Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-14 / 11. szám

CSÜTÖRTÖK, 1971. JANUÁR 14. 7 II nagyközségi cím kötelez Kisteleki tudósítás Kistelek 1970. január 1- mint pl. a közművelődési. Altalános érvényű igazság vei kapta meg a nagyközsé- Továbbra is égető gond, ^^ hogy csakis a lakosság gi címet, s vele együtt egy hogy a művelődes korszerűt- ' .. . támogatásával egész sor olyan hatáskört, len, elvault művelődési ott- szeles Koru temogaidsavai, mely mind a község íejlődé- honban kénytelen „meghú- a társadalmi erők összefogá­sét, a lakosság érdekeit szol- zódni". Bár ezen a téren az sával és mozgósításával le­galja. Egy év távlatát te- utóbbi időben nagy remé- nagy eredményeket elér­kintve érdemes mérleget nyekre jogosító fellendülés vonni, vajon a sok feladat tapasztalható, mely elsősor­közül melyeket tudta meg- ban Szilágyi János művelő­oldani a nagyközségi tanács, désiotthon - igazgató ügysze­A számvetés elkészítéséhez retetének és lelkesedésének nagy segítséget ad az a tény, tulajdonítható. Működik egy hogy a múlt év decemberé- nagy fejlődés előtt álló ben értékelte a Járási Ta- gyermekszínpad, tevékeny- problémák feszítik a község nács VB. a község munká- kedik egy klubszíripad, szar- jelenlegi lehetőségeit Az el­ját és feltárta azokat a hiá- goskodik egy úttörő fúvós-. , .. . „ ,, v­nyosságokat, melyek egyelő- zenekar Vándor Rudolf lel- következendő években Kis­re fékezik az előrehaladást, kes, régi szakember vezeté- teleken is előre kell lépni a Megállapítható, hogy a séveL A községi könyvtár lakáshelyzet megoldásában, nagyközségi vezetés munka- munkája is nagyot fejlődött Brre áuami támogatásként stílusa, az apparátus kiala- az utóbbi években, de a ..... ... „„ , ,, .. . — ,, kítása, még csak a kezdett könyváUomány „elöregedő- 4>3 milUo Ft a11 rendelke- Ulyen kozveszelyesek a leg­stádiumban van. Az appará- se" nem teszi lehetőve azt, zésre. Arra kell törekedm ! tartalyok? Ezt m. Erre most a IV. ötéves terv megindulásakor igen nagy szükség van. Szinte városi szintű társadalmi Robbanó légtartályok A múlt héten furcsa bal­eset történt a szegedi tex­tilművek előtt: az utasaival várakozó villamos légsűrí­tője felrobbant és egy ipari tanulót súlyosan megsebesí­tet. Hosszú évek óta nem történt ilyen eset. Annál meglepőbb, hogy tegnap, szerdán, kora hajnalban is­mét robbant a villamos­légsűrítő; Tóth Sándor és Rikk Ferenc, a Szegedi Köz­lekedési Vállalat dolgozói éppen útnak akartak indí­tani egy sárga kocsit a te­lepen, amikor melegítés köz­ben váratlanul felrobbant a légtartály. Tóth súlyosan megsérült, míg társa dob­hártyarepedéssel megúszta a dolgot. Véletlenek nincsenek, va­jon miért lettek egyszeriben Ml? HOL ? Hu 1971. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: BÓDOG NAPKÖZBEN KELETEN OLVADAS Várható időjárás esti törlők estig: változóan felhős, párás, többfelé ködös idő. helyenként zúzmaraképződés, esetleg ónos szitálás. Gyenge, majd kissé niegelénküiö szél. Síkos utak, napközben keleten olvadás. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet keleten plusz 4, mínusz 1, máshol mínusz 1, mí­nusz 6 fok között. A Nap kel 7 óra 29 perckor, és nyugszik 16 óra 17 perckor. A Hold kel 19 óra 26 perckor, és nyugszik 8 óra 58 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 465 cm. (Apadó.) NYOLCVAN ÉVE nes népi muzsika. 16.59 HallgB­született Szegeden Békeffl Lász- tóink figyelmébe! 17.00 Hírek, ló (1891—1962), az Ismert komi- möjarás. 17.05 Időszerű nemzet­kas színész, színmű- és kaba­réin}, konferanszié. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Mária ki­rálynő. Blaha L.-bérlet. MOZIK Szalfiidság: Idegen a cowbo­yok között. I—ii. rész. (Színes szélesvásznú amerikai, dupla folytatása. Kb. 21.00 Hírek. Idő közi kérdések. 17.15 Operacsll­lagok — operaslagerek. 17.45 Ta­nácsaink az üj törvénytervezet tükrében. Riport. 18.13 Magnó­sok, figyelem 1 (Ismétlés.) 19.00 Esti krónika I. 19.25 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Szegedi Anikó zenekari zongoraestje. Közben kb. 20.30 Kritikusok forumia. Kb. 20.43 A hangversenyközvetítés tus ügyintézési tevékenysé- hogy színvonalasabb köl- a magánerők bekapcsolásá­gét úgy kell alakítani, hogy csönzési munka bontakozzon va£ hogy minél több lakás az felnőjön a nagyközségi ki. Akadályozó tényező ' . , „.. . színvonalhoz. Az elmúlt mind ez ideig az is, hogy a épuljorl fel 32 otfves> terv evek során Kistelek nagyot járásban egyedülállóan Kis- keretében. Szükségessé va­lépett előre a kommunális el- teleken kell még mindig ol- lik egy 120 férőhelyes álta­lutottságban. Megoldódott a vasódíjat fizetni. jános és középiskolai kollé- szamDa J°n a taruuyoK esei­hozség teljes villamosítása, A népművelési munka ha- . . , R , ,, f 1 leges anyaghibája, a bizton­jó ivóvíz áll a lakosság ren- tékonyabb előrelépése érde- glum p ^ sági szelepek üzemzavara delkezésére, elkészült a kében szükséges, hogy a jö- jezm a szennyvízcsatorna- j stb. Már az első baleset szennyvízcsatorna első két vőben a község értelmiségi építést és a lakások, vala- ! nyomán megkezdték a gon­üteme, fokozatosan fejlődik dolgozói, nagyobb részt kér- mint üzemek bekapcsolását dos felülvizsgálatot, s 4 ko­és korszerűsödik a község jenek és vállaljanak a fel- hálózatba Éeetö a község 'csit azünnal kivontak a for­üzlethálózata, melynek egyik adatok végrehajtásából. a | galomból. Az elkövetkező a napokban még szigorúbb el­pontosan j szelesvasznu amerikai, aupia Iá. ! helyárral, fél 4 és 7 órakor.) Jírás_ 21.13 Külpolitikai doku­majd csak a szakértői vizs- | vörös csillag: idegen a cowbo- , „ „ „ . gálát állapítja meg. A köz- yok között. I-II. rész (dupla mentummüsor. Kb. 21.43 csar­lekedési vállalat főmérnöké- I £?lyárr"1' 3 és íél 7 órakor), dósok. Kb. 22.00 Hirek. idóju­Fáklya: Emberöléssel vádolva. rás. 22.15 Sporthírek. 22.20 Be­(M. b. szovjet, háromnegyed 6 /pnéről 22 40 Iker és 8 órakor). Postás Morf, vei- szélgessünk zenei Ol. iker látható jele a múlt év vé­gén átadott és megnyitott korszerű, városi színvonalú ABC-áruház. Községpolitika, községfejlesztés Művelődési gondok A fejlődés üteme a köz­ségpolitika nem minden ágazatában azonos: a kom­munális fejlődés gyorsabb adatainak végrehajtásaba. Nagy probléma a kevés böl­csődei és óvodai férőhely, A nagyközségi cím kötele-- melyen az elkövetkező évek­zi a község vezetését, de a ben enyhíteni kell. lakosságát is, hogy minél nagyobb szómban és haté­konyabban kapcsolódjanak be a községpolitika alakításá­ba és a községfejlesztés fel­utcáinak rendbehozása, járdával nem rendelkező ut- ' lenőrzésnek vetik alá az ösz­cák járdával való ellátása. * szes szegedi villamost, a ' légtartályokat megröntgene­zik. A villamosok légtartályai veszélyes szerelvények, mert V D A S v E T F, 1 eladó t lihetós -náríá boxer kan. Teleki u. 2. Ok. alatt. X Eladók: hermasszekré­nyefc, heverők, fotelok, Mékek, asztalok, ájy­l.., lélek, rekamié, sez­lon, háloezobabütor, konyhabútor, sfflkiény­fcor, ruhásszekrény, ujyak, tükör, mosésép, varró* ép, Iv-rzekrény. BuZtüshely. Teleki u. 6. se. X "vlaf urtof imt, tranzisz­toros rádiói, hibásat is vessek. Jókai u. 9. 3 db hizotl sertés adó. Makkoshüd u. 4 db hízott sertés 140— 160 k« súlyban eladó. Gladics J. x Szeged, u. 2, Kombinált szekrény, tv. szekrény, ágynemütareó, dohányzó asztal eladó. Párizsi krt, 6„ aszta­los. Heverők, ágybetétek, sezlonok. fotelok, fotel­ágy, rekamlék készen kaphatók. Javítást vál­lalok. Sajka u. 12. sz. Dudás kárpitos. Szögletes fűrészporos kályhák, balos zomán­cos Oudlin tüzhelv ua­ayobbméret.ü szögletes Kalor kályhák eladók. Érd.: szerda, szómba: kivételével. Tolbubln sgt. 51. akkumulátortöltő eladó. Szöreg, Dózsa Oy. u. 12. sz. Eladó rozsdabarna szarvasi hordozható cas. repkályha csövekkel •gyütt, 3 lángú lehér butángáztüzhely. Sze­ged, Klapka tér 3, as., fart. 130 kg-os íebér hússer­tés eladó. Debreceni u. 18/h sz. Ballaga.il kosztümre vagy férfiöltönyre al­kalmas finom külföldi, fekete szövet eladó. Ér­deklődni: Kápolna u. 7. délután 2—5-lg. 1971 márciusában ki­adásra kerülő Wartburg Llmouslne gépkocsi-ki­utalást átadnék „Wart­burg" JeUgére kiskun­halasi Hirdetőbe. 6 hetes taostkutyák el­adok. Tisza Lajos n. 17. sz. X 0 km-es Polski FIAT l&OO-as csontszinü sze­mélygépkocsi eladó. Ér­deklődni: minden szom­bat, vasárnap. Szeged, Déryné u. 19. x 5 hi.napos 2 db süldő eladó. Zsolnai u. 2. Fürdőkályha rézhenger­rel, Hórafej, faU mele­gítő városi gázhoz, gyermek fürdőkád lábba­eladó. Batthyany u. FelnőttméretA lányka tr­lrabunda újsaerü álla­potban oladó. Oskola u, 25., n. ». NÍÍK gázbősagiraó, He­ra gázégő városi gáz. ra és villanytűzhely el­adó. „Kifogástalan" — 15 924. jelijére a Sai­tóhúzba. fcsy skoua octávla el­adó. Galamb u. 7., au­tószerelő^ lengyel kétszemélyes he­verő fotelokkal, asztal­lal olcsón eladó. Római krt. 26., D. lp. IV. 3. Modern, vllágoszzlnü, kétajtós ruhaszekrény el­adó. Bécsi krt. 8—16., A. ép. A lépcsőház 3. sz Érdeklődés 16 óra­tói. Continental táskalrégé­pet vennék. Géppel Írott választ kérek. — „Írógép" 15 947. jel­igére a Sajtóházba. Uövld menyasszonyi ru­ha, gyermekkád áll­vánnyal és átalakítható német gyermekkocsi eL adó. Cím: Tarjántelep, 202. ép. VI. 28. ajtó. x Álig hasznait nói ír~­habunda Igényesnek el­adó. Érd.: Szeged, Kál­lay u. 11/b. Tacülköiskők Petőfi S. sgt. Unték. eladók. 60. Bá­Oiojkúlyha i-.Urgósen el­add igényesnek. Érd,: délután 5-től és va­sárnap egész nap. Tol­buhln sgt.. 9-—94;C, ép. n. Korházzal szem­ben, m. em. 13. ajtó. Eladó möst vizsgázott 501-es vegyeehgsználatú Nysa gépkocsi, saot-leg személygépkocsira cse­rélhető, „Tsz 230 210" jeügére a Hirdetőbe. Bulángázpalackut spar­helttel vennék. Szeged, Kénytelen sor 20. kiadó 2 <U> kájyhaelien­zó, l db bama pokróc. Hajnóczy u. 3. Szem­felsaedő. 10 hetes malacok eL adók. Árvíz u. 42. 90 kg-os fehér hízott sertések eladók. Körtöl­tés u, 9. Forgács. PB-gáthou fali hösugár­zö eladó. Tisza Lajos u. 88. Városi "gázhoz Héra égő és fali melegítő el­add. Püspök u. 11/a, I. em. Dalmódy. Dunyha üj huzattal, tisztított tollal, sötét­kék pumutbursony, fe­kete szilonbársony, két­személyes ródu Igényes­nek eladó. Horváth. Du­gonics tér 11., ül. 18. HÁZASSÁG 32 éves, 172 cm ma­gas szakmunkás megis­merkedne korban hozzá­ülő hölggyel házasság céljából. „Piros tuli­pán" 15 900 jeligére a Sajtóházba. 33 éves, 172 cm magas elvált technikus házas­ság céljából megismer­kedne komoly. Intelli­gens lánnyal agy el­valt asszonnyal 28—32 évesig. Egy gyermek nem akadály, lakás megoldható. Választ — „Pálma 230 165" jeligé­re a Hirdetőbe. x E G Y B B Tanárt keresünk egy negyedikes lány érettsé­gire való fölkészítése céljából. Magyar, törté­nelem, matematika és biológia tárgyból. „Sür. gős" 15 926. jeligére a Sajtóházba. Középiskolásokat, ált. Iskolásokat magyarbók oroszból és német nyelv­ből korrepetálok, egye­temistákat felvételi vizs­gákra előkészítek. Szerb­horvát nyelvet aj módszerre! tanltok. Ér­deklődni Kápolna u. 7., délután 2—5-lg. Garáza kiadó. Bokor u. 10/b, felső csengő, 3 éves gyermek mellé gondozót keresünk. Érd. 10 órától. Tarjántelep, 2U. A. in. íi. Garázs kiadó. Érdeklőd­ni Brüsszeli krt. 16. Kántur János gyula­pusztai gépkqgslvezetö keressen fel. Aki szege­di elmét tudja, vagy tud róla, közölje 14-392 telefonon este. Jutal­mazom. x Angolul tanítok, korre­petálok. „Diáklány — 230 222" jeligére a Hirdetőbe, X Zsírszódával főzött szap­pant, Illatos mosóport cserélek hulladékzsírért. Rákóczi u. 33. X Kisgyermek gondozását vállalom a lakásomon. Cím. Tarjántelep, 202. ép. II. 6. X A Debreceni Kodály Kórus felhívása! Az 1971. lanuár 1-től hi­vatásos Debreceni Ko­dály Kórus minden szólamra felvételt hir­det. A fizetések meg­állapítása besorolás sze­rint, az énekhang szép. ségétől, zenei képzett­Munka­lehetőségek Nagy vívmánya lehet a községnek: 1972-ben a veze­tékes gázszolgáltatás bekap­csolása, mely a község vá­rosiasodását, a lakosság ké­nyelmét fogja szolgálni. • Az áfész erőfeszítései nyo­mán az elkövetkezendő években sor kerül egy kor­szerű iparcikk áruház és egy szórakoztató központ meg­építésére. A Volán szegedi vállalata, a kisteleki kirendeltség ré­szére 5 milliós beruházással új forgalmi telepet létesít. Továbbra is gondot jelent és remélhetőleg megoldódik a főleg női munkaerő-feles­leg foglalkoztatásának kér­dése is. A vázolt — de korántsem teljes — községfejlesztési feladatok végrehajtása, előbbre viszi a községet a városiasodás, a kulturáltabb életmód kialakítása útján. A tanács tagjaira, a tanács­apparátusban dolgozókra, a testületek valamennyi tag­iára a községpolitika végre­hajtásában nagy feladatok hárulnak. Számos szolgálhatja a ügyeinek intézését, a község hatékonyabb fejlődését. A tanácsi testületekben és a tanács apparátusában a munkát politikai rangra kell emelni. Ez elvitathatatlan előfeltétele minden ered­ménynek Kisteleken is. Bálán Miklós állandóan a sűrített levegő feszíti falaikat. A szoká­sosnál szigorúbb vizsgálatot azonban minden megerőlte­tő forgalmi helyzet — így a tél előtt — érdemes lett volna elvégezni. Mert a pél­da mutatja: az acél is elfá­rad egyszer. M. I. Feiptoboz, vagonszámra Több mint 18 vagon fe­nyőtobozt gyűjtöttek össze magnverés céljából a Kis­kunsági Erdő- és Fafeldolgo­zó Gazdaság területén. Az erdei fenyők ritka gazdag terméséből sokat sikerült begyűjteni, így nem lesz szükség importmagra, sőt tartalékolni is tudnak be­lőle a szűkösebb évekre. kegyelmű. (5 és 7 órakor.). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13'57-es) este 10 órától reggel 7-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére 1971. január 16-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasarnap nappal ts) elsősegély és nehézellés cse­lére ügyeletes dr. Komáromi Já­nos állatorvos. Lakása: Szeged Torontál tér 3. Telefon: 14-061 Az állatorvos kiszállításán­a hívó köteles gondoskodni. rfMöíöi Kossuth párok. Fantasztikus elbeszélés. 23.07 Babavásár. Részletek Ná­dor Mihály—Kulinyi Ernő ope­rettjéből. 24.00 Hírek, időjárás. 0.10 Eji zene. Petőfi 6.20 Torna 6.30—3.05 Azonos a Kossuth-müsorral. 6.05 Fúvós­zene. 8.20 Juanita csókja. Kész­letek Miljutyln operettjéből. 8.45 Külpolitikai figyelő (ismétlés). 9.00 Openarészletek. 9.40 A téli ügyletek vezerkarai (Ismétlés.) 10.00 A zene hullámhosszán. 12.00 Könnyűzenei híradó. 12.30 Nyír­egyházi tudósítónk jelentkezik. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.03 Zene­kari muzsika. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Ifjúsági randevú — kettőtől hatig ... 18.00 Hírek, Időjárás. 18.10 Elt­sabeth Schwarzkopf és Dletrich Fischer-Dieskau énekel. 18.52 Csak ép testben ép lélek? II. rész. 19.07 Üj könyvek. 19.10 Dalok Budapestről. 19.23 Közve­títés a Veszprémi Petőfi Szín­házból. Embert enni tilos. Sza­tirikus játék három felvonás­ban. 19.53 Jó- estét, gyerekek! 20.00 "Esti krónika II. 20.25 A folytatása. 21.38 Könyvismertetés. 21.48 Mu­A 4.30 Hírek, Időjárás 4.33 Haj­naltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hírek, Időjárás. 5.30 Heggel: krónika I. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek, időjárás. 6.30 Hírek, idő­járás. 6.45 Hallgatóink figyelmé­be 7.00 Reggeli krónika II 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Üj küny vek. 3.00 Hírek, időjárás 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Két ver­senymű. 9.00 A történelem haj- színházi közvetítés nalán. A kenyér forradalma (Ismétlés.) 9.25 Népdalok, nép­táncok. 10.00 Hírek, időjárás, zsikáról fiataloknak. 22.06 10.05 Heten vagyunk. Oláh Gá- Bourne Slgners énekel. 22.20 6U­bor regénye rádióra. 10.55 d) Farka„ P41 npni 7enektra lat­Haydn müveiből. 12.00 Hírek. ,,'„„„" zenekara jat időjárás. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 szik- 22-30 Radlcs József nepl Melódlakoktél. 13.40 A bálvány, zenekara játszik. 23.00 Hírek. Pogány eposz. 14.01 A Phil- ld6jérás. 23.15 Operarészletek. harmónia Zenekar Bach-műve­ket játszik. 14.38 Nópdalgyű.1 fő­úton Kodály Zoltán nyomában. (Ismétlés.) 15.00 Hirek, Időjárás. 15.10 Zengjen dalunk. 15.40 Ne­ményi Lili és Fekete Pál éne­kel. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Durkó Zsolt: Szimbólumok kürtre és zongorára. 16.19 Szí­24.00 Hírek, Időjárás. LXTÉVÉ_J Munkaalkalmak Gépírónöt keresünk. Leveleket férfiakat és nőket azonnal fel „Azonnal" 13-500 jeligére a Saj- veszünk. Szabó Szövetkezet, tóházba. X Kölcsey u. 12. xS 230 196 Könnyű fizikai munkára noi Hajóslegényeket, uszalykor­hataskÖr I munkavállalót keres a József mányosokat. gépészeket, gépész­lakossAs ' Aulla Tudományegyetem sok- technikusokat és érettségizett 6 szorosító üzeme. Jelentkezés 8— fiatalokat hajós munkára fel­it között Liliom u. 10. szám veszünk. Jelentkezés: Folyam­alatt. xDK. 53 szabályozó és Kavicskotró Vál­Női és férfi munkaerőt beta- ""íííi nított munkásnak állandó mun- dapcst« XIn" ^erhalont «• 2­kára felveszünk. 1 fő vagyon- BP- 548ü ort és 1 fő takarítónőt felve­szünk. Gumi és Műanyag Ktsz, VOLÁN 10. sz. Vállalat Iehetö­Szeged, Körtöltés u. 35. xDK. 54. leg középiskolai végzettséggel rendelkező gyakorlott gépkocsi­Férfi- és női szabó szakmun- vezetőket vesz fel gépjármüve­kasokat, valamint varrni tudó zeuli képzéshez. Jelentkezni a vállalat személyzeti és oktatási főosztályán. Bakay 48. sz. alatt lehet. Nándor u. XS. 230 264 Gyászközlemények Köszönetet mondok mindazon bácsi, TÓTH FERENC, életének rokonoknak, ismerősöknek, ba- 67. évében bosszú szenvedés rátoknak. orvosoknak, kik sze- után elhunyt. Temetése január letett férjem, KONKOLY KA- 15-én 15 órakor lesz a Belvárosi ROLY temetésén részt vettek és temető ravatalozójából. A gyá­segftséget nyújtottak. Konkoly szóló család, Remény Eladó Károlyné, Tápéi u. 3. Dk. 14 918 Fájdalommal tudatjuk, hogy Mély szeretett édesapa és nagyapa, hogy a SÜLI FERENC, életének 76. anya. T. 2500 fájdalommal tudatjuk, legjobb feleség, édcs­nagyniama és rokon, évében elhunyt. Temetése ja- FRANK ARPADNÉ Kovács Er­it uár 15-én 14 órakor lesz a Gyevi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Róna u. 20. T. 2502 Szomorú szívvel tudatjuk, ségtől és szolgálati idó- hogy szeretett testvér és uagy­tői függSen 1600 és 2000 Ft között. Kiváló meg­felelés esetén a nem Debrecenben lakrt jelent­kezők lakbérpótlúkot is kapliatnak. A jelentke­zéseket az énekkar cí­mére kell küldeni, ahon­nan az érdeklődők pon­tos tájékoztatást kap­nak a jelvételi vizsgák helyéről és Időpontjáról. Debreceni Kodály Kó­rus, Megyei Művelődési Központ. Debrecen, Vö­rös Hadsereg u. 26, a. zsébet január I2-én tóvid szen­vedés után elhunyt. Temetése január 15-én 12 órakor lesz a Gyevi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Attila u. 22. T. 2498 4I2-es típusú karosszériá­val 408-as Moszkvics, 32 000 km-t futott, közületnek vagy magánszemélynek Érd.: Afész. Telefon: Sándorfal vi 8. H. K. 19 A SZEGEDI ÉPÍTŐ KTSZ gázszerelő-részlegének 5. számú bélyegiofe eEveszett ezért ÉRVÉNYÉT VESZÍTETTE. Áramszünet Értesítjük fogyasztóinkat, hogy Üjszegeden végig a Bérkert utcán 1971. janu­ár 14-tői 23-ig Időszakos áramszünet lesz 7—16 óráig. Budapest 8.10 Iskola-tv: Földrajz. (Alt. isk. 5. oszt.) 9.00 Környezetis­meret. (Alt. isk. 4. oszt.) 9.35 Magyar nyelvtan. 10.10 Teli­zsák ... 13.10 Földrajz. (Ism.) 14.00 Környezetismeret. (Ism.) 14.55 Magyar nyelvtan. (Ism.) 17.28 Hírek. 17.35 Postás mese. Mesejáték. 18.25 Nyílt tárgyalás. Egy utca cimü film vitája. 19.15 Esti mese. 1-9.30 Tv-híradó. 20.00 Forsyte Saga. Tv-film 2. Családi botrány. 20.50 Vendé­günk: Jevgenyij Nyeszterenko. 21.10 Silvano Ceccherlini: Al­katonák. Tv-film. 22.15 Tv-hír­adó — 2. kiadás. Belgrád 16.43 Tévékrónika magyarul. 17.00 Ismeretterjesztő műsor. 17.35 Hírek. 17.45 Gyermekmű­sor. 18.15 Események. 18.30 Népi muzsika. 19.00 Tévéenciklopédia. 19.20 Egész élet egyetlen év alatt. Humoros sorozatadás. 19.50 Reklám. 20.00 Híradó. 20.30 Reklám. 20.35 Kerekasztal­beszélgetések. 21.35 A rettent­hetetlenek. Sorozattam. 22.30 Híradó. Bukarest 17.00 Magyar nyelvű adás. 17.30 A volánnál, Autóvezetők­nek. 17.50 Román nyelvi és iro­dalmi műsor. 18.20 A legkiseb­beknek. 19.50 Útirajzok. 20.00 Vidoq. Folytatásos film. 21.50 Labdarúgómérkózés. 21.30 Ja­nuári éj. 2 db MTZ 51, 1 db MTZ 50, 3 db Super Zetor 50, 1 db GAZ 51 2,5 t_ teher­gépkocsi, 2 db mez.-gazd. pótkocsi eladó. Cím: Kun­sági MG: Szakszövetkezet, Csólyospálos. Kossuth o. 79. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents