Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-18 / 115. szám
e ecedd, 1971, május ». " Dr. SlK ENDRE NEMES KITÜNTETÉSE SZŐLÖOLTVANYOK Somogy megye legnagyobb A Német Demokratikus szőlőtermelő mezőgazdasági Köztársaság Béketanácsa ki- üzemében, a Balatonbogiári tüntetést adományozott dr. Állami Gazdaságban az idei Sík Endrenek, az Országos tavaszon hatmillió nemes Béketanács elnökenek. A ki- szőlőoltvánvt készítettek. A/ tüntetést Gunther Drefahl oltványokat, gvökereztetés professzor es Greta Kuchofí, céljából kiültetik, mint a a BVT budapesti közgyule- szakemberek mondjak, „isÉlünk a világban. Örülünk kellemes, egyszerű dolgoknak A kisütő napnak, a iák zöldjének, a hallgatagon kanyargó Tiszának. Sokmindennek. Az élet színeinek, változatosságának. Hónap elején a fizetésnek. A „most végre megveheiem" kisebb-nagyobb ünnepének. A békének, a nyugalomnak és s mindennapok változatosságának is. Kis izgalmainknak. a vasárnapi meccsnek vagy a kriminek. Örömeink is változatosak. Velünk vannak nyugodt pihenesükben. egy kirándulás vagy a munka izgalmaiban. A vásárlásban, egyszóval mindenütt és mindenben. Változatosak, sőt, Janus-arcúak. Stressz — mindennap minden jobb. mint akárcsak két-három éve. Látjuk, ahogy alakul, fejlődik. szépül az ország. Évenkénti tapasztalat számára is mérhetően. Tudjuk, hogv olyan társadalmi rendben élünk, melynek alapja a szocialista demokrácia A nép ön- áitalános igazságnál. Még ™gah°Z ZflL^ÉTít 7lt akkor is. ha az általanos az . vagy az egyének? Ök már nem mindig. A hivatalbán, ahol egyre több az elintézni való, és mégsem igazítják hozzá a munka rendjét. Ahol az értesítőpapirra „véletlenül" 10-et írnak 14 óra helyett. És így tovább. Mindennapi stresszünket ebből szerezhetjük be. A jól tudott igazság és napi tapasztalataink ellen tmodásaiból. Mert a tapasztalások könyörtelenek. Eszrevétetik magukat. nyomaik maradandóak, Halmozódnak. És bármely apróak az egészben, az egyén számára egy napot vagy hetet is meghatároznak esetleg. És a konkrét tapasztalás kellemetlensége elevenebb a jónál, Mert kit nem ragad meg épülő- juk, sőt látjuk is ezt. Aztán a hi sén részt vevő NDK-küldött«ég tagjai nyújtották át. EGYÜTTMÜ KÖDES kolázzák". Hétfőn már mind a hatmillió szőlőoltvány „iskolában" volt. KETTŐ HELYETT EGY Két kikötője volt tavaly a Szegedet a partfürdővel „öszA Magyar Sajtó Házában SZekötö" kishajóknak. Az Barcs Sándor, a MUOSZ el- idén nem lesz vita, ki utazik nöke és Nestor Ignat. a Ro- a hídhoz, ki a „finánciához"man Újságírók Szövetségé- a Hungária étteremmel egv nek elnöke aláírta a két szö- vonalban egvetlen kikötő vétség közötti 1971. évre iesz. A tervek szerint mászóló együttműködési megál- jus végén kezdenek közlelapodást. kedni a vízibuszok. GYORSTÁRAT BÉCSBŐL SZENNYVÍZTISZTÍTÁS A BALATONHOZ „ÉGETÉSSEL" Az osztrák főváros é* a Balaton között autóbusz Nyizsnij Tagilban íSzov- expressziárat indult. A Blajetunió) nemrég üzembe he- guss osztrák utazási iroda, a lyeztek egy szennyvíztisztító múlt. évekhez hasonlóan, a berendezest. amelynek for- hétvégeken közlekedteti a szépülő városunk? Azt hiszem, mindenkit. És ki az, akinek nem formál szitkot a szája, amikor bokája egy gödőrben billen téloldalra az aszfalton? Valószínűleg mindenkinek. No,meg a vásárlás! Öröm az új cipő vagy a kávéfőző. Csak éppen a procedúra! — Nincs, kérem, elfogyott. Majd talán a hét végén! — közli az eladó, na az ember végre odafér a pulthoz. Igaz. mindezek „apróságok". Boszszantók, de nem „nagy dolgok". vatalban mordul továbbküldenek. Tízre behívnak, és délután kerülök sorra. A megvásárolt tejfölös pohárban csak pár ujjnyi a tejföl, a többi savó. És így tovább. Tudjuk és látjuk az egyik oldalt. Az ország, a város dolgait. Látjuk és tapasztaljuk a másikat, az emberi dolgokat. És az szúr szemet inkább. A sok keserves tapasztalat. Mint az alkonvi tengerpart csodálatos panorámájába emelkedő szeigazabb! Ha a tapasztalás az általános ellen fordul, a két igazság stresszéhez jutunk. Stresszhez. amelyet fel kell oldani, ha sokszor ismétlődik. És ez csak a tapasztalatok alapján oldódhat fel, valamelyik oldal kárára. Jobban kellene vigyázni „apró" ügyeinkre! Bolond dolgok ezek. Sokasodva túlnőnek önmagukon. Más minőséggé, új igazsággá. Még ha áligazság lesz is az. Áligazság. a valós. általános igaz felett. Mert fölé nő könnyen, hiszen a tapasztalások táplálják. Mérlegelni „apró" dolmétdomb. Mert ugyan tudjuk, az Vannak, ha nem is szokhatjuk meg ország mindent megtesz embereiért, őket. legalább olyik múlófélben hal- amit csak lehet. Az ország, vagyis gainkat tehát valahogyan így keídoklik. És örömeinket sem tudják polgárai együttesen, valamennyien, lene. megszüntetni teljesen. Hiszen sok És az emberek kisebb csoportjai, Szávay István A NÉPSZABADSÁG „ZAJTÉRKÉP" ELŐFIZETŐIHEZ! Az Ózdi Kohászati ÜzeA Népszabadság vasárnapi mekben több mint százharszamából Szegedre szállítási minc munkahelyen a zaj a hiba miatt 1500 példánnyal megengedettnél erosebb. es kevesebb érkezett Ezért eny- ártalmas a dolgozók halláHasznosan tevékenykednek a kisiparosok Tegnap, hétfőn munkaérfel a kalmazósával, 1100 C-fokon ói-át tölthetnek ott a visszaelpárolgó víz párája aztán Burgenlandon át vezet. Kő Ismét lecsapódik. A beren- szegnél lép magyar földre. dezés 24 óra alatt 100 köbméter tisztított vizet szolgáltat. A szerelem csodát tesz Jó néhányan éppen a pontosabb, jobb munka érdekisipar kében szaktanfolyamokon a KIOSZ helyi képezték magukat, a KIHHgOTHMMP OSZ megyei titkársága tökhöz az időközben megér- ben hangszigetelt fülkéket a KIOSZ megyei titkára tor- kerrel rendezte meg a gáz-, víz-, háztartási gép, olajaz kályhajavító tanfolyamait. Szükség is van az ismeretek bővítésére, hiszen a lanyi előfizető nem kaphatta sára A vállalat, vezetői már- tekezíetén mérte mája kemencére hasonlít. A jaVatoT öt óra" alatt "iütnak meg a lapot vasal'naP- A iti?bb intézkedést tettek az Csongrád megyei szennyvíz egy zárt tartályba utasok Bécsből a ma- posta küIön kézbesítessel hét- ártalom e hantasara Tobb helyzetét a KI( kerül, ahol gázporlasztók al- gyar tenger pertjára Hat tőn. tegnap vitte az előfize- Mjartalmaknak. kitett üzem- választmánya. Sas Ferencné, szereltek fel. s a dolgozók tott beszámolót az elmúlt .J^ros^ok^gnek,^ indulásig. A járat útvonala Ajgj. egy _részét fülvédőkkel is_ el. ^ eredményeiröl> a kér. látták, és bizonyos munkák jdej tervekről. elvégzése után csendes he- „ la. lyen pihenőidőt biztosítanak A beszámolóból kiderült, kossá , alkaln^ megrendelérészükre. Ugyanakkor újsze- Csongrád _ megyeben, Szege- sek után a nagyobb állami s Szombathelyen, Sárváron A „SZERELEM" át a 84-es számú föútvona- cANNF.S-1 BEMUTATÓJA Ion halad. Visszafele magyar utasok is igénybe vehetik ausztriai utazásra. VADKÖRTEFASZOBOR A jeli arborétumban vasárnap délelőtt, avatták fel hangsúlyozza „., —„.... 154 Sz-eeden Dedie 50 Karoly müve nagyon szép délután mutatta be a Mora ^z-geuen peaig ou Csongrád megyében, Szege ^^ A hétfői francia lapok a rú műszaki megoldásokkal is den jelenleg 1526 kisiparos vállalatok, kereskedelmi cannes-i fesztiválról beszá- próbálkoznak. Ennek resze a wsveKenyKediK, s szamuk — szervek js megbízóként jemolva kiemelik Makk Ká- készülő „zajtérkép". f,®1"1"^ evekben tapasz- lentkeztek. manapság roly Szerelem című fiimié- telt .csokkenessel szemben nek sikerét. Az l'Humanité MESEJÁTÉK — ismét gyarapodik. Tahogy Makk Az Üttörőházban vasárnap valy Csongrád megyeben mar nem ritka, hogy nagyvárosokban is kisiparos látja el a garanciális szolgálatot olyan szakmában, ahol erre az állami, szövetkezeti ipar nem vállalkozik. Tény; az állami, szövetkezeti és tanácsi ipar után a kisiparosoknak kialakult az a legmegfelelőbb munkaterülete és feladatköre, amelyben a mészettudoVsnakÍ af" arboré" ^ ^ Fere^' takola ^ k£pa™ víhott tum megteremtőiének vari az érzelmek gyengédségé es jatszo szakköre es enekkara d • ', A ,83nl Scin, .n.oveKX ° ^rtefarönkbr 0 mnegkformált tisztasága. A forgatókönyv Hárs László-Sulyok Imre >genyek szobrát. Készítője Cs. Ko- peldas modon fegyelmezett. Vetélkedik ma is meg Sze- *2arX°0*S A gázpregram vács László szobrászművész a rendkivul tartozkodo ren- rencse es Bólcsesseg cimu P gazprogram A GDANSKI dezés pedig csodálatosan mesejátékát. Az egybegyűlt b abbarl 18 megmutatÖTÖS IKREK szolgálja a szöveget, s an- szülők, gverekek sokat de- kőzik, hogy a kisiparosok is ^ „,„„„„»„»„ a J^L^SSSfA REGHATTODPEYNABBAÁNNLASÁTKI.A Í^U^^SIK ^ZEXRE^ —' — ieni.es szerint a gaansKi otos - rj l, Bé, z árvízveszély utáni helyreálíkrek egeszsegi allapota to- KORSZERŰSÍT ÖZUCS Lrizena. «acz wu es vábbra is kielégítő. Testsú- A VA«SUT Demeter Ildikó nevettette lyuk az első napokban a J. , . . ... .. meR a közönséget. Az előmegengedett.nél kevesebbel (8 , ÚJ kocsiosztály epiteset adást Dubay Jozsefné renszázalékkal) csökkent Táp- kezdtek meg a szombathelyi dezte, az énekkart dr. Nalálkozásuk zavartalan " MÁV járműjavítóban. Az új, csádv Józsefné vezette. a 10 onn négyzetméteres csar- díszleteket Veres Mihály illetve javítottak ki a kisnok a hasonló nagyságú, kor- festőművész készítette. Zon- iparosok. lítás a kisiparra is jóval nagyobb feladatokat rótt a megszokottnál: a szegedi járásban, Makón, Szentesen érdekében született korkálkodhatnak. Mind ők, mind a megrendelők megtalálják itt számításaikat. A szolgáltatások javítása több tucat hazat építettek, A boríték — Kérem, legyen erős. El tudja viselni az igazságot? — Igen. — Akkor meg kell mondanom önnek, doktor úr, hogy a boríték, amelyet átadtam önnek, üres. Szedik a májusi cseresznyét szerútlen hántással helyébe épül. Modern darupályák. szerelőpadok, kiszolgálómúhelyek állnak majd a munka szolgálatában. Itt javítják a Dunántúlon közlekedő vasúti személy- és teherkocsiknak mintegy 50 százalékát. Az új üzemrész kiAz elmúlt esztendőben tovább nőtt a munkakedv, nagyobb érdeklődés mutatkozott meg a korszerű módSzure+clik a májusi korai a termések, galambtojás eseresznyet a kiskertekben, nagyságúak. Amennyiben 0 órától érvényes. A Csongrád megyei Mező- továbbra is kedvező marad példányos új vasúti menetgazdasasi Termékértékesítö az időjárás, a szokásosnál rendet hétfőn-kedden küldte Szövetkezeti Közös Vállalat néhány nappal korábban szét és a hét közepén kezdi ujszegedi felvásárló telepen kerül a fogyasztók asztalára árusítani a MÁV. A menethetfön. tegnap már több ki- az újburgonya. rend ára: 20 forint, sebb tételt vettek át és küldtek az üzletekbe. A korai cseresznye még apró termesu, de a nyárias meleg érleli az egyéb fajtákat is, amelyek nagyobb gyümölcs űek és ízletesebbek. nemrégen rob- gorán Sánta Mária kísért, szanált — előde CSALÁDI TRAGÉDIA Hétfőn, a kora hajnali szerek, eszközök iránt. Taórákban Tolna megyében, valy például huszonketten, facankert-kajmadpusztai la- . , ... ..,., . . . ,, kásában Csizmás Istvánné 30 mlnte§y félmillió forint kiséves háztartásbeli késsel ipari hitelt kértek fejleszaTakitása* 8 "miUió "forintba agyonszúrta 5 éves és 7 éves tésre, kisgépek vásárlására. kerül gyermekeit, majd cselekméinnsTTilír nye elkövetése után . felrtKUaiiJ/iK akasztotta magát, s meghalt. AZ UJ MENETRENDET a súlyos búpcselekménv A május 23-án, vasárnap 'ügyében vizsgálat kezdődött. 200 ezer mánvhatározat például lehetővé tette, hogy a szükséges szakmai képzettséggel, gyakorlattal rendelkező — iparban foglalkoztatott dolgozók szabad idejükben szolgáltatói feladatokat végezzenek. Csongrád megyében és Szegeden 701-en éltek ezzel a lehetőséggel, s váltottak ki erre engedélyt M. L Közlekedési balesetek Lakat alatt az autósok réme összeszámolni is sok azok- tört be a TÜZÉP Aradi nak a személygépkocsiknak vértanúk tere irodájába, vaa feltörését és azokat a más lamint a Tompa utcai dará,TI,T^T;0^ illegő betöréseket, amelye- lómalomba. A gyakorlott az újburgonya. A Maros menti községekben az utóbbi évek leggazdagabb toreves, ket Papp László 24 Szeged, Bem utca 2. szám mése ígérkezik. Apátfalván, lakos. múr eddig is Magvarrsanarion Ki«omho_ büntetett eloeletu. erettsegibetörőt összesen húszrendbeli bűncselekmény miatt ültetik a vádlottak padjára. Közlemény A DEM4SZ Vállalat szeqedi üzemigazgatósáe hálózatszerelési osztálya értesíti szeged város alatti lakos. A mentők belakólt. hogy a József Attila Tu- szállították a sebészeti klidomanyegyetemnek lefektetett szf""°TiaK a seoeszet.1 Kllkisfeszliitséeö fiiidkábeit. mely nika ambulanciajara segelyPetőfl Sándor sgt. 19. sz. alatti traszf orma torból kiindulva keresztezve a sugárütat és a villamost, az Ady tér 2. sz. főépületébe csatlakozik. 1971. május 18-án feszültség alá helvezi. A közölt időponttól kezdve a , , - ... .... vezetékek érintése életveszélyes lanctarol megszokott. Az ot és tilos. A berendezésen töVté- oda visszakísérő rendőrre Ittasság és gyorshajtás Április 4. útja és a Szivármiatt motorkerékoárral az vány utca kereszteződésénél út menti árokba borult, Turcsi Lajos balotaszállási Kecskés István 28 eves. Csengele, Tanya 320. szám nyújtásra, illetve vérvétellakos. Mögötte haladt kerékpárral Makra Géza, Szeged, Úttörő tér 21. szám alatti lakos, akinek utasa is volt. A teherautó szabálytalankodása miatt szenvere. Kecskés ellenállt, hogy dett a motoros súlyos, utavért vegyenek tőle alkoho- sa könnyebb sérülést. los befolyásoltság ellenőrzése végett, sőt az ambunő mindennemű rongálás büntetés alá esik. S. 268 502 Magyarcsanádon, Kiszombo ron. Tiszaszígeten, Üjszent ivánom ilyenkor a kiskertekzett fiatalember követett el. Tavaly augusztustól idén ben rendszeresen ellenőrzik íebfuar elejéig tartotta réa primőrök növekedését. A „fészkekben" jól fejlődnek Ojszegeden, Vadrózsa sor 9. sz. alatti telek 800 ' n-öl. viz. villany, vfkendházzal eiadó. Erd.: Brüsszeli krt. 29. mületben az autósokat, akik utcán parkoltak gépjárművükkel, éjszaka is. A hoszszú listából csak egy-kettőt kiemelve: az Aradi vértanúk terén, a Bécsi körúton, az Április 4. útján három gépkocsi-tulajdonos kára több mint 16 ezer forint. amelyet Papp László okozott. Válogatás nélkül betört olyan irodákba is, amelyek kazettájában pénzt sejtett. A többi között így TEKINTSE MEG AZ Irodagépipari és Fímgmmechanikai Vállalat kiállítását a BNV-n Itt mutatja be hagyományos és új gyártmányait. szebkéssel támadt. Kecskést a rendőrség letartóztatta, s hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárást indítanak ellene. Szabálytalan kanyarodás miatt okozott balesetet teIttasság és gyorshajtás miatt motorkerékpárra] elesett Szegeden, a Római körút kereszteződésénél Kovács Sándor, Szeged, Londoni körút 4—6. szám alatti lakos. A mentők a klinikára szállították. Jogosítványát a rendőrség egyelőre bevonta. Az ügyben a vizshergépkocsival Szegeden, az gálát folyik. Felvilágosítás es szaktanacsadás, a PETŐFI-CSARNOKBAN. a Magyal Szocialista Munkáspárt Szegeo varost oizottságánaB napilapja. - Főszerkesztő: F Magi István - Szerkesztőség és kiadóhivatal: S/eged. Magyai Tanácsköztársaság utja 10.. telefon: 13-535. 13-003. - Felelős kiadót Kovács László. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged. Baicsv-Zslllnszky a, U. u. (Indexi 29 053). — Előfizetési (UJ egy bóoapr* M loras