Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-29 / 203. szám

TASAKNAP, 1971. AUGUSZTUS 29L SZENT SALVATOR A 'fv á' -'.''i'JA A híd az 1930-as évek végén A Széchenyi tér 1899-ben Szenes AKIS László AKIS CSÚNYÁCSKA F

riss, nyári napot ígért a reggel. Az ég tisztán, hűvösen ragyogott, akárcsak kora hajnalban a hegyi forrás. Minden érintetlennek, szűznek tűnt körülöttem: a párából kivet, kőző erdő, a kavicsokon átbukdácsoló folyó, az áttetsző fátylú levegő. Utolsó napomat töltöttem itt, a panzióban. Kissé lazítani szerettem volna idegeimet, és jól választottam. Csendesebb helyet keresve sem találtam volna. A panzió lakói agyba-főbe dicsérték ezt a helyet. Szinte hihetetlen, de igy volt: két hét alatt nem történt semmi, egyáltalán semmi. Mintha az emberek valójában csak a váltani való fehérneműjüket hozták volna magukkal ide. és pár apróságot, amit a bőröndbe gyömöszöltek. Azaz mégsem volt egészen így— Egyébként a mai nap sem különbözött semmiben a többitől. Úgy hasonlított a reggel a tegnapira, mint két falevél. Elsőnek egy cseh házaspár bukkant eló A rend mániákusai voltak még itt is. Majd a joviális Olesa bácsi, a nyugdíjas moszkvai orvos kászolódott elő, és ma is ugyanazzal a hunyorgó, rövid pislogással kereste partnerét, akinek kifejthetné, mit is gondol erről a világról az átaludt éjszaka után. A rigai festő házaspár, úgy látszik, még húzta a csendest. Még egy lakója volt ennek a panziónak, akit szép Ildikónak hívtunk. Lusta, kényelmes, de fennkölt mozdulataival, melyek az otthonosan nyújtózó macskáéra emlékeztettek, ámulatba ejtette Glesa bácsit, aki a lány alakját, mosolyát a görög istennőkéhez hasonlította. . Majd megfeledkeztem róla — még egy család tartozott a törzsvendégekhez. A csendes, szótalan Irént csúnyácskának nevezte el a festő, de olyan hangsúllyal, mint aki jelzi, vannak mégolyan értékek ebben a fiatalasszonyban. amik háttérbe szorítják nem valami vonzó külsejét. Férje vidámsága viszont pótolta az aszszonyét is: Miklós szerette a tarsasagot. és egv kicsit a szép női nemet, Évi. ötéves kislányuk már most nagyszerűen játszotta a született dámát. A teraszon találkoztunk mindannyian, reggelinél. Egy asztalnál evett az egész társaság. Csak ridikóra kellett, szokás szerint, várni. A cseh nénike sűrűn dohogott. a rendet emlegette. -* Végre megjött Ildikó is. Enyhén megbiccentette fejét. Természetesnek vélte, sót kikövetelte a hódolatot Miklós mellett foglalt helyet, ezzel is jelezte, hogy kegyeibe fogadta. A kis Csúnyácskán, ahogy Irént hívták. átnézett, mintha levegő lett volna számára. A panzióban nemcsak hogy tudomásul vették a kialakult viszonyokat, hanem magatartásiunkkal még támogattuk is, hogy úgy mondjam, noszogattuk egymást, mint mikor a vetközőt sürgetjük a fürdésre. Reggeli után mindannyian a folyónál telepedtünk le. A panziótól. ettól a kacsalábon forgó kastélytól egv kőhajításnyira vitte vizét a folyó. A megszokott helyünket foglaltuk ét. A szépséges Ildikó öltözött at elsőnek. Hogy milyen szertartá-. sosan tudta még a ruháját is levenni! Majd felajánlotta: — Römizzünk! És már ki is alakította a partit. — Remélem, ma jobb lapokat oszt nekem! — nézett ártatlanszemtelenül a férfi szemébe Ildikó, s úgy helyezkedett el, hogy karja „véletlenül" enyhén súrolta Miklóst. Olykor-olykor egyegy megjegyzést is elhintett, ami. bői sokféle következtetést lehetett levonni, a többi között azt is, hogy Ildikónak nyilván megvan az alapja, hogy bensőségesebb hangnemet üssön meg Miklóssal, Kezdődött a játék. A nap egyre- gyorsabban áttüzesítette körülöttünk még a levegőt is. Én nem maradhattam tovább velük, el kellett utaznom a legközelebbi kisvárosba, ugyanis, mint mondottam, letelt a kétheti pihenőm, s meg kellett vennem a távoli útra a jegyemet. Otthagytam tehát a társaságot. Már késó délutánra járt az idő, mire a kisvonat újra visszahozott ebbe a falucskába, ahonnan még egy óra járásnyira terült el a panzió. Amint leszállok. meglepetve látom, -hogy Irénke furcsán áll az állomásnak nevezett kis kavicsos töltésen. Ketten indultunk útnak. Csúnyácska zavartan magyarázni kezdte, hogy került ide. — Miért is nem tudja az ember elmondani a legközvetlenebb hozzátartozójának néha azt, amit egy idegennel közölni tud? — állt meg hirtelen a fiatalasszony beszélgetés közben, ezzel is mintegy súlyt adva szavainak. Majd egyszer csak egészen más hangnemben, mintha legalábbis lelkileg felkészült volna valamire, beszélni kezdett: — Mindig is tudtam. hogy roppant csúnya vagyok. S csak dühített, hogy anyám emiatt jobban szeretett, mint a többi gyermekét. Sehova sem tudtam menekülni rútságom elől. Mikor pedig már nagyobb csitri lettem, s egy-egy táncestére is bemerészkedtem. a fiúk elhaladtak mellettem, anélkül, hogy egyszer is táncra kértek volna. Kimondhatatlanul szenvedtem emiatt. Már az asszony első szavaiból megértettem, hogy valami visszavonhatatlan történt a panzióban. Miklósra gyanakodtam. Hiszen sohasem utasította el a szép Ildikót, s mi persze, még egy kicsit bele is rántottuk az árba. hadd sodorja: Élveztük a játékot. — Egy vasárnapi napon pedig, emlékszem, akkor már a húszon is túl voltam, benéztem a tükörbe, s rádöbbentem, hogy évről évre jobban kopik a fiatalságom, és csak az marad meg nekem, amitől úgysem fogok tudni szabadulni. Tudtam-e, mikor átléptem a táncterem küszöbét. mit akarok? Persze. hogy tudtam. Még jóformán bent sem voltam, máris döntöttem. Igen, őt választottam. Mintha regényből lépett volna elő. olyan volt Szurokfekete hajánál is sötétebb volt a szeme. Jóformán a fél teremmel táncolt, de engem nem vett észre. Mikor pedig hölgyválasz következett, egyenesen felé tartottam. Táncoltunk. Fel sem mertem tekinteni. Hébe-hóba odavetett nekem egy-egy szót, de leereszkedően, fölénye tudatában. majd minden átmenet nélkül fejtegetni kezdte, mit: is szeretne elérni az életben. Hetet-havat öszszehordott. — Én meg gyereket szeretnék! — jelentettem ki mindenre elszántan. Persze, hogy kinevetett. De mikor megvártam, míg vége lesz a mulatságnak, és újból megismételtem, amit tánc közben mondtam, már komolyabban vett. Időnként meg-megálltunk. A kis Csúnyácska még mindig feldúltan haladt mellettem. És már nem volt kétségem, hogy nem a múlt emlékei kavarták fel. De mi köze mindannak ahhoz, ami ma törtónt a panzióban? — töprengtem. Mire ez a hihetetlen, olcsó regénybe illő ostoba történet? — Én már magzatomat a szívem alatt hordtam — folytatta Irén —, és egyszer-kétszer találkoztam is vele. Igen, MiklóssaL Talán nem mondtam? Nagyon vártam ezt a találkozást. De bár ne vártam volna! Az is megesett, hogy jóformán észre sem vett, elhaladt mellettem, és épp hogy felém köszönt. Én meg az ó gyerekét kellett, hogy rövidesen megszüljem. De hát ezt akartad, nemde? Többre számítottál? — adtam fel a bolond kérdéseket magamnak, amikre csak a magányom és a négy fal volt a válasz. Egyszer, késő este. mikor már régen ágyban voltam, valaki kopogtatott. O volt az. Kapatos hangulatban állított be. De nem nyitottam neki ajtót. Kérlelésre foga a dolgot. Én hallani sem akartam róla. Felháborított még a gondolat is, ami foglalkoztatta. De ő nem tágított. Magyarázkodni kezdett, lassan talán már a részegsége is alábbhagyott, de még dolgozott benne a bor. Mindennek a világon lehordtam. Azt mondta, egyetért velem, ö is szidta, pocskondiázta önmagát. Fenyegetett, hogy elhagyja ezt a várost, messzire fog utazni, mert ő már így meg amúgy, egyszóval sohasem fogom látni többé. Így viaskodtam vele jóformán egy egész éjszakán át. Szégyelltem magam a szomszédok előtt. Nekem úgy tűnt, hogy a kis Csúnyácska ezen az éjszakán a jövőjéért, ezért a férfiért is küzdött, mikor ellenállt neki, és nem engedte közel magához. — Jó ideig a leveleire sem válaszoltam — folytatta kisvártatva Irénke. Pedig messziről jött a posta. Távol-Északról, talán még Arhangelszken is túl volt az a település, ahol elhelyezkedett. Keményen dolgozott. Én pedig csak akkor válaszoltam első ízben Miklósnak, amikor megszületett Éiöké, Jött is nemsokára olyan csomag. hogy szememszám elállt. A sok drága, nehezen keresett pénzét mind beleverte. A többit meg minek folytassam? A férjem lett Miklós. De sohasem tudtam bizonyosat: miért is vett el engem? Hiszen annyi szép nő rajongott érte, minden ujjára akadt egy. Itt már hevesebben kezdett beszélni, szaggatottabbán. Nem azért, mert története végéhez ért. hanem mert az utolsó szavaiban lappangott mindaz, amiről lehet, hogy százszor megbizonyosodott. és óhajtotta a százegyediket. A történetből már gyanítottam, hogy nem, nem a férje bántotta őt meg ma délelőtt. Hanem a szép Ildikó. — Tüdja. mit. vágott a szemembe? Hogv nincs is jogom egv ilyen férfit lekötni egy életre! — S rajta múlik, igen, vegyem tudomásul. rajta múlik, hogy nem csapja le a kezemről. — Vigye, ha tudja! — ennyit bírtam magamból kipréselni kínos-keservesen. De tudtam, muszáj,- hogy erós legyek. Inkább meghaltam volna ott a szobámban, ahová bejött a vitán után, ami a kártya közben kipattant, semmint... Egyszóval, forgott előttem a padló, az ágy, és láttam a villogó két szemét, amelyen maguk mind annyit vitatkoztak, hogy melyik világhírű festőművész festette meg. Megértettem, mire célzott az asszony. Mindannyian benne voltunk egy kicsit a játékban. És mikor komolyra fordult a dolog, mindenki mosta a kezét, mindenki félrehúzódott. Irénke nem magyarázta meg, mi történt kártyázás közben, nyilván megzavarhatta Ildikóékat a kis Csúnyácska. Lehet, hogy a gyepek jött az apjához, hogy mártózkodjanak meg. Lehetséges. Irénke közbeszólt, és a szép Ildikó, aki tudta, hányadán áll Miklóssal, kitört magából. A többit pedig most mondta el Irénke. A szép Ildikó szobájából sokáig hallatszott a fuldokló zokogás. A csalódás könnyei voltak ezek. A sötétben már kirajzolódtak a panzió epületének körvonalai. Békésnek, nyugodtnak tűnt ez a kastély. Mintha csak nyomtalanul elnyelte volna, ami a falai között történt, N

em fejezhettük be a beszélgetést. Lent már Miklós várt bennünket, Nyugtalankodott, bár szavaiból kivettem, tudta, hogy a felesége elibém jött az állomásra. A vacsoránai mind újra együtt voltunk. A szokottnál tovább kellett várni Ildikóra. Hallgatagabb volt, és senki sem tudta, milyen értékrendben helyezte el magában a nap folyamán történteket. Mi pedig vártuk, hogy hol fog helyet foglalni. Mintha legalábbis ezen múlott volna valami. Senkinek sem jutott eszébe, hogy egy kérdés mégis megoldatlan maradt. A kis Csúnyácskae. Prágában, a Maia st,rana romantikus környezeteben, a Szent Salvátor-hazban van egy különleges bolt: egzotikus fűszerbolt, ahol Gerlicky árusít és ad .tanácsot a különféle fűszerek használatáról. A Szent Salvator-ház ajtaja vidám csilingelőssel fogadja . a belépőt.. A lágyan csengő hanggal különleges világ tárul elérik. A polcokon festett dobozok, a pulton gyógyszerészeti mérleg,, a hátsó helyisegben mintha alkimista kemence állna, amott ;a sarokban preparált szalamadra az üveghengerben..; A legmeglepőbb viszont-az illat: ismeret-; len, kellemes, csábító illatok terjengenek a levegőben. A pult mögött az őszülő hajú. fehér köpenyes férfi mintha orvos vagy patikus lenne. 4 / Nem vagyunk sem gyógyszer*tarban, sem laboratóriumban, sem rendelőben, hanem a „Druchema"' szövetkezet boltjában- —• egy fűszerboltban. Fűszert természetesen Prágában, és mindenhol Csehszlovákiában árusítanak az élelmiszerboltok. De a Szent-Salvátor-fűszerboltpan sokkal nagyobb a választék; olyan fűszerkülönlegességeket árusítanak itt, amelyeket ősi receptek szerint vegyítenek, és amelyek máshol már alig kaphatók. Kívánság szerinti mennyiségben mérnek itt a patikamérlegen. curryt. badiánt, szerecsendióvirágot, borsot, gyömbért, oreganumot, chilit, koriandert, lestyánt és még sok más különleges és furcsa nevű fűszert. És Gerlicky — a bolt vezetője, aki maga is a finom ízek szakembere — szívesen ad tanácsot, hogy milyen ételekhez milyen fűszer „illik" a legjobban. Az utóbbi években Csehszlovákiában egyre nagyobb az érdeklődés az egzotikus ételek iránt. Ez talán a kínai, az*' indiai, az olasz konyha receptjeit tartalmazó szakácskönyveknek köszönhető, amelyek nagy példányszámban jelentek meg aa utóbbi esztendőkben. Ezek növelik ? keresletet az erotikus-, fűszerek iránt, amelyeket.a cseh konyhában eddig nemigen használtak. A Szent Salvator-i fűszerboltnak hűséges vevőköre: India, Pakisztán, Egyiptom és más arab országok polgárai; afrikaiak, latin-amerikaiak — a • Prágában tanuló külföldi diákok > nagy csoportja. Viking hajó a Visztulán A toruni diákok már három éve eveznek a Mazuri tavak vizein a vikingek hajóinak rnin újára épített csónakokon. Most minden eddig* oéi nagyobb. méretű vízijármű építéséhez kezdtek — ez alkalommal pontosan az ősi hajóminták alapján. A csónak hosszúsága H méter, szélessége 2,6 méter; hét pár evezővei és 24 négyzetméter nagyságú vitorlával látják el. A nyári szünetben a víkinghajó 17 főnyi diáklegénysége Krakkótól Varsóig manővríroz a Visztulán. Határidő-logarléc A rostocki iparkombinát egyik munkatársa, Herbert Hameister mémök logarlécet szerkesztett a tervezési határidő kiszámítására. Az új logarléc a tervterminusok kiszámításának idejét 80 százalékkal megrövidíti. Az ötnápos munkahétre beállított és dátummal ellátott logarlécről a határidők azonnal leolvashatók. A logarléc négy naptári evet tartalmaz, így a hosszú lejáratú tervek határideje is kiszámítható. Téli örömök — nyáron Évről évre több szovjet es*külföldi turista pihen Észak-Kaukázusban, a híres Elbrusz-hegység lábánál. Nalcsikból 100 kilometer hosszú, kanyargós szerpentinen juthatnak fel a gépkocsival vagy autóbusszal érkező vendégek a 2 kilométer magasban fekvő Terszkol falucskáig, ahonann káprázatos kilátás nyilik a hófödte csúcsokra, a Donguz-OrUn. ra, a Nakra-Taura, az Elbruszra. Terszkol az utóbbi időben vált az alpinisták, az alpesi sísport és a túrák kedvelőinek központjává. Az Elbrüsz lábánál négy kényelmes szálló egyszerre több mint 1500 vendéget fogadhat. A legnagyobb szálloda a 640 férőhelyes ElbrUsz-Jüs2éngi, amelyben, csakúgy, mint a többi hotelben,. büfék, kávézók, bár és éttérehn áll a vendeégek rendelkezésére. Minden szállóban - és turistaházban -sportszerkölcsönző is működik. Jégpályák,, jégkorongpályAk, . sporttelepek, fogadják a télen-nyáron érkező túlistákat. akiket tapasztalt- oktatók vezetnek be a síelés, a szánkózás és más* sportágak- •„rejtelmeibe".