Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-05 / 104. szám

8 SZERDA, 1911. MÁJUS 5. MEGYEI TANÁCSÜLÉS KÉT HÉT MÜLVA A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága tegna­pi, keddi ülésén határozott arról, hogy a megyei tanacs alakuló ülését május 20-án reggel 9-re hívja össze a ta­nácsháza nagytermében. A megye városaiban és közsé­geiben — mint ismeretes — még folyik a megyei tanács­tagok választása. VÉRADÓ NAP A KENIIERGYARBAN A szegedi véradó állomás megrendezte az üjszegedi kendergyár idei első véradó­napját. A dolgozók közül 257­en adtak vért a rászoruló betegeknek. CSEMPEGYARTAS Csempegyártó üzemmel bővítik a Romhányi Cserép­kályhagyárat. A tervek sze­rint még az idén hozzáfog­nak az építkezéshez és 1972 végén adják át. az új üze­met. amely majd évente 500 ezer négyzetméternyi fal­burkoló csempét készít. RADIÁL GÜMI ABRONCSOK Az Országos Gumiipari Vállalat és Kutató Intézete még ebben az évben meg­kezdi az osztrák Semperit­cégtől vásárolt licenc alap­ján radiál gumiabroncs gyár­tő kísérleti üzemének felsze­relését. Az autógyárak egy­re több helyütt alkalmazzák, a hagyományos diagonál gu­miabroncsok helyett a ra­diálgumit. A budapesti Gu­miipari Kutató Intézetben a hazai útviszonyoknak meg­felelően vizsgáztatták azokat a Semperit radiálabroncso­kat, amelyeket majd itthon ls gyártanak. Az új gumiab­roncs élettartalma a vizsgá­latok szerint 50 százalékkal hosszabb a hagyományosé­nál. Tapadóképessége és for­galmi tulajdonságai is ked­vezőbbek. ELEKTRONIKA ÉS A HALÁSZAT A Csendes-óceán felületi vízrétegének hőmérséklete állandóan változik. Ettől füg­gően módosul a különböző halfajták gyülekezőhelye is. E jelenség felhasználásával a szovjet hidrometeorológusok értékes segítséget nyújtanak a halászoknak. Repülőgépről mérik a tengervíz felszíné­nek hőmérsékletét, és a ka­pott információt a halászha­jókra továbbítják. ÜJABB GYÓGYÜDÜLŐ HÉVÍZEN Hévízen kezdte meg a SZOT szanatóriumi és üdü­lési főigazgatósága egyik leg­nagyobb beruházását. 13 emeletes gyógyüdülőt épít. Az előregyártott élemekből épülő gyógyüdülőben 414 szobát képeznek ki. GYÓGYSZERÉSZEK ELŐADÓÜLÉSE A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Csongrád megyei szervezete és a Szegedi Or­vostudományi Egyetem hol­nap, csütörtökön délután 5 órai kezdettel előadóülést tart az MTA szegedi bizott­ságának Somogyi utcai szék­házában. Az ülésen dr. Ko­vács László és dr. Iván Já­nos tart előadást. BEFEJEZŐDÖTT A TÁVVEZETÉK PRÓBÁJA Befejeződött az Algyő— Százhalombatta között épült olajtávvezeték próbaüzemelé­se. A szakemberek megálla­pítása szerint a 1B0 kiloivé­ter hosszú csőkígyó a tervek szerint üzemel. A Szeged környéki olajmezőkről na­ponta 2500—3000 tonna nyersolaj érkezik Százhalom­battára, s ezzel a MÁV-nál havonta 1500 tartalyvagon szabadult fel. TRANSZPORT­BETON A piackutatás során szer­zett tapasztalatok hasznosí­tására érdekes kezdeménye­zést valósítottak meg a Be­ton- és Vasbetonipari Művek alsózsolcai üzemében. A Mis­kolc környéki mélyépítők munkájának megkönnyítésére az idén úgynevezett transz­portbetont is gyártanak. Ezt a betont a leginkább hasz­nálatos keverési arányok szi­gorú betartásával előre elké­szítik és dömperekkel, teher­gépkocsikkal szállítják a megrendelőknek. Az előre el­készített anyag nagy előnye, hogy az építkezéseken nem kell keverőgépeket üzemel­tetni és a vállalatok folya­matosan, egyforma minősé­gű betont kapnak. A tansz­portbetonból az idén kísérlet­képpen tízezer köbmétert készítenek. „Otthon mindig sajnálkoztak raj­tam a hatam mögött, a szemembe meg szidtak. Dugdosnom kellett az ellenőrzőmet, mert mamám hisztis rohamot kapott, ha belelapozott, apám meg hülyére vert. A suliban a Kabóca tanította a matekot. Mi­atta volt minden. Boldog volt, ha belemkóthetett, ha bezúgathatott. Remegtem, ha csak láttam. Egy­szer nagyon kiborított. Nem mer­tem hazamenni. Sétáltam egész éj­szaka a Tisza-parton, és arra gon­doltam, ha meghalnék, a temete­semen talán még a Kabóca is könnyezne... Aztán csak a kór­házban tértem magamhoz." Karesznek szintén nem volt erős oldala a matematika. Az élet azonban nem mindent mért sza­mara ilyen iukaron. mint a sza­mokkal való játék képességét. Amolyan Bel Amié volt: korom­fekete hajával. barna szemével, lomhán csukódó, hosszú szempil­lájával a gimnazista lányok bál­ványának hihette magát. S ha ne­mi lúlzás volt is saját külseje meg­ítélésében, ez megsem volt telje­sen alaptalan. Azonkívül szép or­gánummal és némj színészi képes­séggel áldotta meg a sors. Sze­rette az irodalomórákat, a regénye­ket. a verseket és a magyar nyelv tanárát, éppoly hévvel, mint ahogy irtózott minden olyan sze­mélytől is, akinek valami köze is volt a matematikához. Kivételt csupán akkor tett, amikor az egyik kiváló, e tudományt művelő pro­fesszor lányát — eme priusz elle­nere is — kegyeibe fogadta. De ettő! érzései a számok iránt válto­zatlanok maradtak. Rettenetesen szánalmasnak érezte magát, vala­Pofon a világnak hányszor tudásáról kellett bizony­ságot tennie. Ahányszor a napló sistergő lapjait figyelte egy hát fedezékéből, és meghallotta a ne­vét. soha máskor nem jelentkező szorongató érzés fogta el. Maga­biztossága elillant, mintha sosem is lett volna. Gyámoltalanul lehaj­tott tejjel vonult a táblához. Ke­zes és engedelmes, megszeppent fiúcska vált belőle, aktnek szemé­ből sugárzott a szelídség, a jóin­dulat. szolgálatkészen leste a ta­nár ajkát, mint. aki alig várja, hogy a feltett kérdésre azonnali kime­rítő választ adhasson, a katedrán ülő megelégedésére. És amikor a várt szavak elhang­zottak, egyből megváltoztak szá­mára az arányok a teremben. A tö­pörödött, mindig idegesen villód­zó Palástot, akit annyiszor képzelt a talpa alá, most óriásnak, fensé­gesnek és elviselhetetlenül nvu­godtnak látta. Magát pedig úgy érezte, mintha Erich Kástner négy centiméteres emberkéinek gyereke lenne, akit beszippantott a por­szívó. Érezte, hogy vörösödik a fü­le: szerette volna, ha valami cso. da folytán megnyílna a parkett alatta De nem ez történt: meg­szólalt. Gyönyörű orgánuma tátyo­los. alig hallható, nyekergő dado­gássá szűkült. ..Milyen hülyén fest­hetek itt kinn' — látta szégyen­kezve magát a padban ülők sze­mével. Míg a tábiara írta a szö­veges példát, rettentő düh fogta el az iskola, az ilyen üvöltő Palastok és az egész világ ellen. Nem érez­te jói magát ilyen összezsugorod­va. A példát nagynehezen sikerült ugyan megoldania, a tanár azon­ban. aki közben szintén pirosló fül­lel le-föl sétált az osztályban, nem bocsátotta meg neki, hogy ekkora tájékozatlanságot árult el az ó tantárgya iránt, és hogy néhány perc alatt évekét vett el az életé­ből ez a mihaszna. Karesz már attól is megköny­nyebbült, hogy az elégtelent látta feszülni naplóban. Órn vegéig le­higgadt, a szünetben a részvétnyil­vánítókat elhessegette maga kö­rül. Ügy tett, mint akit nem érde­kel az egész. Délután a színjátszó csoport próbáján hangját ércesebben csen­gette, mint valaha, külön ügyelt arra, hogy artikulációja tökeletes legyen. Babits Eortisszimóját ak­kor sikerült elmondania a legna­gyobb átéléssel. Érettségi után még a harmadik felvételi vizsgája hátra volt a Színművészeti Főiskolán. Letagad­ta az első kettc sikerét Azt akar­ta. hogy csak a felvételt jelentő utolsó vizsga legyen a ..nagyágyú". Az lesz csak pofon a világnak! A világ azonban ebbe az arcul­csapásba még csak bele se tán­torodott. Sőt. amint hírlik, most egyik kisvárosa ..deszkáin" pofoz­tatja magát estéről estére. s ő minderre tenyere összecsapásával válaszol. Ch. A. otthon C0&K Rottgygyüjtó hetek már csak MÁJUS 29-IG minden 1 kg tiszta, színes vagy fehér pamut­rongy és minden 5 kg vegyes háztartási rongy ellenértékén felül a AJANDEKSORSJEGYET IS AD. Főnyeremény: SKODA SZEMÉLYAUTÓ, IBUSZ külföldi utazások, ORION televíziók, ezernél tobb értekes nyeremény. ALGÉRIAI—MAGYAR BARÁTSÁGI TALÁLKOZÓ Két nap múlva, pénteken este 7 órakor algériai—ma­gyar barátsági találkozót tar­tanak a Postás Művelődési Házban. A műsoros találko­zót a szegedi Postás Szak­szervezet Művelődési Házá­nak kulturális bizottsága és a városban tanuló algériai diákok rendezik. A találko­zón minden érdeklődót szí­vesen fogadnak. ROBBANÁS Legalább öten vesztették életüket és ötvenheten sérül­tek meg, a brazíliai Porto Alegrében. amikor hétfőn robbanás történt egy tűzijá­tékot árusító üzletben. SZÖKNI PRÓBÁLT LUTHER KING GYILKOSA James Earl Rav, Martin Luther King gyilkosa, hét­főn szökést kísérelt meg a börtönből, de rajtacsípték. A 42 éves fegyenc, aki a gyil­kosság miatt 99 évre szóló börtönbüntetését tölti a Ten­nessee-i állambeli Brushy Mountain állami fegyházban, ott egyik fegyenctársától ka­pott fémfűrésszel átvágta cellájának vasbeton-falát és kibújt a szomszédos fűtő­alagútba. Egy másik verzió szerint Ray-nek sikerült meg­kerülnie az épületet és az udvarra lopakodnia. A Brushy Mountain börtönt maximális eszközökkel bizto­sítják, Ray azonban abban a szárnyban kapott cellát, ahol a fegyencek dolgozhatnak, tehát bizonyos könnyítéseket élvezhetnek. Most Ray-t át­helyezték a Knoxville-től 80 kilométernyire északra fekvő Petrosi börtön egyik magán­zárkájába. VtZSÓTALANlTÓ BERENDEZÉS Üjfajta vízsótalanitó be­rendezést konstruáltak a Kazah Tudományos Akadé­mia alma-atai vegyészeti intézetének tudományos munkatársai. A berendezés tervezésénél a polimer anya­goknak azt a tulajdonságát használták fel, hogy elektro­mos térben képesek az ás­ványi tartalommal bíró víz­ből kiszűrni a sókat. A konst­rukció olyan összetételű \iz. sótalanítására alkalmas, ahol a sótartalom nem ha­ladja meg a 4 grammot li­terenként. Üzemeltetéséhez kis teljesítményű aggregátor is elegendő. Az alma-atai elektromechanikai gyárban mar sorozatban gyártják az újfajta berendezést. „BIKAVIADAL" A NAGYVAROSBAN Modern nagyvárosban pár­ját ritkító látvány, igazi bi­kaviadal volt hétfőn Nyu­gat-Berlinben. A spandam vágóhíd „vesztőhelyéről" el­szabadult egy kétségbeesett állat és vad iramban vágta­tott végig az utcákon a sza­badság után. A környékbe­liek aránylag baj nélkül megúszták a dolgot mert a nekivadult bika csak egy ke­rékpárost döntött fel és egy játszótér homokozójában át­vágtatott egy hétéves kislá­nyon. Egyiküknek sem tör­tént komolyabb baja. A bi­kát végül a rendőrök tették ártalmatlanná, öt lövéssel sikerült leteríteni. HALÖVODA Murszk közelében elké­szült a „halóvoda". Az új üzemben a halbiológusok a tengeri halakat mestersége­sen tenyésztik. Az előzetes kutatások során megállapí­tották, hogy a tengeri halak „halandósága" addig a leg­nagyobb méretű, míg az 5 centiméteres nagyságot meg nem haladják. Ezért hatá­rozták el, hogy a kicsinyek megmentésére tengeri „hal­óvodát" létesítenek. Kit mi idegesít? kl5IPAR05 A materializmus Az adóellenőrzés A nyugdijam A szappan r Szamócaszüret Újszegeden A szegedi Móra Ferenc Mgtsz. Szeged. Bocskai u. 3/B sz. alábbi szövegű bélyegzője elveszett9 melyet érvénytelenítünk. ..Móra Ferenc Mgtsz. SZEGED MNB 280 22." Az elveszett bélyegzővel történt vásárlásokért nem vállalunk felelősséget. Néhány üjszegedi kiskert­ben már megkezdődött a szamócaszüret. Egyelőre csak a fóliával védett területek gyümölcsei értek be. leg­alább két héttel megelőzve a szabadföldi termést. Az új­szegedi felvásárló telepen az első napokban ötven-hatvan kiló szamóca átvételére szá­mítanak. A nagy szezon majd május huszadika körül kezdődik, amikor a szabad­földi ültetvényeken is piros­ra érik a földieper, A szer­ződéskötések mar javában tartanak. A Csongrád me­gyei Mezőgazdasági Termék­értékesítő Szövetkezeti Kö­zös Vállalat mintegy három­ezer mázsa sz.amóca felvá­sárlását tervezi. Az idén már számottevő mennyiségben kerülnek piac­ra az egyre jobban terjedő új fajták. Ezek bőven ter­mőek, gyümölcseik jól bír­ják a szállítást, ami elsősor­ban az exportigények kielé­gítésénél rendkívül előnyös. Újszegeden kívül tontos ter­mő terület még a szegedi já­rás homokvidéke: Szatvmaz, Sándorfalva és Forráskút. Nem csupán Csongrád me­gyében, hanem délalföldi vonatkozásban is a legna­gyobb szamócatermelő közös gazdaság a forráskúti Hala­dás Tsz. amely már évek óta kiváló minőségű áruval jelentkezik a piacon. Kamilla felvásár­lását megkezdtük Csiga 6,— Ft/kg Pctrcs u. 10. Rókusi tónál DELMAGYARORSZÁG A Magyai Szocialista Munkáspárt Szeged városi otzottságának napilapja. - Főszerkesztő: F. Nagy István. - Szerkesztőség é( ktadőhivatal: Szeged, Magyar Tanácskőztársasag utja 10.. tele­foni 13-633, 13-003. — Felelős kiadói Kovács Ljszlő. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda vallalat. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky n. H-n. Ondéit SS 0S3J. - DőfUetesl dU egy hónapra SS

Next

/
Thumbnails
Contents