Délmagyarország, 1971. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-02 / 206. szám

8 CSÜTÖRTÖK, 1971. SZEPTEMBER 2. Parkírozni vagy parkosítani? A feltett kérdésre ürömmel üdvözölhető városunk Építésügyi Osztálya részéről K. Szabó Sándor kertépítés határozott válaszcikke. Szerinte sem engedhető meg, hogy a Nagykörúton belül a parkírozótér a zöldterületek rovására terjeszkedjék. Meg kell szűnnie annak a harcnak, amely itt az utóbbi időkben a zöldterület és a parkolóhelyek között folyik, annál is inkább, mert szomorú azt látnunk, hogy a vesztes rendre a zöldterület Lassan ott tartunk, hogy mindent feláldozunk a közlekedés korszerűsítésére, még az egészségünket, a tüdőnket is. Előbb-utóbb oda jutunk, hogy lesz már gépkocsi, amivel a zöldbe kirándulhatunk, de nem lesz egészséges tüdőnk, amivel a jó levegőt élvezhetjük. Jól tudjuk, hogy a jelenlegi zöldterületek fenntartáséval, illetve azok bővítésével nem szüntethetjük meg az ismeri urbanizációs ártalmakat. de azokat nagyban enyhíthetjük. Ez az enyhítés fokozható, ha zöldterületeinKet az eddiginél jobban ápoljuk és gondozzuk. Ez egyfelől a gyepes területek jobb beállottságával és rendszeres öntözésével, másfelől a célszerű fásítással érhető el. És itt elsősorban az utcai fasorok létesítésére és a -meglevők szakszerű karbantartására gondolok. A zöldterületek, 111. a zöldfelületek az okszerű utcai fásítással nagyban növelhetők, s e területen még igen sok a tennivaló. Így többek között nagy buzgalommal újabb és újabb fasort létesítenek, de legtöbbször gyenge, ujj vastagságú csemetékkel, amelyeknek nagyrésze a virágkort sem éri meg. vagy a csemeték szakszerűtlen kezelése és tárolása miatt meg sem ered. A csemeték kiültetésekor nem gondolnak védelmükre, és a továbbiakban sem gondozzák, ápolják azokat. Ezek eredménye a sok hiányos fasor, amelyeknek pótlásáról évről évre megfeledkeznek. Az Ilyen hiányos fasorok csak részben felelnek meg a célnak, ugyanakkor a városképet esztétikailag rontják. Mindezek rendetlenségről és rendezetlenségről tanúskodnak. A hiányzó fák helyét felveri a gyom. Nem gondolnám, hogy az illetékesek ezúton kívánják a hiányzó fák zöldfelületét pótolni. Az udvarokban történő fásításokra is nagyobb figyelmet kellene fordítanunk. Sok a kopár, kietlen, minden zöldet nélkülöző udvar. Az udvarok fásítására kedvezményes facsemete-akcióra lenne szükség, hogy a lakók körülményeinek megfelelő díszfákhoz vagy -cserjékhez jussanak. A zöldfelületek növelését szolgálná, egyben a városképet vonzóbbá tenné, ha a házak ablakait, balkonjait virággal díszítenénk. E célra különösen alkalmasak az újonnan épített lakóházak tágas balkonjai. Délen, az Adria partján vagy Olaszországban jáirva, az idegennek egyik legmaradandóbb emléke, hogy a balkonokat telve látja a legkülönbözőbb virágokkal. Nálunk viszont a balkonok üresek, sivárak. Követésre méltó példa: Kecskeméten, az Aranyhomok Szállóval szembeni lakóház minden szintjének üde virágsora. Töltsük meg ablakainkat, balkonjainkat virággal. Vele nemcsak házainkat, városunkat szépítjük, de hozzánk látogatóknak is előnyösen mutatkozunk be. Mind hatósági segítségre, mind társadalmi összefogásra van szükség, hogy vámosunk fásításánál jelenleg tapasztalható hibákat kiküszöböljük. A fásítás ütemét, tempóját pedig a jövőben ne mennyiségileg, hanem minőségileg értékeljük. Ne csak azon legyen a hangsúly, hogy mekkora területet ültettünk be fával, illetve hány darab fát ültettünk ki fasorba. hanem aszerint, hogy mekkora területen sikerült zárt állományú fasorokat létesíteni, hány egészséges fát sikerült felnevelni. Dr. Somorjai Ferenc ipar ..Nekem a maguk gondja csak egy a sok közül" — mondta egy nagyon szimpatikus és nagyon jó indulatú fiatalember az egyik szövetkezet által összehívott értekezleten. Mondom nagyon jó indulatú és segítőkész, mert határozottan kereste az utat, hogyan lehetne a szövetkezetet a több éve életveszélyesnek minősített épületből elfogadható körülmények közé áttelepíteni. S ezt a magatartását csak dicsérni lehet, mái' csak azért is, mert még elég sok az olyan ember, aki a kisipari szövetkezeteket az új körülmények között is (több mint egy éve, hogy a párt Politikai Bizottsága elfogadta az új szövetkezetpolitikai elvekel) csak valami szükséges rossznak, átmeneti egységeknek tekinti, s elhelyezési körülményeikért, működési területükön meglevő elmaradott állapotékért csak a szövetkezetek tagjait és vezetőit teszi felelőssé. A fiatalember kereste a megoldást, s a kijelentése mégis rossz hatást váltott ki. Eígyrészt mert egy szövetkezetnek egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb gondja, ha épülete — amelyben 120 nő dolgozik — életveszélyessé válik. Másrészt egy ember értékét nem azzal mérik, mennyi a gondja, hanem azzal, hogy a gondokból mennyit tud megoldani. Egy várost irányító apparátusban tevékenykedni valóban sok gondot jelent, de azt hiszem, még több gonddal jár az azonos megyei, és még többel az azonos országos beosztás. A gondok természetesen nem egyformák. Vannak olyanok, amelyeket egyik napról a másikra meg lehet oldani, de olyanok is, amelyek megoldásához évek szükségesek. Az említett szövetkezet gondja több mint három év óta húzódik. Lehet, hogy ebben maga a szövetkezet is hibás. Azonban legyen szabad egy-két dologra felhívni a figyelmet. Megalakulásuk után az ipari szövetkezetek nagy többsége a lehető legrosszabb feltételek mellett kezdte meg a termelést. Nem is tudom, mi tartotta bennük a lelket. Azóta az élet szelektálta őket: az életképtelenek feloszlottak, vagy erősebbel egyesültek. A mostaniak már szinte kivétel nélkül eredményesen tevékenykednek. Hadd hozzam fel bizonyításnak 1971. első fél évet, amikor a megyénkben működő kisipari szövetkezetek termelési értéke összességében 10,1 százalékkal haladta meg az elmúlt év hasonló időszalkát. Ipari értékesítésük 13,1 százalékkal nőtt, ezen belül mérsékelt — 1.3 százalékos a belkereskedelmi, és kiemelkedő — 20,2 százalékos az exportértékesítés fejlődése. Említést érdemel, hogy a kisipari szövetkezetekben foglalkoztatott létszám a korábbi idősziakoknál lényegesen kisebb mértékben — 1,8 százalékkal, ezen belül a termelői állománycsoport 1,2 százalékkal bővült. Ugyanakkor az egy foglalkoztatottra jutó termelési érték 8 százalékkal, az egy termelőre jutó 8,9 százalékkal emelkedett. Az egy foglalkoztatottra jutó kereset 2,4 százalókkal haladta meg az 1970. első fél évét. Kisipari szövetkezeteink nyeresége 43,5 százalékkal emelkedett. Társadalmi szempontból is hasznosak a szövetkezetek, mert különösen alkalmasak arra, hogy a szocialista társadalmi viszonyok között: az össztársadalmi érdek, a csoportérdek és az egyéni érdek összhangját megvalósítsák. Szocialista államunk biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a szövetkezetek társadalmi, gazdasági jelentőségüknek megfelelően fejlődjenek, s az állami vállalatokkal azonos gazdasági feltételeket garantál számukra. A lehetőségek tekintetében azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet. A szövetkezetek fejlesztési lehetőségei rendkívül korlátozottak. Az általuk befizetett eszközlekötési járulékból is éventé csák 1—2 szövetkezetet lehet megsegíteni, hogy ezáltal új üzemházhoz jussanak, emberibb körülmények között hatékonyabban termeljenek. És mi legyen a többiekkel?! Szegeden és Csongrád megyében 1975-ig kb. 16 kisipari szövetkezetet kell — a többségét városrendezések miatt — ipari övezetekbe kitelepíteni. Ezek a szövetkezetek az áttelepítéssel olyan körülményei?; közé kerülnek, ahol lehetővé válik a termelés komoly mértékű növelése, s emellett megfelelő szociális ellátás is biztosítva lesz dolgozóik részére. Csakhogy az áttelepítés — fejlesztés és bővített forgóeszköz-szükséglet — költsége mintegy 250 millió forint. Ez a szövetkezetek rendelkezésére álló szabad fejlesztési alapot, a várható idegen forrásokat és a bankhiteleket figyelembe véve kb. 60 százalékban fedezhető. Mintegy 100 millióra lenne még szükség. Tegyük fel, hogy ezt az összeget a kisipari szövetkeEzt a pechet I Korszerűsödés, kérdőjelekkel Gép helyett ember 1

A harmadik ötéves terv esztendeiben, • 1966—1970 között az ipari beruházások 43 százalékkal haladták meg a második ötéves tervben elért szintet. Ezen belül építésre 52, belföldi gépekre 46, s importgépekre 66 százalékkal többet fordítottak, mint az 1961—1965 közötti években. A tervidőszakban az egy foglalkoztatottra jutó termelés 61 százalékkal növekedett, kisebb mértékben, mint amennyit a népgazdasági terv előírt. Ami ugyancsak gondok forrása: az építési munkál?, valamint a nem szocialista országokból származó gépek árszínvonala több mint húsz százalókkal emelkedett Számok, számok. Szárazak, csak a szakembernek sokat mondók. Am mit kezdjen velük az, aki özönvíz előtti maslnán-darun, tekercselőn, nyomdagépen, szelfaktoron stb. — dolgozik, vagy aki még ma is „izomgépként", azaz puszta fizikai erejére hagyatkozva végzi munkáját? Megfordítva: a korszerű, nagy termelékenységű. fél- vagy teljes automatán bonyolult termékeket előállító munkás vajon soknak vagy kevésnek tartja-e, hogy az egy foglalkoztatottra jutó termelés 61 százalékkai emelkedett? Egyáltalán: mi az, hogy az ipar gépesítettsége? Először a munka kezhetett annak vizsgálata, hogy mennyi munka kell egységnyi termék előállításához? Az össztársadalmi munkaráfordítás országonként erősen különböző, akár villamos energiáról, akár pamutszövetről van szó. Egyik országban ötször annyi ember szükséges egységnyi tennék előállításához, mint a másikban. Ez utóbbi ország tehát ötször olyan fejlett lenne, mint a másik? Korántsem! Sokféle összetevője van a gazdasági fejlettség mércéjének, s ezek egyike az egységnyi végtermékre jutó össztársadalmi munkaráfordítás. E tényező azonban mindaddig, míg a gazdaság a külterjes fejlődés szakaszát éli, s míg más országok termékei elől piaca elzárkózik, nem jut lényegesebb szerephez. Van elég munkavállaló, az egységnyi termékre jutó munkabér nem túl nagy, tehát ekkor még nem látszik érdemesnek az eleven izommunka helyett bonyolult és drága gépekkel, berendezésekkel termelni. Eljön azonban az idő, amikor a munkaerőforrások lényegében kiapadnak; megkezdődik a külterjes és a belterjes szakasz közötti átmenet. Ez tűnik a legkritikusabbnak. Űj munkaerő ugyanis már alig van. a gyors gépesítés, automatizálás, műszerezés feltételei ugyanakkor még csak kevés helyen léteznek. Itt tart ma a magyar népgazdaság. A vállalatok szómára mindezért a biztonságot a létszámtartalék — magyarul: a fölös számú ember — adja. A kapun belüli munkanélküliség lényegében „tartalékalap". Ha átcsoportosításra, termékváltásra stb. van szükség, a hiányzó technikát emberrel próbálják pótolni. Egy idő után ez az út is járhatatlanná vált. Ehhez egész egyszerűen nincs elegendő ember. Sem tartaléknak, sem a Kép mellé. Nem marad más megoldás: mint a műszaki fejlesztés: a gyártóberendezések, a technológiák, a termelésszervezés korszerűsítése. Jöjjön a — legjobb technika? gyorsabban növekedett, mint a munka termelékenysége. Azaz: alacsony a hatékonyság, a gépek, berendezések kihasználtsága. (A gépipar legfontosabb területein a szerszámgépeket mindössze 1,1—1,3 műszakban működtetik!) Nem elég tehát az új, korszerű gép; jól képzett munkaerő, megfelelő nyersanyag vagy félkésztermék, zökkenőmentes szállítás stb. is szükséges hozzá. Éppen ez utóbbiak hiánya vagy gyengesége miatt állnak tétlenül sok helyen méregdrágán vett berendezések... Tovább bonyolítva a dolgot: egy ország gazdaságán belül kirívóan nagy eltérések alakulhatnak ki az egyes ágazatok, iparterületek technikai szintjét tekintve, sőt, e különbségek azonos ágazaton belül is meglehetnek. Mi a magyarázata ennek? Itt ügyes emberek dolgoznak, ott meg tehetetlenek? Itt fontosnak tartottál? a gépesítést, a korszerű technikát, ott meg fütyülnek ró? A fejlesztésnek vannak szubjektív tényezői is, alapvetően azonban a gazdasági környezet határozza meg a haladás mértékét. Ezért ésszerű mérlegelésre van szükség annak megállapításához, hol érdemes, hol nem érdemes a korszerűsítés terheit vállalni. E mérlegelés hiánya már jó néhány új, korszerűnek kikiáltott üzemet juttatott súlyos helyzetbe. Pedig modernek voltak a gépek, korszerű a technológia, csak éppen az általuk gyártott termék volt korszerűtlen, azért nem kellett senkinek... Miért kell? Ahhoz, hogy tárgyilagos, tehát igaz választ adhassunk, hátrább kell lépnünk az időben. Odáig, hogy a magyar gazdaságtörténetnek a korábbi évtizedekben végbement fejlődését vizsgálva, egyetlen iparterületet sem könyvelhetett el korszerüként, tudatosan fejlesztettként. Iparpolitika valójában csak a fölszabadulás óta létezik, s első, döntő teendője nem lehetett más, mint a munkához való jog gyakorlati érvényesítése. Azaz, hogy mindenki, aki dolgozni akar, megkereshesse kenyerét. Ez elkerülhetetlen szakasz volt. Csakis ezután követ) Ésszerű mérlegelés Várjunk csak a válasszal. Az adott gazdasági környezet alapján kell eldönteni, hogy milyen technikát, technológiát érdemes alkalmazni. A legkorszerűbb ugyanis, összevetve a meglevő lehetőségekkel, nem mindig bizonyul a leggazdaságosabbnak. Az állami gépiparban például az automata és félautomata esztergagépek aránya csupán 14 százalék. Nosza, vásároljunk, ahol csak tudunk automatákat?! Igenám, de 1950 és 1930 között az ipar technikai felszereltsége zetek valahol megszerzik és az áttelepítéssel egybekötött fejlesztést megoldják, de még így is marad 23 kisipari szövetkezet a megyében, amelyekben nagyobb mértékű fejlesztésre egyáltalán nincsen lehetőség, mert fejlesztési alapjuk már az 1975 utáni évekre is le van kötve a fennálló közép- és hosszú lejáratú hitelek visszafizetésére. örvendetes, hogy vannak már olyan szövetkezetek is, amelyek kis- és középüzemi szintnek megfelelő végleges teleppel rendelkeznek, s amelyeknél „csupán" kapun belüli korszerűsítés, gépesítés szükséges. Ezek a következő évekre tervezett fejlesztést általában saját forrásból, illetve bankhitel igénybevételével meg tudják valósítani. Az arány tehát nem a legkedvezőbb és a lehetőségek is csak néhány kisipari szövetkezet fejlesztése tekintetében vannaik meg. Ezért nagyobb türelemmel kell lenni a kisipari szövetkezetekkel szemben, és nagyobb segítséget kell nekik adni gondjaik megoldásához. Kimagasló eredményekre csal? így lesznek képesek. Bernula Mihály Miért nem jó minden úgy, ahogy van? Miért kell gépesíteni? A munkaerő-források csökkenése és kiapadésa. ha nem ellensúlyozza ezt műszaki fejlesztés, a termelés megtorpanásához, sőt, csökkenéséhez vezet. Az alacsony technikai szint megrekeszti a társadalmi munka hatékonyságának emelését, s ezzel a távlati fejlődés ma szükséges megalapozását lehetetlenné teszi. (Ez történt például a közúti járműgyártásban, s a feszültségeket végül is csak az ismert licencvásárlás oldotta fel.) Az elavult gép, gépsor, berendezés elfoglalja a helyet az új, a termelékenyebb elöl — ezért kiterjedt az építési láz! —. tartósítja az idejétmúlt technikát, az alacsony termelékenységet, s akadályozza a termék minőségének javítását. korszerűsítését. Ahol tehát halogatják a fejlesztést, ott a holnapi kenyeret gyúrják feketébbre. Aligha hihető. hogy ne tudnák ezt! Mégis halogatják? Miért? Mészáros Ottó NAPI KISLEXIKON a márkás árukról A hirdetések szövegében mindennap találkozhatunk ilyesfajta felszólítással: vegyen márikás órákat, vásároljon márkás borokat. S legfeljebb azon sajnálkozunk, hogy a legmarkásabb szegedi áruból, a szalámiból, csaik ritkán találkozunk az üzletekben. 4 Védjegy? A gazdasági verseny hatására keletkezett, mivel bizonyos cégeknek szükségük volt árujuk olyan megjelölésére, amely könnyen a vásárló szemébe tűnik. Az ilyenek szinte uralják a piacot: az ügyesen megválasztott márkanév eleve bizalmat kelt a vásárlóban. Nem csoda hát, hogy megtörténik: a versenytárs úgy akar célt elérni, hogy egyszruen átveszi a márkajelzést, annak felhasználásával árusítja portékáját. Az NSZK-ban például évente több mint háromezer per folyik ilyen ügyben. A márkázás lényegében a termékhez kapcsolódik — nemcsak a termék minőségi tulajdonságai, hanem a gyártás körülményei is fontosak —. a védjegy pedig magát a gyártót jelzi. 4 Háromszög? A gazdasági reform kezd,ete óta egyre gyakrabban találkozunk bizonyos árukon a Kiváló Áruk Fórumának ismert háromszögével. Jelenleg mintegy ötszáz ilyen árucikk van forgalomban. Ezeknek minőségét állandóan vizsgáliák. # Export? Ez a márkajelzés csak a határon innen jó. A genfi Nemzetközi Márka és Védjegy Bejegyzési Hivatal a magyar MERT Minősig Ellenőrző Rt. védjegyét fogadja el: ezt az emblémát mintegy száz exportcikkünk viseli. Hazánkban egyébként nyolcvan évig az elmúlt század végén hozott védjegytörvény uralkodott, az új éppen az elmúlt évben lépett életbe.