Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-02 / 154. szám

PÉNTEK, 1971. JÚLIUS 2. Üres a porcelán malac SPORT Úszók és a gatsométer Ujabb arany­jelvényes úszó Mint már arról korábban beszámoltunk, Nacsai Ist­ván 10(1 m-es pilangóúszás­ban l :07.4 perces eredmé­nyével aranyjelvényes szin­tet úszott. Most ujabb ver­senyző. Fekete Katalin si­keréről számolhatunk be. A vasárnapi megyei felnőtt bajnokságon 200 m-es ve­gyesúszásban 2:40.5 perces idejével ő is teljesítette az aranyjelvényes szintet. Na­csai István ugyanezen a versenyen múlt heti ered­idényét túlszárnyalva, 1 :06.3 perces kitűnő idővel megja­vította egyéni csúcsát. és megnyerte a 100 méteres pillangóúszást. lottózóknak Hivatalosan nyolckor nyit az újszegedi uszoda, de már .loval korábban benépesül a medence, és környéke. „Ki korán kel. aranyat lel" — tartja a közmondás. Tudják ez1 jól az úszók is. Nem véletlen, hogy hét óra körül már túl vannak a reggeli ed­zésadag felén. A különböző korosztályú versenyzők fáradhatatlanul szelik, fodrozzák a vizet. Debreczeni Pál edző időn­ként közli, ki mennyit úsz­szon, milyen időközökben, és mennyi lehet a pihenőidő egy-egy táv között. Az el­maradhatatlan síp és stop­peróra most is kezében van. de „használaton kívül", csu­pán megszokásból. Az edzés nélkülük is pergő ritmusú, minden megy mint a kari­kacsapás. Mintha valami automata programozógép irányítaná őket. Természe­tesen nem programozógép, de egy hatalmas — az öltö­zőépület külső falát, „díszítő" — vízből is jól látható gatso­méter segíti az edzéseket. Alatta az Indiana állambe­li neves úszóedzőnek, J. E. Counsilmannak híres mon­dása : „Fájdalom, szenvedés, kin, egyenlő: üszósiker!" Ilyen elektromos stopper­óra mindössze kettő van az országban: Pesten és Sze­geden. Debreczeni Pál nem sajnálta az időt, pénzt, hogy tervei alapján megcsinál­tassa az edzésekhez igen nagy segítséget nyújtó mű­szert. — Nagymértékben segíti a felkészítés mindennapos munkáját — magyarázza az edző —, mert így egyszerre több gyerekkel, csoporttal is tudok foglalkozni. Az úszócsemetékkel való beszélgetésből is kitűnt, „okos szerkentyűnek" tart­ják az állandóan járó idő­mérőt. A megadott távok le­úszásának ideje, és a közbe­eső pihenőidő adott. Ha gyorsabban úsznak, nagyobb erőbedobással hajtanak — több idő jut egy kis szu­szogásra, pihenésre. Az ora figyelése, önmaguk ellenőr­zése serkentőleg hat. ezért is fokozzák a tempót. „A sikerért szenvedni is kell!" A béka és delfin korcso­portba tartozóak, a 6—8 éve­sek. most fokozott erőbedo­bással készülnek. Július 16­án. Pesten rendezik az or­szágos bajnokságot. Külö­nösen Vida Csaba, aki for­mája és edzője szerint, is a 200 méteres vegyes-, és az 1500 méteres gyorsúszásban országos szintű meglepetést okozhat. A fiatal úszók szorgalmát, pontosságát, vízszeretetét igazolja, hogy tavasz óta üresen, „éhesen" ásítozik a porcelánmalac gyomra. Nem gyűlnek a forintok. mert mindegyik gyerek becsület­beli kötelességének tartja, hogy ne késsen, elsőként ér­kezzen az edzésekre. Gyürki Ernő Áz NB I kapujában Kupamérkőzések meglepetésekkel ? Befejeződött az 1970—7l-es lab­darugo-baJnoksHg. A totó 27 fogadást hetétől kupamérkőzé­sek szerepelnek a szelvényeken. Ezek a küzdelmek pedig soic meclepetest rejtegetnek. ,y vá­ratlan eredmények együtt jár­nak a nugy összegű nyeremé­nyekkel. A totózoknak most azt ts meg kell érezniük. Hogy me­lyik csapat játszik tnrtalékgár­riajaval. melyik csaput 'árndt el a bajnoki küzdelmek során. A totó 27. heti szelvényén 9 Nyári Totó Kupa és 4 Vasutas Totó Kupa méikózéfi szerepel. A Pécsi Bányász Kecskemétre utazik, ahol a hazaiak oálya­elonvük mtatt esélyesebbek. A Koev utcában a Rp. Spartacus— FÓSPED mérkőzés döntetlent :gcr. A Szolnoki MTE az NB I B-ben sokáig veszélyes hely­zetben volt. Vasárnapi ellenfele, a 7. Ozó pedig csak az utolsd mérkőzéseken biztosította benn­maradását. Hazái győzelem vár­ható. A Várpalota szinte élet­halál harcot vívott azért, hogy augusztusban is az NB I B-ben szerepelhessen. Vasárnap az. NB TT-es Esztergomhoz utazik. A döntetlen eredmény már a ha­-aiak számára jelentene si­kert. Győrt Dózsa—Dorog. Minő­két esap.-it: az, NB II Nyugail csoportjában játszott, a most lezárult bajnokságban. A Győr t. helyen végzett, míg a Dorog feljt tett a7. NB I B-be. A mér­kőzést a pillanatnyi forma dönt­heti el. A Kaposvári Rákóczi mar NB JTI-as csapatnák s/ámit, hiszen kiese,t az NB II-ből. El­lenfele. a Zalaegerszegi DOz.sa a 10. helyen végzett. Egymás elleni mérkőzéseiken többnyire a hszHiak győzlek. A Máza­Szászvár ugyancsak búcsút mondotl sz NR II-nek. Most hazai pályán fogadja a -wtevobn iátokéról képviselő Kaposvári Tánesiesot. A'z MGM Debrecen— Debreceni EAC helyi rangadó a Nyári Totó Kupában. \ DEAC 1 ponttal szerzett többet a baj­nokság során, mtnt az MGM. Döntetlen eredmény a legvaló­színűbb. A Bp. Postás első lett az NB II Esz.ak-köz.ép csoport­jában. s hazai pályán fogadja az NR Il-es KISTEXT-et. A vendég rutinosabb textiles esa pat esélyese a találkozónak. A MAV-DAC—BVSC mérkőzésen " a győriek minden valószínűség szerint legyőzik a most kiesett vasutas csapatot. A Cegledi VSE nem tudott bekerülni az NB I B-be. Ellenfele a Székesfeh.jr­vári MAV Viszont nem tudott ott megkapaszkodni, lgv mind­ketten az. NB TT-ben küzdenek au aj cl a soron következő bajnoki fordulóban. Játékerőben nincs különbség á ket csapat kőzött. Legfeljebb a pályaelöny dönthet a hazai csapat javára. A Peesi VEK nagy fölénnyel szerezte meg a csoportelsőséget és ezzel az NB IT-ben valő szereplés jo­gát. Vasárnap hazai oaiyán a Miskolci VSC elleni bizonyára győznek. A Vasutas Kupák ko­rábbi összecsapásain a S -egedi VSE több nagy meglepetést okozott mar. így 1970-ben is, amikor a Miskolci VSC ellen idegenben gyóz.tek .7:2-re. Most. Szolnokra « MAV-hoz u'aznak. Nehezen elképzelhető. hogy megismétlődik az 1970-es nagy meglepetés. 1. Kecskemét («•>— Pécsi Bányász (*:) I 2. Bp. Spartacus (12.)— FOSPED (Ilt.j 1-x 3. Szolnoki MTE (13.) — Ozd (1.1.) 1 4. Esztergom (3.)— Várpalota (11.t 2 x 5. Győri Dózsa (4.) — Dorog 11.) * S. Kaposvárt R. (!«.) — Zalaeg. n. (io.) x 1 7. Máza-Szászvár (15.)— Kaposvár T. (9.) 2 x 8. MGM Debrecen (8.)— Drhrreeni EAC («.) X 1 9. Rp. Postás (1.)— KISTEXT (5.) 2 11). MAV-DAC (5.)—BVSC (18.) 1 1L Ceglédi VSE (2.) — Székesfehérvári MAV (17.) x-1 12. Pécsi VSK (1.) — Miskolci VSC <«.) f 13. Szolnoki MAV (9.)— Szegedi VSE (19.) Pöttnérkózések: x, 1, Metzger Károly felvétele Szegeden sok jó tekecsapat van. Az Építők az NB II keleti csoportjának első helyén fejezte be a tavaszi idényt, és ha az őszi idényben is kijön nekik a lépés, mint a bajnokság győztese, az együttes bekerülhet az 19T2. évi NB I-be. Ké­pünkön az Építők csapata (balról jobbra): Horváth intéző, Tóth, Martonosi. Sötét F„ Oláh (edző és játékos), Sötét J„ Dencslk. Rendszeresen játszik Németh András, és időnként Hajdú Sándor szakosztályvezető is SOROKBAN / Grünauba uta2rfk ma, csü­törtökön a női evezősválo­gatott, ahol a hét végén nemzetközi regattán indul. Egypárevezősben Szappanos Zsuzsa, kétpárevezősben pe­dig a Salamon—Dávid kettős áll rajthoz. Rajtuk kívül a valogatott négypárevezős és a Bp. Vasas nyolcasa is in­duL A birkózó VB-re készülő válogatottunk Konstancá­ban a hét utolsó három nap­ján részt vesz a román nem­zetközi bajnokságon. Kötött­fogásban Doncseczi, Réczi, He­gedűs Cs., Percsi és Kiss F„ a szabadfogásban pedig Szabó L., Rusznyák, Csatá­ri és Maróti lép szőnyegre. * Sikerült a Benfirkának visszavágni a múlt héten a SZOTE kispályás labdarúgó­csapatától elszenvedett ve­reségért. Tegnap a Semmel­weis Kollégium mögötti pá­lyán a Hegedűs Lajos vezet­te mérkőzésén az újságíró­válogatott t>:3 (3:1) arány­ban győzött. A gólokat. Thé­kes dr. (5) és Bagaméry, il­letve Nyári, Tekulics dr. és Mészáros dr. szerezték. Labdarúgók halála Georgi Aszparuhov és Ni­kola Kotkov, a Levszki­Szpartak Szófia két váloga­tott labdarúgója szerdán dél­előtt tragikus autóbaleset áldozata lett. Személvgépko- j csijuk belerohant egy sza­bálytalanul kanyarodó te­herautóba, felrobbant, és a két labdarúgó elégett. A Dunaújváros és a SZEOL július 25-ig még „NB l-es" A Magyar Népköztársasá­gi Kupa küzdelmei bajnok­ságpótló eseményt jelente­nek a nyári holtidényben. Június utolsó napján 14 MNK-mérközés zajlott le, s az 1971—1972 évi bajnok­ság rajtja előtt további 24 kupatalálkozót bonyolítanak le. Még 32 csapat van ver­senyben, a megoszlás — egyebek között — a követ­kező: Ifi NB l-es (a kiesett Du­naújváros és a SZFOL még az NB l-es rang alapján kapja ellenfelét), 3 NR I B-s (Oroszlány, Szolnoki MTE, Debreceni VSC), 3 NB Il-es (Szegedi Dózsa. Sátor­aljaújhelyi Spartacus, Pécsi Ércbányász), 2 NB III-as (Szombathelyi AFIT, Tata­bányai Komép). A következő fordulót jú­lius 25-én bonyolítják le, a 16 NB l-es klubot az alsóbb osztályú együttesekkel sor­solják össze. Július 25-én a tét a lfi-ba jutás. Utána ez a menetrend: 1971. augusz­tus 1.: a nyolcba jutásért: 1972. március 1.: a négybe jutásért; 1972. április 12.: a döntőbe jutásért. A döntőt 1972 májusában rendezik meg. Munkaalkalmak DESZKI MAROS MGTSZ félvó­télre keres univerzális gépszere­lőt. azonnali belépéssel. DK. 21 879 Középiskolás. vagy főiskolás diákot műszaki rajzolói munka­körbe a nyári szünetre felve­szünk. Jelentkezni lehel: OLAJ­TERV Szegedi Kirendeltségén, Telefonon: 15-481, vagy írásban Szeged. Postafiók 508. Szegedi Mérlegkészitő Ktsz fiatal lakatos szakmnnkasok.it és segédmunkásokat felvesz. Szabad szombat van. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szeged, Lengyel u. 28. sz. alatt a részlegvezetőnél. Felvételre keresünk kivitelezői és beruházói gyakorlattal ren­delkező férfi munkaerőt építész­technikusi munkakörbe. Jelige: „Több éves szakmai gyakorlat" a Sajtóházba. Iroda takarít ön őket felveszünk. Jelentkezés: Délinags'orországi Áramszolgáltató vállalat, Klau­zál tér 9, gondnokságon. S. 317 015 A Csongrád megyei Allatíor­galmi és Húsipari Vállalat fel­vesz állandó munkára: húsipari és építőipari szakmunkásokat és segédmunkásokat, idénymunká­ra: fiatat férfi segédmunkásokat és 14 éten felüli riiákfiúkat is. Jelentkezés a vállalat munka­ügyi osztályán. Szegeri, Maros u. 21. Takarítőnőt, valamint fiatal segédmunkást felvesz Gyógyá­szati Segédeszközgyár, Klauzál tér 7. Az Albérleti Iroda fogadja ügyfelelt: SZEMEL YESEN július 23-ig kedden, pén­teken 3—6-ig. Levélcím egész nyári szü­netre: Eötvös u. 1. Gyászközlemény Szomorú szívvel tudatjuk, hogjf felejthetetlen Jó férj, édesapa, após, nagyapa és dédapa. BODO ANDRAS. életének 74. évében váratlanul elhunyt. Temetese Jú­lius 2-án 15 órakor lesz. az. Alsó­városi temető kápolnájából. A gyászoló család. Mihálytelek, Felszabadulás u. 2. T. .1561 Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett fiú. drága jó édesapa, após es nagyapa, REKASI 1ST­\ AN, életének 59. évében várat­lanul elhunyt. Szeretett halot­tunk temetése július 2-áu 15 órakor lesz a felesége mellé a Dugonics-temető ravatalozójából. Gyászoló családja. Liszt u. 21. T. 3365 Megrendülten mély fájdalom­mal tudatjuk, hopv sz-*retett férj, apa és após, EZSIAS IST­VÁN június 29-én elhunyt. Kí­vánságára elhamvasztatjuk. A gyászoló család, Lcngvel u. 5 B. T. 33113 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, jó barátoknak, a Textilművek dolgozóinak, akik szeretett halottunk, id. IRITZ I.ASZLÓ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. T. 3564 Köszönetet mondok mindazon rokonoknak. ismerősöknek, a Konzervgyár dolgozóinak, kik szeretett feleségem, HUSZÁR lOZSFFNfi temetésén megjelen­tek, részveliikkel és virágaikkal mélv rájdalmamat enyhí'eni igyekeztek. Gyászoló férje. Do­rozsmai út 114. T. 3559 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerösökrek, munkatársaknak, a Textilmüvek vezetőségének, a KlSZ-szervezvt­nek. a Szegedi Konzervgyár és tárolóraktar dolgozóinak. kik szeretett halottunk, H ÍRANGO­ZO ISTVÁN temetésen megje­lentek. részvétükkel és virágaik­kal mély fáidalmunktt enyhíte­ni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Kendergyár ti. 3. T. 3554 Köszönetei mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, Isme­rősöknek. kik szeretett halot­tunk. VAJAS IMKENf: temeté­sén megjelentek, részvétükkel én virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Főrián család, Lomomba u. 25. T. 3557 Mdly fájdalommal tudatjuk, hogy RUTAI .TANOSNÉ. életé­nek 86. evében hosszú szenvedés utan elhunyt. Temetése július 2-án 11 órakor lesz a református temető ravatalozójából. Gvászoló eltartója, Asotthalom. T. 3387 Kóstolja meg Ön is a legújabb bolgár füstszűrös cigarettát! Egy csomag ára 4,20 Ft. Kapható az egész országban m DOHÁNYÉRTÉKESlTŐ A A A V ,<£ g J/AZA V ##K\ pl <1 ES KÉSZLETEZŐ VALLADAT IK H K E Kipróbált és fői bevált ma­gvar alkatrészekkel készül. Á 16 literes mélyhűtő rész­ben —12 Celsius-fok alatti hőmérséklet. Hőszigetelése a legkorszerűbb. A belseje nem nedvesedik és nem rozsdásodik. Csendesen működik, hosszú élettarta­mú, csekély áramot fo­gyaszt. Az élelmiszerek el­helyezésére a mélyhűtő rekesz, zöldség- és gyü­mölcstároló tálak, vala­mint haj rakodópolc szol­gál. Belső világítása a mág­neszáras ajtó nyitásával működik. 230 LITERES HÜ TŐSZEKREN Y: A LAKÁS HŰTÖTT ÉLÉSKAMRÁJA m A? C? kjtLAVt* Budapest XI.. Budafoki út 59. • 2 EVI GARANCIA! • TÖKÉLETES SZERVIZELLÁTÁS RÖL GONDOSKODUNK! Gyártja: A HŰTŐGÉPGYÁR. HL 451

Next

/
Thumbnails
Contents