Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-20 / 144. szám

2 VASARNAP, Mit. 1ÜNTÜS 30. v . Külpolitikai REFLEKTOR A Német Szocialista Egységpárt VIII. kongresszusának nemzetközi jelentőségét példázza — egyebek között — az is, hogy a héten az USA-ban tartózkodó Willy Brandt nyu­gatnémet kancellár Washingtonban, majd New York-ban ismételten kijelentette, hogy figyelemmel kiséri a kongresz­szust, Erich Honecker beszámolóját és azt Bonn tanulmá­nyozni fogja. Vagyis a kapitalista Németországnak „oda kell figyelnie" mi történik a szocialista Németországban. Igen nagy jelentőséget tulajdonított azoknak a Nyugat-Berlinre vonatkozó kijelentéseknek, amelyeket Brezsnyev az NSZEP kongresszusán mondott beszédében tett. E javaslatok lehe­tővé teszik, hogy előrehaladást érjünk el a nyugat-berlini problémáról folytatott tárgyaláson — hangsúlyozta Brandt, de ismét hangot adott annak a véleményének, hogy szoros kapcsolat van a nyugat-berlini probléma kielégítő megol­dása és a múlt évben kötött nyugatnémet—szovjet szer­ződős ratifikálása között. A francia baloldal — ós a* olasz jobboldal Egy pozitív és egy negatív európai esemény érdemel ki­emeiest az elmúlt hét megnyilvánulásai közül. A Francia Szocialista Párt újjáalakult, baloldali tömö­rülések csatlakozása nyomán s a kongresszuson megválasz­tott 81 tagú igazgató bizottság az ismert politikust, Fran­cois Mitterrandot választotta meg a párt új első titkárának. A francia sajtó kommentárjaiban hangsúlyozza, Mitterand­nak sikerült ugyan rohammal elfoglalnia a „szocialista fel­legvárat", de helyzete nem lesz könnyű, mert Savary és hí­vei gyanakvóan figyelik majd tevékenységét és ugyanakkor az ót támogató koalíció korántsem egységes. Nehéz elkép­zelni, hogyan tudja majd közös nevezőre hozni, főleg a kom­munistákkal való együttműködés kérdésben, a jobboldali Defferre és Mauroy és a baloldali Chevenement nézeteit. Az FKP Politikai Bizottsága nyilatkozatot adott ki, mely a Szocialista Párt kongresszusával kapcsolatban töb­bek között megállapítja: pozitív tényként értékelendő, hogy a kongresszuson a delegátusok hatalmas többsége állást foglalt a demokráciáért és a szocializmusért a kommunis­tákkal vállvetve folytatandó harc mellett, s kizárt minden kompromisszumot a kapitalizmus reprezentatív erejével. Ez egy lépés előre a baloldal egysége felé. Ami a negatív jelenséget illeti: az olasz tartományi tanácsi választásokon a baloldal ugyan megtartotta pozíció­ját, azonban lényeges jobbratolódás következett be. Sok vá­lasztó elpártolt a kereszténydemokratáktól és a liberálisok­tól, s az újfasisztákra, valamint a szociáldemokratákra, azaz a jobboldali pártokra adta szavazatait. Komoly figyelmeztető jelként értékelhető az újfasiszta párt szavazatnyeresége. Ezért a helyzetért — miként az Olasz Kommunista Párt vezetői is hangsúlyozzák — a leg­súlyosabb felelősség a Kereszténydemokrata Párt jelenlegi vezetőit terheli. A kereszténydemokrata vezetés és a kor­mány gyengeséget és felelőtlen elnézést tanúsított a jobb­oldali megmozdulások szervezőivel szemben az elmúlt hó­napokban Reggio Calabriában és Aquilában. A fasiszta tüntetések és provokációk szervezői büntetlenek maradtak, emiatt jobboldali veszély van kibontakozóban. A kommu­nista párt azonban jelenleg képes arra, hogy a kalandor fenyegetéseket visszaverje, éppen ezért kemény politikai harc időszaka következik Olaszországban. Johnson hazugságainak amerikai leleplezése A New York Times által kivonatosan közölt amerikai titkos okmányok a vietnami háborúról nagy világvisszhan­got váltottak ki. Maga a cenzúra villámgyors bevezetése megmutatja, hogy milyen fájdalmasan érinti a hatalmon lévő elitet a Pentagon dokumentumainak nyilvánosságra hozása. Ennek az éles reagálásnak az oka azonban távolról sem abban ke­resendő, hogy a New York Times bizonyos államtitkokat és katonai titkokat hozott nyilvánosságra. A „főtitok" ami benne van a Pentagon dokumentumaiban az, hogy az ame­rikaiak milliói előtt eltitkolták: előre megfontolt szándék­kal készítették elő a délkelet-ázsiai „szakaszos" fegyveres beavatkozás tervét. A New York Times ellen indított bírósági eljárást a helybeli kommentárok úgy tekintik, mint a militarista ko­rok törekvését „nagy becsapási hadművelet" folytatására. Viszont a Washington Post is megkezdte a titkos doku­mentumok közlését, azok készítőinek ivevét, jelenlegi be­osztását is ismertetve. A két neves újság szerkesztőinek az az elhatározása, hogy nyilvánosságra hozza a titkos okmányokat, amelyek csak egy szűk kör számára voltak ismeretesek, az ame­rikai nep lelkiismereti bátorságának megnyilvánulása. Az elkövetkező időszak mutatja meg, vajon ez az esemény befolyásolja-e majd a mostani USA-politikának az irányi­tásat. Hiszen tulajdonképpen a jelenlegi kormányt osto­rozza a Johnson-kormány hazugságainak feltárásával. Mert, ha akkor hazudtak — feltételezhető, hogy most is... Markovit* Tibor Az arab föderáció előkészületei Riad utazása — Fejszál Kairóban 0 Kairó (MTI) Fontos szakaszhoz érkez­tek az arab köztársaságok szövetsége alkotmányterve­zetének előkészületei. A tri­poli chartához tartozó or­szágok eddig külön-külön tanulmányozták, mostantól fogva pedig közösen vitatják meg, milyen legyen az el-' jövendő államszövetség al- ; kotmánya. Az álláspontok egyeztető- : sét magas szintű delegációk j végzik majd vasarnaptól kezdve. Az EAK küldöttsé­gét iá Safei alelnök, Lábiáét Dzsallud miniszterelnök-he­lyettes, Szíriáét Ajubi alel­nök vezeti. Szudán — amely minit ismeretes, egy későbbi időpontban óhajt csatlakoz­ni a föderációhoz — forra­dalmi tanácsának Kairóban időző tagja, Abdul Kasszem Hasem őrnagy által képvi­selteti magát. Az alkotmánytervezetet az államfőknek kell jóváhagy­ni. A végleges döntést nép­szavazás mondja ki. Közzétették, hogy Mah­mud Riad egyiptomi minisz­terelnök-helyettes, külügy­miniszter június 29-én Moszkváiba utazik. Riad és szovjet kollégája. Andrej Gramiko kicserélik a szov­jet—egyiptomi barátsági és együttműködési szerződés ratifikációs okmányait, majd a két külügyminiszter do­kumentumot ír alá a szer­ződés hatályba lépéséről. Szombaton nyolcnapos hivatalos látogatásra Kairó­ba érkezett Fejszál, Szaúd­Arábia uralkodója. A ki­rálynak ez az első találkozó­ja Anvar Szadat elnökkel, amióta Szadat hivatalába lépett. A hivatalos tilkok kiáradása Hanoi többet tudott, mint az amerikai közvélemény Feszült a helyzet Bolíviában 0 La Paz (AFP) A különböző robbanások és szabotázsakciók nyomában rendkívüli feszült a hely­zet Bolíviában, különösen a fővárosban. A Bolíviai Szakszervezeti Szövetség és különböző tö­megszervezetek felhívást ad­tak ki, amely felszólítja a lakosságot: ha kell, száll­jon fegyveresen is szembe a fasiszta államcsíny-kísérlet­tel, amellyel egyesek meg akarják akadályozni június 21-én a népi nemzetgyűlés beiktatását. A belügyminiszter nyilat­kozott, hogy a kormány a munkásosztályra kíván tá­maszkodni és segítségével hatékony intézkedéseket tesz az összeesküvők ártalmat­lanná tételére. Az előzőekhez hasonló rendszerben (vállalati költségen) rövidített TEHERGÉPJÁRMŰ-VEZETŐI TANFOLYAMOT SZERVEZÜNK SZEGEDEN. A személy és tehergépjármű-vezetői engedély meg­szerzését és a tanfolyam idejére fizetést biztosítunk. Jelentkezés: VOLÁN 10. sz. VALLALAT. SZEGED, Bakay N. u. 48.. I. em. 17.1 VÁSÁRHELY. Lenin u. 33.; SZENTES, MAKO. CSONGRÁDI főnökség; KISTELEK: kirendeltség. xS 205 239 Varsó Országos tanácskozást rendeztek Varsóban több mint 500 párt és gazdasági aktivista, részvételével, az 1975-ig terjedő lengyel be­ruházási és építési program­ról. A konferencián jelen volt és felszólalt Edward Gierek, a LEMP KB első titkára. A tanácskozás köz­ponti beszámolóját „A be­ruházások és az építőipar távlati kérdései" címmel Piotr Jaroszewicz miniszter­elnök tartotta. Rawalpindi Jahja Khan pakisztáni el­nök ismét biztosította az indiai menekülttáborokban élő kelet-pakisztániakat, hogy nyugodtan hazatérhet­nek. Mint mondotta, minden hazatérőt „tejes védelemben részesítenek és Pakisztán egyenjogú állampolgárának tekintik.". Párizs Folytatódik a részleges vasutassztrájk Franciaor­szágban, miután a szakszer­vezetek és az államvasutak igazgatósága közötti tárgya­lásokon még mindig nem sikerült megegyezésre jutni. Bonn Witly Brandt kancellár szombat reggel visszaérke­zett az Egyesült Államok­ból Bonnba. A repülőtéren a várakozó újságírók előtt „fontosnak és hasznosnak" nevezte amerikai látogatá­sát. A legfontosabb eredmé­nye — mondotta —, hogy Bonn külpolitikája beleil­leszkedik a viágpolitika je­lenlegi irányzatába s ezt meg lehetett állapítani Wa­shingtonban és New York­ban. Varsó Kéthetes latin-amerikai látogatókörútjáról visszaér­kezett Varsóba Józef Wi­niewicz lengyel külügymi­niszter-helyettes. A venezu­elai, perui, limai és kubai fővárosban konzultatív jel­legű megbeszélést folytatott. Peking A Nicolae Ceausescu ve­zette román párt- és kor­mányküldöttség a Vietna­mi Demokratikus Köztársa­ságban tett látogatásának befejezése után szombaton, úton Ulan 'Bátor felé meg­szakította útját Pekingben. Ceausescut a pekingi repü­lőtéren Csou En-laj minisz­terelnök, valamint több más kjnai hivatalos személyiség fogadta. Athén Xantopulosz-Palamasz gö­rög ügyvezető külügymi­niszter szombati sajtóérte­kezletén bejelentette, hogy június végén hivatalos láto­gatást tesz Szófiában, szep­temberben pedig Belgrádba látogat. Az ügyvezető kül­ügyminiszter közölte azt is, hogy Szpirosz Zappasz ke­reskedelemügyi miniszter Bukarestbe látogat, ahol e hónap végén megállapodást ír alá egy görög—román kormányközi bizottság felál­lításáról. Algír Ben Bella volt algériai ál­lamfő, aki jelenleg háziőri­zetben van, május 28-án há­zasságot kötött egy 28 éves algériai újságírónővel — kö­zötte szombaton Ben Bella egyik hozzátartozója. London Harold Wilson, az Angol Munkáspárt vezetője szom­baton egy politikai gyűlésen felszólította Heath minisz­terelnököt, hogy rendezzen általános választást. Wilson azzal vádolta a kormányt, hogy félrevezette az angol népet, nem váltotta valóra választási ígéreteit. 0 Washington (MTI) A Nixon-kormány szom­baton folytatta erőfeszítéseit, hogy elreteszelje a hivatalos titkok kiáradását, ami már nemcsak a vietnami hábo­rú okai köré emelt „ha­zugsagtöltést" szakította át, J| hanem alapjaiban mossa alá ' a bizalmat az amerikai kor­mányzati rendszer iránt. A kormány kérésének helyt adva, a szövetségi fel­lebbviteli bíróság szombat­ra virradóra ideiglenes ha­tállyal megtiltotta a Wa­shinton Post — mint teg­nap közöltük — pénteken kezdett cikksorozatának folytatását. Mindazonáltal a Washing­ton Post szombati száma a „bombázási szünetek" hátte­rét feltáró részletekkel ke­rült utcára, mivel előzőleg a szövetségi bíróság nem lá­tott törvényes jogalapot a cikksorozat betiltására, s a fellebbviteli bíróság tiltó rendelkezése már a lap ut­cára kerülése után érkezett a Washington Post szerkesz­tőségébe. A New York-i szövetségi bíróság előtt folytatódott az USA contra New York Times per tárgyalása arról, hogy feloldják-e vagy vég­legessé tegyék a lap Penta­gon-dokumentum sorozatára kimondott ideiglenes tilal­mat. A New York Times szom­bati jelentése szerint Her­bert Klein, a Fehér Ház tá­jékoztatási hivatalának fő­nöke a kormányhoz közelál­ló újságírók válogatott cso­portja előtt bizalmasan ki­fejtette: Nixon elnököt min­denekfelett az qggasztja, hogy a régebbi Pentagon­dokumentumok publikálása precedenst teremthet „titkos okiratok jövőbeni feltárásá­ra is". A Washington Post egyébként emlékeztet a VDK kormányának: 1965. július 10-én kiadott Fehér Könyvére Ez a dokumen­tum — írja a 1»P — megle­pő pontossággal ismertette a Fehér Ház és a Pentagon titkos terveit és „a napvi­lágra került bizonyítékok fé­nyénél elmondható, hogy Hanoi valószínűleg sokkal többet tudott minderről, mint az amerikai közvélemény". 0 New York (MTI) Murray Gurfein szövetsé­gi kerületi bíró szombaton úgy döntött, hogy bizonyta­lan időre meghosszabbítja azt az ideiglenes rendel­kezést, amely a New York Times-nak megtiltja a Pen­tagon titkos dokumentumai­ról szóló cikksorozat utolso két részének közzétételét. Egyidejűleg azonban vissza­utasította az igazságügyi mi­nisztérium arra vonatkozó kérését, hogy véglegesen tiltsa meg a titko6 doku­mentumokról szóló cikkek kiadását. A kormány felleb­bezésének helyt adott. Tizenhét oldalon megfo­galmazott véleményezésében Gurfein kifejtette: nem tart­ja valószínűnek, hogy a kor­mány be tudná bizonyítani a New York Times rossz­hiszeműségét Nem az az eset forog fenn, hogy fontos titkokat akartak volna ki­szolgáltatni külföldi kor­mány javára, vagy az Egye­sült Államok kárára — mu­tatott rá a szövetségi kerü­leti bíró. Ma nyílik Ujabb indokínai értekezlet 0 Osló (MTI) Oslóban, a NATO egyik tagországának, Norvégiának a fővárosában ma, vasárnap kezdi meg munkáját az Egyesült Államok Indokiná­ban elkövetett háborús bűn­tetteit kivizsgáló nemzetkö­zi bizottság második ülés­szaka. Az ünnepélyes meg­nyitó ülés vasárnap délután lesz. A nemzetközi bizottság az 1967. július 6—9-én, Stock­holmban tartott Vietnam-ér­tekezlet határozata értelmé­ben alakult meg. Mintegy 120 küldött — köztük nemzetközi tekin­télynek örvendő tudósok, politikusok, békeharcosok éa közéleti személyiségek — je­lezte részvételét a világ kü­lönböző országaiból, szocia­lista és tőkés államokból egyaránt. Jól értesült körök szerint igen érdekesnek ígérkezik az Indokínában harcolt ame­rikai katonák tanúvallomá­sa is. Hétfőn afrikai csúcs­találkozó 0 Addisz Abcba UPI, Reuter) Az Afrikai Egységszerve­ze miniszteri tanácsa szom­baton három határozati ja­vaslatot fogadott el, ame­(AFP, át és Nyugat-Németországot — az apartheid, illetve a gyarmati rendszerek támo­gatása kapcsán, E határozati javaslatokat , . 1 •• 1 , ra- rarara jóváhagyás céljából az af­lyek kozul kettő elítél tobb „... ,„ ... ... , ... nvueati nrxváunt _ rikai államfok .lövő heten nyugati országot — így az Egyesült Államokat, Fran eiaországot, Nagy-Britanni A MAKÖI KERESKEDELMI SZAKKÖZÉP­ISKOLA LEVELEZŐ TAGOZATÁN I. évfolyam indul 1971 szeptemberében. Jelentkezhetnek és felvehetők azok, akik általános iskolai (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és munkaadói javaslattal rendelkeznek. Az iskola érettségi bizonyítványt ad, amely középfokú áruforgalmi és gazdálkodási munkakörök betöltésére jogosít, és lehetőséget ad felsőfokú továbbtanulásra. A jelentkezési lapokat július l-ig kell beküldeni az is­kola igazgatóságához (Vásárhelyi Kálmán u. 6.). M 264 695 összeülő csúcsértekezlete elé terjesztik. Az apartheidről szóló ha­tározati javaslat szerint az AESZ elutasítja és elítéli a dél-afrikai hatóságok csa­lárd propagandáját és mes­terkedéseit, amelyeknek célja az úgynevezett pár­beszéd kierőszakolása. Egyes államfők minden bi­zonnyal belpolitikai problé­mák, mások pedig az AESZ­el, illetve egyes tagállamok­kal fennálló nehézségeik mi­att maradnak távol a jú­nius 21-én kezdődő csúcs­értekezlettől.

Next

/
Thumbnails
Contents