Délmagyarország, 1971. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-26 / 227. szám

VASARVAP. 1971. SZEPTEMBER tft Papp KÉTSZÁZ Zoltán NÉGYSZÖGÖL vetni. Akkorra megérkeztek In­nen is, onnan is a jó tanácsok. Meghallgatva őket már meg­győződhetsz róla, hogy amit né­ped univerzális szakértelméről lefetyeltek, nem üres szóbeszéd. S nemcsak a futballhoz. S nemcsak a háborúk fehér asztal mellett való megnyeréséhez, hanem... Természetesen ehhez is. Így ma már kezd megvilágosodni benned, honnan és milyen körülmények között indult el honunkban, ráadásul a mélypontról az agrár­termelés. S amit te akkoriban tétovázásnak, megtorpanásnak hittél, arról már tudod, a válo­gatás ideje volt, a megszámlál­hatatlan szakértői jó tanács kö­zött való turkálásé. Némelyeket meg is fogadták. Sőt, realizálták. (Vö.: gyapot, gumipitypang stb.) A javaslatok tárháza azon­ban kétségkívül bőségszarunak bizonyult Ezért jut bőven ne­ked is. Még csak a természet elemei­vel való fölületes ismerkedésnél tartasz, még csupán a laikus biz­tonságával próbálsz körvonalaz­ni ön- és világmegváltó terveket amikor már az ajánlják, hogy ültesd tele az egészet gyü­mölcsfával. Minden négyszögölre egy termő törzs. Az összesen két­száz. Alma, körte, meggy, őszi­barack, cseresznye. Meglátod, két év múlva autód lesz, mondják. A termésből. Füledbe súgják, hogy a platán rendkívül gyor­san nő, a diófa levelének-termé­sének szagától viszont epeömlést kap minden arra landoló szú­nyog. Sövénynek legjobb a mál­na, elöl legyen földieper, hátul paprika, paradicsom, dinnye, zöldbab, juliskabab, tök, ubor­ka, saláta, retek, karalábé. De a krumpliról se feledkezz meg. Se a dísztökről. Meg azért virágok is kellenek. Egynyári, kétnyári, meg még továbbévelő. Hozass istállótrágyát, nem árt, ha mű­trágyázol is, sőt a vegyszeres nö­vényvédelmet sem szabad elha­nyagolnod. Állsz a porta végében, tekinte­ted a határt jelző cövekek közt repes, mint a Állsz lehajtott fejjel, sőt zúgó fejjel, sőt tulaj­donképpen megzavarodottan, sőt alapjában véve félig-meddig ösz­szeroppantan, talaj talanul, ta­nácstalanul, olykor még úgy se, tétován, önmagad tudatlanságá­tól megrettenten, miközben lelki szemeid előtt felrémlik egy, a jó tanácsok nyomán sarjadzó ve­getáció képe, amely egy dzsun­gel, egy faiskola, egy mintafarm, egy filozófiai konstrukció és egy bolondokháza részleteiből áll ösz­sze folyamatos látvánnyá. 3. Következik a tereprendezés. Újfent megbizonyosodhatsz róla, hogy a frázisok forrása valaha mennyire és minő mértékben a tényleges valóság volt — ... e földet, amelyet egykor apáink vérrel és verítékkel öntöztek... — hányszor is hallottad ezt a la­pos és idegesítő közhelyet, ün­nepélyen. máshol. S hányszor ol­vastad az újságban is. S hány­szor nem hitted. De hányszor!.. . Most meg... Ne is tagadd. Iz­zadsz, mint egy ló. Csurog ró­lad a veríték. Igen, oda, az anya­földre, azaz inkább az anyaho­Mezögazdasági esszé A levegőben ökörnyál úszik. Északról enyhe szél fuj. Jobbról sorba állított napraforgók. Udva­riasan meghajolnak. Lehúzza óket nehéz fejük, tányérjuk, amelyen a verebek szemtelen csipegetéssel nap mint nap könnyítenek. Közben a rádió ezt mondja: — Budapesten az ég fátyolfelhős, szélcsend van. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet ... — A tarack lán­dzsalevelén még harmat fénylik, de itt máris meleg van. Majd eljön a dél. akkorra a homok fellazul, hogy bokáig süllyedni benne, és sütni kezd. Mintha tűzhely felhevült lapján kapkod­nád a lábod. Távol, az országút felett, máris remeg a levegő. Pe­dig még csak... Időnként bu­szok. csirkékkel, paradicsommal, almával megrakott teherautók dübörögnek végig a látóhatár szélén, ott. ahol hajladozó nyár­fák szegik be az eget. A ház mögé baktatsz, fölmím; a termést. A futóbabot valaki megcsapolta. De csak annyit szedett, amennyire szüksége volt. Becsületes tolvaj önellátó. Nem kereskedelmi megfontolásból lop. A mai nehéz világban ez azért megnyugtató. A paprika viszont kifejezetten fölvidít. Némelyik tőn négy is van. Egyik sárgállik, másik piroslik, harmadik még zöld. A tulajdonos büszkeségével végigtekintsz az ágyáson: papri­kaspektrum, valóságos paprika­spektrum — gondolod, majd óva­tos mozdulatokkal szedni kezded a termést. Már persze amelyik érintésre leválik, ahogy szakértő barátod elmagyarázta. Noha tu­lajdonképpen nem szereted a paprikát, az egész család nem szereti, az ételt meg naponta hor­dod haza. a kultúrbögrében. ahogy a familiáris szleng az ételhordót nevezi. De most még­is szorgalmasan hajlongsz, mint­ha... Végül megtelik a zacskó. Egy kifejezetten nagy zacskó, amiben eredetileg MINO-cipö volt, most meg... 1. A háznak természetesen alap kell. Negyvenszer negyvenes be­tonlapok. De azoknak is alap kell Homok. Hogy készül az alap? Balról fogy. a homok. Jobbról meg szaporodik. Erről teknősze­rű mélyedés kezd kibontakozni, amarról enyhe domborulat lan­kádzik a helyi tengerszint átla­ga fölé. Kettejük közt a lapát az összekötő kapocs A lapát, mely­nek simára koptatott nyele a ke­zedben, pontosabban a markod­ban ... Valaki, aki akkor a dűlőút szé­lén állt. és hosszasan nézett, ké­sőbb. amikor már múlt volt az egész, így reprodukálta a történ­teket: — Ügy fogtál hozzá, mint aki át akarja alakítani a termé­szetet. A lapát? Mint a motolla. Az egyik rakás homok még le se esett rendeltetési helyére, ami­kor már a másik is... A bá­nyául szolgáló, lassan mélyülő teknő és a későbbeni alap kö­zött valóságos homokcsóva húzó­dott a levegőben. Mögötte és kö­zépen: te. Mint egy Antheus, akinek a homoktól nem sza­bad ... Hajladoztál. Nem, nem is hajladoztál; dőltél, billentél, mintha a lendület..; de aztán mégis, majd újra. Körülbelül hét percig tarthatott ez a ver­senyfutás az elemekkel és a ne­hézkedési viszonyokkal. Akkor megálltál, szétvetett lábbal. Zseb­kendőt kotortál elő a farzsebből, másik kezeddel eközben is gör­csösen szorongattad a lapátot, hosszasan törölgetted a homlo­kod, az arcod, majd a nyakad is alaposan végigtapsikoltad. Aztán újult erővel nekilendültél. A ho­mokc-sóva újfent ott porzott a le­vegőben. és az alapzat szemlá­tomást kezdett nőni. növögetni, miközben kissé szét is terült. A második menet, megnéztem pon­tosan. középmutatós órával stop­poltam az időt. négy és fél per­cig tartott. A pihenő, mint fen­tebb, csak valamivel tovább. Közben cseperegni kezdett az eső. ami a természet itteni tör­vényei szerint annyit jelentett, hogy a homokba beszívódott nedvességet is odébb kellett há­rom méterrel lapátolni. Még meglepő, hogy három percig bír­tad. De amikor megmerevedtél, és lábod észrevehetően megrogy­gyant, már nem vetted elő a zsebkendőt. S egyáltalán: sem­mit nem csínáltál, csak két ke­zeddel rátámaszkodtál a lapát­nyélre. aztán kézfejeden állad megtámasztottad, és mereven bá­multál magad elé a messzeség­be, mintha keresnél valamit, amit föltétlenül meg kell talál­nod. Még most. Jómagam is a vélt irány felé fordultam, vizsla tekintettel szondázva a levegőt, ám öt perc elteltével sem tud­tam semmi figyelemre méltót fel­fedezni. noha te feszülten és el­mélyülten még akkor is... Ezután az események már drá­mai gyorsasággal peregtek, szem­pillantás alatt kéztávolnyi közelbe hozva a végkifejletet. A követ­kező fordulóban egy perc öt má­sodpercig bírtad. És újra hosz­szasan elnéztél a távolba. Ké­sőbb kénytelen voltam eltenni az órát, már nem látva értelmét használatának. Inkább a lapát­fordulókat számoltam. Hét... Támaszkodás öt percig. Öt... Tá­maszkodás ugyanaddig, öt... Tá­maszkodás hét percig. Három ... Hosszasan, a távolba, a levegő, mereven ... Egy... Ekkor hirtelen eldobtad a la­pátot. 2. Amikor az alap úgy-ahogy el­készült, a megművelésre alkalmas területre is lehet egy pillantást mokra. S a véred is. Ha nem is heroikusan, hanem csak úgy. Mert rosszul számítottad ki elébb a kapa ívét, és ott éppen a nagy­lábaujjad volt. Emiatt már az­nap ágynak dőlsz, pontosabban hasalsz, mert ahová dőlhetnél, ott most két dezinüciáló injekció helye van, amely fáj, Sőt, meg­náthásodsz. Estére égni kezd a torkod, másnap reggelre kiderül, lázad is van. Sántikálva mész röntgenre, később ijedten forga­tod ujjaid közt a lelet papírlap­ját, amin néhány bővített mon­dat rögzíti tüdőgyulladásod rész­leteit. Mire fölépülsz és a körzeti or­vosdoktor munkaképesnek nyil­vánít, a gaz két méter magas. Minden héten nőtt egy métert. Nem vetette, nem ápolta, nem gondozta senki. Nem kellett lo­csolni, sem permetezni. Ellenállt hidegnek, melegnek, kártevőknek — végső soron a természet min­den föllelhető mostohaságának. Minthogy gyönge vagy még, mint az őszi verőfényben bóklászó légy, dolgozni tehát nem tudsz. Ezért elméleti úton próbálsz bi­zonyos tapasztalatok birtokában hasznosítható általánosításokhoz jutni. Ülsz a tűző napon, fél méterre a tulajdonjogi határcö­vektől, és elgondolod: az emberi­ség vérzivataros történelme so­rán minő hallatlanul nagy erő­feszítéseket tett, hogy a fönnma­radásához elengedhetetlenül szük­séges termeivényeket, úgy-ahogy előteremtse. Tudósok egymást követő generációi bíbelődtek bi­zonyos növényféleségek kineme­sítésén. Más generációk a mun­kát megkönnyítő szerkentyűk fölfedezésére tették föl éltüket. Megint mások növényvédelmi titkok kifürkészésére adták a fe­jük, hogy munkájuk nyomán legalább némiképp lehetővé vál­jon a rafinériás természet állan­dóan megújuló fineszes csapásai ellen való viszonylagos védeke­zés. És mindezt számba véve döb­bentél rá, hogy arról az iszonya­tos munkáról, amit a földbe a termelők múló évezredek során beleöltek, eddig még csak szó sem esett. Noha... És akkor ha­sított beléd a fölismerés, miköz­ben még egyszer körüljártattad pillantásod kétszáz négyszögölö­dön, amelyet távolléted két hete alatt embernagyságot meghaladó mértékben belepett a spontán nö­vényi vegetáció. A fölismerés, hogy az emberiség mindazt az iszonyatos mérvű mezőgazdasági fáradozást megspórolhatta vol­na, ha nem különcködünk min­denáron, hanem némi akklimati­zációs időszak után egyszerűen áttérünk a gazevésre. Elnézve a föllelhető fajták változékony so­kaságát, a választék biztosítása sem ütközött volna különösebb nehézségbe. Ám némi tűnődés után arra is rádöbbensz, hogy te már meg­másíthatatlanul korod gyermeke vagy, aki... És ahol állsz, on­nan már nincsen visszaút. Így, már amennyire erőd en­gedi, és némi rezignációval ugyan, de végül mégis elkezdesz kapálni. 4. Délután van, ülsz kínt a be­fejezetlenségébea is verandasze­rű verandán, és minek tagadnád, előtted a kempingasztalon egy flaska, benne a homok leve, ha nem is a te homokodé, izmaid ernyedten szundiznak sós verej­ték áztatta bőröd alatt, és csen­desen iszogatsz, kvaterkázol ma­gadban, elégedett pofával, mint aki már fenekére vert az aznap­nak. Amikor hirtelen mozogni kezd a homok. Később kideríted, hogy nem rizlingtől némiképp el­bódított érzékeid vetnek árnyé­kot agyadra. A homok kétséget kizáróan mozog. Pontosabban; kúszik, mászik, araszol feléd.' Egyre csak feléd. Még pontosab­ban: a homok egy része áll, csak a másik része mozog. Utóbbi rá­adásul csíkos. Az ijedségre gyor­san fölhajtasz még egy pohár­ral, amitől meg is nyugodsz kis­sé, annyira legalábbis, hogy a t&j nyek rögzítéséhez legyen erőd. A nagy Egyesült Államok;' amely félállásban az imperializ-i must is ott melengeti kebelén,' történelme során négy dologgal ajándékozta meg az emberiségei;' többek között Európát, így aztán végül, ha némi késéssel ugyan, de hazánkat is. A dzsesszel, a rágógumival, a szövőlepkével és a krumplibogárraL Ez a feléd araszoló homok teJ hát tulajdonképpen, ha jól meg­gondolod, a világ legnagyszerűbb demokráciájából jött, a nagy le­hetőségek országából. Minden idők legokébb demokráciájából, tehát a végtelenségig öntudatosan és velejéig eltelve szabadság­vágytól, amit odaát olyannyira megszokott. Semmitől nem zavar­tatva magát, ezért tőled sem. Több nemzedék menetel egymás mellett, s amerre elhalad, igazsá­gosan és részrehajlás nélkül föl­fal, letarol mindent, kivéve ter­mészetesen a gazt. Magadban azon morfondírozol, persze szi­gorúan csak magadbein, hogy el­lenére minden általad ismert érvnek, ténynek, megalapozott ideológiai argumentumnak: va­jon le lehet-e egyáltalán és vala­ha is győzni egy olyan országot, amelynek ilyen krumplibogaraí vannak?... 5. A nagy konkurrens, a helybeli tsz elnöke ott áll portád szélén, és vizslató pillantással szondáz­za a termést. — Mennyi mag van benne? — kérdi. A gazda fölényével felelsz: — Hat és fél kiló. Az elnök leguggol, tenyerével megtapogatja, majd ujjai közé fogja a növényzetet — És mi ez? — kérdi némi bi­zonytalansággal a hangjában, és anélkül, hogy fölállna. Némi csönd után mondod, a szívenütöttek sértett halkságá­val: — Fű. — Ez? — tápászkodik föl az elnök. — Fű? Ez?... Aztán farkasszemet néztek egy darabig, mint a testet öltött ma­gántulajdon és a kollektivitás. Miközben seregélyek köröznek fölöttetek, arra várva, hogy az ehető fölületekre majd lecsaphas­sanak; odébb pedig vadgalambok búgnak, hosszasan és keserve­sen, mintha éppen most érkeztek volna egy magyar nóta második versszakábóL

Next

/
Thumbnails
Contents