Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-11 / 109. szám
7 KEDD, 1971. MÁJTJS 11. Tíz gól az uszodában SZEOL—Kazincbarcika 6:4 Kötöttfogásban Vasárnap délben az újszegedi versenyuszodában kellemes idő, élénk érdeklődés kísérte az OB Il-es vízilabda találkozót. A SZEOL csapata — Ferenczi kitűnő bíráskodása mellett — az alábbi összeállításban játszott: Csíkos dr. — Rácz, Balla, Kiss, Kuczora II., Puskás, Vezsenyi. Az első negyedben óvatos próbálkozásokat, s mindössze Vezsenyi gólját láthatták a nézők. A második ötpercben kezdésnél a SZEOL-osok szerezték meg a labdát, és egyre-másra vezették támadásaikat. Különösen Rácz volt elemében. Kuczora II. lövése a kapufát találta el, a visszapattanó labdát. Rácz továbbította hálóba. Nem sokkal később Balla került jó helyzetbe, és csak szabálytalanság árán tudták szerelni. A megítélt négyméterest Rácz értékesítette. Később Kuczora II. a félpályánál szerelt, majd két védőt is leúszva svédcsavarral nagy gólt lőtt. Ezután „kiengedett" a SZEOL. Az egyik vendégtámadás végén Kissről lefordulva Csáki szépíthetett. Az utolsó negyed elején ismét Csáki volt eredményes. Emberelőnyhöz jutott a SZEOL, és Puskás, Rácz adogaitás után Rácz talált kapuba. Ellentámadásnál Nagy Puskás mellett lőtt Csíkos dr. hálójába. Ezután a mérkőzés legszebb gólja következett: Vezsenyi saját térfeléről indulva, az ellenfél három játékosát kicselezve úszott négy méteren belülre, és védhetetlen lövéssel küldte hálóba a hatodik szegedi gólt. A hajrában Csáki állította be a végeredményt. Gy. E. Lövészverseny Vasárnap, a győzelem napján rendezte meg a Magyar Honvédelmi Szövetség Szeged városi rezetősége a Honvédelmi Kupa lövészversenyt. Az új kiírásnak megfelelően a döntőn az MHSZklubok legjobbjai három korcsoportban versenyeztek Szegeden, az úttörő kategóriában első Molnár Erzsébet gumigyár, Kádár József szalámigyár, második: Gémes Magdolna szalámigyár, ifj. Döme Béla, Vas- és Fémipari Ktsz. harmadik: Vöradi Györgyi, újszeged! kender, es Árendás Árpád, Volán. Az Ifjúsági korcsoportban első: Szalma Rózsa gumigyár; Gyimesi István DÉLEP: második Szabó Jolán. textilművek, Majoros József, szalámigyár, harmadik: Hegedűs Erzsébet, OTP, Kormos Kálmán. 60u-as /pari szakmunkásképző Iskola. Felnőtt korcsoportban az első helyen Jantyik Gáborné, szalámigyár, Madarász György, szalámigyár, a második helyen Nagy Gyuláné, Volán, Hajas Sándor, szőrmeárugyár. a harmadik helyen Csipak Ilona, ruhagyár, Szűcs István, gumigyár végzett. Szeged város csapatversenyében első helyre a szalámigyár, a második helyre az újszegedi kender, a harmadik helyre a Volán került. A szegedi járásból az úttörő korcsoportban első láppal Éva Szőreg. Balogh Márton Sándorfaiva. Ifjúsági korcsoportban első Koczka Magdolna Algyő, Bacsó Dénes Dóc. A felnőtt kategóriában első Sós Dezsöné Forráskút, ifj. Maróti István Forráskút. Csapatban első Csengele. második Forráskút, harmadik Sándorfalva. A helyezést szerzett versenyzők oklevelet és tárgyjutalmat kaptak. A versenyben elsők június 6-án a Csongrád megyei döntőn Szeged, illetve a járás csapata tagjaiként vesznek részt a további vetélkedésben. Budapesten folytatódtak a KISZ Kupa birkózóversenyek. Ezúttal a kötöttfogásban diadalmaskodtak a Szegedi VSE fiataljai, miután nemrégiben a szabadfogású versenyben is az első helyen végeztek. Huszonhat csapat közel 200 birkózója közül a második versenyen is az SZVSE szerezte meg az első helyet 22 ponttal, második az FTC 17 ponttal, harmadik pedig a Bp. Vasas lett 12 ponttal. Egyénileg a szegediek közül Sebők Zoltán a 42 kg-osok között, Pocsai Lajos a 49 kg-osoknál, a nehézsúlyban Balla József diadalmaskodott, második lett súlycsoportjában Péter István, Lippai György, harmadik pedig Molnár Tibor. A siker azt bizonyítja, hogy a Szegedi Vasutasnál jó kezekben van az utánpótlás. A fiatalok edzője. Szabados Ernő lelkes és jó munkát végez. A KISZ Kupa-versenyeken Szabados edző és a győztes versenyzők is tiszteletdíjban részesültek. Egyébként mindkét KISZ Kupa, a szabadfogású versenyért és a kötöttfogású versenyért járó is, a Saegedi Vasutashoz került. Abonyban is jól szerepeltek az SZVSE birkózói, ahol az ifjúsági Alföldi Kupa-viadalon a kötöttfogású ak küzdelmében szintén az elsők. A pontversenyben: 1. SZVSE 20, 2. FTC 19, 3. Csepel Autó 14 pont. (Ez a verseny vasárnap a szabadfogásúak vetélkedésével folytatódik, és az összesített eredmény alapján nyeri el az első helyezett a serleget.) Itt egyébként Csillag István és Molnár János diadalmaskodott súlycsoportjában. Borbola és Retkes második, Horváth J„ Pataki, Vörös és Tatár harmadik helyen végzett. A vasutas birkózói közül a legfiatalabbak is szőnyegre léptek vasárnap. Csongrádon úttörők részére volt verseny, ahol a szabadfogásúnk között Bán Zoltán, a kötöttfogásúaknái pedig Simon Ferenc, Kakuszi Ferenc és Bodó Antal végzett első helyen. Végül megemlítjük, hogy vasárnap, május 16-án, az SZVSE országos kötöttfogású birkózóversenyt rendez Szegeden, a Vasutas-stadion tornatermében. Közepesen! Vasárnap délelőtt a Rókusi Tornacsarnokban került sor a Szegedi Spartacus NB l-es női röplabda-csapatának újabb mérkőzésere • Szegedi Spartacus—Almásfüzitő 3:f> (lü, 8, 10). Sz. Spartacus: Tóth Margit, Tóth Júlia. Szoos-zlai. Budanovicsné, Horváthné, Tóth Katalin. Csere: Molnár, Eszes, Bozslk, Nyári, Berta. A táblázat alapján küzdelmesnek ígérkező találkozó csak közepes színvonalat hozott. Ennek oka pedig mindenekelőtt a sze.'di lányok gyengébb játéka. Az elején még úgy látszott, hogy a Spartacus könnyedén n^erl a mérkőzést, azonban érthetetlenül visszaestek, kihagyásaikat kitűT kihasználták az almásfüzitőiek. A szegediek győzelme megérdemelt. annak ellenére, hogy • bb játékot várt tőlük a közönség. Jók: Tóth Margit, Tóth Júlia. Horváthné, illetve Mereteiné, Rakóné. Zsolnai János játékvezető kitűnően bíráskodott. ADÁSVÉTEL Bécsi páncéltőkés, kcreszthúros zongora eladó. Érdeklődni délután 4 órától. Alsó Tisza-part 19. Volt Fővám köz. x P—10-es Pannónia utánfutóval, motoros börnadrag eladó. Bem tábornok U. 3. X Garazsírozott Skoda 1000 MB C'R-es, kifogástalan allapotb&n eladó. Érdeklődni: Dorogi, Csengele, telefon 9. x Komplett, politúrozott, Jó állapotban levő hálószobabútor, keveset használt négyszemélyes rekamié, két fotel, két kárpitozott szék, kombinált szekrény, nagyméretű gyermekágy eladó. Tisza Lajos u. 9. x PB-gáztűzhelyet vagy rezsót vennék csak palackkal együtt. ,,Szegedi •J68 138" jeligére a Hirdetőbe. x Első szerviz előtt álló IG Diesel 404. Peugeot gépkocsi eladó. Pécs I., Tolbuhin út 216. Kisméretű kombinált szekrény eladó. Olda u. l/A. x 408-as Moszkvics eladó. Kistelek, Nagy Sándor u. 13. Wolford villanyszerelő. x 25 q. morzsolt kukorica eladó. Szeged, Szent László u. 8/B. Sárkány. Olcsón eladó szép háromajtós szekrény, négyszemélyes rekamié, kétajtós szekrény, íafotelok, konyhaasztal, háttámlás rekamié, tükör, Lengyel u. 32. Szent István téméL Bontasbol épület faanyagok, szép ajtók, eladók. Somogyi Béla u. 5. sz. Garanc.áa Szaratov hűtőszekrény eladó. Temető u 4. Összeszerelhető garázs épitésl engedéllyel a Bokor H. 1. sz. alatt átadó. Két db. frissen kivágott. vastag, cscresznyefatörzs eladó Újszeged, Tököly u. 41. 407-es Moszkvics 26 000 Ft-ért eladó. Szeged, Földvári u. 1. Wartburg 1000-es nagykerekü személygépkocsi eladó. Tarján 106/B in./10. Érd.: du. 5 órától. x Wartburg 353 személygépkocsi Igényesnek eladó Szeberényi autószerviz, Balástya. x 6 méteres létra, 3 db ablak tokkal üvegezve eladó. Kormányos u. 11. Eladó 700-as szalagfürész abrikter. Érd.: Petres u. 30. délután 3-tól. Mély gyermekkocsi igényesnek ls eladó. Dugonics u. 10. May. Érd.: du. 5-től. Panni motorkerékpár 5000-et futott eladó. Csillag tér 2. Simson-moped segédmotorhoz új főtengely, henger, dugattyú és egy rádió eladó. Csillag tér 2. sz. 2 éves fehér húskoca és választási malacok eladók, bzeged, Eperjesi sor. 9/A. Kifogástalan állapotban levő felnőtt nőt kerékpár eladó. Érdeklődni barmikor. Lenin krt. 37. I. em. 4. ajtó. Női fekete balonkabát, férfi tavaszi kabát, női télikabát eladó. Párizsi krt. 44/A. I. em. 3. Díjnyertes szülőktől törzskönyvezett kokker spániel kutyák eladók. Dr. Forgóék, 17—18 óra között, Dózsa György u. 7. sz. Egy új Varia kétajtós szekrény, mahagóni poliészter 250/0 árengedménnyel eladó. Szlllérl sgt. 34/A. 850-ca FIAT személygépkocsi 6000 km-rel eladó. Újszeged, Haladás tér 28. Készpéncért veszek antik bútorokat, vitrintárgyakat, festményt, szobrot, vázat, minden régiséget. írjon, érte megyek. Használtcikk bolt Szeged, Mikszáth Kálmán u. 3. Cseh gyermek sportkocsi jó állapotban eladó. Oskola u. 60/A. Löricz. Magas jutalommal díjazott fekete uszkártól származott 4 db uszkár kölyök eladó. Érdeklődni: 11-381 telefonon. Megvételre keresek közepes méretű florentlnl keretet esetleg tükörrel. „Kifogástalan állapotban 268 203"' jeligére a szentesi Hirdetőbe. 80 basszusos tangóharmonika príma, 6 hónapos farkaskutya, börlemberjack eladó. Árva u. 18. I. em. 3. 5 óra után. Pataki. Eladó Blaupunkt kazettás magnetofon, szobai sztereo erősítő hangfalakkal, koncert lemezJátszó, originál 540-es Basf szalagok. Hajnóczy u. 7. Ért. : szerdától szombatig. Zöld IZS motor eladó. Madách u. 1/B Érd.: Faragó du. Kombinált szobabútor, konyhabútor eladó. Érdeklődni mindennap 17— 19 óráig. Szeged, Párizsi krt. 43. B. 1. n. 1, Abonyiék, Kékes televízió olcsón eladó. 5 óra után. Eszperantó u. 8. B. 11. Kisméretű, szép új vitrines női íróasztal, lemezjátszós zenegép és 5 éves garanciával új kifogástalan hűtőszekrény eladd. 16-132 telefonon egész nap. Hagyatékból bútorok, ruhanemük, konyhafelszerelések, tv, rádió, hűtőszekrény eladó. Berzsenyi u. 2. fszt. Placsek. Igényesnek háló- és ebédlöbútorok, kétajtós szekrény, sodronyos ágy, függönytartók eladók. Kossuth L. sgt. 67. L em. Mosógép rászerclt csavaróval jutányosán eladó. Lengyel u. 14. Hálószobabútor betéttel eladó. Érd.: Kossuth L. sgt. 72/B. Gondnoknál. Príma marhatrágya eladó. Tápé, Petőfi u. 17. Szovjet elemes hallókészülék eladó. Szalay, Kígyó U. 5. Vas kerítésláb 9 db. eladó. újszeged, Középkikötősor 23. Egypárevezős, kétpalánkos garázscsónak kitűnő állapotban eladó. Érd.: Béke II. csónakház gondnoknál. Jó állapotban levő nagykerekü 1000-es Wartburg személygépkocsi sürgősen eladó. Lőcsei u. 14. Wartburg de Luxe CMes kiskerekü személygépkocsi kitűnő állapotban, és egy R 26-os, 250 cm3 őrli villás BMV eredeti oldalkocsival sürgősen eladó. Megtekinthető: Szeged, Boszorkány sz. u. 45. du. 3 órától, Alsóváros. Nagymennyiségű karfiolpalánta eladó. Újszeged, Aisóklkötösor 11. Gátőrház. Modern, fonott oldalú mély gyermekkocsi eladó. Háló u. 9/B. Teimel. Gázpalack kétlángú tűzhellyel eladó. Érd.: 2 óra után, Oroszlán- u. 6. 5. ajtó, Acs. Eladó Zetor K—25. felújított motorral, ekével, fűkaszálóval. Csólyospálos 78. Kuklisék. Flekkensütő rost, sajtos ostyasütő, kártevőcsapda, Kulcsár kisiparosnál, Budapest, Rákóczi út 6. Csónakmotor 250-es Pannónia eladó. 17 óra után, Füzesy, Oskola u. 12. 200-as, 300-as 600-as elektromos keltetőgép fizetési könnyítéssel kapható. Szuhl Ferenc, Budapest XX., Bem u. 11. Pesterzsébet. x Eladók! Márványlapok, fotelágy, karnisok, asztalok, székek, fotelok, hármasszekrény, hálószobabútor, ágy nemű tartó, ágyak gáztűzhely, egyajtós szekrény, íróasztal, gázrezsó, matracpárnák, konyhakredenc. Kossuth L. sgt. 32. sz. HÁZASSÁG Idős ember megélhetést biztosító nyugdíjjal, szc- j rény, egyszerű nyugdíjas nőve 60—62 évesig házasság céljából megismerkedne. „Békés élet 268 300" jeligére a Hirdetőbe. 170 cm magas, barna értelmiségi férfi házasság céjából megismerkedne vidám természetű, melegszívű, szeretetre vágyó, gyermeket és sportot szerető, Jó megjelenésű, házias nővel, 45 évesig. Választ „Május" 19 732. jeligére a Sajtóházba. özvegy, 178 cm. magas, 59 éves, nyugdíj előtt álló művezető, házasság céljából keresi, Szeged környéki szolid, magányos 50—55 év közötti, 165 cm-nél nem alacsonyabb, özvegy vagy elvált asszony ismeretségét. Csak saját kézzel irt levelet kérek. „Levélben többet" 20 556 jeligére a Sajtóházba. 170 cm magas, elvált, Jó megjelenésű férfi anyagiakkal rendelkezem, lakás van, ezúton keresem annak a nőnek ismeretségét házasság céljából, aki rendes házias, megértő, de kizárólag jóalakú. kissé teltkarcsú, értelmiségi vagy hasonló anyagiakkal rendelkező előnyben. 25—28 évesig. „Májusi szerelem" 20 572. jeligére a Sajtóházba. Nem dohányzó, jólelkű, józan életű 73 éves nyugdíjas özvegyember házasság céljából korban hozzáillő magányos, nyugdíjas, lakással rendelkező nő ismeretségét keresi. „Egymásról gondoskodunk 268 242" jeligére a Hirdetőbe. 45 éves elvált férfi, jó anyagiakkal rendelkező, házasság céljából megismerkedne házias, komoly gondolkodású aszszonnyal 40 évesig. Falusi ls lehet. f,Szegfű 268 282" Jeligére a Hirdetőbe. 40 év körüli, magas, sötétbarna, jó megjelenésű férfi Ismeretségét keresi házasság céljából Intelligens, vonzó, szőke asszony. Lakásom, autóm van, csak az Igazi társ hiányzik. Minden teljes címre diszkrécióval válaszolok. Leveleket „Kellemes meglepetés 268 284" jeligére a Hirdetőbe kérem. EGYÉB ÍT^Rmrt^fu^^lött javíttassa meg hibás zippzárait! Rendelésre erős zlppzárakat készítek minden méretben, camping sátrakhoz ls. Pontos vállalás, özv. Kelemen Martonné, Dugonics tér 2. x Volt kisiparos elhelyezi kedne adminisztrátori vagy raktárost munkakörbe. ..Még nem nyugdíjas" 20 548. lellgére. a Sajtóházba. Fapermetezést, egyéb kerti munkát vállalok hozzáértéssel. Leveleket „Permetezés" 20 542. jeligére a Sajtóházba Gyakorlott gépírónőt keres a Csongrád megyei Hírlap szerkesztősége. Jelentkezni írásban lehet Szeged, DK 901, Sajtóház címre. A DÉLÉP azonnali belépéssel alkalmaz E—302, E—153, Sz—100 földmunka gépekhez és Franki cölöpöző géphez nehézgépkezelőket, ács, kőműves, dömpervezeto. hőszigetelő, villanyszerelő, lakatos szakmunkásokat, valamint segédmunkasokat és kubikosokat. Jelentkezés: Szeged. Kossuth Lajos sgt. 72/B, munkaerő-gazdalkodás. Zákányszék községi tauáes vb pénzügyi előadói állást hirdet, lehetőleg gyakorlattal és középiskolai végzettséggel rendelkező férfi munkaerő részére. Általános iskolai végzettségűek is jelentkezhetnek. .Jelentkezési határidő 1971. május 10. Jelentkezés személyesen. Idegenforgalmi Hivatal takarítónőt keres felvételre. Jelentkezés: Idegenforgalmi Hivatal, Klauzál tér 7. sz. Szerződéses munkaviszonnyal (»' .-rítóket alkalmazunk 4 hó időtartemep. .le'entkezés a KíPZ < sc-ngréd mcg«rl Pizettság vezetőképző táborának gondnokánál. x Ferii és nöi betanított dolgozokal es férfi gépésztechnikust lóbb cvi gyakorlattal felveszünk. Munkaalkalmak Jelentkezés: Szegcdi Tömegcikk Készítő Ktsz, Zákány u. 44. XS 268 211 A SZEGEDI HUHAGYAK varrodai részlegébe azonnali belépéssel felvesz női és férfi munkcvállalókat. Varrni nem tudókat be tanítjuk. Felveszünk továbbá férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a vallalat muukaerögnzdálkodásán. XS 268 217 A Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár nagy gyakorlattal rendelkezi) NÖI KONFEKCIÓ SZÁRÁSZT azonnal felvesz. Jelentkezés a gyar munkaügyi csoportjánál. Hódmezővásárhely. Makói úti központjában. Hajóslegényeket, uszálykormányosokat, gépészeket, gépésztechnikusokat és érettségizett fiatalokat hajős munkára felveszünk. Jelentkezés: Folyamszabályozó és Kavicskotró V. Dunai Kirendeltségén Budapest. XIII.. Cserhafom üt 2 16 ÉVET betöltött lányokat szövőnek felvesz a Paiu.ul." ...'un: cet; Jr.conard Szövőgyára A betanulási ido r; bét: ezen .du alatt havi 1050.- Ft bruttó lizetést. és napi > Ft-ért ebedet biztosítunk. Lakást minimális terítés melleit leányotthonszerii elhelyezésben adunk. Jelentkezés: Írásban a PTM Jacquard Szövőgyár munkaerő-gazdálkodási osztályán. Budapest XIII., Szel, szárdi u. 19—25. x. Bp. 2295 Felvételre keresünk gyakorlattal rendelkező faalapanyag-rahtárosl. Fizetés megegyezés szerint. Minden második szombat szabad. „Precíz" jeligére a Sajtóházba. D. K. 832. A MEH-telep (Szí. István tér 12.J azonnali belepéssel keres lángvágó szakvizsgaval rendelkező szakmunkást vasvágói munkakörbe, valamint érettségivel és motorvezetói jogosítvánnyal rendelkező férfi munkavállalót szervezőnek. Házikertek, gyümölcsösök permetezését vállatiuk Bejelentés UNIVERSAL KTSZ, Szeged, Gogol u. 28. Telefon: 13-121, 13-100. XS 268150 I Értesítjük a személygépkocsi tulajdonosokat, hogy a Szeged—Rókusi pu.-i telepünkre 1 lafilproevip! összeszerelhető garázs megérüezett SZEGÉDI TÜZÉP VÁLLALAT M ? MM MIKOR ? Egy héteu 3 napra házimunkát vállalok. Gogol u. 18. udvarbán 14. ajtó. Angol, nemet nyelvórák kezdőknek. Partizán u. 2. í. 2. Heti 2 napra takarítónőt keresek. „Sürgős" 20 640. Jeligére a Sajtóházba. Hétéves vagyok, tanítson németül beszélni. „Dták 268 127" jeligére a Hirdetőbe. x Gépészmérnök beruházási szerkesztőt gyakorlattal Szegeden állást vállalna. „Augusztusban" 20 473. jeligére a Sajtóházba, x Háztartási munkát hetenként két alkalommal vállalnék. „Megbízható 268 280" jeligére a Hirdetőbe. 1971. MÁJUS 11., KEDD — NÉVNAP: FERENC MELEG IDO Várható Időjárás kedd estig: időnként kissé megnövekvő felhőzet, szórványosan előforduló záporokkal, zivatarokkal, főként az északi megyékben. Napközben mérsékelt, változó irányú szél. Az évszakhoz képest meleg idő tovább tart. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 21—26 fok között. A Nap kel 4 óra 13 perckor, és nyugszik 19 óra 08 perckor. A Hold kel 20 óra 53 perckor, és nyugszik 4 óra 08 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn + 481 cm. (Áradó.) HUSZONÖT ÉVE, 1946-ban e napon tartotta a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége — a mai Magyar Partizán Szövetség elődje — első kongresszusát. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Nyári szünet. Gépesített háztartásban 7 Ft-os órabérért takarítanék napi 3 órát. Szeged, Postafiók 205. Batthyány u. 26. sz. alatt jelentkezzen a Tápét utcai férfi, a megvett ládáért 8 napig. 5-én, szerdán este egy női kerékpár 2 db aktatáskával és egy gyékényszatyorral elveszett. Becsületes megtalálót vagy nyomravezetőt „Jutalmazom 268 309" jeligére a Hirdetőbe. Menyasszonyi ruhát kölcsönöznék. „Középmagas 268 305" jeligére a Hirdetőbe. MOZIK Szabadság: Az Angyal elrablása (színes angol, háromnegyed 6 és 8 órakor). Vörös Csillag: Az állatnak meg kell halnia (csak 16 éven felülieknek, színes francia, negyed 6 és fél 8 órakor). Fáklya: Árkon-bokron át (csak 14 éven felülieknek, színes jugoszláv, háromnegyed 6 és 8 órakor). VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYEI,ETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden, a H. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Május 15-lg este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetérc ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. ről. 20.57 Hírek. 21.00 Házimuzsika, 22.00 Hirek, Időjárás. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 Az Éjszakai Rádiószínház bemutatója. 23.03 A szép Heléna, 24.00 Hirek, Időjárás, n.io—0.25 Róbert Craft együttese Gesualdo kórusmüveiből énekel. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth műsorral. 8.05 Romantikus zene. 9.05 Külpolitikai figyelő. 9.20 Népek zenéjéből. 10.00 A zene hullámhosszán. Közben: 11.00 Hírek, időjárás. 1 1.30—11.35 Rádióreklám. 11.45 Különös keresztelők. 12.00 Zenekari muzsika. 13.45 Időjárás és vízállásjelentés. 14.00—18.00 Kettőtől hatig, a Petőfi rádió zenés délutánja 18.00 Hírek, időjárás. 18.10—19.53 Fiatalok hullámhoszszán. 19.45 Jó estét, gyerekek. 20.00 Esti krónika ír. 20.25 Uj könyvek. 20.28 Népdalcsokor. 20.58 A világirodalom humora. 21.30 A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 21.50 Nagy Magyar orvosok. Korányi Sándor. 22.00 Az U.1 magjrar zene hónapja. 22.14 Made in Hungary, Könnyűzene. 23.00 Hírek, időjárás. 23.15 Két sztmfónl). 24.00— 0.10 Hírek, időjárás. 2 f'RADIO Kossuth 4.30 Hírek, Időjárás. 4.33 Hajnaltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.30 Reggeli krónika I. 5.44 Falurádió. 6.00 Hirek, Időjárás. 6.30 Hírek, Időjárás. 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggel! krónika, II. 7.15 Körzet) időjárás. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hfrek, ldőlárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Dallal, tánccal a, világ körül. 8.52 Miszorszklj: A szorocsinci vásár. Közben: Kb. 10.09 Hírek, időjárás. 10.05—10.22 Az éjszaka csodál. 12.00 Deli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Tánczenei koktél. 13.49 Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 14.04 A három rabló. 14.49 Éneklő ifjúság. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 Izrael énekel. 15.25 Rádióiskola. Forradalomtól forradalomig. 16.00 A világgazdaság hirei. 16.05 Mozart: Don Jüan — a n. felv. fináléja. 16.20 Egy lakásépítő szövetkezet naplójából m. rész. 16.30 Az Ú1 magyar zene hónaDja. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Tallózás a viláesattóban. 17.20 Nótacsokor. 17.45 Zene és élettan. 18.00 Könnyűzenei híradó. 18.30 A Özabó család. 19.00 Esti krónika. 19.30 Lemezmúzeum. 19.50 Úrban Katalin népdalokat énekel. 20.10 Esti beszélgetés távkapcsolassal — az aküv pihenusBudapest 8.05 Orosz nyelv. (Alt. Isk. 6. oszt.) 9.00 Környezetismeret. (Alt. isk. I. oszt.) 11.55 Filmesztétika. (Középisk. I. oszt.) 13.10 Orosz nyelv. (Ism.) 14.00 Környezetismeret. (Ism.) 17.18 Hírek. 17.25 Kuckó. 17.45 Vízszintes — függőleges . .. sorsolás. 17.55 Mindenki közlekedik. 18.40 Tábortűz! A Gerilla-együttes műsora. 19.10 Esti mese. 19.30 Tvhlradó. 20.00 A megboldogult Edwia Black. NSZK-fllm. 21.25 Néptanító — 1971. Dokumentumfilm. 22.25 Tv-hiradó. — 2. kiadás. Belgrád 16.45 Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.40 Kis világ. 18.20 Reggeltől — takarodóig. 19.00 Népi muzsika — farsang Szlávónlában. 20.35 Kétszeres gyűrű — jugoszláv film. 22.25 Zenei adás. Bukarest 17.00 Jehudl Menuhin bukarestbői. Az Intervízló műsora. 17.30 Vetélkedő. 18.20 A legkisebbeknek. 19.00 CainU Petrescu drámájának közvetítése. 21.40 Lengyel tv-film. Autókarosszéria javítása, festése rövid határidővel Tápéi utca 34. sz. LÉVAI