Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-17 / 193. szám

17 CSÜTÖRTÖK, 1971. AUGUSZTUS 18. Klubvezetők klubja Közel háromezer ifjúsági klub működik az országban a legutóbbi felmérések szerint. A klubmozgalom — a fiatalok szabad idejének növekedésével arányban — egyre jobban erősödik Csongrád megyében is. A megyei Népművelési Módszertani Központ és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, felismerve az ifjúsági klubok jelentőségét, és lehetőségeit, augusztus 9-e és 14-e között, Szegeden tanfolyamot rendezett a Csongrád megyei klubvezetők számára. A részt vevők népművelési szakemberek, pszichológusok, gyakorlott klubvezetők véleményét, tapasztalatait hallgatták és vitatták meg. Szó esett a közösség kialakulásának problémáiról, a klubfoglalkozások módszertani ismereteiről, a természettudományos és a zenei nevelés módszereiről és még számos, ifjúsági klubokkal kapcsolatos problémáról. Külön foglalkozáson vettek részt a hallgatók Játék a klubban címmel, és megismerkedtek néhány szegedi ifjúsági klub működésével is. A Klubvezetők klubja a gyakorlatban is kipróbálta a kirándulások közösségformáló erejét. Hódmezővásárhelyre és Mártélyra látogattak, közben az iparosodó Csongrád megyével ismerkedtek. Találkoztak helybeli képzőművészekkel is. A fiatal klubvezetők számára a tanfolyam igen sok, hasznos, korszerű ismeretet nyújtott. Jelentős segítséget kaptak munkájukhoz, melynek alapvető célja, hogy az ifjúság ne túl szervezetten, mégis kulturáltan töltse szabad idejét. K. A. Képernyő Nyári dalok, játékok Atlétáink gyászos szereplése' és a rangadónak számító futball ellenére akadtak izgalmas momentumok a hétvége tévéműsorán. Mindjárt szombaton a műgonddal szerkesztett, ízléssel tálalt Interfórum sorozat „új vendége", az NDK-beli zongoraművész, Peter Rösel bemutatkozása előtt a tragikus sorsú román író, Mihail Sebástian Nyári játéka, pontosabban a belőle késtóit tévéjáték ígért szellemi izgalmat Vasárnapra pedig A kegyelmes úr szárnysegédje búcsúzott el ötödik sikeres epizódja végén, sőt későbbre ás maradtak szórakoztató (a táncdalfesztivál döntős számainak előterjesztése), illetve meggondolkodtató (Komlós Jánosnak a „Falmérésekről" komponált konferansza) pillanatok. A NYÁRI JÁTÉKOK okkal harangozta be önálló prológgal a tévéújság. A nézőnek elöljáróban érdemes megtudni valamit a román író elvágyódás-motívumairól. Ahogy mondani szokás, ilyen szemmel többet lát ki a tévéjáték-átdolgozásból, nem érti el szigorúbb felhangjait. Mert maga a darab a belső mozgások nagyobb, szélesebb skáláját, színesebb operatőri fantáziát igényelt volna. Az üdülő hermetikusan zárt világának fojtott levegője — a szélmentes tóparton — eluntatja a nézőt, s a kamera rendre bevárja a holtpontokat, s csak ezután jön ismét mozgásba. Hangulatilag viszont remekül elkapott helyzetképek állnak össze, általában mozaikszerűen, melynek oka a darab mostohábban kezelt figuráiban keresendő. A KEGYELMES TR SZARNYSEGÉDJÉNEK. Kolcov kapitánynak mégsem adatott meg a győztes esélye — mint lengyel „testvérének", Hans Klossnak. A huszárvágások ezúttal csak egy utolsó sikeres akcióhoz segítették hősünket, akiről az ellenforradalmi tábornok árván maradt kisfia előbb sejti meg: tudja meg igazi hivatását, mint az első kézből kapott információk birtokában is gyanútlan főnöke. De hát ennyi szépséghibát bízvást elnézhetünk ennek az alapvetően izgalmas, hiteles tablójú történelmi kalandfilmnek. Kolcov kapitány elbúcsúzott. Pénteken új, immáron hazai sorozatfilm jelentkezik be, a Móricz Zsigmond regényéből késtóit Rózsa Sándor, melynek felvételeit — mint ismeretes — tavaly Szeged környékén forgatták. Szinetár Miklós tizenkétszer ötvenperces filmje ugyancsak kellemes szórakozást ígér. Csakúgy a nemzetközi zsűri elé terjesztett táncdalok fesztiváldöntője. Az első elődöntő gyengécske példányaira később tetszetősebb, slágerjelölt számok licitáltak. S a közmegelégedésre kiválogatott döntős dalok újrahallgatása —most már rangosabb mezőnyben — szintén csemegét ígér. n. 1. Szegedre jön a Colosseum Cirkusz A Probst Cirkusz nagy sikerrel fogadott előadásai után új produkcióval lép a szegedi közönség elé a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat. Augusztus végén, egy hétig, 27-től szeptember 2-ig láthatja Szeged cirkuszkedvelő közönsége a Colosseum Cirkusz műsorát. Mint azt Űrlóczy Béla, a Colosseum Cirkusz igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján elmondotta, nagy nemzetközi műsort mutat be az együttes. Míg a Probst Cirkusz főleg állatszámokból álló előadást mutatott be, addig a Colosseum profiljának előterében az artistascámok állnak. Mint nevéből következik, olasz temperamentumot, igazi cirkuszi hangulatot igyekszik nyújtani. A parádés műsorban nemzetközileg elismert produkciókat láthatunk majd. Hamisítatlan olasz hangulatról az olasz tv népszerű sztrájai, a GLl Squali együttes és szólistájuk, Sylvia Morini gondoskodnak. A bájos és törékeny Miss Bryning hatalmas medvékkel lép a közönség elé. A lengyel akrobatika kiemelkedő egyéniségei, a 6 Ternó gumiasztalszáma szinte egyedülálló produkció. Afrika forró, tüzes levegőjét, ritmusát, rituális szokásait, táncait varázsolja a porondra Ronny Cool a Trinidad Show-ban. Külön színfoltja lesz a műsornak az egész produkciót átszövő bohócbetét. Misa bohóc, a fiatal bohócnemzedék egyik legtehetségesebb, univerzális képességeitkel rendelkező egyénisége. Dózsa György Illyés Gyula drámája a szabadtérin Tömegjelenet az előadásból. A falura rátörő kegyetlen földesúri erőszak ellen felvonul a nép Sinis József felvétel* A lítnC amely IRyés Gyula DózsáH IflfJo y jának vasárnapi premierje után oly kitartóan zúgott a szabadtérin. csak azokat lephette meg, akik azzal a ki tudja már honnan támadt előítélettél ültek a nézőtérre, hogy Illyés drámái, legyenek bármilyen szépek egyébként, tulajdonképpen nem színpadszerűek. Valójaban könyvdrámák, s evégből igazi, nagy közönségsikerük színpadon nem is lehet. A szabadtérin ennek az ellenkezője bizonyosodott be. Mindenekelőtt az, hogy a sokat vitatott színpadszerűség nem formai-dramaturgiai dolog, nem egyetlen dramai konstrukció eredménye-következménye. A színházszerűség tartalom és mondanivaló. Illyés Dózsájanak azért lehetett és lett közönségsikere, mert a hallgatóságot lenyűgözte az írói szándék és a drámában előadott tartalom, amely természetesen nem formátlanul ömlött a nézők elé, hanem úgy, olyan módon felépítve, hogy az előadásban mindenekelőtt az írói akarat világosodott meg. A mai színpad hátat fordít a skolasztikus dramaturgiának; könyvdráma nincs. Vasárnap éppen az történt, hogy arról a darabról, amely az irodalmi közvélekedés szerint könyvdráma, kiderült, olvasva korántsem olyan hatásos és nagyszabású, mint színpadon előadva. Minden igazi drámának. Illyés Dózsájának is, a színpad, a színházi előadás ad és adott életerőt. Az 1954—55-ben született dráma premierje 1956 januárjában volt Budapesten, a Nemzeti Színházban. A kritika, mint tudjuk, elutasítással fogadta. Ma már felfoghatatlan, miért. Az még valahogyan érthető-magyarázható, hogy a Dózsát könyvdrámának mondták. Akkor még a századelő dramaturgiai formáinak bűvöletében éltünk, s ami attól eltért, nem lehetett színházszerű. De a lényegesebb kifogások is elfogadhatatlanok ma már. Miért mondták például Ilylyés Dózsájáról, a költő alkotta parasztvezérről azt, hogy — ez volt az akkori kritika fő kifogása — nem eléggé forradalmár? Nem érthető s*dráma teljesen hitélesen adja elő a történelmi eseményeket Ha meggondoljuk, hogy alig volt Dózsának olyan cselekedete, amelyet a kútfők és források ne két vagy három, esetleg még több változatban adtak volna elő, ez a hitelesség önmagában sem jelentéktelen. De tény. hogy a dráma, mintha csak tudós történész írta volna, úgy kerüli ki az eseményeknek ezeket a bizonytalan-vitatható mozzanatait. Például a temesvári csatáról, Dózsa elfogatásáról, tehát a forradalom egyik legfontosabb, sorsdöntő eseményéről is többféleképpen tudósítanak a krónikások. Attól kezdve. hogy Dózsa részeg volt, azért tudták Zápolya katonái könnyen elfogni, azon át, hogy azon a végzetes napon egyedül indult kikémlelni az ellenség szándékait, tehát azért eshetett fogságba, egészen addig, hogy a híres-nevezetes temesvári csata valójában sohasem zajlott le. Csak mészárlás volt: a csellel érkező Zápolya — ahogyan ma mondanák — átverte az egyébként mindig ravasz és éber parasztsereget. Illyés drámája ezekkel a vitákkal nem foglalkozik. Csak a vitathatatlan végeredményt, a vereséget közli. Ez a vitathatatlan hitelesség jellemzi a drámát abban is, ahogyan szereplőit bemutalja. Török, nándorfehérvári várkapitány például híres nagy tolvaj volt, Báthory nádor a szó szoros értelmében népnyúzó, pontosan úgy, ahogyan a darabban találkozunk vele. Mindaz, ami róluk és a többiekről elhangzik. ok,mányokkal dokumentálható. Az eltérések a történelmi valóságtól, mert azért ilyenek is akadnak, lényegtelenek, és drámaépítési szempontokkal magyarázhatók. Dózsa György például nem Nándorfehérvár falai alatt találkozott Mészáros Lőrinccel, mint a drámában látjuk, hanem később és másutt, bár nem tudjuk pontosan, hol és mikor. De könnyen belátható, hogy a hitelesség szempontjából ez egyrészt teljesen lényegtelen, másrészt éppen ebből a szempontból nagyon lényeges: Mészáros Lőrinc óriási szerepe a parasztforradalomban csak úgy válhat érthetővé, ha a darabban ilyen korán jelenik meg. A

törtpnplpm ismerőit azonban LUL IGIIGLGIII egyetlen dolog mégiscsak zavarhatja. A drámában a parasztforradalom úgy jelenik meg, mint — a papokat és az egy Sahler Ambrus pesti polgárt kivéve — a jobbágyok ügye. Ez a lényeget tekintve igaz is. De azért tudjuk, hogy Dózsa háborújában igen sok nemes ember és polgár vett részt, elsősorban az alföldi mezővárosok vezetői közül; a forradalom egyik alvezére például a krakkói egyetemen végzett. A krakkói egyetemen tanuló magyar fiatalság egyébként is fontos szerepet játszott az eseményekben. Feljegyezték például, hogy a lengyel városban 1514-ben egyetlen magyar sem tanult, noha azelőtt minden évben legalább huszonötén szorgoskodtak ott. Többségük ekkor Dózsával harcolt. Nagy kár, hogy Illyés a forradalomnak ezt az oldalát még csak nem is érintette. Nem elsősorban a történelem menetéhez való ragaszkodás, hanem a dráma szuverén mondanivalója miatt. Illyés drámájának lényege ugyanis annak megmutatása, hogy a jobbágyforradalomban miként szerveződik maga a nemzet, a magyarság eleven, élő erővé: a háttér szélesítése ezt a gondolatot tehette volna világosabbá és meggyőzőbbé. Mindez azonban nem vitathatja a dráma s főképpen Dózsa alakjának hitelességét. Dózsa előbb katona volt, aztán lett forradalmár. Ezzel persze nem szűnt meg továbbra is katona és okos, reálisan látó, a valóságra mindig ügyelő és azzal számoló embernek maradni. A parasztvezér nem volt eszelős. Az ideológia, a koncepció nála soha, egy pillanatra sem vált mániává. Ne feledjük: ebben az időben már 40 éves volt; legyőzője, Zápolya csak 28. De Dózsa azért mindig tudta, mit kell tennie, s habozás nélkül cselekedett; alakjából hiányzott az öreges megalkuvás. Ilylyés főhőse cselekvő forradalmár, pontosan olyan, amilyen Dózsa leginkább lehetett. Ezt tagadni: értelmetlen kicsinyeskedés. És hiteles a dráma abban is, hogy Dózsa életének és a parasztforradalomnak valóban a legfontosabb eseményeit bontja ki színpadi jelenetekke. A parasztháború minden lényeges mozzanata megtalálható Illyés darabjában a budai eskütől a Csanádi győzelmen át, a bukásig, a temesvári vereségig, a rettenetes kivégzésig. A darab műsorra tűzése nemcsak a téma aktualitása miatt dicsérhető — jövőre emlékezünk Dózsa születésének 500. évfordulójára — hanem, és talán elsősorban azért, mert ezzex az előadással bevonult a szabadtéri színpadára a mai magyar dráma. Ez í*>rdu latértékű esemény a 13 esztendős szabadtéri történetében. Reméljük, olyan, amelyet hasonló vállalkozások követnek majd, noha biztos, hogy az anyag, amelyből válogatni lehet, nem túlságosan gazdag. A szabadtéri Dózsa-előadás tehát reprezentatív produkció a szó jobb, nemes, művészi értelmében. A rendező Félix László mindenekelőtt világosságra és közérthetőségre törekedett, arra, hogy keresett stiláris és fogalmazási újdonságok nélkül a monumentális dráma lényegét adja. Az előadás a szabadtéri kialakult formarendszerén belül hagyományos: látványosan nagy tablók kialakítására törekedve, nagy tömegek dinamikus felvonultatásával állítja színpadra a drámát. Vannak persze hibái is — a statisztéria mozgatása, szavalása például néhol mesterkélt—, de ezek jobbára nem az elképzelés, hanem inkább a kivitelezés hibái. Varga Mátyás színpadképe viszont csak mint játéktér kitűnő. Mint látvány, sajnos, nem eléggé kifejező. A

Q7PfPnlfÍk közül elsőként a 0£GIG|IIUA címszerepet játszó Bessenyei Ferencet kell említenünk. Okos, higgadt, néha fáradt, szavaiban gyakran elkeseredett, de a cselekedeteiben mindig határozott és a lényegre ügyelő Dózsája egyaránt hiteles és meggyőző. Rögtön utána a Báthory szerepét játszó Kállai Ferenc nagy hatású játékát kell említenünk. Bivalyszerű, ostoba, nagy indulatú Ráthoryja, akit folyton a gutaütés ke. rülget, valoságos színészi remeklés. Nagy Attila szenvedélyes Mészáros Lőrincét igazi belső hév fűti. Súlyos figura, egy percig sem vonja kétségbe a botos pap tényleges történelmi és darabbeli szerepét. Annaként a téren főszerepet először játszó Molnár Piroskát láttuk. A kissé vázlatos szerepből karaktert épített fel. Darabvégi monológja — az ő szavaival fejeződik be az előadás — szép és itatásos: a siker nem kis részben e drámai monológnak köszönhető. Kitűnő a szabadtérin először szereplő Somogyvárt Rudolf Zápolyája: jól felépített, minden részletében kidolgozott, markáns alakítás. Menyust, az öreg székelyt Agárdi Gábor sokszínűen nuteatta be. jelentős többletet adva ahhoz, ami a darabban a szerepről áll. Ugyancsak színességével tűnt ki Kovács János Sebő szakácsa. Kiről szóljunk még? A 35 szereplőt felsorolni is lehetetlenség. De Szabó Kálmán energikus Bebekje, Szoboszlay Sándor gyűlölködő Csáky püspöke, Miklósy György pöffeszkedő basája. Szilágyi Tibor kegyetlenkedő főura, Bicskey Károly érseke, Mentes József részeges szerzetese mindenképpen megérdemli, hogy külön is szóljunk róluk. ükrös László