Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-16 / 140. szám

SZERDA, 1971. JTTAHUS «. m DÉLMAGYARORSZÁG POSTALMJA Változik-e a lakbér­hozzájárulás? Az ország különböző* városaiból érkeztek hozzánk olyan levelek, melyeknek írói valamikor Szegeden érettségiztek. Húsz-huszonöt, vagy negyven évvel ezelótt. Mindannyian arra szeretnének választ kapni, hogy mikor rendezik meg a volt osztálytársak az érettségi találkozót. Mi igyekszünk az időpontot mielőbb megírni levélben. Ennek ellenére azonban előfordult, hagy a találkozóról csak múlt időben értesíthettük az egyik budapesti érdeklődőt, aki negyvan évvel ezelőtt végzett a kereskedelmi főiskoláiban. Kár, hogy levele az utolsó pillanatban érkezett Negyvenéves találkozó De nemcsak kérdésekkel láthatja a diáktársakat, Só­fordulnak hozzánk a volt tér István akadémikus, a szegedi diákok. Dr. Nagy magyar Fen Club elnöke, aki Emillel (Budapest) a város szintén a szegedi gimná­szeretete, a volt osztálytár- ziumban érettségizett negy­sak emléke iratta a levelet, ven éve. Innen Indult el a 1931+ben, a városi gimnó- tudományos pályán dr. Hő­ziumban érettségizett Az nig Vilmos, az országos bal­azóta eltelt negyven év — eseti sebészet egyik megszer­mint írja — sok változást vezője is. A levélíró, aki hozott a város és a régi bekteorológiával és higiéné­Nemrégiben arról tájékoz- diákok életében is. Ezen a vei foglalkozik, elküldött egy tattuk olvasóinkat, hogy ha találkozón, mely június 20- példányt visszaemlékezései valaki más lakásba költözik, án lesz, olyan öregdiákok jő- , ,, _ . , . .., , ., vállalatától el kell kérnie a hetnek össze, mint Straub bö1" "^eket a diakevek él­lakbér-hozzájárulást igazoló F. Brúnó akadémikus, a bio- m*nyel fogalmaztattak meg lapot, melyet az új lakás lógiai központ megszervezője vele. Saívesen olvastuk, bérleti szerződésének meg­kötésekor az IKV-nál le kell D 'fej * , > adnia. Az új lakáshoz új OCiriKQG ~~* fODÓI lapot adnak, melyen már az új lakás régi és ú j bére w. R. (Dugonics u. 10.) két Miért az elbarikádocsott ut­kozotti különbözet szerepel, tettesre gyanakodott, akik a ca lakójának kell kutatnia Ennek kapcsán több olva- Dugonics utca ellen követtek egy művezető után, miért sónk is hozzánk fordult. Ar- el merényletet: még január kell könyörögnie azért, hogy ra hivatkoztak- ők úgy tud- elején kivágtak két hatalmas egy félbe hagyott munkát ják. hogy a lakbér-hozzájá- £át* az út szélére döntötték fejezzenek is be a vállalat rulást egyszer s mindenkorra — ®s azót? s*™1 Gitták el. A dolgozói. Ez nem az ő fel­keli a rendelet szerint meg- varosgazdalkodaa vállalat - adata Mé akko h állanítani Mi tehát ar ieaz mi"t olvasonk kiderítette — , 6 r ^ ' a a anamtam. Mi tehát az igaz- az ügyben A kom, lakóknak érdekük, hogy ne , , , munális üzemben azt a ta- a saját költségen építtetett Olvasóink megnyugtatása- „ácsot kapta, keresse a mű- i6rdót teevék tönkre a Dót­ra elmondhatjuk, hogy a lak- vezetőt, aki kivágatta a fó- egyeit tonsre a pot bér-hozzájárulást valóban ^ Ol- kocsis teherautók, mert nem egyszer s mindenkorra álla- vasónk nem találkozott a íúhnek el a kocsiúton a fák­pitják meg. Jól ismerik te- művezetővel. tói. hát a lakásrendelet ide vo­natkozó paragrafusait. Ha valaki azonban június 30-ig költözik új lakásba, akkor , „ . , . ..., .. . A Szegeden lakók minden- valy februárban a tetőről le­az uj lakás regi es uj bere nap, go„djait n<tm szépítl 2,jduló hó beszakította a fás­közti különbözetet állapít- meg az emlékezés. Igaz, az kamrák tetejét, összetörte a ják meg lakbér-hozzájárulás- orvoslás nélkül maradt ba- cserepeket, tartóléceket, leso­k-ént. A rendelet ugyanis jok is lehetővé teszik, hogy doi?a a téglákat Azóta va­július 1-ével lép életbe, te- hosszú idő távlatából tekint- Iósággal életveszelyes az ud­hát a hozzájárulást a június sünk vissza rájuk, ebben az yaron tartozkodni. Olvasonk 30-i állapot szerint kell szá- esetben azonban valahogy ketsi^ ,s bejelentette a hi­mítani. Ha valaki július 1. csak felbosszantja magát az , Végul a*La , után költözik másik lakás- ember. Mint K. G. (Bokor kaPtB- ho& 187°- második ba, akkor nem változik a utca 8.) is, akinek levelé- félévében megjavítják a tetőt, lakbér-hozzájárulás összege, bői megtudtuk, hogy már Lassan ,fm- második fél­Ha viszont június 30-cal be- lassan mésfél éve annak, zárólag cserél lakást, akkor hogy az ingatlankezelő vál­az első bekezdésben leírtak lalattól segítséget kért, de szerint kell eljárnia. azt azóta is hiába várja. Ta­Dóssá a dóm előtt Beszélgetés az Illyés-dráma rendezőjével Amióta létezik szabadtéri, azóta Félix László minden nyarát Szegeden tölti. Még főiskolásként, mint rendező­asszisztens kezdte. Aztán a kaposvári színházhoz került, de nyaranként változatlanul — most már társrendezőként — visszatért hozzánk. Há­rom éve a televízióban dol­gozik, a dóm előtti szín­padhoz azonban ezután sem lett hűtlen. Több mint 10 előadásban működött már közre, prózában, operában, daljátékban, operettben, olyan eltérő karakterű és hangulatú művekben, mint a Szentivánéji álom, a Johan­na a máglyán, a Turandot és a Cigánybáró. A szabadtéri minden csínját-bínját isme­ri. Siflis József felvitele mi es drámai alak közül kinek volt igaza. De a mi produkciónk nem az 1956-os viták problematikája közé épül. Mi a dráma lényegét akarjuk elmondani, a nem­zeti tudat formálódásának drámáját akarjuk színpadra vinni. — A darab sok helyszínen játszódik. A szabadtérin ezt köztudottan nehéz megvaló­sítani. — De nem lehetetlen. Si­került megoldanunk, hogy az azonos alapdiszlet bővítésé­vel olyan egészen más szín­helyek is eleven hatásúak legyenek, mint mondjuk Bu­da és a ceglédi paraszttá­bor. Arra törekszünk, hogy az események filmszerű m hogy ezek a drámák nem ^S™*™" ?er?gjenek­w szinpadszerűek. Csak meg színhelyváltozasok a nyílt Az idén kapta élete leg- kell találni hozzájuk a for- f k e2l m,nt a dramat e**' nagyobb rendezői feladatát: mát: ez a rendező, a színház Je szer°es részei zaj­lllyés Gyula Dózsa György dolga. A szegedi szabadtérin J.aPak Az jobbágy­című drámáját állítja a dóm ennek a formának a felépí- lalu P«<»ul ilyen modon Feje felett a tető Üzenetek évében járunk... Tudjuk, munkaerőgondjai vannak a vállalatnak, azt is tudjuk, rengeteg munka há­rul rájuk. Mégis, nem lehet­ne tenni valamit, hogy az ígéreteknek időben eleget tegyenek? A mennyzeteket, a tetőket időközben úgysem T. M. szegedi olvasónk azt gyermekklinika címére kül­kéirdezi, hogy lakott terüle- dött levélben mondjon kö- javítja ki más. ten szabad-e járdán kerék- szönetet. A Móricz Zsigmond pározni, és a járókelő ezért általános iskola nevelői: Nem szólhat-e a járdán kerékpá- áll módunkban minden jól rozónak. A városban tilos a sikerült iskolai kirándulás járdán kerékpározni, ezt után köszönetet- mondani a pénzbírsággal is büntethetik, gépkocsivezetőknek, akiken A 2/1962. (IX. 29.) BM— egyébként valóban sok mú­KPM. számú együttes ren- Uk. Várhelyi József neve előtti színpadra. amelyben a darab játszódik, s Dózsáról, a nagy paraszt­háború vezéréről és — az előadásról is. Munkatársai­tési lehetőségei eíőnyöseb- alakal út. majd a budai -„ . . , „ bek, mint a kőszínházban. Szent György térré. Ezért annak ellenére, hogy _ Említette a filmszerű­a zárt színhazakban a dra- séget. Van valami köze a ma bizonyos részletei a ki- szabadtéri produkciónak a sebb tér miatt nyilvánvaló- Dózsa-filmhez» val. Varga Mátyás díszlet Az égvilágon semnu. tervezővel, Mark Tivadar fá » szabadtérin ösz- Lényegében is és formájá­jálmeztervezővel és Simon SaShaáCu1 £ ba" « <^szen másról van Zoltánnál, a kiserozene osz- b- )Mtáú szó. A film kamaradarab szeállítójéval mindent a leg- volt, itt a tömegek játsszák aprólékosabban kidolgozott. — Szeged szerepe nem- a főszerepet. Csak jellem­Tudja, mikor és hogyan kell csak ennyi. A történelmi vo- zésképen: 403—410 ember színpadra lépnie Dózsának, natkozások külön is érde- mozog majd a színpadon, mikor a statisztáknak, és késsé teszik a vállalkozást. hogy az előadás melyik pil- __ Eg é t d á • lanatában milyen lámpák- fckmfeXn a Szeg™ tór­n\k* >^rafenyt sugározmok zetében lezajlott csanádi a színpadra. küzdelem, amely a jobbágy­De még nem a tervek csapatok győzelmével vég­— A szereposztás? — A címszereplő Besse­_ ^ nyei Ferenc. Annak idején, megvalósításával' foglalkozik, zódött," jefemős'szerepet' Ját- ®f. 1956-os ősbemutatón is ő Előbb egy tévéfilmet kell be- szik. Másrészt köztudott, Jatf0tta ezt a szerepet. Raj­íejeznie. Fehér Klára és hogy Szeged népe nem néz- ta klyul Fónay Márta a má­Bencsik Imre új vígjátékát te közömbösen Dózsa har- sik olyan közreműködő, aki Bulla Elma, Basilides Zol- cait. Mészáros Lőrincet, aki mo8t is ugyanabban a sze­tán, Inke László, Garas De- járt Szegeden, a nép lelke- re,pben lép a közönség elé, zső és Bodrogi Gyula fő- sedéssel köszöntötte. Az is- ™nt 15 evvel ezelőtt. Kállai szereplésével. A Dózsa pró- mert hagyomány szerint Dó- ÍA;r?nc a mostani előadás bái július elején kezdődnek, zsa levágott feje Szegedre Ba™orija is játszott az 1956­másfél hónappal az augusz- került. , os Premieren, de más sze­tus 15-i szabadtéri bemutató . ..>.. ,rePb,en- Zápolya, Dózsa el­— A darab bemutatasat lenlábasa — a szerep meny. annak idején viták követték, nyiségét tekintve is So­Mit mondhatunk ma ezek- mogyvári Rudolf. Me'nyus, roi? székely határőr, Agárdi Gá­— A Dózsa György pre- bor> aki — Kállaihoz, So­miere 1956 februárjában mogyvárihoz _ hasonlóan — volt a budapesti Nemzeti ' " "" ' "** előtt. Színházban. A viták a min­— Milyen dráma a Dózsa György? — Illyés Gyula drámai munkáiról — mondja a ren­dező — olyan véleményeket dennapi feladatok megvaló­sításának programját képvi­radikális Mészáros Lőrinc alakja kö­is hallani, hogy azok kivá­ló írói alkotások ugyan de ^ Dózsa ^ a nem szinpadszerűek. Nem értek ezzel egyet. Nem igaz, idén lép először a szegedi szabadtéri közönsége elé. Mészáros Lőrinc Nagy At­tila, s a szegedi színészek közül közreműködik Kovács János, Űjlaky Károly, Bagó delet nemcsak tiltja, hogy a különben szerepelt már múlt járdán kerékpározzanak, ha- heti postaládánkban, a levél­nem a járdán kerékpárt tol- írók akkor is dicsérték. N. ni is csak akkor lehet, ha Gy.-né (Béke u. 18.): Szeged az űttes alkalmatlan kerék- tisztaságáról írt sorait kö­páron való közlekedésre, szönjük. Molnár Béla (Marx (78. §.) A rendelkezés ér- tér 2.): örülünk, hogy szí­telmében a járókelőknek vesen olvassa a napi kislexi­nemcsak joguk, hanem köte- konokat. Kéréseinek azon­lességük is figyelmeztetni a ban nem tudunk eleget ten­szabálytalanul közlekedő ke- ni, mivel a lexikonok célja rékpárosokat. Hortobágyi nem az, hogy még komoly Miklósné (Makó, Deák Fe- tudományos kutatást igény­renc u. 12.): Kérjük, hogy lő kérdésekről részletesen ír­kisgyermeke gyógyulásáért a junk. Egyházak lelkészeinek békegyűlése megbeszélés Bártfai La­jos mezőtúri evangélikus esperes zárszavával ért vé­get a lelkészek békegyűlése. A népfront megyei titkár- Az előadást sága, valamint a protestáns követte, majd és egyéb egyházak lelkészi békebizottsága elnökségének rendezésében kedden, tegnap délelőtt Szegeden a városi népfrontbizottság előadóter­mében békegyűlést tartottak. Ezen részt vettek a meghí­vott lelkészek, s a vendégek sorában dr. R átkai János Csongrád megyei egyházügyi tanácsos is. A békegyűlést Seres Zol­tán szegedi református lel­kész nyitotta meg, majd A „határozott" IKV Bosszantó és nevetséges nem adunk — válaszolta az panasszal fordultak szer- előadó szigorúan és lakoni­kesztőségünkhöz. Egy asz- kusan szonyka elvesztette azt a papírt, amelyen az ingat­Jó, jó, de mi lesz azok­kal, akik mégiscsak el­íankezelő vállalat tudatta vesztették, akár hanyag­vele, hogy július elsejétől ságból. akár rajtuk kívül kezdve mennyi lesz a lak­bére. Ezt az igazolást a álló okok miatt? Ezt is megkérdeztem, hiszen az munkahelyén a bérelszá- ilyen emberek nem kaphat­molóknak kell átadni, hogy ják meg az őket megillető a régi és az új lakbér kö- lakbérkülönbözetet. Válasz: zötti különbözetet számára kifizessék. Előfordulhat hozzájárulást. Azok nem kapnak ilyesmi mással is, meg máp- A többesszám miatt gya­fajta ügyiratokkal is. Ilyen- num támadt, hogy nem kor — évszázados szokás csupán a mi panaszosunk szerint — kérnek egy má- az egyedüli ilyen gonddal, soiatot az eredeti iratról, Ezt is megkérdeztem. Vá­legyen az házassági anya- lasz: könyvi kivonat, egyetemi — Sokan jártak így, s diploma, vagy érettségi bi- voltak már nálunk, de mi zonyítvány, mindenkor nem adunk másolatot. Ren­gyorsan kiállítják a hiteles delet nincs erre, majd ha másolatot. Bezzeg ezzel rendelet lesz, esetleg, a fránya Sajnos, nehéz felfogni ezt Uj hőforrás A Vas megyei Mesteriben 65 fokos kálcium- és mag­nézium-hidrokarbonátos vi­zet találtak. Hasznosítására Munkácsy György reformá- távlati fejlesztési tervet ké­tus esperes, a lelkészi bé­kebizottság elnöke tartott előadást a Béke-világtanács budapesti közgyűléséről. szítettek. A tanács hozzáfo­gott a teiekigényiők kielégí­téséhez. Eddig száz parcel­la talált gazdára. kis lakbérirattal új helyzet a rendeletvárást, ezt a me­teremtődött a hazai jog- revséget. Ha most nem ad­gyakorlatban — vagy csak nak a póruljártaknak egy Szegeden teremtettek ért- hiteles másolatot, amit né­hetetien helyzetet? Először hány perc alatt el lehetne nem akartam elhinni a pa- intézni, akkor később érté­naszosnak, hogy elutasítót- kes munkanapok mennek ták. Felhívtam telefonon az majd veszendőbe a tortú­ingatlankezelő vállalat köz- rák miatt; vállalati bérei­pontját. ahol azt mondták, számolásnál reklamációk, hogy forduljak ebben az irány az ingatlankezelő, Ügyben a Petőfi Sándor su- viisza a vállalathoz, újabb gárút 3. szám alatti ház- adminisztrálgatás stb. Hát kezelőséghez a 143—15-ös nem lenne egyszerűbb a telefonon. Előadtam a tény- vitatkozás helyett adni egy állást Válasz: hiteles másolatot? — Újat vagy másolatot G. I. rül csaptak össze. Szerintem "szló Máriát. József, Bics­két/ Károly, Bángyörgyi Ká­roly, Károlyi István, Iványi József, Mentes József, Ki­ezekben a véleményeltéré­sekben sok volt a túlzás, a belemagyarázás. Természete­sen a szabadtéri előadás sem kerülheti meg azt a prob­lémát, hogy a két történel­rály Levente, Janka Béla és Szabó István. ö. L. R szakközépiskolákban esti és levelező tagozat agáknak Módosították a rendeletet A Művelődésügyi Minisz­térium illetékesei a tovább­tanuló gyermekes anyák helyzetének könnyítésére módosították a dolgozók a ketéves gépíró- és gyors­íróiskola elvégzését gya­korlatként lehet figyelem­be venni. A módosítás értelmében az szakközépiskolái esti és le- esti ^s a levelező tagozaton velező oktatására vonatko- _ a szak jellegétől függően zó korábbi utasítást. _ havonta egyszer öt-hat A most kiadott intézkedés a órás, a vegyipari szakágaza­továbbtanulás lehetőségét ki- tainak levelező tagozatán pe­terjeszti a munkaviszonyban óig havi 10 órás gyakorlati nem álló gyermekes anyákra foglalkozás szervezhető. is, akik egyébként a felvé­teli feltételekkel rendelkez­nek. Azoktól a munkavi­szonyban nem álló gyerme­kes anyáktól, akiknek a fel­vételhez. szakmai gyakorlatot is igazolniok kell, a közgaz­dasági szakközépiskolákban, továbbá a mezőgazdasági és az élelmezésügyi, valamint a közlekedés- és postaügyi sza­kokon három helyett csak kétesztendei szakmai gyakor­latot kívánnak meg. További könnyítés, hogy a közgazda­sági szakközépiskolában (MTI) Gáterősítés Nagyszabású gáterősítési munka kezdődött Tass és Dunaegyháza között. A fo­lyamszakasz mentén, 25 ki­lométer hosszúságban újjá­építik a meggyengült töltést. A 41 millió forintba kerülő munka több évig tart.

Next

/
Thumbnails
Contents