Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-18 / 168. szám

VASÁRNAP, 1971. JÜLIUS 18. 9 EZ IS, AZ IS Űszótantermek A kleinmachnowi vízépítő üze­mi iskola tanulóinak a tanger­mündi hajógyár minden komfort­tal ellátott lakóhajót épített, amely ez évtől kezdve a fiatalok rendelkezésére áll. A hajó, amely az NDK különböző vidékein fo­lyó vízépítési munkálatoknál 12 tanulónak lesz az otthona, jelen­. leg a potsdami „öreg dokk"-ban horgonyoz. A kényelmes kabi­nokkal, televízióval ellátott és modern társalgóval berendezett lakóhajó saját áramszolgáltatóval és központi fűtéssel rendelkezik. Az úszó panzió 7000 literes víz­tartálya látja el a melegvíz-szol­gáltatást és a zuhanyozókat. Az iskola ebben az évben 350 tanulót képez ki vízépítő szak­munkássá és műszaki rajzolóvá; — jelenleg az egyetlen ilyen in­tézmény az NDK-ban A tanu­lók a Tangermünde térségében levő hajón öthetes gyakorlaton vesznek részt s utána cserélnek azokkal, akik vagy lakókocsik­ban, vagy az NDK más folyóin és tavain hasonló lakóhajókon töltik a tanulási időszakot. Érmek — hegyi kristályból Lengyelország egyik leggazda­gabb és legérdekesebb éremgyűj­teményének tulajdonosa a Gor­zowban élő Tadeusz Rezler. Húsz éve gyűjt és ez alatt az idő alatt több mint 600 rendkívül érdekes és értékes érmét gyűjtött össze; ezek között több egyedülálló pél­dány akad. A gyűjtemény legré­gibb darabja a Wroclawban 1675­ben vert érem. A gyűjtemény időrendben négy szakaszra osz­lik: az első csoportot a lengyel királyság fennállása alatt, a má­sodikat a felosztott Lengyelor­szág idejében, a harmadikat a két világháború közötti időben, az utolsó csoportot pedig a má­sodik világháború után vert ér­mék alkotják. Az érmek a legkü­lönbözőbb anyagokból: bronzból, ezüstből, ónból, ólomból, egyéb fémből, valamint égetett agyag­ból, borostyánból és hegyi kris­tályból készültek. VÍZSZINTES: 2. Tompa Mihály egyik népdalá­nak első sora. 11. Napról... 12. Teneked. 15. A torkát köszörüli. 17. Volt világcsúcstartó hosszú­" távfutónk. 18. összevissza ráz. 19. Virággá feslő. 22. Nagy lakoma (névelővel). 23. Feuchtwanger, haladó szellemű nén.et író keresztneve. 26. A Tom­pa-népdal negyedik sora. 27. Riadó. 28. Kúp ala­kú kaptár. 29. Indíték. 31. Tik-... 33. Tajték fele! 35. A régi „cs"-betű. 36. Hazai műszál, a Magyar Viscosa Gyár terméke. 37. Közlekedési eszköz ré­sze 38. Ifjabb idegen rövidítése. 39. R. H R. 41. Az őz német neve. 42 Egyiptomi napisten. 43. Urán és aktinium vegyjele. 45. Bródy Sándor drá­mája. 50. Volt osztrák kancellár. 52. Tilalom a dél­tengeri szigetvilág népeinéi. r'3. . Hikmet (el­hunvt török költő). 55. Dac betűi, keverve. 56. El­szöktetése miatt tört ki a trójai háború. 58. Gir­be-gurba. görcsös. 60. Inogva rogyadozni. 63 Bér­be vehető (felesleges ékezet). FÜGGŐLEGES: 1. A Tompa-népdal második so­ra. 2. Egyik német hegységből származó kanári. 3. „A" házastársam. 4. J. R. K. 5. Nátrium, oxi­gén és nitrogén vegyjele. 6. Római 950. 7. Kürt­szó, amellyel a vadászat végét jelzik. 8. Ezüst vegyjele. 9.. S. A. I. 10. A reneszánsz stílust köve­tő -művészeti irányzat. 13. Agresszív katonai tömb. 14. Valamilyen szempontból meghatározott élet­kor. 16. A Tompa-népdal harmadik sora. 20. Be­cézett Ilona- 21. Alma — palócosan. 24. Termé­szetes színű. 25. Férfinév. 30. Jellem. 32. Taliga. 34 Kellemes értesülés. 40. Átnyújtaná. 44. Szélhá­mosok. 46. Tan betűi, keverve. 47. Zenei félhang. 48. Valótlan hirek. 49. Község Hajdú-Bihar megyé­ben. 51. Alkalom is van ilyen. 54. Hagymater­mesztéséről ismert város. 57. Azonos betűk. 59. ón. 61. Rövidítés diplomások neve előtt. 62. Ró­mai 99. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 2., függőleges 1., 16. és a vízszintes 26. számú sorok megfejtése. B. J. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtti rejtvény megfejtése: S az egész föld egy óriási hirtelen csodától arany szín­be rejtezett. A megfejtők közül könyvvásárlási utalványt vehet át a Móra Ferenc Könyvesboltban (Kárász utca), ahol érte könyvet vásárolhat: Do­bó Imre, Dobó utca 41, Pusztaszeri Miklós, Aszta­los utca 4, Csontos Andrásné, Rom utca 10/'a, Mo­ró Gáborné, Alföldi utca 22. Könyvet kapott pos­tán: Takács Péterné, Deszk, Lenin tér 1, Csokonai Vitéz Zoltán, Budapest, XIV., Hungária krt. 62/b. Kérjük a rejtvény fej tőket, hogy a megfejtése­ket kizárólag nyílt levelezőlapon adják postára. Napjainkban magától értetődő, hogy ha az ember leül egy teri­tett asztalhoz, tányérja mellett ott találja a kést, a kanalat és a villát, sokszor nem is egyféle változatban. Nem mindig volt ez így: az evőeszközöknek is meg­van a maguk kultúrtörténete. Az evőeszközök közül először a kés jelent meg. Már az őskőkor, a paleolit embere is ismerte a pattintgatott obszidiánDól készí­tett kést, amelyen kagyló alakú ütésnyomokat láthatunk: ezek ki­alakításának egyes fázisáról ta­núskodnak. A kőkést a fémek megjelenésének sorrendjében a bronz, a vas, majd az acélkés váltotta fel. Alakja a fémek használata óta nemigen válto­zott, nyelük díszítése azonban — hozzáértő ötvösök keze alatt — mindig alkalmazkodott a kor stí­lusához és ízléséhez. Parasztságunknál hajdan kés bizony nem mindenkinek jutott. A kenyérszegő késsel darabolták fel a húst s mindenki körmei közül falatozott. A késesmesterek munkái azonban egyre inkább hozzájuk is utat találtak s a különböző bicskák (csillagos, ha­las stb.) a szabadban is, otthon is jól felhasználhatók voltak. Kanalat a rómaiak használtak először; bronzból készült, A ro­mán stílus, de még jobban a gó­tika korában az ezüst jött di­vatba s a kanalak nyelét ugyan­csak gazdagon díszítették. A re­neszánsz óta, díszítését kivéve alig változott; a barokk korban azonban már feltűntek az arany kanalak is. Kínában és Japán­ban sokáig a porcelán volt az anyaga. A magyarság pásztorkodó, no­mád korszakában a hígabb éte­leket kagylóból és vesszőből ké­szített „kanalakkal" ette. Ezeket a fakanalak váltották fel, ame­lyeket még a XIX. századi pa­rasztságunk is használt. A gaz­dagabbaknál a középkor végén, az újkor elején, akárcsak egész Európában, az ezüst kanalak jöttek divatba. A férjhez menen­dő lányok egy, vagy két tucattal kaptak belőle. Az ezüst kanala­kat gyakran aranyozták, néha az egészet, néha csak a nyelét vagy a gombját. A kanalak nyelének díszítésében nemcsak a kor stí­lusa, de az ötvös ügyessége is megnyilatkozott; ismerünk csa­vart nyelű, virágos és gombos ka­nalakat. Még alakos kanalakról is vannak adataink: Báthory Kristóf kincstárábn egy kürtöt fúvó em­bert ábrázoló dísszel ékes ka­nálról tesznek említést; a Ma­gyar Nemzeti Múzeum pedig egy, a 12 apostollal, díszített ka­nálsorozatot őriz. Az evőeszközök közül a villa jelent meg legkésőbb az aszta­lon. A XV. századig a legelőke­lőbbek lakomáin is kézzel szed­ték ki a tálból a húst s így is ették; bezsirosodott kezüket a lakoma végén körbeadott me­dencékben megmosták, majd megtörölték. Olaszországban tűnt fel a villa, először kétágúak, majd háromágúak voltak s nyelük! gyakran készült nemes anyagok* ból: ezüstből, elefántcsontból, ébenfából, maga a villa pedig aranyozott ezüstből, később acél­ból. Az olasz reneszánsz udvarai­ból kiindulva egész Európában elterjedt; Franciaországban a XVI. században találhatók első nyomai. Parasztságunk sokáig villa he­lyett kézzel evett. Az első pa­raszti villák nádból készültek s a pásztorok még a múlt század­ban is használták őket. De a királyi udvarban és a főúri csa­ládoknál is sokáig ismeretlen eszköznek számított. Galeotti megemlékezik arról, hogy a villa Mátyás király asztalánál is is­meretlen volt, a legelőkelőbbek is kézzel ettek. Mátyás király az első villákat Beatrix-al kötött házassága után a ferrarai her­cegtől kapta ajándékba. Nem volt villa Hyppolit egri érsek, de II. Lajos magyar király ingóságai között sem. A XVI. század köze­pétől azonban egyre gyakrabban találkozunk vele. A XVII. szá­zadtól a lányok azonban ugyan­annyi villát kaptak, mint kana­lat. A gombos nyelű volt a leg­divatosabb, de hegyikristály­nyelű, csont- és tengerinád-nye­lű villa sem volt ritka. A na­gyobb villák nyelére gyakran véstek az étkezéssel kapcsolatos bölcs szentenciákat. Galambos Ferenc liroa nőt ? rimiru 1371. JÜLIUS 18„ VASARNAP — NÉVNAP: FRIGYES CSÖKKEN A NAPPALI FELMELEGEDÉS Várható időjárás vasárnap estig: Felhőátvonulások, több­felé záporral, zivatarral. Mérsékelt. Időnként megélénkülő északnyugati, északi szél. Zivatar idején átmeneti szélerösödés. A nappali felmelegedés csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok közölt. A Nap kel 4 óra 04 perckor, és nyugszik 19 óra 36 perckor. A Hold kel 0 óra 00 perckor, és nyugszik 16 óra 41 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél, szombaton plusz 144 cm (apadó). SZÁZHATVAN EVE Thaekeray (1811—1863), a nagy született Willlam Makepeace angol regényíró. 1971. JÜLIUS 19., HÉTFŐ — NÉVNAP: EMÍLIA A Nap kel 4 óra 05 perckor, és nyugszik 19 óra 35 perckor. A Hold kel 0 óra 34 perckor, és nyugszik 17 óra 45 perckor. TIZENÖT ÉVE halt meg Babay József (1898— 1936) tró, újságíró. Első nagy sikerét 1932-ben a Veronika cí­mű színdarabjával aratta. Vala­mennyi színműve paraszttárgyú, átszőve népmesei motívumokkal. Gyors egymásutánban Jelentek meg regényei, novellás kötetei es Ifjúsági müvei. Irt verseket, filmforgatókönyveket (Gábor diák. 1954) és rádiójátékot ls. Utolsó művét, a Három szegény szabólegény című költői színjá­tékát 1956-ban mutatta be a Petőfi Színház. ÜNNEPI HETEK Szegedi Szabadtéri Játé­kok: Hacsaturján: Sparta­cus (Dóm tér, 20 óra) — XII. Szegedi Nyári Tárlat (megnyitó a Horváth Mi­hály utcai képtárban 12­kor) — XV. Nemzetközi Maratoni Verseny (18 óra­kor rajt a Széchenyi tér­ről) — Szegedi Ipari Vá­sár (Marx tér, nyitva 8­tól 20 óráig) —. Pedagógiai Nyári Egyetem 'kirándu­lás) — Sváie! ipari forma­terv kiállítás (Bartók Béla Művelődési Központ) — A Somogyi Könyvtár könyv­ritkaságai (kiállítás a könyvtárban) — Tiszai tá­lak képzőművészeti kiállí­tás (Képcsarnok Vállalat üzletei — Nemzetközi Tu­rista Találkozó. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Július 17-től 24-ig, este 6 órá­tól reggel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehéz­ellés esetére ügyeletes dr. Kraj­csovics László állatorvos. La­kása : Szeged, Felszabadulás Tsz Kertészete. Algyői út. Telefon : 15-235. Az állatorvos kiszállításáról a hivó köteles gondoskodni. RÁDÍÖ MOZIK Szabadság: ma és hétfőn fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Hé. barátom. Itt van Sabata! (Színes olasz, felemelt helyár­ral.) Vörös Csillag: ma 3. ne­gyed 6 és fél 8 órakor, hétfőn negyed 6 és fél 8 órakor: Hé. barátom. Itt van Sabata! (Szí­nes olasz, felemelt helyárral.) Fáklya: matiné délelőtt fél li­kőr: Hét aranyember. (Színes olasz—francia—spanyol). Emberi torpedó. (Csak 16 éven felüllek­nek. japán, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Hétfőn: Mesés milliók. (Színes NDK, háromne­gyed 6 és 8 órakor.) November 7.. Ülszeged: ma 5 és 7 órakor, hétfőn 7 órakor: A Japán fele­sé". íSz'nes m. b. olasz.) Nyugdíjasok Mozi la: Ha kedd van. akkor ez Belgium (színes, m. b. amerikai film 5 és 7 óra­kor). Postás Mozi: Ne búsulj. (5 és 7 órakor.) VIDÁM PARK Nyitva 10 órától 21 óráig. — Hé"őn: szünnan. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3 sz. '13/57-es) este 10 órátoi reggel 7 óráig. Csal: sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.), hétfőn a Krtzkórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel. VASÁRNAP Kossuth 6.00 Hírek, lapszemle. Időjárás. 6.10—7.58 Kellemes Vasárnapot! Közben: 6.50—7.10 Műsorismerte­tés. 7.28 Nagy családok. 7.58 Hallgatóink figyelmébe! 8.00 Hirek, lapszemle, időjárás. 8.10 Édes anyanyelvünk. 8 15 Minden­ki királysága. 8.58 Szivárvány. Közben: 10.00 Hírek. Időjárás. 10.25 Rádióreklám. 10.30 Vasár­napi koktél. 12.00 Hirek, lap­szemle. időjárás. 12.10 Jó ebéd­hez szol a nóta. 13.00 Egy korty tenger. 13.10 Szvjatoszlav Rlchter Chopin-zongoraestje a londoni Royal Festival Hali-ban. 13.40 Mi dolguk a világban? 14.00 Részletek Offenbach a 66-os szám és a Varázshegedű c. ope­rettjéből. 14.40 Pillantás a nagy­világba. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.08 Wilhelm Furwangler vezé­nyel. 16.08 A rendező műhelyé­ben. A Musza Dag negyven nap­ja. 16.58 Hallgatóink figyelmé­be. 17.00 Hirek, Időjárás. 17.05 Faluról — falunak muzsikával. 17.55 Költök albuma. 18.10 Euró­pai slágerszemle. 18.58 Hallgató­ink figyelmébe 19.00 Hirek, Idő­járás. 19.10 Sporthírek. 19.15 Köz­vetítés a Péosi Nemzeti Színház­ból. Bölcsek a fán. 21.32 A Ma­gyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. Járóka Sándor és Kozák Gábor József vezeté­sével. Gaál Gabriella és Madaras Gábor énekel. 22.09 Hírek. Időjá­rás. 22.10 sporthírek, tot i. 22.15 Egv óra dzsessz. 23.15 Előadla a szerző . . . 24.00 Hirek. időjárás. 0.10—0.25 Ránki Gvörgy: Fllmme­lodlák. Petőfi 7.00 A református egyház fél­óraja. 7.30 Finn Videio Buxte­Ituue-muveket orgnal. 8.00 Mit hallunk? 8.30 A nét zenemüve. 8.40 Szívesen hallgattuk. 9.50 A Magyar Rádió es Televízió Gyermekkórusa énekel. 10.10 Gu­lyás: Hevesi szvit. 10.23 Százados szenzációk. 10.53 Bach: Branden­burgi verseny. 12.49 A második bakter. 13.45 időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.00 Táskarádió. 15.00 Mit üzen a rádió? 15.35 Camolet. 16.00 Hírek, Időjárás. 16.05 Halló Berlin? Halló, Budapesti 17.15 Eló szó. 17.45 Bronlslaw Huber­man hegedül. 18.00 Hírek, Időjá­rás. 18.05 Sporthírek. 18.10 A játék. 18.30 Szimfonikus zene 19.10 Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.20 Nóták. 19.50 Jó estét, gyerekek I 20.09 Hírek, Idő­járás. 20.10 A könnyűzene trom­biatavlrtuozai. 20 23 Muszorgsz­kij : Borisz Godunov. Négyfelvo­násos opera. Közben: 21.32 Tu­dósaink arcképcsarnoka. 23.00— 23.10 Hírek, időjárás. 24.00—0.10 Hirek. Időjárás. HÉTFŐ Kossuth 4.30 Hírek, időjárás 4.33 Haj­naltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hírek, időjárás. 5.30 Reggeli krónika r. 5.44 Falurádió 6.00 Hirek, időjárás. 6.30 Hírek. Idő­járás. 6.45 Hallgatóink figyel­mébe! 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti Időjárás. 7.30 ÜJ könyvek. 8. no Hirek, időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.15 Mit üzen a rádió? 8.30 Cigánydalok. 9.02 A 22-es csapdája. 9.23 Rádió­börze. 9.30 A hét zenemüve. 10.00 Hirek. Időjárás. 10.05 Rádiószín­ház. 11.15 Rita Streich és Nieola Rossl Lemeni énekel. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Melódiakoktél. 13.15 Sántha Fe­renc népi zenakara látszik. 13.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00 Édes anyanyelvünk. 14.05 Kadosa Pál zongorázik. 14.20 Joan Sutherland operettdalokat énekel. 14.40 A papám meg a csillagok. 15.00 Hirek. időjárás. 15.10 2000 felé... 15.45 Sárközi István—Raics István: Reng már a Föld — kantáta. 16.00 A világ­gazdaság hírei. 16.05 A lengyel kultúra hete. 16.25 Lakáshelyzet 1971-ben. 16.15 Bellin!; Norma — kavatinája. I. felv. 16.58 Hallga­tóink figyelmébe. 17.00 Hírek, időjárás. 17.03 Külpolitikai fi­gyelő. 17.20 Kürthy Éva és Melts György népdalokat énekel. 17.40 Felnőtt diákok között. 18.00 Hú­szas stúdió. Mikrofonnal a ka­merák körül. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.30 A Rádiószínház Gorkii­clklusa. Az öreg. 20.34 Csenki Imre: A szép Jutkica. 20.31 Hi­rek. 20.54 Hangversenymúzeum. 22.00 Hírek, időjárás. 22.15 Sport­hírek. 22.20 Három a kislány 22.40 A biblia világa 23.00 Szó­Hstaperftdé. 24.00 Hirek. időjárás. 0.10—0.25 Századunk kőrusmű­veiből. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05 Mezők, falvak éneke. 8.25 Scnumann: III. (Rajnai) szimfónia. 9.00—16.00 Ezeregy délelőtt 10.00—12.00 Ze­nés műsor üdülőknek. 12.00 Vál­ni akarók, kíméljenek. 12.23 Pa­ganini: E-dür vonósnégyes. 12.45 Külföldi kulturális híradó. 13.00 Hírek, időjárás. 13.03 Zenekari muzsika. 13.45 Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00—17.00 Kettőtől ötig... A Rádió kívánságmű­sora. 17.00 Ötórai tea. 18.00 Hi­rek, időjárás. 18.10—19.51 Közkí­vánatra. 19.51 Rádióreklám. 19.54 Jő estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.25 Üj könyvek. 20.28 A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. 20.48 Körmik­rofon. 21.08 Népdalok. 21.30 Nők­ről, nőknek. 22.00 Bartók zon­goraonüveiből. 22.30 A hét zene­műve. Beethoven: III. szimfónia. 23.00 Hírek, időjárás. 23.15 Ránki György: Cirkusz — Fantasztikus álomjelenet. 5 képben. 24.00—0.10 Hírek, időjárás. TÉVÉ VASÁRNAP Budapest 8.53 Üsznl tudni kell! Úszóis­kola V. rész. 9.15 Tomi és ku­tyája. 3. rész: Zebrák. 9.30 Han­zik útja. Csehszlovák játékfilm. 10.45 Amerikai komédiák. 14. rész: .Jó szabóság, jó Iskola! (Ism.) 11.00 Nemzetközi férfi kézilabda-mérkőzések, a Hajdú Kupáért. 15.18 Hétmérfóldes ka­mera. 15.40 Az MRT népi zene­karának hangversenye. (Kecske­méti Népzenei Fesztivál II. rész.) 16.00 Lehet egy kilóval keve­sebb? Zenés fogyókúra-műsor — sok jó tanáccsal. 17.10 Műsorain­kat ajánljuk. 17.35 Delta 18.10 Sebastlen és Mary Morganc. 2. rész: Ha Jonahhan beszélne. 18.40 Esti mese. 19.00 A Hét. .. 20.00 Hírek. 20.05 Sporthírek. 20 15 A kegyelmes űr szárny­segédje. Szovjet tv-fllmsorozat. I. rész. 21.25 ,,Az angyaloknak könnyű... Versek. 21.40 Az érem harmadik oldala. 21.50 Hirek. — Sporthírek. Belgrád 8 55 Barázda. Magyar nyelvű adás. 9.39 Az én falum. (Ism.) 10.00 Földművelőknek. 10.50 Do­kumentumfilm. 11.15 Rajzfilm. II.30 Viharlovag. Filmsorozat. 14.00 Sportdélután: Jugoszlávia­Magyarország atlétikai találkozó. 17.20 Engedd le a függönyt. Amerikai Játék/il n. 19.00 Euro­vízió: A labdarúgó-torna ün­nepélyes megnyitója. majd Brazília—Jugoszléva labdarúgó­mérkőzés. 21.40 Apróhirdetések. 22.55 Sporthíradó. Bukarest 8.00 Gyermekmatiné. 9.00 A falu életéből. 10.15 Brassói fesz­tivál. 11.30 Folklórműsor. 12.09 Magyar nyelvű adás. 13.30 Nem­zetközi tornászverseny és vlzlsí­vtlágbajnokság. 15.45 Magazin. 17.10 Óriások planétája. Ifjúsági film. 18.00 Folklórműsor. 18.20 A legkisebbeknek. 19.20 Az i millió fontos bankó. Film Mark Tu-aln regénye alapján. 20.43 Képzőművészet. 21.15 Tv-sport. HÉTFŐ Budapest Adásszünet. Belgrád 15.50 Sakk-komentár. 16.15 Ma­gyar nyelvű tv-krónika és sport­híradó. 16.50 Bábiáték. 17.00 Tv­óvoda. 17.15 Vízilabda: Partizán —Mornar. 19.05 Tegeződve . . 20.35 Tv-dráma. Közvetítés » Pristinai Nemzeti Színházból. Bukarest 17.00 Kórusmüsor. 17.15 Fllm­űjdonságok. 18.20 A legkiseb­beknek. 19.05 Vörös és fekete. Francia—olasz film. 20.20 Pabln Casals. 21.30 Tv-sport.

Next

/
Thumbnails
Contents