Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-20 / 117. szám

4 csütörtök, 1971. május 30. Könyv a homoki borokról A magyarnak a szőlő nemcsak bor, hanem kenyér is — mondta egy neves borász. Megállapítása kétszeresen igaz a homokra, amelynek szőlője és bora a „futó" jelzőt „aranyra" cserélte ki a homok előtt. Sorakoznak is a borversenyeken nyert aranyérmek a homokon gazdálkodó termelőszövetkezetek, állami gazdiaságok és kistermelők pincéjében, bizonyítva jó és speciális borkészítési, illetve kezelési ismereteiket. Érdemes ezeket eltanulni tőlük. Kádár Gyula, a kertészeti egyetem borgazdasági tanszékének vezetője könyvét most adta ki a Mezőgazdasági Kiadó Homoki borok készítése és kezelése címmel. A szerző sűrűn látogatta és na is látogatja a borgazdasági üzemeket és a háztáji bortermelőket. Elvitathatatlan érdeme, hogy könyvében sikeresen határozta meg az arány akat. » Eled ax autóklub Korábban nem sokat hallatott magáról. Tudtuk, hogy létezik, munkájáról azonban nem sokat hallottunk. Most, úgy látszik, változik a helyzet. Láthatóan az új vezetőség is alkalmazkodni kíván a nálunk is egyre elevenebb autósélethez, a gépkocsik növekvő számához. Mert autó egyre több van. Egyre több hazánkfia utazik bel- és külföldön saját gépkocsival. Hét végeken mindenfelé megtelnek az utak. Vagyis az autó többek között remek szórakozási és pihenési eszköz. És eszköze az ország, világ látásának is. Csakhogy az is közhelynek számít, hogy szervizhálózatunk messze elmarad a szükségestől. Így aztán a kocsik üzembiztonságáról sem lehet egykönnyen gondoskodni, no meg sokan félnek is a hosszabb utaktól, hiszen nem mindenki tudja a kisebb-nagyobb hibákat maga rendbehozni az országúton. • Márpedig az ebből származó idegesség, félelem a bajtól alaposan el tudja rontani a mégoly szép nyári túrák örömét is. A klub segít azokon, akik gondtalanul akarnak szórakozni, külföldre menni. Például autós túrák szervezéséve!. Pécsre, a Balatonra, az Adria menti Crikvenicába egész nyáron át, sőt, Spanyolországba is. Bécsig saját autóval, onnan pedig autóbusszal a bikaviadalok hónába. A túrák sorában ott van Csehszlovákia és az NDK is. A csoportos utak mindenekelőtt biztonságot nyújtanak, hiszen a résztvevők segíthetnek egymáson, csakúgy, mint a túra hivatalos vezetője rajtuk. A biztonság természetesen nemcsak a kirándulásokon szükséges. A gépkocsi hibátlansága a közlekedés, az élet és a vagyon biztonságát is szolgálja. Csakhogy a szervizek kapacitása nagyon kicsi. Mivel a klub érdekvéVendéglátók a vendégekért? „Tessék mondani, nem lehetne telefonálnom innen? A szemközti fülkében nem működik az automata. Természetesen fizetném... Csak egy pillanat lenne ..." — könyörög a vendég. A cukrászda kiszolgálója meg se várja a mondat végét. A válasz határozottan csattan: „Nem lehet, kérem. Mi ezt az utasítást kaptuk." A vendég próbál még hatnii a kőszívű kisasszonyra, de minden érve hiábavaló. A szabály, az szabály! Csak ha SOS? Igaz, nem életbevágóan sürgős, amit közölni szeretett volna ismerősével a hoppon maradt vendég. Nem gyulladt ki a ház, ós nem mentőkre volt szükség. De fontos mondanivaló nemcsak életveszély esetén lehet. — Van valamilyen szabály vagy rendelkezés, mely tiltja, hogy a telefont használják a vendégek az éttermekben, cukrászdáikban? — kérdeztük meg a vendéglátó vállalat igazgatójától. A válaszból megtudtuk, hogy csak rendkívüli esetben kötelességük átadni a telefont. Azaz, ha orvosra, mentőkre, tűzoltókra van szükség. Külön utasítás nem tiltja, hogy valaki igénybe vegye a készüléket. Hogy engedik, vagy sem, azt az üzletvezető dönti el. Tehát csupán jóindulat kérdése. Ezeket a ritka eseteket figyelmen kívül hagyhatjuk. Dicséret, elismerés azért nem jár, mert valaki, ha élet van veszélyben, felajánlja a telefonját. Költözzön a telefon! Egy-egy szélmalomharc után a vendég — érthetően — dühösen távozik. Tehetetlenségében teljesen tanácstalan. Ha már történetesen a Tisza bal partján lakik, messze a Belvárostól, legalabb telefonon hidalhatná át a távolságot. De nem lehet. Lakásálban nincs készülék. S tudja jól, reménye is a negyedik ötéves terv végefelé lehet, amikor — amint hírlik — felépül Újszegeden az új telefonközpont. De ha már - így vian, legalább nyilvános telefonból lenne több egynél — és lehetőleg mindig használható állapotban. Mert ellenkező esetben mi más jutna eszébe egy átlagos észjárású embernek: szerencsét próbál a néhány lépésnyire levő cukrászda ban. E szerint azonban minden taradozasu hiabavaló. Hogy miért? Mert a belső, gazdasági részben áll a telefon. Az Ibolya presszóban, vagy akár az Annában, félnek beengedni oda idegent. „És különiben is, ki ér ró a fizetést ellenőrizni, és kísérgetni egy betévedt idegent?" — mondják a bizalmatlan vendéglátók. Az érthető, hogy nem szívesen engedik meg, hogy az irodába, konyhába. raktárba kívüláílló betegye a lábát. Ez helyes is. A telefont kell kihozni a vendégeket befogadó helyiségbe! Igaz. a postaigazgatóság és a vendéglátó vállalat különböző szolgáltatásokkal foglalkozó intézmény. De mindr kettő a lakosság, a vendégek „szolgálója", céljuk tehát közös: akikért vannak, azok megelégedésére munkálkodjanak. A vendéglátók vendégeket fogadjanak, az őket megillető előzékenységgel, udvariassággal — figyelmességgel. Esetleg, a kedves televendég kényelméért — talántán a posta adta fonnál is. Még ha randevú is! A randevúk leggyakoribb színhelyéről lévén szó, az se csodálatra méltó, ha ez ügyben szeretne tárcsázni valaki. Mint ahogy ilyesmire is van példá. A Virág és a Hungária cukrászdákban 1 forintért bárki telefonálhat a vendégeket fogadó helyiségben. A jó vendéglátó ötlettára kimeríthetetlen, ha munkájának célja az, hogy az őt látogatásával megtisztelő vendég kényelmesen érezze magát és elégedetten távozzék. Márpedig ezt ki ne szeretné? Csipetnyi jóindulatra és hosszabb zsinórra lenne csak szükség. Chikán Ágnes delmi szervezet, ezen a bajon is segít, ahol tud. Három hetet tölt a megyében egy mikrobusz, felszerelve minden szükséges elektromos berendezéssel, amely a gépkocsik vizsgálatához szükséges. Szegeden nyolc napig, május 23—30-ig lesz. Feltétlenül hasznos dolog a nyári túrák előtt felülvizsgáltatni a motort, kormányt, futóművet és az elektromos berendezéseket, a biztonság érdekében. A mikrobusz felszerelése több millió forintba került, ezért a berendezések használatáért — ugyan szinte jelképes összeget — fizetni kell. A közlekedés biztonságát szolgálja az új „sárga angyal" is, ezúttal egy Trabant képében. Röszke és Kistelek, Szeged és Nagylak között rója majd az utakat hét végeken. A klub tagjainak évente egyszer — Szegeden az ősszel — díjtalanul közlekedésbiztonsági felülvizsgálatot tart, ahol a szakemberek átnézik a motort, fékeket, gumikat, kormányt, elektromos berendezéseket és így tovább. Ezeken túl a programban ismét szerepel az augusztus 8-i Széchenyi téren rendezendő nemzetközi gokartverseny, augusztus 14—15én pedig Csongrádon a veterán autók országos találkozója kerül sorra. És még jó néhány érdekes esemény. Ügy látszik, nemhiába kap tetemes állami támogatást az autóklub. Hiszen a tagdíjak az általa nyújtott szolgáltatásoknak csak mintegy 25 százalékát fedezik, a fennmaradó 75 százalékot az állami támogatásból teremtik elő. Nem érdemtelenül kap- j ja tehát a kluh a pénzt, a támogatást. Munkájával hozzájárul egy új életforma értelmes kialakításához, és nem utolsósorban az élet, a közlekedés biztonságának védelméhez. Ez utóbbiról számtalanszor kiderült már, hogy többek között a szervizhálózat elégtelensége miatt is, társadalmi összefogás szükséges hozzá, a biztonság érdekében. És a klub ezt láthatóan sikeresen segíti, valósítja meg. Sz. I. Vasárnap Mórahalmon: Felavatják az ország első úttörő határőr zászlóalját Egész napos gazdag program Most vasárnap jelentős esemény lesz Mórahalmon: ünnepélyes keretek között felavatják hazánk első úttörő határőr zászlóalját. A szegedi járás határmenti községeiben: Ásotthalmon, Mórahalmon, Domaszéken, Röszkén, Mihály teleken, Gyálaréten, Tiszaszigeten, Üjszentivánon, Szőregen, Kübekházán és Deszken — mint ismeretes — hosszabb idő óta működnek az úttörő határőr szakaszok és rajok. A pajtások a határőr őrsök rő pajtások szülei is. Reggel 8 órakor a BM-határőrség fúvószenekara járja végig Mórahalom utcáit, köszönti a lakosságot, az érkezőket. Ezt térzene követi, majd a kerületi határőrparancsnokság lovasai huszárruhában vonulnak fel. Az úttörő határőr zászlóalj avatóünnepsége délelőtt 10 órakor lesz. Ezután a határőrség ebéden látja vendégül a pajtásokat, majd utána kulturális és sportműsor következik. Az úttörőknek filmeket vetíletisztjei katonái patronáljad nek maj(J határ6rség zeAz uttoro hataror szakaszok és rajok a határőr őrsök segítségével Az úttörő tevékenykednek. nekaru fővárosi közreműködésével művészek adnak határőr zászlóalj műsort. A sportpályán a haa szegedi járás határmenti községeinek úttörő határőr szakaszaiból és rajaiból alakul majd meg. A határőrség kerületi parancsnoksága az avatóünnepség alkalmából egész napos gazdag programról gondoskodik. A jelentós eseményre természetesen Mórahalomra érkeznek az úttötárőr lovasok — akik közül többen olimpiai, illetve magyar válogatott kerettagok —, tartanak majd érdekes bemutatót. A határőrség az úttörő pajtásokat külön autóbuszokkal vissza is viszi községükbe. Este a KISZ-ístáknak, s természetesen az idősebbeknek is bál lesz. Szöveg nélkül I. HE SZENNYEZD A VI2ETI NÉ SIENMYEZí | I A VI2.ET1 1 Akkor már kerékpárja volt, valami rossz, régi. Előtte futottam ki a Hajdú-tanyára. Meglehet, végigbőgtem az utat. S megfogadtam, soha, de soha többé nem megyek haza. Eltelt egy hét, alig vártam, hogy újra közöttük lehessek. A paraszti munkát, életet Takács János lelei úti tanyáján kedveltem meg. Üjév napja után álltunk apámmal az emberpiacon, a Korona sarkánál. Jöttek a nagygazdák, mustrálgattak. — Mit kér ezért a gyerekért? — Két öltözet alsó ruhát, két mázsa búzát, száz kéve izékcsutkát. — Gyönge még, dolgozni se tud. — Erős ez, bírja a munkát, senki se mondaná meg, hogy csak 12 éves. Takács gazda megadta. Egy évet szolgáltam. Az állatok ellátásán, ápolásán kívül este, éjszaka morzsoltam, csutkaztam, soha sem bújhattam a takarmánytartóba, 11—12 óra előtt. Fél háromkor ébresztett, bekiáltott a gazda: Pista, fölkelni. Meddig alszol? A reggeli. Amikor az ostorfát a kútgémre fölengedték. bemehettem. A gazdaasszony félliteres bádogbögrében tejet, s egy szelet kenyeret tett le a tarló közepére, azt kellett elérnem. De a szemem le nem vehettem az állatokról. Lassan közelítettem a tejesbögréhez. Sokszor az állatok gyorsabbaknak bizonyultak, a tanyába iparkodtak, s felborították a tejesbögrét, széttaposták a kenyeret. Olyankor a reggeli elmaradt. A gazdáék mást ettek. Láttam az eldobált csirkelábakat. Elfogott a düh. Amikor egyedül maradtam a sok jószággal, és nyitva hagyták a konyhaajtót, kerestem, kutattam ennivaló után Csak egy-két picurka darabot, ha találnék. Ritkán sikerült. Ei-zsébet után hidegek jöttek. A kút környéken a jószágok betörték a jeget, s ott kellett állnom velük, mezítláb. Sarkamon a centis repedéseit. Panaszoltam apámnak. — Így szokott lenni. Lépjél tehintrágyaba, az jó meleg. Leesett a hó, kemény telünk lett. A kévés csutkát hordtuk befelé, tele volt hóval, a nyakamba hullott. Utána polyvát cipeltem, kassal az istállóba, kifáztam, nagyon beteg lettem. Apám két kaiacsony között jött ki értem. Egyik ismerős parasztembert kérte meg, aki szánkóján elvitt az orvoshoz. A mandulám meg összedagadt, fulladoztam. Kicsípték, kivágták, élet-halál között voltam. Otthon anyám ápolt szegény. Ágy nem volt, csak vacok, azon aludtunk, a kemence mellett. A szalmát pokróccal takarták le. Éjjel-nappal vigyázott rám, megsimogatta tüzelő arcomat, leste minden szemrebbenésemet. Megápolt. Hányszor köszönnetem neki az életemet? Ezzel kitelt cselédkedésem. A betegségből felépülve, azt mondta apám: — Megtanultad a paraszti nyomort, a nincstelenséget, a szenvedést. Most már iparos legyél. Suszter. Egy-két kaptafa, sarokban ülsz. hozzák a javítanivalókat. Mindjárt van kenyered. Csizmadia, istenfia. Éreztem, valami baj lesz ezzel, de nem mertem visszaszólni. Az apám szava parancsol. Meg is bizonyosodtam róla: isten fia, soha sem voít csizmadia. Ha visszagondolok azokra az évekre, szinte hihetetlennek tűnik az egész. Ott sem volt jobb. Amikor felszabadultam, segédként dolgoztam, s újra tanultam a szakmát. 1044-ben fogtam a csomagomat, és elbúcsúztam szüleimtől. Gyalog a Maros-töltésen, Tápén, a Tiszán, Szegeden át, Dorozsmára. Ma sem tudom megmagyarázni, kinek, minek engedelmeskedtem. Követtem a többit, fiatalokat, idősebbekel. Dorozsmán, mint leventék, töltöttünk két hetet. Aztán továbbmentünk. Megismerkedtem a háborúval és a félelemmel. A hadifogságot is elviseltem. Amikor hazaértem 1947 nyarán. Péter-Pálkor, nagyon elcsigázva, testileg, lelkileg összetörve, a hadifogoly-igazolványomba azt írták az orvosok: általános testi gyengeség, s kétoldali mellhártyagyulladás. Mégis örültem. Mintha itthon nem is lett volna háború. Ugyanolyanok az emberek, ugyanúgy dolgoznak, szinte az épületek sem változtak semmit. Én viszont kicserélődtem. Emberré lettem. Csak nővéreimet találtam. — Apámék Mezőhegyesen vannak. — Minek? — A földön. Öt hold juttatott földet kaptak. Jön érted lóval, kocsival. — Honnét vehetné? — Sajátunk. Ez hihetetlennek tűnt. Nekünk földünk, lovunk, szekerünk legyen? Ilyen még a mesékben sem fordult elő. És másnap beállít apám. Semmit sem változott, csak arca lett elnyűttebb. Nem beszéltünk mi akkor, csak sírtunk. Anyám két hónapig ápolt. Az orvosok egy évre beutaltak szanatóriumba, de otthon maradtam. Anyám volt az ápolónő, az orvos, a gyógyító angyal. Többet nem tehetett értem. Feküdtem mozdulatlanul, mert ha mozogtam, nem állt meg bennem az étel Rizst szerzett, paszírozta, tojás sárgáját kikeverte, felsorolni se tuddám, mi' mindent csinált. Mosott, fürdetett, mint kisgyerekeket. Űjra születtem. Amikor lábra kaptam. Mezőhegyesre mentem. Fogalom volt szemembe. Tanya Az abból állt, amit apám két kezével barkácsolt, kunyhóféle betapasztva. Ez volt a tanyánk. Hallatlan nagy öröm. A ló mellé üszőborjút is tartottunk. — Fiam, ez a íe földed. — Enyém? — Neked juttatta a törvény. Megszolgáltad A levegő jót tett, naponta 80 dekát híztam. De nem bírtam még a munkát. Szégyeltem. 22 éves voltam. Apámhoz eljártak az elvtársak, a nagy bajuszú Köteles bácsi, Polgár Ferus bácsi. Akkor tudtam meg. hogy 1945-ben apám is kommunista lett. Mondták: köztük a helyem. De én örültem annak is, hogy élek. ősszel szántottam. Boldogan. Minden rögöt megsimogattam, úgy biztatgattam, teremjen. Nem jártam haza. Az ottaniakra figyeltem, Bojtos Jani bácsira. Bojtos Lajos bácsira. Az úton karonfogva mentek, énekeltek. Jobban kinyílott szemem a világra. 1948-ban mentem el az első népgyűlésre. Az egyenjogúságról szólt, a földekről, amiket vissza nem adunk. Megértettem, s hittem, ez már így lesz mindörökre. Egyik szomdszédgyerekkel, B. Sándorral, később sógorom lett, elmentünk jelentkezni a pártba. — Miért akartok tj belépni? — Nekünk jó ebben a rendszerben. Többet aligha tudtunk megmagyarázni abból. amit éreztünk. Fiatalok voltunk. Az idősebbek meg azt válaszolták: — Várjatok ti még, ráértek. Majd meglátjuk Nagyot csalódtam. Azt hittem, ha jelentkezünk. tárt karókkal várnak, örömmel fogadnak. Nem így történt. Elutasítottak. Párttag akkor nem lehettem, pedig már kommunista voltam. (FolyíaijmMJ