Délmagyarország, 1971. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-07 / 32. szám
r 10 VASÁRNAP, 1971. FEBRUÁR 7. Almássy ezüstérmes SPORT Legény a gáton Ar. idei műkorcsolyázó- és jégtánc Európa-bajnokság tegnap éjjel a nők szabadkorcsolyázásával befejeződött. Ma este már csak a szokásos gálaest lesz. A kötelező gyakorlatokban Almássy Zsuzsa a vártnál gyengébb szereplés után az osztrák Schuba és az olasz Trapanese mögött a harmadik helyen végzett. Szabadkorcsolyázásban azonban a sokszoros magyar bajnoknő nagyszerű kürt mutatott be és megelőzve Trapanesét, ezüstérmes lett. Az Európa-bajnoki címet Schuba nyerte. A műkorcsolyázó Európabajnokság férfiversenye egyébként pénteken este szinte üres ház előtt zajlott le. A UPI jelentése szerint összesen 200 fizető néző volt, a többi érdeklődőt az edzők, a hivatalos kísérők és az újságírók tették ki. „SoMunkaalkalmak Öt szegedi került a döntőbe A Dózsa Kupa másnapján A SZEOL atlétikai szakosztályának országos szinten is egyre eredményesebb képviselője Süli József. Makóról került a SZEOL-hoz, mint a Tanárképző Főiskola hallgatója. Itt 1968-ban testnevelés—biológia szakon szerzett tanári diplomát, jelenleg a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola testnevelő tanára. Küzdőképes versenyző, vesztésre álló versenyeket képes a hajrában megnyerni. Már főiskolás korában egyik erőssége volt a megyei atlétikai válogatottnak gátfutásban, a rövidtávú futószámokban és nem utolsósorban a váltóban. Most, hogy több időt tud szentelni a sportolásnak mint korábban, még nagyobb eredményekre képes. Teljesítményei közül kiemelkedik a vidéki bajnokságon 200 méteres gátfutásban elért győzelme. Fő távja a 400 méteres gátfutás, amelyben ugyancsak szép sikerrel dicsekedhet: az országos bajnokság döntőjében a válogatottak mögött, új megyei csúcscsal ötödik lett. Ideje, az 54.8 másodperc — különösen vidéki atléta számára — nagyszerű eredmény. R. E. Ismét telt ház volt Rókuson a tornacsarnokban. Tegnap, szombaton 33 ifjúsági és felnőtt összecsapást láttak a nézők a Dózsa Kupa ökölvivóverseny második napján. A mérkőzések színvonala csakúgy mint az első napon, elmaradt a közönség várakozásától, a verseny rendezői viszont elégedettek voltak. Hogy miért? Ezt Neumann Károly a Magyar Ökölvívó Szövetség versenybíróságának elnöke hangosbeszélőben magyarázta meg. Elmondotta: összesen 101 ökölvívó állt illetve áll majd szorítóba a háromnapos kupaküzdelemben és közöttük területi, NB Il-es, NB I B-s és NB l-es öklözőket találunk. A négy osztálykülönbség miatt úgy állították öszsze a párokat, hogy a legjobbak a gyengébb képességűekkel mérkőzzenek a selejtezőben. Erre azért volt szükség, hogy a ma délelőtti döntőben valóban a legnagyobb tudású öklözök mérkőzhessenek. Az elnök tájékoztatójából egyúttal magyarázatokat is kaptunk arra: miért kellett oly gyakran bedobni a törülközőt, ugyanis nem lett volna célszerű addig várni, amíg a szerényebb tudású bokszolok padlóra kerülnek. Az ifjúságiak összecsapásaiból három szegedi fiú — Táncos, Ácsán és Kispéter — legyőzte ellenfelét. A mai döntőben tehát az ifjúságiak közül hárman képviselik Szegedet. Felnőtt versenyzőinknek sajnos nem termett sok babér. A szegedi ökölvívók közül Lcikös tudott győzni. Rajta kívül még Sitkei József került döntőbe, ugyanis Sitkei súlycsoportjában csupát két öklöző nevezett, így selejtező nélkül léphetnek ma délelőtt szorítóba. S. A. ha ilyen szegényes színpada nem volt meg Európa-bajnokságnak" — jegyzi meg a tudósító. A 20 éves Ondrej Nepela harmadszor nyert egymás után Európa-bajnoki aranyérmet. A szovjet Csetveruhin először szerzett a Szovjetuniónak ebben a versenyszámban ezüstérmet A Ha llenstad ionban nagy meglepetést keltett a 3. helyen végzett, 21 éves an- j gol Oudjian szabadkorcsolyázása. A 184 centiméter magas fiatalember teljesítményét riválisai is nagy tapssal jutalmazták kűrjének befejezése után. A mezőny legtehetségesebb fiatalja a 15 éves drezdai Jan Hoffmann volt, aki két év múlva akár Európabajnokká léphet elő a mostani 4. helyről. Különösen a háromszoros Salchow-ugrása sikerült kitűnően Hoffmann Jutta Müllernak, Gaby Seyfert édesanyjának a tanítványa. Változás a SZEOL-nál Dr. Varga János, a SZEOL SC labdarúgó-szakosztályának elnöke és K. Szabó Sándor szakosztályvezető — hivatali, munkahelyi elfoglaltsága miatt — a szakosztályban betöltött tisztsége alól felmentését kérte. Az elnökség, eddigi munkájukért köszönetet mondva, helyt adott kérésüknek azzal, hogy mindketten továbbra is a sportköri elnökség tagjaiként tevékenykednek. A SZEOL labdarúgó-szakosztályának új, függetlenített vezetője február 15-től Dobozi István, a Csongrád megyei TS volt módszertani főelőadója lett. Á halál lovasai Így nevezhetnénk a gyárak. reklámüzletek alkalmazottjait — az autóversenyzőket. Munkájuk hajsza a sebességért, a győzelemért. Bérük a félelem bére, s ez a bér mindig magasabb. Az autóversenyek királya Jimi Clark 1963-ban megnyerte a mexikói Grand Frix-t. Utána Colin ChapPróbaolimpia Japánbari Sayonara — viszontlátásra ! — mondták a japánok a tokiói olimpia záróünnepségén, s lám betartották szavukat. Viszontlátják a világ sportolóit: a távoli ország vállalta az 1972. évi téli olimpia rendezését. A Hokkaido-szigetén levő félmilliós Sapporo neve kerül majd be az olimpiák történelemkönyvébe. Valamennyi létesítmény újonnan készült, illetve nagyobbrészt készen áll. Megépítették már az új sí- és bobpályákat, ugrósáncokat, sífelvonókat, a iégstadiont, sőt lényegében az ötvenezres makomanai szabadtéri jégstadion is elkészült. Itt rendezik meg a jégtáncversenyeket, jégkorongmérkőzéseket, valamint a nyitó- és záróünnepélyt. Szakemberek megelégedéssel nyilatkoztak az ugrósáncok minőségéről, valamint a sífutó- és a biatlonversenypályákról. Jelenleg a 2 és fél ezer versenyző és a kísérők szállásán, az olimpiai falu építésén dolgoznak. Női versenyzőknek két 11 emeletes, a férfiaknak pedig 23 ötemeletes házat építenek. A sajtóközpont is a faluban kap helyet. A legtöbb gondot a szállodák és az autóutak építése okozza, de a házigazdák igérik, minden a legnagyobb rendben lesz. Az előolimpián 23 ország 256 versenyzője vizsgáztatja az elkészült pályákat. A hagyományos próbaoümpia ma, vasárnap kezdődik. Sapporo fogadja a világ sportolóit, azokat is — ezt a japán kormány garantálja —, akiknek országával nincs diplomáciai kapcsolata Japánnak. A. S. S=0=R=0=K=B=A=N Játékvezetőképzés lesz kedden délután fél 6-kor Szegeden, a CSLSZ helyiségében. A megvei Labdarúgó Szövetség kéri a játékvezetők megjelenését. * Pelé elrablására készülnek a kolumbiai gerillák. A Santos csapatával jelenleg Medellinben tartózkodó brazil labdarúgóbztár nem tulajdonított különösebb jelentóséget a fenyegetésnek. * Menesztette edzőjét, az argentin Bruno Pesaolát, a Fiorentina. Erre a csapat gyenge szereplése szolgáltatta az okot. A firenzei labdarúgócsapat új edzője Oronzo Pugliese lett, aki korábban az AS Rómánál működött. mannel, a Lotus konstruktőrével átment Indianapolisba, hogy kipróbáljon egy új Ford-motort. A harmadik körben érezte, hogy valami nincs rendjén a gumikkal. Megnyugtatták. A negyedik körben, 280-as tempóban száguldott, amikor a mechanikusok valami furcsa zajt véltek felfedezni. Leintették. Amikor megállt, kocsijának egyik abroncsáról cafatokban lógott a gumi. Még egy kör, és Clark nincs többé. A kis skót ezután 1965-ben is megnyerte az autóversenyzés világbajnokságát. Majd kijelentette: „félek!". Nem sokkal nyilatkozata után, a hockenheimi versenyen autójával nekirohant a falnak — és szörnyethalt. Egy híresség eltűnt. Ujak léptek a helyébe és folytatták a harcot a sebességért. Clarkot követte Graham Hill és Jackie Stewart. 1968-ban már Hill volt a világbajnok A Ford-Lotusból 290 kilométeres sebességet préséit ki. Ezután új fiatal neveket dobott fel a világsajtó: Jackie Ickx, Jochen Rindt, Cris Anion... A Ford-Lotusok 460 lóerős motorjaikkal új neveket röpítenek azóta is a világsiker felé. Jackie Stewart 1969-ben lett 11 futam után 63 ponttal világbajnok. Második a belga Jackie Ickx 37 ponttal, mig Rindt 22 pontjával a negyedik helyen végzett. Aztán jött 1970. Egy újabb nagy egyéniséggel szegényedett a világ autósportja. Jimi Clark után Jochen Rindt sincs többé. Az évtized legnagyobb versenyzőjének tartották. 1942-ben született és 1962-ben sorra nyerte a versenyeket. 1965ben már első a Le Mans-i versenyen. 1967-ben Forma 2. gépkocsijával nyolcszor egymás után első. Ettől kezdve a Forma 1. kategóriában indult, a rajtpénze pedig 5—10 ezer dollár volt. 1970-ben behozhatatlan fölénnyel vezetett — 45 ponttal — a világbajnokságban. Ha a hátra levő futamokban nem áll rajthoz, már akkor is világbajnok. <5 azonban versenyezni akart. Legutoljára október 30-án. Színhely a monzai betonteknő volt. Kocsijának első tengelye a negyedik körben eltörött, kormányozhatatlanná vált, és szédületes tempóban a pályát szegélyező fémkorlátnak vágódott. Rindt a kórházba szállítás közben meghalt. „Az évtized legszomorúbb győzelme" után felesége, Nina Rindt Párizsban vette át férje világbajnoki serlegét. A hajsza tovább folyik. Újból és újból görcsös ujjak kapaszkodnak a „villámkoporsók" volánjaiba. A pénz. a reklámőrület nem ismer könyörületet. Vállalkozók pedig ezután is lesznek B.L. A mai műsor Asztalitenisz. Szegedi váro.,j fiú és leány középiskolás bajnokság (egyéni és csapat), Dugonics utcai iskola. 8 óra. — A falusi spartakiádok körzeti mérkőzései (az elülállók a pályaválasztók), férfiak: Pusztaszer TI.—Pusztaszer I.. Algyő II. —Algyő t., Dóc—Szatymaz, Bordány—Forráskút. Rúzsa II.—Rúzsa I.. Asottlialmt Hunyadi SK— Asotthalmi szakiskola, nók: Rúzsa—Domaszék 11., Domaszék I. — Domaszék III. Birkózás. A Szegedi VSE országos jellegű kötöttfogású versenye serdülők rcszére, Vasutasstadion. 10 ora. labdarúgás. SZEOL I.—SZEOt, II. előkészületi mérkőzés, Tiszaparti stadion. 9.80. ökölvívás. A Dózsa Kupa ökölvivó-verseny harmadik napi. döntő küzdelmei. Rókusi Tornacsarnok. 9 óra Sakk. A Szegedi VSE OB l-es csnnatának most nem lesz mérkőzése. — A falusi spartakiádok körzeti mérkőzései (az elölállök a pályaválasztók): Kis'elek—Pusztaszer. Mórahalom—Zákányszék II., Sándorfalva—Dóc. Asűtthalmi szakiskola—Asotthalmi Hunyadi SK. Zákányszék I. — Rúzsa. Bordány—ÜUés. Algyő— Tápé. Zsombó—Forráskút. A Délmagyarországi Epító Vállalat állandó foglalkoztatásra felvételre keres asztalos, épületlakatos szakmunkásokat üzembe, ezenkívül szegcdi és vidéki munkahelyeire. Géplakatos, ívés lánghegesztő, ács, víz- és központlfűlés-szeréló szakmunkásokat szegedi, kubikosbrigádokat szentesi, csongrádi és szegedi munkahelyekkel. Továbbá kőműves és kőműveseket kiszolgáló segédmunkasokat, munkahelyeire. Jelentkezés: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 72/b. Munkaerőgazdálkodás. DK. A Cs. m. Állattól galmi és Húsipari Vállalat (Szeged, Maros u. 21. sz.) keres felvételre térti segédmunkásokat, gépkocsiszerelőt, kőműves szakmunkást, valamint vizsgázott fűtőt olaj- és széntüzelésű kazánhoz. Kohászati Alapanyagellátó Vállalal gépkocsivezetőket vesz fel. Jelentkezés: Szeged, Petrcs u. 8. xDk. 17 5ill. Azonnali belépéssel felvesz, marós, lakatos és szerelési munkában jártás, valamint liól betanított munkásokat és egy gépírónot, könyvelőt és gépésztechnikust a Kéziszerszámgyár. Jelentkezni lehet mindennap 1 ö rátol 15 óráig Szeged, Rigó u. 88. alatt. Gépészmérnöki vagy felsőfokú gépioari technikumi képesítéssel gyártás- és gyártmányfejlesztői gyakorlattal rendelkező szakembert keresünk felvételre gyártástechnológus! munkakörbe. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban : Cs. nj. Tanács Vegyesipari Szolgáltató Vállalat. Hódmezővásárhely, Vörös csillag u. «.. személyzeti vezetőnél. Ha jóslegényeket. uszálykormányosokat. gépészeket, gépészleehnikusokat cs érettségizett fiatalokat hajós munkára felveszünk. Jelentkezés: Folyamszabályozó és Kavicskotró Vál'Mat Dui"»i H*r -nft -nségén. Budapest, XIII., Cserhalom u. 2. Bp. 4280 Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat Központi Javító Műhelye. Rudaoest. XIII., Cserhalom u. 2. (Dagály-strandnál), felvesz ív- és lánghegesztőket, asztalosokat, villanyszerelőket. Diesel-lakatosokat. Illetve motorszerelőket. segédmunkásokat. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a Haió Javító Műhely üzemvezetőségén. xBp. 5407 Építőipari normást relvcszünk. Szeged, Járási Épiióinari Szöv. Szöreg, Tolbuhin tér 12. xS 280 680 A VOLÁN 10. sz. Vállalat kalauzokat keres felvételre. Kezdőket betanítunk. Jelentkezni a vállalat munkanév! önálló osztályán. Bakay Nándor u. 18. sz. alatt lehet. xS. 230 53« Műteremvezetői beosztásba oki. építészmérnököt keresünk legalább 10 éves tervezői és kiviielezői eyaknrlattal. „Vezetőállás 230 661" jeligérc a Hirdetőbe. xS 230 661 KOMPLETT RUHÁZATI VALLALAT szentesi telephelyére szakképzett kirakatrendezőt felvesz. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Szeged. Vár u. 7. sz. x Rövidített munkaidőre keresünk gépírni tudó adminisztrátort. „Sürgős" DK. 173. jeligére a Sajtóházba. x Gázkazánkezelöt keres felvételre az Alföldi Bútorgyár, Szeged, Cserzy Mihály u. ti. x Előadói állásokra nőt munkaerőt keresünk érettségivel, gyors- és gépírással. ,.Tanácsi hivatal" jeligére a Sajtóházba, x BURUHAzO VÁLLALAT budapesti központjába és kirendeltségeire KERES UTEPlTÖ ES HÍDÉPÍTŐ MÉRNÖKÖKÉT, KALKULÁTOROKAT, TECHNIKUSOKAT műszaki ellenőri beosztásba. Jelentkezés — rövid szakmai életrajzzal — „ÜJ vállalat 5617." jeligére Felszabadulás téri Hirdetőbe. xBp. 5617. Azonnali belépéssel alkalmazunk egy fő gépírni tudó általános adminisztrátort, és egy fő közgazdasági technikumot végzett statisztikust. Jelentkezés: ÜVEGERT Szeged, Gutenberg u. 12. sz. x Magyar Államvasutak Nevelóintezete Szeged, Április 4. u. 41. azonnali beiepessel felvesz lő éves korig 2 fő takarítónői cs 1 fő férfi munkaerőt, áruszállításra cs egyéb munkákra. x A Csougrád megyei Vendéglátó Vállalat hosszú gyakorlattal és szakKépesitesscl rendelkező asztalost vesz fel. Fizetés m« gegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat karbantartó iroda iahao, Szeged. Honvéd ter 5/b sz. x Tanácsi költségvetésben jártas, érettségivel és KALÁSSZAL rendelkező dolgozót keresünk felvételre. Jelentkezés: „Államigazgatás" Jeligére a Sajtóházba. x lelvesziiuk mosónőt, férfi segédmunkást, nói segédmunkást. Jelentkezés a DEFAG FalemezUzemcnél, Szeged, Budapesti út 1. sz. x Festő szakmunkást, TMK-részlegünkbe fölveszünk. Budalakk leslék- és Mügyantagyar, Szeged, Bajai ut 5. Jó kcrcsti lehetőséggel fürósegédi munkakörbe segédmunkási keresünk február 16-i belépéssel. MEZOBEK Szeged, Bocskai u. 5. XS. 230 739 A Kisietek! Tejüzem körzetellenőri beosztásban férfi munkaerői alkalmaz, lehetőleg ropzőgazdasagi technikumi végzettséggel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehel, a Kisteleki Tejüzemnél. xS 230 740 A Tápéi Háziipari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz raktárkönyvelőkct, számlázét, kon tírozó könyvelőt, valamint kellő gyakorlattal rendelkező faipari technikust. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen rrbroár 8-an délelőtt 8 és 12 óra között Tápén, Móra F. tér 6. azalatt a szövetkezet központjában. xS. 230 741 Szeged környéki mgtsz géplkovacs, lakatos, esztergályos, hegesztő szakmunkásokat felvételre keres. „Saját buszjárat 230 718" Jeligére a Hirdetőbe. xS. 230 718 Férfi és női segédmunkásokat. Zákány utca és környékéről jatékszereléshéz csökkent munkaképességű és nyugdíjas bedolgozókat felveszünk. Jelentkezni lehet: Szegedi Tömegcikk Készítő Ktsz. Szeged, Zákány u. 44. szám alatt. xS. 230 757 Gyakorlattal rendelkező SZTK ügyintézői felvesz Épfiőinari Vállalat. Jelentkezés „SZTK-üevintéző" Postafiók 98-ra küldeni. xS. 230 762 Gyakorlattal rendelkező férfi propaganda-előadót azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: FŰSZERT Központ Szeged, Dugonics u. 4. Személyzeti vezetőnél. Portást (csökkent munkaképességűt ts), segédmunkásokat (egy fot udvari munkára) és takarítónőt felvesz a Szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezet, Szeged, Kálai köz. Felveszünk gyakorlattal rendelkező szakképzett dolgozókat boltvezetői beosztásba azonnali bctépésscl nag.vforgalmti kis teleki háztartási vegyi szaküzle tünkbe. Családi alapon is lehetséges. Érdeklődni lehel Kisteleki Afész kereskedelmi főosztályán. A DÉGAz azonnali belépéssel felvesz gépkocsi előadót, közgazdasági technikumot végzettét, órás-műszerészt, villanyszerelöt, lakatost és segédmunkásokat. Jelentkezés: Pulcz u. 44. Munkaügy. x Március 1-én Induló ÚJ vállalat felvételre keres kivitelező építésztechnikust, gyors- és gépírásban jártas adminisztrátort, bérszámfejtői. anyagbeszerzőt, kőműves, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés: Kiskundorozsmai Nagyközségi Tanácsnál. x Szegedi Fonalfeldolgozó Válla lat. Tavasz u. 2.. felvesz férfi segédmunkást, takarítónőket, éjjeliőrt- valamint nyugdíjas kazánfűtőt. A MEK VÁLLAI,AT gépiadatfeldolgozásában jártas munkaerői alkalmaz azonnali hatállyal. Havi illetmény megállapodás alapjan. Jelentkezés: Szeged, Horváih Mihály u. l/b. IV. emelet. számviteli osztályon. x Szervező munkakörbe munkavállalókat felveszünk. Jelentkezés írásban, önéletrajzzal az eddig betöltött munkakörök megjelölésével. Szeged, Pf. 97. Az előzőekhez hasonló rendszerben (vállalati költségen) rövidileft tfheroépjármű-metői tanfolyamot SZERVEZÜNK SZEGEDEN. VÁSÁRHELYEN. Személy- és tehergépjármű-vezetői engedély megszerzését, és a tanfolyam idejére fizetést biztosítunk. Jelentkezés: VOLÁN 10. sz. VÁLLALAT, SZEGED. Bakav N u. 48.. I. em. 17.. VÁSÁRHELY. Lenin u 33., SZENTES. MAKÓ, CSONGRÁD főnökség. KISTELEK kirendeltség. S 205 001 VÁLLALATOK, KÖZÜLETEK RÉSZÉRE faraklapok (rakodólap) gyártását, megkezdtük, szabvány szerinti méretben. SZÁLLÍTÁS a megrendelések beérkezése sorrendjében. Cím: MÓRA FERENC MG TSZ, Szeged, Bocskai utca 3/b szám. ) < 4