Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-27 / 150. szám

VABÁKXAP, WT1. JOmra Németh József Gerebfyés Igor Jaroszlavcev CIGARETTASZÜNET Az igazgató lenyomta a bot Bejött a titkárnő. — Szoiovjevet küldje be hozzám' Arkagyij Matoeje-— Igenis. vies. A titkárnő vette a tecst telefonkönyvet és már tarcsázta is a 149-est. — Szolovjev elvtárs Jó®on az Igazgató társhoz! — Szobán kívül tartóAodÜc — válaszolt egy női hang. A titkárnő vissza ment és jelentette az igazgatónak: — Szolovjev szobán kívül tartózkodik, Arkagyij Matvejevies. — Ha visszamegy, jöjjön be hozzám! — Igenis. Arkagyij vics. A titkárnő újból est: — Ha S«*wjev szobájába, azonnal UMje be az igazgatóhoz! — Jó — felelte a női bong. Eltelt egy hét, de Soolorjev nem jelentkezett Kedden reggel az igazgató ismét lenyomta a gombot. Bejött a titkárnő. — Szolovjevet küldje hozzam! — Igenis, Arkagyij Matvejevies! A titkárnő a házi telefonkönyvből kikereste Szolovjev számát, a 149-est és tárcsázta. — Szolovjev azonnal az igazgatóhoz! — Nem tartózkodik a szobában — felelte a női hang. — Nem tartózkodik bent a szobájában, Arkagyij Matvejevies. — Mikor ment kl onnan? — Azonnal megtudom, igazgató elvtárs! A titkárnő hívta újból a 149est: — Mikor ment ki a szobából Szolovjev ? — Szolovjev a múlt EV JÚOIBS tizenötödikén, kedden, ment ki a szobából. A titkárnő pontosan jelentett: — Szolovjev a múlt év 'únius tizenötödikén, kedden, -it ki a szobájából. — Tudja meg, hogy hová . távozott — Igenis, Arkagyij Matvejevies. A titkárnő újból racsengetett a 149-esre: — Hova távozott a szobából SaoiovjeuJ — Szolovjev kiment rágyújtani — felelte a női hang. — Szokyvjev kiment rágyújtani — közölte a titkárnő az igazgatóval * .. — i —. , . AZ igazgató reíööcie a RAUUtetót, megkeményítette az ajkait es mondtat — oyok hónap fett el. — EB kilenc NAP — egészétette ld a titkárnő. — Kerítsék elő SzoÉcojeweÜ! — Igenis, Arkagyij Matvejevies — felette a titkárnő, és elindult osztályról osztályra. Az egyik szobában rá is akadt Szolovjevre, aki újságot — Omt . * -'• , 1UUIC iJWIltt ^ V t és összehajtogatta az tijságat — Ott a Sttkajw? — bérdeiáe az igazgató. — Igen. En vagyok — ftkltc Szolovjev. — ön a múlt év június tizenötödikén kiment a szobájából, hogy elszívjon egy cigarettát!7 — Igen, valahogy úgy tűnik, hogy akkor lehetett — felelte Szolovjev. — Ez nyolc hónap és kilenc nep... — Tíz — javította ki a számot a titkárnő. — Tehát nyolc hónap es tíz nap óta üldögél ön egy másik osztályon? — Akkor én valószínű eltévesztettem az irodám ajtaját — feltételezte Szolovjev. — Világos. És mo6t miért is van itt nálam? — ön hivatott. — Mikor? — Most. — önt én tegnap hivattam — mondta szigorúan az igazgató — mára nekem más van beütemezve! —, s lapozni kezdett naptárjában. — Szkorcov. Igen, küldje be hozzám Szkorcovot! — kérte az igazgató a titkárnőt. — Igenis, Arkagyij Matvejevies. A titkárnő lapozgat a házi telefonkönyvben, és tárcsázza a 278-as szamot: — Szkorcov elvtárs faradjon be az igazgatóhoz! — Kiment rágyújtani — felelte egy álmos férfi hang™ Kl lehetett az első őr? Ki találta fel magát a fogalmat, ki állította az első őrt? Na, most elsétálok még a sarokig, ott hátatfordítok a lámpának és felnézek a holdra, és addig megfejtem ezt a találós kérdést. Én most őr vagyok. Nyugalom van, csendes éjszaka — kissé hűvös —, béke, a feladatom nem tul nehéz. Hány őr állt már itt előttem? És hány őr állt már szerte a világon, különböző posztokon. Még húsz lépés a sarokig. Nem hiszem, hogy addig eszembe jut. Eszembe jut? Ez nem juthat eszembe, mert én ezt nem tudom, nem számoltam meg, nem is számolhattam, tehát én azt csak kitalálhatom, illetve kikövetkeztetem. Nahát, gyerünk. Mi az őr? Most hagyjuk a szolgálati szabályzatot, mert ezzel nem sokra megyünk. Miért ne. Az őr mindig őr volt, az, ami ma. Igenis, nézzük csak a mai őrt. Engem. Lényegében ugyanilyen volt az első őr is, csak nem ilyen fegyverrel a vállán őrködött Az nem vitás. Lidinek hogy rebben szét az ajka. Ilyen könnyed, ilyen varázslatos mozgó nincs még egy a természetben. Lidi ajka. Nekem a szempillám is durvábban mozog, mint neki az ajka. Ha egyszer a körülmények olyanok lennének ... Kellene egy szép nagy, fűtött lakás. Letérdelnék Lidi elé és megcsókolnám a két térdét. Két ennivaló térdét. Aztán bedugnám a fejem a szoknyája alá és a fejemre borítanám a szoknyáját Az arcomat a combjára szorítanám, oda, ahol a harisnyának vége van. Ennek nincs értelme. Én most őr vagyok. Éjszaka van, a géppisztoly csöve egészen átmelegedett a tenyerem alatt, és Lidi nem engedné meg ezt úgysem. Legfeljebb, ha elvenném feleségül. Mft mondjak, azért ez egy kis túlzás. Káinoki honvéd, maga egy fantaszta. Mire akar maga megnősülni? — Jelentem, nem akarok megnősülni. — Szóval nem is szereti a menyasszonyát ? — Jelentem szeretem. Igsz még nem a menyasszonyom. Csak ügy járok vele. Hú, a mindenségit Ezt kellene rendszeresíteni a Magyar Néphadseregben. Minden őr, éjszakai őrségben azzal a hölggyel járhat, allhat, akit szeret. A menyasszonyával. Ej, ha ezt a vezérkar magaévá tenné. Mert a lányokon nem múlna, a lányok jönnének. Kart karba fűzve, a fejét idehajtaná a vállamra, és minden fordulóban egy puszi. Én helytállnék így is, nem vitás. És a nők éberek. Több szem többet lát Hadititokba nem lennenek beavatva, a körletbe természetesen nem lennének beeresztve, csupán a külső őrök mellé lennének rendszeresítve. Ez igen. No. hülyeség. Egyszer tudnám normális gondolatokkal végigállni a hét órát. Lukács azt mondja, hogy ő, amikor elkezdi a szolgálatot elkezd egy problémán gondolkodni, és azt boncolgatja szisztematikusan egész idő alatt A múltkor például eltervezte, hogy milyen családi házat fog építeni magának, mennyiért, mikor, mindent a legapróbb részletekig. — És azt hogy a feleségeddel mit fogsz csinálni benne, azt nem? — Nincs feleségem. — De majd ha lesz. — Természetesen. — £e arra nera gmdoítál? — Az nem gondolati téma, az ábránd. — Téged nem erdekeinek a nők? — De igen. Csak egy nőt nem lehet megtervezni. — Ez igaz. — Majd ha meglesz a ház, leez bele feleség is... Azért a Lukács egy nagy marha. Én meg ábrándozom, az igaz. Nem tudok koncentrálni. Menynyivel szebb lett volna, ha szépen végiggondolom, hogy milyen és hányféle fegyverzetű ör veit eddig a történelemben. A római őr ... Mire gondolt a római őr a hírtelen hűvösödő, csillagos mediterrán éjszakában? Katonáskodni is a rómaiak tanították meg a világot. A fegyverforgatáshoz többé-kevésbé minden nép értett, de ez úgyszólván lényegtelen. A hadsereg erejét a szervezettség adja, és a szervezés római találmány. No, jó, hát bölcseletből ennyi elég. — Alszol, Lidikém? Ülnék az ágya szélén és simogatnám. Azt sem tudom, milyen ágyon alszik. És miben? Hálóingben vagy pizsamában? Hálóing! Pizsama! A melle* A dereka! A hasa! Allj! Képzelet állj! Gyázz! Az istenit neki. No. holnap a sportfoglalkozáson meghajtom magam. Mégiscsak disznóság, hogy folyton ezen jár az eszem. Na, jön a felvezető. Haljonx Most váltják Rappait. Éjszaka, már többet nem kerül rásn sor. Lidi alszik. Vajon tudja, hogy saereéem? Ha kapok kimenőt. Ha < pok kimenőt, nem járok vele. Legfeljebb gondolatban. No, gyere. karolj belém Lidi. Volt szomszédom, Kalocsai, gondos takarékoskodás után kétszobás házat építtetett, félórányira a várostól. Ide utaztam ki házavatásra. A kapunál zománctábla ijesztett meg: „VIGYÁZAT! HARAPÓS KUTYA!" A táblám egy vkaarftó eb rajza ta látható volt Csengettem, mire hánnan jókbek a kapahoz: Kalocsaiék és a harapós kutya. A megnyugtatott: — Ne félj, rap! Horváth Dezső Sziluett Valóban nem harapott, eeak megnyalta mindkét kezem. — Még csak nem is ugat' — panaszkodott Kalocsai. — Legalább csaholna, ha idegen jön. Azért vettük, hogy távollétünkben őrizze a házat. Ha valaki betörést tervezne és először terepiszemlét tartana, rögtön megállapítaná, hogy a zománctábla csal, a kutytt jámbor, mint egy borjú. Látogatásom ideje alatt: a ktttya a lábam előtt hevert, s néha odaadó szeretettel uáiaál a szemembe. Búcsúzáskor azt liiniii aiüttis Kalocsainak, hogy Krumplit adja oda néhány hétre egy kutyaidomí tónak. — Már holnap elviszem! Két héttel később találkoztam Kalocsaival. ., — Mi van a kutyával? Legyintett: — Az idomító visszaadta. Nem jutott vele semmire. Ha valaki bottal' tamad a kutyára, körülrajongja az illetőt. Az idomító harminc éve foglalkozik kutyákkal. de ilyet még nem látott... Tegnap aztán újra kiutaztam hozzájuk. A figyelmeztető tábla a helyén volt. Krumpli helyett azonban egy vad kutya morgott reám ingerülten. — Az új kutyánk — mutatta be Kalocsai. — És mi lett Krumplival"? — Rossz útra tért... Egy betörőhöz szegődött... Előbb azonban gyakorlatban bizonyította be, hogy mégis házőrző eb a javából! Képzeld, egy este hazajövünk és Krumpli nincs sehol . .. Végigcserkésztük a környéket, hiába ... Késő este csengett a telefon és valaki közölte velünk, hogy ne aggódjunk a kutyáért, jó helyen van Megkérdeztem, ki beszél? Erre a telefonáló azt felelte, hogy délután nálunk járt, álkulccsal behatolt hozzánk, lévén ez a szakmája, de ne ijedjünk meg, nem vitt el semmit A kutya addig-addig hízelgett neki, amíg a fehérnemű helyett inkább az ebet vitte el... Aztán arra kért minket hogy mondjuk meg a kutya nevét végül a lelkünkre kötötte: ha egyszer — ugye, sose lehet tudni — a rendőrség kivonná őt a forgalomból, akkor fogadjuk vissza Krumplit megbocsátó szeretettel. Ügy látszik, ez bekövetkezett mert a kutya e sorok Írásakor már visszatért Kalocsaiékhoz. _ MM László