Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-18 / 194. szám

SZERDA, 1971. AUGUSZTUS 18. Hány „vezér" van Pusztaszeren? Pusztaszeren tavaly egyesültek a szövetkezetek, Hétvezér néven. Nagy szükség volt erre a lépésre. A legszélsőségesebb földeken, gyenge termőhelyi adottságok között így kialakultaik egy új nagyüzem körvonalai, s a szakemberek a belterjesség, a gépesítés, a korszerű gyepgazdálkodás és a közgazdasági adottságok figyelembevételével fejlesztési tervet készítettek. Szép és ígérő távlatokat mutatva. Rövid időn belül elérni kívánták azt a színvonalat, ami már a más homoki falvakban, községekben napjainkban megvalósult. Sok tennivaló Ez az első esztendő a gazdaság életében. Sajnos, mindig akadtak a faluban „kibicek", akik most nagy hangon hajtogatják; nem használt az egyesülés, lámlám vetetlenül maradtak a földek, csődbe jutott a gazdaközösség. Ez nem jó, mert a bizalmatlanságot táplálja. Szakemberek, ha végigjárják a Hétvezér Tsz földjeit, épületeit, elszomorodnak. Van bőven tennivaló. S akik ismerik az első fél év eredményeit, értékelését, pénzügyi helyzetét, azok gyakran arra gondolnak: az (Illési példa ismétlődik-e meg? Az állam adhatja, fuvarozhatja millióit most már majd a pusztaszeri homokba? Ml a valóság, a reális helyzetkép? — Öröklődött gondokkal küzdünk, a három gazdaság egyesítése után egyik napról a másikra nem születtek csodák, s nem ls várhatunk rá. Főleg a beruházásokkal van problémánk, régi, elavult épületekben vannak az állatok, így aztán rossz a takarmányértékesítés, rossz a tejtermelés, sokszor szakszerűtlen a takarmányozás, nem megoldott az ellenőrzés, kicsik a termésátlagok, alacsony az istállóátlag. Jól tudjuk, az utolsó órában történt az egyesülés, s látják erőlködésünket a tagok is. Egy-két ágazatnál szépen bejött ez az esztendő, de ez nem segít rajtunk. Nagy gondokkal, nagy problémákkal küzdünk, és senki sem menthet meg bennünket a mérleghiánytól. A jövő még fontosabb. Mi lesz 1972ben és aztán. Hogyan is boldogulunk? Az erővel, az akarással nincs is hiba, inkább az anyagi alapokkal, a beruházásokkal. Segítség kell, ez vitathatatlan — sorolja Szeri István téeszelnök. Ezen a nyáron a kalászosok jól fizettek a Hétvezér Tsz-ben. összesen 1379 holdon díszlett, ebből 390 hold búza, 113 hold takarmánybúza termett. Terven felül alakult az átlag, és 38 vagonnal takarítottak be többet, mint számították. Különösen a takarmánygabona adott szépen, a gyenge homokon 22 mázsát is fizetett holdanként. Ebből okultak is: jövőre 2 ezier hold fölé emelik a kalászos területet, főleg a takarmánybúzát szorgalmazzák. Kukoricából 269 hold, cukorrépából 100, fűszerpaprikából száz hold terem a közös gazdaságban. Jó lenne több is takarmányféléből. Hiszen egy egészségesebb termelési szerkezet elengedhetetlen, annál inkább, mert takarmányh lányos gazdaság a pusztaszeri. Jellemző: jövőre már 50 százalékkal kisebb, 350 ezer darab lesz a pecsenyekacsa-„termelése". Részben az épületek, másrészt a takarmányhelyzet szorítja erre a szövetkezeti gazdákat. Ugyanakkor a tervezettnél az idén 500 hízóval kevesebbet adnak át. Alapanyaghiánnyal, fórőhelygondokkal magyarázzák ezt, s nem utolsósorban azzal, hogy nem volt rá pénzfedezetük. Nem kedvezett a tavasz Pusztaszeren. Háromszázhúsz hold volt az a terület, amit fel se szántottak, nem műveltek meg. Tetőzte ezt, hogy 123 hold silókukoricát nem vetettek el, s bizony most ilyen nagy terület termése hiányzik, gondokat okoz. Jóllehet, könnyen találnak magyarázatot: elöregedett a géppark, magasak a termelési költségek, ha nem szántják fel a területet, kisebb a ráfordítás, jelentős a részesművelés, ami sokat elvisz, s hiába vettek 1,4 millióért gépeket, a két műszakot nem tudták beállítani, megszervezem, csak későn. Július elején. Azóta mutatkozik némi haszna, a szőlőterületek tiszták, az erdőtelepítésnél is háladgatnak. Ám a szövetkezet sorsán, idei helyzetén ez mit sem változtat. Lényegében „eltemetett" gazdaságról van szó, olyan speciális helyzetbsn élő közösségről, amelyiket nemcsak a gyenge termőhelyi adottság nyom, hanem a „késői" egyesülés is. A gazdasági mechanizmusban a termelőszövetkezetek közötti differenciálódás megmaradt, napjainkban már kiéleződött a verseny egyegy beruházás elnyeréséért, állami támogatásáért. A pusztaszeriek semmiképpen sem az első sorban állnak. Ügy is fogalmazhatnánk: nincsenek szinkronban az idővel. Többszörösen hátrányos helyzetben vannak az örökölt, elaprózott, termelési szerkezetekből, a szakosítás hiányával, egyik évről a másikra még a mechanizmusban sem tudnak alapvető eredményt felmutatni. A türelmetlenség jogos. Ahhoz azonban alaposan számba kell venni a tennivalókat, hogy 1972-ben már ne ismétlődjenek meg az idei gondok. S nyár közepén ne arról „pusmogjanak" néhányan a faluban: nullára szaladt a szövetkezet. Néhány hét múlva kezdődik a szüret. Négyszázötvenhét holdon kínálja kincsét a föld, s az egyik legjobb termésátlaggal a Hétvezérben dicsekedhetnek. Az őszibarack is szépen fizetett. Mindez azonban kevés. Ha v^igjárunk a területen, a majorokban, a tíz évnél idősebb, elavult, szánalmas, megroppant állattenyésztési épületeket, kicsit elszomorodunk. Nehéz lesz ugyanis helytállni a versenyben, elfogadható eredményeket produkálni, ugyanakkor a kívánatos és elengedhetetlen épület, gépi beruházásokat elővarázsolni. Még állami segítséggel is. A tennivalók mutatják magukat. A legnagyobb észszerűséggel megszervezni az őszi munkákat, a betakarítást és a jövő évi „termelést", ószi vetést, talajelőkészítést stb. A veszteséges ágazatokat minél hamarabb megszüntetni, felülvizsgálni, mérlegelni azokat a területeket, ahol problémák mutatkoznak. Az indokolatlanul magas munkabéreket megszüntetni, s ugyanúgy, mint a függetlenítettek létszámát csökkentették, más területeken is tudnak jelentős őszszegeket megtakarítani. Levonni a tanulságokat! Elkészülték a beruházási tervek is, de ezek csak évek múlva hoznak hasznot, ha megvalósulnak. Mert ezért még verekedniük kell a pusztaszerieknek. És saját erőt, pénzforrást felmutatni munkájukkal. A legfontosabb talán mégis az, hogy tisztázni a gazdaközösségben, a vezetésben a helyzetet, az eddig szerzett gazdálkodási tapasztalatokat, s egyszer s mindenkorra „egy nyelvet" kialaikítani. Szerencsére egy vezér van Pusztaszeren: a Hétvezér Tsz. Igaz, némi ellenvélemény tapasztalható az „alvezérek" között. Ez pedig nagyon rossz. Félre viheti a közös szekeret. A puszaszeri vállalkozás, az egyesülés megéri a bizalmat, de megköveteli a támogatást is. Sz. Lukács Imre Lengyel diákok Szegeden Néhány napja hagyta el Szegedet az a 25 diákból, és öt tanárból álló lengyel csoport, amely két hétig látta vendégül Lengyelországban a szegedi JATE Ságvári Gyakorló Gimnázium 25 diákját. A lengyel csoport vezetője, Tadeusz Rostanski elmondta, 1970 őszén. Nyíregyházán, egy UNESCO-konferencián találkozott a Ságvári gimnázium igazgatója, dr. Valkusz Pál és az UNESCOkapcsolatok vezetője, Kovács Béla tanár a varsói UNESCO-blzottság titkárával, dr. Dzserzsenszkivel. ö mondotta: Varsótól északkeletre, a mintegy 130 ezer lakosú Olsztyn városában a Kopernikusz gimnázium UNESCO-felelőse vagyok, és már többször jártam Magyarországon. Még a háború óta szívügyem a magyar nyelv és kultúra, s örömmel vettük fel a kapcsolatot, és szerveztük meg a cserét. UNESCO-kapcsolataink révén a Ságvári gimnáziummal szerződést kötöttünk, így magyar barátaink biztosítottak nekünk 5 napot gyönyörű fővárosuk megismerésére, egy visegrádi hajókirándulásra, 6 napot Tihany mellett, a balatoni Kilián-Expressz nemzetközi sátortáborban, ahonnan hajókirándulásokat tettünk, majd négy napot Szegeden. — Vendéglátóink gondoskodtak arról — folytatta Tadeusz Rostanski —, hogy ne legyen nagyon csípős a szegedi paprika. Egyszer igazi „szöged! halászlét" ebédeltünk a Tápé alatti halászcsárdában. A hosszú délelőtti városnézés, és az algyői olajmező megtekintése után nagyon ízlett a gyerekeknek is. Csak a túróscsuszából maradt kevés a tányérokon, hiszen jóllaktak hallal, ami nálunk ls főeledel. A tanárok megkóstolták a csikóstokányt is, azon a napon, amikor a lengyel gyerekek a magyar Lázár Ervin Zuhanórepülés 20. — Én a későbbi vonattal megyek — mondta Csapó, csak úgy ötletszerűen — a kocsiját javították —, már nupokkal előbb beszélgettek róla, hogy most mindannyian vonattal mennek, és jót piálnak az űton. Nem tudni. Csapó miért mondta mégis, hogy a későbbi vonattal megy. Talán csak egyszerűen nem volt kedve fölkelni az ágyról, ahova ebéd után leheveredett, vagy nem látta értelmét a pesti utazásnak. Mit csinálna ezen a kettős ünnepen? Amúgy is utálta az ünnepeket. Vagy talán tervezett valamit? Mindenesetre, amikor a többiek elmentek, még sokáig hevert mozdulatlanul az ágyon, szinte kalaton mozdulatlanságban, aztán hirtelen fölugrott, kiment a reptérre, beült a repülőbe és felszállt. Könnyen megtalálta a pusztát, térkép nélkül is. Látta az iskolaépületet — tudta, hogy ott lakik a lány —, és egészen alacsonyan — majd elvitte az egyik fordulónál a kéményt — két tiszteletkört írt le az épület fölött. Aztán leszállt a lucernaföldre, és megindult az iskola felé. Egy öregasszony állt az udvaron, kicsit ijedten nézett rá. látszott, hogy az előbbi mélyrepülés miatt megrémült. — Maga az, Gyuszi? — mondta aztán, és Csapó furcséllkodva nézett rá, mert nem emlékezett az öregasszonyra. Megmondta, hogy a tanítónővel szeretne beszélni, közben izgatott lett, mint egy zöldfülű kamasz, egyik lábáról a másikra nehezedett. — Elment — mondta az öregasszony. — Most indul a vonatja. A falusi állomás két kilométerre esett. Csapó a géphez futott és beindította. Elúszott a táj fölött, látta az országút szürke szalagját, ahol egyszer a Piros FIAT-tal megállt a lány mellett. A ligetet is látta, ahol a lány sírva kiszállt. A vonat már kihúzott az állomásról, amikor a gcp a íoiu íolc ert. Csapó cgcsatn nusbwi a vonat mellett repült. Ahogy elérte a mozdonyt, magasba lendült, fordult, újabb fordulat, és megint rácsapott a vonatra. A vicinális utasai fürtökben lógtak az ablakokban, csak Krisztina ült összeszorított foggal a fülke sarkában, hátát a pad támlájának feszítette. Csapó tudta, hogy a következő állomáson vizet vesz a vonat. Előrerepült, az állomás melletti futballpályán beleszállt egy mérkőzés kellős közepébe. Végigrohant a vonaton, benézett a fülkékbe. A lány ugyanolyan mereven ült, mint korábban, Csapó kicsit meglepődött. — Nem láttál? — kérdezte, talán azért, hogy a lány most miért nem futott eléje. — De igen — mondta a lány. — Eljöttem érted. A lány lassan, szomorúan rázta a fejét. — Nem jössz el velem? A lány erre sem szólt, csak a fejét rázta, de most már hevesen, rövid mozdulatokkal. Ebben már undor is volt. Csapó megdühödött, elkapta a lány karját, rángatni kezdte: — Gyere! — Hagyjál! — mondta sírós bosszúsággal a lány, de Csapó csak rángatta. Akkor már állóhelyzetbe rántotta a lányt, ő igyekezett kiszabadítani a karját Csapó markából, és azt mondta: — Nem érted, hogy nem szeretlek! Mit rángatsz? Többen is nézték a jelenetet a folyosóról, s végül egy magas, bajuszos, vadászkalapos, idősebb férfi lépett be: — Mit csinál?! — mondta rendreutasítóan Csapónak. — Engedje el a hölgyet. Csapó hirtelen kijózanodott, fáradtan leejtette a kezét, és szó nélkül kifordult a kupéból. Nem utazott el. Két napig ki sem mozdult a szállásról. Kutyául érezte magát. Bíróék, amikor megjöttek, már tudták a hírt; Csapó a vonat után repült a géppel. — Ha ez fönt kiderül, oltári balhé lesz — mondta Bíró. — Már kiderült, nem? — szólt oda ingerülten Csapó. — Intézkedj. — Nagy marha vagy — mondta szomorúan Biró. Csapó elszégyellte magát. — Nem akartalak megbántani. Bíró Csapó ágya szélére ült, szánalom meg szeretet volt benne. — Nagyon ki vagy borulva — mondta melegedi Csapó várakozóan nézett rá. — Már régen szerettem volna mondani valamit neked. Csak sehogy sem tudtam megfogalmazni. Sokat gondolkoztam rajta. Azt hiszem, neked az a legnagyobb bajod, hogy csak sajátmagadért akarsz élni. — Ezt már mondtad egy párszor — felelte Csapó, nem ellenségesen, de azért a hangban benne volt az is, minek ennek ekkora feneket keríteni, — Nem is ezen gondolkoztam — folytatta Bíró, ugyanolyan szeretettel —, hanem azon, hogy önmagáért úgy élhet legjobban az ember, ha másokért éL — Ez egy blőd hülyeség — legyintett Csapó —, te is tudod. Azt hiszed, nem érzem rajtad ezerszer, hogy szeretnél úgy élni. mint én? Csak nem mered bevallani. — Az lehet, hogy szeretnék, de mégsem úgy élek. Mer tudom, hogy így kell élnem. Ez az egyetlen lehetőség. — Ne haragudj, fáj a fejem — mondta Csapó. Fölállt és elment. Másnap félelmetesen jókedvű volt, nem tudták ml lelte — de azért valamennyien érezték, hogy ez a jókedv csinált, nem örömből fakadó. Csapó a géppel is hülyéskedett, bravúroskodott a fordulóknál: majd-majd dugóhúzóba vitte egyszer a gépet. Bíró eleinte nem szólt semmit — aztán ráripakodott. Csapó boldog lett, mintha erre várt volna. Azt találta ki, hogy minden felszállás előtt átrepül egy közeli magasfeszültségű vezeték alatt. Ötödször csinálta, amikor valamit elhibázott, a kormánylapja beleakadt a drótba, a gép süket esetlenséggel zuhant a földre. Valamennyien feléje futottak, fele úton kiáltott fel Pálinkás: — Állj! Ég! Akkor már látni lehetett a még picike, alattomos lángnyelveket. A gépben nem mozdult semmi, lehet, hogy Csapó már akkor halott volt. Mindenki megállt, csak Bíró rohant a gép felé. Az ajtó letört. Csapó megcsavarodott testtel feküdt a pilótafülke roncsai között. Bíró gyors mozdulatokkal dolgozott, kiszabadította Csapó testét az összepréselődött fémlapok közül, és kihúzta a gépből. A lángnyelvek akkor érték el a benzintartályt, a robbanás messze elhallatszott. Mikor elült a füst, jól látszott a gép roncsa mellett a két elszenesedett holttest, de hogy melyik volt Csapó és melyik Bíróé, azt messziről nem lehetett megállapítani. (Vége.) tanulók szüleinek vendégei voltak. Nagyon jól éreztük magunkat a sándorfalvi téesz csikóscsárdájában. Lengyel és magyar dalokat is tanultunk egymástól. Reméljük, hogy a sok címcserét, nyelvtanulást sok-sok levelezés követi, s az olsztyni Kopernikus Lyceum és a szegedi Ságvári gimnázium közti kapcsolatok tartósak maradnak. Tátray Barna NOPI KISLEXIKON a fagylaltról Kedvelt kánikulai fotótéma: még a kutya is fagylaltot nyalogat. Tavasztól őszig — egyes országokban télen is — korhatár nélküli sztár a fagylalt, amelynek előállítási technológiája egyre biztonságosabb. A Szegedi Konzervgyár, amely négy évvel ezelőtt hódította meg a hazai piacot a kész fagylalttal, az idén már 200 vagonnal állít elő a n3'ári csemegéből. # Csengőszó? Valaha a fagylaltos csengőszóval jelezte érkeztét. Ma már egyre kevesebb van a kis kétkerekű kocsikból, a vásárlók nagyobb bizalommal vannak a cukrászda iránt A fagylaltnak másfél százados hazai története folyamán nem csak készítése, csomagolása, de eladási módja is nagyot változott. a múlt század derekán „édes nyalatnak" nevezett fagylalt igazában századunk húszas éveiben vált népszerűvé olasz vándoriparosok élelmessége folytán. Később, természetesen, a magyar mesterek is kitanulták a fagylaltkészítés csínját-bínját, s néhány évtized alatt elhódították a hazai piacot a vendégárusoktóL # Télen? Nyilvánvalónak tűnne, hogy a legtöbb fagylaltot az európai szülőhazában, Olaszországban nyalogatják el. Akik már jártak a Szovjetunióban, tanúsíthatják. hogy igaza van a statisztikának, amelyek az utóbbi országban állapítják meg a viszonylag legmagasabb fagylaltfogyasztást. A Szovjetunió nagyvárosaiban még télen is állnak sorban az utcai fagylaltospultok előtt. Magyarországon más a módi, s viszonylag kevés az egész évben elfogyasztott fagylalt mennyisége. Mintegy két és félezer vagon. # Csomagolva? Nálunk az utóbbi évek megváltoztatták a fagylaltkészítés módját. Néhány év óta gyártja a nagykozári szövetkezet a konzervfagylaltot, a nagykőrösi és Szegedi Konzervgyár a készfagylaltot. Kedveltté vált a krémfagylalt, a jégkrém és a parfé. A hazai csomagolt fagylaltra pedig nemrégiben kapott szabadalmat a székesfehérvári tejipari vállalat. Ennek elterjedése azonban akkor válik lehetővé, ha nemcsak a vállalat mélvhűtésre alkalmas hűtőháza épül fel, hanem több lesz a mélyhűtő szekrény, pult az üzletekben is és cukrászdákban is.