Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-04 / 130. szám
fíNtíK, 1Í71. JÜNftTS l Amerikai „vészfék" a NAIO-iilésen £ Lisszabon (MTI) CsUtörtök délelőtt a portugál nemzetgyűlés épületében megnyitották a NATO miniszteri tanácsának tavaszi ülésszakát. Amerikai sajtóértesülések szerint a lisszaboni NATOértekezlet előestéjén megrendezett hagyományos „berlini vacsorán" az amerikai, a nyugatnémet, a francia és a brit külügyminiszter megállapodott abban, hogy a pénteken kibocsátandó nyilatkozatukban továbbra is Nyugat-Berlin státuszának „rendezését" szabják meg az összeurópai biztonsági értekezleten való részvételük előfeltételeként, de a kölcsönős haderőcsökkentés kérdését nam kapcsolják össze a Nyugat-Berlinről folyó négyhatalmi megbeszélésekkel. Amerikai források szerint Rogers külügyminiszter nzt javasolté kollégáinak, hogy a lisszaboni tanácskozás után az USA kétoldalú megbeszéléseken folytasson „felderítő diplomáciai tárgyalásokat" a Szovjetunióval, és a többi NATO-hatalom saját, elhatározása szerint szintén kezdeményezhet kétoldalú megbeszéléseket a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés többi tagállamával. Amerikai elgondolás szerint az ősz folyamán külügyminiszter-helyettesi szintű ujabb NATOtanácskozáson összegezik a „felderítő" konzultációk eredményét, és eldöntik, van-e megfelelő alap a sokoldalú tárgyalások megkezdésére. A hosszadalmas tárgyalási processzus, amerikai megítélés szerint időt adna arra, hogy „bemérjék", milyen haladásra lehet számítani a Nyugat-Berlinről folyó négyhatalmi megbeszéléseken, Vagyis más szóval: ha formálisun nem de lényegében továbbra is „láncolni" próbálják az európai keletnyugati kapcsolatok valamennyi fontos témakórét Nyugat-Berlinnel, amelyet Washington változatlanul „vészféknek" tekint arra az esetre, ha atlanti partnerei „túlságosan gyorsan" és „külön utakon" keresnének közeledést a szocialista országokhoz. A fent leírtakról hangzottak el felszólalások a tegnapi tanácskozáson. Lisszaboni robbanás S zabotázs történt, vagy baleset? A NATO miniszteri tanácsülésének előestéjén bomba robbant a lisszaboni távközlési központban. A portugál főváros hosszú órákra el volt zárva a külvilágtól, a NATO-tanácskozás megkezdődött, anélkül, hogy az odasereglett tudósítók bármelyike ts Jelentést adhatott volna róla. Csak nagysokára sikerült — ha a telex- és telefon-összeköttetést neon Is, de legalább a rádiókapcsolatot helyreállítani. A rendőrség cáfolja a szabotázsakciót, szerinte baleset történt, egy gázvezeték hibája miatt. Érthető a magyarázkodás: óriási biztonsági intézkedéseket tettek a külföldi diplomaták érkezése előtt, a portugál rendőrség blamúzsa lenne, ha ennek ellenére sikerül egy Ilyen nagyszabású szabotázs-akcló. Ugyanakkor tény, hogy kormányellenes gerillacsoportok a közelmúltban több hasonló, robbantásos akciót hajtottak végre, és ezért a friss robbanásért is vállalják a felelősséget. De hát Jelen pillanatban nem Is annyira a lisszaboni távközlési központban történtek az érdekesek: inkább az, ami a tanácskozó teremben történik, ott, persze, a szó átvitt értelmében sem várható robbanás. Senki nem képzeli, hogy a NATO, amely már évek óta köntörfalazással szabotálja, halasztgatja az európai biztonsági konferencia javaslatára adandó pozitív választ, most egyszeriben 180 fokos fordulatot vesz, és Igent mond. Valamit azonban mondania kell: a szociallstH tábor feladta a leckét, s a világ közvéleménye választ vár. Indokína Az USA-csapatok kivonása a vietnami rendezés alapja # Párizs (MTI) A vietnami helyzet békés rendezésének lehetőségeivel foglalkozó párizsi tárgyalások tegnapi, 115. plenáris ülésén Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK küldöttségének vezetője többek között hangsúlyozta: a leglényegesebb kérdés, hogy az Egyesült Államok jelölje meg az amerikai csapatok végleges és teljes kivonulásának Időpontját. Ezt követően sor kerülhet a koalíciós kormány megalakítására és az amerikai foglyok szabadon bocsátására Is. Nlxon amerikai elnök június l-l sajtóértekezletéről szólva Btnh asszony kijelentette, hogy Nixon ismét elutasította az amerikai csapatok kivonulása határidejének megjelölését és abszurd feltételekhez kötötte az erre vonatkozó döntést, Az ülés második felszólalója Xuan Thuy, a VDK küldöttségének vezetője megállapította, hogy azok a Javaslatok, amelyeket a VDK és a DIFK a tárgyalőI asztalra helyezett, megoldást I kínálnák két döntő jelen, tő' ségű és egyben elválaszthatatlan kérdésre: az amerikai ra, valamint a dél-vietnami és más külföldi csapatok nép önrendelkezési jógának teljes és végleges kivonásé- biztosítására. Rajtaütés a megvert bábcsapatokon # Saigon (UPI) A dél-vletnsmi népi felszabadító fegyveres erők csütörtökön rajtaütésszerű támadást hajtottak végre a saigoni kormánycsapatoknak a kambodzsai Snoulban vereséget szenvedett és a határ dél-vietnami oldalán sebtében Összevont alakulatul ellen. A saigoni hadvezetőség nyilván szépített hivatalos közleménye szerint a csütörtöki támadással ezerre emelkedett a Snoulban megvert saigoni alakulat halottakban, sebesültekben és „eltűntekben" szenvedett embervesztesége. Tizenkettedik napja tartják újra ostrom alatt a népi erők a kormány csapa tok úgynevezett 5. az. tüzérségi támaszpontját, amely Saigontól 305 kilométerrel fekszik északra. A támaszpontot a népi erők teljesen elzárták a külvilágtól. Ugyancsak a UPI jelenti, hogy csütörtökön az amerikai helikopter-pilóták sem vállalták a berepülést a veszélyes övezetbe és dolguk végezetlenül fordultak vissza támaszpontjukra. Saigoni mesterkedés Hatálytalan a hazafiak átvételére tett lavaalat Bonni cikk álnéven... Új álláspont a nyugatberlini kérdésben? Ügyészi vizsgálat # Bonn (MTI) Bonnban nagy hullámokat •art fel egy cikk, amely u „Liberal" című, a Szaibad Demokrata Párthoz közelálló folyóiratban jelent meg. A cikk szerzője a „Wialand Deutsch" álnevet használta, azonban Jói informált körök szerint a szerző Rüdiger von Wechmar, a bonni kormány helyettes szóvivője, A cikk és az Interjú azt Javasolja a bonni kormánynak, hogy térjen el addigi jogi felfogásától a nyugatberlini kérdésiben, s törekedjen inkább gyakorlat) problémák megoldására. Nincs értelme — hangoztatta hogy Bonn n nyugati hatalmakkal 1940 óta fennálló nézeteltérését továbbfolytassa. A nyugati hatalmak sohasem Ismerték el a Bundestag és a Bundesrat Jogát, hogy Nyugat-Berlinben ülésezzen, s hogy a köztársasági elnök vagy a nyugatnémet kormány formális tevékenységet fejtsen ki ott. A CDU—CSU élesen reagált a cikkre és az interjúra, azt állítva, hogy mögöttük Brandt áll, a hogy a kancellár most feladta Bonn pozícióját a nyugat-berlini kérdésben, A dolognak különös jelentőséget adott, hogy Ahlers kormányszóvivő csütörtöki sajtóértekezletén kijelentette: „Wleland Deutscn cikke értékes hozzájárulás a közvélemény objektív informálásához". Ahlers hozzáfűzte, hogy a szerző nevét hivatalosan nem árulhatja el, de a szerző „jól Ismeri a hivatalos álláspontot": ezzel többé-kevésbé megerősítést nyert, hogy a cikket valóban von Wechmar írta. Az EAK főügyésze bejelentette, hogy a jövő héten fontos szakaszába érkezik uz összeesküvéssel vádolt politikusok ügyében folytatott vizsgálat; megkezdik AH Szabri volt alelnök, Saravi Górna volt miniszterelnökhelyettes és belügyminiszter, Szaml Saraf volt miniszterelnökségi államminiszter, Mohammed Fajek volt tájékoztatási miniszter, Zajed volt lakásügyi miniszter és Abdel Megld Farld volt kairól ASZU-titkár kihallgatását, illetve az ellenük emelt vádak tanulmányozásét, A felsoroltakat az összeesküvés szellemi és gyakorlati Irányítóinak minősíti az ügyészi vizsgálat. A főügyészség a vizsgálat befejeztével Szadat elnök kezdeményezésére jelentést tesz a parlamentnek a vizsgálat eredményeiről. Hasonló beszámolót terjesztenek az ASZÚ július 23-án összeülő kongresszusa elé.' ** Az egyiptomi Arab Szocialista Unió újjászervezését célzó választások július 1én kezdődnek. Ezt az unió Ideiglenes titkárságának, Aziz S/.idki miniszterelnökhelyettes vezetésével csütörtökön tartott ülésén határozták el. Először az alapszervezetek, majd a kerületek, végül pedig a tartományok ASZU-vezetőit választják meg. A terv szerint az 1700 küldöttből álló nemzeti ASZU-kongresszus választja majd meg az ASZÚ új Központi Bizottságát. O Hanoi (VNA) A vietnami hírügynökség, a VNA csütörtökön közleményben jelentette be, hogy — tekintettel a saigoni hatóságok csalárd mester kedéselre — hatálytalannak tekintendők a Délen Jogtalanul fogva tartott vietnami hazafiak átvételére tett május 13-1 javaslatok. A csütörtöki' VNA-közlemény erélyesen elítéli a saigoni hatóságoknak és az Egyesült Államoknak az önkényesen fogva tartott vietnami hazafiak kérdésében űzött gonosz, csalárd mesterkedéseit, hangsúlyozva, hogy magatartásuk semmissé teszi a hazafiak átvételére tett korábbi konkrét javaslatokat. Mindazonáltal a saigoni hatóságok által jelzett 13 személy ügyében a VNA később újabb oiyllatkoztatot tesz. iiUfnKui -a.. ÜltHAJOS-TALALKOZO. A párizsi nemzetközi repülőgépipart és ÜihB.|0**»l kISIIUSaon laMlkozluU — mini lupunk tegnapi «znnirthsn közöltük — és kllttniet Ük egymást szovjet és amerikai űrlutJOsok. Képtlnktln Popovtes kltflzt az érmet stusrt Roosu mellére (Jobboldalt), Szevásziyjenov pedig Alan Shephardnak adj» él M kitüntetést (Jobboldalt). Középen Kdward Mttehell *U A Mars-űrállomások missziója Internacionálé A 100. évfordulója van annak, hogy Eugetne Pottier. a párizsi kommün barikádjainak egyik utolsó védője megírta az Intemacionéiét, a proletariátus himnuszét. A Montmartre egy régi házának szobájában, amikor vérbefojtották a kommünt, Pottier, a kiváló költő Párizs ti. kerületének küldötte a kommünben, a nemzeti gárda tagja, az ellenség elől rejtőzve ragadott tollat és írta még halhatatlan alkotását. Eugene Pottier a kommün leverése után Angliába, majd az Egyesült Államokba menekült, ahonnan 1879-ben térbetett vissza Franciaországba, ahol Ismét bekapcsolódott a politikai harcba. Egy évvel halála után, 1888-ban Pierre Degeyter, egy lillei munkás zenésítette meg Pottier szövegét. Koppenhágában 1910 szeptemberében az Internacionálé nemzetközi kongresszusán a világ proletariátusának himnuszává nyilvánították Pottier szerzeményét. a Moszkva (MTI) Minit a SzövletMkajfi Rowzlja írja, a Mars felé tartó két szovjet automatikus űrállomás missziója lehetővé teszi, hogy a tudósok további adatokat nyerjenek a „vörös bolygó" felé vezető púlyu meteorit áramainak 'jellegét és elosztásét illetőié*. ^ . Ez igen nagy jelentőségű az ember szempontjából ls, hisz a jelenlegi kozmikus rakétatechnika szintjét figyelembe véve egy Marsutazás két évet ls igénybe vesz. Eljön az Idő, amikor valósággá vélik a fantasztikus regények íróinak álma, ember száguld a Mars felé, n a jelenlegi kutatások lehetővé teszik a jövendő űrhajósaira váró esetleges veszélyek kiküszöbölését'. Moszkva Nyikolaj Szmeljakov szovjet külkereskedelmi miniszterhelyettes Moszkvában fogadta a svájci nagyiparosok küldöttségét. A találkozón Sokoldalúan megvitatták a szovjet külkereskedelmi szervek és a svájci vállalatok közötti üzleti kapcsolatok fejlesztésének kérdéseit. Varsó Edword Gierek, a LEMP KB első titkára foRadta a lengyel vegyipar küldöttségét. A megbeszélésen az Iparág helyzetéről és a soron levő feladatokról volt szó. Prága Csütörtökön Prágába érkezett Adam Maliit Indonéz külügyminiszter. Malik csehszlovák vezetőkkel tárgyul majd a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról. Dar cs Salaam Dar es Salaamban csütörtökön NDK—tanzániai kulturális megállapodást. írtak alá az 1971—72-es időszakra. A megállapodás többek között tervbe veszi a tanzániai diákok kiküldését, a Német Demokratikus Köztársaság főiskoláira és egyetemeire. Dubna Nemzetközi atomfizikus szeminárium nyílt meg csütörtökön u Moszkvától nem messze levő Dubnában. A szeminárium munkájában mugyar, bolgár, NDK-beli, mongol, VDK-bell, szovjet, lengyel, csehszlovák, román, amerikai és más tudósok, valamint az Európai Atomkutató Központ (CERN) képviselőt vesznek részt. A szemináriumot H Dubnai Egyesült Atomkutató Intézet rendezi. New York Az amerikai kormány eszmecserét folytat Tajvan képviselőivel a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogainak helyreállításával kapcsolatos kérdéscsoportról, és konzultál más szövetséges kormányokkal ls. Canberra Az ausztrál kormány tiltakozott a francia kormánynál a Csendes-óceán déli térségében tervezett francia nukleáris kísérletek ellen, Istanbul Csütörtökön a közép-török, országi Bor városban letartóztatták Blngol Erdumlut, nlüt Elrom izraeli főkbnzul elrabláséval és meggyilkolásával kapcsolatban köröztek. A rendőrség feltevése szerint Erdumlunak szerepe volt Slbel ErkHn 14 éves kislány csaknem 50 órás fogvHtartásában Is. Erdumlu elmenekült, amikor a rendőrség tűzharc után kiszabadította a kislányt, maid kedden érkezett Borba, ahol házat bérelt. A szomszédok azonban gyanúsnak találták uz Idegent, kihívták a rendőrséget, amely Erdumlunál hamis személyazonossági Igazolványokat talált. A letartóztatott fiatalembert Istanbulba szállították, nhol ügyét — a rendkívüli állapotnak megfelelően — rögtönltélő bíróság tárgyalja. ÁRAMSZÜNET ftrt*»tt1ük fogyasztóinkat, hogy 1071. június 0-án 7— 10 óráig a Fulcz u.-bsn a Vasssazentpétsr u.-tól s Boros J. u.-lg. a Pozsonyi I. u.-pan a Koaguth L. agt.tól a Cserzy M. u.-lg áramszünet les/. vezetékcsere munkálatok miatt. Fogyasztói szíves elnézéséi kéri a DIMAflZ Szeged v&rosí ktrendaltaége, Mao-Ceausescu találkozó ? » Peking (Cj Kina) sütörtökön délelőtt Mao Ce-tung, a KKP Központi Bizottságának elnöke és Lin Plao, u Központi Bizottság elnökhelyettese fogadta Nicolae Ceuusescut, az RKP főtitkárát, az államtanács elnökét, feleségét és az általa vezetett román párt- és kormányküldöttséget. A találkozó az ÜJ Kína jelentése szerint rendkívül szívélyes légkörben zujlott le, a felek biztosították egymás' a két párt, a két ország és a két nép harci egységéről. Kínai részről jelen volt még egyebek között Csou En-laj, Kang Seng, Huang Jung-seng és L1 Hszlennlen. # Belgrád (MTI) Mirko Tepavac jövő kedden kezdődő egyhetes hivatalos kínai látogatása „nyilvánvalóvá teszi, hogy állandóan javulnak a két ország szélesebb együttműködésének a fettételei" — írja csütörtökön megjelent legújabb számában a belgrádi Komuniszt /