Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-25 / 174. szám

VASABJÍ AP, 18TL. JŰLXCS 2&. 7 KEREKASZTAL EGYENLŐSDI VAGY DIFFERENCIÁLÁS? Mindennapos beszédtéma mostanában, hogy miként becsüljük meg jobban azokat, akik nagyobb hasznára vannak a társadalomnak; akik szakmájukban kiemelkedő munkát végeinek, de jövedelmükkel mégis belesimulnak a nagy átlagba. A párt X. kongresszusán ls sok komoly szó elhangzott erről; a munkásközvélemény ls vitatja; a gazdasági vezetők is szüntelenül törik a tejüket — mégis, alig-alig jutottunk messzebb a téma szóbeli variálásánál. Az egyik oldalon a kívánság — a másikon az egyenlősd) megszokottsága ... Legutóbbi kerekasztal-beszélgetésünkön ezekre a kérdésekre kerestük közös erővel a feleletet. Meghívtuk a vitára Császár Lajost, a Nagyalföldi Kőolaj, és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemének szb-tltkárát, Kakuszi Gézát a szegedi kábelgyár Igazgatóját, Marosi Jánost, a Kenderfonó- és Szövői pari Vállalat vezérigazgató-helyettesét. Takács Imréné szocialista brigádvezetőt a textilművek fonónőjét, országgyűlési képviselőt dr. Varga Lászlót, « PM bevételi főigazgatóság területi Igazgatóságának osztályvezetőjét és Veresj Ferencet az MSZMP Szeged városi bizottságának munkatársát Vltavezető Sz. Simon István, a Délmagyarország főszerkesztő-helyettese volt. kerekasztal-beszélgetés résztvevői, jobbról b,'lra: Takács Imréné, Kakuszi Géza, Császár Lajos. dr. Varga Marosi János és Sz. Simon László, István. Veress Ferenc, Sokan azt mondják: pénz kell ehhez I Gjabb milliók. hiszen a bért minden ftzem régen elosztotta, s a differenciálás elvét nem lehet a szokásos évi bérfejlesztés terhére megvalósítani. Vagy a nyereségrészesedés terhére! próbálkozzunk? Esetleg csökkentsük a létszámot? TAKÁCS IMRÉNÉ: — Mint munkás, a magam é6 dolgozótársaim véleményét tolmácsolom, amikor azt mondom: a differenciálás gyakorlati alkalmazása csak akkor talál megértésre. ha növekednek az anyagi lehetőségek. Különösen textiliparban érvényes ez, hiszen legutóbb is csak 2,5 százalék bérfejlesztés jutott a fizikai dolgozókra a textllművekben la. Ez a tétel nem haladja meg, sőt el sem éri a népgazdaság átlagos bérszínvonal-emelkedési mutatóját. Ha ebből még differenciálásra is tartalékolni akarnánk, semmivé zsugorodna az összeg. MAROSI JÁNOS: — Hogy van-e elég bér, arra egyértelműen kell válaszolni: nemcsak hogy van, kell is hogy legyen! Más itt a baj. Nevezetesen az, hogy nem úgy használjuk fel. ahogy a gazdasági előrehaladás, a gazdasági fejlódé6 szempontjából leghasznosabb lenne. A differenciálással szemben pedig erős ellenszél a beidegződés, a megszokottság. Nem kapja meg ez a szándék a megfelelő politikai támogatást sem az üzemekben. Elvileg ugyan egyetért mindenki, de amikor a végrehajtás mikéntjében kell dönteni, az üzemi politikai élet vezetői is hajlamosak valamiféle áldemokratizmusra. Így a differenciálásnak legfeljebb a formai elemei érvényesülnek. Dr. VARGA' LÁSZLÓ: . — A keresetek differenciálása nemcsak gyakorlati gond — elméleti problémákat is magával hoz. Ma sem eldöntött még, hogy mi leane helyes ebben: az alapbérekben, az átlagbérekben vagy az átlagkeresetekben fejeződjék ki a szükséges különbségtétel? Eddig inkább az átlagkeresetekben történt valamelyes differenciálás a részesedés elosztásának aránymegállapításaival. Ez azonban korántsem oldotta meg a kérdést. A gazdasági szabályozók rendszere egyre inkább előtérbe helyezi a termelés hatékonyságát — ezt pedig legkevésbé lehet szolgálni az éves távon ható és nehezen megfogható különbséglételekkel. Véleményem szerint az alapbérekben kifejezett disztinkció a célravezetőbb, tisztább és világosabb, annak ösztönző hatása nagyobb és közvetlenebb. KAKUSZI GÉZA: — Személyeken, üzemrészeken vagy népgazdasági ágakon kellene-e kezdeni a differenciálást — erre más-más választ adhat mindenki, » helyzete szerint. Tíz évvei ezelőtt alig 15 ezer forintos évi bérszintet határoztak meg például az új kábelgyárnak, s ez azőta sem fejlődött kellőképpen. Sok szakmai Ismeretet és nehéz fizikai erőkifejtést követel a kábelkészítés, és a bérszínvonal mai állása sem túl vonzó. Most 23 ezer forintnál állunk, s ez is mutatja. hogy nehezen halad az lparáaak közötti differenciálás is. A gyáregységek között szintén illő lenne különbséget tenni, hiszen er e«ylk többet t«*r konyság és a nyereség érdekében, mint a másik. VERESS FERENC: — Egy országos felmérés kimutatja, hogy a szakképzett és betanított dolgozók és a szakképzetlen dolgozók bérének aránya 122:100. A különbség oly csekély, hogy ha ezt a két számot egymás mellé tesszük, már senki sem vitatja a differenciálás jogosultságát a kvalifikáltabb munka és a kvalifikáltabb mun* kás javára. A szocialista bérezés a termelt javakból való részesedést a végzett munkára alapítja. Ennek elismerése általános, de az ebből egyenesen következő igazságé — hogy a kereseteknek és a végzett munkának szigorúbb arányban kell lenniük egymással — már kevésbé. Pedig a további finomítás még az azonos szakmában és azonos munkakörben dolgozók közötti differenciálást is megkívánja. Ugyanis nem csupán a képzettség, hanem az azon alapuló munkaellátási színvonal ls lényeges. MAROSI JÁNOS: — Azt hiszem, hogy egyedül a vállalati önállóság keretében nem oldható meg ez a probléma. Mindenki leteszi példfiül a főesküt a kapun belüli munkanélküliségre, de az átlagbérszint megtartása ma is törvény. Arra nincs lehetőség, hogy a bérszínvonal betartása érdekében fölpumpált létszámot csökkentsük; az alacsony keresetű és gyenge képességű embereket elbocsássuk. Hiszen azonnal „kikészülne" a vállalat bérszínvonalai Ezért generális megoldásra a közelebbi jövőben nem is számíthatunk. — Mindenképpen számolnunk kell azonban azzal, hogy a differenciálás elvének fokozott érvényesítése hátrább szorítja a nyereségrészesedési rendszert. Dr. VARGA LÁSZLÓ: — Ahhoz, hogy a differenciálás szabadabb utat kapjon — bármennyire ellentmondásosnak tetszik isi —, előbb vagy közben bizonyos kiegyenlítési folyamatokat is. véghez kell vinni, mert mesterségesen teremtétt, ma már indokolatlan aránytalanságok is élnek a bérpolitikában iparágak, szakmák, vállalatok között. — A keresetek differenciálásának megvalósítása évek feladata. Ebbe azt is bele kell kalkulálni, hogy a teljes foglalkoztatottság nálunk továbbra is politikai és szociális érdek. Korábban azért sem lehetett a témához nyúlni, mert ez az elsőrendű követelmény sok szempontból útját állta a megoldásnak. Ami pedig a vándorlást illeti: hozzájárulhat ehhez a differenciálás spontán igénye, az egyéni munka magasabb elismertetésének kívánsága ls, de elsősorban szubjektív okok befolyásolják; az egyes népgazdasági ágak közötti keresett aránytalanságok táplálják: a szociális ellátottság igénye ösztönzi. SUMMAZAT: Az elv időszerűségét már senki sem vitatja. A megoldás irányát pedig a X. kongresszus határozatában igy rögzítették: „Jövedelempolitikai elveink érvényesítése szükségessé teszi, hogy a magasabb színvonalú munkát végzők átlagjövedelme magasabb legyen, összhangban a dolgozók mindenkori átlagjövedelmének színvonalával. Az általános jövedelem-színvonal emelkedése te szí lehetővé a nagyobb differenciáltságot az egyes jövedelemkategóriák között. Az egyes jövedelemkategóriákon belül az egyéni teljesítményeknek megfelelő különbségek legyenek." VERESS FERENC: — Sokan azt hiszik, hogy a bérpolitikai differenciálás ellentmond szociálpolitikai célkitűzéseinknek, és káros morális hatásai lennének. Ez óvatosságra és tartózkodásra int. Pedig erről szó sincs. A szociális gondoskodásnak vannak ugyan vállalati elemei, de a szociálpolitikai célkitűzéseket főként mégis az állam vállalja magára. Mondhatnánk: ez népgazdasági kategória. A bérek differenciálása ugyanakkor csak annyiban népgazdasági feladat, hogy a legfontosabb arányosságok érvényesüljenek — a továbbiakban kifejezetten vállat! kötelesség. MAROSI JÁNOS: — A bátortalanságnak az az egyik oka, hogy nem merünk olyan áldozatokat vállalni, amelyek megalapoznák elképzeléseinket. Egyszerűen nincs ember, aki kockáztatná, hogy a jövőért ebben a kérdésben magára haragítson termelő közösségeket Ha bérpolitikáról van «ó óvatosak vagyunk: sem a jövőt nem úgy tervezzük, ahogyan az elvek diktálnák, sem a napi feladatokat nem igazítjuk megfelelően a jövő követelményeihez. — Ki merné például kockáztatni a bérszínvonal-mutató emelésével a nyereségrészesedés kilátásait? Ezzel is úgy elkötelezzük magunkat, hogy megkötjük a kezet a bérpolitikában. Egy éven túl ható kockázatot nem korlátozottak az anyagi lehetőségek is. A dolgozók pedig a rendelkezésre álló bérfejlesztésből joggal várnak el bizonyos emeléseket, hiszen az árszínvonallal feltétlenül lépést kell tartani, s ez csak minimális törekvés a bérfejlesztésben. CSÁSZÁR LAJOS:, — Az olajbányászaiban például elsősorban a mostoha munkakörülmények között dolgozok javára keltett különbséget tenni. Ez jó visszhangot váltott kl, mert mindenki igazságosnak tartotta. A belső munkáknál alkalmazott differenciálással szemben máinem volt Ilyen egyértelműen pozitív a munkásközvélemény. Azonos képesítésű emberek esetében meglehetősen kényes téma és feladat ez. £» van bizonyos „szamárlétra" Is — a beosztások sorolása. Kiáltó az ellentét, ha a ma felvett munkás és a törzsgárdista bérét egymás mellé tesszük. — A gondok ezekben az esetekben is az átlagbér-megkötöttséghez kanyarodik vissza. — A középkáderek erkölcsi bátorsága igen fontos. Végre nyíltan kell beszélni az egyéni munka értékéről — s ez ftz ő kötelességük. Egyszerűbb ma még azt mondani egy reklamáló dolgozónak: maga most azért nem kapott béremelést, mert kevés volt a pénz — ahelyett, hogy: munkájának színvonalával nem vagyunk megelégedve. MAROSI JÁNOS: — Egyelőre n vezetők kőzött sincs meg a differenciálás. Ml a különbség a sikeres, eredményesen dolgozó gazdasagi vezetó és az éppen csuk megfelelő vezetó jövedelme között? Csekély. VERESS FERENC: — A bérpolitika nem emelkedett még megfelelő rangra a vállaluti munkában. Például a differenciálásra vonatkozó elképzelést egyetlen vállalat ötéves tervében sem lehet föltalálni, de a bérfejlesztésre vonatkozó elképzelések ls elnagyoltak, csupán az átlagbérekre vonatkozó fejlesztési elképzelések homályos nyomai fordulnak elő. SUMMAZAT: Van bátortalanság is. objektív okokra visszavezethető tehetetlenség is. lAtványos fordulatra azonban nincsen lehetőség. Folyamatos feladat a differenciálás, amit bérpolitikánkba be kell építeni, terveink között fontos helyen kell kezelni. A munkások körében nem nagyon szívesen fogadott téma a „megkülönböztetésnek" ez a módja, Többen még a közösségi és szociális gondolkodással Is ellentétesnek tartják, Jóllehet elismerik a munkát, mint az egyik legfontosabh emberi értékmérőt. Ml ennek az oka és az előzménye? De ha van Is pénz vagy lehetőség az egyenIósdi feltörésére, a differenciálás elkezdésére — van-e kellő bátorság a vezetőkben az elv megvalósítására? És kapnak-e hozzá megfelelő politikai biztatást és támogatást, vagy inkább ellenállásokba ütköznek már első kísérleteikkel? vállal senki. Azért sem. mert a bérfejlesztést a terveinkben is rendkívül óvatosan, egyenletesen és alacsony szinten határozzuk meg. Reálpolltikát akarunk ezzel bizonyítani, s nevezhetjük is ezt a gyakorlatot annak — de. az-e vajon a bérpolitika szempontjából? TAKÁCS IMRÉNE: — Tapásztalataim szerint a munkások nem lelkesednek a differenciált bérezésért, vagy nevezzük másként: a munkateljesítmények értékének anyagi megkülönböztetéséért. A kereseti különbségek sok vitát okoznak. Jó anyaggal például jobb dolgozni és nagyobb keresethez lehet jutni. Még az ilyen, szinte véletlennek nevezhető előny is zavarokat okoz. Persze, lehet, hogy éppen a véletlenek játéka miatt. Ha valaki béremelést kap, és ebből a másik kimarad — ez már emberi konfliktust okoz. A vezetők ls bátortalanok és határozatlanok ezekben a dolgokbán, mert ezek telistele vannak embert motívumokkal. Számítani lehet mindig a kérdésre, ha valaki húsz fillérrel többet káp: én miért nem? KAKUSZI GÉZA: — Nsm lehet egyértelműen amondani, hogy a vezetők bátortalanságán múlna az érdemekhez, a munkateljesítményekhez közelebb fekvő bérezés. Egyelőre igen VERESS FERENC: Először a fejekben kell megnyerni ezt a csatát. A megvalósítás lehetőségeit erősen korlátozza a bátortalanság mellett az átlagbér-gazdálkodás jelenlegi merevsége, és számos mai szabályozó. Pedig ösztönző hatása kétségtelenül meglenne; azt a célt, amit ma úgy emlegetünk, hogy a hatékonyság fokozása — kitűnően szolgálná. MAROSI JÁNOS: — Keveset kaptunk bérfejlesztésre ... — mondják sokan és sok helyen. Ez szemléletet fejez ki, és valahol Itt lehel a hiba gyökere ls. Minden évben várjuk, hogy mennyit „kapunk". Pedig a differenciált bérezés elvével nem egyeznek az automatikus elvárások. A várakozás Jogát a teljesítmények, a munkába való helytállás tenné csupán indokolttá, és nem a megszokott elvárás. Dr. VARGA LASZLO: — Az egyenlősdi népszerűsége nem magának az elvnek a népszerűségét jelenti. Beidegződés csupán, megszokottság, ami a fogyasztási javak szűkösségének ideiéből maradt ránk, és kapaszkodott meg a közgondolkodásban. Azért említem ezt, mert még közgazdászok között is terjed olyan nézet, hogy a javak szűkösségének megszűnésével arányban, automatikusan utat tör magának a differenciálás KAKUSZI GÉZA: — A felelősseg ma sokat hangoztatott igény. Úgy gondolom azonban, hogy ez a termelés egész menetére érvényes. A termelő munkások felelőssége ls kézzelfogható, eredménnyel mérhető. Van például olyan termelői beosztás a kábeliparban, ahol egy munkás 15—20 percnyi figyelmetlenségével, gondatlanságával egész havi bérét meghaladó kárt tehet. Teljesen természetesnek tartom, hogy például az ilyen munkahelyekre elsősorban tegyünk figyelemmel. Hiszen a differenciálás elvének megvalósítása közben a vállalati és a népgazdasági érdekeket kell előbbre mozdítani. TAKÁCS IMRÉNÉ: — A munkások között Is van bizonyos szakmai irigység, nehezen adják meg egymásnak az elismerést, de ha azt a közösség hitelesíti, nem irigyek annak előnyeire. Csak nemigen veszi senki a bátorságot, hogy az elismertebb, a szakmaban járatosabb munkást ugyanakkor magasabb bérre is ajónja. S ha történik is ilyen, ha mondjuk kezdeményezi a brigádvezető — a meghallgatáson túl alig van eredménye. Tartanak az ebből eredő konfliktustól. Az egyenlő bérfejlesztés kényelmesebb, könnyebben talál megértésre: ennyi volt, ennyi jutott... CSÁSZÁR LAJOS: — Minden döntésnek komoly konzekvenciái vannak a bérezésben. Az olajkitermelő szakmában például 5,8 százalékos bérfejlesztést valósítottunk meg, de ez gyakorlatilag a nyereségrészesedés kilátásainak terhére történt, s majdnem elvitte az öszszes vérható nyereséget. A dolgozók ennek ellenére kevesellték, főként azért, mert mostoha körülmények között dolgoznak, más Iparágakhoz képest gyenge a szociális ellátottság. Jobb körülmények közé kisebb pénzért is elmennek. A bér és a differenciálás sem minden tehát önmagában. A kilépők egyharmada a szociális körülményekre panaszkodott. SUMMAZAT: A SZOT is állást foglalt a témában — fótitkárának a X. pártkongresszuson elmondott felszólalása jól summázza a tennivalókat: „Számolnunk kell azzal hogy a dolgozók még nem tették teljesen magukévá a bérek, a jövedelmek munka szerinti differenciálásának elvét. Nagyobb részüknek még mindig szimpatikusabb az egyenlősdi, bármilyen Igazságtalan is az. Hatásosabban kell fellépnünk az egyenlősdi ellen, az igazságos differenciálás védelmében. Az is befolyásolja a szocialista elosztást, hogy ösztönzési rendszerünk zömében csak a kollektívát ösztönzi, az egyéneket kevésbé. Az egyénekre ható anyagi ösztönzési rendszereket az üzemekben, a vállala.toknál keüene kidolgozni.