Délmagyarország, 1971. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-21 / 222. szám

KEDD, 1971. SZEPTEMBER «. 3 Losonczi Pál ismét Phenjanban Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, aki hivatalos baráti látogatáson a KNDK­ban tartózkodik vasárnap befejezte hamhüngi . prog­ramját. Délelőtt megtekin­tett egy környékbeli terme­lőszövetkezetet, majd repü­lőgépen visszautazott Phen­janba. Az Elnöki Tanács el­nöke délután felkereste a phenjani állandó népgazda­sági kiállítást. Hétfőn délelőtt Phenjanban, a mandzsundei kongresszu­si palotában . magyar—koreai barátsági nagygyűlést ren­dezett a fővárosi népi bi­zottság (tanács). A 3000 sze­mélyes nagytermet zsúfolá­sig megtöltő közönség nagy tapssal köszöntötte az elnök­ségben helyet foglaló Lo­sonczi Pált és a magyar küldöttség tagjait. Az elnök­ségben jelen volt a többi között Coj Jen Gen, a Ko­reai Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, a Leg­felső Népi Gyűlés Elnöksé­gének elnöke is. A magyar és a koreai himnusz elhangzása után Li Szang Szon, a phenjani népi bizottság elnöke és Loson­czi Pál mondott beszédet. Ezután Losonczi Pál zászlót ajándékozott Phenjan váro­sának. A nagygyűlés az In­ternacionálé hangjaival ért véget. Hétfőn délután Phenjan­ban egyezményt írtak alá a magyar—koreai gazdasági és műszaki-tudományos konzul­tatív kormányközi bizottság megalakításáról. Az Elnöki Tanács elnöke koreai hivatalos baráti láto­gatásának utolsó napján a Tedong-parti Okrjugvan ét­teremben fogadást adott a KNDK Legfelső Népi Gyűlé­se Elnökségének tiszteletére. Egyszer, de jól! Néhány héttel ezelőtt cik­ket közöltünk a Dolgozz hi­bátlanul mozgalomról. Az­zal a szándékkal, hogy fel­hívjuk a figyelmet a benne rejlő lehetőségekre, s segít­sük mielőbbi kibontakozását. Mint írtuk, ez a kibontako­zás lassú folyamat. Azóta, több olyan véleményt is hallottunk, hogy a lassúság egyik oka a tájékozatlan­ság. Vannak, akik a Dol­gozz hibátlanul munkarend­szert egyszerű minőségjaví­tó mozgalomnak tekintik, olyannak, amit egyetlen veit'.enyfelhívással, s továb­bi benevezésékkel el lehet indítaná. Akár úgy is, hogy a termelési területek egyes dolgozói, brigádjai részt­vesznek, mások viszont ki­maradnak. A DM £ munkarendszer Ezért érezzük szükségét, hogy most újra hangsúlyoz­zuk a DH-mozgalom ,/mun­karendszer" valtát, a komp­lexitás, a teljesség igényét Egyben pedig tájékoztatást adjunk a külföldi példákról, a hazai kezdeményezések ál­lásáról. A Szovjetunióban 1955­ben a szaratovi gépgyárban történt az első ilyen kezde­ményezés; a mennyiség „mindenhatóságát" meg­szüntetve, a minőséget állí­tották előtérbe ebben az üzemben, bevezették az ön­ellenőrzést stb. 1960-ban több mint kétezer gépipari üzem, 1966-ban és 67-ben 5 ezer vállalat alkalmazta már a „hibamentes munkarend­szert". Az USA-ban Zero Defects módszer néven vált ismeretessé: 1962-ben a Martin-cégnél egy sürgős rendelésnek tettek eleget ilyenformán, majd a siker láttán ugyanezt a módszert alkalmazták az állandó munkában is. Ma már több mint kétezer egyesült álla­mokbeli üzem dolgozik ilyen program szerint. Az NDK-ban 1965-ben ál­lami és párthatározat alap­ján kezdték meg a Dolgozz hibátlanul munkarendszer bevezetését, jelenleg mint­egy 400 vállalat működik így, jó eredménnyel. A .engyelek „DO RO"-mozgal­ma ugyancsak a minőség biztosítását-fejlesztését tűzi ki célul, ők is megállapítot­ták, hogy mindez kedvezően hat a munka szervezeti megjavítására, a szakkép­zettség növelésére. Bulgáriá­ban 200 vállalatnál, szovjet szakemberek bevonásával vezetik be a minőségjavító módszereket. Az országok és vállalatok sajátosságai sze­rint természetesen sok el­térés tapasztalható, de kö­zös jellemzőjük, hogy a dolgozókat arra ösztönzik, minden munkájukat igyekez­zenek hiba nélkül elvégezni. Az okozat keresése Ezek után nézzünk köze­lebbről egy hazai példát. A Villamosszigetelő és Mű­anyaggyárét. Annál inkább, mert a Vas-, Fém- és Villa­mosenergiaipari Dolgozók Szakszervezete hozzáférhető­vé tette ezt az anyagot. A befejező ajánlásban azt ol­vassuk: „... dolgozóink dön­tő többségének lelkesedése és hibátlan munkára törek­vő akarata, a máris érez­hető minőségi atmoszféra kialakulása alapot szolgál­tat arra, hogy a vállalatunk­nál kialakított dolgozz hi­bátanul munkarendszer be­vezetését más vállalatoknak is ajánljuk". „Tudományos" munkaver­senynek is nevezhetjük a DH-mozgalmat. Miért? Mert komplex műszaki, gazdasá­gi, szervezési, nevelési intéz­kedések rendszerét jelenti, a hibák állandó csökkentésé­vel tör a hibamentességre, a vállalat minden területén. Korszerű eszközökkel igyek­szik a vállalat tevékenységé­ben előforduló hiányosságo­kat feltárni, az okokat ki­deríteni, összefüggéseikben elemezni, s rendszerbe fog­lalni a jobbító intézkedése­ket Íme: az egész vállalat tevékenységéről van szó. Jó gép és berendezés, jó szer­szám, jó technológia, megfe­lelő nyersanyag, kellő hoz­záértés, szakismeret, a piaci igények ismerete, a jó mun­kára való ösztönzés, és még sok más tartozik ide. A hibák ok-okozat össze­függése a kiinduló tétel. A tudás hiányából eredő hibá­kat el lehet hárítani tájé­koztatással, szakképzéssel, begyakorlással. A figyelmet­lenségből eredőket, az em­beri magatartás, a munká­hoz való viszony megváltoz­tatásával lehet csökkenteni. Ügy, hogy a dolgozó na­gyobb fontosságot tulajdo­nít az elvégzendő munká­nak. A jobb munkamorál és a hibátlan munkát kísérő nagyobb szakmai becsület elengedhetetlen feltétele a minőségi javulásnak. A hi­bamentességet anyagilag is, erkölcsileg is meg kell be­csülni, az ösztönzők kimun­kálása tehát szintén elsődle­ges feladat. Érdekes egyéb­ként az a megállapítás, hogy a hibák 70—80 száza­lékáért a rossz gyártás­előkésztíés a felelős. Érdemes fontolóra venni Ahhoz, hogy a minőség mindenki ügyévé legyen, ki­nek-kinek teljes mértékben felelni kell az általa végzett műveletekért. Az önellen­őrzés feltételeit, a követel­mények mércéjét a válla­latvezetés biztosítja. A VSZM-ben az első egy­éves időszakot a veszteség­és hibafelmér ések, azók rendszerezése, a szükséges döntések és intézkedések meghozatala, a dolgozók közti tudatosítása, valamint a gyártást megelőző vala­mennyi munkafázisban — az összes elvi osztálynál, szerszámgépgyártásban és a TMK területén — a hiba­mentes rendszer előkészítése és beindítása jellemezte. A második szakaszban a töb­bi üzemben is útra indítot­ták a DH-t, s a jelenlegi harmadikban már az ered­ményeknél, a célok megva­lósításánál tartanak. A kezdeti, széles körű hi­bafelmérési és -rendszerezé­si munkához egyébként nagy segítséget jelentett egy pá­lyázat kiírása. A szocialista brigádok a területükön ta­pasztalt hibák feltárására, és az okok kiküszöbölésére ké­szítettek javaslatokat Itt is látható: hogyan lehet ka­matoztatni a brigádok igye­kezetét, a szocialista szelle­mű versenyt, a DH-mozga­lom javára. A DH alkalmazásában ná­lunk a KGM-vállalatok járnak az élen. Tavaly de­cemberben — többek kört a Salgótarjáni Kohászati Üze­mek, a Szerszámgépipari Művek, az ORION, a Buda­pesti Mezőgazdasági Gép­gyár tapasztalatai alapján — értékelték a DH-munka­rendszert egy közös tanács­kozáson. (Ez az anyag ugyancsak hozzáférhető a vasasszakszervezet segítsé­gével.) A KGM vállalatai mérlegelték: milyen terüle­ten legcélszerűbb indítani­bevezetni a hibamentes mozgalmat. Vagyis: a válla­lat egész területén, vagy először csak egy-egy üzem­egységében, és a tapasztala­tok alapján fokozatosan ter­jesszék ki az egészre, vagy pedig először csak egy-egy gyártmány vonalán — per­sze a piackutatástól az érté­kesítésig — alkalmazzák, s fokról fokra terjesszék to­vább. Általában a „lépcső­zetesség" volt a jellemző, a sajátosságok figyelembevé­tele, a sok „finomítás". Ez a — mind gazdasági, mind társadalompolitikai szempontból — nagy jelen­tőségű mozgalom ma még a kezdeti stádiumában van. Eredményei alapján azonban érdemes minél több munka­helyen fontolóra venni: mi­ként használhatnák ki a benne rejlő lehetőségeket. Simái Mihály m •• i • Kincsek a régmúltból A föld mélye titkokat rejt. Az ismeretlen homálya fedi, ami odalent van. Titkok és a titkok kincsek. Mert csak a kincsek lehetnek igazán tit­kosak. Misztikum szövődik a föld mélye köré, akárcsak az elmúlt időkhöz. Nem az ész­ben. Abban esetleg csak bi­zonytalanság. Túl az észen, a racionális mindennapossá­gon, valahol az érzelmek mélyén, azoknak hozzáférhe­tetlen és megfoghatatlanul bonyolult alapjainál. Múlt, kincsek és föld és halál. A képzelet soha sem látott tá­jai. Formátlanul, ködösen egybefolyva: az idő. A kis szobá­ban egy karton­AZ ADAT: ÉRTÉK doboz az asztalon. Benne fe­hér papírzacskók sorakoz­nak. Egymás után tárulnak fel. Egyikben ezüstgyűrű. Valamikor aranyozott volt. Ötvösmunkája stilizált ke­resztet formál. Egyházi em­beré lehetett. A másik gyű­rűn kis bevésett madárfi­gura. Precíz, pontos meg­munkálással. jó formaérzék­ről tanúskodik. Egy szépen faragott csont szíjvég. há­rom kicsiny ezüstdénár; ket­tő Károly Róbert, egy Zsig­mond korából, és végül né­hány szürke fémkarika. — Fülbevaló? — Nem, magyarázza ko­molyan Saliga László, a Móra Ferenc Múzeum resta­urátora, — Nem. de ez az egyik legértékesebb lelete a pusztaszeri ásatásoknak. — Legértékesebb ? Tehát kincs. Pedig vélhetően ón­Irány: az NDK Ujabb csoportok indulnak szeptemberben és október­ben Csongrád megyéből az NDK-ba dolgozni. Az 1967­ben kötött államközi- szer­ződések alapján magyar fia­talok dolgoznak a demokra­tikus Németországban, szak­mát tanulnak, vagy bővítik szakismereteiket. Tegnap délelőtt a megyei tanácshá­zán megbeszélésre gyűltek össze azok a fiatalok, akik a közeljövőben az NDK-ba utaznak. A megyéből 240 — köztük 90 szegedi — fiatal utazik, többek között Neu­stadtba, Karl-Marx-Stadtba, Lipcsébe, Magdeburgba, Henningsdorfba, közöttük sok a betanított munkás, de szakmunkások is vannak: villanyszerelők, forgácsolók, lakatosok és mezőgazdasági gépszerelők. Három évet töl­tenek el valamelyik német nagyüzemben, ahol szaktu­dásuk bővítése mellett elsa­játítják a német nyelvet is. Bemutatkozott a Bolsoj A Moszkvai Nagyszínház világhírű társulatának va­sárnap esti bemutatkozó elő­adásával megkezdődtek az idei Budapesti Művészeti He­tek. A Bolsoj bemutatkozó ünnepi estjén megjelent Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke, továb­bá a Politikai Bizottság, a Központi Bizottság és a kor­mány több tagja, köztük 11­ku Pál művelődésügyi mi­niszter, valamint a társadal­mi és kulturális életünk szá­mos kiválósága. Ott volt V. F. Kuharszkij, a Szovjetunió művelődésügyi miniszterhe­lyettese, aki Bolsoj vendég­játéka alkalmából látogatott Budapestre, továbbá V. J. Pavlov, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Szépvölgyi Zoltán, a főváro­si tanács elnöke meleg sza­vakkal köszöntötte a Nagy­színház művészeit. Beszéde után felgördült a függöny, Muszorgszkij Borisz Godu­nov zenedrámájának címsze­repét Alekszandr Ognyivcev énekelte. A közönség szűnni nem akaró lelkes tapssal ju­talmazta, ünnepelte a Moszk­vai Nagyszínház művészei­nek nagyszerű előadását. ból készült, egyszerű, mond­hatni, primitív munka. — Hajkarika! Értéke nem az anyaga, vagy az ötvösmunka. Nem, hanem az, hogy a terminus post quem elve nemcsak a pénzeknél érvényes. Az élv, vagyis ha egy sírban egy adott korból származó pénzt találnak, verésének évszá­mával, a sír nem lehet ko­rábbi az érme születésénél. Csakhogy itt az elv megfor­dul. A sír. melyben a haj­karikák voltak, nem lehet későbbi a NI. század köze­pénél. Mert a hajkarika a pogány kor divatja, a var­kocsba font haj összefogásá­ra szolgált. A XI. század közepe táján, tehát úgy 1050 körül teljesen kiveszett. Kincske­resők a régé­szek! — tartották nálunk az egysze­rű emberek, mint ahogyan tartják azt még ma is so­kan. Turkálják a földet. Ezüstért, aranyért. És az emlékezet máris felvillant­ja a gyermekkori meséket: Attila hármas koporsója a Tisza medrében. Az lesz ám a gazdag ember, aki megta­lálja. Pedig nem a koporsó gazdagít, hanem a tett. Az, hogy a népvándorlás adta a lökést ahhoz a hosszú folya­mathoz. melynek végén Európában megindult az, amit ma általában civilizá­ciónak nevezünk; a folya­mathoz. melynek végén a nemzetté válás egész emberi­séget meghatározó ténye va­lóra vált. s melynek végén sokszázados előnyhöz jutott Európa. A tettek, az élet korabeli rendje, ezernyi apró-cseprő dolog szülte a nagy dolgo­kat, ezer. kétezer esztende­je. És ezek a dolgok alakít­ják sok szempontból mai vi­lágunkat. s jövőnket is. A régész a „kincsekben" az adatokat keresi. Utaláso­kat letűnt korok életére. Nem turkálja a földet, leg­többször tudja, mit és hol kell keresnie. Pusztaszeren két éve ás­nak a régészek. Eddig csak a monostorra futotta az idő­ből, energiából. Jövőre az egy négyzetkilométeres te­rületre is sor kerül, ahol va­laha Szer mezőváros állt. Templom, monostor. Az idén kiderült, három épült egymásra, mindhárom román stílusban. Mindegyik kőből. A legkorábbi egyhajós, kis toronnyal, húsz méter hosz­szú volt. Valamikor a XI. században épülhetett. A má­sik kettő már háromhajós, 34 méter hosszú és 18,5 mé­ter széles volt. A harmadik a XIII. században épült. Semmi nem maradt meg be­lőlük, csak az alapozás ré­szei. Kövek és vagy három­száz sír. Ásatni, vajon mi­nek? Például annak, mert az alapok elmondják: gazdag lehetett a környék földes­ura, kegyura, a templom építtetője. Ahhoz, hogy mes­tereket hívjon ide, templo­mot építtessen, monostort, ilyen méretű, jelentős ter­méktöbblettel kellett ren­delkeznie. Ez tehát viszony­lag fejlett gazdálkodásra is utal. És Szer mezőváros a temp­lom mellett. Már II. Béla ko­rában említik oklevelek. A puszta jelző csak a török hódoltság korában ragadt hozzá, amikor elpusztult a város. A szántás sok min­dent hoz felszínre itt. Eb­ből tudják már a régészek, mekkora lehetett a város: egy négyzetkilométer. Már Anonymus is említi Szert, ahol a hét vezér szerét ej­tette megtanácskozni az or­szág dolgait. Említi, hogy ez Ond vezér földje volt. A gazdag Kalán püspök, a ve­zér leszármazottja III. Béla korában élt itt. A nemzet­séghez tartozott a Szeri csa­lád. Róluk is szólnak az ok­iratok, arról, hogy kíméletle­nül vámolták a szegedi úton utazókat. Tudatosan ásnak itt a ré­gészek. Az írásos emlékek és a leletek kiegészítik egy­mást. Gazdagítják a kor­ról alkotott szemléletünket, alakíthatják, akár át is for­málhatják azt. A leletekből megtudhatjuk, hogyan éltek az Árpádok korában az Al­földön, megismerhetjük kul­túrájukat, a kézművesség fej­lettségét és a hétköznapok életét. Sokan mennek el érdek­m m m telenül a múzeumok tárlói mellett. Cserepek, szerszámok, ék­szerek. No és? Pedig azok a múlt kincsei. Kincsek a régmúltból. A rég elfeledett világok homályából. Valla­nak magukról, beszédesek, ha értő kézre találnak. Szer, Pusztaszer. Város és monostor. Ond vezér leszár­mazottainak földje, a mi földünk. Egy nép, a magyar nép élt ott akkor is, ami­kor még szó sem volt a nem­zetről, és a nép akkor is ott él majd, ha a nemzet már csak a múlt emléke lesz. Mert a nemzet: eszme. A nép: valóság. Emlékek maradnak utána. Tárgyak, bizonyítva, mennyire volt jártas a kor embere az anyagok megmunkálásában. Sírok, nagyon kevés mellék­lettel. Egy változó korról beszélnek: keresztény te­metkezés, itt már nem adnak semmit a halottal, a magyar állam születésének hajnalán. A pogány hajkarika hirdeti: még csak éppen megtörtént a döntő változás, amely le­hetővé tette, hogy a magyar egy legyen a népek között, ne olvadjon be, ne tűnjön el a történelem színpadáról. Tárgyak, eszközök, épüle­tek. A múlt kincsei, a rég múlt életről vallanak. Sze­ren, amely ma puszta. Az időben a múlt és jelen és jövő összetartozik. Egymás­ból következnek. És ha nem­zeti emlékpark lesz majd Pusztaszer, jelképe lesz a nép folytonosságának. Tár­gyak, megmunkált kövek a múzeumban: vallanak. For­mát adnak az időnek, ta­golják és értelmezik azt. Szávay István

Next

/
Thumbnails
Contents