Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-20 / 117. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) 61. évfolyam. 117. szám 1971. MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon ARA: 80 FILLÉR Jól halad a földgáz hálózat építése Késnek az útépítők Az idén februárban minden eddiginél nagyobb előkészület után a városi tanács valamint a vállalkozók szoros együttműködésével megkezdődött Szeged Belvárosavak gázvezeték-rekonstrukciója.. A Szegedi Tervező Vállalat tervei alapján a DÉGÁZ mintegy 25—28 millió forintos költséggel. több mint száz szerelővel látott munkához. Az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy a gondos előkészület nem volt hiába: a rekonstrukció, a vezetékcsere jól halad, a gázmű, a tervekhez képest, nem késik. Tegnap a vállalat tájékoztatót tartott a2 első három hónap eredményeiről. Dr. Varga János igazgató és Galambos István főmérnök részletesen beszámolt arról, hogv melyik utcákban fejeződött be a csőcsere. A gázműnek sikerült valóra váltani szándékát — az idegenforgalmi idényre lehetőleg elkészíteni a legforgalmasabb utcáikat —, helyükre kerültek az új gázcsövek a Széchenyi tér északi oldalán, a Vörösmarty utcában, a Dózsa György utcában, a Magyar Tanácsiköztársaság útjának felső szakaszán, a Klauzál téren, a Kelemen utcai és a Kárász utcai szakaszon. az Oroszlán utcában, a Dugonics téren, a Kárász utca és Lenin körút közötti szakaszon, a Bajcsy-Zsilinszky utca — Dugonics tér, illetve Kossuth Lajos sugárút felőli — szakaszain, a Széchenyi tér keleti oldalán, a Vörösmarty és Wesselényi utca közötti szakaszon, öszszesen mintegy 5 kilométer acélcsövet hegesztettek, szigeteltek és ellenőriztek a gázszerelők. Ez a munka eddig 10 millió forintot emésztett föl. Figyelmet erdemei. hogy a Belváros mellett néhány más, fontosabb útvonalon is megtörtént a csőcsere: például a Dugonics utcában, a Brüsszeli körút és a Lengyel utca közötti szakaszon, az újszegedi ligetben, az MTA biológiai központjának épületéig, a Hétvezér utca sarkán pedig megépült a gázszabályozó állomás. Az előjelek azt mutatják, hogy az esztendő második felében szintén sikerrel megbirkózhatnak a még hátralevő feladattal. Befejeződik a Tanácsköztársaság útján, az Eötvös utcában, a Zrínyi utcában, a Kelemen utcában, valamint a Korányi rakparton a vezetéképítés: a szabadtéri játékok után többek között az Arany János utcában, a Kállay Ödön utcában, az Aradi vértanúk terén, a Dóm téren jelennek meg az építőbrigádok. Amint megtudtuk, a gázműtől tehát helyreállíthatták volna az úttestet, az emiitett utcákban. Ennek ellenére a Dugonics tér Bajcsy-Zsilinszky utca felőli részén, az Oroszlán utcában, a Klauzál téren, valamint a Széchenyi tér sarkán még mindig lyukak, nyitott árkok tátonganak az úttesten. Vajon miért nem fognak haladéktalanul az aszfaltozáshoz? D.r. Varga János válaszában elmondta, hogy a Dugonics ter sarkán például május 1. óta. az Oroszlán utcában május 5. óta, a Klauzál téren május 1. óta nem dolgozik a gázmű — csupán a közlekedés biztonsága érdekében hagyták kint a DÉGÁZ feliratú figyelmeztető táblákat, fakorlátokat. A munka megkezdésekor a vállalat szerződést kötött a tanaccsal, amelyben a gázmű azt vállcdta, hogy a lefektetett csöveket betemeti — az útburkolat teljes helyreállításához a megfelelő összeget rendelkezésre bocsátja. Ez igy is történt, a vállalat eddig 3 millió forintot adott át partnerének. Sajnos, az útépítők késnek, hetek múlva sem jelennek \ meg a gázmű által elhagyott munkahelyen, nem veszik át a stafétabotot. M. I. L. Brezsnyev megbeszélése Trudeau miniszterelnökkel Folytatódnak a szovjet—kanadai tárgyalások Megállapodás időszakos konzultációkról Leonyid Brezsnyev. az riada közötti kapcsolatok SZKP KB főtitkára szerdán fejlesztésének kérdéseit. Szovjet részről a megbeszélésen részt vett Andrej Gromiko külügyminiszter, valamint Borisz Mirosnyia Kremlben fogadta PierreElliott Trudeau kanadai miniszterelnököt. Mint a szovjet főváros ban közölték, az őszinte barati megbeszélés során a felek érintették az időszerű nemzetközi problémákat, valamint a Szovjetunió és KaVita az üzemi demokráciától Ülést tarlóit az Országos lljómuokás laoács csenko, a Szovjetunió ottawai nagykövete. Kanadai részről a talákozón jelen vot R. Ford. Kanada moszkvai nagykövete, A Reachey, a külügyminiszter első helyettese, és I. Head. a miniszterelnök különleges tanácsadója. A kanadai miniszterelnök szerdán ebédet adott Kanada moszkvai gén. kozott a Trudeau-val folytatott tárgyalásairól. „A tárgyalások gyakorlatias és baráti légköre remélni engedi, hogy az ön Szovjetunióban tett látogatásának eredményeképpen konkrét lépésekre kerül sor a szovjet—kanadai együttműködés fejlesztésében minden területen, ahol a két fél érdeklődést tanúsít ilyen irányban" — mondotta. A Kremlben szerdán folytatódtak a tárgyalások. A baráti legkőrben folytatott megbeszélések során nagykövetsé- érintették a Szovjetunió és i Kanada együttműködése foSzovjet részről Alekszej kozásának kérdéseit, a nemKoszigin, Kirill Mazurov, zetközi béke és biztonság Dmitrij Poljanszkij és más megszilárdítása területén, Szerdán a KISZ Központi Bizottságának székházában ülést, tartott az Országos Ifjúmunkás Tanács. A testület elsőként az üzemi demokrácia fejlesztésének lehetőségeit vette górcső alá. részletesen megvitatva, hogy mit tehetnek a KlSZ-szervezetek a munkahelyi demokrácia hatékonyabb érvényesüléseért. A vita során megfogalmazódott az a vélemény, hogy az üzemi demokrácia összefügg a KISZ érdekvédelmi tevékenységével. Az érdekvédelem ugyanis nem más. mint a fiatalok munkaviszonyát, anyagi helyzetét, egzisztenciáját, érvényesülését, anyagi és erkölcsi elismerését, munka- és életkörülményeit közvetlenül érintő kérdések összessége: mindazok az idevonatkozó törvények. rendelkezések, amelyeknek he nem tartása, áthágása egyben az üzemi demokráciát is sérti. Amikor a KISZ e rendelkezések be nem tartása ellen szót emel, az üzemi demokrácia megvalósulásáért harcol. A vita során többen rámutattak: a gazdaságirányítás reformja az üzemi demokrácia szélesedésének is kedvezett, s ebben az új helyzetben növekedett a társadalmi szervek, köztük a KISZ felelőssége is. Nőtt a KlSZ-szervezetek. a fiatalok kezdeményező kedve a termelési feladatok teljesítésére, s a közelmúltban megkötött kollektív szerződések is azt bizonyítják. hogy a fiatalok jogos követelései általában helyet kaptak az üzemi „alkotmányokban". A tanácskozáson napirendre tűzték annak a munkaanyagnak a megvitatását is. amelyben a KISZ KB ifjúhivatalos személyiségek, kanadai részről Róbert A. D. Ford, Kanada moszkvai nagykövete és a miniszterelnök kíséretének tagjai vettek részt az ebéden. Trudeau miniszterelnök pohárköszöntőjében kijelentette: a Szovjetunióban tett leményt. valamint foglakoztak a két ország gazdasági és kulturális kapcsolatainak továbbfejlesztésével. A kanadai miniszterelnök látogatásának befejezésekor nyilvánosságra hozzák a szovjet—kanadai közös közlátogatásom idején igyekszem kifejezni a kanadai kormánynak azt az óhaját, hogy szívélyes, tartós és kölcsönösen előnyös kapcsolatokat tartson fenn a Szovjetunióval. Koszigin és Trudeau szerdán jegyzőkönyvet írt alá arról, hogy a két ország a jövőben időszakonként konzultációkat fog tartani a fontos nemzetközi problémákról. vaamint a kétoldaAlekszej Koszigin válasza- lú kapcsolatokkal osszefügban megelegedéssel nyilat- gő kérdésekről. A szerb kormányelnök és a chilei külügyminiszter Fock Jenőnél Fock Jenő, a Miniszterta- külügyminisztert, aki hivai nács elnöke szerdán hiva- talos látogatáson tartózkodik munkás osztálya összegezte j talában fogadta Milenko hazankban. az ifjúsági /szövetség VII. ! Bojanicsot, a Szerb Szocia- A látogatásnál jelen volt A májusi csúcs: 30 fok árnyékban Borúlátó a bécsi meteorológia Ismét téma lett az időJárás. Most éppen azért, hogy nem jár, hanem szinte áll. Napról napra kánikulával kínálgat bennünket a május. A metéorológiai intézet időjelző állomásának följegyzései szerint hétfő adta a legnagyobb meleget Szegeden. Kereken 30 fokot mutatott a hőmérő délután 2 órakor — árnyékban persze. Ezt közelítő értékeket mértek az elmúlt hét végén is. A fagyosszentek táján esedékes talajmenti fagyok helyett éjszaka is 15 fokra süliyedt csak a hőmérséklet. Rekordok döntéséről nem beszélhetünk a mi térségünkben. A jegyzett adatok szerint -1968-ban ugyanebben az időszakban 33,8 Celsiusfokot is mértek, a 69-es értékek i§ a mostanihoz hasonlítanak. Némi lehűlésre számíthatunk ugyan, de még így is meleg marad az idő. Csapadékot csak futó zápot-ok és helyi zivatarok fortápanyag beépülését is megnehezíti. A mezőgazdáság szakemberei tehát a föltételesen ígért kisebb zivataroknak és helyi záporoknak is örülnének. májában várhatunk legföljebb. Tartós változásokat a hónap légi monszunos időszak hozhat. Akik mostanában vették ki szabadságukat, akik gyakran mehetnek strandra, azok természetesen örülnek a soronkívül érkezett nyárnak, a többség azonban természetesen szívesen beérné hűvösebb szakaszokkal is. .zad legmelegebb májusát A bécsi meteorológusok úgy nyilatkoznak, hogy a mostani hőhullám az évszáA mezőgazdaság szakemberei szerint tagadhatatlan előnye a mostani száraz melegnek, hogy megállította, befullasztotta a lisztharmatfertözést. Most értük el körülbelül azt a szintet, ami a/.onban káros is lehet a növényzet számára. A levegő alacsony páratartalma — kaptuk a felvilágosítást a Gabonatermesztési Kutató Intézettől — valóságos légszomjat idéz elő a növényeknél ott is, ahol a talaj rétegeiben egyébként még hozzáférhető nedvesség van. Ez a jelenség az öntözött területeken is fönnáll. A növények taplálkozasában beálló anyagcserezavar a fölvett eredményezte. A Hohe Wartén — a meteorológiai központban — visszalapozták a megfigyelési adatokat, s ezek szerint 1882-ben volt hasonló meleg. Akkor Bécsben 33 fokot mértek. A jelenlegi maximum 31 fok volt. A meteorológusok utalnak arra. hogy a fagyosszentek feltehetően korábban érkeztek, mert május elején esős, hűvös, szeles volt az időjárás. Éppen ezért kijelentették, ilyen esetben, amikor a fagyosszentek a ..menetrend" előtt köszöntenek be. előfordulhat, hogy ismét visszatérnek, ami azt eredményezheti, hogy legalább tiz fokig hűlhet le a levegő. kongresszusa óta eltelt időszak tapasztalatait. Tovább növekedett a Kiváló ifjú mérnök, közgazdász és technikus, valamint a Szakma ifjú mestere mozgalom népszerűsége. s a társadalmi munkaakciók alkalmával a dolgozó fiatalok eredményesen vették ki részüket a különböző termelési és műszaki fejlesztési tervek megvalósításából. szociális, sport- és művelődési létesitmenyek felépítéséből. lista Köztársaság Végrehajtó Péter János külügyminiszTanácsának (kormányának) ter, dr. Biró József, külkeelnökét. A baráti eszmecserén részt vett dr. Timár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, valamint Tóth Elek, hazánk belgrádi és Géza Tikvicki, Jugoszlávia budapesti nagykövete. Milenko Bojanics szerdán délután a Duna Intercontinental-szállóban találkozott a magyar és a külföldi újságírókkal. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke szerdán a Parlamentben fogadta Clodo-miro Almeyda Medina chilei reskedelmi miniszter. Kovács Zoltán, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, továbbá Hugó Cubillos Bravó nagykövet, a chilei külügyminisztérium gazdasági főosztályának vezetője és Caludio Aliaga Freire, Chile budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. * Dr. Timár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese szerda délután hivatalában fogadta Clodomiro Almeyda Medina chilei külügyminisztert. Somogyi Károlyné felvétele í Jól halad a József Attila sugárút és a Nagykörút kereszteződésének újjáénítése. A II. kerületi tanácsi hivatal előtt az. úttest egyik oldalán már közlekedhetnek a jármüvek. A másik oldalt is munkába fogtak már az építők. A munka tempója azzal biztat, hogy a hárommilliós rekonstrukció nemsokára elkeszuL Épül a csomópont