Délmagyarország, 1971. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-17 / 64. szám
6 SZERDA, 1911. MÁRCIUS 11. Elkészült az ünnepi hetek Á pálya széléről SPORT sportműsora Elbúcsúztak Valamennyi sportágban sadalmi tömegszervezetek- menynek ad otthont Szemaholnap megkezdődnek a kel a legszorosabb együtt- ged. Célunk az is, hogy bőbajnoki fordulók. A téli, működést. Feldolgoztuk és vítsük a versenyzési lehető- brülírozott mar úgynevezett holt szezont, a megismertettük az új átiga- ségek körét, a minősítések 2at( legtöbb egyesület felkészü- zolási szabályok lényegét, a megszerzéséért. Nyári proglesre használta fel. Az MTS minősítési követelményeket, ramunkban kiemelkedő heSzegedi városi tanácsán Tóth és eleget tettünk egyik lé- lyet követel magának az András elnököt azért keres- nyeges feladatunknak, a já- egyik leglátványosabb ren- H arcú csörgős sipká. lábara, amikor a szegediek tuk fel. hogy a tanacs teli tekvezetok továbbképzésé- dezvenyunk, a Szabadtéri sírt közénhátvóHtó s™.hnHn,,bác+ munkájáról, és tavaszi, nvá- nek. Kupák versenysorozata, ri sportprogramokról érdek- — Milyen tanulságokat — Milyen kiemelt verselódjünk. vontak le a vizsgálatok ered- nyek lesznek a már hagyó Balszerencsés vereséget szenvedett vasárnap a SZEOL. A mérkőzés 90 perce alatt több érdekességet láthatott a hatezer szurkoló. A győrieknél főleg Korsós ami sorozatos sportszerűtlenségét ilA Vasast is megjárt teljesítményt' balszélső Szegeden úgy vi- Sőt. Horváth A hétfői Népsportban meglepetéssel olvashattuk a forduló válogatottjának második csapatában Horváth Béla nevét. Hogy Szegeden ő volt a győri csatársor legjobbja, nem vitás. Viszont mindannyian elég mérsékelt nyújtottak. B., többször selkedett, mint egy cirkusz megpróbált rátartani Vass sa. Sírt, mutogatott, gratulált, színészkedett. A második félidőben olyan produkciót láthattunk tőle. A SZEOL klubhelyiségében bensőséges ünnepségen búcsúztatták el a SZEOL férfi kosárlabda-csapa'ának három kitűnő játékosát, dr. Kiss Zoltán, dr. Dobó Andrást és Korponai Zoltánt. Az ünnepségen dr. Somfai Attila szakosztályvezető méltatta a bárom kosaras érdemeit, akik több mint tiz éven keresztül játszottak a SZEAC, majd a SZEOL csapatéban. Az aktív versenyzéstől viszszavonult játékosokat a szakosztály megajándékozta. Az ünnepség végén dr. Faragó József edző felkérte az ünnepelteket, hogy ezentúl szerepeljenek a SZEOL öregfiúk csapatában. — Téli munkánk során menyéből, az úgynevezett mányos nyári fesztivál alatt amjt é Daktari tévé1. itnnc-i foli ovii un L» m 7a f n v\ n /i 1 rt t ni i« rt <vr\ rí »<v> L* V^nta '? sok olyan vizsgálatot végeztünk a város sportegyesületeinél, melyek ismeretében a gyakorlatban is eredményesebben oldhatjuk meg feladatainkat. Számot vetettünk az elmúlt évi minősítések alakulásával, sportágak szerint vizsgáltuk a tömegtestnevelés helyzetét, az iskolai testnevelési sportot. Több tárgyalást folytattunk a bázisszervekkel, egyeztettük az elképzeléseket. Egyik kiemelkedő feladatunk az aktívahálózat megerősítése téli munkák tapasztalatai- városunkban? ból? ' — Hét kiemelt rendezvé— Nem gondmentes ez a nyünk lesz. A maratoni, momozgalom sem Sok objektív torcsónak, salakmotor és odasomfordátt Pataky 'mel- csapatába" Vörös vagv Vass, akadalyt íedeztunk fel, vi- kajak-kenu versenyek nem- lé> majd egy villámgyors esetleg David is. azért film-sorozat, virgonc főszereplője, Judy is megirigyelhetett volna. Észrevétlenül középhátvédje szabadrúgást végzett saját kapujának közeléből. Azért, mert a SZEOL-t vasárnapi veresége után már kieső csapatnak könyvelték el, még belekerülhetett volna a forduló válogatottjának második szont megtaláltuk, hol szorít zetközi küzdelmeket hoznak, mozdulattal a cipő. A sportmozgalomban az ökölvívó viadal országos min(ba' Patakv is új helyzet teremtődött, szintű összecsapásokat. Az több sportág viszont még idén mint új technikai sportnem találja helyét. Célunk volt, hogy megismerjük azokat a körülményeket, amelyek feladatokat rónak ránk, hiszen csak ezek ismeretében nyek nemzetközi résztvevőiléphetünk előre. Tapasztala- vei. Egy nyitott kérdés van tunk pedig, hogy meg kell még, a kézilabda. A minden volt. Segítséget adtunk to- gyorsítani a fejlődés ütemét, évben jelentkező szállásvábbá az egyesületek meg- különösen azokban a sport- problémák miatt úgy tűnik, (eljátszva, kár lenne megfeledkezni, megrúgta hogy a szegediek még NB volna) beledobta magát a l-esek. Legalábbis tizenhá... sárba. Szerencsére mutatva- rom mérkőzés erejéig biztt aJ°±alL7eZi™Z !Í„b°" nyát a pontozók nem érté- tosan. kelték nagyra, sőt Hévízi já- # tékvezető (jól látta, hogy Pataky hozzá sem ért Korsóshoz) mindjárt az öltöző felé mutatott. Korsós mégis ott maradt a pályán. Pár perc múlva már a szegedi kapu előterében iátvíti az ünnepi hetek sportprogramját. Jelenleg tárgyalásokat folytatunk a verseerősítéséhez, hogy terveik ágakban, ahol a feltételek is hogy a nemzetközi mezőnyt hattuk amikor Gilicze megalapozottak, reálisak legyenek. Sikerült kialakítanunk a tanácsi, állami, tárA hét sportolói szerencses dő vállát. kapuvéadottak. felvonultató kézilabdator- góu yétett ég fájdalmas el_ - Milyen feladatok vár- nat egy hettel korabban kell keseredett' arccaj kotörta nak a közeljövőben az MTS kezdenünk. el~ a haló5ól a ]abdát. Kárvárosi tanácsára? — Várható nevezési meg- örvendő mosollyal gratu— A legtöbb sportágnál szorítás a szabadtéri ver- iáit, és megveregette a balmár szezonban vagyunk: senyeire? kezdődik a hajrá. Az elkö- — Feltétlenül. Főleg I. vetkező időben irányító osztályú sportolók jelentkemunkánk már a gyakorlat- zését fogadjuk el. Mindenban jelentkezik. Ez évben is képpen színvonal emelkedést zsúfolt sportprogramot ren- várunk az idei küzdelmekdezünk. Több városi, orszá- tőL gos, sőt nemzetközi sportese- B. L. szegedi Kedves A kapura lövésekről lőtáblát készítettünk. Érdekes képet kaphattunk a mérkőzés 90 percéről: a SZEOL kapujára összesen három lövés ment. Egy az első félidő 45. percében, és kettő a második játékrészben. A két lövés közül az egyiket Gilicze védte, a másikból gól született. A második gól viszont nem számíthat kapura lövésnek, hiKorsós szen az beadásból, balszesporttárs 1 Gratulálunk ... Ezzel szemben Vörös János. a szegediek motorja 1:1es állásnál lesen felejtkezett, megkapta a labdát, de nem indult vele kapura, hanem kiszólt Egervári partjelzőnek, aki lemaradt az akcióberkekben még mindig sok profi ökölvívó-világbizottság ról. Ekkor a partjelző ijedÖkölvívás volt vagy „cirkusz"? A nemzetközi ökölvívó- Manilában mindenesetre a Képünkön balról .jobbra: Tompáné Berta Anna (SZAK), aki a Csepel SC elleni NB l-es nöi tekemérközésen 511 fát iitöti. dr. Kovács István (SZEOL) országos vidéki kardvivóbajnok. AJ»RN László (Postás), az országos vidéki kardba,jnoksíg második helyezettje, Tóth Julianna (Spartacus* a BVSC elleni NB l-es női röpiabdamérkőzcs legjobb játékosa ten felemelte a sárga zászlót, és Hévízi játékvezető szabadrúgást ítélt a győriek javára. Egervári később rű segítségét. Húsvétkor Bulgáriában Valamennyien orossgépeken — Hol a salak 7 Alapos munkát végeztek a Szegedi Volán motorversenyzői a téli felkészülés időszakában. Tánczos György edzőszakosztályvezető a korábi aktól eltérő edzéstervet készített. Programja szerint heA crossozók is új szó esik a közelmúltban le- a Clay ellen győztes Joe Fra zajlott Frazier—Clay nehéz- ziert nevezte meg a hónap súlyú profi összecsapásról, ökölvívójának. Egyúttal elFolyik a találgatás, hogy készítették a nehézsúlyú verigazi küzdelem folvt-e a szo- senyzők világranglistáját, rítóban vagy ezúttal is a amelynek érdekessége, hogy megköszönte Vörös sportszeprofiknál nem ritkán elo- az amerikai Foreman, a meforduló, pontosan megren- xikói olimpia győztese, Clay dezett „cirkusz" zajlott le elé került. A világ tiz legismét. jobb nehézsúlyú ökölvívója között található a fiatal angol reménység, a magyar származású Joe Bugner is. A nehézsúly ranglistája: Világbajnok: Joe Frazier (amerikai). 1. G. Foreman (amerikai), 2. Clay (amerikai), 3. Boterepet szlovák motorgyárak: hama- navena (argentin), 4. Ellis rencsés körülmények között került a SZEOL hálójába. Tehát három lövésből két gól. Jó átlagnak mondható. A SZEOL játékosai közül Vörös négyszer (ebből egy gól), Vass háromszor (fejes), Berkes háromszor, Pikó és Jósa kétszer, Dávid pedig egyszer lőtt kapura. Tizenöt lövésből mégiscsak egy gólt sikerült elérniök. Erre mondják, hogy nem sokat, inkább eredményesen kell kapura lőni. És ez a Győr—SZEOL mérkőzés nagy tanulsága. Bagaméry László Hiába utaztak kapnak az I. számú Tégla- rosan három új ESO és CZ gyár mögötti területen, de a motort. — két salak és egy tereppálya megépítéséhez cross gépet — vásárolnak, még a téglagyárral kell egyezkedni. Örömmel újságolták a Vo(amerikai), 5. Chuvalo (kanadai), 6. Foster (amerikai), 7. Cooper (angol), 8. Peralta (argentin). 9. Bugner (antente ket-két nap tornatermi, Ián vezetői: a Szegedi Moilletve műhelyfoglalkozás volt, egy alkalommal úszóedzést tartottak, s minden toros Klubtól Kátai Albert és Szűcs József a Volánhoz igazolt, velük erősödött csatréningnapon futottak fiai. A patuk. Visszaigazolták Az idei versenyprogram- aol7~"lfl""riarda (venezuelai) len A ról megtudtuk: a magyar baj- sol)' 1U' ^arcla (venezuelai), len. A nokság mellett az újonnan kiirt Volán Kupa küzdelmeiben, és két nemzetközi versenyen indulnak a szegedi Volán motorosai. Á szegedi járási labdarúgó-bajnokság tavaszi második fordulójában Röszke legyőzte Üj szentiván csapatát. Az is váratlan eredmény, hogy Ásotthalom — amely a legkomolyabb bajnokjelölt ebben az osztályban — csak nehezen nyert Bordány elForráskút—Balástya Saját zsebből motorosoknak összesen 120 kilométert kellett talpalni, ujabb tiz kilométert pedig úszni. Néhány ' versenyző már az alapozás során is kiemelkedő teljesítményt nyújtott: Darázs Antal, Szabó, Zahorán. Miskolczi és a betegségéből felépült Radu aktivitását dicséri mestere. Február végétől felemelték az edzésnapok számát. A fent említettek mellett, még két alkalommal motoros gyakorlatokat is végeznek — egyelőre valamennyien crossgépeken. Az idén Debrecenben edzőtábort szerveznek az ország legjobb salakosainak. Lengyelországból az élvonalbeli motorosok is meghívást kaptak a táborba, ahol lengyel szakemberek irányítják a tréningeket. Ez kitűnő lehetőséget nyújt majd a versenyekre való felkészülésre. Természetesen a Volán is elküldi a táborba legjobbjait. s az ott nyújtott teljesítmény alapján válogatják ki azokat a szegedi motorosokat, akik húsvétkor Bulgáriába utaznak. Három bolgár városba kapott a Volán meghívást: Szófiában, Lovecsben és Sumenben állnak rajthoz egy-egy versenyen. Sajnos még mindig hontalan a szegedi motorossport. Salakpálya nincs, egyelőre nem dölt el. hogy a SZAK-pályán megepithetik-e a nemzetközi szabványoknak megfelelő salakot. szállítási szerződést a csehSOROKBAN Hivatalosan megszűnt egy A. S. kézilabda-szakosztály, és tnegis van. Ezentúl „amatőr" alapon működik. A csapat játékosai önmaguk biztosítják az anyagiakat további ezen az illetékesekMa, szerdán SZEOL SC—Sze- csoportjában. Az ifjúságiaknál szereplésükhöz. A Szegedi •v^ , . Vinráteánne I „ U.l , , , C „ V, A 1 ... ,1.1. 1 „íx QlDO í'1 UOIIO 1 O Y 7 fit a tyt rxol n t 7 r» kőzni nek. Szegeden évek óta halódik a kézilabdasport. A fentiekből gondolva — nem véletlenül. mérkőzésre a balástyaíak hiába utaztak el. mert sportorvosi igazolás helyett csak községi orvosi igazolással rendelkeztek játékosaik, és a játékvezető nem vezette le a találkozót. Röszke—Űjszentiván 2:0 (1:0). Röszke. Vezette: Herczeg. A két csapat összeállítása: Röszke: Szekeres — Szécsi, Kispéter, Beke, Kalmár, Tamás, Molnár, Ács, Annus, Módra, Krabót. Űjszentiván: Kasza — Borka, Talpai, Minyó, Gémes. Puskás. Veszelinov, Hódi, Varga, Szögi, Grünwald. Ásotthalom—Bordány 1:0. Tiszasziget—Domaszék 2:2. Csengele—Szatymaz 0:4. Kübekháza—Pusztamérges 6:0. Pusztaszer—Üllés 1:1. Zágedi Epitök barátságos labdarugó-mérkőzés lesz Szegeden a Tisza-parti stadionban, délután 3 órától. * A délterületi kötöttfogású birkozó-bajnokságon 4i-en vettek reszt. A győztesek (43 kg-tol fölfelé) : Nagy Imre (SZVSE), Hegedűs (Kalocsa). Keresztúri János (SZVSE). Farkas (Orosházái. Szabó (Kecskemét). Benkő (SZVSE). Tánczos (Szentes). Csikós (SZVSE). Dancsó (Szegedi VSE), Horváth (Szentes). * Az ifjúsági súlyemelők országos vidéki bajnoksagár. a Szegedi Spartacusbol Kálmán Feíenc a lepkesúlyben 222.5 kg-mai, Balla Tamás a félnehézsúlyban 257.3 kg-mal. az ólomtólyban Martonosi János 225 ke-mal harmadik lett. Negyedik helyezést szerzett a szegediek közül Orosz, Bagi és Ábrahám. * A deszkl megyei TI. osztályú labdarúgó-csapat szorgalmasan készülődik a március !8-i bajnoki nyitányra. Az edző továbbra is Kecskés János, az SZVSE régi jatékosa. Több edzömékőzest játszották Fereneszállás és Kiszombor ellen. A második csapat tagjai is edzésben vannak. ők a tartalékbajnokságban vesznek részt. * NB III-as idénynyitó férfi asztalitenisz-mérkőzésen a Szegedi Textilművek Gyula ellen 11:5-re nyeri. A gyári együttesből Rózsa 4, Vass es Zsolozai 3—3, Nyerges 1 alkalommal győzött. * A tatabán' ai cselgáncsversenyen a serdülőknél Dohány Tamás (SZEOL SC) győzött súlySzabó Miklós harmadik lett. * Szamosszegi 453. id. Abraham 447, illetve: Nemeth 433. Spartacus 1957 ótá meglevő, régebben NB II-ben is szeNB H-es férfi tekecredmény: replő férfiegyüttesét az anyaSXAK-Bp. Postás 6:2. Szeged. • k hiánvára hivatkozva Legjobb dobó; Varga 4<». dr. K,aK nianyara nivatkozva megszüntette. (Mellesleg: a szakosztály évi költségvetése mindössze 3500 forint volt!) A fiúk sok szép sikert mondhatnak magukénak. A megyei bajnokságban legtöbbször a táblázat elején végeztek. A téli terembajüsző nokságban sem vallottak szégyent: 1970-ben elsők. 1971-ben harmadikok lettek — több NB-s csapatot is megelőzve, A játékosok többsége túl van a harmadik X-en. de sport- és játékszeretetükről. lelkesedésükről példát vehetnének a fiatalabbak. Hogy a közel tíz éve Gy. E. kányszék—Mórahalom 0.:3, •^SAKK A •zegedi járási spartakiádok sakkdöntójet Zsombn csapata nyerte, 2. Kistelek, 3. Zákányszék, 4. Mórahalom. Az egyéni győztes Hegedűs Illés (Szatymaz). * Budapesten a Magyar Szövelség ellenőrző versenyén a 100 méteres mellúszásban Széli Katalin (SZEOL) 1:23-mal ötödik lett. Gyulán a március 15-e alkalmából megrendezett várversenyen gyengébb mezőny indult. ahol a SZEOL-isláx a 20 számból ll-et megnyertek. Vida Csaba. Hofimann Cs'lla Gvjmesi Zsolt és Nacsai István két-két. Fekete Katalin és Szél: Katalin egy-egy számban diadalmaskoA megyei csspatbajnoksag va- terrel rendelkező budapesti csasarnapi 2. fordulóján az. aláböi pat, győzelme nem volt kétsécsapatok Játszanak: SZVSE II.— ges. Az SZVSE sakkozói hatalSzentesi Spartacus II., Délalföldi mas küzdelmet vívtak a jobb Fafeldolgozó—Kiskundorozsma. csapattal, de a sok jó állás tilt uhagyar—Pedagógus Fáklya, rontásával a szerencse is elpárHodiköt—Makói Spartacus. tolt tőlük. Egy játszma füagőAz I. forduló eredményei: ben maradt a befejezett iatszSZVSE II.—Kiskundorozsma után 12:1 a spartaeus ja11.5:2.5, Pedagógus Fáklya—Dót- vára. Csupán Széles és Varasdy dott. valamint a fiuk váltója együtt játszó csapat mégsem ti eisöl'ittt Gyimesil Ha'1os) oszlik fel, áldozat vállalá* suknak köszönhető. Ugyanis A szegedi városi mezei futó- az egyesület „nagy kegyebajnokságon a szegedi sportis- sen hozzájárult, hogy neve kola fiataljai a 24 egyéni- és alatt szerepeljenek, de egy csapatbajnoksagbol 14-et meg- fil]pr timnMtist jY nvertek. A férfiaknál a felnöt- mler "imogatast sem ad. teknél Kovács (Spart..). az ifik- Ezek utan a játékosok vélnél Tóth (SZVSE) a serüdlők- lalták: a pályabért, a játéknál Bartók (Sl). Dombegyház! vezetöi dl-jakat. az „ta-íci (Spart). a gyermekeknél Ter- vezecoi aíjdKat, az utazasi hes (Sí), Romcsek <si), a nők- költségeket saját zsebből nel a felnotteknel Gerocs (SZE- .. OL). az ifiknél Laskaí (SZVSE), fedezik — csak jatszhassaa serdülőknél Szojka. Matrai, a oM7hK He nem gyermekeknél Bankúti. Jakus ndK- ;vemes gesztus, de nem (mind 81) győzött, A serdülők lehet megoldás. Minden esetés a gyermekek két korosztály- . , , , , ban indultak. te erdemes volna elgondoltudtak döntetlent elérni, a többi játékos vesztett. * Világos: K(7, Hd6, He6, gyalogok: b7. c7 (5). Sötét: KdT. Hdi (2). Világos indul s a második lélet bajnokságon. Ezen a verse- íeJadványa3)101' ^ "" r'Uinet alföldi Fafeldolgozó 11.5:2,5. Makói Spartacus—Hódmezővásárhelyi Hunyadi 7,5:6,5. * Korcsnoj nagymester a világbajnoki döntö résztvevője fölényesen győzött a legutóbbi szovI'ia • • £ £ 1 nyen játszotta az alábbi játszmát: Világos: Platonov Sötét: Korcsnoj 1. d4, Hf6, 2. C4, s6, 3. Hc3, d5, 4. Ff4, Fg7, 5. e.i, 0—0, 6. Vb3, dxc. 7. Fxcl, Hc6, 8. Hf3. Ha3. 9. Vbl. Hxt'4, 10. Vxcl, cC, 11. Fe5, Fgi, 12. Hd2, Feli, 13. VC2, Bc8, 14. c4, Fll6!, 13. Hf3, bö!, 16. Vc2. Fg4, 0—0, Hh5, 18. He2, Vd7, 19. Vd3, C5, 20. Badl, c4, 21. VC3, f5!, 22. exf, Bxf5, 23. HgJ, Bf7, 24. HxhS, Fxh5, 25. d5, BcfS, 26. Vd4, Bxi3!, 27. gxf, Vh3, világos feladta! * Vasárnap az NB T 4. fordulóján az SZVSE Budapesten játszott a Spartaeus ellen A 3 A múlt heti feladvány megotnemzetkozi mesterrel es 8 mes- dása: 1. HÍ6I Hl 1