Délmagyarország, 1971. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-05 / 30. szám

PÉNTEK, 1971. FEBRUÁR 5. Tegnap delelött a zürichi lü ' \f • 18 !• ^ sssr vzus rutas a Kamaratoltesen Szovjet siker jégtáncban is Szegeden ma este ti órakor kezdődik a Rókusi Torna­csarnokban a Dózsa Kupa ökólvivóverseny. A küzdel­meket holnap, szombaton ugyancsak 6 órai kezdettel folytatják, majd a döntőkre vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel kerül sort Felnőt­tek és ifjúságiak lépnek szo­rítóba, őszesen mintegy száz­húszan. Tavaly a Vasas Dinamó, a mostani Bp. EVIG nyérte a Szegedi Dózsa SK vándordi­ját. A Dózsások most na­gyon készültek, a pontver­senyben szeretnének elöl végzeni. Azon lesznek, hogy a serleg idehaza maradjon. A jelek szerint az NB l-es Pécsi VSK bizonyul a ha­Z'JÍ, k legnagyobb ellenfelé­nek. Nyilván kettőjük között dől el a vándordíj sorsa. Rajtuk kívül indul a Kecs­keméti Fémmunkás, a Ka­posvári Dózsa csapata, itt lesz a Kiskunfélegyházi Kun Béla SE, az Orosházi Üveg­gyár, a Pécsi Steinmetz SE, a Ceglédi VSE, a Tatabá­nyai Bányász és a Békéscsa­bai Előre gárdája is. A népes mezőny bizonyá­ra nagy küzdelmeket vív majd- a győzelemért és a he­lyezésekért. H. Gy. folytatódott a 61. műkorcso­lyázó és jégtánc Európa­bajnokság. Az EB „jégtün­déreinek" versenyében hu­szonketten rajtoltak, köztük a magvar küldöttség egyet­len dobogóra esélyes tagja, Almássy Zsuzsa. A delelőtti első két kötele­ző gyakorlatban az osztrák Schuba kezdett a legjobban és több mint 23 pontos előnyt szerzett a sokszoros magyar bajnoknő előtt. Délután folytatták a nők az I iskolázást. Ezúttal csak egy újabb figurára került sor — a tervezett kettővel szemben. Hogy miért, arra nem adtak magyarázatot. Az eddigi éllovas, Schuba most is a legjobb volt és 39,6 pontra növelte előnyét Al­mássy Zsuzsával szemben. Három kötelező gyakorlat után a/, élen ez a sorrend: 1. Schuba (osztrák) 534.8, 2. Almássy (magyar) 495.2, 3. Dodd ((angol) 482.4 pont. A másik hácpm kötplező gyakorlatra ma kerül sor. Este a jégtáncosok szabad­korcsolyázása volt a prog­ram. Az iskolatáncok után vezető szovjet kettős: Paho­mova—Gorskov végül mind­össze 0,4 ponttal került az első helyre a nyugatnémet Buck-testvérpár előtt, meg­szerezve a második szovjet Európa-bajnoki címet. Har­madik az angol Getty— Bradshow kettős lett. A magyar Benecz—Sugár pá­ros a ro., a Regőczi—Sallai kettős a 14. helyen végzett. Szerdán éjjel egyébként a páros műkorcsolyázás nagv szovjet sikerrel zárult, a dobogó mindhárom foká­ra szovjet kettős került. Az Europa-bajnoki címet a vá­rakozásnak megfelelően a Rodnyina—Ulanov páros nyerte. Ma este a férfiaknál lesz baíinokavatás. A „nagyok" után a ki­sebb labdarúgócsapatok is fokozatosan megkezdik a fel­készülést. Az NB II-sök és az NB IlI-asok már edze­nek, most pedig a megyei­ek is hozzáláttak a munká­hoz. A Csongrád megyei I. osztályban vezető . Szegedi Építők együttesének tegnap volt az idei negyedik foglal­kozása az egyesület új-szö­regi pályáján és környékén. A pályára menet az egyik játékossal beszéltem. — Kétségtelen, hogy rá­megvünk a bajnokságra, de a kezdést korainak tartom. A tavaszi idény március 28­án kezdődik, ilyen hidegben pedig csak megfázik a fél csapat Amíg a játékosok készü­lődtek, az öltözőépület fo­lyosóján Palotai János edző röviden tájékoztatott ben­nünket. — Miért kezdtek ilyen ko­rán? — Két hónappal a bajnoki rajt előtt tartottuk az első edzést, és — mint hallom — a többi megyei csapatnál is mozgolódnak. Tehát nem siettük el a dolgot. Szeret­ném, ha már az elején jó tormában lenne a csapat, és ezt csak úgy lehet elérni, ha a felkészülés alapos. — Van-e változás az ösz­szeállításfoan? — A tavalyi tizennyolcas keret rendelkezésre áll. Vál­tozás csak annyi, hogy Tóth hamarosan leszerel, és így rá is számíthatok.., — Milyennek tartja a ta­vaszi sorsolást? — A kezdet könnyűnek ígérkezik. Első mérkőzésün­ket Szőregen játsszuk, utá­na pedig a Postás jön hoz­zánk. Nyilván a hajrá lesz a legnehezebb. Az utolsó fordulóban Makóra, a Spar­tacushoz kell utazni, és az nagyon nehéz mérkőzésnek ígérkezik. Közben az öltözóböl ki­jött Hornyák István, az Épí­tők legrégibb játékosa, aki bekapcsolódott a beszélgetés­be. — Nálunk nagyon szoros a mezőny. Rajtunk kívül a Makó, a Mindszent, a Sze­gedi Spartacus és a Dorozs­ma is bajnok lehet. Bár a Mindszentnek több nehéz mérkőzése idegenben lesz. Ök — szerintem — nem bírják majd a versenyt, le­szakadnak az élcsoporttól... A labdarúgók ezalatt az öltöző előtti térségen meg­kezdték a bemelegítést, majd a pályáról a Kamaratöltésre futott ki a csapat. A Sze­gedi Építőknél csak a hét végén tartják az első labdás edzést. M. K. A világrekordok világrekordere A káprázatos sportered­mények korszakában már harcedzett lett a sportvilág. A szovjet Alekszejev, akit 1970. január 26. óta ismer a sportvilág, minden képzele­tet felülmúlt, s még a harc­edzett sok miliiós szurkoló­tábort is izgalomba hozta. Alekszejev, a világ leg­erősebb emibere január 26­án Velikie Lukiban 595 kilós összetett eredménnyel állí­totta fel élete első világcsú­csát — és december 26-án Dnyepropetrovszkban 625 kilóval a huszonhatodikat... Tizenegy hónap alatt 26 vi­Puskás, a magabiztos Puskás Ferenc, azaz öcsi. Talán nem is kell többet mondani az egykor kitűnő magyar balösszekötőről. Még a legfiatalabb futballrajon­gók is tudják. Puskás volt az a játékos, aki — ha akar­ta — tíz büntetőből mini­mum kilencet úgy rúgott be, hogy a labda a kapufa élé­ről pattant a hálóba. Ez per­sze már virtus, de olyan bravúr, ami mögött akkora tudás rejtőzött, mellyel csu­pán világklasszisok rendel­keznek. S=0=R=0=K=B=A=N Ma, penteken SZEOL I — SZEOL II. barátságos labda­rúgómerközés lesz Szegeden, a Tisza-parti stadionban, délután háromnegyed 3 órai kezdettel. * Szerdán a keső éjszakai órákban Szábó Mihály aléz­redes. főtitkárhelyettes ve­zetésével Kubába utazott a Magyar Honvedelmi Szövet­ség lövészválogatottja, a feb­ruár 8-án kezdődő nemzet­közi versenyre. A válogatott tagjai ezt az alkalmat arra is felhasználják, hogy kubai lövésztársaiknak segítséget nyújtsanak a pánamerikai versenyekre való felkészü­léshez. * A szerdán játszott három labdarúgó EB-mérközés utám az illető csoportokban a sorrend a következő. III. csoport: 1. Svájc 2 mérkő­zés, 4 pont, 2. Anglia 1 m.. 2 p., 3. Görögország 2 m.. 1 p„ 4. Málta 3 m., I p. IV. csoport: 1. Spanyolország 1 m.. 2 p., 2. Szovjetunió 1 m,, 2 p., 3. Észak-lrorszag 2 m., 2 p., 4. Ciprus 2 m„ Ö p. V. csoport: 1. Belgium 2 m., 4 p., 2. Portugália 1 m.. 2 p., 3. Skócia 2 m„ 2 p., 4. Dá­nia 3 m., 0 pont. * A Szegedi Vasutas SE va­sárnap serdülő korú birkó­zóknak kötöttfogású versenyt rendez a klub stadionjának tornatermében, délelőtt 10 órai kezdettel. Az utánpót­lás seregszemléjére eddig Keeskemetről. Tiszakécské­ről. Szentesről. Csongrádról és Szegedről (624. sz. ITSK és SZVSE) neveztek. A ren­dezőség 70 indulóra számít. * A móravárosi általános iskolában felújítják a ha­gyományos szegedi sportot, a röpteniszt. régi nevén a turuljátékot. A meglevő fel­szerelést éveken át nem használták, de most; a fiúk és a lányok érdeklődnek iránta, ezért Kiss Antal test­nevelő tanár vezetésével a tornateremben megkezdték az edzéseket. 1958-ban Sze­geden kiadták a sportág sza­bálykönyvét. amelyet a mó­ravárosiak megszereztek. Az aban foglaltak nagy segít­ségükre vannak. Mint ismeretes, Puskás je­lenleg a görögök jó nevű csapatának, a Panathenai­kosznak az edzője. Együttese jelenleg második. Mindössze két ponttal marad el az első helyezett AEK-tól. Érdekes­ségként említjük meg a har­madik helyen tanyázó Panio­niosz együttesét, melynek Bundzsák Dezső a trénere. — Nehéz lesz megnyerni a bajnokságot — nyilatko­zott legutóbb Puskás —, mert az AEK edzője a jugoszláv Stankovics, aki a pályán is nagy ellenfelem volt, s mint tréner, ugyancsak kitűnő. Persze megpróbálom kicse­lezni. A BEK-ben kielégítően szerepel csapatom. igaz, Luxemburg bajnoka nem volt nagy ellenfél, a Slovan viszont már keményebb „dió­nak" látszott. A négy közé jutásért az Evertonnal mér­kőzünk március 9-én és 24­én. Előbb Liverpoolban, ami jó előjel. Ha továbbjutunk, a Crvena Zvezdát kívánom ellenfélnek. — A görög válogatott azért szerepel gyengén, mert a profivilágban első a klubér­dek. A másik ok pedig: a csapatokat különböző nem­zetiségű edzők más-más fel­fogásban készítik föl, s ilyen anyagból aztán művészet csa­patot faragni. — Nagyszerűen fogadtak Athénban, jól érzem magam ebben az országban. Ingyen kaptam lakást, 2200 dollár a havi fizetésem, s ha bajnok lenne a Panathenaikosz, még 7 ezer dollár honoráriumot kapnék. Esetleg a bajnok­csapatok Európa Kupaját is megnyernénk, vagy még en­nél is többet. Valószínűleg meghosszabbítom a június 30-ig szóló szerződésemet. Megkaptam már az ajánla­tot, május 30-ig kell választ adnom. lágcsúcs már önmagában isti világcsúcs. A 140 kilós izomóriás olyan súlyokat mozgat meg ós tart a feje fölé, amilye­nekkei soha senki még csak meg sem próbálkozott. Hogy milyen óriás léptekkel haladt előre, arra jól példa: a Zsaibotyinszkijjal való ösz­szehasonlítás. Zsabotyinszkij legjobb eredménye 590 kiló volt — Alekszejev rövid idő alatt 35 kilót vert rá. Ami­kor 1964-ben Zsabotyinszkij 212.5 kilós eredményt ért el lökésben, kalapot emeltek a világ összes erőművészei. Alekszejev ma már 222 kiló­val tartja nyomásban (a lö­késnél sokkal nehezebb gya­korlatban) a világcsúcsot, lökésben, pedig 229,5 kiló a legjobbja. Alekszejev most már 3» 645—650 kilóról beszél... A szuper súlycsoport ne­vezetes alakjai: 372.5 kg: Strassberger (német) 1920. 400 kg: Luhaar (észt) 1936. 450 kg: Davis (amerikai) 1951. 51235 kg: Anderson (amerikai) 1955. 550 kg: Vla­szov (szovjet) 1961. 590 kg: Zsabotyinszkij (szovjet) 1967. 625 kg: Alekszejev (szovjet) 1970. Á kínaiak es a VB Pekingben Í8 ezer néző es a diplomáciai testület előtt bemu­tatkoztak azok a kínai játéko­sok. akik közül minden bizony­nyal kikerülnek a Japánban megrendezendő asztalitenisz­világbajnokságon induló együt­tes tagjai. A bemutatón Li Hszien-nien miniszterelnök­helyettes. és Kuo Mo-zso. az országos népi gyűlés alelnöke volt a legmagasabb rangú kínai vendég. A kínai játékosok, akik a' ..kulturális forradalom" éveiben kiesett versenyeket az elmúlt hónapokban számos külföldi ta­lálkozón igyekeztek pótolni, pa­rádés játékot produkáltak, taps­viharra ragadták a nézőket. Különös figyelem kísérte a halmstandti győztesek Cseng Min-cst (nőt egyes), valamint a női ésapatversenyben. illetve a döntőbe jutott párosokat és ve­gyespárosokban részt vett játé­kosok teljesítményét. Can Ce-tung. az 1963-ös ljubl­janai világbajnokság többszörös bajnoka azt. bizonyította, hogy kiváló védőjátékos, de átütő­ereje az ellentámadásban csök­ken. Látványosan játszottak a férfi párosok. A VB-t illetően pekingi sportkörökben különö­sen női versenyzők esélyeit tartják jónak. A kínai sajló jelentős hírként, nagy terjedelemben számol be a megállapodásról, amely lehe­tővé tette a kinai versenyzők részvételét a világbajnokságon, egyben politikai sikert it hozva a kinai sportdiplomáciának. ÉLÖ MŰEMLÉKEK. A magyar szürkemarha még a múlt században is Európa-hírű volt, mint haszonállat. Ma már csak néhány százas gulya legel, a Hortobágyon és Buga­con. A villás szarvú magyar szürkék ugyanúgy élnek most is, mint évszázadokkal ezelőtt, ridegtartásban, azaz télen is kinn a szabadban járatják őket UNISEX. Azt mondják, hogy az unisex a divat. Mi több, az USA-ból kapott kép ezt bizonyítja is. Ha egy lány és egy fiú ugyanabból az anyagból készült ruhaneműkben jár, az az unisex. És akkor mi az unikornis? ALUMÍNIUMKOHÓBAN. Az inotai alumíniumkohó jelen­tős befektetéssel új üzemet hozott létre. Eddig a kiolvasz­tott alumíniumtömbök túlnyomó részét elszállitoták Ino­táról. A most elkészült beruházás révén lehetővé vált, hogy azt gazdaságosan, helyben dolgozzák fel félkész termékké. Az új üzem hatalmas csarnokában már a gépek nagy ré­sze üzemel. Ez év végéig 32 ezer tonna alumínium fél­gyártmányt adnak a népgazdaságnak az inotai alumínium­kohászok. Képünk a 4 milliméter átmérőjű alumínium­huza4t készítő új huzalhúzó berendezést mutatja be

Next

/
Thumbnails
Contents