gya­korlatokat. Többségük egé­szen fiatal, 12—16 éves. Fel­tűnő viszont, hogy milyen aprócskák ezek a gyerekek, valamirevaló, jókötésű fiú csak elvétve akadt közöttük. — Csak alacsony termetű fiúk jöhetnek cselgáncsozni ? — Szó sincs róla. Sőt! Na­gyon is kellenének nagyobb testi felépítésű fiatalok! Saj­nos, régi gondunk az, hogy zömében kis- és középterme­tű versenyzőkkel rendelke­zünk. Az OB l-es csapatbaj­nokságon emiatt sok fontos pontot hullajtottunk el. A könnyebb súlyúak mérkőzé­sei után még jól álltunk, de mindig féltünk: a nehezebb súlycsoportok versenyzői ho­gyan állják meg helyüket. Bizony nagy szó — és nagy bravúr — egy 90 kilós ver­senyző esetleges helytállása 100 kilón felüliekkel szem­ben. Éppen ezért szívesen •látnánk erősebb testi felépí­tésű fiatalok jelentkezését cselgáncsozónak, például 70 kilogramm felettieket. Né­hány év alatt minden bi­zonnyal sokra vihetnék eb­ben a szép sportágban. E. R. Egyénileg sikerek, csapatban vereségek A Csongrád megyei aszta­litenisz-szövetség megyei jel­legű minősítőversenyt ren­dezett Szegeden 63 induló­val. A hazaiakon kívül vá­sárhelyiek és csongrádiak is asztalhoz léptek, de a helye­zéseket a rutinosabb és képzettebb szegedi játékosok egymás között döntötték el. Meglepetés volt a fiatal Zsolczai jó szereplése, akiről bizonyára még hallani fo­gunk. Férfiak. II. osztály: 1. Nagy László (Kender), 2. Zsolczai (Textilművek), 3. Vass (Textilművek) és Csen­ki (Kender). III. osztály: 1. Nagy L. (Kender), 2. Hala­si Gy. (SZEOL), 3. Szegedi (Kender) és Vass (Textilmű­vek). Nők. II. osztály: 1. Vikor Anikó (Kender), 2. Vi­kor B. (Kender), 3. Csikósné (Spartacus) és Csikós Márta (Spartacus). Nők. III. osz­tály: 1. Vikor Bea (Kender), 2. Csikós Márta (Spartacus), 3. Orbán (Spartacus) és Vi­kor A. (Kender). A minősítőversenyek te­rületi, majd országos döntő­vel még folytatódnak. Végül megjegyezzük: a szegedi asztaliteniszezők eredményei csak megyei szinten megfelelőek. Az NB­ben Szegedről öt csapat vesz részt, s bár ez a szám magában szépnek mondha­tó, az eredmények legtöbb­ször gyengék. Csak a Szegedi Spartacus NB Il-es női együttese szerepel jól, kö­zépcsapat, a többiek a ki­esés elkerülésért küzdenek. A Kender-férfiaknak az NB I-ben. a Kender-nőknek az NB II-ben, a SZEOL-férfi­aknak ugyancsak az NB II­ben, valamint a Textilmű­veknek az NB III-ban na­gyon jól kell játszaniuk a hátra levő 5—6 forduló so­rán, hogy ki tudják har­colni a bennmaradást. M. K. Egy világsikerű dráma első magyarországi előadása Lövés a színpadon Négy egyetem vetélkedője Mostohagyerekek? Csongrád megyében idén ősztől kezdve új rendszer­ben bonyolítják le a serdü­lők labdarúgó-bajnoksá­gát. Az ifjúságiakhoz ha­sonlóan a megyei I. osz­tállyal párhuzamosan mű­ködik egy serdülőcsoport, azonkívül van egy NB-s csoport is. Az utóbbival nincs probléma. A megyei I. osztályú kluboknál azon­ban panaszolják, hogy az új kiírás értelmében egy­szerre három csapatuknak, a serdülőnek, az ifinek és az „egynek" kell utaznia. Egymás után három mér­kőzést játszanak, és ezért a játékosoknak sokat kell várniuk, amíg mind a há­rom találkozó befejeződik. Sok szülő pedig — érthe­tően — nem helyesli, hogy gyermeke szinte egész va­sárnap odavan. Javasoljuk: a Csongrád megyei LSZ jövő ősztől kezdve más alapon rendezze meg a ser­dülők bajnokságát. Nyil­ván lenne rá mód, csak keresni kellene a lehetősé­get egy anyagilag is ol­csóbb megoldásra. Szólni kell a serdülő­bajnokság lebonyolításáról is. Helyhiányra hivatkoz­va, a Délmagyarországban eddig nem közöltük az eredményeket és a mérkő­zések műsorát sem. A szövetség még egyszer sem adta ki a táblázato­kat, pedig az őszi idény derekán már túljutottak a csapatok. így azután a küzdelmek szinte titokban bonyolódnak le... Egy szó mint száz: töb­bet kell törődni a legfia­talabb labdarúgókkal. Ne legyenek mostohagyerekek megyénkben a legnépsze­rűbb sportág reménységei! M. K. A szegedi egyetemek 50 éves fennállása alkalmából jubileumi sportversenyeket rendeztek. Négy egyetem hallgatóinak részvételével labdarúgó- és női kosárlab­da-mérkőzésekre került §pr a Tisza-parti stadionban, il­letve a Rókusi Tornacsar­nokban. A labdarúgótornán a Sze­gedi József Attila Tudo­mányegyetem csapata bizo­nyult legjobbnak, 2. Pécs. 3. Debrecen. 4. Eötvös Ló­ránt Tudományegyetem (Bu­dapest). A döntőben a sze­gediek jó játékkal 3:0 (1:0) arányban nyertek a pécsiek­kel szemben. A gólok közül Bánfalvi kettőt, Pataky egyet szerzett. A kosaraslányoknál is a József Attila Tudományegye­tem együttese gyözött a­döntőben, hosszabbítás után: Szeged—Debrecen 47:43 (37:37, 19:20). A szegediek közül Gáti Mária, Tamás Katalin és Merza Márta ját­szott legjobban. A végered­mény: 1. Szeged, 2. Debre­cen, 3. Eötvös Lóránt Tudo­mányegyetem, 4. Pécs. Szolnok—Csongrád 1:0 (1:0) A megyék közötU torna első fordulójában Szolnokon találko­zott a két Ifjúsági labdarúgó­válogatott. A Csongrád me­gyeiek a mérkőzés túlnyomó ré­szében fölényben voltak. Az el­ső féldóben Szeghalmi két Jő helyzetben is hibázott, maid egy­hazai ellentámadás végén Koz­ma megszerezte az egyetlen gólt. Jó: Czikkely, Lakatos. Su­gár. illetve: Plpicz, Benkő, Szeg­hami. Atlétáink az élvonalban SOROKBAN Budapesten rendezték meg az Ifjúsági birkózók országos se­regszemleversenyét, és azon a Szegedi VSE fiataljai ls sző­nyegre léptek. Közülük Mako­vlcs József aratta a legszebb si­kert, mert súlycsoportjában biz­tosan győzött, aranyérmet szer­zett. Második helyen Csillag, Horváh J és Szekeres, harmadik helyen Vörös. Dobó és Márki végzett a Vasutasból. Holnap, szombaton Alsóvárosi MAV—Sz. Kender megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzést Játszanak Szegeden, a Szabad­ság téri-pályán, délután 2 órai kezdettel. Beszámoltunk már arról, hgoy a SZAK NB l-es nól tekecsa­pata Budapesten, a Z. Danuvla ellen győzött. A szegedlek Igen Jó eredményt értek el. amit bi­zonyít, hogy látékosalk közül hárman ls bekerültek a fordulo legjobb csapatába. A hét válo­gatottja a következő: dr. Sza­mosszeglné (SZAK) 459. Tnm­páné (SZAK) 450, Jánosné (Csc­I el) 446. Kustánné (Csepel) 436, Vatl (Tatahánya) 435. Naschllz tSZAK) 430. * Kálmán Ferencet és Meszesén Imrét, a Szegedi Spartacus két tehetséges, meg serdülő korban levő súlyemelőjét meghívták az országos Ifjúsági válogatott ke­retbe. Meszesén három hétre a tatai edzőtáborba utazik. A Szegedi Spartacus súlvepne­lő-szakosztálya toborzót rendez. Azok a 14 éves és annál idő­sebb fiúk. akik meg akarnak ismerkedni ezzel a sportággal, Jelentkezhetnek az AprlUs 4. út­ja 49. szám alatt levő edzőte­remben hétfőtől péntekig, bár­melyik nap déluán 5 órától. Labdarúgó-eredmények: Tarta­lékbajnokság : Vízmű—SZVSE 1:1, Hódgép—SZAK elhalasztva. Ma­kói Spartacus—Kender 1:0. Dó­zsa—Csongrád 2:2. DEFAG— Kender IH. 3:0. Alsóváros— Deszk 7:2. Építők—Sándorfalva 8:0. Algyő—SZEOL III. 1:4. Ifjúsá­glak: Móraváros—Apátfalva 0:1. Dorozsma—MTVSE 0:2. Építők— Tápó 2:0. Kender—Metripond 6:0. Csanádpalota—Alsóváros 1:7. Mindszent—Szentes elmaradt. Hódgép—Vlzrr.ü II. 2:1. Kistelek —Postás 0:1. Csongrád—SZAK 4:1. SZEOL—Textiles 1:0. SZVSE -Vizmű 3:0. SZEOL II—M. Spart. 2:0. * A megyei középiskolás labda­rúgó-bajnokság második fordu­lójának eredményei: Szentesi ipari Szakközépiskola—Batsányi Gimnázium 2:1. Vasútforgalmi Technikum—602. ITSK 4:0. Ti­sza-parti Gimnázium—Radnóti Gimnázium 3:1. 624. ITSK—Épí­tőipari Technikum 3:2. Gépipari Technikum—Rózsa Ferenc Gim­názium 2:2. 600. ITSK—Ságvári Gimnázium 7 :l. Október első vasárnapján a váltóbajnoksággal befeje­ződött az országos atlétikai bajnoki pontverseny és a napokban nyilvánosságra ke­rült annak végeredménye a már tavaly bevezetett kor­csoportokra való bontással. Nézzük megyebeli két at­létikai nagyegyesületünk he­lyét a listán. A felnőtt férfiaknál az SZVSE a tavalyi 10. hely után az idén a 12. helyen végzett és a Diósgyőri VTK után a második legjobb vi­déki szakosztálynak bizo­nyult. A felnőtt nőknél a SZEOL a tavalyi 24. helyről az idén nagy javulással a 10. helyre került. A Szek­szárdi Dózsa és a Debreceni EAC után a harmadik leg­jobb vidéki egyesület volt. A serdülő fiúk kategóriájában az SZVSE, mint bázisegye­sület, a vonatkozó szerződés szerint a Szegedi Sportisko­la pontjainak beszámításá­val a tavalyi 11. hely után a 8. helyen fejezte be a ver­senyt, továbbá a Dunaújvá­rosi Kohász és a Debreceni Építők után a harmadik leg­jobb vidéki egyesületként jegyezték. A mérleg a megye atléti­kájára nézve pozitív volt és a két szegedi egyesület az ország élvonalában szerepelt. Monostori Tibor Totózcknak 1. Tatabánya—Haladás 1 2. Pécs—Egyetértés x 1 3. Videoton—DVTK 1 4. Volán—Kecskemét I 2 5. Ganz-MAVAG—7.TE 1 2 X 6. SZMTE—MAV DAC I x 7. Kossuth KFSE—Nagybátony 1 2 8.1.eninvai os—Kazincbarcika 1 9. Salgótarjáni KSE—MVSC x 2 10. Atalanta—Cagliari 1 x 11. Catanzaro—Inter. 2 x 12. Torino—Lanerossi 1 13. Verona—Juventus 1x2 A pótmérkőzéseken a hazai csapatok győzelme várható. Magyarországi ősbemuta­tóra készül a színház. Októ­ber 30-án előadja Julius Feiffer Apró-cseprő gyilkos­ságok című drámáját. Nálunk a szerző neve és a darab címe egyaránt isme­retlen. Pedig a dráma világ­siker. Játszották már Ame­rikában, Angliában, Norvé­giában, Dániában. Svédor­szágban, Nyugat-Németor­szágban, Franciaországban, Ausztráliában, s ki tudja még, hol. A szegedi színháznak a dramaturg Karinthy Fe­renc ajánlotta, aki New Yorkban és Párizsban látta. A színház kapott az ajánla­ton. Benedek Andrással gyorsan lefordította a dara­bot. Kiderült: az Apró-csep­rő gyilkosságok valóban ki­tűnő dráma. De kicsoda a szerző, Ju­lius Feiffer? Azonkívül, amit könyvben is megjelent drá­májának szűkszavú angol fülszövege elmond, az égvi­lágon semmit sem tudunk róla. Amerikai, 11 könyvet, három színdarabot, több egyfelvonásost írt, és rajzolt néhány trükkfilmet: ez a hobbyja. Első, egész estét betöltő darabját, az Apró­cseprő gyilkosságokat a ná­lunk is jól ismert londoni társulat, a Royal Shakes­peare Company indította el a világsiker útján. S még néhány ilyen adat. Hogy a darabból — mint minden világsikerből — film is készült. A fülszöveg ezen­felül azt sem árulja el, hogy például a szerzó hány éves. Ez tényleg kevés. De a darabot ettől függet­lenül el lehet játszani. — Cselekménye — mond­ja Angyal Mária, a rende­ző — napjaink Amerikájá­ban játszódik. Hősei a le­hető legtipikusabb amerikai átlagpolgárok, egy család tagjai. Negyven-ötven éves szülők, egy 27 éves lány és egy 22 éves fiú. A család a darab elején esküvőre ké­szül: férjhez megy a lány. Csakhogy eldördül egy lö­vés ... — E lövés ellenére Feif­fer darabja nem krimi; a gyilkosok nem szenvedély­ből és nem pénzért ölnek. Az Apró-cseprő gyilkossá­gok társadalmi dráma. Az a háttér áll a cselekmény mö­gött, amire a Kennedy-gyil­kosságok szinte reflektorsze­rűen rávilágítottak. Az a képtelen világ, amelyben az emberölés sorozatosan bün­tetlen maradhat: elbizony­talanodott, megbomlott ideg­állapotú, kiszolgáltatott em­berek és tehetetlen rendőrök világa. — A dráma konkrétan se­hol sem utal a Kennedy­gyilkosságokra. A két főhős, a lány és a vőlegény sorsá­ban — figurájában társa­dalmi következményeit, ha­tásait ábrázolja. A lány ak­tív ember, küzdő típus, a fiú kiábrándult. Szerinte a cse­lekvésnek nincs értelme, az életet és a sorsot passzívan kell elviselni. A lövés, amely a színpadon eldördül, min­denben fordulatot hoz... — Hogy miért tartjuk fon­tosnak ezt a tőlünk telje­sen idegen világot bemuta­tó — elemző drámát előad­ni? Egyrészt, mert igaz, ak­tuális, érdekes. Segítségével bepillanthatunk egy másfé­le társadalom elképesztő vi­szonyaiba. Kit nem izgat ez? Másrészt, mert az, amit a da­rab az aktív és a passzív, a cselekvő és a belenyugvó emberről elmond, független a helytől, ahol a cselekmény játszódik. — A szereposztás? Margit­tay Ági játssza a lány sze­repét. Vőlegénye Iványi Jó­zsef. A szülők: Miklós Klá­ra és Kovács János. A fiú Üjlaky Károly. S van még három szimbolikus epizódfi­gura a darabban: a bíró (Konter László), a hippi lel­kész (Tolnai Miklós) és a rendőr (Szabó István). Ö. L. Új filmek Az igazgató IFJÜSÁGI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Gerber János-csoport Madarász Mihály-csoport 1. Sz. Kender 2. Alsóváros 3-. Mindszent 4. MTVSE 5. Metripond 6. Apátfalva 7. Sz. Építők 8. Sz. Spart 9. Szentesi K. 10. Dorozsma 11. Móraváros 12. Tápé 13. Csanádpalota 8 8 - - 33- 2 16 9 7 1 1 35- 8 15 8 6-2 32-10 12 8 5 1 2 13- 6 11 9 5-4 23-20 10 8 4 13 14-14 9 8 3 2 3 14-17 8 2 2 4 8-20 8 2 15 9-20 8 2-6 12-15 8 12 5 10-16 8 116 7-32 8 116 6-31 1. SZEOL 2. Szentesi V. 3. SZEOL II. 4. Sz. Dózsa 5. SZVSE 6. Hódgép 7. Csongrád 8. Makói Spart 9. Textilművek 10. SZAK 11. Szentesi V. II. 12. Sz. Postás 13. Kistelek 8 7 1 - 62- 5 15 8 7 - 1 34- 5 14 9 7 12 13-15 14 8 5-3 30-18 10 8 4 2 2 28-20 10 9 5-4 18-21 10 8 3 2 3 26-18 8 8 4-4 12-25 8 8 3-5 14-26 6 8 2 2 4 17-29 6 8 2 15 10-25 5 9 1-8 3-30 2 9 - - 9 10-60 ­Az elsőknek mindig a leg­nehezebb. Az úttörőknek kell mindig a legtöbb ne­hézséggel, hitetlenséggel, el­lenségeskedéssel megküzde­ni. Nekik van legnagyobb szükségük hitre, bátorságra, erőre, becsületre. Az igaz ügy úttörői a jövőnek dol­goznak, a jövőért élnek. A gazdasági élet úttörői­nek kevesebb tisztelet jutott, mint a társadalmi haladás zászlóvivőinek. Pedig ke­mény harcokban kellett ki­verekedniük azt, amit a ma igazol. Egy ilyen úttörőnek, a szovjet autógyártás meg­teremtőjének, az első szov­jet autógyár igazgatójanak, fvan Livacsovnak állít em­léket Az igazgató című szí­nes, szélesvásznú szovjet film. A film címe szigorú, gyakorlatias, mondhatnám puritán. De igaz. Az igaz­gató, az első, az egyéniség áll a film középpontjában. Nem mindennapos egyéni­ség, kiváló természetű, erős jellem a film főhőse, Alek­szej. A Balti-flotta matró­zából verekszi fel magát az autógyár élére becsületessé­gével, bátorságával, alkotó lendületével, tehetségével. A fiatal szovjet állam saját gazdaságáért, annak megerő­södéséért folytatott harcát látjuk. Alekszej mellett két másik jellem áll. Sztyepan, a pártfunkcionárius és Knis, a karrierista. Hármuk sor­sán mutatja be a film az adott korszak lehetséges magatartásformáit. Alekszej miután hazatér amerikai tanulmányútjáról, új modellt konstruál. Hogy bebizonyítsák a konstrukció állóképességét, sok kilomé­teres közép-ázsiai úton pró­bálják ki a kocsikat. Kül­földi cégek autói versenyez­nek a szovjet modellel. Au­tóknak és embereknek egy­aránt meg kell küzdeni az áttüzesedett sivatag minden kínjával. Próbára tesz az út, motort és embert egyaránt. Bátorság, tudás, becsület, erő mérettetnek meg itt. Az autók és Alekszejék kiállják a próbát. A film zárójelene­te. az óriási betonkonstruk­ciók, a legkorszerűbb autó­gyárak és autómodellek az eredményt jelzik. Igazolják az olyan emberek életét, harcát, mint Alekszej Zvor­kin. Alekszej Szaltikov ren­dező nehezen. darabosan, vontatottan indítja a filmet. Mindent el akar mondani arról az emberi útról, ame­lyen Alekszej Zvorkin mat­rózból az első szovjet teher­autógyár igazgatója lett. Ez az er/'ménybeli darabosság rányomta bélyegét a szerep­lők játékára is. A film má­sodik része, a sivatagi autó­verseny az egyik legizgalma­sabb, legemberibb kaland­film. Ebben a részben lát­hatók a legszebb jelenetek, melyek igazán emberközelbe hozzák a szereplőket. A film szereplői közül a főhőst alakító Nyikolaj Gu­benko neve kívánkozik az élre. Ügy játszotta el a fi­gurát, minden emberi rez­dülését. hogy azt mondhat­juk rá: Ez aztán ember a talpán! FcWj'-tt Szvetlana Zsgun alakít*:., a többi fő­szerepekben Borisz Kudr­javeevet. Vlagyimir Szedo­vot és Anatolij Jeliszejevet láthatjuk. T. Lk

Next

/
Thumbnails
Contents