Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-27 / 150. szám

VABÁKXAP, WT1. JOmra Németh József Gerebfyés Igor Jaroszlavcev CIGARETTA­SZÜNET Az igazgató lenyomta a bot Bejött a titkárnő. — Szoiovjevet küldje be hoz­zám' Arkagyij Matoeje-— Igenis. vies. A titkárnő vette a tecst tele­fonkönyvet és már tarcsázta is a 149-est. — Szolovjev elvtárs Jó®on az Igazgató társhoz! — Szobán kívül tartóAodÜc — válaszolt egy női hang. A titkárnő vissza ment és je­lentette az igazgatónak: — Szolovjev szobán kívül tar­tózkodik, Arkagyij Matvejevies. — Ha visszamegy, jöjjön be hozzám! — Igenis. Arkagyij vics. A titkárnő újból est: — Ha S«*wjev szobájába, azonnal UMje be az igazgatóhoz! — Jó — felelte a női bong. Eltelt egy hét, de Soolorjev nem jelentkezett Kedden reg­gel az igazgató ismét lenyomta a gombot. Bejött a titkárnő. — Szolovjevet küldje hozzam! — Igenis, Arkagyij Matveje­vies! A titkárnő a házi telefon­könyvből kikereste Szolovjev számát, a 149-est és tárcsázta. — Szolovjev azonnal az igaz­gatóhoz! — Nem tartózkodik a szobában — felelte a női hang. — Nem tartózkodik bent a szobájában, Arkagyij Matveje­vies. — Mikor ment kl onnan? — Azonnal megtudom, igazga­tó elvtárs! A titkárnő hívta újból a 149­est: — Mikor ment ki a szobából Szolovjev ? — Szolovjev a múlt EV JÚOIBS tizenötödikén, kedden, ment ki a szobából. A titkárnő pontosan jelentett: — Szolovjev a múlt év 'únius tizenötödikén, kedden, -it ki a szobájából. — Tudja meg, hogy hová . tá­vozott — Igenis, Arkagyij Matveje­vies. A titkárnő újból racsengetett a 149-esre: — Hova távozott a szobából SaoiovjeuJ — Szolovjev kiment rágyújta­ni — felelte a női hang. — Szokyvjev kiment rágyújta­ni — közölte a titkárnő az igaz­gatóval * .. — i —. , . AZ igazgató reíööcie a RAUU­tetót, megkeményítette az ajka­it es mondtat — oyok hónap fett el. — EB kilenc NAP — egészé­tette ld a titkárnő. — Kerítsék elő SzoÉcojeweÜ! — Igenis, Arkagyij Matveje­vies — felette a titkárnő, és el­indult osztályról osztályra. Az egyik szobában rá is akadt Szolovjevre, aki újságot — Omt . * -'• , 1UUIC iJWIltt ^ V t és összehajtogatta az tijságat — Ott a Sttkajw? — bér­deiáe az igazgató. — Igen. En vagyok — ftkltc Szolovjev. — ön a múlt év június tizen­ötödikén kiment a szobájából, hogy elszívjon egy cigarettát!7 — Igen, valahogy úgy tűnik, hogy akkor lehetett — felelte Szolovjev. — Ez nyolc hónap és kilenc nep... — Tíz — javította ki a szá­mot a titkárnő. — Tehát nyolc hónap es tíz nap óta üldögél ön egy másik osztályon? — Akkor én valószínű elté­vesztettem az irodám ajtaját — feltételezte Szolovjev. — Világos. És mo6t miért is van itt nálam? — ön hivatott. — Mikor? — Most. — önt én tegnap hivattam — mondta szigorúan az igazgató — mára nekem más van beütemez­ve! —, s lapozni kezdett naptár­jában. — Szkorcov. Igen, küld­je be hozzám Szkorcovot! — kérte az igazgató a titkárnőt. — Igenis, Arkagyij Matveje­vies. A titkárnő lapozgat a házi te­lefonkönyvben, és tárcsázza a 278-as szamot: — Szkorcov elvtárs faradjon be az igazgatóhoz! — Kiment rágyújtani — fe­lelte egy álmos férfi hang™ Kl lehetett az első őr? Ki ta­lálta fel magát a fogalmat, ki ál­lította az első őrt? Na, most elsétálok még a sa­rokig, ott hátatfordítok a lám­pának és felnézek a holdra, és addig megfejtem ezt a találós kér­dést. Én most őr vagyok. Nyuga­lom van, csendes éjszaka — kis­sé hűvös —, béke, a feladatom nem tul nehéz. Hány őr állt már itt előttem? És hány őr állt már szerte a világon, különböző posztokon. Még húsz lépés a sa­rokig. Nem hiszem, hogy addig eszembe jut. Eszembe jut? Ez nem juthat eszembe, mert én ezt nem tudom, nem számoltam meg, nem is számolhattam, tehát én azt csak kitalálhatom, illetve ki­következtetem. Nahát, gyerünk. Mi az őr? Most hagyjuk a szol­gálati szabályzatot, mert ezzel nem sokra megyünk. Miért ne. Az őr mindig őr volt, az, ami ma. Igenis, nézzük csak a mai őrt. Engem. Lényegében ugyanilyen volt az első őr is, csak nem ilyen fegyverrel a vállán őrködött Az nem vitás. Lidinek hogy rebben szét az ajka. Ilyen könnyed, ilyen va­rázslatos mozgó nincs még egy a természetben. Lidi ajka. Nekem a szempillám is durvábban mozog, mint neki az ajka. Ha egyszer a körülmények olyanok lennének ... Kellene egy szép nagy, fűtött la­kás. Letérdelnék Lidi elé és meg­csókolnám a két térdét. Két en­nivaló térdét. Aztán bedugnám a fejem a szoknyája alá és a fejem­re borítanám a szoknyáját Az arcomat a combjára szorítanám, oda, ahol a harisnyának vége van. Ennek nincs értelme. Én most őr vagyok. Éjszaka van, a gép­pisztoly csöve egészen átmelege­dett a tenyerem alatt, és Lidi nem engedné meg ezt úgysem. Legfeljebb, ha elvenném felesé­gül. Mft mondjak, azért ez egy kis túlzás. Káinoki honvéd, maga egy fantaszta. Mire akar maga meg­nősülni? — Jelentem, nem akarok meg­nősülni. — Szóval nem is szereti a menyasszonyát ? — Jelentem szeretem. Igsz még nem a menyasszonyom. Csak ügy járok vele. Hú, a mindenségit Ezt kellene rendszeresíteni a Magyar Nép­hadseregben. Minden őr, éjszakai őrségben azzal a hölggyel járhat, allhat, akit szeret. A menyasszo­nyával. Ej, ha ezt a vezérkar magaévá tenné. Mert a lányokon nem múlna, a lányok jönnének. Kart karba fűzve, a fejét idehaj­taná a vállamra, és minden for­dulóban egy puszi. Én helytállnék így is, nem vi­tás. És a nők éberek. Több szem többet lát Hadititokba nem lennenek be­avatva, a körletbe természete­sen nem lennének beeresztve, csupán a külső őrök mellé lenné­nek rendszeresítve. Ez igen. No. hülyeség. Egyszer tud­nám normális gondolatokkal vé­gigállni a hét órát. Lukács azt mondja, hogy ő, amikor elkezdi a szolgálatot elkezd egy problé­mán gondolkodni, és azt boncol­gatja szisztematikusan egész idő alatt A múltkor például elter­vezte, hogy milyen családi házat fog építeni magának, mennyiért, mikor, mindent a legapróbb rész­letekig. — És azt hogy a feleségeddel mit fogsz csinálni benne, azt nem? — Nincs feleségem. — De majd ha lesz. — Természetesen. — £e arra nera gmdoítál? — Az nem gondolati téma, az ábránd. — Téged nem erdekeinek a nők? — De igen. Csak egy nőt nem lehet megtervezni. — Ez igaz. — Majd ha meglesz a ház, leez bele feleség is... Azért a Lukács egy nagy mar­ha. Én meg ábrándozom, az igaz. Nem tudok koncentrálni. Meny­nyivel szebb lett volna, ha szé­pen végiggondolom, hogy milyen és hányféle fegyverzetű ör veit eddig a történelemben. A római őr ... Mire gondolt a római őr a hír­telen hűvösödő, csillagos medi­terrán éjszakában? Katonáskodni is a rómaiak tanították meg a világot. A fegyverforgatáshoz többé-kevésbé minden nép értett, de ez úgyszólván lényegtelen. A hadsereg erejét a szervezettség adja, és a szervezés római talál­mány. No, jó, hát bölcseletből ennyi elég. — Alszol, Lidikém? Ülnék az ágya szélén és simo­gatnám. Azt sem tudom, milyen ágyon alszik. És miben? Hálóingben vagy pizsamában? Hálóing! Pizsama! A melle* A dereka! A hasa! Allj! Képzelet állj! Gyázz! Az istenit neki. No. holnap a sport­foglalkozáson meghajtom magam. Mégiscsak disznóság, hogy foly­ton ezen jár az eszem. Na, jön a felvezető. Haljonx Most váltják Rappait. Éjszaka, már többet nem kerül rásn sor. Lidi alszik. Vajon tudja, hogy saereéem? Ha kapok kimenőt. Ha < pok kimenőt, nem járok vele. Legfeljebb gondolatban. No, gye­re. karolj belém Lidi. Volt szomszédom, Kalocsai, gondos takarékoskodás után két­szobás házat építtetett, félórá­nyira a várostól. Ide utaztam ki házavatásra. A kapunál zománc­tábla ijesztett meg: „VIGYÁZAT! HARAPÓS KU­TYA!" A táblám egy vkaarftó eb raj­za ta látható volt Csengettem, mire hánnan jók­bek a kapahoz: Kalocsaiék és a harapós kutya. A megnyugtatott: — Ne félj, rap! Horváth Dezső Sziluett Valóban nem harapott, eeak megnyalta mindkét kezem. — Még csak nem is ugat' — panaszkodott Kalocsai. — Leg­alább csaholna, ha idegen jön. Azért vettük, hogy távollétünk­ben őrizze a házat. Ha valaki betörést tervezne és először te­repiszemlét tartana, rögtön meg­állapítaná, hogy a zománctábla csal, a kutytt jámbor, mint egy borjú. Látogatásom ideje alatt: a ktt­tya a lábam előtt hevert, s né­ha odaadó szeretettel uáiaál a szemembe. Búcsúzáskor azt liiniii aiüttis Kalocsainak, hogy Krumplit adja oda néhány hétre egy kutya­idomí tónak. — Már holnap elviszem! Két héttel később találkoztam Kalocsaival. ., — Mi van a kutyával? Legyintett: — Az idomító visszaadta. Nem jutott vele semmire. Ha valaki bottal' tamad a kutyára, körül­rajongja az illetőt. Az idomító harminc éve foglalkozik kutyák­kal. de ilyet még nem látott... Tegnap aztán újra kiutaztam hozzájuk. A figyelmeztető tábla a helyén volt. Krumpli helyett azonban egy vad kutya morgott reám ingerülten. — Az új kutyánk — mutatta be Kalocsai. — És mi lett Krumplival"? — Rossz útra tért... Egy be­törőhöz szegődött... Előbb azon­ban gyakorlatban bizonyította be, hogy mégis házőrző eb a javából! Képzeld, egy este ha­zajövünk és Krumpli nincs se­hol . .. Végigcserkésztük a kör­nyéket, hiába ... Késő este csen­gett a telefon és valaki közölte velünk, hogy ne aggódjunk a ku­tyáért, jó helyen van Megkér­deztem, ki beszél? Erre a tele­fonáló azt felelte, hogy délután nálunk járt, álkulccsal behatolt hozzánk, lévén ez a szakmája, de ne ijedjünk meg, nem vitt el semmit A kutya addig-addig hí­zelgett neki, amíg a fehérnemű helyett inkább az ebet vitte el... Aztán arra kért minket hogy mondjuk meg a kutya ne­vét végül a lelkünkre kötöt­te: ha egyszer — ugye, sose le­het tudni — a rendőrség kivon­ná őt a forgalomból, akkor fo­gadjuk vissza Krumplit megbo­csátó szeretettel. Ügy látszik, ez bekövetkezett mert a kutya e sorok Írásakor már visszatért Kalocsaiékhoz. _ MM László

Next

/
Thumbnails
Contents