Délmagyarország, 1971. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-04 / 53. szám

6 CSÜTÖRTÖK. 1971. MÁRCIUS 4. Készülődés Nagoyába Brightonban befejeződött a. magyar asztaliteniszezök világbajnokság előtti nagy nemzetközi versenyeinek so­rozata, a március 20-i uta­zásig már csak kupatalál­kozók és bajnoki mérkőzé­sek vannak hátra. Bérezik Zoltán edző irányításával az utolsó három hetet Tatán töltik a válogatottak, s a non­stop edzéseken tovább csi­szolják a formákat, hogy Nagoyöban mindenki a leg­jobb játékát nyújthassa. Készen áll a csapat uta­zási menetrendje is, az utóbbi évek legköltségesebb világbajnokságára indulnak a válogatott tagjai. A nagy távolság miatt igen drágák a repülőjegyek, s a csaknem háromhetes világbajnoki részvétel az illetékes szer­vek részéről komoly áldozat­vállalást jelent. A japánok — a rendezők kötelezettsé­geinek megfelelően — csak a versenyek előtti naptól, il­letve utána egy napig köte­lesek fizetni a résztvevők szállását. Tegnap játszotta utolsó előkészületi mérkőzését a SZEOL a vasárnapi Vasas elleni bajnoki találkozó előtt. A főpróba sikeresnek mond­ható, hiszen az NB Il-es szarvasi együttesnek 9 gólt rúgtak a szegediek és fő­leg az első félidőben több korszerű támadást láthat­tunk Jósáéktól. Kormányos játékvezető sípjelére az alábbi összeál­lításban kezdett a SZEOL: Gilicze — Várhelyi III., Vass, Magyar. Kerekes — Bánfal­vi, Pikó, Dávid — Jósa, Ruttkay. Vörös. Tehát 4—3 —3-as felállásban. Már az első percekben gólnak örülhettek a nézők. Kerekes a bal oldalon fel­vezette a labdát, pontosan keresztbelőtt, és a befutó Jó­sa a hálóba helyezett. 1:0. Feltűnt, hogy Dávid a kö­zéppályán sokkal haszno­sabb tagja csapatának, mint a védelem tengelyében. Ki­tűnő labdákkal indította csa­tártársait, sőt a 12. percben ő szerezte a második gólt is. Nyolc perccel később ismét Dávid hozta fel a labdát, pontosan „tálalt" a kiugró Jósa elé, aki ballal nagy gólt lőtt. 3:0. A Kecskemét és a Szegedi Dózsa elleni játék után lát­szott, hogy a csapat komo­lyabban veszi a Szarvas SC elleni mérkőzést. Nagy kedv­vel és időnként ötletesen szőtték a támadásokat. Az első félidő negyedik gólját Ruttkay beadásából Vörös szerezte. A második játékrészben változott a SZEOL összeál­lítása: Bólya — Várhelyi III., Dávid, Magyar, Kerekes — Bánfalvi, Pikó — Jósa, Varga, Vass, Berkes lépett a pályára. Mindjárt Berkes nyitotta meg a gólok sorát, amikor ..Sándor-szögből" a hálóba lőtt. Nem sokkal ké­sőbb Vargát Ruttkay vál­totta fel. Az 58. percben Berkes szép cselekkel ját­szotta át védőjét, és beadá­sát Vass értékesítette. 6:0. A 74. percben Ruttkay volt eredményes, majd Vass 11­es góljával 8:0-ra alakult az eredmény. A befejezés előt­ti percekben Pikó állította be a mérkőzés végeredmé­nyét, amikor 16 méterről ka­pásból a bal felső sarokba bombázott. A nézők meg is jegyezték: ..ezt inkább va­sárnapra kellett volna tarta­lékolni, mert ilyen lövés után még Tamás is maga mögé nyúlna". * Az öltözőben a vasárnapi esélyekről kérdeztük Szűcs György mesteredzőt, Dobozi István szakosztályvezetőt és néhány játékost. Szűcs György: A mai mér­kőzés eredményéből sem le­het messzemenő következte­téseket levonni. Lényeges viszont, hogy erőben, gyor­saságban és pontosságban sokat fejlődtek a fiúk. A Vasas elleni találkozóra vér­mes remenyeink nincsenek. Azt mondom én is, amit a jelen helyzetben mindenki mondana, hogy becsületes helytállást várok a csapat­tól. A mesteredző végül hoz­zátette : — Mindenesetre nem hagy­juk magunkat eltemetni. Dobozi István: A csapat­nál látszik a küzdeniakarás. Mit is mondhatnék? Bizako­dunk. Hiszen a szezon előt­ti feltételek azonosak. Vass Ferenc: Egy döntet­lenben reménykedem. Nagy lökést adna a csapatnak a további mérkőzésekhez. Bánfalvi Sándor: Mindent megpróbálunk. A Vasas el­len nehéz 90 perc előtt ál­lunk. Vörös János: Nem tippe­lek! Megpróbáljuk a lehetet­lent. Dávid Imre: Aki a pályá­ra lép vasárnap, annak szív­vel-lélekkel küzdenie kell. Gilicze István: Kitér a válasz elől. majd megjegy­zi: jól védeni, azt kellene, s nem utolsósorban az egyik pontot hazahozni a Fáy ut­cából. Néhány vélemény és biza­kodás. Pataky Miklóssal sajnos, nem beszélhettünk. Sérült. Vasárnapi játékára edzője nem számíthat. Hogy mi lesz a Vasas elleni talál­kozó eredménye? Vasárnap délután már mindannyian megtudjuk. Bagaméry László TENGERJÁRÓ KATAMARÁN. Angliában egy vállalkozó kedvű mérnök tengerjáró katamaránhajót készített. Ké­pünk a különleges úszóberendezést mutatja be a szerelő­csarnokban. Jól kivehető, hogy a törzs mellett jobbról és balról két úszótag foglal helyet, amelyek rendkívüli mér­tékben növelik a jármű stabilitását. (Sajnos, a jelentés nem hozta tudomásunkra, hogy a katamaránt motor vagy a szél ereje hajtja-e.) Pálya a gyár mögött {//' otthonban a kenderesok Edzőmérkőzés: SZAK—Sz. Dózsa 2:1 (1:0) ötévi „száműzetés" után Magyar L. is több mint tíz helyüket. Kiesési gondjaink végre saját otthonukban éve rúgja a bőrt az újsze- nincsenek, nyugodtan ké- Az NB IH-as együttes tré­kezdhették meg a felkészü- gedi együttesben. szülhetünk. Szeretném elérni, ningrnérközésen látta vendé­lést a Kender SE labdarú- — Sajnos, az utóbbi évek- hogy mindenkor jólesően, 6 , gói. A március 27-i Apátfal- ben sokan jöttek-mentek — szórakozva futballozhassanak SuI tegnap a SZAK-palyan va elleni mérkőzést is már kapcsolódott a beszélgetésbe a gyerekek. az NB II-ben szereplő Szé­az új pályán játszhatják. Az Lebák József szakosztályve- Időközben teljesen besöté- gedj Dózsa csapatát. Az új­újszegedi kendergyár mellett zető —, ami nem tett jót a tedett, és igazságos döntet- gZegedi piros-feketék végig elterülő sporttelep játékterét csapatnak. Nem tudtunk ha- lennel fejeződött be az iz- ..... , , , , szemet gyönyörködtető, üde gyományainkhoz méltóan sze- galmas focicsata. A szak- Jo1 Játszottak, helyzeteiket gyepszönyeg borítja. Előtte repelni. osztályvezető még hozzáfűz- ügyesen használták ki és tarka padsorok várják a jó A pályán közben felváltva te: az ünnepélyes pályaavató Biltsik, valamint Pusztasze­időt, a szurkolókat. A Ker- potyogtak a gólok. Egy-egy mérkőzést március 24-én a . „•,••, t k A n­tesz utcára nyíló bejáratnál keményebb szerelésnél, vitás SZEOL NB l-es csapata el- S .J"" ' y . helyezkedik cl egy minden helyzetnél éles sípszóval pa- len rendezzük. zsa S°Dat Remenyik dr. sze­igénvt kielégítő öltözőkkel, rancsolt álljt az edző, hogy fürdőkkel, szertárakkal ellá- „megvesztegethetetlen" ítéle­tott modern épület. Itt ka- tével tegyen igazságot, pott helyet a tágas klubszo- — A vállalat vezetősége ba is, ahol edzések, mérkő- mind anyagilag, mind erköl­zések után kulturált körül- csileg támogat bennünket — menyek között szórakozhat- folytatta Lebák József. — nak majd a sportolók. Tervbe vettük egy edzőpálya Kétkapus játékokhoz ké- építését is. Szeretnénk mi­szülődött a népes társaság. A nél előbb megcsinálni, kü­több mint félórás bemelegí- lönben a füves pálya egy­tés. gimnasztikázás után sö- kettőre tönkremegy. Remél­Gyiirki Ernő rezte. A labdarúgó NB II tavaszi sorsolása I. forduló (március 31.): Sze- Dózsa, Budafok—Jászberény, gedi Dózsa—Ceglédi vse, sze- Bocskai—Vecsés. gedi VSE—MGM Debrecen. KIS­TEXT—Debreceni EAC, Debre­tétedésig tartott a játék. Köz- jük, pályánk kies fekvése ceni Bocskai SE—Szarvas SC, X. forduló (május 23.): Vecsés -DEAC MGM—Szarvas, Cegléd -Gyula, Jászberény—Kiskunfél­ben jutott idő beszélgetni az nem riasztja el szurkolóin- Pénzügyőrök-Gyula, MEDOSZ, egyháza, szegedi Dózsa-Buda­' . . . ... , , ' Szolnoki MAV—Kiskunfélegyházi fok, Szegedi VSE—Középítők, edzővel, es szakosztalyveze- Kat. , ... Vasas, Középítők—Budafoki KISTEXT—Szolnok, Bocskai­tővel is. — Jelenleg olyan játéko- MTE, Jászberényi Lehel—Vecsé- Pénzügyőrök. — Január 24-én 22-es ke- sok alkotják a keretet — si vízep XI. forduló (május 30.): ., , , .. . ,. ,, • ..,. .. ,. („„,,„;„ai es,.,;-: II. forduló (március 28.): Ve- Szarvas—Cegled. DEAC—MGM, réttel kezdtük a felkészülést mondja terveiről Ovari c!iés_Budafok/ Kiskunfélegyháza Szolnok-Bocskai, Középitök­— mondta Óvári György. — György —, akikre nyugod- —Középíiők, Gyula—Szolnok, kistext, Szarvas—Pénzügyőrök. Bocskai, MGM—KISTEXT, Ceg­Azóta heti négy foglalkozás- tan lehet építeni, számítani, sal készülünk a bajnoki nyi- Az új pálya lehetővé tette, ^ tányra. Edzéseink nagy ré- hogv bátrabban tervezhe- szegedi""Sózsa! " ' Ili. forduló (április 4.): KIS­Budaíok—Szegcdi DEAC— VSE, Kiskunfélegyháza—Szegedi Dózsa. Gyula—Jászberény, Pénz­lód—Szegedi VSE, Jászberény,— ügyorök—Vecsés. XII. forduló (Június «.); Ve­csés—MGM Cegléd—DEAC. Jász­szét villanyfény mellett tar- tünk. Elvünk változatlan, tottuk a töltésoldalban — a nem törekszünk a minden r ^ „,„,„,,,— fiúk többségének munkahe- ároni eredményekre. Nevelő s^vas^Kö^épiiök'— Gyula,'"bu- féíegyháza', igstext—B*ud'afök, lyi elfoglaltsága miatt. TEXT—Cegléd. Bocskai—MGM, berény—Szarvas. Szegedi Dózsa DEAC—Pénzügvörök, Szolnok— —Gyula. Szegedi VSE—Kiskun­Szarvas. Középítők—Gyula, Bu- félegyháza, KISTEXT—Budafok, egyesület voltunk, és mara- dalok—Kiskunfélegyháza. Sze- Bocskai—Középitök, Pénzügy­A csapat gerincét változat- dunk. Példák sora igazolja, *«<U ^Sí-Jászberény. Szegedi örök-Szolnok Ve­lanul a régiek, a törzstagok mindig akadtak tehetséges forduló '(április n>: alkotják: Havricsák 15 éve, labdarúgóink, akik maga- c.-.és—Kiskunfélegyháza. Hegyes. 'Ábrahám, Teleki, sabb osztályban is megálltak -Budafok, szarvas-Középítők. " v ' ' J O DEAC—Szolnok. MGM—Pénzügy XIII. forduló (június 13.): MGM—Cegled, Középítők— Gvuía Pénzügyőrök. Budafok—Bocskai, Kiskunfélegyháza—KISTEXT. Gyula—Szegedi VSE. Szarvas­Szegedi Dózsa, DEAC—Jászbe­orók. Cegled—Bocskai. Jászbe­rény—KISTEXT, Szegedi Dózsa reny. Szolnok—Vecses. .. ' VÍV rnrrinln liitnin. -Szegedi VSE. V. forduló (április 18.): Penz­XIV. forduló (június 20.): Bu­dafok—Szolnok Kiskunfélegy­üevőrök—Cegléd, Szolnok—MGM. háza—Pénzügyőrök, Gyula— A jégkorong világbajnok- Hétfőn este 6 órától a sző- s^r \ms°Vi?k un f e 1 esyháza-G y u- DEAC-szegedi vse. műm —.. . : _ , .. , 1...--V— í . —— . _ . ~ : _ Szoeorli nó7«a rpo löö—Tácvo.­Budafok— Bocskai. Szarvas—KISTEXT, Dózsa, _ Szegedi Dózsa. Cegléd—Jászbc­Szeeedi rén>'- Középítők—Vecsés. XV. forduló (június 27.): v e­rses—Cegléd, Jászberény—MGM. Ve­ság „C" csoportjának küz- vétség hivatalos helyiségé- :?.. kistext—szegedi delmei során lebonyolították ben személyesen is leadha- Bocskai—Jászberény, a 4. fordulót is. A magyar tők a nevezések, a levélben v „f^iuo (április '3) válogatóit ezúttal a franci- történő jelentkezés határide- c-és-Gyu!a. szarvas—kiskunfél- Szegedi Dózsa—DEAC. Szegedi ákkal találkozott és Rotter- je pedig a következő nap. egyháza. DEAC-Budarok. MGM VSL Szarvas. KIsraXT-Gyula, damban 4 gólos vereséget kedd. A városi szövetség r^tt*™*^™™™* szenvedett. Franciaország— idén is megrendezi Április 4. Rfdl Dózsa—Boqskai Szegedi —Középítők. Magyarország 8:4 (3:2, 2:0, tornáját. Az általános isko- VSE-KISTEXT. / " ' _ A BAJNOKSÓG ALLÁSA M Ö3ZL 3:2). lasok hagyomanyos bajnok- vn forduló <m.ju5_ 2.): Koz- idé {,efejez5téveli jelenleg a * sádát a Rókusi iskola nálvá- építők—Cegled. Budafok—MGM. , . * . sagat a kokusi isKoia paiya K,skunfélegvhaza_DEAC. Gvula Neubrandenburgban az ja helyett az ujszegedi Kis- _Szarvas. Bocskai—szegedi vse, NDK-ban megkezdődött hat stadionban akarják lebonyo- pénzügyőrök—szegedi Dózsa. nemzet női kézilabda-torná- lítani, mert ott egyszerre Szolnok—Jászberény, kistext­ja. amelyen a magyar váló- három pályán játszhatnak veeses. fordu!é ,majUS s>- ve­gatott vereséggel kezdett: majd a csapatok. esés-Szarvas. MGM-KiskCmfél­18:9 vranyban kikapott az * egyháza. DEAC—Gyula. Cegled — NDK csapatától. Ma, csütörtökön négy ál- Budafok. Jászberény-Középítők, * talános iskolás kosárlabda A szegedi kézilabda-szö- mérkőzést játszanak Szege­vétség 1971. évi városi fel- den. a Rókusi Tornacsar­nőtt es ifjúsági, férfi és női nokban délután háromne­szabadtéri bajnokságára gyed 3-tól háromnegyed március 9-ig lehet nevezni óráig. Szegedi Dózsa—Szolnok. Szegedi VSE—Pénzügyőrök. KISTEXT— Bocskai. IX. fordulo (május 16.): Kis­kunfélegyháza—Cegléd. Gvula ­MGM. Szarvas—DEAC. Pénzügy­őrök—KISTEXT, Szolnok—Sze­gedi VSE. Középítők—Szegedi idény befejeztével: jelenleg a következő: 1. Cegléd 13 10 4 1 32-15 24 2. Pénzügy. 13 9 4 -» 28-12 22 3. Lehel 15 7 5 3 15- 3 19 4. Sz. Dózsa 13 7 3 5 23-16 17 5. SZVSE 13 6 4 5 22-18 16 6. Budafok 13 S 5 5 22-19 15 7. Bocskai 15 5 5 5 25-23 15 8. Szarvas \S 4 7 4 17-20 15 9. DEAC 15 5 4 6 27-24 14 10. Gyula 15 3 3 7 24-26 13 11. Szotn. MAV 15 3 7 5 16-19 13 12. Középítők 15 4 5 6 12-16 13 13. KISTEXT 15 3 6 6 15-21 12 14. MGM 15 1 4 7 18-M 12 15. Vecsés 15 3 5 7 8-20 11 16. Kiskuni. 15 2 3 t 14-34 9 SZOVJET ELEKTRONGYORSÍTÓ. A Szovjetunióban ki­terjedt kísérleteket folytatnak az atomenergia békés hasz­nosítása érdekében. Képünk az újonnan elkeszült elektron­gyorsító vezérlőpultját mulatja be, amelyet mindössze két mérnök kezel. HIDRAULIKUS VEZÉRLÉS. Ujabban a hidraulikus ele­mekkel is készítenek automatákat, félautomatákat — elekt­ronikus vezérlőegységet helyettesítve. Képünk egy Liver­poolban készült, 23 müvelet elvégzésére alkalmas csoma­golóberendezés hidraulikus vezérlöszerkezetét mutatja be. TENGERALATTI TANK. Angliában külön intézetek fog­lalkoznak a tenger alatt végzendő munkával, a roncski­emeléssel. Képünk az egyik legújabb terv képzeletbeli megvalósítását mutatja be: a búvárokat a tengeralatti tank látja el a roncskiemeléshez szükséges sűrített leve­gővel, világítással, oxigén- és dissau-gázzal; ugyancsak a tank segít a nehezebb tárgyak felemelésében. Sikerült a főpróba SZEOL—Szarvas SC 9:0 (4:0) Legújabb TECHKIKA )

Next

/
Thumbnails
Contents