Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-23 / 197. szám
SZERDA, 1971. AUGUSZTUS 23. Meghalt dr. Benkő Súlyos betegség következtében, tragikus hirtelenséggel elhunyt augusztus 21-én dr. Benkő Sándor, a Szegedi Orvostudományi Egyetem docense, az orvostudományok doktora. A kiil- és belföldön egyaránt ismert szegedi tudós 1912-ben Orosházán született, orvosi tanulmányokat a Szegedi Tudományegyetem orvosi karán folytatott, majd 1936ban a belgyógyászati klinikán Rusznyák István professzor mellett kezdte orvosi működését. 1964-ben lett az orvostudományok doktora cím tulajdonosa, tudományos publikációinak száma meghaladja a százat. Tagja volt az Európai Haematológiai Társaságnak, a Magyar Élettani Társaságnak és a Korányi Sándor Társaságnak, valamint jó néhány magyar tudományos egyesületnek. Dr. Benkő Sándort holnapután, szerdán délután fél négykor temetik a református temető ravatalozójából. Öntözés, tápanyaggazdálkodás Alig akad napjainkban termelőszövetkezet, állami gazdaság, ahol az adottságokhoz képest nem működtetnék az öntöző berendezéseket. A tarló és másodvetéseket különösen locsolni kell, hiszen a gyenge növények nem kapnának életre, lábra e forróságban. A takarmánygazdálkodás legfőbb alapja a természetes gyep és a takarmánytermesztés. Ennek ideális feltétéle az öntözésre berendezett gazdaságokban található. Különösen a rétek és legelők öntözése mellett — amivél jelentős hozamtöbbletet tudnak elérni —, megoldhatnák a kalászosok utáni másodvetések biztonságos termelését is. A rendszeres kettős termesztés a takarmánygondok enyhítésén túl javítja a területkihasználást, és az öntözőberendezések folyamatos üzemeltetésével a gazdasági mutatókat is. Több közös gazdaságban azonban elfeledkeznek arról, hogy a kalászos elővetemények a talaj könnyen felvehető nitrogénkészletét felhasználják, s ezért a másodvetemények fokozott nitrogén-ellátást igényelnék. A világirodalom két évtizedéből Évadnyitó társulati ülés a színházban A háromszáz tagú Szegedi Nemzeti Színház tegnap, vasárnap délelőtt bensőséges hangulatú társulati ülésen, családias légkörben köszöntötte az új évadot. Az utóbbi idők viharosabb eseményei, frontátvonulásai után nak mondta az igazgató, hogy a színház elhanyagolt épületéből, társulatából elfogadhatót sikerült kialakítani, és javult a tájelóadások színvonala is. Ami pedig a tőmondatos bejelentéseket illeti, megkissé szokatlannak tűnt ez a tudtuk az évadnyitó társu puritán egyszerűség, póztalan Intimitás: a zenekari árokba tavaly még kiállított ünnepi-szónoki asztal is eltűnt, s Lendvai Ferenc színházigazgató a nézőtér üresen hagyott első széksorából mondott néhány emelkedettebb hangvételű mondatot a színház és a színészek hivatásáról, feladatairól — és tett néhány racionálisan tömör bejelentést az új évaddal kapcsolatos intézkedésekről. A műsortervről elmondotta, jelmondata Szeged és a nagyvilág. Az utóbbi két évtized terméséből válogattak, abban a goethei szellemben, mely a világirodalmat nem az alkotások összessége, hanem egymásra hatása szerint értelmezi. „Hogy a legújabb a legjobb, érvényes lehet a tudományban és az autómárkában — a művészetben aligha" — hangoztatta, majd hozzátette: az új évadban nem az a feladatuk, hogy jobban játsszanak, hanem az egész évad művészi igényessége jelentsen fejlődést a tavalyihoz képest, amikor is tudvalevően igen sok vendégművész járt Szegeden. Az igazgatása alatt eltelt két évad eredményei közül legfontosabblatl ülésen, hogy az 1972— 73-as évad előkészítését már más végzi, mivel addigra Lendvai Ferenc megválik a szegedi színháztól. Nem válik viszont külön u prózaioperett-társulattól az operai részleg, mint arról hallani lehetett. Az idei évadban 32 táj- és 16 „gördülő"-elöadást tartanak vidéken. A Kamaraszínház építése nem halad, így a nagyszínház épületén megkezdett két és fél millió forintos rekonstrukciós munkálatokat ebben az évben igyekeznek befejezni. Gondot okoz az új lakbérrendeletek értelmében emelt bérű színészlakások fenntartása, valamint azoknak a szegedi színészeknek, énekeseknek, zenészeknek, műszakiaknak szabadságolása, akik idén — az elmúlt évekhez képest örvendetesen megnövekedett létszámban — közreműködtek a szabadtéri játékokon. Végezetül Lendvai Ferenc szorosabb együttműködés tervének kidolgozását• helyezte kilátásba a szomszédos szabadkai színházzal. Az 1971—72-es színiévad első bemutatója szeptember 17-én lesz, a neves szovjet író, Arbuzov Arbát meséi című darabját viszik színre, mely az elmúlt évadban a Budapesti Nemzeti Színházban ment nagy közönségsikerrel. Másnap, szeptember 18-án Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettje kerül közönség elé, A műsor több érdekes bemutatót ígér. Közülük is kiemeljük két szegedi író darabját, Mocsár Gábor Hatvanhat négyzetméter című vígjátékát és Bárdos Pál Üriszék című drámáját. A prózai társulat előadja még egyebek között Cocteau bűnügyi vígjátékát, Az Írógépet, a Madách Színház néhai sikerdarabját, Scarnacci—Tarabusi Kaviár és lencse című bohózatát, Miller társadalmi drámáját, a Bűnbeesés utánt, Hochhuth A helytartóját. Az operabemutatók: Manón Lescaut, A szevillai borbély és Verdi Macbeth-je. A Szegedi Nemzeti Színház néhány új művészt szerződtetett. A próza-operett részleghez Kecskemétről Berta Erzsébetet és Sas Józsefet, az operához Fekete Máriát és Engel Imrét, valamint visszatért a budapesti Operaházból Angyal Mária rendező. Újdonság még, hogy a „szabadtéri műszak" lezárásával a szervezőirodán teljes lendülettel megkezdődött a bérletezés. Az idén is meghirdetett premier-, opera-, próza- és általános bérletek mellett kiadják a nyugdíjasok bérletét is. I. N. A kongresszusi zászlóért Fiatalok munkaversenye „A Kommunista Ifjúsági Szövetségnek kötelessége megteremteni annak lehetőségét, hogy minden ifjúmunkás tudásának legjavát adva vegyen részt a terv megvalósításában." Ez volt a vezérgondolata annak a felhívásnak, amellyel nemrégiben a KISZ Csongrád megyei Bizottsága munkaversenyre hívta fel a megye ifjúságát. A felhívás nagy visszhanre a negyedik ötéves terv reskedelem . ifjúmunkásai célkitűzéseinek sikeréért" vesznek részt a november jelszót 27 KISZ-alapszerve- végéig tartó versenyben, zet, illetve üzemi bizottság Egy-egy iparágon belül a tagjai tették magukévá legjobb eredményt elérő Csongrád megyében. KISZ-szervezetnek A főként fiatalokat, illetve kongresszusi zászlót adosok fiatal dolgozót foglal- mányoz koztató üzemek rendre majd a KISZ Csongrád mecsatlakozlak a felhíváshoz, s tették meg felajánlásaikat. A mennyiségi teljesítés mel-' lett a minőség javítására is vállalkoztak az ifjúmunkágyei bizottsága. Hétköznapok Mutogatósdi Könnyű a tengerészeknek. Csak rápillantanak a közeledő hajó felségjelzésére, s máris tudják, kivel hozta össze őket a sors. Valaha — ködlik fel a tenger' történetekből — még a kalózok is jelezték holmi fekete. koponyás-csontos lobogóval, hogy mi a céljuk. De mit tegyen szegény — ismét regénybeli műszót idézve — „szárazföldi halandó", ha buszra várva, tanácstalanul kutatja: vajon hová megy a felségjelzés, tehát szám és tábla nélküli autó. Nem csekély gondot okoz ez a buszvezetőknek is. Van, aki tábla híján ujjaival mutogatja. hogy négyes, kilences, vagy isten tudja hányas a várakozók örömére megjelent gépkocsi. Legfeljebb azok vannak bajban, akik ezt a számot tíz ujjal sem tudják megmutatni. Van. aki inkább kinyitja az első ajtót, s hangszálait nem kímélve, harsány hangon adja tudtára az utazóközönségnek, hogy érdéi nes-e felszállni. Ez a módszer legfeljebb aKkor nem válik be, ha a várakozó éppen külföldi, aki egy mukkot sem ért az egészből. Azt mindenki megérti, hogy — mivel a Volán nemcsak autóbusz, de emberhiánnyal is küszködik — nélia egészen váratlanul kell egy-egy járművét más vonalra vezényelni. De tán el lehetne kerülni vezetőks utasok közös idegességének, időveszteségének okát, ha valamiféle beépített szerkezettel legalább a homlokzati számok cseréje minden variációban lehetővé válna. S úgy rémlik. ilyen konstrukciót éppen a szegedi Volán fiatal szakemberei dolgoztak ki, nem is olyan régen. Csak egyelőre: hiába. Amíg annak gyártására nem akad vállalkozó, megteszi az őst közlési mód is: a kézjelzés. Kitaposva Nincs annál bosszantóbb, mint amikor az ember hiábavaló munkát végez. Hát még ha úgy, hogy a kész munka mások miatt megy tönkre. Némi megilletődéssel szemlélhetjük tehát azoknak a parkosítóknak a fáradhatatlanságát, akik hangyaszorgalommal ássák fel, gereblyézik el újra a földet ott, ahol a dolguk után sietők letaposták. Szívós munka ez, végső stádiumában a harcnak már megjelenik a néhány négyzetméternyi csatamezőn a szöges drótot helyettesítő néhány apró bot, és a köréjük feszülő girbe-görbe drót. Amitől a környék nem lesz szebb, de mindenesetre védi a talpalatnyi földet. A különös, bár mindennapi csatározás körül a legellentétesebb vélemények csapnak össze. A lemondóé, aki szerint nem is érdemes az embereknek valami szépet alkotni, úgyis beletaposnak. A harciasé, aki drákói rendszabályokat sürget az ügyben, a cinikusé, aki maga is tapodja néha a füvet, és így tovább. Azt nagyon kevesen hajlandók beismerni, hogy azért van némi igaza a gyepre taposó emberiségnek is, hiszen szüksége volt arra, hogy valamiképpen megrövidítse útját. A küzdelem még nem dőlt el a szépség és a praktikum hívei között. Jó is ez, s hátha majd az ls eszünkbe jut egyszer, hogy a kettőt egységbe lehet hozni. Magyarán: ahol — például buszmegállóknál — az az igénye az embereknek, hogy a lehető leggyorsabban célhoz érjenek — ott nem is érdemes a kitaposott ösvényt újra s újra felásni, elgereblyézni, hanem, alkalmazkodva a szokáshoz, hivatalos utacskává nyilvánítani. Mert nemcsak az eltervezett, a kitaposott út is lehet az igazi. A gyakorlat. Veress Miklós gol váltott ki a KISZ-isták, sok, műszakiak. Célul tűzték az ifjúsági brigádok körében. A KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére kezdeményezett verseny ma már szerves és fontos része egy sor üzem versenymozgalmának. Az „Építsük a szocializmust magasabb szinten, előGépkacsi-nyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár augusztus 19-én és 20-án Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központban rendezte a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 41. sorsolását. A sorsoláson az 1971. április 30-ig váltott és július SÍ-én még forgalomban levő 5000 és 10 000 forintos betétkönyvek vettek részt. 142 231 darab 10 000 forintos betétkönyv után 150, a 650 019 darab 5000 forintos betétkönyv után 344, összesen 494 autót sorsoltak ki. A megyénkben kibocsátott gépkocsi-nyereménybetétkönyvek közül az alábbiakat sorsolták ki nyereménnyel: 10 ezer forint összegű betétkönyvek közül: 5 004 457 Zsiguli, 5 005 455 Wartburg, 5 020 599 Trabant, 5 021 761 Polski Fiat. Az ötezer forint összegű betétkönyvek közül: 5 503 857 Zaporozsec, 5 510 436 Moszkvics, 5 518 581 Zsiguli, 5 524 596 Wartburg, 5 525 622 Zsiguli, 5 531 314 Trabant, 5 556 280 Trabant, 5 560 009 Moszkvics, 5 560 506 Trabant. 5 568 383 Wartburg, 5 571 836 Zaporozsec, 5 573 141 Simca, 5 577 846 Trabant, 5 582164 Wartburg. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás napjától számított 30 napon belül szeptember 20-ig kell jelentkeznie a nyeremény érvényesítése céljából a nyertesnek a betétkönyvvel a takarékpénztári fióknál, vagy a betétkönyvet kiállító postahivatalnál. (MTI) ki a munkafegyelem erősíté sét, s politikai és kulturális téren is megtalálták azokat a tennivalókat, melyek méltóak a kongresszus köszöntéséhez. A gazdálkodás hatékonyságát, a minőség javítását a „Dolgozz hibátlanul" mozgalom megindításával is segitik a KlSZ-fiatalok. A Szegedi Ruhagyárban, a HÓDIKÖT-ben, az Alföldi Porcelángyárban és a Makói Redőnygyárban szerveztek ilyen átfogó akciót. Ebben a versenyformában — komplex jellege miatt — a fiatalok kezdeményezése lendületet adhat az idősebb dolgozók versenyének is. Az építőipar, a könnyűipar, az olajipar, az élelmiszer- és a vegyipar, valamint a közlekedés és a keKözlekedési balesetek Jogosítvány nélkül kocsi- tek, s a kocsit az árokba kázni ment vendégük sze- fordították. Szerencsére a mélygépkocsijával — annak lovaslkocsin utazók közül tudta nélkül — Gólya Béla, nem sérült meg senki, viSzeged, Alföldi utca 22. szont a motorkerékpárost szám alatti lakos. A Csöng- súlyos sérüléssel szállították rádi sugárúton fának ütkö- a mentők kórházba, zött. Utasa volt Tóth Klára, Ittasan hajtott motorkeÜjszeged, Acél-köz 17. és rékpúron Szeged és Algyő egy hatéves kisfiú, Deák Ist- között Sziroki István, Móraván. Alföldi utcai lakos. Az halom, Petőfi Sándor utca előbbi súlyosan, az utóbbi 12. szám alatti lakos. Elötkönnyebben sérült. Gólya te haladt világítás nélkül Béla ellen a rendőrség eljá- kerékpárjával, ugyancsak rást indított. ittas állapotban. Vér Istvpn, .. Szeged, Szövetségi utca 12. Motorkerékpárral az esti szam ;luUl összeütorákban egy kivilagttatlan köztek A motoros loyask°cs' ker^ztrudjanak R t szenvedett. ütközött Sövényháza es Baks „ ... , , között Tülkös Pál, Sövény- , Halalos baleset háza, Kisszer 241. szám alat- JK™® ti lakos. A lovak megijed Vállalatok, szövetkezetek, figyelem! FELAJÁNLUNK ÉRTÉKESÍTÉSRE 33 fm-es, mezőgazdasági épület létesítésére alkalmas, 12 db 12,85 fm-es támaszközű takaréküreges acél vázszerkezetet összes tartozékaival együtt. Érdeklődni lehet: SZEGEDI RUHAGYÁR Szeged, Kossuth L. sgt. 72. Telefon: 12-440, 192 mellék. S 318 178 történt Balástyán. Savai Sándor 65 éves, Balástya, Gajgolya 465. szám alatti lakos mellékútról figyelmetlenül haladt át kerékpárral az E—5-ös útra, s egy kamion elütötte. Olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen meghalt. Reneszánsz zene a szabadban A salzburgiak még ma is hálásak Marcus Sittinusnak, a „nagylelkű", de nem éppen szent életű érseknek, aki az 1600-as években Hellbronban kastélyt építtetett a barátnőjének, hogy méltó környezetben töltsék a pásztorórákat. Hellbron azóta gyönyörűen kiépült, állatkerttel, halastóval, kőszínházzal gazdagodott. Az ünnepi játékok keretében a délutáni órákban mintegy nyolc-tíz különböző együttes szimultán muzsikál a parkban: egy mesterséges pisztrángtó partján reneszánszzenét hallunk. Esténként pedig a kőszínházban, a zenetörténet első oratóriuma, Monteverdl Tankréd és Klorinda párviadala kerül előadásra. Dr. Nagy István Sikkasztott a kézbesítő A Szeged városi és járási vizsgálat megállapította, rendőrkapitányság sikkasz- Bangó a rábízott pénzküldelás alapos gyanúja miatt ményekből elsikkasztott 3 büntető eljárást indított ezer 395 forintot, amelyet Bangó Péter 31 eves, volt ... , yv postói kézbesítő, Csengele, szórakozásra költött. Ügyet Tanya 113. szám alatti iaikos vádemelésre hamarosan ételien. Mint a rendőrségi adják az ügyészségnek.