Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-15 / 192. szám

mÁS Ffc-ÖÜETÁI&fAJ EGYCS ÜLJETEK! 61. évfolyam, 192. si'ám 1971. augusztus IS. vasárnap ára^ 1 forint A MAGYAR S Z O G I AllSTfl M U N K Á S P Á R f L A P j A Változatos program az alkotmány ünnepére Gyűlések, munkás-paraszt találkozók Alkotmány-bál (fagy készütőcTés efőzi -meg fős Sándor megyei tanácstag dául Sövényházán a nagv­aogusztus 20-át. hogy méltó- méltatja az alkotmány je­képpen köszöntsük az alkot- lentőségét, many napjat, Szegeden, a szegedi járás valamennyi nagyközségében, falujában is, miirt országszerte. Az ün­nepsegek, megemlékezések már augusztus 18-án meg­kezdődnek Szegeden. Csütörtökön, 19-én, a fenn­A leggazdagabb program­ja természetesen augusztus 20-ának lesz. Szegeden. a Felszabadulás Tsz délelőtt 10-kor kezdődő ünnepségén dr. Varga Dezső, a városi pártbizottság titkára mond ünnepi beszédet. Rúzsán a állásának 20. évfordulóját ^^ 9_kor kezdődó meg ünneplő Szerszamkovacs Ktsz délelőtt fél 12-kor kez­dődő alkotmánynapi ünnep­gyülést majális, közös ebéd követi. Tápén, a hagvomá­nyos ünnepségre másfélezer embert, hívtak meg, a Tisza­táj Termelőszövetkezet prog­ramjában kenyérszegés, kö­zös ebéd szerepel, Domaszé­ken is munkás-paraszt talál­kozót szerveznek. Szegeden, másféleképpen, de sajátos módon teszi emiékezetessé augusztus 20-át az új varos­negyed, Tarján népfrontbi­zottsága. amely délelőtt meg­emlékezésnek Tóth Szilvesz­terné, országgyűlési képvise­. • „ . lő, Bordányban, az ugyan- . , . , . segen Hotgesang Peter, va- 9.kor kezd6d3 nagy- ™dezi a tarsadalmi munka­rosi nepfront-titkar, a Ka- űlésnek Varga Andrásné. ' " ranjavrto Ktsz délután tel a nép£ront jarasi bjzot,tságá­3-kor kezdődő rendezvényéti Csonka István, a városi párt­bizottság osztályvezető-he­lyettese emlékezik meg a-/, évfordulóról, A tarhonya-és tésztakészítő üzem ünnepé­lyes átadása teszi gazda­gabbá a nap harmadik ren­dezvényét. a mihályteleki Oj Élet Tsz-ben. Ezen Nagy István, a téesz elnöke tart előadást. Augusztus 19-én kezdődnek a megemlékezé­sek a járásban is. Algyőn délután 8-kor Pataki Jenő, 8 községi pártszervezet csúcstitkára, Balástván nak titkára, Kisteleken, a délelőtt 10-kor kezdődő gyű­lésnek Gruber János, a já­rási pártbizottság titkára. Ti­szaszigeten. a n-órakor kez­dődő nagygyűlésnek Nieszner Ferenc országgyűlési képvise­lő lesz az előadója. Sövényhá- kevésbé, hogy 20-án a Tisza sok futballmérkőzését, » gyerekek roller- . és görkor­csolya-versenyei, délután pe­dig bábelőadást szervez legifjabbaknak, A-z ünnep kulturaTis ren­dezvényei között meg kell említeni, a szabadtéri szín­pad előadásait, s azt nem zán, az Arpádvezér Termelő­szövetkezet, az Arpád-szo­bornál tartja ünnepi gyűlé­sét, amelyen dr: Fazekas La­jos, a megyei tanács osztály­vezetője mond beszédet. Az új kenyér ünnepére természetesen mas rendez­ugyanebben az Időben Mik- venyeket ts terveznek. Pel­Szálló összes termeben ke­rül sor, a fesztiválzáró gála­estre. az üjszegedi Vigadó­ban pedig ugyancsak ezen a napon este 8 órai kezdettel az Alkotmány-bálra. Idén is megrendezik a-ha­gyományos alkotmány ün­nepi sportversenyeket. Hz Izraeli Kommunista Párt küldöttsége Szegeden Somogyi Károlyné felvét-1 Sípos Géza (szemben) tájékoztatja az izraeli delegáció tagjait A Magyar Szocialista vald Imre, a városi pártbi- állam és sz egyházak kö­Munkáspárt Szeged városi zötti viszonyról, és igy to­zottság titkára; F. Nagy bizottságának vendégeként István, a városi párt-végre- vább. Á városi partbizottság tegnap Szegedre érkezett az hajtóbizottság tagja, a Dél- első titkára részletesen vá­Párt magyarország főszerkesztője. Izraeli Kommunista hazánkban tartózkodó ötta- Szabó G. László, a városi gű delegációja. A delegáció pártbizottság osztályvezető­vezetője: Khenin Dávid, az Izraeli Kommunista Párt je. Ma hazánklia érkezik az iraki külügyminiszter Abdul Karim al-Sheikly, az Iraki Köztársaság kül­ügyminisztere — Péter János külügyminiszter meghívásá­ra — vasárnap este hivata­los baráti látogatásra Ma­gyarországra érkezik. * Több más arab állam kül­ügyminisztere után most Irak diplomáciájának veze­tője is ellátoRat hazánkba, hogy eszmecserét folytasson, a magyar vezetőkkel a két ország kapcsolatainak to­vábbi elmélyítéséről, vala­mint a napirenden szereplő nemzetközi kérdésekről, kőz­tük elsősorban a közel-keleti helyzet rendezéséről. Készülnek a tankönyvek fez T971—72-es oktatást könyvei közül 9-féle előre­•év kezdetéig mar csak két láthatólag csak tanévkezdes hét van hátra, időszerűvé után jelenik meg. Ezekből vált a tankönyvek beszer- három szakmai könyv csu­zése. Ezzel kapcsolatban tá- pán a diákok szűk körét jékoztatast kértünk a Tan- érinti. A fennmaradó hatból könyvkiadó Vállalat veze- a gyorsírás 1. és 2-t, továb­tőitől. Elmondották, hogy az bá a gép- és villamosipari általános iskolákban szüksé- szakközépiskolákban hasz­ges 126-féle tankönyv már nált műszaki rajzot — mind elkészült. Ezeket — amely nagy példányszámban az előző évek gyakorlatához szükséges, tartalmi és nyom­hasonlóan — az idén is az dai szempontból egyaránt iskolákban vásárolhatják rendkívül komplikélt — meg a tanulók tanévkezdés- csak szeptember végére tűd­kor. ják elkészíteni. A mechani­A különböző típusú kö- kát az érdekelt nyomda .no­zépiskolák szómára 187-féle vember 30-i határidőre vál­tankönyvről gondoskodik a lalta. Az építőipari szakkö­kiadó. Ebből 91-féle gimná- zépiskolákban rendszeresí­ziumi. 9H-féle pedig a szak- tett műszaki rajz tankönyv középiskoláknak szánt közis- — ez viszonylag kevés ta­mereti tankönyv. A gimná- nulót érint — december vé­ziumi könyvek nagy több- gére készül el csakúgy, mint sége szintén elkészült. A szakközépiskolások Szerződések megerősítő okiratainak átadása Hazánk moszkvai, londoni mányokat is — letétbe he­es washingtoni ideiglenes lyezi megerősítő okiratát, ügyvivői augusztus 13-án, Ideiglenes ügyvivőink fogadó államuk Külügymi- ugyanezen a napon helyez­nisztériumában letétbe he- ték letétbe, az említett ál­íyezték az Egyesült Nemze- lamok Külügyminisztériumá­tek Közgyűlése 25. üléssza- ban a légijármüvek jogelle­kán. 1970. december 7-én el- nes hatalombakerítésének fogadott, a tengerek es leküzdéséről Hágában,, 1970. óceánok fenekén és annak december 16-án kelt egyez­talajóban nukleáris és más mény megerősítő okiratát, tömegpusztító fegyverek el- Az egyezmény attól az idő­helyezésének tilalmáról szó- ponttól számított 30. napon ló szerződés megerősítő ok- lép hatályba, amikor tíz iratát. A szerződés azt kö- olyan állam helyezte letétbe , , ... , .. . megerősítő okiratát, amely vetően fog hatalyba lepni. ^ ^ g szóban {org­miután 22 kormány — be- egyezményt létrehozott hágai leertve a letetemenyes koi> konferencián. (MTI) a közgazdasági szakközépis­kolákban használt könyvvi­tel. A dolgozók iskoláiban ta­nulók számára 72-féle tan­könyv megjelentetése szere­pel a kiadó tervében. Hat­vanegyféle már készen van. de a többihez is időben hoz­zájuthatnak az érdekeltek. laszolt a kérdésekre. A delegáció nevében Za­yad Tawfiq mondott köszö­netet az információért. Han­goztatta: sok erőt merite­pasztalatokból, s a szegedi gyományairól, gazdasagi, tu- ko"lmunis.tak Peldá/a is dományos és kulturális fej- oketh arra; hogy a lődéséről, majd a vendégek kozel"keletlf ,helyzet rende" kü lön-külön is számos kér- ^f?8 dést tettek fel. Elmondották, ba,lcba" meg .iobban haIyt" mielőtt a partbizottságra ér- allja"ak az' ,zraeb ko[" keztek volna, jól szétnéztek Politikai Bizottságának tag- u,®? riek a magyarországi ja, a Központi Bizottság ku,ldottseget Szeged mulÚa- „a^mtm^i . titkára. A deleeácin tórttói ro1- munkásmozgalmi delegáció tagjai: | Zayad Tawfiq. a párt Köz­ponti Bizottságának tagja; Ungar Yehuda, a párt Köz­ponti Bizottságának tagja a To Zaderechnek, a párt hé­ber nyelvű lapiának szer­kesztője; Kalifa Menashe, a ™,t,a;B!'Jn' hogy az Izraeli Kommunis Tel Aviv-i tartományi pórt- 5.®®? JO beny"/ ta Párt mélységesen inter* bizottság titkárságának tag- Cg* nacionalista, \ ja; Abu-Aita Abdul-Hamid, a „Háromszög" tartományi Dartbizottság titkárságának m,KUS eP'™ezes. iveraese tóJtó kdzdtt szerepelt: milyenek tagja. A Vendégeket a Kálvin té­ri pártszékházban Sípos Gé­za. az MSZMP Szeged vá­rosi bizottságának első. tit­kára fogadta és üdvözölte. Ezután elvtársi, baráti esz­mecserére került sor, ame­lyen részt vettek: dr. Oz­mint az iz­raeli nép igazi képviselője következetesen küzd a cio­nizmus ellen a közel-keleti békéért. Ebéd után a delegáció el­látogatott az épülő új vá­helyzetéről; a gyermekgon- [Sette^ Pedig ^ dozásról, a lakaskérdésről, kok az értelmiség munkája felől, &at a tanácsok és a szakszer­vezet tevékenységéről, az varoskép, a sok park és vi rág, és főképpen a dina­mikus építkezés. Kérdéseik a gazdasági reform szegedi tapasztalatai, behatóan ér­deklődtek a dolgozó a szabadtéri játé­Csinom Palkó előadá­A vendégek szegedi prog­ramja ma folytatódik Megteremtik a világ legnagysi gázszállító rendszerét komplex programjáról Inozemcev, a Szovjetunió ágában folyó közös tevé- halad, majd nagy átmérőjű Állami Tervbizottsóga kol- kenység nagy tapasztalatát, csöveken nyugat felé — Ma­légiumának tagja nyilatko- Mint mondta, a program gyarországra, az NDK-ba. zott a TASZSZ tudósítója- egyik igen fontos részének Lengyelországba, Csehszlo­nak. Kijelentette: tartja a hatalmas fűtőanyag- vákiába, valamint Olaszor-. . energetikai bázis megterem- szagba és a Német Szövet­a -tagorszagok tését. Ezt a problémát csu- ségi Köztársaságba. Ezt a komplex programja tuk- pán az összes készietek fel. földgázt nemcsak fütőanyag­roz. a szocialista országok basznalása révén; a már £el_ kent> hanem a kóolajvegyé­ket évtized alatt felhal- tárt lelőhelyeken folyó szén- Szet nyersanyagaként is fel és földgáztermelés további fogják használni. két évtized alatt felhal mozódott gazdasági po­tenciálja továbbfejleszté­sének irányait. s a népgazdaság minden Apró Antal és Németh Károly a szabadtérin fokozása, újabb lelőhelyek feltárása és olyan új ener­giaforrások, mint például az atomenergia alkalmazása se­[ gítségével lehet megoldani. | A szovjet kőolaj és föld­gáz már régen átlépte az or­szág határait, s ebből kap ma már több szocialista or­szág is. Csehszlovákia szál­tította a csöveket és a fel­szereléseket a Barátság kő­olajvezeték második elága­zásához, s a többi KGST-: Tegnap, szombaton este litikai Bizottságának tagja, ismét telt házat vonzott a az országgyűlés elnöke. Sze- taeoreróeear fiminTzírori szegedi szabadtérre a ged országgyűlési képviselő- ta8°1SZaggal tlnanszlroz' Csínom Palkó: az ország- je, Németh A kurszki mágneses ano­mália bázisán felépítendő óriási fémkohászati kombi­nát építési terve megnyerte a KGST-tagországok tetszé­sét. A tagországok rnpst ál­lapítják meg a kombinát termékei iránti szükségletei­ket. hogv meghatározhassák részvételük aranyat annak felépítésében. A közösen végzett mun­kák és a közös erdekek — mondta végeztül Inozem­az ország- je, Nemeth Károly, az nak szinte minden tájáról MSZMP PB tagja, a nagy­érkeztek vendégek, hogy budapesti pártbizottság első megtekintsék Farkas Ferenc titkára, valamint Jakab népszerű daljátékát. Az elő- Sándor, az MSZMP KB osz­adás nézőterén foglalt he- tályvezetője, Csongrád me a a vezték építését. Több ország cev szakembere ve^z részt a világ legnagyobb gáz­szállító rendszerének meg­teremtésében. Nyugat-Szibéria és Közép- és tevékeny, alkotó együtt­elősegítik a KGST-tagor­szágok közötti kapcsolatok további erősödését vet Apró Antal, a Magyar gyei és szegedi pártvezetők j Ázsia földgáza a Szovjet- működésük további bövülé­Szocialista Munkáspárt Fo- társasagában. | unió központi vidékén át sét.

Next

/
Thumbnails
Contents