Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

8 SZOMBAT, 19TL MÁJOS t Őszibarackfák Fontos Sándor SZOMORÚ VIDÁMSÁGOK AGYONÜTNI AZ IDŐT Büntetés Az ausztráliai Perthben egy Grispin nevű tolvajt kétévi fogházbüntetésre és húsz botütésre ítélték. A bíróság szerint az ítéletet nyírfavesszővel kellett végrehajtani. Mivel Ausztráliában nem nőnek nyírfák és Grispin ügyvédje nem egyezett bele, hogy az ítéletet más vesszővel hajtsák végre, más megoldás nem lévén, Londonból rendeltek nyírfaveszszőket. A kívánt — törvényesen előírt — nyirfavesszők repülőgéppel néhány napon belül megérkeztek, és eleget tehettek az Igazságszolgáltatás kódexekbe lefektetett előírásainak— Öltözködési gondok A dúskeblű Morgana Roberts az Egyesült Államok Atalanta államában éL A rendkívül csinos, huszonkét éves lánynak legnagyobb problémája az öltözködés: dekoratív keblei miatt nem tud magának készruhát vásárolni. Panaszát a minap elmondotta újságíróknak is. Amikor Morgana fényképe megjelent a lapokban, hét készruhagyár felajánlotta, hogy díjmentesen készít számára ruhákat — természetesen különleges mérete szerint... Válóok A bécsi bíróság elfogadta Katerina Érnie válókeresetét. A fiatalasszony azért indított válópert férje ellen, mert kis lakásukban sem több, sem kevesebb mint 1417 különféle nagyságú és fajtájú kaktuszt nevelt... Maratoni győztes Holdnadrágocska Az Apollo-vállalkozás és a Hold meghódítása Amerikában és a világ más országaiban a gyárosokat és a kereskedőket is „megihlette". Houston egyik fehérneműgyára például „űrhaj ósnadrágocskákat" bocsátott forgalomba — hárommillió dolláros befektetéssel. A férfi alsónadrág a „Bolygópálya", a női nadrágocska pedig „A csend óceánja" nevet kapta, és olyan anyagból készült, amely mosás után két és fél perc alatt megszárad ... N

ézze csak uram — mondta a biológia tanára, miközben poharát az állópultra koppantotta —, mi itt, ugyebár, a Boszorkányban elég gyakran találkozunk, s poharazás közben nézeteinket, ahogy mondani szokás, kicseréljük. Általában nézeteink fedni szokták egymást. De nem fog megharagudni, ha kijelentem, hogy az a vicc. amit a süketekről az imént elmondott, nem tetszik nekem. — Az Ön vicce arról szólt, hogy két süket utazik a vonaton és beszélget, llégi vicc. Az egyik azt kérdezi: maga hova utazik ? Mire a másik azt feleli, hogy Pécsre. Ja? — mondja az első süket —, azt hittem, hogy Pécsre. És igy tovább, és így tovább. Vagyis mind a kettő mondja a magáét, mert nem érti, amit a másik mond. Imitálják a beszélgetést, az emberi érirvtikezósaiek ezt az ősi formáját. Hát ez, tisztelt uram, nem jó vicc. És hogy úgy mondjam, nem is jellemző. Mármint a süketekre. Ez a történet, tudja kire jellemző? — És a választ lesve, rám pillantott Hát honnan tudtam volna a helyes választ? Vagyis azt amit a biológia tanára várt — Ez a vicc, uram, nem a süketekre, hanem a hallókra jellemző. Mondjuk a magunkét, egymás füle mellett szinte ellőive a mondatokat nem vette észre? — De, vettem észre! — S mi minden eszembe jutott, uramisten! De csak egyet említettem. — Például, otthon, a feleségem... — Arra kérem — emelte fel a mutatóujját —, hogy ne iparkodjunk a kérdést ennyire leegyszerűsíteni. Ha csak a feleségek effajta tevékenységével akarjuk azonosítani az általam leírt jelenséget, akkor nem mondunk semmi lényegeset nem fedezünk fel semmit hiszen az teljesen köztudott, hogy a feleségek mennyire mindig csak a magukét mondják. Ez annyira megszokott hogy már említésre sem méltó jelenség. Én valami ezen túlmenően érvényes jelenségre akartam célozni, annak bizonyítása végett, hogy nincs igaza azzal a süketnéma viccéi. Illetve: lehet hogy formálisan igaza van, de a lényeget illetően nincs. A logikája — érti uram? —, a logikája... téves! Mert ha az ön logikája igaz volna, akkor, továbbmenve, az is érvényes lenne, hogy azok a süketek, akik ráadásul némák is, tehát süketnémák, még inkább nem értik meg egymást Holott... — Pardon — szakítottam félbe, mert most meg én éreztem hamisnak a logikáját —, én azt nagyon jól tudom, hogy bizonyos jelbeszéd által... — Persze, hogy tudja — okoskodott a biológia tanára. — Ezt mindenki tudja. De ha van önnek egy kis ideje, elmesélnék valamit — Időm az van — nyugtattam meg, s karórámra pillantottam. — Nem tudom, van-e az ön rokonságában, vagy közelebbi ismeretségi körében olyan egyén, legyen az akár férfi, akár nő, aki süketnéma? — Tagadó válaszomra így folytatta: — Mert nekem van. — Egy kicsit elgondolkozott. — Nézze, én nem akarom részletezni az ilyen állapotból fakadó sokféle következményt, csak annyit mondok önnek: külön világ. Ügy ahogy mondom: külön világ. Mások a törvények. A konvenciók. A normák. Ahogy például összetartanak. Ahogy éreznek. Gyűlölnek, vagy szeretnek. Az valami egészen külön világ. Ha csak annyit mondok önnek, hogy őközöttük nincsen bűnöző, már sok mindent mondtam. Vagy ön talán hallott ilyen esetről? — Nem, nem hallottam — ismertem be, mert csakugyan nem hallottam. — Érdekes, erre én még nem is gondoltam. — Na látja. A világ legjobb lelkű emberei öközülük kerülnek ki, ez nem is' képezheti vita tárgyát. És tudja-e. miért? Azért; — felelte önmaga kérdésére a szokottnál is elgondolkozóbb, elmélyültebb modorban —, mert nem rendelkeznek azzal az eszközzel, amely, hogy úgy mondjam, a legtöbb zavart, bajt és huzavonát okozza az emberiség életében, így aztán ez a tulajdonságuk megóvja őket attól, hogy embertelen dolgokra vetemedjenek. — A beszédre gondod? De hiszen a beszéd nemcsak a zavarkeltés, hanem a megértés eszköze is, ez teljesen világos. — Egyes esetekben — elismerem. De általában? ... Mondja csak, járt-e on. esetleg külföldön olyan hélyen, ahol ön nem értette az ottaniak nyelvét, de az ön szavát sem értették? — Hogyne — feleltem, csakis ilyen helyeken jártain, minthogy én a magyaron. kívül egyéb nyelvet nem ismerek, a magyar pedig, bár a világ minden táján akad, aki beszéli, világnyelvnek mégsem mondható. Sőt. — No kérem. És a nyelvtudás hiánya megakadályozta-e önt abban, hogy bármilyen különleges tárgyat, élvezeti cikket, ajándéknak szánt ezt vagy azt, mondjuk, egy elemmel működő villanyborotvát megvásároljon? Ugye, hogy nem. Lám, egy bonyolult kereskedelmi ügylet — és nem kell hozzá nyelvbeli megértés. Illetve: a megértés, beszéd nélkül is létre jön. De erre mutathatok önnek egy közelebbi példát is. A példa pedig azáltaJ mutatkozott meg tel jes és plasztikus érvényében, hogy ismerősöm, a biológia tanár a poharát a pulthoz koppantotta, rámnézett, s kiitta a felét. Szó nélkül is pontosan értettem én hasonlóképpen cselekedtem. — Nézze csak, leérem, ha agyonvernének, akkor sem tudnám megmondani, hod, él egy néptörzs, talán Indiában, mert Indiában annyiféle nép ék hogy meg se igen lehet számolni, szóval, ott, az a néptörzs — utazók számolták be róla —, ami a családi életet illeti, nem ismeri a férj-feleség közötti vitát, nézeteltérést, etcetera. Ez csak arról jutott eszembe, hogy ön a felesége őnagyságát említette. Namármost, tudja-e, minek köszönhető ez a világon párattam házassági harmónia? Annak uram, hogy ez a néptörzs annak a régi és bizonyára helyesnek talált szokásnak hódol, hogy a fiúkat és a lányokat gyermekségük kezdetén különválasztják és úgy nevelik feL De ez még nem elég. Más-más nyelvet sajátítanak ed! Ennél a néptörzsnél, uram, a férfiak egészen más nyélvet beszélnek, mint a nők, egymás szövegét nem értik — hát csoda-e, ha sohasem veszekszenek? Mennyei állapot, uraim, ezt én mondom önnek. Elgondolkozott. Én, persae, ellenvetésre készültem, mert átgondoltam, miféle következményékkel, sőt mi több, társadalmi felfordulással járna az, ha nálunk valamely gőzösfejű akarnok ezt a szokást behozná. Például a pedagógiában! Megint gyökerestől meg kellene reformálni. De a biológia tanára máris folytatta, gondolatomat mintegy kitalálva, s vitatva: — A nyelv és a megértés! Ugyan kérem! Többet mondok önnek: az egy nyelvűek között is hány, de hány eset fordul elő, amikor ketten ugyanazt mondják és homlokegyenest mást értenek. Ha ön például — s körülpillantott a. helyiségben, melyet megült a sör és a bor, és a rövid italok már-már új minőségbe átcsapó, keveredett párája —, ha ön megkopogtatná annak a zavaros tekintetű és szerintem már megjelenése folytán is kétes jellemű egyénnek a vállát, és csak annyit mondana neki: „rendőrség" — majd meglátná, mennyire másra gondol ő, mint ön. Vagy akár én. De hát ez csak egy konkrét példa. Mondhatnék általánosabbat is. Ha például azt mondom: karrier. Vagy azt mondom: a haza. De említhetném azt is, hogy szocializmus, de nem említem. Az efféle közkeletű és állítólag tisztázott fogalmakról is, uram, úgy beszélnek értelmes, szóismerő és egynyelvű emberek, hogy ehhez képest az ön két sükete, ott a vonaton ... Hát még a másnyelvűek! No, de ném ezt akartam én önnek elmesélni. Megfontolt mozdulattal szájához emelte a poharat, s kortyolgatás közben egyik szemét lehunyta. Ez a szembehunyás — ismerem már annyira — a harmadik kétdecinél szokott bekövetkezni. A negyediknél mind a kettőt lehunyja, de ez csak olyan egyéni szokás. — Azt akarom önnek elmesélni — kezdte ráérősen —, amit én is egy ismerősömtől hallottam. Ez az illető hal] is, beszél is, de már gyermek kora ban megtanulte a süketnémák jelbeszédét is, mert apja. anyja süketnéma volt. Megtanulta. Hát ez egészen különleges helyzet. Így aztán ő amolyan hivatalos tolmács olyan ügyekben, amikor a hatósági ügyintézőnek — aki természetesen nem ismeri a jelbeszédet —, személyesen kell érintkeznie a beszélni, hallani nem tudó ügyféliéi. Van ilyen eset, ugye? Megható, uram, csak enynyit akarok mondani, megható, például egy ilyen házasságkötés, egy esküvő a tanácsnál, mert ilyennek már én is voltam részese. A tolmács jelbeszéddel megkérdezi a házasulandóktól — mert ők egyébként leginkább egymás közt házasodnak —, megkérdezi: akarnak-e házasságra lépni. És ők azt intik, hogy igen, akarnak. A tolmács lefordítja a jelet hangos beszédre. És akkor az elérzékenyült anyakönyv-vezetőnő — mert éppen esetnek voltam a résztvevője — meghatottan, remegő hangon ki-' jelenti, hogy egybehangzó — érti, uram, egybehangzó! — kijelentésük alapján házastársaknak nyilvánítja őket. Én is úgy találtam, hogy egy ilyen aktus csakugyan megható tud lenni a maga módján, de nagyon különösnek mégsem tartottam, mert hiszen az élet, mint ismeretes, annyiféle különleges helyzetet produkál, hát mindenre kell valamilyen megoldást találni. •— De még ennél is többet mondok. Van nekik ám igen kiterjedt nemzetközi kapcsolatuk is. Sőt, szövetség, nemzetközi. Az egész világot átfogó. Ez a szövetség olykor szokott tartani kongresszust. Süketnémák számára, nemzetközit, ön persze nem tudja elképzelni, hogyan zajlik le egy ilyen kongresszus. Mart ön abból indul ki, hogy egy ilyen összejövetel nonszesz, mert a világ különböző országaiból jött résztvevők ez esetben végképpen nem értik egymást, hiszen nemcsak süketek és némák, hanem más és más az anyanyelvük — hát hogy is értenék meg egymást? No, uram, ez az, amin én soliat gondolkoztam. Mert mi történik? Kiderül; egy norvég, aki süket is, néma is. igen is meg tudja értetni magát egy hasonló állapotú magyarral. Szembeállnak egymással, mutogatnak — és értik egymás jelét. A norvég érti a magyart, a magyar érti az angolt, az osztrák érti a románt, de csak azért, mert egyaránt nem tudnak beszélni. Mondom, és újra mondom: külön világ. — De hiszen ez — kiáltottam — egyenesen fantasztikus! — És megragadtam a poharamat. — Ez nem fantasztikus. Ez a lehető legkívánatosabb emberi állapot. Hogy mindenki értsen mindenkit. Efelé kellene törekedni. — Képtelen gondolat! Hiszen ennek feltétele az lenne, hogy lemondunk a beszéd, a dolgok, a fogalmak kimondásának képességéről, ami pedig, ahogy én tudom, szintén emberi, alapvető tulajdonság. A beszéd képessége teszi az embert emberré voltaképpen. Ez különíti el, ahogy én tudom, legvilágosabban az állatvilágtól. — Ez az, látja, amin én sokat töröm a fejemet. Hogy olykor ez sem igaz. No, de — s nagy lélegzetet vett — minek rágódunk efféle dolgokon? Persze, az ilyen ... mindenféle és szertelen témák csak azért jönnek elö, hogy legyen . mivel az időt — s odakoppantotta a poharát — agyonütni. Az a fontos, hogy azért vannak, akik megértik egymást. Szóval is. — Cinkosán rámkacsintott. — Mi például általában megegyező nézeteket vallunk, de viszont az a vicc, amelyik úgy kezdődik, hogy két süket utazik a vonaton, ezek után ismerje be, nem jó vicc. Jó lenne, ha visszavonná. I

sten neki — mondtam nekividultan, s most már valóban összeütöttük poharainkat —, visszavonom. — A vicceket különben sem szeretem — mondta ő is békülékeny hangon —, mert elveszik az időt az értelmes beszélgetéstől. Afféle pótszer a lustaagyúak számára. Aztán elkezdtünk beszélgetni az időjárásról. István MESE Indiában a madarak függeszkednek a völgy felet! a mozdulatlan ég alatt, és minden nap lehullik egy. Nem hűlt ki még a holttetem, s lezúdul mind elé, s egy vércseppel a csőriben süvít az ég felé. Zöld sűrűben fehérlenek üres csontvázaik, de vérük most is ott leb< ahonnan származik.