Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-19 / 116. szám

szerda, 19tl május 19. 3 Napirenden s belvárosok rekonstrukciója Három megye szakembereinek tanácskozása Szegeden Az Építőipari Tudományos Egyesület városrendezési tagozata és szegedi csoportja, valamint az Építőművész Szövetség szegedi csoportja A délalföldi városok rekonstrukciója címmel kétnapos tanácskozást tart Szegeden, a Bartók Béla művelődési házban. A tanácskozáson három megye, Bács-Kiskun, Békés es Csongrád városépítési szakemberei vesznek részt. Kilenc alföldi város központjának részletes rendezési tervét mutatják be, és beszélik meg ezek végrehajtásának tapasztalatait, A tanácskozást tegnap, kedden délelőtt Takács János, Szeged megyei varos tanácsának elnökhelyettese nyitotta meg. majd Füle Lajos, a Városépítési Tervező és Tudományos Intézet tudományos kutatója A városközpontok rekonstrukciójának problematikája, Borvendég Béla. s Szegedi Tervező Vállalat főmérnöke Házgyári termékek és rekonstrukciók címmel tartott előadást. Délután Szeged belvárosának részletes rendezési tervét Takács Máté, Szeged városi főépítész. Békéscsabáét Szarvas László osztályvezető főmérnök. Gyuláét, Orosházáét és Szarvasét Komlódi Elek, a Békés megyei tanács főépítésze mutatta be. A tanácskozás ma folytatja munkáját. A következőkben ismertetjük Takács János megnyitó előadását. Elhanyagolták vagy elfelejtették ? Klaus Wettermann írja Városrendezés 2000-ig című müvében: „Számos európai nagyváros belvárosát a sorvadás és kiöregedés fenyegeti. A városok peremén folyó lakásépítés robbanása, valamint a gyorsan növekvő közlekedés sürgető problémája miatt a városépítők és a -tervezők elhanyagolták vagy elfelejtették a város szívét." Ez a megállapítás áíl a mi városainkra is, jóllehet, ezek a városok semmiképpen nem sorolhatók az európai nagyvárosok közé, és csak részben igaz ebben a kérdésben nálunk is a tervezők, városépítők felelősségét emlegetni. Szakembereink egy részének szívós, kitartó munkája kellett ahhoz, hogy ma már szinte egyetlen fórum sincs, ahol a városrekonstrukciót, annak szükségességét ne említenék az elsőrendű feladatok között. Megváltoztak a körülmények. a követelmények, a szellemi, gazdasági, műszaki, társadalmi átalakulások következtében. és ezt értik az építész, városrendező, városépítő szakemberekon kívül a közgazdasági, pénzügyi szakemberek, a várospolitikusok és kezdi érteni az egyszerű városi lakos is. Tudjuk, és a végrehajtás során akkor járunk el helyesen, ha azzal vetünk számot, hogy a rekonstrukció nem a pillanatnyi felismerés és a feltárt helyzet gyors megoldását egy ütemben megvalósító tevékenység, hanem a város általános fejlesztésének olyan szerves része, mely hosszú időn keresztül döntően befolyásol minden urbanizációs tevékenységet. A rekonstrukciós tervnek a város adottságaira kell támaszkodnia, mert ezzel egyrészt az átalakítást gazdaságosabbá, reálisabbá lehet tenni, másrészt pedig meg lehet őrizni a város múltból örökölt és fenntartandó jellegzetességeit, egyéni arculatát, Az említett vizsgálatok és tervek a cél megvalósításának útját tárják fel. Magasfokú szervezést igényel a megvalósításra felsorakoztatott termelőkapacitás jó ütemezése, és helyes irányba fejlesztésének külön programban való- meghatározása, elsősorban azok természetesen, melyek a rekonstrukcióban jelentős szerepet vállalnak. Szegeden több középtávú tervidőszakot átívelő, folyamatos rekonstrukciós tévékenysegut tervezünk, mely a város mindhárom kerületét érinti. Városképi szempontból legfontosabbnak a Tiszapartok. a sugárutak és a körutak rekonstrukcióját tartjuk. Mindezeket azonban meg kell, hogy előzze a közműellátás alapvető rekonstrukciója. Anélkül, hogy a problémát mélyebben elemezném, elfogadhatónak tartom azt a megállapítást, hogy minden városrész avulása — a városszerkezeti avulás mellett — az alkotóelemek avulásának súlyozott összegéből áll. A legtöbb esetben egészen avult létesítmények mellett jelentős számú, még használható állapotban levő létesítmény is található. Az általanos avulás azonban a műszaki és funkcionális szempontból még nem teljesen avult létesítmények értékét is befolyásolja. Emiatt az értékelésnek nemcsak az egyes létesítmények állagára, hasz-i nálhatóságára kell vonatkoznia, hanem elhelyezésére, környezetére, kapcsolataira, a város szerkezetében betöltött szerepére is. Az adottságok értékelése sohasem abszolút, mindig függ a megoldandó feladatok volumenétől, jellegétől. Nagyobb területre kiterjedő, a városszerkezet átalakítását célzó, a város központi területét érintő, különös jelentőségű rekonstrukciós feladatok megoldásánál az adottságok megváltoztatására merészebben lehet gondolni. Ami egyszerre épült, egyszerre megy tönkre Szegeden az 1879. évj árvíz pusztítása után 298 épület maradt fenn. 1880 és 1884 közötti időszakban közel 1300 darab ház épült fel, szinte egyidőben. Ezek az épületek a szükség parancsolta lehetőségek, és a gazdasági és műszaki potenciál miatt sokszor az adott kor technikai színvonalát nem érték el, a mai viszonyokat vizsgálva, mélyen a követelmények alatt maradnak. Rossz szerkezeti konstrukció, vályog és bontott anyag felhasználása korszerűtlen alaprajzi elrendezés, egyszobás és pincelakások tömege található ezekben a regi epületekben. Az a tény. hogy az. épületállomány többsége, különösen a Belvárosban, közel egyidőben épült, meghatározza ezek egyidejű tönkremenetelét is. Szeged közmű- és lakásállománya között rokonvonások tapasztalhatók. A közmüvek fejlődése, de qvultsága is az épületállományéval nagyrészt megegyező. Ez a megállapítás nemcsak Szegedre, de bármelyik délalföldi városra is vonatkoztatható. A legégetőbb problémák megoldására már .megtörténtek a lépések, elkezdődött az úgynevezett rókus—móravárosi főgyűjtő építése. Tudomásom szerint Gyula városban elkészült a fő gerinchálózat, jelentős fejlődés tapasztalható Kecskeméten és Békéscsabán is. de elmondhatjuk, hogy a távolabbi igények kielégítésére a jelenlegi állapot nem megfelelő. Cj közoonri, illetve alapközmű létesítményeket kell létrehozni. megelőzve az épületállomány rekonstrukcióját. Hasonló a helyzet az úthálózattal is Szegeden az árvíz után épített város szerkezete kisebb korrekcióval nagyobb távlatban is megfelelőnek tekinthető, nem mondható el ugyanez a burkolt utak minőségére, mennyiségere. A laksűrúségnek a rekonstrukció révén bekövetkező növekedése és a forgalom szerkezetének változása tovább fokozza a hálózattal szemben támasztott követelménveket. Ezért a rekonstrukció sikeres végrehajtása elképzelhetetlen az úthálózat átgondolt, összhangolt fejlesztése nélkül. Közös gondok a Délalföldön A homogén és heterogén rekonstrukciójú tömbök, területek vizsgálata során igen nagy figyelmet kell fordítani a lakónegyedekbe ékelődött ipartelepek kitelepítésére. Városaink fejlődésének több szakaszában is jellemző, hogy a kezdetben spontán ipartelepülés terjeszkedése a lakóterületben zavaróan jelentkezett, de fejleszthetősége is megrekedt. Ezek kitelepítése már az előkészítés szakaszában is nagy körültekintést igényel. A rekonstrukciót megelőző időszakban a zöldterületi rendszer kialakítását szintén kellő súllyal kell vizsgálni. Az elmondottak remélhetőleg érzékeltetik azokat a problémákat, melyekkel Szeged városban, és a Délalföld többi jelentős városaiban is, a közelebbi és a távolabbi tervidőszakban meg kell küzdeni. Miből él meg a festő? Embere válogatja. Igaz, a kiválogatódás nemcsak a tehetség mágneses erőterében történik, sok egyéb körülménynek kell bejönnie ahhoz, hogy valaki pusztán az ecsettel egzisztáljon. Sokan esküsznek rá; a függetlenülés, a szabadúszás lehetőségeinek kiepitésében nem feltétlenül és mindenkinél kötelező szerszám az ecset. De hát hagyjuk a bizonytalan ösvényt, inkább nyissunk szélesebb ajtót a környezetünkben lélegző művészvilágra: hogyan él meg a vidéki festő? Mint várható volt, beszélgetéseink során a vidéki szó bárhol is bukkant elő, nem hovatartozást jelölt — minősítést. Nem baJATÉK- bonás SZABÁLYOK ember I Hézsö Ferenc, bár a szerencse kegyeltjének is tarthatnám a pompás műteremért Vásárhelyen, a Hód-tó csendes környékén. Mindenesetre az ajtón kint a rozsdás patkó. Tizenegy társával költözött a legvezőszerúen kiképzett épületekbe: lépcsőházanként ketten egy-egy szintet kaptak. Balról a lakás, jobbról a tágas, öblös, világos műterem, kisebb fajta kultúrház. táncparkettnek is beérné. Csak a fűtése megoldatlan : ilyenkor nem számit, télen verem-hideg. A múvészlakásokat a város és a képzőművészek területi szövetségének összefogása építette. — Nem. ha képeimre hagyatkoznék, felkopna az állam — tárja szét kezét mosolyogva. — Tanítok, miként a vidéken élő festők zöme. — Hagyománya nincs, mégis szerinted a mai képzőművészetben van-e, s ha igen, miben döntő különbség vidék és főváros között? — Évekkel korábbi statisztika szerint a képzőművészek 97 százaléka él Budapesten, ma, azt hiszem, úgy négyötöde. Ami a vidéki területi szervezetek súlyát önmagában meghatározza. Persze kialakult néhány erős műhely — Szolnokon, Miskolcon, Székesfehérvárott, Pécsett és nálunk Hódmezővásárhelyen —, de olyan anyagi lehetőség nincs, hogy csak a szakmából élhessünk. Kilenc éve csupán egyetlen gobelin megrendelést, kaptam, tavaly a kás-Derkovits ösztöndíjat ,a „nagyot" hat éve pályázom sikertelenül. Nehéz erről beszélni. Hogy jellemzőt mondjak. Vásárhelyen vicc is született a művészházak homlokzatát díszítő kerámiáról. Mint köztudomású, ennek a művészeti ágnak komoly szerepe van nálunk, lakásainkhoz mégis budapestieket bíztak meg. Valahogy a játékszabályok nem elég tisztességesek. kérnyek közepette új tartalmat kellene kapniok. Nem TISZTA VIZET A POHÁRBA TÁVOLABB 4 TÜZTÖL A megyei tanács végrehajtó bizottságának iilése A dések ugyanezek Dér Istvánnál, Szegeden. Csak a környezet más. Városközpont, „tupírozott" forgalom, villamos, autók, emberek hullámfürdője, az ablakból tetők, kémények mértanromantikája. A szegedi festők műtermei tágasszellő lakószobák (merthogy erre használják), ám Dér István nem panaszkodik, különösen ha korábbi lakását emlegeti. De most másról van szó. — Erdélyi Miska bácsi és a nyugdíjas Dorogi Imre kivételével mi is dolgozunk valahol. Az utóbbi időben két fiatal telepedett, le — Pataki Ferenc és Nóvák András —, vállalva a szabadúszás konzekvenciáit; úgy tudom, hamarosan feladják, létbizonytalansággal jár. Igaz. kaptunk lakást, egzisztenciálisan komoly segítséget, lehetőségeinket mégsem hasonlíthatjuk a pestiekhez. akik közelebb ülnek a tűzhöz, könnyebben kapnak megrendeléseket, gyorsabban állíthatnak ki, bejáratott csartonákon közlekednek. Maga a tanítás szüksége nem púp a hátunkon, sőt. a szakmának egy nagyon fontos, szép felülete. Azt sem állítanám, hogy a függetlenekkel szemben, nekünk pedagógusoknak kevesebb időnk marad alkotásra. Csaik hát más a pihent embert és a munkából érkező idegállapotával odaállni a vászon elé. Megosztjuk energiánkat, s hogy mindkettőt, csak szívvel-lélekkel érdemes csinálni, az órarendhez igazított alkotómunka ritmusa laza, rapszodikus. — Mit jelent, közelebb és — nyilván — távolabb ülni a tűztől? — Papíron legfeljebb annyit, hogy a budapestiektől hetente vásárol az Alap zsűrije, vidékre kéthavonta utazik. Elméletileg mi is felküldhetünk képeket, gyakor| latilag visszaadják. A trzI tizenkét éve létrehozott területi szervezetek formája változatlan, önállótlanok, jogaik a vidéki műhelyeik jrropagálására szinte minimálisak. A változó körülmémintha zavarba tévesztettek volna a válaszok. Őszintén, egyenesen hangzottak, legfeljebb annyi szépséghibával, hogy maguk az érdekeltek beszéltek magukról. Művészeti produktumok esetében viszont az elfogultság vádja is tisztázandó. Nem is tért ki előle a vásárhelyi múzeumban dr. Dömötör János igazgató, csupán hosszú percekre mélyebbre süppedt kényelmes fotelében. Kitüntető barátsága, máskor — ritkán — elfogadott vendégszeretete nyílt kártyákra ingerelt, s a kendőzetlen hangot annak ellenére visszavártam tőle, hogy közületi érdekeltsége, szakmai tekintélye netán óvatosságra intheti. — A realitások ismeretében úgy tűnik, az alkotó művészetek közül a képzőművészet az, melynek gyökerei szilárdan kapaszkodnak a fővárostól távol, a magyar vidék talajában is. Nagybánya, Szolnok, Kecskemét — soroljam tovább? De az úgynevezett nagy magányosok, mint Tornyai, Koszta József, Nagy István ls vidékről jutottak a művészet felső régióiba, azáltal, hogy kiküzdötték a maguk igazát egy olyan korban, amikor a hivatalos politika ezt a realizmust általában nem fogadta el. Ma a vidéken élő képzőművészek megkapják az erkölcsi támogatást, csak a feladatokban kamatozó elismerés hiányzik. Nincsenek személyi kapcsolataik, nem tudnak illetékes helyeken előszobázni, nem jutnak megrendeléshez. Kohán György például már 1960-ban Munkácsy-díjas volt, ám egész életében egyetlen négyzetméter falfelületet sem kapott. Az úgynevezett két ezrelékről (építkezéseknél, beruházásokból ennyit kell képzőművészeti célokra fordítani) hónapok óta késhegyre menő vita folyik, a budapesti lektorátus dönt felhasználásáról. Pedig a megyék már elég öntudatosak ahhoz, hogy ebben a kérdésben maguk döntsenek, mivel díszítsék üzemeiket, épületeiket. — Persze van remény — fűzte hozzá. — A pártkongresszuson hangsúlyt kapott a következetesebb művészetpolitika igénye, szemben a korábbi eklektikus, nem eléggé megalapozott művészetpolitikával. S ebben a szellemben az őszinte, realista vásárhelyi iskolának is több esélye lehet. Níkolényi István Ülést tartott tegnap, kedden a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága. Az ülésen előterjesztéseket fogadtak el, majd pedig elfogadtak el, majd pedig elpéntekre. 21-re összehívott alakuló ülésének előkészítéséről szol-o tajekoztototA végrehajtó bizottság ülésén megjelent Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára és felszólalásában a pártbizottság köszönetét és elismerését tolmácsolta a megyei tanács végrehajtó bizottságának a végzett munkáért,. Magyar hajók exportja A Magyar Hajó- és Daru| gyár exportja — a vállalat jelentős nehézségei ellenére is — számottevően növekedett az utóbbi időben — ; mondtak keddi sajtótajékozItatájukon a gyar vezetői. Például a nyugati országokba tavaly 33 százalékkal több árut exportáltak, mint 1969ben, s a nyugati exportból származó bevételük túlhaladta az 5 millió dollárt, ami csucseredmeuynek szánni,