Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-11 / 162. szám
2 VASÁRNAP, 1971, JÚLIUS 1* Félévi gyorsmérleg a határból Év közepén tartunk, a negyedlk ötéves terv első esztendejének hat hónapját tudjuk magunk mögött. Lényeges Időszak, hiszen már moet megnlapozódhat, hogyan ls teljesítjük elképzelő,"-Inket. l-rvelnket, egy-egy mezőgazdasági üzem, gyár, s sí. egész ország. Az elmúlt hónapokra is az volt a Jellemző szűkebb pátriánkban, ütemét megváltoztatja; nem mindegy egy-egy gazdaküz ősség ben, mikor kezd termelni a több millió íorlnt értékű beruházás. Korszerűsödő gazdaságok Napjaink egyik égető problémája — szintén az országgyíl lésen hangzott el a kisebb-nagyobb problémák Kuruez Márton, megyénk orellenére dinamikusan fejlődtek a mezőgazdasági üzemek. s megtettek minden telhetőt a sikeres esztendőért. 16 termés várható Megszoktuk már, hogy év. ről évre növekedjenek a hozamok, egyre tisztességesebb eredményeket érjenek el a közös gazdaságok, jövedelmezőbben, a nemzetközi, hazai piacokhoz Igazodva termeljenek. Az eddigi időszak azt bizonyltja, az idén sem lesz ez másképp. A nö1 vények állapota jó, nemcsak a kalászosok, hanem a ka' pások is egyöntetűén, jobb terméssel fizetnek majd, mint az elmúlt esztendőben. Az állattenyésztésben, különösen a sertésállomány fejlődésében mutatkoznak kedvező jelenségek. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a nemzeti jövedelemhez intenzívebben járulnak hozzá a mezőgazdasági üzemek. Tanulságos üt volt a szövetkezeti mozgalom megalakulásától napjainkig, történelmileg rövid szakasi, rövid idő. mégis nagy eredményekkel. ország-világ elismerésével. Különösen n beruházások, a termelőeszközök gvors fejlődése a szembetűnő. Nemcsak azért, mert esztendőről esztendőre ütemesen nőnek a beruházások, 1970-ben például tizenöt százalékkal ruház"-"tvfrtf be" főbbet öl-Másban. mlh't tflBff-b'eft, s a* szággyűlési képviselőjének felszólalásában — a modern, szakosított sertéstelepek, sertésgyárak, -kombinátok építése, termelése. Hatalmas összegekbe ezek, sok év eltelik, amíg az építési, fenntartási költséget „behozzák". A legfontosabb, hogy az eddigi gyakorlat, tervezés és építés gyakorlata nem törekedett arra, hogy ne csak betonból, vasból, hanem más jellegű, olcsóbb, és többrendeltetésű épületeket is tervezzenek, gyártsanak. Ehhez mindjárt kapcsolódik a termelésbe lépő sertéskomplexumok üzemeltetése. takarmánnyal, takarmánytáppal való ellátása. Milliárdos beruházások Az utóbbi években Csongrád megyében nagyarányú rasztl munka régen elveszítette manufakturális jellegét, a nagyüzemekben egyre inkább a szakosodás, a tudás dominál. Egyre több fiatal, szakember szükséges, annál Inkább, mert az elkövetkezendő esztendőkben mintegy 20 százalékkal csökken a mezőgazdaságban dolgozók aránya. Növekvő Igények A változó környezetben az ember, s igénye. ízlése is változik. Nem ls olyan régen az aratásnak, az új kenyérnek legendái, szép ha. ',1,'T gyományai voltak, különbönerumeK /ó megmaradt szokások adnak hírt egv-egy nagy aratási ünnepről. Elmúlt. Ma már az aratás egy-egy üzemben 30—40 ember gondja. Akad olyan állami gazdaság, szövetkezet, ahol tízen se tudnak kaszálni. Az életkörülmények, a társadalmi viszonyok, a tervszerű fejlődés napról napra módosítja a fogyasztói és étkezési szokásokat is. Nő az igény a biológialag értékesebb élelmiszerek iránt, eltolódik a finomabb, értékesebb táplálékok, gyümölcsök felé. Ezért ma már legtöbb helyen aratás idején nemcsak mindennapi kenyerünk betakarítását értik, hanem azt a nagyüzemi fo4 Uj intézet Szegeden A korszerű ós oóiszerü városiütést segíti fejlődés bontakozott ki, amit lyamatot, amikor a termék bizonyít az is, a termelőszövetkezetekben a tervezett 1,1 milliárd forintos beruházás helyett 2,9 milliárdot használtak fel. A mezőgazdaság szocialista szektorában Összesen 3,8 milliárd forint értékű új létesítmény készült el, Vagyis a korsze a földekről beíakarítódik, eljut a fogyasztó asztalához; a búza, a kenyér, a különböző gyümölcsök, húsfélék. Minden nyárnak, minden évszaknak, minden évnek ez az értelme. A termék, az értékek betakarítása. S a terveknek is. Jól tervezmüszakl. technikai alapját, felteteleit teremtették meg. Tervek szerint a negyedik ötéves tervben 18—20 százalékkal nő a megye mezőgazdasági bruttótermelése. A közös gazdaságokban különösén az állattenyésztés feji>«x >m,. — v lődik jól. az élelmi szerágaidén 900 milliárdok a bcru- 7ntok közül naKyobb mér. rű nagyüzemi gazdálkodás íünk" eddig jól munkálkodtunk. Az első fél év nyara reménykeltő. Így lesz a továbbiakban is. Sz. Lukács Imre A városi tanácsháza mögött, meglehetősen szerény körülmények között új intézmény, az Energiagazdasági Intézet szegedi csoportja dolgozik. A Nehézipari Minisztérium irányítása alá tartozó kollektíva fontos cél elérése érdekében látott munkához Szegeden: a megyében megtalált termál- és gázenergia gazdaságos felhasználását, az egészséges városfűtés megvalósítását kívánja előmozdítani. A tervezőgárda, valamint a kisegítő személyzet kis létszámú. Ennek ellenére már érdekes eredményre jutott: olyan tanulmányterveket dolgozott ki, amelyek a szegedi gázprogramot tekintve rendkívül figyelemreméltóak. Dávid Mihály kirendeltségvezető és Nóvák Jenő irányító-tervező elmondotta. hogy az Ingatlankezelő vállalat kérésére megvizsgálják a Belváros néhány központi helyén működő intézmény fűtését, s ennek során megállapították — bebizonyították —. hogy fűtési rendszerük bizony nem célszerű. Például a belvárosi lakóépületek fűtése nincs energetikailag Összehangolva, ezért megoldásuk nem a leggazdaságosabb. Egymás mellett épültek es épülnek külön-külön, önálló álló épületekhez, hanem köz-, kazánházak a volt Lászlóbazár épületében, a Lenin körút 38. alatt, a Centrum áruházban, a Károlyi utca 2. számú tömbben, a vórosl tanács épületében. Ezeket, az egymáshoz igen közel fekvő épületeket például egy közös kazánházból lenne érdemes ponti kazánokat. Javaslatuk azért is megszívlelendő, mert a nagyobb kazánoknál jobban lehet a megfelelő szűrőberendezésekét alkalmazni; a központi kazánokkal előnyösebben lehet fűteni. kisebb lesz a légszenynyeződés. Elképzeléseik szefűteni, s ezzel jelentős rint egy ilyen rokontsrukciómennyiségü költséget, energiát takaríthatnának meg. Az Energiagazdasági Intézet a tanulmányterveket Ingyen készíti, s ha azokat a megrendelők elfogadják, a részletesebb munkáért számítanak tervezési díjat. Ezt az Intézet sajátos, némileg hatósági jellege teszi lehetővé. Mivel saját költségre dolgoznak, kizárólag egyetlen szempontot vesznek figyelembe munkájukban, • s ez. hogy a népgazdaság, a felhasználók és a megrendelők szempontjainak legcélszerűbb fűtésrendszereket tervezzék. Az adott lehetőségek. a jó földgázlelőhelytik közelében, mint például Szegeden, ezért javasolja az Intézet az úgynevezett tömbösítéses módszert; azt. hogy ne kis kapacitású, különálló kazánokat építsenek a varosban az új háztömbökhöz, vagy a régi. de rekonstrukció előtt hoz — az Arany János utcában — előnyösebb tömbkazánházat építeni a bíróság, a színház, az építőipari technikum fűtéséhez, mint külön egyedi kazánokat. A szegedi csoport munkája iránt nagy az érdeklódes, a tervezők máris helyszűkével küszködnek; Dávid Mihály elmondotta, hogy létszámukat szeretnék megkétszerezni, bővíteni helyiségeiket. ez azonban egyelőre különböző akadályokba ütközik. Remélik, hogy a hel.Viséggond megoldódik, és 1972 'régére befejezhetik a kirendeltség fejlesztését. M. I. János, a Konzervipari Vállalatok Trösztjének kereskeTiázásj előirányzói, hanem azért ls. mert mindez, a változás történelmileg és társadalmilag szinte szinkronban Van a körülmények, a táj és az ember változásával. Az év első felében a tervezett ütemet meghaladták a beruházások. Á mezőgazdaságtőkben a húsipari feldolgozás. « takarmánykeverékek gyártása és n konzervipari kapacitás bővül. A meglevő területeket hatékonyabban használják fel. a legrosszabb minőségű szántókon termelésiág-változás lesz, erdőket telepítenek, s nagy legelőbán is ez a helvzet Az or- ket alakítanak ki.'A kukoszággyúlés legutóbbi ülésszakán Fock elvtára hangsúlyozta is, hogy kedvezőtlen Jelenség; sok nagy beruházásnak az üteme nem éri el a kívánalmakat, és egy-egy üzem, vngv létesítmény átadása elhúzódik. Ez mindenképpen káros és kedvericatermesztést 30—35 százalékkal növelik, amit szükségszerűen megkövetel a sertésgyárak üzemeltetése. A mezőgazdaság struktúrája változik. Ebben a változó világban megtalálja helyét a dolgozó ember. Egyre Inkább nő a felelőssége, s zőtlen, ezen mindenképpen egyre több szellemi energiát, főkét követel a munkája! Nem ritka már az 1 millió forintnál értékesebb gép egy-egy szövetkezetben, állami gazdaságban, s a nagy értékű tenyészeevedek, pzekváltoztatni kell. Hasonló tünetekkel Csonsrúd megyé"ben és a szegődi lárásban is találkozhatunk. Nemcsak a beruházás megvalósításáról van itt szó. hanem egyben arról is, hogy a termelés kel bánni felelősség. A paOsi kutya-e a puli? A legnépszerűbb.-.magyar liozzánk, s a honfoglaló makutyafaj, a puli, eredetéről gyarokkal együtt érkezett a sok téves elképzelés él. A Kárpát-medencébe, s nem ls nuilt század végén megin- volt feladatuk más, mint dult mentési akció, amely- Ázsiában maradt „rokonaikben Hermán Ottó munkás- nak": a terelés és az állatsága nyomán elsősorban Buz- hajtás.' Az úgynevezett zl Oéza Félix Jeleskedett, „munkapull" azonban az eredményesnek bizonyult. emberi életmód változásával Hermun Ottó fedezte fel a lassan-lassan eltűnt. A szembetűnő hasonlóságot a XVIII. században a merinómi kutyafajtánk és a tibeti juhok megjelenésével megérpásztorkutya között. Sőt azt keztek az uszkárok, splccek, is megállapította, hogy még s bizony csorba esett a fajaz elnevezés is azonos, a Hi- tiszta puli nemzetség családmalája környékén élő ebet fáján... Manapság nagyon ugyancsak pulinak emiege- ritka az olyan juhász, ametik. Ez n szó az ottani la- lyik valódi fajtiszta pulival kosság nyelvén „űzve tere- dolgozik, legfeljebb Bugac lést" jelent. Az első ilyen mellett, Kecskemét és Klsfajta kutya csak 1904-ben kunfélegyháza környékén egy angol hegymászó expe- bukkanhatunk az ősi példádíció utazása révén került nyok hiteles utódaira. Az Európába, s innen kapta kis- azonban kétségtelen, a túlsé romantikus „tibet-terrier" élt puiikat most a legnaelnevezését. A kutatások . . •, ,, . , aztán megállapították, hogy gvobb ves7ely- és elkenyela magyar puli is valahon- mesedés, az „elvárosiasodás" nan a Távol-Keletről került fenyegeti. Merényletek. a levegőben es a főidőn 14* Terrorszervezet az akció mögött Az argentínai dlplomatarablasi történet 1970 tavaszának a világsajtóban részletesen tárgyalt eseménye volt. Húsvét vasárnapjának estéjén Pivovarov, Buenos Airesben dolgozó szovjet diplomata feleségével és három gyermekével együtt éppen egy kirándulásról tért haza. Amikor a diplomata kiszállt az autóból, hogy kinyissa a lakása mellett levő garázs ajtaját, egy már régóta lesben álló csoport géppisztolyokat szegezett rá és a fal mellé állította. Egy másik merénylőcsoport a diplomata felesegét és gyermekejt parancsolta ki a kocsiból és őket egy másik kerítés mellett, arccal fal felé fordítva őrizte addig, amíg Pivovarovot fegyverrel kényszerítették egy hirtelen felbukkanó kocsiba. A diplomata felesége kiáltozni kezdett. A szovjet konzulátus szomszédságában levő egyik dél-amerikai diplomáciai épület ©lőtt posztoló rendőr felemelte fegyverét és a nagy sebességgel haladó autóra lőtt. A rendőr golyója ugyancsak súrolta a kocsit, de a lövöldözésre megélénkült az esti utca és néhány háztömbbel arrébb sikerült feltartóztatni az emberrablókat — legalábbis azt a csoportot, amely az autóban ült —, letartóztatták. A Szovjetunió kormánya természetesen erélyes hangú jegyzékben tiltakozott Ai-gentína kormányánál a merénylet miatt. Buenos Airesből rendkívül gyorsan megérkezett a válasz: a kormány hivatalosan sajnálkozását fejezte ki az ügyben. Csakhogy nem sokkal később különös dolgok derültek ki a diplomata elrablásával kapcsolatban. Kitudódott, hogy azoknak a sajtójeléntéseknek volt igaza, amelyek már a támadás másnapján megírták, hogy az emberrablási kísérlet mögött a Movimiento Argentino Organizado nevű fasiszta terrorszervezet áll. (Ez a társaság félig legálisan toborozza tagjait, vezető szerepet játszik minden demokráciaellenes, kommunistaellenes, szovjetellenes fellépésben, és a haladó sajtó többször annak a gyanújának adott kifejezést, hogy tagjai között magas állású hivatalos személyiségek is vannak.) Egy idéig el lehetett hallgatni a letartóztatottak nevelt. Amikor azonban neves közéleti személyiségek tiltakoztak a hallgat és ellen, nyilvánosságra hozták a letartóztatottá' adatait és kiderült, hogy egyikük neve Carlos Benlngo Buena. foglalkozása rendőrtiszt. Más forrásokból a sajtó azt is nyilvánosságra hozta, hogy a támadásnál a merénylők olyan fegyvereket használtak, amelyek részben a rendőrség, részben az argentin kémelhárítás raktáraiban találhatóik. Pontosan egy héttel ennek a leleplezésnek a nyilvánosságra kerülése után, korára, valamint megrendült egészségi állapotára való tekintettel lemondott Eduardo Senorans, az argentin kémszolgálat vezetője. (Senorans még nem töltötte be ötvenedik életévét és a támadás napjáig aktív sportoló volt.) Az. hogy éppen a Pivovarov elleni merényletet említjük, elsőnek természetesen nem terelheti el a figyelmet arról, hogy bár korábban a legtöbb diplomaták elleni erőszakos fellépés (gyilkossági kísérlet, gyilkosság, elrablás, vagy elrablási kísérlet) kiszemelt áldozata a Szovjetunió vagy más szocialista ország diplomatája volt, az utóbbi esztendőkben a hasonló esetek többségében tőkés országok képviselői szolgáltak célpontul az ilyen merényletekhez. Sőt. különlegesen érdekes az a tény. hogy 1969ben és 1970-ben több amerikai nagykövetség, követség és konzulátus vezetője vagy beosztottja volt a célpont, a különösen Latin-Amerikában elszaporodó merényletsorozatok kapcsán. Van abban valami Ironikus, hogy amikor a már többször is említett bécsi egyezmény jogi előkészítése folyt, a legkülönbözőbb fórumokon éppen az Egyesült Államok képviselői kísérelték meg a végtelenségig elhúzni, sőt esetlég megakadályozni a diplomáciai mentességet végre jogérvényes nemzetközi egyezményben szavatoló szerződés létrehozását. És hogy a történelmi fintor teljes legyen, említsük meg, hogy a végül is elfogadott becsi szerződést megszavazta ugyan az Egyesült Államok, de mind a mai napig elmulasztották ratifikálni azt... (Következik: Levél a színhelyen) Tovább bővül a konzervek választéka A nyár derekához, a befő- delmi igazgatója arról tájézés idejéhez érkezve, Maver koztatott: „mit főz be az ipar, a raktárakat mivel tölti fel, mit várhatunk a télre?" Az idén 16 százalékkal több konzervet készítenek a gyárak, mint tavaly. Gondokról, bosszúságokról is szólt az Igazgató. Áz ipár felkészült az .üdülési, az ide-, genforgnlml szezonra, de a kereskedelem nem vásárolja ezeket az ételkonzerveket olyan mértékben, mint amelyről még a télen Jelzésekét adott. A választék növelésére a belkereskedelem külföldi konzerveket Importál, ami helyes. Viszont érthetetlen, hogy olyan készítményeket Is Importálnak, amelyekből nemcsak hogy bőségcsen áll a raktárakban rendelkezésre, hanem a mezőgazdasági üzemek is gondokkal küzdenek, hogyan tudják ezeket a gyümölcsöket értékesíteni. A sok újfajta cikk közül, amelyek hamarosan megjelennek az üzletekben, néhány; korhely-, szárazbableves. sült kacsa rizzsel, sült csirke, kacsapörkölt, rizses kacsa, tarhonyás csirke- és kacsapörkölt. KUPI KISLEXIKON a gondozóintézetekről Az egészségügyi hálózat egyik legfontosabb intézményrendszere a gondozóintézeteké, Maga a gondozási módszer megelőző tevékenység, hiszen célja, hogy felkutassa a betegeket, sőt felvilágosításával óvja a nem betegek egészségét, élet- és munkakörülmé' nyeiriék - -javításához ad tanácsokat.. ® Szakrendelések'-" A gondozóintézet, olyan egészségügyi járőbétegintézmény, amely a területéhez tartozó lakosságot, annak csoportjáít rendszeres, fólyamatói egészségügyi ellenőrzésben, ellátásban részesíti. A szakrendelések hivatottak a betegnek és szükség esetén családjának és környezetének gondozását végezni. Az orvosi lexikon szerint az első gondozóintézetet A. Calmette francia orvos létesítette 1898-ban, Lílle városában, tbc-s betegek gyógyítására. Nálunk eddig a gondozást elsősorban a népbetegségek (tbc, nemlbetegségek, rák, elmebetegségek, trachoma) elleni harcban vezették be, a jövő feladata lesz egyes idült betegségekben szenvedők (szív- és érrendszeri betegek, mozgásszervi, anyagcsere- és fekélybetegek) gondozása szervezett formában. # Csak betegeknek? Az elsődleges feladat a betegek felkutatása, nyilvántartásba vétele, gyógykezelésük ellenőrzése, szükség esetén gondoskodás kórházi elhelyezésükről. De az egészségesek több csoportjának gondozása ls szükséges az úgynevezett tanácsadókban, életkoruk (csecsemő, gyermek, serdülő, öreg) állapotuk (terhes), vagy életmódjuk (sportoló) miatt szükséges az állandó orvosi felügyelet. Ismeretes még, hogy a foglalkozásuk, munkakörük miatt veszélynek (szilikózis, ólomártalom stb.) kitett dolgozók gondozása is szervezett formában történik. 4 Szervezete? A gondozóintézetek, egészségügyi tanácsadók szervezetileg a tanácsi egészségügyi apparátushoz tartoznak, és vagy önállóan vagy pedig a rendelőintézet egvfk osztályaként működnek. \