Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-31 / 26. szám

2 VASÁRNAP, 1971. JANUÁR 31. :: » Szilágyi Gábor Szávay István CIVILIZÁCIÓ Útjelző MINISZATÍRÁK Sz. Lukács SZALMÁT VAGY FÁT AKAR? Sok mindenre vagyunk büszkék mi emberek. Ha váratlanul ránkkérdeznének, hogy mégis, leginkább mire, valószínűleg valami olyasmit emlegetnénk, hogy házakat építünk. Központi fűtéses, kényelmes Lakásokat. Autón, repülőgépen és mostanság akár űrrakétán is utazhatunk. Egyszóval elsőként a technikai, vagyis kényelmi berendezéseinket emelnénk ki, más egyebek hosszú sorából. Már csak azért is, mert ilyesmivel egyetlen állat sem rendelkezik. Hiszen az emberiség egész törtéi nete folyamán fáradhatatlanul kutatta azokat a sajátos jegyeket, melyek megkülönböztetik az állattól. Érdekes módon az állatok sohasem tették ezt, pedig néhány tekintetben esetleg okuk is lett volna rá. Talán ebből jöttek rá őseink, hogy mindenekelőtt a gondolkodásban kell keresni a különbséget Ennél maradtak is egy ideig. Hamarosan azonban újabbat találtak: a szerszámokat, gépeket stb. Vagyis az eszközök egyúttal emberi mivoltunk szimbólumaivá váltak. Olyan tárgyak ezek, melyeket joggal sorolunk a civilizáció alapvető sajátosságai, jellemző megnyilvánulásai kézé. Nem véletlen, hogy már régebben közkeletű lett a civilizáció felruházása a „technikai" jelzővel. Ha egy kissé jobban elgondolkodunk a civilizáció fogalmán, és ha arra is időt adnak nekünk közben, hogy sznobizmusunk is szóhoz juthasson, gyorsan belátjuk, hogy ai előbb felületesen nyilatkoztunk. Ilyenkor rögvest előbukkannak bennünk a régmúlt emlékei: az egyiptomi piramisok, a görög építészet és a szobrászat, Leonardo da Vinci és még nagyon sokan mások. Csodálatos műremekek, minden létező korból. És ha lehet, ezekre még az előzőeknél is büszkébbek vagyunk. „Civil bagázs! — mondja az őrmester méla megvetéssel vegyült undorral, alig hangosabban egy elhaló sóhajnál, amikor meglátja az újoncok tekergő, billegő sorfalát. Nekibőszült szomorúságában még ordítani sem telik kedvéből." Ismert sorok ezek. Egyetlen valamirevaló légiós regényből sem hiányozhatnál;. Civil bugúzs! — a legnagyobb sertés, amit csak egy amúgy istenigazában rosszindulatú, ízig-vérig katona őrmester mondhat. Ehhez képest a tyúkeszú szarvasmarha kitétel is csal; amolyan hízelgő simogatás. Mi az a „civil"-hez képest? Íme: minden.. csakis szemlélet kérdése. A civil, aki feltehetően olyan ember, akit a civilizáció tett olyanná, amilyen, undort kelt egy jóérzésű légiós őrmesterben. Ezek szerint a katona és a civil, a hadsereg és a civilizáció ellenimondása tel oldhatatlan lenne? Legalál>bis máig él nyelvünkben egy bizonyos vandál pusztítás emléke! Hiszen micsoda két véglete ez a világnak? Szívesen dicsekszünk, hízelgünk embervoltunknak Rembrandt, Goethe, Picasso, Bartók, Einstein, Heisenberg és sok ezer más „koponya" nevével, századunk építészete, a biológia, az űrhajózás és az automatizálás nagyszerű eredményeivel Igen, ez a civilizáció! No de a háborúk, embermilliók elpusztítása? Pedig fura dolog ez a civilizáció. Az ember sohase tudhatja, hogy is áll vele. Mert sajnos a hadsereg éppúgy beletartozik, mint a technika, a művészet, vagy éppen a bürokrácia. Igen, az utóbbi is. Sőt, a ma technikájára büszkék bizonyára azt is tudják, hogy mindez szinte kivétel nélkül csak mellékterméke a pusztításra szánt ravasz és még ravaszabb gépeknek, sosem látott „csodafegyvereknek". Ezt i» a civilizációnak köszönhetjük. Mint ahogyan a világkereskedelmet, a javak többé-kevésbé bőséges áradását és a világ megismerését, a közlekedést. Létrejött a javak elosztása, majd újraelosztása a társadalomban, párhuzamosan az egyik legnagyobb találmánnyal, a munkamegosztással. És a javak újólagos elosztásánál megjelent a bűnözés is, mint az egyik legéletképesebb társadalmi termék. Civilizáció! Minden jó, amit csak az emberiség teremtett, kényelmesen megfér e fogalom körében, békés egymás mellett élésben a rosszakkal. Mondhatnánk: mindez együtt lett az ára apnak, hogy emberré mertünk lenni az állatból. De hát ezt az eléggé el nem ítélhető és teljes egészében meggondolatlan lépést már meglehetősen régen megtettük. És erről az ingadozó, felemás piedesztálról csak egyetlen lehetséges utunk maradt: tovább menni. Vissza mar nem juthatunk. Előttünk csak a jövő 611 nyitva. Pedig ott a világ megmérgezésének, a karosszékbe passzentosan belehízott embernek és a bolygót elpusztítani képes fegyvereknek a rémképe. Ezek a dolgok azonban mintha nem lennének szerves és feltétlen tartozékai a civilizációnak. Eddig, és valószínűleg még egy Ideig részévé tette és teszi őket a felelőtlenség, a kényelem, az akarnokok presztízse. (Elnézést a legkevésbé sem tudományos elemzésért!) De hát ezeket a dolgokat kinöhetjük. Előbb-utóbb túltehetjük magunkat rajtuk. Igaz, ez nem rajtunk áll. Legalábhts nem Kisen, Nagyon és Kovácson. Ök egyedek, akik — legalábbis remélhetőleg — már rég eljutottak az érlelem és a józan ész. az emberség olyan fokára, hogy kész örömest lemondanának például a világ hadseregeiről. De hát ez nem rajtuk múlik, hanem — sok minden más mellett és következményeképpen — a politikán. A politikán, vagyis a civilizáció egyik termékén, amely úgy látszik még nem mindenben érte utol az ember civilizáltságát. Hiába. A civilizáció is egy „intézményesült" szerkezet. Megvan a maga tehetetlensége. Beletartoznak a döngölt padlójú szobák, az éhenhaló ázsiai emberek, az írni-olvasni nem tudó afrikaiak és a bürokrácia mindenre szentírást böngésző európai okosai. Egyszóval minden emberi gyengénk, minden roppant különbségünk. Könyvújdonság Egy élelmes New York-i könyvkiadónál „Hogyan rongálhatom eredményesen a szomszédaim idegeit?" címmel jelent meg új könyv. Többek között ezt ajánlja: „Ha késő éjszaka a szomszéd lakásból áthallatszó zene zavarja meg álmát, úgy reggel ötlkor hívja fel őket, és köszönje meg a nagyszerű hangversenyt." Segélykiáltás „Itt OK 123 — nincs több benzinem ... mit tegyek?" — vette az oslói repülőtéren egyik tanítványának adását a tanfolyam vezetője, „őrizze meg nyugalmát és készüljön fel a kényszerleszállásra" — utasította, halálsápadt arccal, a tanító a pilótát „Határozza meg a helyzetét, és közölje, hogy milyen magasságban van?" A válasz: „Még itt vagyok a kifutópályán" — hallatszott a vevőkészülékből. Családi béke A tadzsu néptörzsnél (India, Siltkim tartomány) legtöbbnyiie béke uralkodik a kis házakban. Az ok: a néptörzs férfi- és nőtagjai más-más nyelven beszélnek. Mi változott? A közlekedési szakértők megállapították, hogy a múlt század végén az egylovas bérkocsik mintegy 9 kilométeres óránkénti átlagsebességgel közlekedtek Párizs utcáin. A centrumban az autók átlagsebessége jelenleg óránként 7 kilométer. Az újságírók megkérdezték, hogy akkor hát rhi változott? A közlekedési szakértők véleménye szerint: „Rosszabb lett a levegő." A homokvilágban élő földművelők élete sohasem volt könynyű. Az átszervezés után sem. Mert hiába jöttek^ léire a nagyüzem alapvető keretei, a termelőszövetkezetek, a szakszövetkezetek és hiába az utóbbi években kialakult jó közgazdasági közérzet, a céltudatos gazdaságpolitika, az évszázados lemaradást nem tudta még pótolni Homokország. Megyénk közös gazdaságaiban a harmadik ötéves terv idején igen egészséges és szép fejlődés bontakozott ki a mezőgazdaságban, a termelés színvonala javult, a gazdálkodás hatékonysága és a paraszti jövedelem alapján országosan az élvonalban helyezkedik el ez a táj. Minél nagyobb azonban a fejlődés üteme, annál élesebben vetődik fel a differenciálódás, ami a jó körülmények között gazdálkodó termelőszövetkezeteik és a homoki földek területei között éleződik ki. Az elmúlt évek bizonyságát adták, megalapozott fejlődés tapasztalható a szegedi járás homoki körzetében is. De ha esetenként nagyobb is, volumenében messze a megyei átlag alatt marad, így közös vagyon alakulás, halmozott termelési érték, jövedelem stb. tekintetében. Vagyis amíg a megye más részein, tájegységein ha nem is befejezett, de már kialakult, meghatározott gazdálkodási rendszerekkel állunk szemben, itt még a gazdálkodás rendszere kialakulatlan. Jószerivel már egy évtizede keresik erre a megoldást, a kivezető utat, s nagy segítséget jelentett eddig a megkülönböztetett állami támogatás rendszere. Ennél; ellenére a gazdasági megszilárdulás, a megyei szinthez való felzárkózás alapjai nem teremtődtek meg. Gondot okoz az is, hogy a homokvidékeken a mezőgazdasági termelés olyan arányú csökkenésével kell számolni, amilyen arányú a parasztság elöregedése. Ugyanis a stabil és versenyképes nagyüzemi gazdaságok hiányában e körzetben a háztáji gazdálkodás is nagyobb jelentőséghez jut és természetesen az idős ós elöregedő parasztemberekre támaszkodik. Mindezeket jól látják a vezető szervók is, ezért bábáskodnak új homoki mintamodell, minta gazdaságok kialakításán. Ilyen lesz, ilyen lehet a forráskúti Haladás Termelőszövetkezet is. Az elmúlt esztendőkben sokszor hallatott magáról az a gazdaközösgóg és figyelemmel kísérhettük boldogulásának útját, 1969. június 9-e óta a Haladás Tsz vezetősége az üllési Kossuth Tsz-nek is segítséget adott és két közös gazdaság irányítását vállalta el. Az üllési szövetkezetről annak idején igen sokat írtunk. Évekig csak mérleghiány jellemezte a nagyüzemi gazdálkodást. 1968-ban például 4 millió 061 ezer forint veszteséget mutattak ki. Több évet figyelembe véve minden forint jövedelemből 80—82 fillért az állam fedezett. Hibák sorozata juttatta olyan helyzetbe a gazdaközösséget, hogy szanálni kellett és kevés vigaszuk volt a megélhetésre, a közös út további folytatására. Másfél év alatt csaknem csuda törtónt. Hiszen a „rossz Ullés" kitett magáért. Visszafizették tavaly is a 4,2 millió forintos óvadékos hitelt, most készülnek a földjáradék kifizetésére, lesz forgóalap-növekedés és ami lényeges, nem lesz mérleghiány. Sokat, nagyon sokat jelentett a másfél éves köaui együttműködés Forráskúttal. Ügyannyira, hogy ezekben 4 napokban mintaüzem születhet, azaz egyesülhet a forráskúti Haladás és az üllési Kossuth Termelőszövetkezet. Már január elején tárgyalták ezt, előkészítő bizottságot hoztak létre. A hozzászólásokból kiderült, hogy mindkét községben élő szövetkezeti tagok szívesen veszik, ha egyesül a két gazdaság. Üllésen, az elmúlt másfél év alatt megteremtődött az az alap, amelyre építeni lehet, az emberek hisznek a nagyüzemben, a közös boldogulásában. Hiszen régebben, amikor fizetésre került sor, az akkori vezetői; azt kérdezték, szalmát vagy fát akar munkabér fejében. Mint Kondász István, az üllési Kossuth Tsz igazgatósági tagja elmondotta, az egész környéken úgy volt elkönyvelve ez a szövetkezet, ahol csalásból, lopásból élnek az emberek. A vezetők semmi jót nem mondtál; a tagokra. Ha nincs a közös vezetés, menthetetlenül „szétzüllött" volna az üllési gazdaközösség. Most bizakodnak. Hiszen minden hónapban rendszeres a bérfizetés, az eredményék önmagukért beszélnek, új istállókat építettek és a má.»;'él év előtti 140 szarvasmarhával szemben jelenleg S43-öt tartanak. Ez csal; alapja a további fejlődésnek. Többen elmondották, hogy az egyesülés indokolt és támogatja a saivetkezeti tagság, de vitathatatlan az is, hogy ma már egyegy ilyen „házasságnál" nagy szerepet játszik, kinek mennyi a hozománya. És itt van különbség. Forráskúton az elmúlt időszakban igen szép közös vagyon, tiszta vagyon halmozódott fel, Üllésen viszont nem. A tiszta vagyont tekintve 22 millió forint a különbség, ez a későbbiek során igen-igen megbosszulná magát. Ezért most az előkészítő üléseken azt kérik a termelőszövetkezeti tagok, . hogy egyesülés után a gazdaság az l-es kategóriába kerüljön. Igy állami támogatással a gyenge termöltépességű homokon tudnak boldogulni. Nagy lehetőséljék állnak a gazdaközösség előtt, a mintamodell, a homoki modell előtt. Hiszen a gáz- és geotermikus energiát hasznosítani tudják, optimális 10 ezer 050 holdas területi nagysággal valóban olyan üzem születik, amitől csak tanulhatnak az ország többi homokvidékén dolgozó közös gazdaságok is. Elkészültek már a tervek, s 1971re is megalapozottan, megfontoltan, közgazdasági adottságokra támaszkodva tisztességes jövedelmet ós megfelelő ütemű fejlődést garantálnak. Elég esak megemlíteni, hogy itt a hoimokvi tágban csaknem 2 ezer holdon termesztenének kalászost, búza és rozs mellett nagy területen triticalet is. A kalászosok melleit 500 holdon díszlik majd a burgonya, e táj. honos növénye, fűszerpaprika, paradicsom, kukorica is jelentős területen. Nem szólva a közös szőlő- és gyümölcsös területekről, ahonnan a visszahagyott területekkel együtt 8 millió forintos összbevételt várnak. Az eddig megtett út sikeres volt és biztató a jövőre nézve. Most egy új üzem születésén bábáskodnak a forráskúti és üllési homokon. Nagy reményekre jogosít fel, s ha az anyagi, területi. szellemi energiát jól hasznosítják, példát mutathat Homokország. A közgazdasági feltételek megteremtődtek, most már csak emberi hittel, erővel, akarással kell gvÓ7.ni REKLAMOLÓGIA A gyufásdobozról csakúgy sugárzik az elmés jó tanács: fizessen elő kedvenc lapjára. Mar rohanok is. Jó szerencse, hogy találkozom az újságkihordóval, aki udvariasan kezembe nyomja kedvenc lapom aznapi számát. Lám, milyen szórakozott vagyok, már évek óta előfizetem. De úgy látszik, a hirdető-reklámozó ugyanilyen szórakozott, szintén megfeledkezett erről a lehetséges körülményről. Mindenesetre köszönöm a haszjtos tanácsot. A jó orientálást. S fürkészve nézegetem a hirdetéseket, hátha találok még hasonlóan mélyértelműt. Egy hirdetöoszlopról toppan elém ás ú) idők új hirdetése: „o Dunoir még jobb". Megállít ez a plakát. Meg bizony, nyilván ezért is fogadták el jónak az illetékesek. Hüm... Ha ez igy igaz... Nekem mindenesetre az a jó, ha a Dunoir (ne kérdezzék, hogy kell kiejteni, franciásan, vagy máshogy, valami szóöszvérnek sejlik, tehát nem tudom) jobb. Mert hát mindig jobbat szeretnénk. De ha már megállítanak, nem-Dunoir cipőmben as utcán, legalább azt. is közölhetnék: minél jobb ez a márka. Ha egyszer „még jobb" — árulnák el a viszonyítás másik oldalát is. Mert ez a pór szó: „vízhatlan, rugalmas talpú cipő" — még mindig bizonytalanságban hagy. Es még nem is szóltunk a reklám olyan követelményéről, hogy szellemesen figyelemkeltő, nagy hatású legyen. Csak azt a kívánalmat fejtettük ki, hogy tájékoztasson. Szóval: ez a reklám nem jó. A füstölgés pedig azért tört ki belőlem, mert ezek csak kiragadott példák, túl sok az érdektelen. a szürke, sőt szürkénél szürkébb reklám. Közvéleményünk réges-rég megállapodott abban, hogy a jó bornak is kell cégér, minden terméknek jól jön egy kis reklámozás. Csak ne így! Szellemtelenül, disszonánsán, egyszer-mászszor kifejezetten otrombán. Ezzel ugyanis inkább ártanak az áru jó hírének. Azt hiszem,, reklámszakembereinknek még igen sok a tanulnivalójuk. Szakembereket írtam, s ebbe a kategóriába nem számítom azokat, akik egy-egy vállalatnál kénytelen-kelletlen. ..rájuktukmált'' hatodrangú feladatként foglalkoznak a reklámozással. S akik közül sokan soha az életben nem fogják elsajátítani a szakmát. Mert alkalmatlanok rá. Nos. a fenti apropóból is levonhatjuk a. következtetést: rátermett, ügyes, ötletgazdag emberek kellenek a. reklámszakmába. Ezért reklamálok én valami érdekesebbet, hatásosabbat, ha úgy tetszik, tudatos-tudományos reklámotógiát. S. M.