Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-19 / 116. szám

6 szerda. 1971. május 19. SPORT 361 jönne a győzelem A bolgárokkal mérkőzik a magyar válogatott A hét sportolói A családban maradt... A szegedi repülőtéren most bonyolították le a re­pülömodellezök megyei baj­nokságát. Érdekesség, hogy a vitorlázógépek csoportjá­ban a két Vörös-fivér he­lyezést ért el, ezenkívül eremhez jutott Vörös Jenö­né is. Ennek a versenynek az érmei tehát — ahogy mondani szokás: a család­ban maradtak.., Vitorlázó modellek: 1. Vö­rös Jenő, 2. Vö'rös Jenóné, 3. Vörös Endre (mindhárom MHSZ Szegedi Modellező Klub. Vitorlázó modellek, ifjúságiak: 1. Várszegi Zol­tán (Szegedi ŰttiVrőház), 2. Napkori. (Mechanikus mo­dellek, ifjúságiak: 1. Hunya­di László, 2. Kéri (mindhá­rom Hódmezővásárhely). Gu­mimotoros modellek: 1. Ba­zsik János, 2. Csonka (mind­kettő MHSZ Szegedi Épí­tők). Üjból Európa-bajnoki se­lejtezőre készül a magyar labdarúgó-válogatott, s az ellenfél ma, május 19-én Bulgária együttese lesz. Ed­dig 12 alkalommal találko­zott a két ország válogatott­ja — az első összecsapás 1934-ben volt —, s egy ki­vételével vagy a magyar csapat győzött, vagy döntet­len lett az eredmény. A vi­szonylag kevés mérkőzés között mégis akadt több, amely sokáig emlékezetes maradt, s még ma is be­szélnek róla... így már az első is, ame­lyen Szófiában a vendéglá­tók 4:l-re kikaptak, s ezért a nézők annyira felbőszül­tek, hogy megverték a bí­rót ... Xifando román já­tékvezető pedig nagyon jól bíráskodott, de így sem ke­rülte el néhány szurkoló jobb- és balegyenesét... 1943. június 6. Szófia. Zsengellér volt a hőse a 4:2­es találkozónak (mind a négy gólt ő szerezte), s már 3:0-.ra vezetett a ma­gyar csapat, amikor Tóth Matyi ellenállhatatlanul szá­guldott el a balszélen. Min­denkit kicselezett, a kapust is, a labda már az üres hálóba tartott. Matyi magas­ba emelte a karjait, és azok meglepetésében egy ideig úgy is maradtak ... Egy lelkes bolgár katona, hogy megúsz­sza csapata az újabb gólt, a háló mögül berohant a pá­lyára és visszarúgta a me­zőnybe a labdát... Az utolsó 14 évben mind­össze kétszer állt szemben egymással a magyar és a bolgár válogatott — s mind a kétszer világbajnokságon. Az 1962-es chilei találkozó fölényes 6:1, az 1968-as ang­liai 3:l-es magyar győzelmet hozott. Nagyszerű játékkal. Most is jól jönne a győze­lem a bolgárokkal szemben a mai Európa-bajnoki talál­kozón. Az EB II. csoportjá­ban, ahol válogatottunk is szerepel, a helyzet jelenleg a következő: 1—2. Magyaro. 2 11-4-23 1—2. Franciao. 2 11-4-23 3. Bulgária 1-1-1-11 4. Norvégia 3-123-71 A Textiles az élen A megyei kézilabda-baj­nokság hatodik fordulója több érdekességet hozott. A nők csoportjában a Szegedi Textilművek a hétközben játszott rangadó után vasár­nap ismét bajnokjelölttel ta­lálkozott, s mindkét mérkő­zésen győztes textiles lá­nyok a táblázat élére ke­rültek. Feltűnő, hogy a többszörös bajnok Szentesi VSC eddig mindössze 50 százalékos teljesítményével a táblázat 8. helyén áll. A HÓDIKÖT viszont a jelek szerint magára talált, a kö­töttárugyári lányok már a harmadik győzelmüket sze­rezték meg. A férfiak mezőnyében a Szegedi Spartacus elvesztet­te veretlenségét, a Makó vi­szont megszerezte első győ­zelmét- A bajnoki címre pá­lyázó Kiskundorozsma csak egygólos, verejtékes győ­zelmet aratott Mindszenten. Á gyengélkedés tartós A múlt szerdai MNK-mér­Rözés után irtunk a Sze­gedi Volán NB I B-s kézi­labdacsapatáról, hogy hul­lámvölgyben van. Egy me­gyei I. osztályú csapattól szenvedett vereséget, és bú­csúzott el a további kupa­küzdelmektől. A mérsékelt teljesítmény vasárnap Győ­rött folytatódott. A csapat eddig kétszer játszott hazai pályán (Ózd, HBNA) és mindkétszer — 18:1R, 15:15 — döntetlen eredményt ért el. Négy alkalommal szere­pelt idegenben és mindenütt meglehetősen „simán" szen­vedett vereséget. (Dunake­szin 25:17, Székesfehérvá­rott. 24:15, Gyöngyösön 23:17, Győrött 17:11). A vezetők, az edző és maguk a játéko­sok is keresik az okokat. Mi történt a csapattal? Milyen depresszió szállja meg ide­genbeli mérkőzésein? Kár volna örökösen a veszteségekre hivatkozni, melyek érték a Volánt az utóbbi két évben. Ismere­tes, hogy Dobó Károly, a szegediek saját nevelésű át­lövője, ma a Bp. Honvéd egyik legjobb játékosa, Her­telendi Róbert pedig az utánpótlás-válogatott erőssé­ge, s ugyancsak a Honvéd játékosa lett. Mégis vissza kell térni hiányukra minden mérkőzés után. A Volánnak ugyan sikerült tehetséges játékosokat igazolnia, ezek a fiatalok azonban még kép­telenek minden mérkőzésen megfelelni az NB I B kö­vetelményeinek. A türelem mindenképp szükséges nem­csak a vezetők, de a szur­kolók részéről is, hiszen ez a sikertelen szereplés nem tarthat örökké. Lehet, hogy már vasárnap, a Győri Ma­gasépítők elleni mérkőzésen sikerül a szegedieknek a hullámvölgyből küábalniok. Említettem a szurkolókat. Hát ez az, ami Szegeden fogalommá lett. A csapat gyenge szereplését befolyá­solja, hogy nincs száz ké­zilabda-rajongó, akik leg­alább a hazai mérkőzése­ken biztatnák a város első­számú gárdáját. Sőt.-, A győzelemhez, a kimagasló eredmények eléréséhez pe­dig biztatásra is szükség van. A hazai pálya minden csapatnak előnyt jelent. A Volán játékosai eddig nem­igen érezhették ezt az előnyt. Bagaméry László Az élmezőny rendkívül szo­ros, szinte külön versenyt fut négy csapat, a Szegedi Kábel, a SZEOL, a Szegedi Spartacus és a Kiskundo­rozsma. Férfiak: Szegedi Volán II—Szegedi Spartacus 28:24 (11:11). Sze­ged, vezette: Kalász és Papp. Makód VSE—Szegedi Ken­der 28:21 (11:10). Makó, ve­zette: Dzsipof és Fejes. Kiskundorozsma—Mind­szent 17:16 (10:8). Mind­szent, vezette: Ácsai és Markovics. Dorozsma: Jakus — Link (1), Pádár L. (2), Kónya (4), Kormányos (2), Acs (3), Miksi (2), Pádár A. (2), Varga (1), Ézsias. Mindszent: Mihály — Tatár F., Balázs (1), Bereczki (2), Tisza (4), Tatár I., Szalai (2), Répás, Gyovai (6), Hor­váth (1). Sándorfalva—Szentesi Ki­nizsi 20:19 (14:9). Sándor­fa lv.a, vezette; Dobóczki és Varga. SZEOL—Csongrád 36:13 (17:6). Csongrád, vezette; Homyi'k és Tóth Gy. A bajnokság állása Képünkön balról jobbra: Temesvári Erzsébet, a Textil­művek megyei I. osztályú kézilabdacsapatának kapusa. Csapata hct közben és vasárnap is rangadót játszott, és a még ifjúsági kapuvédő mind a kétszer jól védett, je­lentós része volt a győzelmekben. Makovics József (Sze­gedi VSE), aki az ifjúsági birkózók országos seregszemle­versenyén a legnépesebb súlycsoportban diadalmaskodott, Sötét Ferenc (Építők), az NB II első helyén álló teke­csapat legfiatalabb játékosa, aki a Bp. Postás elleni ta­lálkozón a mezőny legjobbja volt, Jáger István, aki a Dózsa—Középilök NB Il-es labdarúgó-mérkőzésen kitű­nően védett SOROKBAN Idénynyitás a Tiszán 1. Sz. Kábel 5 4 1 - 144- 92 9 2. SZEOL 8 4 1 1 149- 98 9 3. Sz. Spart. 5 4­1 107- 79 8 4. Dorozsma 5 4-1 109- 86 8 5. Sz. Kinizsi 6 2 2 2 124-111 6 6. Sz. Kender 8 3-3 111-102 6 7.jvHndszent 5 2-3 74- 83 4 8. Volán n. 5 2-3 100-118 4 9. Sándorfalva 6 2-4 84-138 4 18. Makó 5 1­4 37-112 2 n. Csongrád 6 - ­6 92-158 ­Karácsonyi Katalin két számban is győzött A szegetfi városi kajak­kenu szakszövetség idény­nyitó versenyt rendezett a Tiszán, 9ok résztvevővel. A helybelieken kívül csongrá­diak, szentesiek és szolno­kiak is indultak. Néhány érdekesebb ered­mény: Férfiak. Kenu 10 ezer m: 1. Darvas, 2. flaraszti, 3. Hingli (mind SZEOL). Ka­jak 10 ezer m, I. osztály: 1. Csapó (Szolnoki MTE), 2. Flórian, 3, Kovács L., III. Fiatalok bajnoksága A szegedi városi atlétikai szö­vetség rendezte meg a serdülő­kornak összetett és a gyerme­kek egyént bajnoksagát. Serdülő összetett.. Fiuk. ötpróba (1958): Bálint (SZEOL.) 1958 pont. há­rompróba (1957—58): Tordal (SZSI) 751. Leányok, ötpróba (1955) : Uhrln (SZEOL) 2751, (1956): Nagy Zsuzsa 'SZSI) 2611, harompróba (1957—58) : Mátrai (SZSI) 1246. A gyermekverse­ní eken a Szegedi Sportiskola fiataljai domináltak. Közülük Bánkuti Rita, Fazakas Eva. Ja­kus Gyöngyi. Gárgyan Zsuzsa. Terhes Zoltán, Gargyán Tibort Romcsek Gábor es Vágó Fe­renc tűntek ki. A fővarosban az SZVSE gya­logló triója részt vett a Bp. Építők versenyén, és 20 km-en Grandpierre Csaba az ötödik (1:43:35.8), Nóvák András a halódik (1:45:49.4) helyen vég­zett. Antal Andor napszúrásra panaszkodva 15 km-nél feladta a versenyt- A főiskolai országos atlétikai bajnokságon verseny­zőink Veszprémben vetélkedtek. Közülük legjobban Kószó Pi­roska 'SZEOL) szerepelt, aki a 200 m-es síkfutásban 28.5 mp-es idővel második lett. osztály: 1. Pusztai (mind SZEOL). Kajak ifjúsági 5 ezer m, aranyjelvényes: 1. Vesmás (SZEOL), ezüst: 1. Rúzsa (Szegedi Kender), bronz (15 induló): 1. Kopasz (Kender), portyakajak: 1. Dobó (Szegedi Sportiskola). Kenu 1 ezer m, I. osztály: 1. Darvas, III. osztály: 1. Adok. Kenu 500 m: 1. Ko­vács L. (mind SZEOL), 2. Csapó (Szolnok), 3. Flórián (SZEOL). Kenu Ifjúsági 500 m: 1. Bokányi (SZSI), 2. Csete (Kender), 3. Réz (Ken­der). Nők. Kajak 2000 m. IT. osztály: 1. Karácsonyi (SZE­OL), 2. Csányi (SZEOL), III. osztály: 1. Kotymán (Szentesi Spartacus), 2. Szegfű. Portyakajak serdü­lő 2 ezer m: 1. Simon, 2, Puczó (mind Kender). Ka­jak 500 m: 1. Karácsonyi, 2. Csányi. Portyakajak serdü­lő kettős 500 m: 1. Szilágyi, Lábdi (mind SZEOL), 2. Szi­ta, Szekeres (Szolnok). Nőké Sz. Statisztikai Technikum —Sz. Ifjú Gárda 14:8 (9:3). Szeged, vezette: Érdi. HÖDIKÖT—Kistelek 7:5 (4:1). Hód mezövasárh ely, vezette: Szabó L. Sz. Textilművek—Szentesi "VSC 12:11 (6:6). Szeged, ve­zette: Kiiment és Kalász. Textilművek: Temesvári — Haumann, Széli (1), Keszég, Rosta, Pásztor (5), Kedves (1), Dobó, Molnár (3), Rácz (2). Szentes: Takács — Ti­hanyi (6), Horváth (3), Pász­tor, Vecseri, Leány (1), Orosz (1), Patkós, Csámyi, Répa, Kanfi. Szegedi Tanárképző—Sze­gedi Konzvergyár 26:12 (13:9). Szeged, vezette: Tár­nok és Tritz. SZEOL—Csongrád 10:4 (5:0). Csongrád, vezette: Hornyik és Tóth Gy. A bajnokság állása A labdarugó Közép-európai Kupaban beiejeze&hez Közeledik a Küzdelem. Ma, azerdan Salz­burgban az osztrák bajnokaag listavezetője, az Austria Salz­burg es a Csepel mar a vissza­vágót jatssza a döntőbe juta­sert. A csepeli talalkozón a magyar együttes 2:0 aranyban győzött. * Ma, szerdán az athéni Ka­ruskaki-stadionban kerül sor a labdarugó Kupagyőztesek Euró­pa Kupajának döntő mekozese­re. Az angol Chelsea es a spa­nyol Real Madrid all egymaxsal szemben. A ket együttes először szerepel a KEK-dontöben. A Chelsea es a Real Madrid ls bizakodik. Santiago Bernabeu, a spanyol klub elnöke kijelen­tette: „Elküldöm a játékosokat, ha nem szerzik meg a kupát. Itt az alkalom, hogy a Real Madrid ismét meginduljon a regi sikerek felé. Bízom a győ­zelemben." Az összeállításokat a szakvezetők még nem közöl­ték. Egv biztos: a Real Madrid balszélsöje a 38 eves Francisco Gento lesz. * Minden jegy elővételben el­kelt a Wembley-stadionban jú­nius 2-án sorrakerülő Ajax—Pa­nathinaikos BEK-döntőre. A hol­landok 30 000 jegyet igényeltek. * Hírügynökségi jelentések sze­rint a Juventus tárgyalásokat kezdett a Cagliarival Lulgl Rí­va átadasa ugyeben. A Juven­tus csillagaszati összeget. 1 333 333 angol fontnak megfelelő lírát kínál a hires játékosért, a Cagliari azonban egyelőre nem mutat nagy hajlandóságot az üzlet Iránt. * Ma, szerdán SZEOL—Szegedi Dózsa barátságos labdarúgó-mér­kőzés lesz Szegeden a Tisza-par­ti stadionban, délután 3 órai kezdettel. * Békéscsabán volt Békés me­gye serdülő és ifjúsági súlyeme­lő-bajnoksága. amelyen Bekes, Békéscsaba, Orosháza és Szeged fiatal versenyzői vettek reszt. A Szegedi Spartacus gárdája jól szerepelt, mert az. ifiknél — 9 súlycsoportból — ötben első he­lyet szerzett. A Spartacusból a lepkesúlyú Kálmán Ferenc 227.5 kg-mal, a pehelysúlyú Orosz Csaba ugyancsak 227.5 kg-mal, a középsúlyú Ábrahám Jenő 230 kg-mal, a félnehézsúlyú Balla Tamás 250 kg-mal. a nehézsúlj ü Marionosi János 240 kg-mal lett első. Második helyet szerzett Faragó, harmadik helyet Hor­váth és Bagi. A serdülőknél vál­tósúlyban Boia 230-eal. kiskö­zépsúlyban Meszesán 272.5-tel szerezte meg a Békés megye bajnoka cimet. * Az Ujszegedt Kisstadionban a Bp. Külker a Szegedi Kender ellen 3:2-re nyert NB Il-es női u plabda- mérkőzésén. A hazai csapatból Szöllősl Ágnes Játszott legjobban, * Románia, Magyarország, az NDK, Franciaország, Ausztria és Jugoszlávia reszvetelevel sport­lövöverseny kezdődött Zágrab­ban. Az első napon a kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő test­helyzetű viadalát bonyolították le. amelynek férfi csapatverse­nyében Magyarország szerezte meg az elsőséget, a női csapat­versenyben pedig a válogatott a 4. helyen végzett, * Az általános Iskolások Szeged városi atlétikai negytusa bajnok­ságára most került sor, mérsé­kelt érdeklődessel kiserve. Az összesített fiú és leány1 pont­versenyben : 1. Hámán Kató 1960, 2. Mező Imre 1723, 3. Béke ulca 1705, 4. Ságvári gyakorló 1526, 5. Gera 1519. 6. Gagarin 1439. Egyénileg. Fiúk: 1. Rabi (Hámán) 214. 2. Ágoston 'Mező) 210, 3. Búzást (Hámán) 209. Leá­nyok: 1. Ladányi (Hámán) 253, 2. Csányi (Hámán) 207, 3. Szilá­gyi (Béke u.) 201. A szegedi Járási labdarúgó-baj­nokság eredményei: Üjszentlván —Bordány 2:5. Üllés—Domaszék 1:0. Pusztamérges—Szatymaz 5:1. Csengele—Asotthalom 1:2. Kü­bokháza—Forráskút. 5:0, Puszta­szer—Mórahalom 2:1. Röszke— Ealástya 1:1. Zákányszék—Tisza­sziget 4:3. * Szegedi városi bajnokság: Vo­lán—DEFAG 2 :l. Tanárképző— TKV 1:1. MINO—EMERGE 1:3. Gyálarét—Közlekedés 2:5. Ruha­gyár—Konzervgyár 0:1. Mihály­telek—Siketek 8:0. A Csongrád megyei Atlétikai Szövetség versenybíró bizottsága iöén ls megrendezte versenybí­róinak továbbképzését, élénk ér­deklődéstől kisérve. A tanfolyam anyagát dr. Monostori Tibor és dr. Relgl Endre ismertették á hallgatókkal. LABDARUGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY 1. Tápé 22 15 6 1 40-14 36 2. Csanádp. 22 15 2 5 45-26 32 3. Algyö 24 14 3 7 33-25 31 4. Textilművek 22 14 1 7 44-23 29 5. Sándorfalva 22 13 3 6 48-35 29 6. Kistelek 23 12 3 8 53-32 27 7. Deszk 23 10 3 10 28-40 23 8. Nagymágocs 22 10 2 10 33-42 22 9. Fábiáns. 22 8 6 8 34-44 22 10. Nagylak 22 9 4 9 19-46 22 11. Baktó 22 9 3 10 22-48 21 1. Textilművek 2. Sz. Stat. T. 3. Sz. Tanárk. 6 5 1­8 5-1 6 4 11 75-35 11 73-44 10 78-55 3 4. Sz. Konzerv 6 3 12 63-56 7 5. METRIPOND 5 2 2 1 37-26 6 8. SZEOL 6 3-3 49-47 6 7. HOD1KOT 8 3-3 30-40 6 8. SZVSC 5 2 12 46-37 5 9. Szentesi MOT 5 113 22-36 3 10. Kistelek 5 1-4 31-38 3 11. Csongrád 6 1-5 23-55 2 12. Sz. Ifjú Gárda 6-15 33-62 1 •fe SAKK Teke NB I női: SZAK—Győri Richards 5:3, 2418:2413. Meglepet OK a szegedi csapat győzelme idegenben. A mér­kőzés hőse dr. Sza.mosszegi Béláné. aki mint a SZAK utolsó dobója 447 fát ütött. A kettes pályán ellenfele Lőrincz volt. aki viszont csak 383-as eredményt ért el. Legjobb dobó: dr. Sza­mosszeginé 447. Jenei 410, Tompáné 408, illetve Vajdá­né 448. NB Il-es eredmé­nyek: Sz. Építők—Bp. Pos­tás 6:2. Szeged. Csepeli Pa­pír—SZAK 6:2, Csepel. Nagy érdeklődéssel várta a sakkvilág a világbajnoki döntőt. A Korcsnoj—Geller. Fischer— Tajmanov, Larsen—Uhlmann és Petrosz)án—Hubner mérkőzés áll az érdeklődés középpontjában világszerte. Korcsnoj és Geller Moszkvá­ban játszanak, a többit olyan helyen rendezik meg, ahol a sakkozás még nincs elterjedve. Ezért esett a választás a Kanári­szigeteken levő Las Palmasra s a kanadai Vancouverre. A ta­pasztalat szerint egy-egy nagy verseny után ugrásszerű az ér­oeklodes a sakk iránt. Az Plső forduló befejezése után ősszel a Fischer—Tajmanov mérkőzés győztese a Larsen— Lhlmann mérkőzés győztesével játszik. A másik agon Petrosz­ján győzelme valószir.ú Htibner­rel szemben -s így a második fordt lóban ismét két szovjet sakkozó kerül egymással szem­be. A városi sakkszövetség mes­terjelölt! versenye befejeződött. A 12 résztvevős torna eredmé­nye: 1—3. holtversenyben Bakos József (Ruhagyár). Kahán Ró­bert (MTK) és Papp László 'SZVSE) 7.5—7.5 ponttal, 4—6. ugyancsak holtversenyben D:a­raant Tibor (SZVSEl es Rezsek Győző (SZVSE) 6.5—64 ponttal. Az első három megszerezte il­letve megerősítette mesterislölti minősítését. A versenyt Fagy­gyas László vezette. A Magyar Sakkszövetség kiírta az idei Népköztársaság Kupa csapatversenyt, amelyre bárme­lyik budapesti és vidéki egylet benevezhet. Az első fordulóra június 6-án kerül sor. Világos: Kbl, Vf7, Hb2, Hc2, Fb8 (5). Sötét: Ke4, Be5 (2). Világos Indul és a második lé­pesben mattot ad: (P. Kascsejev feladványa.) A múlt heti feladvány (Sasa; L Bc3i

Next

/
Thumbnails
Contents