Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 10. szám
SZERDA, 15ÍL JANUAR 13, S mezőgazdaság villamosítása Tegnap a Technika Házában megnyitották a IV. Országos Mezőgazdasági Villamosítási konferenciát, amelyen 39 előadás hangzik el, főképpen arról, hol és milyen körülmények között érdemes a mezőgazdaságban berendezkedni a villamos energia fogadására. A IV. ötéves tervben ugyanis az üzemek energiaigénye várhatóan 50 százalékkal nő. (MTI) Fogadást adott a kubai nagykövet Floreal Chomon Mediavilla, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete a Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a kubai forradalom győzelmének 12. évfordulója alkalmából kedden fogadást adott a magyar néphadsereg központi klubjának Népstadion úti helyiségében. A fogadáson megjelent Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára is. Ott volt a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Somogyi Károlyné felvétele UTAZIK A ZSINEG. Sok országba utazik a szépen gombolyított zsineg évek óta. A képen látható szállítmányt Olaszországba indítják. A szegedi kenderfonógyár gömbölyítő üzemében Nagy Tiborné és Rabi Ida csomagolják az árut. Tavaly decemberben 60 tonnát exportáltak, csak Olaszországba Újdonságok a lakossága Háztartási gépek, tévék, rádiók, magnók Á KGM és a Belkereske- idén kibocsátják az áj szte- keket alkalmazhassák. Vadeimi Minisztérium, az ipa- reokészülék első sorozatát is, lamennyi újfajta olajkályri és a kereskedelmi válla- amelynek külön érdekessé- hába huzatszabályozót is latok között előrehaladtak, ge, hogy nagy teljesítménye szerelnek, így a kémények s részben már be is feje- ellenére a készülék csupán sajátosságaitól függetlenül ződtek a tárgyalások a ház- 8 centi magas, s a rádióská- valamennyi kályhában a legtartási gépek idei várható la a doboz tetején helyezke- gazdaságosabban lehet majd forgalmáról, szállításáról, dik el. elégetni az olajat. Előzetes felmérések szerint a Mind a Videoton, mind az Egész sor külföldi házbelkereskedelem az idén kö- Orion különleges csatorna- tartási-műszaki újdonság is rülbelül 17 milliárd forint váltós tv-készüléket bocsát megjelenik az idén az üzleértékű, a tavalyinál 18—19 ki 1971-ben. E készülékeken tekben. A belkereskedelem százalékkal több vas-műsza- a hagyományos csatornavál- a közkedvelt Szaratov hűtőki cikket szerez be a hazai tot 6 nyomógomb helyette- , . ipartól, s ezt számottevő ex- siti, s a kívánt állomást szeKrRnyDGI mar csaK a porttal egészíti ki. Mint a gombnyomásra állíthatja be modern kivitelű, nagyobb — KGM-ben elmondták, gon- a néző. Mindkét televízió- 95 literes űrtartalmú — kédoskodnak arról hogy va- gyárunkban a színes tv-ké- szüléket, rendelte, szám szelamennyi fontosabb cikk ol- • , , , , esőbb változataihoz is hoz- szalékek gyartasa is előre- nnt húszezret. A csehszlozájussanak a vásárlók, sok haladt, a Videoton már az vák gázüzemű Elektrosvit üzem külföldi licencek vá- idén szállítani tud kisebbté- hűtőszekrény is új formálásával, új konstrukciók- teleket. ban jelenik meg. Ugyankai készült fel 1971-re. A magnetofonok választó- csak a KERAVILL önállókát a Budapesti Rádiótech- beszerzéséből várható nyurrikai Gyár az MK-23-as gatnémet gyártmányú, egy típussal, vagyis az újfajta kiló csecsemőholmi gyors kazettás magnóval bővíti, mosására alkalmas „mini" A készüléket autóakkumulá- mosógép, valamivel ezer fotor energiájával és hálózati rinton felüli árban, árammal egyaránt üzemben Tovább bővül a magnetolehet tartani. fonok választéka. A keresAz olajkályhák választéka kedelmi vállalatok Lengyellényegesen bővül az idén, a országból vásárolnak GrunMechanikai Művek az ed- dig-licenc alapján készült digi 6 ezer és 10 ezer kilo- készülékekből újabb tipusokalóriásokon kivül 2500— kat, egyebek között a tran5000 és 7500 kilokalóriásokat zisztorizált, önműködő felforgalomba hoz, hogy vételi színszabályozóval is A Hajdúsági Iparművek az idén több mint félmillió háztartási gépet gyárt, s ezeknek egy része újdonság. A legnagyobb érdeklődés azt az univerzális gépet előzi meg, amely a padlót önműködően mossa, beereszti, keféli, a szőnyeget tisztítja, s mindehhez a vegyszereket is automatikusan adagolja. A vállalat további újdonsága az eddiginél nagyobb teljesítményű centrifuga, ezenkívül az újfajta villanybojler. A hűtőgépgyár az első » fél évben hozza forgalomba mindenütt a lakás méreté- ellátott ZK—125 és ZK—145 régóta várt, fto literes ház- nek legmegfelelőbb készülé- jelű készülékeket, tartási hűtőszekrényét, amely mélyhűtő-rekesszel is rendelkezik, s a mireliteárut is hetekig el lehet tartani benne. A rádiókészülékek szűkös választéka is bővülőben van. Gyors egymás utánban jelennek meg a Videoton újdonságai. A második negyedévben forgalomba kerülő Riviéra táskarádióba például úgynevezet kerámiaszűrőt építenek, amely megakadályozza a szomszédos állomások áthallásét. Még az BEFAGYOTT SZERETET? H ol vannak a régi igazságok, régi bölcseletek, azok a paraszti megfigyelések. amiket apáról fiúra örököltek a nemzedékek, évszázadról évszázadra megőriztek a magyar falvak? Elkoptak, kivesztek a köztudatból. Ritkán, de az öregek még el-elmondogatnak néhányat csendes, megszomorító magányukban. az idős kor egykori jellemzésére: az öregség rosszabb a kivert kutya sorsánál; majd ránk néz az isten; befogad a pihentető föld. Igazságot takartak ezek az élettapasztalatokat leszűrt megfogalmazások. Hiszen annak idején, ha a falvakban a földművelők kezéből kiesett a munka, nagyon szomorú sors várt rájuk. Nemigen nézett rájuk csak a magasságos ég. vagy az se. Lehetne sorolni az istállókban, kamrákban elpergetett szürke napokat, vigasztalan estéket, kitelne azokból jó néhány könyv is. Minek? Az öregség is megváltozott. Szép lett. Megszépült. Igaz ez? Lehet öregség, ami szép? Igaz. törődünk velük, hónuk alá nyúl a társadalom, nem kitaszítottak többé. Nem máról-holnapra tengetik napjaikat, hanem egyenrangú emberek azokkal, akik részt vesznek a termelésben. A szeretet, a gondoskodás, a megérdemelt és kijáró elismerés aranyozza be az öregség napjait. De törődünk-e velük eléggé? A családon belül végbement változás az alapja a legfontosabbnak, a szeretetnek, s a pihenni vágyó öregek megbecsülésének, támogatósónak. Hiszen nemcsak nagy közösségben, hanem kis családokban él minden társadalom. Elsősorban tehát innen várják a támogatást, a megértést. Szép példák ezreit sorolhatnánk. Tápén például már öreg fejjel kezdtek neki az építkezésnek az egyik portán. A fiatalok. a gyerekek magukra vállalták a részletek törlesztését. Nem könnyű, hiszen az önmaguk építette házért is törlesztgetnek. Mégis. Legelemibb kötelességüknek tartják, hogy ezzel is könnyítsenek a szülők terhén. A társadalom sem hagyja őket magukra. Különböző formái alakultak ki a segélyezésnek, a velük való törődésnek. Leginkább a termelőszövetkezetekben tűnik ez fel. a szociális és kulturális alapok megnövekedésével, a háztáji földek díjtalan megművelésével, a rendszeresen juttatott pénzbeli segélyezéssel, és az évről évre megtartandó öregek napjával. Igaz, akad olyan gazdaközösség, ahol egyszer egy esztendőben, az öregek napjával letudnak mindent. Bizony többet nemigen gondolnak a magatehetetlen idősökkel. a munkából, az életből „kiöregedettekkel". Pedig a társadalom, a szocialista közösség jóval többet vár a gazdaközösségektöl. Olyan megoldásokat kell keresni és találni, amelyek megfelelnek a mai igényeknek, az adottságoknak. Lehetne épületeket kialakítani, esetleg klubszerűén is, ahol az egyedül álló öregek bent lakhatnának. Valamilyen térítés ellenében, vagy a meglevő vagyon atadasával. vagy a nyugdíj meghatározó százalékáért. Ehhez lenne állami támogatás is, csak.éppen a formákat, a módokat kellene megkeresni. Az elmúlt években egy igen hasznos kezdeményezés bontogatta szárnyát a Eiunóntúlon. Hirul adta a sajtó, a televízió — lapunkban is foglalkoztunk vele —, hogy egyik-másik termelőszövetkezet eltartási szerződést kötött idős emberekkel. Hiszen a legtöbbjüknek földje, háza, ingatlana van, s ha azt értékesítené, akkor jól megélne belőle, öreg napjait ezzel is megszépíthetné, megkönnyítené. Családja meg nincsen. így hát inkább a szövetkezettel köt eltartási szerződést, mint ismeretlen emberrel. Havonta a közös meghatározott összeget fizet, cserébe majd az öregek elhalálozása után igényt tart az ingatlanra. Üj szokás ez. szép, követendő példa. Ahol megerősödtek a szövetkezetek, nyugodtan vállalhatjak a többletkiadásokat is. Nemcsak azért, mert idővel megtérül ez, hanem azért is, mert sokakhoz csak így juthat, el a gondoskodás. a társadalom megbecsülése és szeretete. Sajnos, ez a szép szokás nem honosodott meg igazán falvainkban. El-elakaaozik a szövetkezeti irodákban, sokszor az idős emberek „megkótődöttségén" is. inkább egyénekkel kötnek szerződést, semhogy a tsz-hez fordulnának segítségért. Panaszolta egy idős nénike: „befagyott a szeretet". Pedig nem. Csak akkor, talán éppen azon a napon, abban az órában ő így érezte. De azóta már tapasztalhatta. ha nem is valami sokkal, de felemelték a közsegély összegét, amiből ő is könnyebbé teszi napjait. S az ember nemcsak termelőerő. A gép hamarabb elhasználódik. Az emberre, arnig él. szükség van. Nélkülözhetetlen. Mindenféle társadalmat nemcsak ő épít. hanem önmagáért építi Szente Imre bácsi is szomorú könnyeket hullatott a minap, amikor a gazdaságból elvitték a hőskor utolsó rekvizitumait. a hajdani gőzgéphez tartozó ekefejeket. Nagy időről vallottak azok: amikor elkezdte az életét a más földjén, a nagygazda földjén. munkálkodott serényen. Aztán ahogy jött a történelmi változás, új életet kezdett az ott megalakult állami birtokon, s dolgozott tovább. És a gépek kiöregedtek. Elkoptak, elhasználódtak. De Szente Imre még mindig szorgalmatos, dolgozik, nyugdíj előtt áll. Minden érték az ember. S amikor már kifordul a kezéből a munka, nem dobhatjuk el. mint egy elhasználódott szerszámot. Szomorú az öregség, ha nincsen támasza az embernek. A szeretet nem fagyhat be. A nagyközösségben, s minden kicsi családban is ott lángol szüntelen, éled napról napra, mint a remény, az örömök. Az ember szeretetre, örömre született.. És ez nem múlhat formaságokon. Meggyújtottuk már a „valami nagy-nagy tüzet", engedjük hozzá, vezessük hozzá, hívjuk bátrabban hozzá felmelegedni öregjeinket. Falvakban, városokban, mindenütt. Hiszen önmagunkat is hívjuk. Sz. Lukács Imre Községek tüzelője Szénből jobb az ellátás a tavalyinál, az olaj viszont akadozik Négy község TÜZÉP-tele- a választékkal van baj. Az viszont nincsen. A járás tiszántúli községeiben hason-pén érdeklődtünk, van-e tél összehasonlításokból az de közepén elegendő tüzelőjük, rül ki. hogy többnyire itt ló a helyzet. A lehetetlen ál A hagyományos tüzelő- sem ellátási problémák aka- lapot magyarázata egyszerű: anyagra vonatkozó kérdé- dályózzák a kívánság szeri nsünkre Algyőn is, Deszken ti kiszolgálást, inkább a közis, Mórahalmon is • és San- vetítő kereskedelemben ledorfalván is azt a választ het a hiba. A sokat keresett vattyúkra mar ne legyen kaptuk, hogy az előző évek berentei szén megtalálható szükség. Ez az okos elképzeakadozó ellátásához viszo- Sándorfalván is, Mórahal- lés mondott csődöt, hogy az nyitva, idén nem lehet pa- mon is, de hiánycikk néha a szállitóautó romlott el, naszuk. Mindenütt van ele- Algyőn és Deszken. Gyakori amelyik ide föl tudná nyomgendő tüzelő — legfeljebb probléma, hogy az olcsóbbat ni az _olajat. Sokan vannak, keresik, de a drágábbat kínálják. kívánságra magasra. állították az olajtartályokat, hogy a kiszolgálásnál külön sziakik Szegedről szállítják a fuvarköltséggel jóval megTöbb élesztő és csokoládé Az élesztőt jelenleg két A nagyobbik, jelenleg mint budapesti üzem gyártja, egy 7000 tonna élesztőt adó, évente összesen 9500 tonna- budafoki gyárban, új üzemnyit készítenek. Ez azonban részt emelnek és ezzel csakmár kevés. Ezért a negyedik nem 4000 tonnával ötéves tervben, a hazai sütöélesztő-lermeIést 13 000 tonnára növelik. 1975-re 6500 vagonra fokozza, részben azzal, hogy a szetöbb rencsi gyárban rekonstrukéletsztő gyártását teszik le- ciós bővítést hajtanak véghetóvé. A magyar édesipar 1969. re. A gyár rekonstrukciójára 270 millió forintot iráévi 4767 vagonos termelését, nyúztak elő, (MTI) Lényeges változás tapasz- drágított tüzelőanyagot. Akatalható az olajtüzelésben. A dozó ellátásról számoltak be változást elsősorban a meg- Algyőn is. Sán'dorfalván is, de itt inkább az időjárás nehezíti áz ellátást. Az olajtüzelés biztonsaganövekedett igényre kell értenünk, a hiánytalan kiszolgálásra sajnos sokszor várniok kell a vásárlóknak, hoz föltehetően az az út veAlgyőn például az elmúlt zet, ha az eddiginél többen évben megháromszorozódott vásárolják meg tél beállta' az olajkályhával fűtők szá- előtt a szükséges mennyiséma, de a mostani igények get. Ezt a szándékot viszont duplájára lehet számítani az olajhordók hiánya alca1971-ben. Az olajellátás vi- dályozza. Ha néha-néha kapszont akadozik. Deszken leg- ható a vashordó, akkor pesúlyosabb a helyzet a meg- dig a túlságosan magas ár kérdezett községek közül. A riasztja a vásárlókat. boltvezető szerint általában •egy nap van olaj, hat nap H. D.