Délmagyarország, 1971. április (61. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-15 / 88. szám
a CSÜTÖRTÖK, 1971. ÁPRILIS IS. Kérések, javaslatok a ni fórumán Még egyszer a csónaktárolásról Manapság a nők is hal- csapása izzó légkört terem- látták: sok mozgásra van latjaik hangúkat — a szük tett a klubban. Egyik fel- szüksége a fejlődő szervecsaládi körö kívül is. Találó szólaló szerint nem kell zetnek. A gyerekeknek és a népfront nőbizottsága ál- „ügyet" csinálni abból, ha szülőknek azonban — hiába tal havonta rendezett óssze- valaki elviszi a gyermekét a az elméleti isimeret — renjövelelek nők fóruma elne- templomba megkereszteltet- geteg gondot okoz az, hogy vezése. Korunk különböző ni. Szerinte ez hagyomány kevés a játszótér Szegeden, jelenségeiről mondhatják és semmi lövetni való nincs benne. Aki akarja, titokban vidéken úgyis megkereszteli gyermekét. Mások szerint nem is etikus egy el véleményüket 18 éves lányok és 70 éves nyugdíjas asszonyok egyaránt. S hogy milyen légkörben, bizonyítja az egyik felszólaló vallomása: „Más itt beszélgetni, mint bárhol máshol, nem kell félnünk az esetleges személyes ellentéttől, lágy ügyet szolgálunk, s ha a hibákra felhívjuk a fi gyeimet, azért tesszük, hogy a téma szakértője tolmácsolja a megfelelő helyen." Keresztelőtől a levelezőlapig A fiúkba beleneveli a lévé, a rádió a futball szeretetét, művelésére viszont nem tud a város helyet biztosítani. Itt vetették fel gondjaikat pólyásbabát. keresztvíz alá a nagyobbacska fiúk, lányok tartani. Ezzel a szülők csak mamád is. Kellene egy ifjúsaját akaratukat hajtják sági park, vagy egy ifjúsávégre egy emberen, aki gi ház, a tizen- és huszonmaga dönteni még nem ké- éveseknek. Ennek hiányában pes. természetes, hogy nagyobb a A temetésről szólva fel- kocsmák csábítóereje, merült egy nagyon kézenfekvő kívánság. A hamvasztásnál a hozzátartozó 500 forint befizetése után még kénytelen elmenni a temetkezési vállalathoz, hogy bevigyen egy egyforintos bélyeggel ellátott lapot. (Ezen fogják a családot ugyanis értesíteni az elhunyt hamlenne, ha ettől a külön úttól megkímélnék a gyászolóA legkülönbözőbb kerdések kerülnek itt terítékre. Hangzott el már előadás például az átalakulóban levő családi eseményekről. Van-e asszony, akit nem érdekelnek az esküvővel, születéssel, temetéssel kap- látsZŐtér csolatos új szokások. A csa- ' ládokat érintő régi és most és ifjúsági park kialakuló eseményekről, ünnepekről mindegyik mun- Sok mama volt kíváncsi a kásnőnek, pedagógusnak, gyerekek testi neveléséről adminisztrátornak kialakult tartott előadásra is. Az ora maga véleménye. A kü- vosnő által elmondottakat lönböző szemléleted; össze- saját Igazuk bizonyításának Nyolclábú csirke A kereskedelem olyan téma, amelyről reggeltől estig lehetne beszélni. Igaz ugyan, hogy a" fórumon a ruházati kiskereskedelmi vállalat képviselője tartott vainak megérkezéséről.) Jó előadást, a hozzászólók a Uf magyar módszer a nap mágneses „párjainak" kutatására Üj módszert kezdeményeztek a magyar csillagászok az úgynevezett mágneses napciklus kutatásában. Az utóbbi időben nemcsak a tudomány, hanem a nagymint a mágnesség gyengülésére vagy erősödésére. A Földről viszonylag jól megfigyelhető fényváltozásokból tehát a mágnesség változására lehet visszaköközönség érdeklődése is egy- vetkeztetni. Mivel pedig re erősebben fordul a Nap egyes esetekben ezek a felé. Alig akad valaki, aki kettős csillagok még földi ne hallott volna a naptevé- mértékkel mérve is igen kenységről, az egymást vél- gyorsan keringenek egymás tó maximumokról és mini- körül, viszonylag rövid idő mumokról, s arról, hogy a alatt sok ilyen adatot lehetnapfoltok mágneses iránya ne összegyűjteni, s így hameghatározott időszakaszon- marosan megmutatkozhat — ként, 11, illetve 22 évenként megfordul. Ennek az utóbbi jelenségnek az okát még nem sikeha egyáltalán létezik — egy olyan időszakosság, amelynek jellegéből újabb adalékokat lehet majd szerezni a rült feltárni. Gazdagíthatná mi Napunk jobb megismeréaz eddigi ismereteket, ha séhez is. ilyesféle jelenségeket más csillagokon is meg lehetne figyelni. Ez azonban igen nehéz feladat. A távolságok irdatlanul nagyok, más csillagok innen csak pontoknak látszanak, s a megfigyelés csak nagyon távoli jövőben hozhatna eredményt, legalábbis az időszakosság felismerésében. E nehézségeket a világ különböző részein kidolgozott számos módszer közül egyikkel sem lehetett eddig áthidalni. Éppen ezért fontos az új magyar módszer, amely a változó fényű csillagok megfigyelésére, erre a Magyarországon igen intenzív kutatásra épül. A változó fényű csillagok többnyire kettős csillagok, vagyis két olyan csillag társulásai, amelyek kisebb-nagyobb sebességgel egymás körül keringenek. A párt alkotó két csillag fényessége többnyire nem azonos, és így — amennyiben keringési síkjuk a Föld felé néz — az együttesükről érkező fény gyengül, ha a sötétebb csillag többé-kevésbé eltakarja előlünk a fényesebbet. és erősödik, amikor a takarás véget ér. Feltűnt azonban, hogy a takarás kezdetének és végének időpontja általában nem a kiszámított „menetrend" szerint következik be a földi megfigyelők előtt. Az ilyen eltéréseket csak a fényesebb csillag légkörében bekövetkező fénytörés mértékének változása okozhatja, annak pedig nemigen lehet más oka, mint a légkör kiterjedésének változása, kitágulása, illetve összehúzódása. Ez pedig aligha vezethető vissza másra, vágott csirke minőségére is neki panaszkodtak. Habár a nyolclábú szárnyasak felülvizsgálata nem az 5 dolga, megígérte, hogy továbbítja az elhangzottakat az illetékeseknek. Szakmába vágók voltak viszont a különleges méretű ruhákkal kapcsolatos kérések. Indokoltnak tartanák, ha a nagyobb méretű konfekcióruhákat egyszeri. próbálás után vehetné meg a vásárló. Természetesen hajlandók lennének 10 —15 százalékkal többet fizetni a már tökéletes öltözetért. A harisnyák rossz minőségétől az udvariatlan kiszolgálásig sok minden szóba került eddig a nők fórumán. De ismerve az aszszonyok természetét, már az is megnyugtatja őket, hogy végre van egy fórum, ahol véleményüket, sérelmeiket, ügyes-bajos dolgaikat értő füleknek elmondhatják. A cél azonban nem lehet csupán ennyi. Igazán eredményes akkor lesz a nők vitája, ha az elhangzott javaslatok, indokolt panaszok nem merülnek feledésbe az íróasztalok mélyén. Lapunkban hírt adtunk arról, hogy a Szegedi Vízművek és Fürdők Vállalat — a szegedi vezető szervek utasítására — eredeti szintre mérsékelte az Idén tavasszal többszörösére emelt csónaktárolási díjat, örülhetnek a csónaklulajdonosok: kívánságuk teljesült, olcsón hódolhatnak szenvedélyüknek. Az ügyet azonban aligha zárhatjuk ennyivel, hiszen a két egymásra utalt fél — a bérlők és a szolgáltató vállalat — érdekei egyaránt a tények tisztázását, a tanulságok levonását követeli, valamint azt, hogy az elkövetkezendő évekre viszonyukat megnyugtatóan rendezzék. Kezdjük talán a legfontosabbak A vállalat — s erről alkalmunk volt meggyőződni — nem nyerészkedési céllal növelte a csónaktarolás díjait. Csupán azokra kívánta hárítani a szolgáltatás költségeit, akik ezt élvezik, tehát a négyszáz szegedi motorcsónakosra. (Tény, hogy tavaly körülbelül 300 ezer forint volt a ráfizetés, azaz ennyivel járult hozzá a bérlők szórakozásához, kedvteléséhez a vállalat, illetve a tanács.) A cél tehát tisztességes, ezt igazolja a vállalati mérleg. Dc annál jobban vitatható az a módszer, ahogy a vízművek és fürdők — egyébként érthető elképzeléseit — valóra kívánta váltani. Az Országos Anyag- és Arhivatal hivatalosan értesítette szerkesztőségünket, hogv: „A 8 1971. ÉVM—ÁH számú rendelet a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérét szabályozza, de a csónakházak tárolásával kapcsolatos szolgáltatások díja az árformát.illetően a 9 1967. (AT. 46.) AH. sz. utasítás 14. sz. melléklete szerint maximált árformába tartozik." A csónaktárolás ezek szerint egyértelműen nem tartozik a szabadáras kategóriába, a vállalat mégis ennek alapján számolt. Vajon meggyőződött eljárásának helyességéről? Miért pont 550 forintra emelte a vízen és 1000 forintra a garázsban tárolt hajók nyári bérét? Olyan kérdés ez, amelyet — a méltányolható szándék mellett — először a vállalatnak kellett volna nagyon alaposan, körültekintően, minden szempontra kiterjedő figyelemmel megvizsgálni! Sajnos a vállalat elfeledkezett egy másik fontos követelményről ls. arról, hogy a bérlőket (akik között intézmények is vannak) időben figyelmeztesse szándékáról. Hogy a bérlők az áremelkedés tudatában választhassanak. esetleg más csónaktárolási megoldást találjanak. Egyszóval: az áremelés előtt — s ebben a dologban ez fontos követelmény! — döntését nem készítette elő, meglehetősen egyoldalúan cselekedett. Végezetül még csak anynyit; az' elkövetkezendőkben sem szabad lemondani arról, hogy az aránytalanságokat megszüntessük. Legyen az akár árkérdés. Ám, mindenképpen arra kell törekedni, hogy a döntést, mielőtt azt meghoznák, alaposan előkészítsék. Ákkor nem kelthet szenzációt, vitát; s nem kell utóbb korrigálni... Matkó István A téeszekben Chlkán Ágnes Gépellátás, kooperáció, tervezések Szűk esztendő járt tavaly a mezőgazdaságban. A termelés nem úgy alakult, miként vártuk, reméltük. A zárszámadást készítő 2442 termelőszövetkezetből 491 zárt mérleg szerinti veszteséggel, ezenkívül 126-nál jelentkezett alaphiámy. A mérleg szerinti nyereség 7,2 milliárd forint volt. az előző évinél 36 százalékkal kevesebb. A vesztes eg összege viszont 851 millió forint, az 1969-es rekordévnek közel hétszerese. m Most, bár szeszélyeskedett a tavasz, mégis kedvezőbb év ígérkezik. Igaz, gondunkbajunk van elég. Hosszú évek óta akadozik, sőt avult probléma az alkatrészellátás, tavaszidőn a gépek, s munA sikaszfást újabb sikkasztással „rendezte" A legrafínáltabb módon ző az általa vállalt kivite- tetézte. Erre jellemző példa: elkövetett bűncselekmé- lezést kiadta alvállalkozó- a tiszaszigeti Búzáim 1 ász nyekre ls előbb-utóbb fény nak, a tiszaszigeti Búzaka- Tsz a Magyar Hirdető szederül. Ezt bizonyltja Mező lász Tsz asztalos segédüzem- gedi kirendeltségénél különFerenc, Szeged, Vasutas sor ágának. Ez idáig rendiben is féle nyomtatványokat ren11. szám alatti lakos, a volt. Csakhogy az ipari vá- delt, 25 ezer 700 forint érMagyar Hirdető szegedi ki- sár és kiállítás befejezése tékben. A téesz az első rendeltsége volt veaetőjé- után Mező szóbelileg meg- számla alapján 3 ezer főnek, valamint Szegedi Fe- egyezett Kosztándi Ferenc- rintot postázott a kirendeltrencné, Szeged, Bartók Béla cel, a téesz segédüzemágá- sógnek. Az összeget azonban tér 2. szám alatti lakos, nak vezetőjével, hogy a Mező nem a téesz javára volt vézetőadmirüsztrátor- vállalat tulajdonát képező könyveitette el. Szegedi Fenak esete is. A Szeged Vá- dekorációs anyagot a téesz rencaé vezetőadminisztrátorrosd és Járási Ügyészség megvásárolja. Mező hanyag- ral ugyanis megegyezett, mindkettőjük ellen elkészí- ságából eredően a téesz ál- hogy a 3 ezer forintot satette már a vádiratot tár- tal elszállított dekorációs ját tartozására könyvelik el. sadalmi tulajdont társtet- anyagot nyilvántartásba sem Az ügyben érdekes „vélettességben károsító sikkasz- vették a kirendeltségnél, len", hogy Szegedi Ferenctás, csalás és hűtlen kezelés ilyenformán a . különböző né testvére Kosztándinak, miatt. anyagok számlázása is el- akivel Mező szóbeli megElső esetben, 1969 végén, maradt Senki nem mérte egyezést kötött a dekorációs 1970 elején Mező Ferenc el- fel, hogy milyen mennyisé- anyagok eladására. Szegedilen már volt egy büntetőéi- gű anyag került ki a Ma- né más al kálómmal is járás társadalmi tulajdont gyar Hirdető tulajdanából, együtt haladt Mezővel. Amikárosító sikkasztásért, hűt- A számlázásra utólag sem kor elkészültek a téesz állen kezelésért Ennek követ- nyílt lehetőség. Ez, a Mező tal megrendelt nyomtatkezményétől, a megérde- által okozott kár, becslés ványok, együtt utaztak Timelt büntetéstől közkegyelem révén mentesült annak idején. Az üggyel kapcsolatban azonban vállalata fegyelmi eljárást indított ellene. A vizsgálat azzal zásaerint, 28 ezer forint. Egy másik ,/epizód" még inkább rávilágít Mező Ferenc kirendeltségvezetői stílusára: megcsinálta, hogy be, to^m^er^intről IST.^.^SSSSt vállalatának, s termé, get Mező vállalta is hogyan? szaszigetre és vitték magukkal a számlát is 22 ezer 700 forintról. Az összeget készpénzben fel is vették. Megegyeztek abban, hogy ezt a pénzt sem a téesz javára könyvelik el, hanem betömik vele Mező korábbi sikkasztásának réseit. Szegedit*„ szetesen a pénzt felvette és _. . sajat céljára fordította. A ne annyira IeaezK> Mezo po~ korábbi " bűncselekményéből zícióját, hogy a téeszben a A Magyar Hirdető szegedi e^őltórt^g ü^ akarte Pénztárbizonylatot csak T-óv-rt „állóit ereao Kan pecug ugy arcaira „ló Tr„„,ri_ a Szegedi Ipari Vásár rendezésének munkájából. Megrendezni", hogy a sikkasztást ismételt sikkasztással „biztosra" mentek. L F. kagépek javítása. Ezzel kapcsolatban egész sor intézkedést tett már a minisztérium, kezdve, attól, hogy a Mezőgazdasági Gépellátó Vállalatot az AGROTRÖSZT Irányítása alól a Mezőgép-Tröszt szervezetéhez csatolta. Ez jobb alkatrészellátást ígér. Az idén több mint kétezerféle hiánycikk jellegű cseredarab gyártását kezdik meg. Hátráltatja a munkát, hogv nincsen elég öntvény, ezért külföldről szerzik be azokat. Az AGROTRÖSZT a hazai ipartól és a külföldi szállítóktól erre az évre 5,2 milliárd forint értékű gépet rendelt, ami a tavalyinál 30 százalékkal több. Vagyis a mezőgazdasági nagyüzemek rendelkezásere várhatóan 12 ezer új traktor érkezik. Gabonakombájnokból, fűkaszákból és más fontos gépékből jelentős forgalomnövekedésre számítanak. Javul a gumiabroncs ellátás, legalábbis év végéig mindenképpen tapasztalni fogjuk ezt. Növényvédő szerekből a múlt évinél 12 százalékkal többet használnak fel a gazdaságok. A tervezés idejét élik a közös gazdaságok. Nemcsak az 1971-re szóló pénzügyi és termelési terveket készítik el, hanem a népgazdasági és üzemi igények megkövetelik, hogy június végéig az öt évre szóló termelési és pénzügyi középterveket is. Érdemes a tervezésben foglalkozni, alaposan mérlegelni a mezőgazdasági üzemek kiegészítő tevékenységét. Ez 1968-ban indult rohamos fejlődésnek. Három esztendővel ezelőtt az ebből származó árbevétel 11.6 milliárd forint volt, 1969-ben mar 16,4 milliárd forint. Tavaly tovább növekedett és az árbevétel 32 százalékkal nőtt. megközelítette a 18 milliárdot. De ennél is örvendetesebb, hogy a kiegészítő tevékenységekén belül u mezőgazdasági termékek feldolgozása és közvetlen termelői értékesítése emelkedett. Időszerűvé vált az is, hogy azokkal a szövetkezetekkel szemben, amelyekben a kiegészítő tevékenység javára a mezőgazdasági termelést háttérbe szorították, korlátozó intézkedéseket hozzanak. A korábbi években gyakran megesett, hogy az indokoltnál magasabb jövedelmeket vághattak zsebre a foglalkoztatottak, alkalmazottak, de időközben kormányrendelettel szabályozták és megszűntek a helyi visszásságok, szabálytalanságok. 0 A szellemi, anyagi koncentráció mindenképpen hasznosul. Egyre inkább felismerik ezt a közös gazdaságokban. Az utóbbi három esztendőben 308-ra nőtt az élelmiszergazdasági kooperációk száma. Termelési értékük eléri a 4,4 milliárd forintot. Az építőipar területén a termelés két és félszeresére, más ágazatokban négyszeresére növekedett. A kooperációs állóeszköz értéke az országban több mint 1 milliárd forintot ér, de majdnem ugyanennyit a rövidesen termelésbe kezdő vagyon is. Tovább lehet számítani és alapozni a közös társulásokra, vállalkozásokra, hiszen tudott, hogy a most épülő szakosított sertéstelepek zöme kooperációban valósul meg. A MÉM kidolgozott egy tervtémát, amelynek felhasználásával a közös gazdaságokban a szokásos éves termelési és pénzügyi tervet könnyebben elkészíthetik. Fontos, hogy az évre szóló pénzügyi, gazdálkodási tervet körültekintően, jól megalapozottan készítsék el. Különösen a költségek csökkentésében rejlő lehetőségeket vegyék figyelembe. 0 A mezőgazdaság és élelmiszer-gazdaság idei célkitűzései ismertek. Hallani olyan véleményeket, hogy az évi termelési célkitűzés túlzott, elérhetetlen Arra hivatkoznak, hogy a negyedik ötéves terv közgazdasági szabályozóinak kialakításánál nem voltak elég tekintettel a tavalyi, rendkívüli eredményekre, körülményekre. Ez nem így van, mert a negyedik ötéves terv közgazdasági szabályozóinak kialakításánál több esztendő átlagos tapasztalatára, eredményeire támaszkodtak. A közgazdasági környezet tehát jó, mondhatnánk ideális. Csak munkálkodni kell, tisztességgel, becsülettel, a magyar nagyüzemi gazdaságok eddig megszerzett jó hírnevéhez méltóan. A bő esztendő újra eljön. Ss. Lukács Imre