Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-21 / 170. szám

8 SZERDA, 1971. JtLIUS 81. 7 HAZAUTAZOTT AZ NDK MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTERE Klaus Gysi, a Német De­mokratikus Köztarsaság mű­velődésügyi minisztere — aki budapesti tartózkodása al­kalmából látogatást tett Aczél Györgynél, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjánál, a KB titkáránál, és beható tárgyalásokat folytatott Ilku Pál művelődésügyi minisz­terrel — hazautazott. ACÉL. TERVEN FELÜL J. P. Kazanyee. a Szovjet­unió vaskohászati minisztere nyilatkozataban közölte, hogy az ország vas- és acélipará­nak dolgozói az év kezdete óta 330 OOo tonna nyersva­sat. 300 000 tonna acélt, 320 ezer tonna hengerelt árut és nagy mennyiségű csövet gyártottak terven felül. A Szovjetunió a tervelőirány­zatok ertelmeben idén majd­nem 120 millió tonna acélt, 1975-ig pedig előreláthatóan 142—150 millió tonna acélt állit elő. ÉTTEREM. A VELLNCEÍ-TÖ MELLETT Agárdon, a Velencei-tó egyetlen szállodájának a szomszédságában, elkészült a strand és a hotel vendé­geit ellátó étterem, A Pan­nónia Szálloda és Vendég­látó Vállalat, valamint a velencei-tavi intézőbizottság együttműködésének eredmé­nyeként az 1971. évi fejlesz­tési program keretében épí­tették fel. A korszerű léte­sítményben egyszerre száz­ötvenen étkezhetnek. DOHÁNYGYÁR KORSZERŰSÍTÉSE Nagyarányú korszerűsítés kezdődött a 90 esztendős Debreceni Dohánygyárban. A fejlesztési programban csak­nem százmillió forintot irá­nyoztak elő új gépek vásár­lására. a meglevők korsze­rűsítésére. Tíz. füstszűrős cigarettát gyártó gépet alli­tanak munkába. Ebben az esztendőben a gyárból kike­rülő 3.0 milliárd cigaretta- | ból 1.2 milliárd lesz a filte- j res. s 1975-ben már ötmil­liárd filteres cigarettat ké- ; szitenek. NÖVÉNYVÉDŐ GÉPEK A budapesti Mezőgazdasá­gi Gépgyár debreceni üzeme mennyiség és érték szerint eddigi legnagyobb teljesítmé­nyét. produkálta 1971 első fe­lében. A debreceni üzem a hazai növényvédő gépgyár­tás központja lett. Míg az elmúlt esztendőben 430 nö­vényvédő gépet készítettek Debrecenben, addig ez év el- I 1 só hat hónapjában 1245-öt adtak át a mezőgazdasági ELHUNYT nagyüzemeknek. BERON GYULA A múltkor láttam két igen for­más, csinos ifjú hölgyet- akik a leg­utolsó divat szerint voltak öltözve, ám nem ezért és nem is bájaik mi­att fordultak utánuk az emberek, bámulva őket — minek tagadjam — megrovó pillantással. Ugyanis nem volt rajtuk cipő. A szkeptikusok szerint a történe­lem nem más. mint azonos motívu­mok örökös ismétlődésének szaka­datlan lancolata. S ha az áltaianos vizsgálódás metodikáját tekintve nagy ökörsegnek bizonyul is ez az állítás, tagadhatatlan. hogy némi hasznát, lehet venni a részjelensé­gek megítélésekor Hiszen nekem is csupán egy ne­gyedszázadnyi ugrás erejéig kellett megerőltetnem emlékezetemet. s máris elém villant a régi kép: fia­talok masíroznak a szegedi korzón — mezítláb. A felszabadulást kö­vető évek valamelyikén. Tehát: a mai mezítlábasoknak itt van a korai előképe. Hogy is volt az? Nem volt cipő. Aligha árulok el titkot vele. ha közlöm, hogy akinek ket pór lábbelije volt. az már te­kintélyes burzsujnak számított a szegedi lakosok között. Lévén, hogy a háború forgatagában először a só tűnik el, aztán a gyufa, aztán a petróleum. De mindjárt utánuk a ruha és a cipő következik. S ha ezek egyszer eltűntek, bizony na­gyon nehéz őket visszacsalogatni, hogy úifent elfoglalják helyüket az ótlaghonpolgár személyes tulajdo­nában. Elérkezvén a nyár. ha nem volt cipő. kézenfekvőnek látszott az éca: járjunk mezítláb. Ki is adták rög­vest a jelszót kies varosunkban. Sőt. Mezítláb ha jól emlékszem, mindjárt alakí­tottak egy szervezetet is — ne fe­ledjük, a koalíció hőskorában él­tünk —. amely a meztélábjárás ide­ológiáját volt hivatott propagálni — olykor a megfogalmazással szinte egyidőben —. valamint bizonyos ér­dekképviseleti terheket is vállára vett. Ha nem tévedek, a mezitlabasok gyűlést is tartottak a mai Roose­velt ter egyik épületében. (A téren akkoriban különben még dinnyét, liptai túrót, kvarglit és más íny­csiklandozó dolgokat árultak az ős­termelők. akiket a népszerű mad­zagvasút szállított a helyszínre —, mondon, ilyesféléket árultak, még­hozzá a tragikus véget ért Rudolf trónörökös nevének égisze alatt.) A gyüles érdemi részéből már — fáj­dalom — semmit nem tudok emlé­kezetem vetítővásznán felidézni. Annyi azonban tény, hogy az el­nöknek. aki n többi résztvevőhöz hasonlóan szintén mezítláb volt, mi­közben az elnöki pulpitus felé igye­kezett helyét ott majdan elfoglalan­dó, sarkóba fűrodott egy szálka. Ha az esemény nem is befolyásolta tragikusan a rendezvény végkime­netelét, a maga jelképességében utalt azért azokra a nehézségekre, ame­lyekkel a mozgalomnak egykoron szembe kell néznie. Járj mezítláb! E jelszó mind gyakrabban csendült fel városunk­ban. A kezdeményezést, mint annyi mást az életben, az ifjúság karolta fel. Részint lelkesedésből, részint hecc bői. Vagy egyszerűen csak azért, mert nem volt cipője. Közü­lük is az egyetemisták jártak az élen. akik akkoriban polgárok vol­tak. Ügy is, mint a fakultások hall­gatói, úgy is. mint osztályuk tagjai. Esetükben a mozgalom sikké seké­lyesedett (vagy inkább izmosodott). Leányok, akik a rózsaszínű szobák bimbofesléses csöndjéből érkeztek az egyetem padjaiba, bájosan libeg­tek végig városunk konvertibilis sé­tahelvén. eközben rózsaszín talpacs­káik halk neszezéssel tapsikoltak a sokat látott lokális flaszteron. If­jak. kik váltig ingadoztak a tudo­mányok örömei és az élet hivságai között, most felgyűrték porcelán­nadrágjukat, hogy imigyen ne csak lábfejük, hanem bokájuk is napvi­lágra kerüljön. Hogyan halt el a mozgalom? Vál­tig tűnődöm rajta, ám nem emlek­szem semmi konkrétumra. Tán ugy, hogy több és olcsóbb lett a cipő. Mindenesetre a mezitlabasok — akiket mór színrelépésük első per­ceiben szívesen emiitettek együtt a rosszmájú helybeliek a vegetáriánu­sokkal, noha minálunk, a jó nagy kóvér sült húsok és a vérforraló paprikások hazájában nincs na­gyobb sértés annál, mint amikor va­lakit növényevőnek neveznek —, mondom, a mezítlábasok egyik nap­ról a másikra eltűntek a szegedi ut­cákról. Most. lám, jó negyedszázad múl­tán. előjöttek újra. Mit tehet a magamfajta deresedő hajú honpol­gár? önzetlenül bámul a karcsú bo­kák után, miközben eltűnődik az idő múlásán, majd nyel egy jó na­gyot. mint. akinek étvágya támadt hirtelen valamire, ámde mivégre?... Papp Zoltán Miért népszerű ? Lili a világért nem tud megérteni, miért olya cpszerii. — :ép hajam mi­att? \crdezte. — Nem. — Karcsú alakom miatt? — Nem. — Személyes vará­zsom miatt? — Nem. — Akkor megadom magam. — Ez az! ELBÖSEGÉLYN YÜ JTÓ OLIMPIA A Magyar Képzőművészek Kedden, tegnap reggel a VARTAMFAL Szövetsége és a Magyar Nép- huszonegy európai ország HELYREÁLLÍTÁSA köztársaság művészeti alapja zásziaival feldíszített mar­Kőszegen megkezdték a tudatja, hogy Beron Gyula gitszigeti Üttöro-stadionban Jurisich-vór támfalának hely- festőművész, grofikus hosz- kezdetet vette az első euró­reállitását. A vár nyugati szú. .gazdag művészi pálya- pai il'jusagi vöröskeresztes arkának támfala tavaly ap- futasa utan 86 éves korában találkozó és elsősegélynyújtó rilisban 45 méter hosszban elhunyt. Hamvasztás utáni olimpia versenysorozata, omlott le. s mintegy 300 ton- búcsúztatása augusztus 6-án. MAGYAR—KANADAI na építőanvag zúdult az egy- péntken délelőtt 11 orakor KERESKEDELMI kori vizesárokba. A falom- lesz a Farkasréti temetőben. TÁRGYALÁSOK lást csőrepedés okozta. A ÉRTÉKES W. G.' Pvbus miniszteri szakemberek az epen ma- LELET tanácsos vezetésével kana­radt falszakaszokat is meg- Székesfehérvárott, a Ve- dai kereskedelmi küldöttség vizsgálták, s mivel allapotu- hnszky-lakótelep építésénél érkezett Budapestre, hogy kat nem találták megnvug- faragott kövek kerültek eló tarevalásokat fólvtassnn a cz^f-,sU^úefrÖvatbehtogny ** A* lapozása- ^SS^d^^ ezeket is rejtett vasbeton- nal. A munkasok ertesitet- del , met.aiian„risq ,„„,. szerkezetű támfalakkal erő- ték az látván k.raly múzeum 3zabbSúlP "valaS Ember a magasban sitik meg. A helyreállításra munkatársait. A régészek mintegy kétmillió forintot megállapítottak, hogy az épi- ÍL^JTZT f°rd,tanak- [6kV*ás korabeli ablak­SAVARIA Eattak. A szffS ^tenumban m<^ez­NYÁRI EGYETEM gott kövek pontos „sze- dodtek­Minden eddiginél nagyobb mélyazonosságat' még nem NEMZETKÖZI érdeklödes nyilvánul meg az sikerült megállapítani, a ré- TALAJTÉRKÉPEZÉSI idén augusztus 8—23 között gészek feltételezik, hogy a ÜLÉSSZAK megrendezendő Savaria nyá- Mátyás király sírkápolnájá- Az öntözött területek ta­ri egyetem iránt. A baráti val kapcsolatos építkezések- lajterképezésének problé­országokból erkezö vendé- nél. vagy az Anna-kapolna máiról négynapos nemzet­gek mellett az Egyesült Al- építésénél használhatták közi tudományos ülést ren­lamokból is több mint száz őket. Az értekes leletet a dez Szarvason az Országos hallgató jelezte részvételét romkertben állították ki. Mezőgazdasági Minőségvizs­KEVESEBB ITAL. TÖBB TELEVÍZIÓ Az életszínvonal emelke­désével párhuzamosan a cseh­szlovák családok költségveté­sében csökkennek az élelmi­szerekre és italokra fordított kiadasok. és növekszik az iparcikkek és szolgáltatások részaránya. A munkás- és alkalmazotti csaladok össz­kiadásaiban az utóbbiak költ­sége 28 szazalék. míg a pa­rasztcsaladoké 36 százalék. A leggyorsabb ütemben a te­levíziókészülékek vásarlasá­nak szama nő. KOZLEKEDESI BALESET Súlyos közlekedési baleset történt kedden Tata belte­rületén, az M—l-es főútvo­nalon. Sidlovszki Lajos nyugdíjas, budapesti lakos Wartourg gépkocsijával egy balra kanyarodási szándé­kát jelző, de álló gépkocsit került. Eközben összeütkö­zött a vele szemben szabá­lyosan közlekedő Trabanttal. Az összeütközés következté­ben az NDK-ból érkezett Trabant két. utasa. Klaus Blumenschein és fia Udo Blumenschein, valamint a Wartburg utasa. Prunkl Má­ria súlyosan megsérültek. Mindhármukat a tatabányai kórházba szállították. Udo Blumenschein állapota vál­ságos. Mindkét kocsiban te­temes anyagi kár keletke­zett. A rendőrség a baleset okát műszaki szakértők be­vonásává! vizsgába. Szöveg nélkül tiebmann Bela felvetett f Átadták a rongygyűjtő hetek főnyereményét Több mint 380 000 dollár vecsési általános iskolás értékű rongyhulladékot növerével és két kisebb test­gyüjtött a tavaszi rong.vgyu.i- verével 25 kiló rongyot ,„. • . . . tő hetek alatt az akció több gyűjtött, s ezért, hét sorsje­„dlo intézet, a szocialista mint 600 OOO résztvevője, gyet kaptak. Ezek közt volt országok talajtani szakem- Rekordmennyiségű rongy, az is, amely a közelmúltban pereinek reszveteievel. A ;j400 torulánvi gyűlt össze megtartott nyilvános sorso­keddi megnyitó utan meg- hat hel alatt lason a Skoda S 100-as sze­kezdődtek az eloadasok. A MgH _ hogy nagyobb mélvgepkocsit nyerte. A bol­ti J TANMŰHELY kedvet teremtsen a gyűjtés- dog nvertes. illetve edesap.ta Két évvel ezelőtt adtak hez — t mar avek ota sors" a személvgépkocsit kedden at rendeltetesének Debre- .legyeket ad bizonyos meny- Merkúr cenben az új korszerű szak- n>'lsegu rongy utan. belőtt vette at a Merkúr munkástanuló intézetet a hozza tartozó háromszáz személyes kollégiummai, konyhával. A gyakorlati kepzes azonban eddig szét­szórt műhelyekben történt. Örhegyi Éva VII osztályos Vállalat csepeli telepen. A forró vizű kutak ellenőrzése Az ország felszín alatti lene fúrni. Az új rendelkeJ Ez évben ezen a téren is vízkincsének védelme érde- zés alapján rendszeresen fe­változás következik be: ti- kében az Országos Vízügyi lül kell vizsgálni a esopor­zenötmilliö forintos beru- Hivatal elnöke az egeszség- tos telepítésű hevízkutakat házassal épül a 109. számú ügyi és a nehézipari minisz- is. Debreceni Ipari Szakmun- terrel egyetértésben elren- A hévizkutak uzamben­kásképzó Intézet új tanmű- deite, hogy évente műszeres tartói nem rendelkeznek a helye. A ketszintes épület- viszgálatnak kell alávetni a felülvizsgálathoz szükséges ben a munkatermeket a percenként 200 liter, vagy műszerekkel és megfelelő legkorszerűbb gépekkel sze- ennél több és legalább 50 szakemberekkel. Ezért a relik fel. Az új létesítményt Celsius fok meleg vizet adó vizsgálatot szakvállalatoknál még ebben az évben átad- hévízkutakat. A nyilvántar- kell megrendelni. Így az ják rendeltetésének. t°tt 420 hévízkút közül ez Országos Vízkutató és Fúró jelenleg 171-re vonatkozik. Vállalat már az új rendel­íSZF.N a forró vizű kutak ugyanis kezéssel egvidöben felké­FOI.IA ALATT jóval mélyebbek, s amíg az szült a vizsgálatokra, s mű­Az Ozdvideki Szénbányák- ezer Vagv kétezer méteres szeres kocsikat állított össze. nal sikeresen próbáltak ki mélységből a felszínre ér- Az új rendelkezéssel egyidő­a fólia alatti nyári szén- nek. a feloldott ásványi sók ben már sor került a forró­Megerkezett a MAV-hoz nek Néevszaz kocsinak az tarolási ol,.árdst- A. b(>rsodi egy részét lerakják a kútcső vizü kutak ellenőrzesére e« megeraezeu a OTAV noz ne*, négyszáz KOCSITOK az barnaszenek ugyanis magas falara. Az eltömodes, a kút ,,. , ... ,. .„ . . ^ . az első tíz mdiai vasúti te- alyaza Indiából mar Jugo- víztartaimuak. emiatt a sza- leállítása pedig nagy veszte- elorelathatoan a jovó ev ta. A magyar indiai szlaviaba érkezett, ahol a badban tórtenó tarolásnál séget jelentene, mert súlyo- vaszaig befejezik az első évJ gyártott az időjárás hatasára elpor- sabb esetekben új kutat kel- re esedékes vizsgálatokat. ladnak, különböző nem ki­herkocsival gyarapszik a majd a kocsik szekrényét ^^fóbta^meT MAV kocsiparkja. Ebből futóműre helyezik. ,TH J S" idén előreláthatólag 400-at Az indiai kocsikon kívül yedl 3 szenet. kap meg a magyar vasút, az idén Romániából, Cseh- GABONASILD 600-at pedig a jövő évben- Szlovákiából, Jugoszláviából Az évről évre visszatérő A harminc tonnás, alacsony ^s Bulgáriából vásárol te- termény tárolási gondok eny­oldalfalú. kéttengelyes vas- . o _ ^ hítesere 2000 vagonos gabo­uti kocsik most mar tolva- nertcocslKat a MAV" s az ev nasiló építését kezdték meg Vasúti teherkocsik külföldről herkocsi. hosszú lejáratú kereskedelmi magyar ipar által es fizetési megállapodás ke- fékekkel, rugókkal és ke­wmmwiiMm A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. — Megjelenik hetfö kivételével mindennap, hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon. — 1 öszerkesziő: F. Nagy István. — Szer­™„ _ L kesztöség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanacsköztársaság űt­mátosar:' erkezriek hazán khá. végéig több miitt háromezret Miskolcon, az" István-malom ££ 'S^o^'s^ri tC— ^ s aawmal forgalomba kenui- hefpez foegyabsmtoa. (MTO udvaran. — index; »053. — Előfizetési élj egy hónapra 2«' tartat.

Next

/
Thumbnails
Contents