Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-27 / 123. szám

e csütörtök, 1971. május ix Leszerepeltek a kék-fehérek MTK—Celik 1:1 (0:0) SOROKBÁN Abonyban rendezték meg a területi serdülő asztalite­nisz-bajnokságot, amelyen szegedi fiatalok is részt vet­tek. Csongrád, Békés, Bács, Szolnok és Pest megyeiek közül egyénileg: 1. Orbán Márta (Szegedi Spartacus), 2. Kiss (Abony), 3. Bíró I. (Kecskemét). Csapatban: 1. Szegedi Spartacus (Orbán, Rózsa M., Kolozsvári), 2. Abony, 3. Kecskemét. A flu csapatversenyben a Szegedi VSE harmadik lett. * Szerdán este Torinóban, 70 ezer néző előtt játszotta a Juventus és a Leeds United az 1970—1971. évi EVK-dön­tó első kilencven percét. Az első félidőben nem esett góL Fordulás után az 52. perc­ben a holland játékvezető félbeszakította a küzdelmet, mert a pályát játékra alkal­matlannak ítélte a többna­pos esőzés miatt * A labdarúgó Európa Baj­nokság ötödik csoportjában: Belgium—Dánia 2:1 (0:0). Koppenhága. 30 000 néző. Góllövők: Devrindt (65. és 75. perc), illetve Kresten (76. perc). * Tegnap Csehszlovákiában befejeződtek a 24. ifjúsági UEFA-torna csoportküzdel­mei. Portugália, a Szovjet­unió, az NDK és Anglia fia­taljai szerezték meg a cso­portokban az első helyet. Pénteken Prágában Portugá­lia—NDK és Szovjetunió­Anglia párosításban játsza­nak a döntőbe jutásért Népstadion, 2 ezer néző. Vezette: Gonelli (olasz). MTK: Brünyi — Török, Du­nai, Strasszer, Csetényi — Oláh (Kunszt), Becsei — Sárközi, Kiss, Szuromi (Ko­ritár), Borsó. Celik: Vuja­csies — Dogancsics, Golu­bovics, Rasics, Herczeg — Mujkics, Radulovics — Mi­csics, Renics, Gavran, Baj­rics. Az utolsó magyar labda­rúgócsapatunk is — amely a KK-ban a döntőbe jutá­sért küzdött — elvérzett. A zsenicai Celik együttese je­lenleg a jugoszláv bajnok­ság kilencedik helyezettje, ügyes takitkávai vívta ki a döntőbe jutást. Az első mér­kőzésen a Celik nyert 1:0 arányban Jugoszláviában, így a tegnapi döntetlen ele­gendő volt a döntőibe jutás­hoz, ahol az Ausztria Salz­burg lesz az ellenfele. Védekezésre rendezkedtek be a jugoszlávok. Nyilván viharos MTK-támadásokra számítottak, de ezek sajnos elmaradtak. Az első negyed­órásban a magyarok roha­moztak, a második percben gólt is szerezhetek volna, de Dunai öt méterről leadott fejesét védte a vendégek kapusa. Jobbára a Celik tér­felén folyt a játék, némi mezőnyfölényt harcolt ki az MTK, viszont enervált tá­madásaiban nem volt átütő erő. Nem vették észre az MTK játékosai, hogy rövid passzokkal nem boldogulhat­nak. A 19. percben Renics az alapvonalon kicselezett két hazai védőt, de két lé­pésről a kapufára gurított. A félidő közepén Szuromi meg­sérült, helyére Koritár állt be. Unalmas, nemzetközi ku­pamérkőzéshez méltatlan, lagymatag iramban játszot­tak a hazaiak. Fordulás után a jugoszlá­vok — látva az MTK med­dő játékát — kitámadtak, s valamivel lendületesebbé tették a mérkőzést. Az 50. percben ismét Renics csele­zett át a gyenge MTK-vé­delmen, de hibázott. Az 59. percben viszont kárpótolta csapatát kihagyott helyzetei­ért. Dunai óriási hibája miatt majdnem a félpályá­tól indult, végigvezette a labdát a védők között, s a kifutó Brünyi mellett a ka­puba lőtt. 0:1. Sárközinek lett volna alkalma egyenlí­teni a 73. percben; Vuja­csics mellett is elhúzott, de a kapu felé tartó gyenge labdáját Rasics szögletre vágta. Valamelyest élénkült a mérkőzés. Igyekezett gólt szerezni az MTK, ami a 87. percben sikerült is. Kunszt beívelt labdáját elvétette a kapus és a befutó Koritár az üres kapuha fejelt. 1:1. A hátralevő időben még a ven­dégeknek akadt gólhelyzete, a csatárok azonban hibáz­tak. Végeredményben a gyengén játszó hazaiak el­len megérdemelten szerzett döntetlent a Celik, és ju­tott a KK idei döntőjébe. Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar labdarúgás alap­vető problémái a klubcsa­patoknál kezdődnek, hiszen egy élvonalbeli magyar klubcsapattól hazai pályán ez a lélektelen, álló foci minősíthetetlen. Ács S. Sándor Előkészületi mérkőzés SZEOL—SZVSE 4:1 (2:1) A mesteredző Tegnap déhitán a SZEOL­staxiionban Barna játékveze­tő bíráskodásával az alábbi összeállításban játszott a két együttes: SZEOL: Gilicze (Bólya) — Várhelyi III., Molnár, Magyar, Kerekes — Bánfal­vi, Dávid (Ruttkai) — Vö­rös, Pikó (Pataki), Vass, Berkes. SZVSE: Simái — Csiger, Komjáti, Kovács, Hájas — Berki (Szarka), Krenács — Farkas, Kakas, V. Tóth (Tí­már), Szalai II. Kezdés után fokozatosan lendültek játékba a csapa­tok. A SZEOL játékosai fris­sen, sok mozgással vezették helycserés támadásaikat — eredmény nélkül. Feltűnt, hogy távolról alig lőttek ka­pura, viszont túl sok volt a felesleges csel. Szünet után sem változott a játék képe. Mondhatni, idényre való gól­helyzetet hagytak kihaszná­latlanul a SZEOL csatárai. A gólokon Pataki 2, Vörös 2, illetve Kakas osztozott. A mérkőzés után Rábai László edző elmondotta, hogy Jósa ismét sérült, va­sárnapi játéka nem valószí­nű. Emödi pedig azért hi­ányzott a tegnapi mérkő­zésről, mert a bányász­válogatottal játszott edző­mérkőzést. A Bp. Honvéd ellen a múlt vasárnapi csa­pat kezd, azzal a változta­tással, hogy Jósa helyett Vö­rös lesz a jobbszélső. Gy. E. e2 h 10 l? mikórt 1971, MÁJUS 27„ CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: HELLA TART A JO IDO Várható időjárás csütörtök estig: Időnként megnövekvő fel. hözet, többfelé záporeső, zivatar. Elénk délnvugati, nyugati, a zivatar idején átmenetileg megeiősödő és északnyugatira for­duló szél. A nappali felmelegedés nyugaton kissé gyengül, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. A Nap kel 3 óra 56 perckor, és nyugszik 19 óra 27 perckor. A Hold kel 6 óra 01 perckor, és nyugszik 22 óra 41 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 134 cm. (Apadó.) HÁROMSZÁZHETVENÖT EVE halt meg Pellegrino Tibaldi (1537—1596) olasz építész es les­tő, a késő reneszánsz egyik leg­jelentősebb mestere. O volt a milánói dom építőmestere. II. Fülöp király meghívására 1587­ber. Spanyolországba utazott és freskókkal díszítette az Escorialt. Csak halála évében tért vissza Milánóba. SZEGEDI NEMZETI SZlNHAZ Nyári szünet. Kakuszi Ferenc az elmarad­hatatlan stopperórával Az atlétikával ínég 1925 tavaszán jegyezte el magát, es azóta lelkes hive ennek a nehéz sportágnak. Tiz even át az akkori munkás­egyesület, a Szegedi MTE színeiben versenyzett, majd aimikor a szakosztály be­szüntette működését, a SZAK-ba lépett at. Ott azonban csak rövid ideig maradt, a Szegedi Vasutas SE-hez igazolták. A vasuta­soknál a felszabadulás óta edzósködik, s mivel maga is futott egykor, most is a fu­tó- és gyaloglószamok jelen­tik számára az igazi ver­senyt. A nevelői munkát is főleg ezen a téren végzi. Kakuszi Ferenc — mert róla van szó' — tulajdonkép­pen nem huszonhat éve ed­zősködik. Már mint verseny­ző is mindent megtett azért, hogy szakosztálya minél né­pesebb legyen. Számos fia­talt. Hvott atlétizálni. Ok­tatta, tanította sportbaráta­(i, s majd később ia számos tehetség tűnt fel a keze alatt Ö szervezte meg a nagy­hírű maratoni gardát, Gyet­vai, Zalavári, Földényi­Frank, Kovács, Kobruzsa, Temesvári ismert nevek voltak, úgy negyedszázaddal ezelőtt Olyanok, mint a maiak közül Tégla Ferenc diszkoszvető, Antal Andor és Grandpierre Csaba gya­loglóbajnokok. Ma nyugdíjas. Négy évti­zeden át a MÁV-nál dolgo­zott Feri bácsit — mert így hívják — rengetegen isme­rik Szegeden, és helyesen állapítják meg róla: .szer­vező munkájáért külön di­cséretet érdemei". Figyelme egész Csongrád megyére ki­terjed. Ahogy mondani szo­kás: felfedezi a fiatal tehet­ségeket. Ilyen módon került az SZVSE-hez például Tég­la Ferenc, aki bár szegvári lakos, Szentesen dolgozik, mégis már hat éve szegedi sportkör tagjaként ér el jó eredményeket. Edzői sikereit azzal is lehet magyarázni, hogy a fáradhatatlan munka híve. Megköveteli a minden­napos edzéseket, és szívesen hallgatnak rá versenyzői. Amikor munkásságával kapcsolatban érdeklődtünk nala, öntudatosan számolt be eredményeiről, hogy mi­lyen kitüntetésnek tartja az MTS Országos Tanácsától nemrégiben kapott mester­edzői címet. Nem feledke­zett meg azonban munka­társairól. Kertész Ferencnél es Temesvári Gyuláról, akik szintén edzősködnek a vas­utasok mintegy szaz főnyi szakosztályában. Egykori ta­nítványa, Bárkányi István, az ötvenes évek válogatott középtávfutója, szakosztály­vezetőként nyújt segítséget. Közös munka eredménye tehát az, hogy az 1972-es müncheni olimpiára néhány szegedi atlétát is figyelem­be vettek. S ebben jelentős része van Kakuszi Ferenc­nek, aki hazánkban, vala­mennyi sportágat figyelem­be véve, 240-ediknek kapta meg a mesteredzői címet. Metzger Károly Á ..Murena" bűvarai a Végre egy sportág az or­szágban, melyben vidékiek — köztük szegediek — ját­szanak vezető szerepet. A szegedi MHSZ „Murena" víziklub könnyűbúvárai kö­zül — tavalyi eredményeik alapján — dr. Kertai György, Demeter Andrea és Hódi Ildikó készült a válogatott kerettel 12 napig Tatán, az MTS központi táborában. — A múlt év júniusában mint társadalmi edző kap­csolódtam a könnyűbúvárok életébe — kezdi beszélgeté­sünket Gyémánt Imre edző, aki a válogatottat is trení­rozza. — A vízisportokkal már gyerekkorom óta fog­lalkozom: úsztam, pólóz­tam, majd a TF elvégzése után itthon, a Tanárképző Főskolán úszást oktattam, illetve oktatok ma is. A könnyűbúvárkodás hazánk­ban megfelelő versenyzési lehetőséget kapott, szabály­könyve jelent meg a ver­senyzési formáiról. — Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a búvárok csak versenyek előtt edzettek ko­molyan. Ma már az ered­ményes szerepléshez — csakúgy mint más sport­ágaknál — megfelelő elő­képzettség, edzettség kelL Ezért vált szükségessé ná­lunk is a rendszeres, komoly edzések bevezetése. — Válogatott edzőnek len­ni megtisztelő, nem kis fel­adat. Hogyan érted el? — Amikor munkahoz lát­tam, elkészítettem az edzés­tervét, és elküldtem a Ma­gyar Könnyűbúvár Szövet­ségnek. Lejöttek Pestről, megnézték az edzésvitelt, a versenyzők felkészültségét, és a látottak, tapasztaltak alapján rám esett választá­suk. A tatai táborozás na­gyon hasznosnak bizonyult. A versenyzők képzettségük­höz mérten, egységes terv alapján készülhettek. Ez annál is előnyösebb volt, mert fiatal aportag leven. hazai tapasztalatokra, szak­sajtóra alig támaszkodha­tunk. Ott viszont kicserél­hettük tapasztalatainkat, megvitathattuk a gyakorla­ti, elméleti kérdéseket. Az EB-re való sikeres felkészü­lés érdekében idén még tar­tunk közös táborozást. — Hosszú utat járt be a búvárkodás, amíg verseny­sportággá fejlődött — jegy­zi meg beszélgetésünkbe kapcsolódva Tánczos Gyula, a „Murena" klub titkára. — Szegeden tíz évvel ezelőtt az MHSZ keretem belül kezd­tük ós ma már a régiek közül csak Pethő Béla, és jómagam maradtunk. Kicse­rélődött, megfiatalodott a gárda A mi időnkben nem sportágként űztük, csupán víz alatti munkára kellett. Ma már komoly sportággá fejlődött, így nekünk is komolyan kell foglalkoz­nunk az utánpótlásssal. Sajnos költséges sportág. A gumiruhákra, a légzőké­szülékekre a versenyekre való utazásokhoz kevés a pénz. .Hogy minél több ver­senyen indulhassanak, pótol­hassák felszerelési tárgyai­kat, a népgazdaságnak is hasznos, víz alatti munkákat vállalnak. Gyürki Ernő MOZI Szabadság: Fél 3 órakor: Be­fejezetlenül (magyar. ifjúsági előadás), háromnegyed 6 és 8 órakor: Ben Wade és a farmer (amerikai). Vörös Csillag: A hölgy nem iszik, nem dohány­zik, nem flörtöl... csak fecseg (14 éven felülieknek). Fáklya: Várakozás. (Csak 14 éven felü­lieknek, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Postás Mozi: Ordasok között. (5 és 7.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 16 órától, reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden, a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.), veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Május 29-ig este 6 órától reg­gel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés ese­tére ügyeletes dr. Szűts László állami állatorvos. Lakása: Sze­ged, Juhász Gyula u. 13/B, II. em. 2. Telefon: 15-756. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. $ RÁDIÓ Kossuth 4.30 Hírek, időjárás. 4.33 Haj­naltól reggelig, zenés műsor. 6.60 Hirek, Időjárás. 5.30 Reggel) krónika 1. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek, időjárás. 6.30 Hírek. Idő­járás. 6.45 Hallgatóink ügyeimé­bei 7.00 Reggeli krónika II. 7.18 Körzeti időjárás. 7.30 ÜJ köny­vek. 9.00 Hírek, Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Zenekari muzsika. 9.00 Az elet határai. 9.26 Dallal, tánccal a világ kö­rül. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Rádióegyetem. A magyar drá­ma a XIX. század második felé­ben. 10.35—11.59 A hét műsorá­ból. 10.35 Az éló nápdal. 11.45 Lemezmúzeum. 12.00 Déli króni­ka. .12.20 KI nyer ma? 12.30 Me­lodiakoktél. 13.40 Szentendrei pil­lanatfelvételek. 14.00 Sziklai Eri­ka énekel. 14.18 Jákő Vera és Szalay László nótákat énekel. 15.00 Hirek. időjárás. 15.10 Kó­ruspódium Sopronban. II. 15.30 Ltly Pons és Paolo Silveri éne­kel. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.C5 Musicalslágerek. 16.18 Egy nap a művelődési autóval. 10.38 Az új magygr zene hónapja. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek, Időjárás. 17.05 Idő­szerű nemzetközi kérdések. 17.15 Halló, Berlin — Halló, Budapest! 18.25 A pedagógusok jobb élett körülményeiről. 18.48 Grabóca Miklós: Nyugat-dunántúli tán­cok. 18.58 Hallgatóink figyelme­be! 19.00 Esti krónika. 19.30 Táj. 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekará­nak hangversenye. Közben: Kb. 20.20 Láttuk, hallottuk. Kb. 20.37 Hírek. Kb. 21.40 Vörös sári és Győri Szabó József nótákat éne- 1 kel. 22.00 Hírek, Időjárás. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 Richárd Strauss: Ariadné Naxos szigetén, zárójelenet. 22.45 Tudja minden az útját. 23.00 Tánczene. 23.30 Debussy és Ravel müveiből. 24.00 Hirek, Időjárás. 0.10—0.23 Majd a Kati. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth-müsorral. 8.05 A király­né csipkekendője. 8.45 Külpoliti­kai figyelő. 9.00 Csajkovszkij operáiból. 9.30 Hogyan csinálták a rómaiak. 10.00—12.00 Zenés műsor üdülőknek. Közben: 11.00 Hfrek, időjárás. 11.45—11.50 üti­kalauz üdülőknek. 12.60 Könnyű­zenei híradó. 12.30 Magánvéle­mény — közügyekben. 12.40 Bee­thoven: Kilenc menüett. 13.00 Hí­rek, időjárás. 13.30 Miskolci tu­dósítónk jelentkezik. 13.20 Ye­hudi Menuhln hegedül. 13.45 Idő­járás- es vízállásjelentés. 14.00— 18.00 Kettőtől hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.00 Hí­rek. időjárás. 18.10 Rádióegye­tem. A magyar dráma a XIX. század második felében. 18.40 Rádióhangversenyekről. 19.10 Ifj. Magyart Imre népi zenekara ját­síik. Szántai lldlko enekel. 19.29 Franké! Leó hadbírósági ügye, 19.54 Jó estét, gyerekek! 20 00 Esti krónika n. 20.25 Üj köny­vek. 20.28 Az Ifjúsági Rádió vi­dám műsora. A folyó partján állnak majd a sátraink. 21.28 Pa­ganini. 21.42 Az űj magyar zeno l ónapja. 22.00 Hanglemezgyűjtők húszperce. 22.20 Nagy magyar orvosok. 22.30 Kozák Gábor Jó­zsef népi zenekara játszik. 23.00 Hirek, időjárás. 23.15 Hangver­senynaplár. 23.30 Könnyűzene Moszkvából és Varsóból. 24.00— 0.10 Hírek, Időjárás. rrfeyg' 3 5—5 kh-ra való cecei és pritamin paprikapalánta kapható. Kistelek, Magyar—Szovjet Barátság Mgtsz-nél. Budapest 8.10 Iskola-tv. Földrajz. (Alt. lsk. 5. oszt.) 9.00 Környezetis­meret. (Alt. lsk. 4. oszt.) 11.05 Kémia. (Alt. lsk. 8. oszt.) 11.55 Földrajz. (Alt. lsk. 7. oszt.) 13.10 Földrajz, asm.) 14.00 Kör­nyezetismeret (Ism.) 15.50 Ké­• mia. (Ism.) 16.40 Földrajz. (Ism.) 17.18 Hírek. 17.30 Felelj, ha tudsz! Művészeti vetélkedő. Az anya. 18.50 Irány a BNV! Ri­portfilm. 19.10 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Minden kilo­méterkőnél ! 8. rész: A lovag­kereszt.. 20.55 Tavaszi zsongás. A Stúdió 11 műsora. 21.20 Tele­groteszk. Mészáros András. 21.45 Tv-híradó.' — 2. kiadás. 21.55 Díjnyertes filmek. Bemutató a XII. Miskolci Filmfesztivál má­sodik-dijas filmjeiből. Belgrád 17.15 Magyar nyelvű tv-króni­ka. 17.40 Nina és Ivo. (Gyermek­adás.) 17.55 Zenés kisdobos. 18.30 A Mlroe Acev kulturális művé­szeti együttes. 19.00 Enciklopé­dia: Formatervezés: otthoni stí­lus. 19.20 Egy egész élet egy év alatt, asm.) 20.35 Fényszóró. 21.35 Lorna Doone — filmsorozat. Bukarest 16.30 Magyar nyelvű adás. 17.30: A moszkvai Dinamó mér­kőzése egy világválogatottaL Közvetítés a szovjet fővárosból. 19.15 Hírek, utána sport. 20.05 Rlportmüsor egy kombinát Igaz­gatójával. 20.35 Dokumentum-t film. 21.25 Cornelia Bavrilescií (szoprán) hangversenye. < MEGJELENT Zalatnay Sarolta Aj nagylemeze 12 üj szám Ara: 66,— Ft. LPX 17 426 495SfBp. Most 20 °/0-f»aI olcsóbban vásárolhat divatos, modern, hímzett blúzokat a Népművészeti Boltban május 21-től június 5-ig!

Next

/
Thumbnails
Contents