Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-26 / 122. szám
4 szerda, 1971. május 29. Gustáv Husák beszámolója (Folytatót az l. oldalról.) törvényszerűen különféle gazdasági, politikai és ideológiai rögtönzésekhez folyamodott, s ezzel félrevezette a pártot. A szónok emlékeztetett a CSKP Központi Bizottságának 1967-es októberi ülésére, amelyen, akárcsak korábban az alapszervezetekben is, határozottan bírálták a vezetés fogyatékosságait és követelték a pártélet lenini normáinak helyreállítását. Megérett a helyzet arra, hogy a XIII. kongresszus határozatainak szellemében fellépjenek a fogyatékosságok ellen, a párt vezetésében uralkodó viszonyok megváltoztatására, beleértve Antonin Novotny távozását is az elsó titkári posztról. Ezt a feladatot teljesítette a Központi Bizottság 1968 januári ülése. A januári plénum következtetéseit és határozatait kedvezően fogadta a párttagság és a csehszlovák nép túlnyomó többsége. Mégis hiba volt, hogy a januári plénum nem szabta meg pontosan a további politikai előrehaladás osztálykereteit, és nem serkentette a pártot offenzív politikai és eszmei harc egyidejű kibontakoztatáséra a mindinkább erősödő jobboldali opportunizmussal és a szocialistaellenes irányzatokkal szemben. A továbbiakban a párton belüli jobbra tolódás es az úgynevezett „második centrum" (a jobboldal vezérkara) kialakulásának okait elemezve kijelentette: Alexander Dubcek, Oldrych Cernik, Smrkovsky, Frantisek Kriegel és mások, akik a kezükben összpontosították a döntést a párt és az állam ügyeiről, mebénították a szocialista társadalmi rendszer valamennyi fő erejét, a Központi Bizottság elnökségének, a nemzetgyűlésnek, a kormánynak, az államhatalmi szerveknek és a nemzeti frontnak tevékenységét. A végrehajtó és törvényhozó hatalom döntő tényezői megszűntek teljesíteni osztályküldetésüket, mivel a kulcspozíciókat a jobboldali opportunisták foglalták el. Ezzel kedvező feltételeket teremtettek az ellenforradalmi alvilág tevékenységének fokozásához és a külső ellenség diverziójához. A referátum további részében a Központi Bizottság megerősítette az 1970 decemberi KB-ülésnek a szocialista országok Internacionalista segítségnyújtására vonatkozó értékelését, majd megállapította: a XIV. kongresszusunkon, amikor lezárjuk az elmúlt válságos és bonyolult időszakot, az egész párt, a dolgozó nép túlnyomó többsége nevében szeretném kifejezni őszinte hálánkat a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet kormánynak és népnek, önnek személyesen Brezsnyev elvtárs, valamint a többi szocialista barátainknak azért, hogy nehéz helyzetben megértették a csehszlovák l kommunistáknak a szocializmus Iránt érzett aggodalmait, sok púrtés állami személyiségnek, sok kommunistának és dolgozó kollektívának a segélykérését azért, hogy ez az internacionalista segítség megmentette országunkat a polgárháborútól és az ellenforradalomtól, megóvta a szoÁalizmus vívmányait Gustáv Husák ezután részletesen ismertette, hogy 1969 áprilisa óta az új pártvezetés milyen intézkedéseket tesz a konszolidáció érdekében és az intézkedések milyen eredményekhez vezettek. Bejelentjük a kongreszszusnak — mondotta — teljesítettük a párt megtisztításának. marxista—leninista jellege felújításának, a belső válság leküzdésének feladatát. Pártunk ismét teljes mértékben képes betölteni a szocialista társadalom Vezetésének történelmi szerepét, megszervezni a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség és a többi társadalmi reteg erőit a XIV. Óvatos derűlátás kongresszus által kitűzendő feladatok teljesítésére. Ezután a társadalom politikai fejlődéséről és a CSKP ebből fakadó feladatairól beszélt. Gustáv Husák referátumában kitért a nemzeti front hivatására, majd beszélt a kulturális élet néhány időszerű kérdéséről is. A Központi Bizottság beszámolójának további részében Gustáv Husák részletesen szólt arról, mit kell tenni, hogy következetesen • érvényesíteni lehessen a párt társadalmi vezető szerepére. A kommunisták kötelessége, hogy szoros kapcsolatot építsenek ki a pártonkívüli tömegekkel, hiszen a szocializmus ' felépítése az egész ország népeinek közös ügye. A fö veszély — hangsúlyozza a referátum — a jobboldali veszély, amely nálunk történelmi okoknál fogva mély gyökereket eresztett a pórt egységéért vívott harc része változatlanul az elvi politikai és eszmei küzdelem az opportunizmus és revizionizmus valamennyi megnyilvánulása ellen. Egyidejűleg azonban a párt érdekében le kell küzdeni minden olyan kísérletét, amely arra irányul, hogy csoportérdekeket honosítsanak meg, A belső pártélet fejlődése jelenleg lehetővé teszi, de egyúttal meg is követeli — hangzik a referátum —, hogy a demokratikus centralizmus megszilárdításával egyidejűleg mint az akcióegység feltételét hangsúlyozzuk a fogalom másik oldalát is. a belső demokrácia fejlesztését. Mint Gustáv Husák rámutatott, a CSKP-ban végrehajtott tagkönyvcsere a párttagsággal kapcsolatos feladatoknak csak egyik részét oldotta meg. A feladatok másik része, a párttagság összetételének és növekedésének tervezeti szabályozása, még a CSKP előtt áll. Gustáv Husák referátumának befejező részében a párt külpolitikai feladataival foglalkozott, majd végezetül megállapította: a kongresszus a párt és a társadalom életében lezár egy nehéz és bonyolult szakaszt és egyben új szakaszt nyit. Éveken át tartó válságok, bizonytalanság, rögtönzés, küzdelmek, majd a marxista—leninista erők az utóbbi két évben történt győzelmes előretörése után, a XIV. kongresszus bizton kidolgozhatja szocialista hazánk fejlődésének Igényes és reális programját. A szünet után Milos Jakes. a CSKP KB Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke terjesztette elő a bizottság jelentését. Ezt követően megkezdődött a vita a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság beszámolója fölött. A vitában többek között felszólalt -Jozef Lenért, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. A következő ülésre ma, szerdán reggel kerül sor, amikor Lubomir Strougal, a CSKP KB elnökségének tagja, a Minisztertanács elnöke — a napirend szerint — ismerteti az új ötéves terv Irányelveit Kádár János köszöntése Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát a CSKP XIV. kongresszusán reszt vevő magyar pártküldöttség vezetőjét kedden prágai szálláshelyén felkereste Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára, Ludvik Svoboda köztérsasági elnök, Lubomir Strougal miniszterelnök, Vasil Bilak, Josef Kempny és Josef Lenárt a CSKP KB elnökségének tagjai, s kifejezték szerencsekívánataikat 59. születésnapja alkalmabot A négy nagyhatalom nagyköveteinek ülése # Nyugat-Berlin (MTI) A Szovjetunió berlini és az Egyesült Államok, NagyBritannia és Franciaország bonni nagykövete több mint három óra hosszat tárgyalt kedden Nyugat-Berlinben. A kiadott hivatalos közlemény szerint tárgyszerű megbeszélést folytattak a napirenden levő kérdésekről. Legközelebb június 7-én találkoznak ismét, a közbeeső időben szakértői szinten folytatják a megbeszéléseket. A nagyköveteknek a tanácskozás után adott rövid nyilatkozatai alátámasztották a politikai megfigyelők előzetes óvatos derűlátását. Abraszimov szovjet nagykövet kijelentette, hogy megítélése szerint igen jó munkát végeztek. Rush bonni amerikai nagykövet azt a véleményét hangoztatta, hogy építő vitát folytattak. Sauvagnargues francia nagykövet megállapította, hogy a tárgyalások a legutóbbi időben konkrét szakaszba jutottak, s előrehaladtak. Reméli, hogy rövidesen döntő fázisba lépnek. Jackling brit nagykövet hasonló értelemben nyilatkozott és sajnálkozott, hogy nem mondhat konkrétumokat az összejövetelen elhangzott javaslatokról. Nyugati körökből származó értesülések szerint, a három nyugati nagykövet a keddi 20. ülésen kiegészítő javaslatokat tett a már régebben előterjesztett nyugati és a március 26-án benyújtott szovjet munkaokmányokhoz. Az értesülések szerint az új javaslatok elsősorban a Nyugat-Berlinbe vezető utak forgalmának rendezésére vonatkoznak. Podgornij Kairóban Moszkva Clodomiro Almeyda Medina chilei külügyminiszter a szovjet kormány meghívására kedden hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett. Párizs Kedden a kora délutáni órákban megérkezett a párizsi le Bourget-repülőtérre a TU—144-es szovjet szuperszonikus utasszállító. A repülőgépet, amely Andrej Tupoljev repülőgép-tervező intézetében készült, a híres konstruktőr fia, Alekszej műszaki irányításával bemutatják a 29. nemzetközi légiszalonon. Párizs A „Concorde" szuperszonikus utasszállító repülőgép francia prototípusa kedden megtette első interkontinentális útját a Toulouse—Dakar közötti 4500 kilométeres útvonalon. Washington Nixon amerikai elnök és Brandt nyugatnémet kancellár a jövő hónapban megbeszélést tart Washingtonban, a kelet—nyugati enyhülés fejleményeiről. Peking Kedden hazaindult Kínából a 76 tagú olasz kereskedelmi delegáció, amelyet Mario Zagarl külkereskedelmi miniszter vezetett. Pekingben közös közleményt adtak ki a látogatásról. Eszerint a kereskedelem bővítését célzó tárgyalásokon megállapodtak egy hároméves kereskedelmi és fizetési egyezmény aláírásában, és az egyezmény főbb pontjaiban. Megállapodás jött létre egy vegyesbizottság felállítására is. Paj Hszieng-Kuo kínai külkereskedelmi miniszter elfogadta olasz kollegájának meghívását. Ankara Az ÁFP hírügynökség megbízható ankarai hírforrásokra hivatkozva arról tájékoztat, hogy Isztambulban letartóztattak két magas rangú rendőrtisztet, mert közük volt Ephraim Elrom izraeli főkonzul elrablásához és meggyilkolásához. Az AFP úgy tudja, hogv mindketten tagjai voltak az úgynevezett török népi felszabadító hadseregriek. Rosario Rosarlóban már 3500 rendőr kutat az angol tiszteletbeli konzul, Stanley Sylvester után, akit tudvalevőleg egy szélsőséges szervezet rabolt el. A 3500 rendőr között van egy 500 főnyi partizánelhárító különítmény is. ÜJ Delhi Az indiai parlament két házának keddi ülésén a képviselők pártállásra való tekintet nélkül egymás után támadták a kormányt, amiért nem ismeri cl diplomáciailag „Bangla Desh"-t az önálló Kelet-Pakisztánt. Szvaran Szlngh külügyminiszter biztosította az alsóházat: a kormány nem habozik diplomáciailag elismerni Kelet-Pakisztánt, ha úgy találja, hogy ez India nemzeti érdekeit és a keletpakisztániak érdekeit szolgálja. Parkettcsiszolás pormentesen, szfneződésmentes lakkozást vállalok. Címet kérem: Oroszlán u. 3. DÍSZMADÁR—HALszaküzletbe leadni Telefon: 13-727 BUDAI Felhívás! A Szegedi Vízművek és Fürdők a TARJÁN LAKÓTELEP TELJES TERÜLETÉN folyó hó 26-án (szerdán) MEGEMELT VlZNYOMÁSSAL ÜZEMPRÓBÁT TART. Felkéri az érdekelt lakosokat és intézményeket, hogy a fogyasztó) vízcsapok elzárásáról és a nyomásfokozók kikapcsolásáról saját érdekükben gondoskodni szíveskedjenek. Szegedi Vízművek és Fürdők Autóklubtagok figyelmébe! A körlevelünkben említett műszaki felülvizsgáló és ellenőrző gepKocsi május 27-én. csütörtök reggeltől vasárnap (30-án) estig Szegeden, a Rerrich Béla té ren tartózkodik. Korlátozott számban még elfogadunk jelentkezőket a vizsgára. Érdeklődni: klubirodánkban vagy a helyszínen. Magyar Autóklub Szervezete, Szeged S 268 747 o Kairó (TASZSZ, MENA) Nyikolaj Podgornij, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke kedden Anvar Szadatnak, az EAK elnökének, az Arab Szocialista Unió elnökének meghívására Kairóba érkezett. A szovjet államfő kíséretéiben vam Andrej Gromiko külügyminiszter, Ivam Pavlovszíkij hadseregtábornok, honvédelmi miniszterhelyettes és Borisz Ponomarjov, az SZKP Központi Bizottságának titkára. A szovjet küldöttség különrepülőgépe délután háromkor szállt le a kairói repülőtérre, ahol Anvar Szadat elnök, Mohammed Favzi miniszterelnök és legközelebbi munkatársaik fogadták az érkezőket Bár a szovjet államfő nemhivatalos baráti látogatást tesz ezúttal az EAKban, a vendéglátók lobogókkal, díszlövésekkel és díszszázaddal — a magas rangú hivatalos személyiségnek kijáró pompával fogadták Podgornijt és kíséretét. Kairó lakosai is nagy számban vonultak ki a repülőtérre a küldöttség fogadására. Podgornij és Szadat első kézfogását a tömeg hatalmas éljenzéssel fogadta. A fogadási ünnepség után Podgornij és kísérete egyenesen az elhunyt Nasszer elnök sírjához hajtatott, ahoil a szovjet államfő koszorút helyezett el. Innen a szovje küldöttség a Kubbeh-palota felé folytatta új tát, kijelölt szálláshelyére. Ugyancsak a Kubbeh-palotában, az elnöki rezidencián kezdődtek meg kedden este a szovjet—egyiptomi tárgyalások. Szudán ünnepe o Khartoum (MTI) A szudáni nép tegnap ünnepelte forradalmának második évfordulóját, amely megnyitotta az utat az ország szocialista fejlődéséhez. Az évforduló alkalmából a korszerű harci technikával felszerelt szudáni hadsereg katonai díszszemlét tartott. Ezt követően beszédet mondott Khaled Abbasz szudáni hadügyminiszter, aki hangsúlyozta, hogy Szudán a jövőben is folytatja harcát az imperializmus és a cionizmus ellen. Kifejezte mély háláját a Szovjetunió és a szocialista országok iránt a Szudán fejlődésében és a külső ellenség ellen vívott harcában nyújtott segítségért. Szocialista Internacionálé # Helsinki (TASZSZ, AFP) Helsinkiben kedden megnyílt a Szocialista Internacionálé főtanácsának háromnapos konferenciája. A tanácskozáson 35 országból érkezett, 150 küldött vesz részt, közöttük a szociáldemokrata mozgalom olyan ismert képviselői, mint Harold Wilson, az Angol Munkáspárt vezetője, Trygve Brátteli norvég miniszterelnök, Rafael Paasio, a B'inn Szociáldemokrata Párt elnöke, Bruno Pittermann, a Szocialista Internacionálé elnöke és más személyiségek. A kedd reggeli ülésen Harold Wilson tartott referátumot a nemzetközi helyzetről. A Szocialista Internacionálé ülésszakára Brandt kancellár is Helsinkibe érkezett. Értesítjük a lakosságot, hogy májusban berentei diószén és mecseki brikett készpézzel való vásárlásánál a fajtánként 20 mázsát elérő, vagy azt meghaladó menynylségnél, valamint SZOT-utalványnál az utalvány értékéig 5,— Ft/q házhoz szállítási dijtérítést adunk a rendelkezésre álló mennyiség erejéig. SZEGEDI TÜZÉP VÁLLALAT A PNYV SZEGEDI TEXTILMÜVEK (Szeged. Tolbuhin 6gt 87.) 1971—'72. tanévre fonó, szövő szakm n n kástanulónak vesz fel 8 általános Iskolát végző és végzett leányokat, fiúkat. A tanulóidő 2 év, melynek sikeres elvégzésével a tanulók országos érvényű szakmunkás-bizonyítványt kapnak. A tanulóidő alatt ösztöndíjon felöl havonta társadalmi ösztöndíjat kapnak. Ingyen munkaruhát, munkaeszközt tankönyvet, kedvezményes térítés mellett munkanapokon ebédet biztosítunk. Érdeklődőknek levélben ts tájékoztatást adunk. JELENTKEZNI LEHET: 1971. május 31-igl