Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-19 / 143. szám

2 SZOMBAT, 197J. JÜMTJS 19'. Willi Stoph beszámolója az ötéves terv irányelveiről Orion obszervatórium a Szaljuton # Berlin (MTI) Az NSZEP VIII. koagresz, szusa pénteken délelőtt foly­tatta tanácskozását. A napi­renden az 1971—75. évekre szóló ötéves terv irányelvei­nek ismertetése szerepelt. A referátumokat Willi Stoph, az NDK minisztertanácsának elnöke tartotta. Kiemelte, hogy az NDK elmúlt eszten­dőben elért eredményei, el­képzelhetetlenek lettek vol­na az NSZEP és az SZKP szoros együttműködése nél­kül. Megemlékezett a Német Szocialista Egységpárt és a tCSbi testvérpárt szívélyes kapcsolatairól is. Hangsúlyozta, trogy aa NDK az ötéves terv megva­lósításánál a lenini alapelvek alkotó felhasználásával, to­vábbra is a munkásosztály es szövetségesei hatalmát ál­lítja tevékenysége közép­pontjába és fejleszteni fogja a szoci­alista dejnokráciát. Megemlékezett arról, hogy az 1966—70-es ötéves terv időszakában a nemzeti jö­vedelem az 1965 évi 84 mil­liárdról 1970-re 108 milliárd márkára növekedett. A nem­zeti jövedelem átlagos nö­vekedése ebben az időszak­ban évi 5,2 százalékot tett ld, s lényegesen meghaladta az 1961—65. években mutat­kozó 3,5 százalékos évi átla­got Elmondotta a továbbiak­ban, hogy 1966 és 1970 kö­zött összesen 135 milliárd márkát fordítottak beruhá­zásra, ami 52 százaiéitkai haladja meg a megelőző öt évben eszközölt beruházá­sok összegét. Az ötéves terv­ben az építőipar teljesítmé­nye 48 százalékkal növeke­dett.. Az 1970-ben egyetlen év -alatt eszjcözaolt beruházá­sok összege annyi volt, mint amennyit 1951. és 1955 között összesen, fordítottak beruhá­zásokra. A7. 1971—75-ös ötéves tervben, a nemzeti jövedelem 26— 28 százalékos növelését tervezik. Az ipari termelés 34—36 szá­zalékkal, a munka termelé­kenysége az iparban 35—37 százalékkal növekszik a terv szerint. WilH Stoph az ötéves terv A Délmagyarországl Epftö Vállalat kellő számú Jelent­kezés esetén szakmunkás­képző tanfolyamot indít BPÜLETBÜMOLO (hidegI, ACfc-ÁLLVÁNYOZÓ szakmákban. A tanfolyam ldótartaiTia 13 hónap. Bére­zés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés sze­melye.-.en vagy Írásban a vállalat személyzeti éa ok­tatási osztályán, Szeged, Bocskai u. 10., L emelet 6. (DELEP) HK. 429 fő feladataként jelölte meg az életszínvonal és a kul­turális színvonal emelését. A legfontosabb termelési feladatokról szólva Willi Stoph felhívta a figyelmét az energetikai alapok kiépítésé­nek szükségességére, to­vábbá a nyersanyagok és ipari alapanyagok termelésé­nek növelésére. Hozzátette, hogy a beruházási és kuta­tási potenciál jelentős részét a nyersanyagok önerőből történő termelésnövelésére fordítják majd. Az ország saját erőfeszítései mellett hangsúlyozta — a nyers­anyagszükséglet legnagyobb részét a Szovjetunióból és más szocialista országokból hozzák be. A mezőgazdaság fejlődé­sét egyre inkább a terme­lés ipari jellegű formái­nak a bevezetése fogja meghatározni — mondatta és hozzátette, hogy a növény- és adatgaz­dái kodás ban az új termelési eszközök ésszerű bevezeté­sével kell tervszerűen előse­gíteni a vázolt folyamatot az ötéves terv irőszakában. A szónok megállapítot­ta, hogy az 1971—75 évekre szóló ötéves tervek koordi­nálásával, a Szovjetunióval és más szocialista országokkal megkötött hosszú lejáratú szerződésekkel, a két és többoldalú együttműködésre vonatkozó egyezményekkel, az NDK gazdasága szilárd és folyamatos fejlődésének fontos alapjai teremtődnek meg. Kiemlte. hogy 1975-ig jelentős mértékben emelke­dik az NDK árucsere-forgal­ina a szocialista országokkal. A tőkés ipari országokkal, igy az NSZK-val is, az egyenjogúság alapján kíván­ják továbbfejleszteni a kül­kereskedelmi kapcsolatokat. WilH Stóph hasznosnak és előnyösnek minősítette, hogy számos fejlett tőkésország több évre szülő kereskedelmi megállapodást kötött az NDK-vai. Hozzátette, hogy az áUarni kapcsolatok nor­malizálása az NDK és az érintett országok között, je­lentősen elősegítené gazda­sági együttműködésüket. A lakosság életszínvona­lának emelésére kitérve az elkövetkező évekre az atlagbérek emelését és bi­zonyos bérpolitikai intéz­kedéseket jelentett be. A nemzeti jövedelem emel­kedése lehetőséget ad a bé­rek és nyugdijak emelésére, s aláhúzta, hogy a párt a jö­vőben is változatlan szin­ten akarja tartani a fogyasz­tási cikkek fogyasztói árait. WiUi Stoph nagy tetszéssel fogadott beszámolóját kö­vetően megkezdődött az ötéves terv irányelveinek vitája. 0 Moszkva (TASZSZ) A Szaljut, ember irányí­totta orbitális űrállomás pénteken magyar idő szerint 12.30 órakor befejezte 182-lk fordulatát a Epld körül. Az újabb munkanap prog­ramjának végrehajtása so­rán megkezdődtek a kísérle­tek az űrállomás fedélzetén elhelyezett Orion nevű or­bitális asztrofizikai obszer­vatórium segítségével. A kí­sérletek folyamán egyebek közt megvizsgálják egyes csillagok színképjellemzőit a rövidhullámú' sugárzás tarto­R hdi IOT ELEX Párizs A Nation a New York Ti­mes leleplezéseivel kapcso­latban félveti a kérdést, va­jon a titkos okmányok ügye meggyőzi-e Washingtont, hogy véget kell vetni a hasz­talan vietnami háborúnak. A New York Times lelep­lezései mindenesetre gya­nússá teszik majd a kor­mánynak Vietnammal kap­csolatos minden újabb ígér­getését, és a belefáradt ame­rikaiak előtt még jobban rá­világítanak mindarra, ami ebben a konfliktusban gyű­löletes és teljesen felesleges egy olyan nagy ország, mint az Egyesült Államok presz­tízse szempontjából. Saigon A „Felszabadulás" rádió péntek reggel jelszavakat sugárzott a közelgő dél-viet­nami választásokkal kapcso­latban, s felkérte a városi és a vidéki lakosságot, hogy ne legyen közömbös és mér­jen politikai vereséget Thieu bábelnök rendszerére. Phnom Penh Kambodzsában pénteken a szabadságharcosok több he­lyen intéztek heves támadá­sokat a Phnom Penh-i báb­kormány haderői ellen: Srang varos közelében, Tran Kimar mellett. A szabadság­harcosok ellen amerikai su­gárhajtású gépeket vetettek be. London Edward Heath, brit mi­niszterelnök fogadta Mihail Szmirnovszkijt, a Szovjet­unió londoni nagykövetét Megbeszélésük 20 percig tar­tott. A találkozót a szovjet diplomata kérte. Santiago A chilei kormány államo­sítani készül, az országban működő összes idegen ban­kokat Washington Szvaran Szingh indiai kül­ügyminiszter, a washingtoni országos sajtóklubban beszé­det mondott, melyben fel­hívta a nagyhatalmak figyel­mét „a pakisztáni kormány magatartása miatt kialakult rendkívül veszélyes helyzet­re". Indítványozta, hogy a menekült-táborokban szer­vezzék meg a menekültek önkormányzatát az ENSZ felügyelete alatt. Szingh már tárgyalt Ni­xonnal és Rogers külügymi­niszterrel. manyában, amit a földi ku­tatásokkal nem lehet elvé­gezni. Az obszervatórium rend­szereinek komplex ellenőr­zése után Viktor Pacajev kutatómérnök a program­nak megfelelően megkereste a kutatásra kiválasztott csil­lagot, ráállftotta az obszer­vatórium műszereit, ame­lyek a megadott időszak alatt vizsgálták a csiUagot. Eközben elemezték a csil­lag színképét Az Orion obszervatórium­mal végzett első kísérletek igazolták, hogy helyes alap­elvek szerint dolgozták ki azt az orbitális asztrofizikai obszervatóriumot, amely a nyílt világűr körülményei között működik, és az űrál­lomás belsejében tartózkodó kozmonauta irányítja. Az űrhajósok televíziós riportot közvetítettek a Földre. A riportban ismer­tették az űrállomás fedél­zetén szerzett megfigyelései­ket ós kutatásaikat, amelyek során a népgazdaság céljai érdekében vizsgálták a föld­felszínt. A Szaljut orbitális űrál­lomás. személyzetének köz­érzete jó — Georgij Dobro­volszkij,- Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev folytatja a repülési program teljesí­tését. . . Rogersf három nom A Washington Post is 0 Washington (UPI, AP) A New York Times pén­teki számában újabb lelep­Penteken délelőtt egy Jezést jjözolt, A lap értesü­masik tekintélyes amerikai lcse szerint a vietnami há­napilap, a Washington Post borúval foglalkozó anvago­is megkezdte a titkos Pen- Jcat 36 magas ranglj katonai tagon-dokumeiilumok közzé- és polgári személy Állította tételét, amelyek ügyében össze, akiket annak idején kedd ota folyik eljárás a a kormány arról biztosított, kormány nyoniasara, a New hogy llevüket titpkban tárt­York .Times című " napilap ja A dokumentumok szer­eltén. ' ' " A' A Washington Post cikke, amely minden valószínűség szerint egy cikksorozat első része, kétségtelenül ugyan­azon forrásra támaszkodik, mint a New York Times kedden betiltott cikksoroza­ta. A New York Times ügy­véded pénteken a Washing­ton Post cikkére hivatkozva követelték,' hogy hatálytala­nítsák azt a keddi döntést, amelynek értelmében a lap szambát délig nem folytat­hatjá a vietnámi háborúra vonatkozó titkos dok-umen- ' tumok további közlését. zőit á lap jórészt Félsorolja. 0 Kairó (MTI) A közel-keleti Rogers­körüttaJ foglalkozó egyipto­mi kommentárok alaphang­ja kezdetben a csalódottság, volt, ezt később — az ame­rikai politika szándékainak fokozatos felismerése mel­lett és Rogers nyilatkozatai' nyomán — a bírálat és a határozott elutasítás hangja, váltotta fel. Ebben a te­kintetben talán maga Riad külügyminiszter ment a leg-* messzebbre, akinek, a Le. Monde-ban megjelent inter­júját vezető helyen ismer­teti a pénteki egyiptomi saj­tó. Riad kemény hangvételű nyilatkozatából az alábbia­kat emelik ki Kairóban: — Rogers egyszerűen megpróbálta becsapni Egyiptomot — küldetése propagandatrükk volt a tűz­szünet meghosszabbítása ér­dekében. 4 — Rogers egyiptomi tár­gyalásainak mottója a „há­rom nem" volt: Amerika nem gyakorol nyomást Izra­elre; nem szünteti meg a Tel Avivnak nyújtott ka­tonai és politikai támogatást; nem pártolja a négy. nagyhatalom kényszerítő ak­cióját Izraellel szemben. 0 Tel Aviv (UPI) Izrael megítélése szerint jelenleg nincs kilátás a Szu­ezi-csatcma újbóli megnyi­tásával kapcsolatos ideigle­nes megegyezésre — közölte Mose Dajan izraeli hadügy­miniszter a Maariv Tel Aviv-i lapnak adott nyilat­kozatában. „Ha az EAK álláspontjá­ban nem következik be vál­tozás, attól tartok, hogy a háború ismét kirobban" — mondotta. Hozzátette azt is, hogy a közel-keleti konflik­tus megoldásának kulcsát az Egyesült Államok tartja ke­zében. .. — Barzel kancellár­jelöltségre pályázik 0 Bonn (MTI) Kiesinger, aki 1967' óta el­nöke a CDU-nak, mindén valószínűség szerint nem pá­lyázik ismét erre a pozíció­ra. Ez vált ismeretessé a CDU elnökségének bizalmas üléae után. Az elnökségi ülésen vi­szont Rainer Barzel bejelen­tette igényét a CDU-nak mindhárom vezető pozíció­jára: a pá.rtelnökségre, a kancellárjelöltsógre és a parlamenti frakció elnöki tisztségére. Elcserélnénk EIN típ. 509-as, Jő állapot­ban levő raEtergapadunkat hasonló állapotú 1500—2<XW­es esztergapadra. Patyolat Vállalat. Fonógyári út 4. xS. 269 400 A SZATYMAZI ÁFÉSZ TÜZEP-TELEPEN nagy mennyiségben kap­ható bárdolt fa, fnnyófdrészára, görabrud. mész, bányakavics, cement, bitumen, hajópad­ló, cserép és sárléc, ffnűlcövezéshez mészkőőrle­mény, víkendház (OTP-re ls), ajtó, ablak, mozaiklap, oaillag- és dobozmintás. Érdeklődni: Szatymaz, Jó­zsef A. u. 3. Telefon 14-es. Pá rtsze rv ezetei n k a reform sikeréért A MEZŐGAZDASÁGBAN DOLGOZÖK SZÁMÁRA szakmai képesítést ad és érettségi bizonyítványt nyújt a szakközépiskolai lovelezö oktatás Jelentkezni lehet a Növénytermesztő és Állattenyésztő .Szakközépiskolában, Vásárhelyén, Lenin ü. 15. Irta:dr. Varga Dezső Az MSZMP Központi Bizottsaga 1966 májusi ülésén gazdaságirányítá­si rendszerünk alapvető reformjának bevezetését határozta el. Megfelelő előkészítés után a bevezetésre a ha­tározatot követő két év múlva. 1968. január 1-től került sor. Az előkészítés időszakában és a bevezetést követően pártszervezeteink sokoldalú politikai tevékenységet kellett kifejteni. A cél egyrészt, a változtatás . szükségességé­nek elfogadtatása, a reform alapelvei­nek megismertetése és a káderek fel­készítése volt az új körülményekre: A bevezetés után pedig a reform zök­kenőmentes működésének, érvényre jutásának elősegítése. Mozgósítani kel­lett azokat, akikre a reform gyakor­lati végrehajtása várt. Pártszervezeteinknek a reform alapelveinek ismertetése során sok közgazdasági fogalmat kel­lett tisztázni, megértetni, el­fogadtatni. A nyereség — mint kategó­ria — szocialista viszonyok között — legalábbis addig szerzett marxista ismeretek birtokában — idegenül hangzott. Sok-sok vitában az érvek sokaságával kellett bebizonyítani, hogy nem hasonlítható össze semmi­lyen vonatkozásában a tőkés terme­les során- keletkezett es elsajátításra kerülő .értéktöbblettel. Sokoldalúan kellett megmagyarázni és elfogadtat­ni, hogy a társadalmi többlettermék egy részét fejezi ki és felhasználása össztársadalmi érdek alapján valósul meg. A reform elveinek megfelelően ki­fejezésre jutott, hogy a jövőben a vál­lalatok jó vagy rossz működése meg­ítélésének alapja :a realizált vállalati nyereseg nagysága, a megelőző idő­szak sok-sok termelési mutatójával szemben. Pártszervezeteinknek be kellett bizonyítani, hogy a nyereség alakulására az adott vállalatnál folyó összes gazdasági tevékenység hatással van, benne összegeződik. Tükrözi a gazdálkodás színvonalát, a termelő­munka hatékonyságának változását, a racionális gazdálkodást, a termelésnek a piaci hatásokhoz, a társadalmi igé­nyekhez vaió alkalmazkodását. Ez ma már természetesnek tűnik előttünk és általánosan elfogadott. A vállalati tevékenység nyereség­centrikussága körüli Vita másik lénye­ges gondolatköre az volt, hogy a nye­reség mennyiben tudja összehangolni az egyéni, a gyári kollektíva és a tár­sadalom érdekeit. Az elmúlt három év gyakorlata- igazolta e vonatkozás­ban is.a reform elvett. A vállalati nye­reség atapj'a a személyi jövedelmeit növekedésének, nagyságának, forrás* az adott vállalat műszaki-technológiai fejlődésének, a munkahelyi körülmé­nyek javításának, s mivel a nyereség egy része az állami költségvetésbe jut, újraelosztása és felhasználása a társadalom érdekében történik. A hár­mas funkció nem mentes az ellent­mondásoktól, de fejlődésünk jelenlegi szakaszában eleget tesz és megoldja a hármas érdek összehangolását. A leg­utóbbi időben folyt termelési értekez­letek, a kollektív szerződések megkö­tése kapcsán folytatott sokoldalú ta­nácskozások mind azt bizonyítják, hogy nemcsak a párttagság, hanem a dolgozók széles rétegei is felismer­ték a vállalati nyereség funkcióját éa jelentőségét. A bevezetést előkészítő időszakban pártszervezeteinknek választ kellett adni sok jóindulatú, szocialista építő­munkánk eddigi eredményeit féltő, kételkedő és helyenként rosszindulatú félremagyarázó számára is. Voltak, akik különböző indítékok alapján a re­form bevezetésével szocialista viszo­nyaink gyengülését jósolták, mások várták. Egyesek arra számoltak, hogy. az új körülmények majd kedvező hely­zetet teremtenek a kisárutermelők számára. Mások a központi irányítás gyengülésére gondoltak, s azt tételez­ték fel, hogy népgazdaságunk tervsze­rű fejlődésében törés következik be.­Ezekre a kérdesekre és kételyekre pártszervezeteink már a reform beve­zetése előtt elvileg választ adtak. Az elmúlt három év gyakorlata viszont mindenben igaaolta a reform elmelel*

Next

/
Thumbnails
Contents