Délmagyarország, 1971. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-17 / 64. szám
2 SZERDA, 1971. MÁRCIUS 17. Megkezdődött a SALT negyedik szakasza út teaBMBEM \-nwxv. í .m Jo^MR .Y ^AHfifij nnÉÉ** , i .jra ii-j.j a -ff ffi^^ff mbwHShb SffiiffiSjnjS JkSx Kg fövfiir V . xy^^^M^HBB B9 w •WBMB Vlagyimir Szemjonov kUMity>ninlszter-helyetteg a szovjet (Jobbról) ta Oerard Smith nagykövet az amerikai delegáció vezetője A Bécs (MTI) A szovjet—amerikai SALT tárgyalások eddigi mérlegének megvonásával kezdődött meg Bécsben a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásóról folyó „csúcs-párbeszéd" negyedik szakasza. A szovjet nagykövetség épület-ben kedden délelőtt megtartott tanácskozás ötvenr érces hivatalos részében Vlagyimir Szemjonov szovjet külügyminiszter-helyettes, maid Oerard Smith amerikai nagykövet nyilatkozatban összegezte a másfél éve folyó eszmecsere eddigi eredményeit. Majd a szovjet ég az amerikai megbízottak mintegy háromnegyedórás kötetlen beszélgetést folytattak. A keddi ülésen sem „harmadik állam" sem a SALT-on kívül álló probléma nem került szóba. SALT körökből származó értesülés szerint az első munkaülés légköre konstruktív, az itteni szóhasználat szerint „a tárgyhoz ragaszkodó" volt. Mint megjegyezték, a bécsi forduló „nem rosszabb" légkörben indult, mint amilyenben a helsinki ülésszak a múlt decemberben zárult. A második munkaülést pénteken délelőtt tartják az Egyesült Államok bécsi nagykövetségén. pLolo feladása »»« A Saigon (AFP, Reuter, AP) Dél-Vietnam északi részén — mint azt már jelentettük — a népi erők rakétákkal és tüzérséggel lőtték a Khe Sanh-i amerikai támaszpontot, a Dél-Laoszban folyó hadműveltek egyik fő utánpótlási bázisát. Az amerikai katonai parancsnokság azt állítja, hogy a kifutópályákat ért találatok ellenére a repülőtér használható maradt. Egy szóvivő elismerte, hogy a támadás időpontjában a repülőtéren volt géoek közül több megrongálódott. Dél-Laoszban a népi erők egyre nagyobb nyomást fejtenek ki a dél-vietnami csapatok jelenlegi laoszi területen levő leginkább előretolt bázisa, a „Lolo" elnevezésű tüzérségi támaszpont ellen. A dél-vietnami bábhadsereg parancsnokságának szóvivőié újságírók kérdésére kedden délután azt válaszolta, hogy nincs tudomása a ..Lolo" feladásáról. Ugvanakkor nyugati hírügynökségeknek a hadműveleti körzetbe küldött tudósítói kedden délután azt jelentették hogy a támaszpontot védő dél-vietnami kormánycsapatok lőszerei elfogytak, ezért azok kiürítették a fontos hadműveleti bázist. Izrael területi követelése me gakadályozza a békés rendezési Rogers sajtóértekezlete A Washington (MTI) a területszerzés ahhoz, hogy mogatását fejezte ki az EAKB .,.,..... a határokat garantálhassák", nak a válság megoldására Kogers amerikai külügy- Rogers megismételte, hogy tett politikai erőfeszítései miniszter kedden sajtoerte- az Egyesült Államok kész a iránt, kezletet tartott amelynek fo Szovjetunióval és más hatemaja a közel-keleti helyzet talmakkal együtt fegyveres és a Jarring-misszióval kap- kontingensekkel részt venni csolatos amerikai álláspont egy nemzetközi ENSZ békeAz SZKP XXIV. kongresszusa előtt A könnyűipar az oroszországi föderációban Az Oroszországi Föderációban összpontosul a szovjet könnyűipar 60 százaléka és ez a köztársaság adja a hazai textilgyártás 82 százalékát, vagyis iöbl) textiliát termel, mint Anglia, Franciaország, az NSZK és Olaszország együttvéve. öt év alatt a köztársaság könnyűipari termelése 41,4 százalékkal emelkedett. Mivel a dolgozók létszáma nem változott, az eredmény csaknem teljes egészében a munka termelékenységének növekedéséből adódott. A növekedés üteme többszörösen fölülmúlta a korábbi ötéves tervekét. A Lenin-centenárium tiszteletére a köztársaság könynyűipara vállalta, hogv október l-re befejezi a XXIII. kongresszus irányelveiben megszabott termelési tervét, de ezt már 1970. szeptember 22-re teljesítette. Es még egy adat: az Oroszországi Föderáció könnyűipara 5 év alatt 9 milliárd rubel értékű termékkel túlteljesítette ötévi előirányzatát. Ez annak is köszönhető, hogy megtörtént a könnyűipar gépparkjának felújítása. Az ötéves tervidőszak alatt több mint 280 vállalatot korszerűsítettünk, illetve építettünk. Olyan gyárak rekonstrukciójáról van szó, mint például az ivanovói fésűsgyapjú, a balasovói és a csajkovszki selvem-, a csernogorszki posztókombinát, az abakani kötöttárugyár és egy sor konfekcióüzem. Üj textilgyárak épülnek Tyumenymm Dl iOT E L EX Genf A genfi leszerelési értekezlet keddi ülésén Svédország munkaokmányt terjesztett elő abban a reményben, hogy ennek alapján lehetővé válik a kémiai és biológiai fegyverek betiltására vonatkozó átfogó egyezmény főbb pontjainak kidolgozása. Peking Az Ű.1 Kína hírügynökség kedden hivatalosan bejelentette, hogy a Kínai Népköztársaságban március 3-án mesterséges holdat bocsátottak Föld körüli pályára. A műhold súlya 221 kilogramm és 109 perc alatt tesz meg egy teljes fordulatot bolygónk körül A Földtől való legkisebb távolsága 266 kilométer, legnagyobb távolsága 1826 kilométer. Karachi Jahja Khan, pakisztáni elnök és Mudzsubur Rahman volt. fenntartó erő létrehozásában. „Ügy tűnik, hogy a Jur- Ezt a békefenntartó erőt ring-misszió keretében folyó nem lehetne egyoldalú dönmegbeszélések holtpontra téssel kivonni az úllomásojutottak", de szerinte a „pil- zására meghatározott terúlelanatnyi holtpont" ellenére tekről. „az általános légkör még so- A sajtóértekezleten általáhaisemivolt jobb egy közel- nos feltűnést keltett, hogy keleti békerendezes elérese- _ .. , ,. , . hez". Rogers elismerte, en- az amerlkal külügyminiszter nek fő akadálya az, hogy Abba Eban washingtoni láIzrael „területszerzéssel ki- togatúsúnak küszöbén —közyúnja biztonságos határait vetve ugyan. de féireérthekialakítani, ami viszont az ... , ... ... _.„_ , . . . tetlenül — az izraeli területi EAK, valamint a Biztonsági , „ , ,, , _ * , , kovetelesekre vezette vissza Tanács idevonatkozó hataro- — . , ., , , a Jarnng-misszio holtpontra zata szempontjából egyaránt A külügyminiszter szerint az egészen közeli jövőben megoldást kell találni a közel-keleti válságra, mert ellenkező esetben rendkívül elfogadhatatlan". Rogers „rokonszenvező megértéssel" nyilatkozott Izrael „Jogos biztonsági igényeiről". Ebben a vonatkozásban a külügyminiszter ki- í , , , , , , , . „ . _ , veszelyes helyzet alakuljelentette, hogy az amerlkal ; v kormány — a BT határoza- a tával egyetértésben — Izrael A Damaszkusz (MENA) és az EAK 1987-es határait Hafez Asszad szíriai elnök támogatja, feltéve, hogy bejelentette, hogy közös pamegfelelő biztonsági formu- rancsnokság alá helyezték az Iákat lehet találni e határok egyiptomi és szíriai fegyvegarantálésára és megegye- res erőket. Elnökké válaszzésre lehet Jutni Sarm el- tása óta tett első sajtónyilatSeikre és a gázai övezetre kozatában Asszad hangoztatvonatkozólag. Ebben az ösz- ta, hogy az EAK és Szíria, szefüggésben az amerikai mint a négyes arab államkülügyminiszter ismét hang- szövetség tagjai, katonailag súlyozta „nem szükségszerű egyesültek. Ugyanakkor táCsehszlovák—NSZK tárgyalás kezdődik A Bonn (MTI) ben mondották, a csehszlovák—nyugatnémet tárgyaláMint kedden Bonnban nem sokat nem akarják magas hivatalosan közölték, Paul szinten) több megszakítással Frank külügyi allamtitkar hosszú ideig folytatni, mint március utolsó napjaiban annak ldején a szovjet—nyuPrágába utazik, hogy eszme- gatnémet és a lengyel—nyucserét folytasson a csehszlo- gatnémet tárgyalásokat. Ehevák kormánnyal a két or- helyett az érdemi tárgyalást szág közötti tárgyalások meg- csak akkor akarják megkezkezdéséről. A tárgyalások denl, ha a problémák előcélja — a moszkvai és avar- készítése jól előrehaladt, sói szerződés mintájára — Bonni vélemény szerint a olyan egyezmény megkötése, prágai tárgyalások jól elő amely rendezi a bilaterális lettek készítve, problémákat és megszabja a A legfontosabb megoldanjövőbeni kapcsolatok kere- dó kérdés a müncheni egyeztelt. Mint az MTI tudósító- mény érvénytelenítésének jának jól informált körök- ügye lesz. Ujabb lakossági szolgáltatás! Vállalatok, intézmények, üzemek, figyelem? AZ 1971. ÉVI SZOTtüze!ííuta:vánYOk megérkeztek Átvehetők a Szegedi TÜZÉP Vállalat központjában, valamint: Makó pu.. Vásárhely pu„ Szentes pu„ csongrádi telep, SZEGEDI TÜZÉP VALLALAT HK 156 Házlkertek. gyümölcsösök permetezését, mindennemű kártevő ellen vállalja az UNIVERSAL KTSZ szolgáltató részlege. Szeged, Gogol U. 28. T.: 13-100. XS. 231 082 Lakosság, közületek, figyelem! Átalakított helyiségeinkben Ismét megrendelőink rendelkezésére állunk. Alsóés felsőruha-javítást, méretes munkát, ágyneműkészítést, javítást, harisnyaszemszedést — rövid határidővel, minőségi munkával vállalunk. Ruhajavltó Ktsz, Szeged. Kígyó u. 1. X 231 787 sejk, Kelet-Pakisztán „de facto" vezetője kedden délelőtt megkezdte tanácskozásait a keleti országrész különválásának veszélyével fenyegető alkotmányos válság megoldására. Első megbeszélésük a daccai elnöki palotában zárt ajtók mögött zajlott le, s két és fél óra hoszszat tartott. A második találkozó időpontját szerdára tűzték ki. Ankara Demirel volt kormányfő igazságpártja kedden este Sunay török köztársasági elnök tudomására hozta, hogy kész együttműködni olyan kormány megalakításában, amely magába foglalná valamennyi politikai párt képviselőjét. Megjegyzendő, hogy az Igazságpárt 224 mandátummal rendelkezik a 450 tagú nemzetgyűlésben. Belgrád Kedden megkezdődött a Jugoszláv Szocialista Szövetség (népfront) országos választmányának kétnapos tanácskozása a jugoszláv-alkotmány módosításáról. Az értekezleten beszédet mondott Joszip Broz Tito jugoszláv államfő, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke Osló Olav norvég király kedden szociáldemokrata kisebbségi kormányt nevezett ki Trygve Bratteli vezetésével. Külügyminiszter: Andreas Cappelin, hadügyminiszter: Alv Jákob Fostervoll. Bonn Eltűnt a nyugatnémet hadügy-minisztérium egy magas rangú tisztviselője. A bonni közlemény szerint A. Krost, a hadügy-minisztérium műszaki osztályának felelős beosztottja két hét óta ismeretlen helyen tartózkodik. ben, Csitában, Kemerovóban, Orenburgban. Ez idő alatt a meglevő gyárakban több mint 150 ezer legújabb típusú technológiai berendezésegységet és több mint 100 ezer korszerűsített egységet, mintegy 4 ezer különböző szállítóberendezést állítottunk munkába. 120 vállalatnál, 724 műhelyben és 525 részlegben komplex gépesítést végeztünk. Mindez hozzájárult a hatékonyabb munkához. A könnyűiparban, csakúgy, mint a szovjet népgazdaság más ágazataiban néhány éve áttértünk az új tervezési és anyagi ösztönzési rendszerre. Az ötéves terv eredményeit vizsgálva természetesen, hogy szóba került a gazdasági reform hatásának elemzése is. A gazdasági reform 1288 vállalatra és termelő egyesülésre, vagyis a minisztérium irányítása alá tartózó gyárak húromnegyed részére terjed ki. Ezek adják a realizálásra kerülő termékek és a nyereség több mint 78 százalékát. öt év alatt a reform eredményeként a köztársaság könnyűipari vállalatainak nyeresége megkétszereződött. A vállalati irányítás korszerűsítése abban is megnyilvánul, hogy összpontosítjuk a termelést, vagyis egyesüléseket, cégeket szervezünk. Ma a minisztérium fennhatósága alá tartozó egyesülések az összes vállalatok 28 százalékát fogják össze. Ezekben a gyárakban a könnyűipari átlagnál magasabb az össztermelés, a nyereség és a munka termelékenysége. Az egyesülések szervezésével lehetővé válik az irányítóapparátus csökkentése, operatívabb a gyár vezetése. Most dolgozunk az iparirányítás további tökéletesítésén. hogy a jelenlegi ágazati főigazgatóságok helyére nagy állami ágazati egyesülések lépjenek. Ilyen egyesülést tervezünk a textil, a cipő, a ruházati, a kötöttáru, a porcelán ágazatoknál. Az új ötéves terv nagy távlatokat nyit a könnyű* ipar előtt. Olyan nagy gazdasági központok műszakitechnikai újraíelszereléséről van szó, mint Moszkva, Leningrád, a Moszkva környéki iparvidék, Ivanovó. A tervek nemcsak technikai rekonstrukcióra vonatkoznak, hanem szociális intézkedésekre, lakásépítésre, óvodák és bölcsődék létesítésére, a munkakörülmények javítására is kiterjednek. Mindezek az intézkedések előmozdítják, hogy az eddiginél jobban kielégíthessük a lakosság igényeit. Fjodor Holosztov, az OSZSZK könnyűipari minisztere Intézmények! Vállalatok! Figyelem! Originál OZ—02 lengyel tipusú burgonyamosó és hámozógép eladó, esetleg kisebbre cserélhető. „Nem állóeszköz, HK 177' jeligére a szegedi Sajtóházba. NEHfZ/nfPlT£N| KÖNNYŰ ElVfSZTENÍ EPÜLET ÉS HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS