Délmagyarország, 1971. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-17 / 219. szám

PÉNTEK, 1971. SZEPTEMBER 17. Színházban Ma kezdődik az új évad Ma, pénteken este Arbuzov Az Arbit meséi című vígjátékának bemutatójával ünnepélyesen megkezdődik az új évad a Szegedi Nemzeti Színházban. A népszerű szovjet szerzőt már ismeri a szegedi közönség: egyik darabját, az Irkutszki történetet tizenegy esztendővel ezelőtt, 1960-ban játszotta a színház. Az Arbát meséi előadását Lendvay Ferenc, a színház igazgatója rendezi. Díszleteit Székely László, jelmezeit Kúlka Eszter tervezte. Kísérőzenéjét Csala Benedek írta. Szereplők: Bicskey Károly, Janka Béla, Lőrinczy Éva, Máriáss József, Üjlaky Károly és Bagó László. Az évadkezdés szegedi hagyományai szerint a nyitóelőadást most is már holnap követi az új premier. Szombaton Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettjét láthatja a közönség. Az előadást Bor József rendezi, vezényli Csala Benedek. A díszleteket Sándor Lajos, a jelmezeket Gombár Judit tervezte. Koreográfus — vendégként — Tóth Sándor, a Pécsi Balett igazgatója. A főbb szerepeket Horváth Eszter, Szabady József, Krasznói Klára, Király Levente, Bángyörgyi Károly, Décsy Györgyi, Marosi Károly és Székelyhídi György játssza. Ezen az előadáson mutatkozik be a szegedi közönségnek a színház két új tagja, Berta Erzsi és Sas József. Vasárnap Berdál Valéria és Csizmadia László lép fel a két főszerepben. Most pedig bemutatjuk a társulat új tagjait. Fekete Mária Engel Imre Berta Erzsi Sas József Nem ismeretlen a szegedi operakedvelők előtt, bár igazában csak ezután akar bemutatkozni. Saroltát énekelt tavaly, tulajdonképpen beugrásként a megbetegedett Lehoczky Éva helyett, bár ez a beugrás a fiatal koloratúr-szoprán névjegykártyája is volt. Ekkor dőlt el, hogy a pesti énekesnő, akit szerződése már két esztendeje az erfurti Operaházhoz kötött, hazajön külföldről, és Szegedre szerződik. — Pesti vagyok, ott él a családom, s bár külföldön hasznos tapasztalatokat szereztem, német kollégáimtól mindenekelőtt pontos munkát, színpadi fegyelmet tanultam, azért már nagyon vágytam haza. A főiskola után, s részben közben is, Dorogon tanítottam, hat esztendőn át pendliztem a fővárosból busszal, mígnem szerencsés véletlen folytán hivatalos meghallgatáson vettem részt az Interkoncertnél, ahol az egyik impresszárió szerződést ajánlott Erfurtba. Eddig az életrajz dióhéjban. Kint Gildát, Olympiát, az Éj királynőjét énekelte — Szegeden a Rosina várja a Sevillai borbély „második változatában", és talán tavasszal a Traviata. Az ideális szerepkör persze Mozart operáiban kínálkozna, de hát erre várni kell: a Mozart-repertoár idén nem megy a szegedi operában. Érzékeny vérveszteség érte az utóbbi években a szegedi opera tenoristagárdáját: előbb Szabó Miklós vonult' nyugdíjba, majd Vadas Kiss László távozott Budapestre, utóbb Réti Csaba Pécsre. Az esélyek tehát adottak Engel Imrének, aki az Állami Operaház kórusából szerződött Szegedre, magánénekesnek. — A szabadtéri játékok Borisz-előadásának kórusában vendégeskedtem, itt a nyáron, s bejelentkeztem Vaszy Viktorhoz próbát énekelni. A Tosca képáriája és a Kalaf-ária után leültünk beszélgetni, bár a zeneigazgató hozzátette, azért nem engedi el Radames románcát és a Bohémélet Rodolpháriáját sem. Boldogan fogadtam el ajánlatát. Az operairodalom mondhatni legnagyobb feladataival beköszönő Engel Imre tulajdonképpen csak most kezdi próbálni a nagy szerepeket. Vasesztergályos, majd műszaki beszerző volt Pesten, 1964-ben a Déryné Színház szerződtette a Sybillre, s fél évtizedet tanult énekelni Posszert Emíliánál, míg felvették az Operaház kórusába. Szerepköre az olasz lírai, illetve spinto-tenor széles, vonzó repertoárja, s Szegeden egyelőre annyit tud, hogy a Sarolta bírójaként majd a Rózsalovag olasz énekeseként mutatkozik be. Fiatal, mindössze 33 éves, nem vesztett el tehát éveket, nyitva előtte a pálya. Szegedi lány. Illetve szegedi volt — balettiskolába is járt itt —, amíg 12 éves korában el nem költöztek. Színházi pályáját — táncosnőként — Szolnokon kezdte. Mint színésznő, a győri közönség előtt lépett fel először. A fiatal, nyúlánk színésznőnek a zenés műfaj olyan főszerepeiben tapsoltak Győrben, mint a My fair Lady — nívódíjat kapott érte —, a Gül baba, a Csárdáskirálynő, a Lili bárónő és még sok-sok más. Harmadik állomásként a kecskeméti színház következett, ismét sok emlékezetes szereppel — a sor az Egy éj Velencébentői az Én és a kisöcsémig húzódott — és sikerrel. Szegedre boldogan jött. Máskor szorgalmas és megbízható kocsija ugyan Kecskemét és Szeged között háromszor lerobbant, délelőtt tíz óra helyett valamikor délután négy óra felé ért a színházba az új szerződést aláírni. De ha igaz az a babona, hogy a rosszul sikerült főpróba biztos jele a jó előadásnak, ez az út csakugyan jó előjelnek is tekinthető. Berta Erzsi annak tekinti. Volt már naiva, szubrett és primadonna. Szereti a zenés színpadot: annak köszönheti sikereit és azt, hogy színésznő lett. Egyszer azért prózát is örömmel játszana. Olyan szerepet, mint mondjuk Anouilh Johannája a Pacsirtában. Színészcsaládban született. Színész volt a nagyapja és az édesapja is. Az idősebbek még emlékezhetnek ró, hogy a Szedő-féle társulatban az apa, Sas Imre többek között Kiss Manyi partnereként is felépett Szegeden. Sas József tehát beleszületett a színházba, s aztán ott is maradt. A színház lételeme és szenvedélye. Még szabadságának rövidke heteit, külföldi utazásainak még rövidebb napjait is arra fordította, hogy színházakkal, színházi előadásokkal ismerkedjék. Sokfelé járt Európában, sokféle színházat látott. Elsősorban a zenés színpad érdekli. — Nem igaz, hogy elavult mondja. — Ellenkezőleg: a zenés színpad a jövő műfaja. Ö mindenesetre arra tette fel az életét, noha játszott már prózai szerepeket — nem is jelentékteleneket — eddigi állomáshelyein, Győrött, Békéscsabán és Kecskeméten, ahonnan hat év után Szegedre jött. De azért a zenés darab az igazi. Azok, amelyekben táncoskomikusként már játszott és azok is, amelyekben még ezután játszik. Olajra léptek J

obb híján a porrá őrölt és vízben azonnal oldódó kávé nevét egyszerűen átvettük a svájci cég — Nestle — reklámjaként, és nescafe-t kérünk a fűszerüzletben. Kérni lehet, kapni azonban nem biztos, hogy Icapunk, pedig állítólag háromféle gyártmányút is forgalomba hoztak nálunk, öt negyvenért a kétszemélyes svájci készítményt, az ötvzngrammos osztrák Löskaífee-t és még egy magyar csomagolású készítményt. Hol csak egyfélét találunk az üzletben, de az is megtörténik, hogy ezt a választ kapjuk: „Nincs nescafe, sentrrúlyen." Az Anna-kúti csemegében és a Széchenyi téri 8as árudában most csak az osztrák gyártmányú Löskaffe kapható. Választék nincs. Üsse kő, válogathatunk viszont a különféle szemes kávék közül. Különben is a kávé nem népélelmezési cikk. S ilyenformán a kávéról áttérhetünk a háziasszonyok nagyobb gondjára: miért kell bejárni a váras sok fűszerüzletét, hogy egy liter étolajat kaphassunk? Érthetetlen ez a kilincselés az üzletekben, mert a rádió szinte naponta sugározza minden reggel, hogy főzzünk étolajjal, mert ilyen egészséges, olyan egészséges stb. A lényeg, hogy azt reklámozzák, ami nincs, vagy legalábbis csak nagy kihagyásokkal kapható. Hetek óta rossz az ellátás étolajból. Magyarázatként nem fogadható el, hogy a napraforgót csak most takarítják be, s azt még csak ezután préselik, csomagolják és szállítják az üzletekbe, mert a tavalyi készlet már elfogyott, vagy kifogyóban van. A múlt héten ugyanilyen baj volt az ecettel is. A háziasszonyok savanyú arccal távoztak egyik üzletből a másikba. Az járt jól, aki literszámra tartalékolt otthon ecetet, vagy tavalyról maradt. Pedig ez olyan árucikk, amely bár állandó jellegű ételízesítő, mégiscsak a szezonban, a befőzések időszakában kelendő leginkább. S mit szól ehhez a nagykereskedelem, az árucikkek elosztója? Egy bizonyos, hogy Szegeden, a Széchenyi téri 8-as fűszerüzlet, az újszegedi ABC és a Marx téri 29-es számú bolt Orosházáról, az ottani FÜSZÉRT-től szerzi be áruinak jelentős részét, szinte a cukortól a kávéig. Érdemes lenne tudni, hogy a Csongrád megyei nagykereskedelemi miért esik távol ezektől a szegedi megrendelőktől? L. F. Hetvenöt éves Pátzay Pál kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művészt 75. születésnapja alkalmából köszöntötte Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Alczél György, a KB titkára és Ilku Pál művelődésügyi miniszter. Pátzay Pál a magyar szobrászat élő klasszikusa 75 éves. 1896. szeptember 17-én született Kaposvárott, fiatalon részt vett a Tanácsköztársaság képzőművészetet irányító munkájában. 1928— 30-ban római ösztöndíjas volt. Részt vállalt a magyar értelmiség fasizmus elleni tiltakozásában, és a nagy sorsforduló után az ország újjáépítésének számtalan társadalmi frontján. Jelenleg a Képzőművészeti Főiskola tanszékvezető tanára, kit a mai szobrásznemzedék szúEmléküket őrzik az utcák 10. BLAHA LUJZA UTCA Egészen friss elnevezés, 1963-ban került először térképre. Sikerült a névadás is: együttest alkot az Egressy Béni és a Déryné utcával. Blaha Lujza (1850—1926), „a nemzet csalogánya" gyakran szerepelt a századfordulón Szegeden is. Juhász Gyula versben (Nefelejcs Blaha Lujzának) és prózában (Meghalt Blaha Lujza) szeretettel írt róla. BOCSKAI UTCA Bainville térképén 1850-ben Perecz utcának van iöltüntetve, de ei nyilván elírás a későbbi forrásokból is ismert Ferencz utca helyett. Ferenc utcának pedig azért hívták, mert a mai MÁV igazgatóság helyén levő Ferenc piacra, Ferenc térre vitt. A Ferenc tér nevét 1. Ferenc (1768—1835) császárról és királyról, Ferenc József nagyapjáról kapta. A XIX. század első felében itt volt a szénapiac, de a Zsótér-ház fölépültével (1840), a Széchenyi tér északi oldalára, a imai Takarékpénztár és Horváth Mihály utca torkolata tájára helyeződött át. A Víz után kapta nevét Bocskai István (1557 —1606) erdélyi fejedelemről. Az ő történelmi érdeme, hogy „két pogány közt", a Habsburgok és a törökök harapófogójában a történelmileg lehetséges önállóságot megteremtette a kicsiny Erdélynek. Megvédelmezte a nemesek elnyomásától győzelmeinek kivivőit, a hajdúkat és a székelyeket. Az utóbbiaknak visszaadta a „székely fölkelés" után elvesztett szabadságukat, az előbbieket pedig letelepítette a hajdúvárosokban, és nemességet adott nekik. A Habsburgokkal kötött bécsi béke után hirtelen halt meg; halálát a kortársak mérgezésnek tulajdonították. BÓDI VERA UTCA A Ságváribelepnek 1958-ban a helyi munkásmozgalom fölszabadulás előtti kimagasló harcosairól elnevezett utcái közé tartozik, a térképen 1963-ban jelent meg. A bokrosítás sikerült, kár azonban, hogy a névsort nem eléggé gondolták át, s részben arra érdemesek (mint pl. Bité Pál, Bródy Mihály, Csókási Etelka, Deli Károly, Szepesi Imre) kimaradtak, .részben országos, sőt világhírű egyéniségek (mint a már említett Balázs Béla) itt kaptak utcát. Bódi Vera (1889—1923) édesapja és testvérei is a Szegedi Kenderfonógyárban dolgoztak, s ő maga is fiatalon, már 190(j-ban ennek a gyárnak a munkása lett. Bekapcsolódott a gyár szakszervezeti és szociáldemokrata mozgalmaiba, s 1918—19-ben is a gyár életében élen járó szerepet töltött be. A Tanácsköztársaság bukását követően, 1921ben, illegális kapcsolatba került az ugyanott dolgozó Pintér Bélával, s az ó révén beszerveződött a Ladvánszky József vezette kommunista sejtbe. 1922-ben Ladvánszkyékkal együtt ö is lebukott. A vizsgálati fogságban a börtönben súlyosan megfázott, tüdőgyulladást kapott. Betegen került ki a fogságból. A gyárba nem vették vissza. Varga János vette maga mellé Népszava kihordónak. De nem sokáig: 1923 márciusában tüdőbajban meghalt. BÖDOGII JÁNOS UTCA A Víz után létrejött utca neve sokáig Babér utca volt. Az 1933. évi térképen tűnik föl először mai neve. Bódogh János (1852—1918) postafelügyelő, gyorsírástanár, 1877-től 1893-ig tartó szegedi működése idején helyben, majd országosan is föllendítette a hazai gyorsírás ügyét. Több középiskolában tanított, számos tankönyvet írt. Főként nekí köszönhető, hogy a századfordulón Szeged a magyar gyorsíró mozgalom központja lett. 1893-tól ő volt az Országos Magyar Gyorsíró Egyesület igazgatója, a Budapesti Gyorsíró és a Gyorsírászati Lapok szerkesztője. A Gabelsberger—Markovits gyorsírórendszer elterjesztője, Markovits Iván halála után rendszerének továbbfejlesztője. Munkásságát egy másik szegedi gyorsíró apostol, Katona Dávid állította össze (1931). BOKÁNYI DEZSŐ UTCA Petőfi telepnek ez az utcája 1928-tól 3. utca volt, mai nevén 1963-ban olvassuk a térképen. Bokányi Dezső (1871—1940), a munkásmozgalom kimagasló harcosa, a Népszava publicistája volt, kiváló hatású népszónok. A századfordulón gyakran adott elő Szegeden is. A Tanácsköztársaság alatt munkaügyi és népjóléti népbiztos. Az ellenforradalom bírósága halálra ítélte, de a fogolycsere révén kikerült a Szovjetunióba. Ott a társadalombiztosításban dolgozott, és munkatársa volt a moszkvai rádió magyar nyelvű adásának. A törvénytelenségeknek esett áldozatul. Péter László (Folytatjuk) mos tagja mesterének tekint. Pátzay szobrászatéban a klasszikus plasztikai szemlélet következetes folytatója. Vallja, hogy a szobrászatot nem kell és nem lehet újra kitalálni, folytatni kell, mit évezredek művészei elkezdtek. Műveiben sajátos magyar plasztikai rendszert teremtett. Kenyérszelőjében, melynek szegedi ihletettségérői szívesen beszél, a magyar parasztasszony alakját klasszikus piedesztára emelte. Pátzay munkássága biztos támpont művészeti életünk állandóan változó hullámzó zűrzavaraiban. Jó érzés tudni és hallani, hogy — mint legutóbb mesélte —, jelenleg egyik negyedszázada elkezdett szobrát folytatja, mondván : tehetem, mert nekem nincsenek stíluskorszakaim, fejlődési állomásaim ..." Művészeti hitvallását irodalmi munkáiban többször megfogalmazta, mindig a világépítő értelem mellett foglalva állást. 1967-ben megjelent Alkotás és szemlélet című könyvének előszavában írja: „Minden módon és mindenfelől meg kell kísérelnünk napjaink áldatlan zűrzavarának tisztázását. A magam számára ezt kötelességemnek érzem és fogadom el, a bennszülött honi kötelességének!" A kultuszminisztérium művészeti osztályának főnökeként 1946 áprilisában látogatást tett városunkban, és a város vezetőivel Szeged művészeti életéről, jövőjéről tárgyalt. Ekkor mondotta: „Szegedet komoly művészeti gócponttá akarjuk fejleszteni ..." Szép lenne, ha városunkkal való kapcsolata emlékeként a volt kenyérpiac helyén Kenyérszelőjét felállítanák, hiszen nevét csak Katona József portréja jelzi a panteonban. Tóth Sándor •