Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-31 / 26. szám

•ASARNAP, 1971, JANUÁR 31. 3 ,Bedobták a kesztyűi' a csatornaépítők Kiépíti meg a szegedi alapközműveket? Közművek nélkül modern várost nem lehet építeni. Réges-régi felfedezés ez, még Szegeden is: a nagy árvíz utáni évekből, 1883ból való térkép pontosan jelöli meg a város jelenlegi csatornahálózatát, s rajta szaggatott vonal jelzi az elavult, már akkor is régi csatornákat — melyek szintén működnek még. Az első világháború előtt, 1911-ben készült egy terv az új csatornahálózat felépítésére, de azután az 1960-as évekig semmi sem történt ebben az ügyben. A probléma kettős: egyrészt meg kell szüntetni, hogy a csatornák (a szennyvíz tisztítása nélkül) a Tiszába vezessenek, másrészt a város újonnan épült ipari és lakóterületeit kell ellátni csatornával (mellesleg: régi, csatornázatlan részeit is). A megoldás első lépéseként 1963—1965-ben három kilométer hosszban megépült egy záporvíz elvezető fedetlen csatorna a Szabadkai úttól Hattyasbelepig. Ezután 1966-ban kezdtek hozzá a rókus—móravárosi főcsatorna építéséhez, melyből eddig mintegy 1,3 kilométeres szakasz készült el, a Tisza malomtól a Tolbuhin sugárűtig. A negyedik ötéves tervben a főcsatornának teljesen el kellene készülnie, hogy Tarján beköthető legyen. Szükség van két mellékágára is, a Tolbuhin sugárútira, mely az ipari övezetet és az új nyugati városrészt (Móravárost) kapcsolná a hálózatra, valamint a Kossuth Lajos sugárútira, ami nélkül például az E—5ös nemzetközi út városon áthaladó szakaszának korszerűsítése el sem képzelhe- i tő. Az előzmények vázlatos Ismerete feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megértsük, milyen fontos a város továbbfejlődése számára a rókus—móravárosi főcsatorna, melynek építése mindeddig a Kelet-Magyarországi Vízügyi Építő Vállalat kezében volt. Ez a cég az Országos Vízügyi Hivatal kebelében működik, székhelye Debrecen. Megalakulása, 1966 után nyomban főépítés-vezetőséget szervezett Szegeden, s jelenleg is mintegy 80 emberrel dolgozik itt: márciusig még a főcsatorna eddig lefektetett szakaszát fejezik be. Mindenképpen hátralékban vannak azonban, mert 1970 végére már a rókusi temetőnél kellett volna tartaniuk. Azonban lehet, hogy odáig már sohasem jutnak el. Tavaly decemberben a beruházó Szegedi Vízművek és Fürdók Vállalat és a KEVIÉP megegyezett az úgynevezett kapacitásfoglalási szerződés tartalmában: magyarán, írásba fektették, hogy a negyedik ötéves tervben mit kér a beruházó, illetve mit vállal a kivitelező. Ezek szerint kiépítik a főgyűjtő harmadik szakaszát (a Tolbuhin sugárúttól a rókusi temetőig); a Tolbuhin. azután a Kossuth Lajos sugárüti mellékgyűjtőt; a negyedik szakaszt, (a Tarján felé); a külső, nyugati ipari övezet csatornáját és átemelőmúvét; a szennyvíztelepi főcsatornát és tisztítótelepet. Ezeknek a munkáknak az értéke körülbelül 200 millió forint Az írásba foglalt előszerződést azonban január elején a KEVIÉP viszszavonta, mondván, nem bírja elvégezni ezt a feladatot, legfeljebb évi 15—18 millió farint értékű munkát vállal: idén elkezdi, s jövőre befejezi a Tolbuhin sugárúti csatorna építését. Bedobták tehát a kesztyűt, s büntetlenül tehették, kikezdhetetlenek mind anyagi, mind erkölcsi szempontból; nem tartoznak felelősséggel Szegednek, nem köti őket ide tervfegyelem sem. Rajtuk kívül azonban nincs más kivitelező. A Délmagyarországi Építő Vállalat (ÉVM-cég) nem vállal ilyesmit, nem is feladata. A most alakult Alföldi Közmű- és Mélyépítő Vállalat (szintén ÉVM-cég) az idén, de talán még jövőre sem lesz olyan helyzetben, hogy ekkora feladat ellátására alkalmas legyen. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium illetékesei szerint egyetlen vállalatát sem utasíthatja e munkák elvégzésére, mert másutt is kapacitáshiány van mélyépítésben. A Közlekedési és Postaügyi Minisztérium illetékesei szerint a KPM saját negyedik ötéves tervének teljesítése is gondot okoz majd, nemhogy másnak segíthetnének. Egyedül az Országos Vízügyi Hivatalban mutattak megértést a szegedi nehézségek tránt, s ígérték, hogv megpróbálnak segíteni. Ez persze egyelőire sovány vigasz, túl kis remény a veszteség nagyságához mérten. Alapközmű nélkül ugyanis hiába az erős magasépítő vállalat (DÉL ÉP), hiába a házgyár, nem lehet majd építkezni sem Tarjánban, sem Móravárosban, sem másutt. Szinte sehol, hiszen a régi csatornahálózat a jelenleginél nagyobb megterhelést már aligha bír el. így fest tehát a „napra kész" helyzet. Bizonyára nem marad így. Ahhoz azonban, ha©' jobbra forduljon; hogy a lehetőségek kibontakozzanak, igen nagy erőfeszítésekre lesz szükség. Szeretnénk mielőbb hírt adni róla, hogy megszületett a megoldás: mégiscsak akadt jelentkező a szegedi közműépítésre. Fchcr Kálmán Tudományos emlékülés Csongrádon A csongrádi városi tanács dísztermében a Párttörténeti Intézet és más szervek rendezésében szombaton, tegnap tudományos emlékülést rendeztek, a városban 1931. január 30-án történt tömegtüntetés negyvenedik évfordulója alkalmából. Ez — 1931 — volt a gazdasági világválság időszakának egyik legnagyobb vidéki megmozdulása hazánkban : mintegy 7000 munkanélküli kubikos és földmunkás követelt munkát, a város akkori uraitól. A tüntető tömeg szétoszlatására Kecskemétről és Szentesről is kértek rendőri segítséget. Kardlappal verték az embereket, köztük asszonyokat és gyermekeket is. A hideg télben a tűzoltók vízifecskendőkkel támadtak a munkanélküliékre, akik közül számosan megsérültek. Több kubikus és földmunkás ellen indítottak büntető eljárást. (MTI) _ Olvastam valahol, hogy M az angol királynő évek óta hiába kér több pénzt a parlamenttől. Kevés jut neki a háztartásra. Istenkém, elképzelem, hogy az idén nem kerül új fejdíszre, el kell halasztania a kora nyárra tervezett Carden Party-t, esetleg Charles herceg, a trónörökös nem tudja majd bekötni egyetemi jegyzetfüzetét sem. Gondolom a legkisebb fiú — mert ó a negyedik hercegi testvérei levetett ruháiban fog járni — mondta egy szegedi fiatalasszony, s csak az a kár, hogy nem jutott eszembe a példa, amikor riportalanyaimmal beszélgettem. De azt bátran állíthatom, megindult volna a szivük az angol királynő gondjain. Haj, az a háztartási pénz...! Egy tízgyerekes családanya azt mondta: csak az a jó, hogy mindig van kitől kölcsönkérni. De a tízgyerekes család manapság Magyarországon nem jellemző, költségvetését is kár elemezni. Viszont Hajdú Jánosnénak. a konzervgyár szocialistabrigád-vezetőjének három gyermeke van, háromezerötszáz—négyezerötszáz forint között keresnek ketten a férjével. Mit mond ó? — Sajnos, nekem kell beosztanom. Azért sajnos, mert ez a gond is rajtam van. Hogy próbálom? Kéthetenként 800—800 forint a „kosztpénz". Hozzá kell tennem, hogy két disznót vágtunk, másképp ennyi nem lenne elég. Sokba kerül a gyerekek öltöztetése, szerencsére mind a három fiú, mert még csak az kéne. hogy most férjhezmenő lányaim legyenek! Tévénk van. mosógépem még nincs. Minden anyagi erőnket leköt az, hogy nyáron át kell építenünk a házat. Hogy mennyi pénz kellene? Ne nevettessen! — és nagyot nevet. De mert bitzosítom róla, hogy fontos nekem ez az adat, hát hozzáteszi: — Nem vagyok nagyigényű, öt és fél—hat ezer kellene. Akkor vehetnénk háztartási gépeket is, meg biztosan új bútort is a felépülő házba. Majd ha a fiúk is emberi igazságosság követelménye szerint is. Mindenki tudja, hogy a lakáshelyzet ma, bárhonnan tekintsük is át, sok igazságtalanságot, aránytalanságot jelez; egyesek ingyen jutnak olcsó lakáshoz, mások rendkívüli terheket vállalnak, hogy segítsenek magukon, vagy gyermekeiken, a lakbér nem nyújt fedezetet sem az állami, sem a magántulajdonban levő lakások tisztességes fenntartásához, a bérek egyébként is aránytalanok, és igy tovább. Mindez már jó ideje rendezésre várt, de mert összefüggött sok egyébbel is, a rendezés váratott magára. Ugyancsak a társadalmi igazságosságra, nem kevésbé szociális törekvésre, méltányosságra vall a rendelkezesek sok más jellemvonása. Abból indul ki mindahány: a lakáskérdés megoldása össztársadalmi ügy, a lakosság részvétele nélkül aligha elképzelhető; éppen ezért indokolt, hogy minden munkaképes ember — lakásigényének és anyagi képességeinek megfelelően — vállaljon részt a lakásépítés és fenntartás terheiből. Hasonló vonás az is, hogy a tanácsok a jövőben csak meghatározott jövedelmű, illetve szociális helyzetű igénylőknek juttatnak állami költségen épült tanácsi bér-, vagy szövetkezeti lakást. Különösen fontos az az egyértelmű torekvése az egész rendezésnek, hogy egyetlen réteg életszínvonala se csökkenjen, egyetlen család se kerüljön nehéz helyzetbe, vagyis, hogy a lakáshelyzetet úgy javítsuk és oldjuk meg végül, hogy közben az életszínvonal, a párt politikájával összhangban, fokozatosan emelkedjék. Ilyen értelemben szabályozzák a rendelkezések a lakbéreket és a lakbér-hozzájárulást, különös tekintettel a nyugdíjasokra és a keresőképtelenekre; s ilyen szellemben az új lakásba költözés,, illetve a lakásépítés feltétéit is, megkülönböztetett figyelemmel a gyermekek számára (még a születendő gyermekekre is!) és az eltartottakra. Miután egész társadalmi fejlődésünket a demokratizmus -növekvő igénye jellemzi, természetes, hogy ez csendül ki a lakásrendeletekből is. Alapelv ugyánis, hogy a lakások elosztásában és a lakásállománnyal való gazdálkodásban a tanácsok szerepe lényegesen megnövekszik, ők állapítják meg a lakásigény helyileg méltányos mértékét, egyszersmind azonban időről időre lakáselosztási és tényleges kiutalási tervet kell készíteniük és azt ki is kell függeszteniük; mindebben kötelezően részt vesznek a jövőben az illetékes társadalmi bizottságok. Lényegesen növekszik tehát az egész kérdés — ha helyénvaló még ez a kifejezés — „kezelésének" nyíltsága, őszintesége, ami a rendelkezéseknek nemcsak a betűjéből, de a szelleméből is kiviláglik. Senki sem állítja például — még a kérdés rendezéséért felelős miniszter sem —, hogy egy csapásra sikerül letörni az albérleti uzsorát, de megtesszük az első lényeges lépéseket ennek megszüntetése érdekében is. Mint ahogy az egész lakáskérdés sem oldható meg végképp, sőt. még a következő öt esztendőt>en sem teljes egészében e rendezéssel. De nyugvópontra kerül az egész ügy olyan értelemben, hogy kijelölt vágányon, gyorsabban és tervszerűbben haladhat valóban megnyugtató, igazságos rendezése felé! A rendelkezések tehát végül is messzemenő realitásérzékről tanúskodnak, mert éppenséggel nem vindikálják önmaguknak e nagy társadalmi kérdés egycsapásra való megoldásának képességét, hanem továbbra is a legfontosabbra, a gyorsított ütemű építésre hárítják a legfőbb feladatot. Mégis megteszik, ami tőlük telik: anyagilag, szervezetileg megnyitják az utat a valóban minden eddiginél nagyobb mértékű lakásépítés előtt. 1975-ben, a mostani tervidőszak utolsó esztendejében például már kerek 90 ezer lakást kell felépítem, ami azt jelenti, hogy időközben el kell érnünk az évi 80 ezres lakásépítési átlagot. Ezért reális, ezért alkotó rendelkezések. Balog János György Antalné — szintén konzervgyári munkás — csaknem egyedül tartja el a családot, férje beteges, s noha az algyői halászcsárdában szokott zenélni, a fixkeresetet, amire a család számíthat, a feleség hozza a házhoz. Hogy mennyit? Átlag 1500 forintot. Három gyerek van, nagyok már. — A nagyfiú felsőfokú mezőgazdasági technikumba jár, ő még nem keres, de a legkisebb is tanult eddig, bár nagy bánatomra most abbahagyta a szakmatanulást. Hiába mondtam, hogy szakmával többet keresne. Halkszavú asszony, kicsit csodálkozik is, miért érdekel valakit az ő sorsa. A kendőjét igazgatja, fáradt a mozdulata. Három műszakban dolgozik, ráadásul Algyőről jár be Szegedre. Pócz Jánosné SZB-titkár segíti tovább a beszélgetést, felemlegetve, hogy milyen súlyos lakásgondjuk volt Györgyéknek. — Igen, a gyártól jöttek ki az algyői tanácshoz, hogy telket kaphassunk. Kölcsönnel épült a házunk, két szoba, konyhás, a fürdőszoba még nincs berendezve. Dt a szobákat, ha egyszerűen is, sikerült már bebútorozni, és van mosógépünk, porszívónk, rádiónk. Tévét szeretnénk, meg csavarógép ;s kellene, de egyelőre még 230 foript részletet kell fizetnem az építési kölcsönre. Majd ha a fiúk keresnek, könnyebb lesz. S aki még messze van attól, hogy a gyerek is keressen? H. J.-né azt mondja, nem idegesíti magát azzal, hogy fillérezze a kiadásokat. Talán jobb lenne pontosan tervezve elosztani, de nincs hoz.zá türelme. Persze igy is tudja kapásból, mire jut, mire nem. — A férjem MAV fővizsgáié, 1800 a fizetése, én gépírónő vagyok 1500-ért, vagy is az alaDfizetésünk összesen 3 ezer 300 forint. Szerintem főleg a gyomrunkon lehet takarékoskodni, de ne higygye persze, hogy éheztetem a családom. Csak nem eszünk kilószámra húst. és főleg főzéssel, új ételekkel próbálok ügyeskedni, hogy azért jót is együnk. Ezer forint fogy kosztra. Négyszázat fizetek a kislányomért, a tévé-rádiópénz, újságok, villany 200 forint körül van, négyszáz forint részletet fizetek még. Van hűtőgépünk, mosó- és csavarógép. rádió. tévé. Részletre volt mind. ötéves hazasok vagyunk — azt hiszem „jol állunk", nem? Ja, és minden evben volt disznóölés is. — Van valami nagyobb tervük7 — Volna, csak éppen megoldhatatlan. Ügy örököltük a házrészt, ahol lakunk, de szanálásra ítélték, s noha életveszélyes, nem javíttathatjuk, kiköltözni meg nincs nova, és éppen ezért, mert tulajdonosok vagyunk, nem kaphatunk és nem is vehetünk lakást. Hogy a fejünk fő miatta, érthető. Nagyon szép lakást kaptak Szegeden cserébe a oestiért Ó. Pálék. Az asszonyka asszisztens, a férj tervező, összfizetésük 4 ezer 900 forint. Beosztással élnek, de jut is sokmindenre. Két gyermekük van, a kicsiért 800 forintot fizetnek, mert nem bölcsődés. A lakásrezsi 800 forint, étkezésre 2 ezer forintot fordítanak, ruhára, kisebb-nagyobb javításokra átlag ezer forint jut. Jól gépesített háztartásuk van. — Ügy érzem, nagyon fontos lenne, hogy mindenki vehessen háztartási gépeket, hiszen az otthon megspórolt idő nagy kincs. Az első volt, amit fiatalházas korunkban, még az akkori kezdő fizetésünk mellett is igyekeztünk beszerezni, hogy jusson időnk pihenésre is, a gyerekekre is. Nem vagyok garasoskodó, de számolok: azzal, hogy itthon könnyebb a munkám, jobban megállom a helyemet, kipihentebben dolgozom le a benti nyolc órámat. A családi „bank" — Gyűjtenek valamire? .— Nem rendszeresen, de jut a takarékba is. Nem volt különösebb tevünk, most mégis nagy kiadás előtt állunk. Kislányunk tanárnője azt mondta, hogy a gyereknek van tehetsége a zenéhez, szeretnénk ne^i pianinót venni. Nagyon drága, de ha értelme van, nem luxuscikk. ' — Ki kezeli a családi „bankot?" — Közösen osztjuk be a pénzt. Nem kocsira gyújt egyik család sem, persze ha arra gyújtenének is. amit a pénzbeosztásról mondtak, az sok asszony problémájával megegyezik: ebben is a kendős családfő vállán van a gond. Ritka az a család, ahol nem az asszony a pénzügyminiszter. legjobb esetben akad társminiszter is. De a hévégi hajrát az asszonyok ügyessége, takarékossága előzheti meg, az ügyes vásárláson, főzésen sok múlik. Bár egyik család sem vezet naplót a kiadásokról, terveik hosszabb és rövidebb távra is vannak, beosztással élnek. Igen. ez sok álmatlan éjszakát okoz az anyukáknak, mert az egyre növekvő igényekkel nehéz lépést tartani, ha még egyszer annyi lenne is a fizetés, gondosan kellene beosztani. Akár az angol királynőnek ... P. Szőke Mária I