Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-10 / 161. szám

2 SZOMBAT. 1971. JÜLIUS 19. Nyugodt ritmus a SALT­tárgyalásokon mintegy száz tudósítója tá­jékoztatja a nemzetközi köz­véleményt a hadászati fegy­verrendszerek korlátozását célzó szovjet—amerikai tár­gyalásokról, amelyeket — függetlenül attól, hogy a mostani forduló hozza-e meg az első konkrét megállapo­dást — igen fontosnak tarta­nak. A SALT-tárgyalasok ki­egyensúlyozottan, nyugodt ritmusban folynak, s a „tárgyszerűség" egyebek kö­zött azt jelenti, hogy még a szovjet—amerikai viszony egyéb kérdéseit sem érin­tik. Csatlakoztak • Kairó (MTI) A Palesztinai Nemzeti Ta­nács zártkörű bizottsági ülé­seken foglalkozott, a-9. ülés­szak legfontosabb 1 napirendi pontjával, uz ellenállási moz­galom egység- nek kérdései­vel. A tanács szóvivője pozi­tív fejleményként, jelentette be, hogy két kisebb csoport, az Akciószervezet Palesztina felszabadításáért és az Arab Palesztina Szervezet csatla­kozott a legnugyobb ellen­álló szervezethez, az El Fa­I tah-hoz. I Megfigyelőknek feltűnt, | hogy hiányzik a palesztinai parlament ülésszakáról Geor­ges Habbas, a szélsőséges módszereiről közismert Pa­lesztinai Népi Felszabadítási Front vezére. Helsinkiben folytatódik a SAI.T-tárgyalások Ötödik fordulója. Képünkön: Vlagyimir Szemjonov a szovjet és Gerard Smlth (baloldalt) az amerikai delegáció vezetője a finn kUltlgymlnlsz­térlumban rendezett fogadáson (Telefotó: AP—MTI—KS) • Helsinki (MTI) Negyvennyolc órán belül négy Szemjonov—Smith-ta­lálkozó nem rossz indulási ütem — állapítják meg Hel­sinkiben, a SALT-küldöttsé­gek KeKkonen elnöknél tett pénteki látogatása után. A szovjet—amerikai tárgyalások csütörtök déli újraíelvétele és az azt megelőző ügyren­di megbeszélés után este Is­mét együtt volt a két delegá­ció azon a fogadáson, ame­lyet Leskinen finn külügy­miniszter helyett — betegsé­ge miatt — ügyvivő-helyet­tese, Olavi J. Mattila adott a kormány bankett-termé­ben. Pénteken reggel a szovjet és az amerikai küldöttség, a két ország helsinki nagykö­vetének kíséretében autón a finn tengerpart egyik fes­tői részére, a fővárostól két órányira levő Kultarantaba utazott, hogy részt vegyen Kekkonen elnök ebédjén. A küldöttségvezetőknek és a küldöttségek tagjainak ezút­tal is több lehetőségük kínál­kozott arra. hogy akár négy­szemközt. akár szűk körben, kötetlenebb formában meg­beszéljék a SALT-tárgyalá­sok most megkezdett ötödik fordulójának problémáit és kilátásait. Helsinkiből a világsajtó Fél évszázados jubileum Mongóliában 0 Ulánbátor (TASZSZ) Pénteken Ulánbátorban nagygyűlés keretében adták át a mongol népnek azokat a kulturális és egészségügyi létesítményeket, amelyek szovjet segítséggel épültek, és amelyeket a Szovjet­unió a mongol népi forra­dalom fél évszázados jubi­leuma alkalmából a Mongol Népköztársaságnak ajándé­kozott. Koszigin szovjet minisz­terelnök az átadáskor mon­dott beszédében a többi kö­zött a következőket mon­dotta: a szocialista országok tapasztalata meggyőzően bi­zonyítja, hogy a nemzetkö­zi szocialista munkamegosz­tás elmélyítése tökéletesen megfelel az egyes szocialis­ta országok és az egész szo­cialista nemzetközösség ér­dekelnek. • Ulánbátor (MTI) Megérkezett Ulánbátorba a mongol népi forradalom győzelmének 50. évforduló­ján részt vevő magyar párt­ás kormányküldöttség, ame­lyet Fehér Lajos, az MSZMP PB tagja, a kormány el­nökhelyettese vezet. A küldöttség megérkezése után ellátogatott a központi Ajmakba, ahol ünnepi gyű­lést tartottak a magyar— mongol gazdasági együttmű­ködés körében az utóbbi öt év alatt létesített 225 kút átadásával kapcsolatban. Az ünnepségen Fehér Lajos be­szédet mondott. Egyebek közt a következőket hangoz­tatta: Örömmel jelenthetjük, a Mongol Népköztársaság kormányának és a testvéri mongol népnek, hogy az 1966—70 közötti tervidő­szakra a magyar fél részé­ről 225 vízadó kút fúrására és kiképzésére vállalt köte­lezettségünket a most át­adott 225. kút felavatásával maradéktalanul teljesítet­tük! A 225 kút átadásáról Já­vor Ervin, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, a magyar küldöttség tagja és M. Das mezőgazdasági miniszter jegyzőkönyvet írt alá. Fokváros Christian Barnard profesz­szor, a fokvárosi Groote Schuur kórház világhírű szív­specialistája csütörtökön si­keres műtétet hajtott végre egy 15 éves román kislá­nyon, akinek súlyos vérke­ringési zavarai voltak a szí­ve és tüdeje között. Az igen bonyolultnak tar­tott műtét több órán át tar­tott, de jól sikerült, úgy­hogy a kislány pénteken már rendesen ehetett. Amennyi­ben egészségi állapotában nem következik be vissza­esés, úgy Barnard professzor két héten belül kiengedi a kórházból betegét. Varsó A lengyel színháztörténe­lemben eddig egyedülálló eset történt a varsói Lengyel Színház „Faust" előadásá­nak díszbemutatóján: az első felvonás után leeresztett színpadi vasfüggönyt — az emelőszerkezet meghibásodá­sa miatt — nem tudták új­ból felhúzni, s az előadást félbe kellett szakítani. A füg­göny egyébként 1913 óta hi­bátlanul működött. „Ördögi erők játéka" — írja az eset­ről a Kurier Polski. Az Express Wieczorny pedig így vélekedik: „Mindez valószí­nűleg Mefisztó sötét ügye. így akart bosszút állni a színházi kritikusokon..." Bukarest A román sajtóban érdekes tudósítások adnak hírt egy bukaresti fizikus, dr. Vasile Robescu „elektromágneses gyógykezelő készülékéről". A készülék lényege, hogy mág­neses erőtér létrehozásával — a jelek szerint — alkal­mas reumás megbetegedések, érgyulladás, idegbántalmak, májbetegségek, érszűkület, prosztatabántalmak gyógyítá­sára. Szovjet—amerikai űrmisszió? 0 Capc Kennedy (A KP) - amelyen az azonos dokko­lási rendszerek építésének James Fletcher. a NASA lehetőségéről volt szó - „ha­új igazgatója csütörtöki sa.i- ladást értek el ebben az tűértekezletén állast foglalt irányban." Mint mondotta, a egy közös szovjet-amerikai két ország azonos rendsze­űrmisszió lebonyolítása mel- reinek kiépítése megköny­lett. nyítené a mentési művelete­Rámutátott, hogy a szov- ket és lehetővé tenné közös Jet és amerikai szakértők jú- tudományos missziók végre­niusi houstoni találkozóján hajtását is. Cáfoliák Laird kijelentését 0 Washington (MTI) ugyanis azt jelentette, hogy ,. „ , a Japánban hivatalos látoga­"Kí^ etl léggomb ^ tósoir levő Lajrd hadügymi­nyelvbotlas? - talalgatták niszter sajtótájékoztatón Pénteken a washingtoni poii- azt véleményét fejezte ki, tlkai körökben miután az melv szerJnt Japán nem te_ amerikíu kormány szokatta- klntheti szükségszerűen ga­nu sietősen cáfolta a Laird rantáltnak az amerikai nuk­halugymmiszter al ítolagos leáris védöeröt a jelenlegi t0\ló\ kl3ele^e ről szóló formájában-.t és „tekintettel csütörtöki sajtójelenteseket. Kf J rakéWeayverzetének A Washington Post tokiói í [gri éséretóvábbáaz^ US A tudósítója csütörtökön S^'pSK egy szovjet—amerikai fegyverke­zéskorlátozási megállapodás­ból adódó esetleges körülha­tárolására, Japán esetleg in­díttatva érezheti magát, hogy saját nukleáris védelmi fegy­vereket soroljon be fegyver­tárába az 1980-as évek elejé­re". Az egybehangzó és megle­hetősen egyértelmű sajtó­jelentések érthető izgalmat keltettek washingtoni diplo­máciai körökben, annál is Inkább, mivel az USA által ratifikált és Japán által is aláírt atomsorompó egyez­mény kifejezetten tiltja nuk­leáris fegyverek átadását nem-nukleáris hatalmaknak, illetve ilyen fegyverek meg­szerzését, vagy gyártását az utóbbiak által. Laird hadügyminiszter ál­lítólagos kijelentései és az USA szerződéses kötelezett­ségei közötti szembetűnő el­lentét arra késztette az ame­rikai kormányt, hogy — mi­után erről a San Clemente­Katonai segély —43 országnak 0 Washington (MTI) összege kétmilliárd 300 mil­William Proxmire ame- lió dollárt tesz ki. rikai demokratapárti szená- A külügyminisztérium — tor, a szenátus külföldi se- írja a Reuter — arra való gélyprogramokkal foglalko- hivatkozással vonakodott a zó albizottságának vezető- segélyprogram adatainak je pénteken nyilvánosságra előzetes nyilvánosságra ho­hozta a július 1-től érvé- zatalától, hogy az súrlódá­nyes 1972-es költségvetési sokhoz vezethet az Egyesült évben 43 ország számára Államok és az olyan orszá­nyújtandó amerikai katonai gok között, amelyek esetleg segélyprogram tételes felső- nincsenek megelégedve a rolását. nekik szánt összeggel. Ezzel Mint a Reuter iroda írja, kapcsolatban Proxmire sze­a múltban ezek az adatok nátor megjegyezte: az ilyen nem kerültek nyilvánosság- súrlódások eltörpülnek án­ra mindaddig, míg azokat a nak szükségessége mellett, kongresszus jóvá nem hagy- hogy az amerikai nép tudja, ta. Az 1972. évi tervezetet a mire és hogyan költik el kongresszus még nem hagy- pénzét. A visszatartott ada­ta jóvá — állapítja meg a tokkal kapcsolatban a sze­hírügynökség —, így azon a nátor hozzáfűzte: elfogadja szenátus, illetve a képvise- a külügyminisztériumnak j ben levő „nyári Fehér Ház­lőház még módosíthat. azt a magyarázatát, hogy a Proxmire szenátor ez év jelenleg még folyó tárgya­januárja óta kemény kiiz- lások miatt nem tartja szük­delmet folytatott az amerl- ségesnek ezen adatok köz­kai külügyminisztériummal lését, a katonai segélyprogram ban" a legmagasabb szinten tanácskoztak — még císütör­tökön hivatalos cáfolatot ad­jon ki. adatainak előzetes nyilvá­nosságra hozataláért. A kül­ügyminisztérium most enge­dett és hozzájárult, hogy a hat közel-keleti országnak nyújtandó segélyösszeg ki­vételével az összes szám­adatot megismerhesse a nyilvánosság. A szenátor által közölt adatok szerint az Egyesült Államok jövő évi katonai segélyprogramjának teljes Megoldás: tárgyalásokkal Jeruzsálem (UPI) gyalásos megoldásának híve, es 'az NSZK támogatja Jar­Walter Scheel nyugatné- ,in.g missziójának folytato­mét. külügyminiszter péntek Végül megjegyezte, délelőtt újabb egyórás esz- nem iát ellentmondást ab­mecserét folytatott izraeli bun> hogy kormánya szoros kollegájával Abba Ebannal, kapCSolu tokra törekszik majd sajtóértekezletet tar- Franciaországgal és -ugy.au­tott. akkor Izraellel is. Elmondotta, hogy izraeli Scheel négynapos látoga­tárgyalásait a szívélyesség tásának hivatalos program­és az őszinteség jellemezte ja ezzel befejeződött. A és közelebb került az or- külügyminiszter a hátralevő szág problémáinak megérté- másfél napban vidéki kör­séh-ez. Hangoztatta, hogy a utat tesz, majd szombaton közel-keleti konfliktus tár- este hazautazik. Újabb titkos dokumentumok 0 New York (MTI) szó terjedelemben közöl tására „nyílt" katonai be­A The New York Rewiew íeszleteket, az úgynevezett avatkozásra nem kerülhet of Books amerikai irodalmi Politikai Tanulmányok Wa- sor. és politikai folyóirat leg- shingtoni Intézetének három Ugyanakkor azonban azon újabb számában szintén köz- tagja: Richárd Barnet, Mar- a véleményen volt, hogy a li a vietnami háború „titkos cus Raskin és Ralph- Stavins „kommunista szubverzió" történetet", amely határozot- készítette. Szerzői közölték: meghiúsítása megköveteli a tan az elhunyt .Tohn Kenne- több mint 300 olyan sze- „titkos" amerikai ir.terven­dy elnökre hárítja a felelős-' mélyt kérdeztek ki, aki sze- ciót. séget az Egyesült Államok repet játszott a vietnami Az elhunyt elnök a tit­délkelet-ázsiai katonai be- ügyben, s nemcsak a Penta- kos háború irányítását a avatkozásáért. gon, hanem a Fehér Ház, a „303-as bizottságra" bízta. A tanulmányt, amelyből a külügyminisztérium és a Ennek tagjai voltak többek folyóirat több mint 18 000 CIA titkos, mindeddifi ki- között Roswell Gilpatrick, az adatlan dokumentumaira is akkori hadügyn.íniszter-he­támaszkodtak. lyettes, Alexis Johnson, a A The New York Review politikai ügyekért felelős of Books „Kennedy magán- külügyminiszter-helyettes, háborúja" címmel közli a Richárd Helms, a CIA je­kivonatokat, amelyek azt ál- lenlegi főnöke és McGeorge lítják, hogy az elhunyt el- Bundy. az elnök rendkívüli nök 1931-ben visszautasította tanácsadója nemzetbizlonsá­ugyan amerikai csapatok gi kérdésekben, aki az ösz­bevetését Vietnamba.:, de szekötő szerepét töltötte be úgy döntött, hogy -a katonai a Fehér Ház és a bizottság tanácsadók — akiknek lét- között. szánna kormányzási idejének Amtóla ez a ^303.as bi­yégefelé lullepte a 10 000 zotüyág.. halér02ta el a VDK fot -. a débvietna.m báb- ollen 34_ A„ fedőnéven hadsereg támogatásra had- magindítolt utkos hadrT,üve­muvele.i feladatokat is ve- lete amelyekről a New gezzenek a part.zanoK ellen. york Times iUal köz61t m_ A tanulmány szerint kos dokumentumokban is Kennedy arra az álláspontra szó volt, valamint a hegyi­helyezkedett, hogy mivel a lakó törzseknek a CIA által Ngo Dinli Diem-rezsim az irányított kiképzését nem­Egyesült Államokban nép- csak Dél-Vietnamban, ha­szerűtlen, e rezsim támoga- nem Laoszban is. Keftás halál, robbanások Síííís'iii Londonderry egyik utcáján brit páncélosok állnak. Mellettük bomba robbant és egy fiatal fiú meghalt (Telefotó: AP—MTI—KS) 0 Londonderry (MTI) Igen feszült helyzetet te­remtett Londonderry ben, hogy a csütörtöki összecsa­pásoknak két halálos áldoza­ta volt, s az a tény, hogy a brit katonák fegyverüket használva akartak véget vet­ni a katolikus negyedben lezajlott polgárjogi tünteté­seknek. Pénteken hajnalban to­vább íplytak a megmozdulá­sok: a felháborodott tömeg utcakövekből emelt bariká­dokról támadta a szétoszla­tásukra kivezényelt katoná­kat. A fővárosból, Belfastból bombarobbanást jelentettek. A hajnali órákban a Bel­fasttól délnyugatra fekvő Armaghban aknára futott egy angol katonai gépkocsi. A robbanás az átmenti árok­ba vetette a jármúvet, az utasok — négy katona — sérüléseket szenvedtek.

Next

/
Thumbnails
Contents