Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-11 / 136. szám

PÉNTEK. 1951. JUNIUS íl. 3 Felvételek a középiskolákba Sok a túijelentkezö a szakosított osztályokba Befejezéshez közeledik a középiskolai felvételek lebo­nyolítása. Azoknak a ta­nulóknak a fellebbezését, akiknek felvételét mind az első. mind a második helyen megjelölt iskolában elutasí­tották. a megyékben már el­bírálták. A kérelmekre az illetékes tanácsi osztályok Budapesten és vidéken egy­aránt június 15-ig válaszol­nak az érdekelteknek. Az idei iskoláztatási pá­lyairánvítási munka tapasz­talatairól a Művelődésügyi Minisztériumban elmondot­ták: a gimnáziumokban több fiatal felvételére nyílt le­hetőség, mint amennyien pá­lyáztak. Amíg például 1968­ban a felvehetők keretszáma az általános iskolát végzet­tek 36 százalékát jelentette, most ez csaknem 41 száza­lék. A jelentkezés meglehe­tősen aránytalan, azaz egyes gimnáziumok szakosított tantervű osztályaiba lénye­gesen többen kérték felvéte­lüket, mint ahány hely ren­delkezésre állt. Ugyanakkor az általános tantervű osz­tályok iránt kisebb az ér­deklődés. A szakközépiskolákban túljelentkezés volt, de az egyes szakok közötti meg­oszlás aránytalanul alakult. Igy például a gépészeti, gépgyártási, építőipari, acél­szerkezeti szakokra keve­sebb fiatal jelentkezett, mint ahányat fel tudnak venni. Ezzel szemben egyes szakokra — közlekedésgépé­szet. erősáramú. híradás­technikai. közgazdasági stb. — jóval többen pályáztak, mint a felvehetők száma. Ennek ellenére — átirányí­tások révén —, lényegében biztosították a jelentkezett fiatalok továbbtanulását. Befejeződött a magyar­csehszlovák szakszervezeti tárgyalás Csütörtökön, a Nyitra melletti Topolciankyban be­fejeződtek a csehszlovák— magyar szakszervezeti tár­gyalások. A megbeszélése­ken — amelyek során a résztvevők tapasztalatcserét folytattak és konzultáltak a két ország szakszervezetei­nek közös akcióiról —, a magvar delegációt Gáspár Sándor, a SZOT-főtitkára, a csehszlovák küldöttséget pe­dig Karel Hoffmann, a csehszlovák szakszervezetek központi tanácsának elnöke vezette. Küldöttségünk teg­nap. a délutáni órákban hazautazott. Pártnapokról jelentjük A magyar és szovjet párt politikája az elvek és célok azonosságára épíilt Ezekben a napokban megyeszerte partnapokon ismertetik meg lakossagunkkal a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusának határozatait, azokat a nagy jelentőségű döntéseket, amelyeknek messze ható jelentőségük van és lesz • mind a szocialista világ, mind a két világrendszer kapcsolata és egymás mellett ­élésé szempontjából. Az előadók természetesen szólnak a nemzetközi élet aktuális kérdéséiről, valamint az MSZMP X. kongresszusa natarozataival kapcsolatos tud­nivalókról is. A jobb munkán alapszik az életszínvonal növekedése Az építés minőségéért Műszerarzenál a vizsgálóállomáson Az Építésügyi Minőségel­lenőrző Intézet szegedi állo­mása mind nagyobb felada­tok végrehajtására hivatott. Lépést kell tartania az épí­tőipar tempójával, fejlődé­sevei; az utóbbi időben pél­dául olyan változásokkal, mint a házgyári lakásépítés. A Deák Ferenc utcában, az építőipari technikum egyik szárnyában elhelyezett állo­más három — Csongrád, Bács. Békés — megyére ki­terjedően folytat vizsgálato­kat. Ehhez képest bizony elég szűkös volt mindmáig az ott delgozó szakemberek munkatere. Az állomás Vedres István szocialista brigádja — amely az iden már harmadszor nyerte el a szocialista cí­met — társadalmi munká­ban készített tervet a tága­sabb elhelyezésre. Mivel más hely nem kínálkozott, a nagy gépcsarnok légterében terjeszkedtek. „Fecskefészek­modszerrel"; újabb helyisé­geket építve a mennyezet­hez. Így most már röntgenlabort is kapnak a szakemberek, könyvtár-tárgyalószoba is lesz; amire azért is szükség van. mert sokan fordulnak hozzájuk tanácsért. Az épít­kezés elkészültével jobb fel­tetelek teremtődtek a vizs­gáló es ellenőrző tevékeny­séghez. Erre azért is szük­ség van, mert a tavalyi 1 millió 70 ezer forintos terv­hez képest az idei terv 1 millió 700 ezer forintos tel­jesítést ír elő. Mind a megbízás alapján végzett, mind a hatósági, el­lenőrző jellegű vizsgálatok elvégzését elösegítik-gvorsít­ják az idén kapott üj be­rendezések. Az építőanyagok, -elemek minőségét manap­ság egyre inkább roncsolás­mentes vizsgálatokkal igye­keznek megállapítani. Erre használják az izotóppal mű­ködő defektoszkópot. Olyan magfúró gépet is kaptak az idén. amivel — amellett. ! hogy nem roncsolják — igen ! nagy biztonsággal tudják vizsgálni a betont. A teglaminöség hasonló felderí­tésére mar korábban rendel­keztek egy NDK-import magfúró készülékkel. Oj eszköz a habarcstapadás­vizsgáló; a vakolat tapadá­sának tökéletességét teszi próbára. Mindezek a felsze­relések — a hatalmas monst­rumoktól a legapróbbakig — ma már a korszerű minőség­vizsgálás fegyvertárát képe­zik a szegedi állomáson. Mint Lengyel János állo­masvezető tájékoztatott, az 1971. ért hatósági d­teaorzés keretéből mar art új szegedi házgyár mun­káját is vizsgálni fog­ják. Az állomás szakemberei egyébként eddig is vizsgál­ták a — még nem szegedi — házgyári elemekből születő épületeket. Olyan gyártási hiányosságokat állapítottak meg. amelyekben az' előál­lító — szolnoki — házgyár volt a ludas, de a DÉLÉP szerelőmunkájában is felfedtek a hibákat. Vizsgálataik alkalmával egész sor szerelési, kivite­lezési hibát állapítottak meg. s hívták fel a figyelmet megszüntetésükre. A gázvezetékek röntgen­vizsgálata — mondották a szakemberek — nagy szá­zalékban mutat ki hibás hegesztéseket. Ez vállalatonként változik, attól függ, mennyire veszik komolyan ezt a felelősségtel­jes munkát. Lévén munka­erőhiány, néhol olyanokat is alkalmaznak, akik nem meg­felelő minőségben termel­nek. Pedig a hibák kijaví­tása: a csőrész kivágása, új­rahegesztése jelentős több­letmunka. nem szólva a ká­rok lehetőségeiről. Be kell tehát tartani a szabályt: a csöhegesztőket munkába ál­lításkor és háromévenként vizsgáztatni kell, s rendsze­resen ellenőrizni. S. M. Tarjám tetőkön Gajdacs Ferencrrt felvetett Képünkét nezve Szeged egyik üj ékességét a tarjáni lakótelepet látjuk. A panorámában gyönyörködni és na­pozni a tetőkön is lehet, mint ahogy ezt képünk ábrázolja. A szellőzök tetején ez még merészebb vállalkozás, a megle­sett pillanat viszont már a nyáré. Jót fejlődnek a gabonák Június első hai-madának vegén a mezőgazdászok or­szágszerte elégedettek az időjárással. A talajt a ko­rábbi csapadék jól átáztatta, és a nap mint nap érkező kisebb helyi záporok to­vábbi utánpótlást adnak. Igaz, csütörtökön az ország­szerte erős széljárás sok nedvességet „kivett" a talaj­ból, a vízkészlet azonban huzamosabb ideig elegendő. A gabonák különben a fej­lődésnek ebben, a június közepi szakaszában inkább már csak a napsütést kíván­ják meg. Az esőzéseket felvaStó -napsütés- keriwez a busgo­nyának és a cukorrépának is. Külön előnyt jelent, hogy a müveit területek kö­zött idén csak egészen rit­kán található olyan, amelyet az elmúlt időszakban el­került volna az eső. tehát satnyán fejlett, kis hozamú növényeket országszerte alig­alig látni. A vidékről érkezett je­lentések szerint a jövő hé­ten a déli fekvésű ország­részeken megkezdődik az aratás. Elsőnek az őszi árpa kerül sorra. Csütörtökön, a nagyobb gabonatermő vidé­keken megkezdték az aratás előtti hagyományos gép­szemiéket. Tegnap délután szabad pártnapon vet­tek részt a szentesi Baromfifeldolgozó Vál­lalat dolgozói. Az üzem nagytermében egybegyűlt munkásasszonyokat, munkás­lányokat. munkásokat és az elnökség tag­jait üdvözölte Kőhalmi János, a syac parttitkára. Az elnökségben foglalt helyet Sándor József elvtárs, az MSZMP KB tagja, a Központi Bizottság irodajának vezetője. Labádi Sándor, a Szentes városi pártbizottság titkára, Mag Pál. a Ba­romfifeldolgozó Vállalat igazgatója, Szen­tes országgyűlési képviselője. A szabad pártnap előadója, Sándor Jó­zsef elvtárs bevezetőjében belpolitikai életünket elemezte a párt X. kongresszu­sán hozott határozatok tükrében. A gaz­dasági előrehaladásunk kérdései azért is allnak dolgozó népünk érdeklődésének középpontjában, mert azok szorosan ösz­szetűggneK szocialista társadalmunk cél­kitűzéséivé!. többek kózótt a bérek emelé­sével. a lakásépítéssel, és számos más, szociális eredménnyel. Valamennyiünk jobb munkáján alapszik az életszínvonal növekedése. Az ismert elv. hogy a maga posztján mindenki dolgozzék kicsit job­ban, lelkiismeretesebben, hatékonyabban, nemcsak alulról felfelé, hanc-m felülről le­felé is érvényes. A túlzott anyagiasság, az egyéni érdekek hajszolása ellen fel kell venni a harcot. A negyedik ötéves terv egyben a szo­cializmus magasabb szinten való építé­sének gazdasági terve. Amikor az anya­gi feltételek létrejönnek, a kormanv pilla­natra sem Keslekedik az életszínvonal emelését szolgáló intézkedések meghoza­talával. — Nagymértékben növekedett hazank, a Magyar Népköztársaság nemzetközi te­kintélye — hangsúlyozta az előadó. A fo­kozódó megbecsülés is bizonyítéka a part és a kormány helyes bel- és külpolitiká­jának. Sándor József elvtárs ezután beszelt a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusának jelentőségéről, a szocia­lista világrendszer fejlődése és a béke megvédése, az imperializmus elleni harc szempontjából. A XXIV. kongresszus utat mutatott a szovjet nép gyorsított ütemű anyagi és kulturális felemelkedésenek. Szólott ezután az elóadó a közel-keleti helyzetről, a vietnami nép szabadsághar­cáról. Beszéde végén sok sikert kívánt a Baromfifeldolgozó Vállalat munkásainak, és tolmácsolta a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, és személy szerint Kádár János elvtársnak üdvözle­tét. Óriási ütemben fejlődik a Szovjetunió Csütörtökön délután Szeneden, a me­gyei tanacsháza na?; termében tartott partnapon — dr. Szalontai József párttit­kár megnyitója után — dr. Komócsin Mihalj', megyei tanácselnök tájékoztatta a tanácsi dolgozókat az SZKP XXIV. kong­resszusáról, Beszédében részletesen szólt arról, hogy mind nemzetközileg, mind a Szovjetunió­ban. nagy várakozás előzte meg a szov­jet párt kongresszusát; a szovjet embere* részéről a várakozás abban az iranyban volt. hogy vajon az eltelt időszak nagy áldozatai árán elért eredmer.vek elegendő­ek-e ahhoz, hogy H párt- és államvezetés hathatósabb intézkedéseket tehet az élet­körülmények javítására, az életszínvonal enielésere. A várakozasra a XXIV kona­resszus részéről pozitív volt a valasz: a kongresszus minden vonatkozásban reáli­san feszített programot fogadott el. Figyelemre méltó módon elemezte az elóadó a szovjet nép életszínvonala növe­lésére tett intézkedések előzményeit és hatását, majd azt hangsúlyozta, hogy a kongresszus a kommunizmus magasabb szinten való építésének folytatása mellett foglalt állást. Ehhez igénybe veszi a tu­domány és technika vívmányait. Utalt arra, hogy a világ első szocialista orsza­ga az utóbbi évtizedekben óriási ütemű fejlődést ért el. A Szovjetuniónak 10 év kellett ahhoz — az utóbbi évtizedről van szó —. hogy duplájára emelje a nemzeti jövedelmet: a fejlett kapitalista országok ezt 15. vagy éppen 30 év alatt érték el. Ez világosan mutatja a szocialista gazda­sági rend fölényét. Az a tény azonban, hogy a szocialista világrendszer bázisa a Szovjetunió, éppen a szocialista világ ér­dekében kenytelen arra használni gaz­dasági erőforrása egy részét, hogv kato­nai erejevei megvedje a világ békéjét. Emellett a nemzetközi internacionalizmus szellemében segíti a legkülönbözőbb, de a függetlenség es az önálló fejlődés útjára tért országokat is. Az előadó saját szov­jetunióbeli tapasztalatai alapján utalt ar­ra, hogy a szovjet nép megérti pártja és kormánya internacionalista politikáját, az egyszerű szovjet emberek büszkék arra, hogy segíthetik a szocializmus építését más országokban is, hogy segíthetik a függetlenség útjára tért népeket. Az előadó ezután részletesen szólt az életszínvonal emelésének nagyszerű ter­véről. A XXIV. pártkongresszus — elő­ször a szovjet allam törtenetében — úgy foglalt állást, hogy a fogyasztási cikkeket gyártó B szektort gyorsabb ütemben fej­leszti, mint az A szektort, azaz a nehéz­ipart. Ez nem azt jelenti, mintha lemon­danának a nehézipar elsődleges fejlesz­téséről. elsősorban annak dinamikusan fejlődő ágazatait fejlesztik, mint a raké­tagyártást. a műszeripart, az elektrotech­nikát stb. A beruhá "ások jó része azonban azt a célt szolgaija, hogy az eddiginél gyorsabb ütemben növekedjék a szovjet nép életszínvonala. Az elfogadott tervből adatokat sorolt fel: 1971—75 között 90 millió ember, a Szovjetunió lakossága 40 százalékának jövedelmét növelik központi állami intézkedéssel. Óriási ütemű lesz a lakásépítkezés. Amig az 1966—70 közötti években mintegy 50 millió ember költö­zött üj iakásba. az új ötéves tervben 60 millióan költözhetnek új otthonba. A me­zőgazdaságban az öt év serán olyan nagy­ságú lesz a beruházás, mint az előző két ötéves terv időszakában volt. Dr. Komócsin Mihály ezután a kong­resszuson szerzett személyes tapasztalatai­ról is beszélt, hiszen egy napon vendég­ként részt vehetett rajta. Ezután utalt arra: pártunk Központi Bizottsága érté­kelése alapján bebizonyosodott, hogy a?. eltérő nemzeti sajátosságok ellenére tel­jes az eszmei és politikai összhang part­jaink kőzött. A szovjet part nagvra becsülj partunk azon kezdeménvezéseit, amelyeket a szocializmus építése érdekében teszünk, azokat a módszereket, amelyeket a szo­cialista építésben követünk — mondotta többek között pártnapi beszédében a me­gyei tanács elnöke. Magasabb szintű építőmunka következik Csütörtökön délután Hódmezővásárhe­j Íven. az állami gazdaság központjának kultúrtermében Szabó Sándor elvtárs, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára volt a szabad pártnap előadója, akit a megjelentek nevében Szécsényi Lajos, a gazdaság párttitkára köszöntött. A megyei pártbizottság titkára beve­zetőjében azokról a fontos feladatokról beszélt, amelyek napjainkban a párt-, gaz­dasagi vezetőket. es minden dolgozót egyarant foglalkoztat, igy a vállalati ne­gyedik ötéves tervük végleges kidolgo­zása, a kollektív szerződések megkötése A célkitűzések társadalmi előrehaladásuk döntő tényezői, kijelölésük tehát csak körültekintő, alapos munkával történhet, miként a megvalósítást is az ennél maga­sabb szintű termelőtevékenység eredmé­nyezi majd. úgy. ahogyan azt pártunk X. kongresszusának határozatni is leszö­gezték Ezotón tesstetesMt efemeete aa -S XXIV. kongresszusának nemzetközi je­lentőségét. Kiemelte, hogy a Szovjetunió mindenkor példát mutatott a szocialista tábor országainak, akár a szocialista gaz­dasag fejlesztésenek irányvonalát, akár a béke védelmét tekintve. Ez történt most is. amikor a XXIV. kongresszus elsődle­ges szempontnak ítélte meg a szovjet nép életszínvonalának növekedését, s ki­mondta. hogy a nehézipar lebecsülése nélkül, gyorsabb ütemben kell fejleszteni a fogyasztási cikkeket termelő ágazatokat. Példaként említette azt is. hogy 1975-re a Szovjetunió személygépkocsi-gyártása eléri a jelenlegi termelés négyszeresét. Végül rámutatott arra, hogv a Szovjet­unióban mindenki szövetségesre talál. ak: részt kíván venni az imperializmus elleni harcban. Miután a magyar nép megbont­hatatlan egységben halad a Szovjetunió­val. az SZKP XXIV. kongresszusának határozatai is alapvető irant/t mtttatnak további munkánknak.

Next

/
Thumbnails
Contents