Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-24 / 20. szám

VASARNAP, 197t. JANUÁR 21. önmagunknak A vitáiról majd később. Tímamegjelölö bevezetésnek előbb a kellő indulattal „odadobott", s szapora hümmögéssel. erős fejcsóválással fogadott mondatok: „Hát még ha azt is tudnád, hogy éppen 200 ezer forintba kerül egy párszáz példányos múzeumi évkönyv! Éppen 200 ezerbe..." Észnek jó, szemnek szép Szóval az történt, hogy szaporán hümmögő és fejét erősen csóváló — szaval szerint Ls hasonlóképpen indulatos — beszélgető partnerem kulturális kiadásainkat szidta. Példákkal, példák nélkül azt hánytorgatta íöl, hogy a szerinte teljesen felesleges dolgokra miért költ ezreket, tízezreket,'százezreket, milliókat az állam — „ahelyett. hogy lakást építtetne annak a rengeteg, zugokban nyomorgó szerencsétlennek". Erre a kifakadásra mondtam aztán — olajat a tűzre! — a múzeumi évkönyv minden évi 200 ezerjét. Minden évi 200 ezer... Jó órába, másfél órába tellett, míg a valóban jókora összeg „ilyetén való felhasználásúnak értelmét", ..kifizethetöségének jogosságát" megmagyaráztam. Míg kellő érveket gyűjtöttem arra, hogy miért is kell esztendőről esztendőre közreadni — a megszokott szép formában. fényes papíron, mutatós címlappal — nemcsak az ország, de bizony a világ sok táján is nagy érdeklődéssel várt kiadványt; hogy sok tudós ember több évi munkájának eredményeit miért kell magyarul is, egyéb nyelveken is az érdeklődő szakemberek elé tárni. Az embert szolgáló tudományok abba nem hagyható, sót mindig megúiuló szolgálataként — nagyjából PZ volt érveim kissé patetikus summáznta. A kevésbé patetikus pedig: publikálni kell, még ennyi forint árán is szakadatlanul publikálni kell. mert a rendszeres cikkezés — jogcal mondhatni — rugóia, rakétája minden elóbb-elébbaraszoló tudománynak. A régészetnek épp űgv. mint a „gyakorlati élethez" közelebb álló ornitológiának. (Erről is. arról ls rendszeresen közöl dolgozatokat, minden valamirevaló — százezres, kétszázezres — múzeumi évkönyv.) Persze a kulturális kiadások „értelmetlenségén" vitatkozva, tűnődve, nem egyedüli, s nem is a legjobb példa a minden évben megjelenő észnek jó, szemnek szép múzeumi kötet. Forintjaink úgynevezett szertegurulására — magyarul: oktalannak hitt felhasználásra — számos egyéb példa is felhozható. Számos egyéb példa — a számos egyéb ellenérvvel. Csak a falak? Soikan vannak például, akik a beruházásokra vonatkozó kétezrelékes rendeletet vitatják, tagadják. Mármint azt a paragrafusokba foglalt döntést, amely szerint minden nagyobb építkezés költségeinek — „bekerülési összegének" — két ezrelékét képzőművészeti alkotásokra kell fordítani. A falak a fontosak — mondják —, meg az, hogy ne csöpögjenek a fűtőblokkok! A falaik természetesen nagyon fontosak, épp tgy az is, hogy ne kelljen lavórokban felfogni bizonyos tartályok és csövek kitartóan szivárgó vizét De miért ne lenne hasonlóképpen fontos az is, hogy az az újonnan felhúzott épület ne csak munkára, lakásra. de szemre is szép legyen. Hogy a különben oly sivár homlokzatának valami díszszel megtört látványával a rendszeresen arra járókban jó hangulatot keltsen, hogy „ráadás szépségével" megnyugtasson, rossz perceinkből kizökkentsen. Hogyan festene például — hogy illendően „helyi" példával éljünk — a Csongrád megyei tanács székházának földszinti csarnokrendszere az itt ls, ott ls feltűnő samott meg rézdomborművek nélkül? S ugyancsak hoeyan festenének más kőzéniileteink. ha zöld fűbe felállított fehér diszként nem töltene tért, nem kötné le a figyelmet előttünk egy-egy szép szobor. Tanulmányok tucatjai foglalkoznak manapsáe a térrendezéssel. felmérések százai igazolják, hogy életünknek. mindennapjainknak mennyire fontos része a szép környezet, hiszen mindkettő — ha nem is mindig észrevehetően — befolyásol, hangulatunkat, munkaképességünket, jókora százalékban alakítja. Pluszpénz Forintok a múzeumi évkönyvre, forintok a „kétezrelókre". És forintok, megint csak ezer, tízezer, százezer, millió forintok számos egyéb olyan dologra, aminek nem mutatható ki a közvetlen hatása, ami nem hajt azonnali és jókora hasznot. Pluszpénz a különben nem öt, meg a különben nem húszforintos színház- és mozijegyre; pluszpénz különben nem tíz forintos könyvre. Pluszpénz, kiegészítés, dotáció. Tudományt éltetni, művészeti termékekben gyönyörködni ugyanis nem lehet „önköltséges" alapon, ha valahol, hát „itt" támogatás kell; adakozás, az inkasszóval keveset törődő gavalléria. És az a legszebb az egészben, hogy minden ilyen látszólag elgurított forinttal tulajdonképpen önmagunknak gavallérkodunk. Akácz László Negyven év orvosi táskával Négy évtizedes gyógyító munka után nyugállományba vonult dr. Forgács Tibor kisteleki vezető körzeti orvos. A negyvenéves munka emlékeit idézzük a Rákóczi utcai csendes lakásban. Lassan pereg az idő orsójáról az emlékezés fonala. 1930ban került Kistelekre — feleségével együtt, aki fogorvos — tele ambícióval és az orvosi pálya iránt érzett elhivatottsággal — emlékezik dr. Forgács Tibor. A balol-, dali beállítottság és a lapos pénztárca nem jó ajánlólevél volt számukra. Ezért csak mint magánprakszist gyakorló orvos működhetett hosszú éveken keresztül. Nem kaptak lakást, kis egyszobás-konyhás lakásba húzódtak meg. A kollegáik részéről féltókenykedésből fakadó bizalj matlanság, a lakosság részéI ről idegenkedés fogadta őket j a községben. — Sokszor megszólított egyik kollega — emlékszik vissza dr. Forgács Tibor — azzal: Mit visz a táskájában kolléga, talán kalucsnikat? Ez abban az időben azt jelentette, hogy nem volt az i orvosnak állandó páciens köre. A lakosság kezdeti bizalmatlanságát azonban hamar feloldotta az akkor még Időarányosan fiatal orvos emberszeretete és segíteni akarása. Kisteleken az idősebb korosztály jelenleg is úgy emlegeti és t.rtja számon, mint a „szegények orvosát". Sokszor fo-dultak hozzá nincstelenek, akiknek betévő falatra sem igen tellett, nemhogy orvosságra, és az orvos saját zsebéből fizette ki az orvosságot. Dr. Forgács Tibor a második, világháború alatt végigjárta a munkaszolgálatosok szenvedéssel és megaláztatással teli útjait és a náci koncentrációs táborok poklát A felszabadulás után nagy lelkesedéssel, őszinte hittel vetette magát a gyógyító munkába és a község közéletében először mint SZTKorvos, majd mint kinevezett körzeti orvos nagyon sokat tett a közegészségügy megszervezésében. A közéletben a felvilágosító szó erejével, a szocializmusban vetett őszinte hittel dolgozott, mint községi tanácstag, 1B éven keresztül. Hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet kapott közéleti tevékenységéért, 40 esztendős gyógyító munkájáért pedig nyugállományba vonulása alkalmából Munkaérdemrenddel tüntették lei. • Egész tevékenysége összeforrott az orvosi hivatással és a nép szolgálatával. Hogy mennyi beteg távozott gyógyultan rendelőjéből a négy évtízed alatt — nem számolta. A nagy életmű — amelyről annyit ábrándozott — az emberek mosolyában, az iránta érzett hálában testesül meg, mely jelenleg is körülveszi a községben. A fáradalmak pihenése mellett nem kívánja tétlenségben tölteni napjait. Mint tanácstag, még részt vállal továbbra is a közügyekben. Bálán Miklós KUPI KISLEXIKON WEWBMBSHIIIWIIIIILIHI a lakóházak rendjéről Vannak bioznyára példamutató lakótársak is, csak róluk kevesebbet hallunk. Annál többet viszont az egymással perlekedőkről, olyanokról, akik a ház gazdájával elégedetlenek és olyan bérbeadókról is, akik viszont a lakókra panaszkodnak. Háború ! nélküli együttélésüket a lakóházak rendje igyek- 1 szik biztosítani. OrmsGerö v: *"•? KOmGOSOK | PARÁDICSOHÁ ! § 5. A nők közül Pill, Ely és Maud ösztönösen igyekezett az úszó férfiak közelében maradni. Mindhárman elég jól bírták az iramot. Pillnek még beszélgetni is volt kedve. S valamennyien izgatottan nézték a vadregényes partot. A tenger vize simán csillogott előttük, néhol kis sziklák álltak ki belőle, a part homokszínű talaján madarak futkostak, más csapatok riadtan szálltak föléjük, mintha vissza akarnák zavarni őket. Elsőnek Tom Iába ért feneket. Le is állt azonnal, de fölmérte, hogy a nőknek mély még itt a víz. — Ne álljatok le! — kiáltott nekik. — Ti még elmerülnétek! Es integetni kezdett Cainnak, aki akkor körülbelül százötven méternyire lehetett tőle. — Ahol nincs szikla, csoda sima a talaj! — sikított röviddel utóbb Pill és nagy öröm öntötte el, hogy földet ér a lába. De akkor se szabadult fel teljesen a rettegésből, hogy cápával találkozhat. — Itt vagyunk, embertársaim! — kiáltott harsányan Tom, amint teljes biztonsággal leállhalott a megerőltető úszás után. Hasig ért neki a víz, feldobta a karjait és megszámolta közeledő lársalt. Oké. megvan mindenki! — gondolta elégedetten és összefonta erős karjait szórös mellen, várta, hogy vele egyvonalba érjenek a többiek. Caint is megvárták valamennyien, felső testüket süttették a nappal. — Érdekes, még mindig jönnek a hullámok a süllyedéstől — mondta Pill és tenyerével csapkodta a vizet, aztán hátrasimította a haját, és ő ls süttette fehér testét. Mielőtt aztán a sima talajon lábalva kiértek a partra, Cain megfigyelt egy feltűnően magas facsúcsot, s valamivel térden felül érő vízben egy hegyesen kiálló kődarab mellé elrejtette óvatosan a kést. Aztán, mintha bizonyítania kellene valamit a társai előtt ő is feldobta a karjait és nagyot kiáltott: — Megérkeztünk! Ettől a pillanattól kezdve — mondta Tom egész testével a part fövenyén állva — mindenki, mindent, mindenkor a saját belátása szerint cselekszik. Mindenki teljesen a maga erejéből tartja fenn magát, senki a másikat lei nem szolgálhatja, szóval viszsatérünk az ősi kezdethez — a többit aztán majd meglátjuk menet közben. — Oké! — rikkantott Pill. — Merre vannak a barlangok ? — Máris másra támaszkodnál! — mordult rá Tat. aki ebben a pillanatban ült már a langyos homokon. — Ez az! — helyeselt Tom. — Induljon mindenki amerre jol esik! — És máris nekivágott az emelkedőnek, amelyen jó pár méterrel távolabb dús fü tenyészett. — Minden kezdet nehéz — állapította meg a Miniszter, és egy kicsit, szégyellte öreg meztelenségét, nekivágott balra, a vízzel párhuzamosan, hogy barlangot keressen magának. A hegy, amelyen szállást kellett foglalniuk, közel másfél kilométernyire volt a tengertől, eléggé meredek, mély völgyek, szakadékok tarkítottak, fent, a magasban vörösszürke sziklák meredtek ki a zöld lombok közül. Kétségtelen. hogy ezekben a pillanatokban mindenki meglehetősen ideges volt. legtöbbjüknek végtelenül tetszett a természet szépsége, a sziget sok kisebb-nagyobb hegye, a távoli erdőségek szeszélyes vonulata, de eszükbe jutott az is, amit pár nappal ezelőtt végleg elhagytak. A Miniszter görnyedten ballagott a forró homokon, egyre kevesebbet hallott társai beszélgetéséből, régi lakása, sok fényes szobája jutott eszébe, s elkényeztetett kutyája, amellyel reggelenként a kertjében sétálgatott. Jó lenne majd itt egy kutyát szerezni — gondolta, s a másik pillanatban arra gondolt, hogy meglehetősen éhes. az úszás kivette belőle az erőt. élelem után kell majd néznie, amint" barlangot talál. A többiek első izgalma ls lelohadt lassan, s éledni kezdett bennük a magukra maradottságból eredő önfenntartási ősztön. Elindultak tétovázva. az erdőséget szemlélgetve, de ezekben a percekben még nem nagyon távolodtak el egymástól. Teljesen üres kézzel, ruhátlanul vágtak neki az új Paradicsomnak. A Miniszter meglehetősen magasra hágott a hegyen Előbb az volt ugyan az elképzelése, hogy elfoglalja az első, útjába akadó barlangot, de aztán mást gondolt. Talált a bokros sziklák között néhány nyugati nyílású odút, ezek akármelyike megfelelt volna egyetlen embernek, be is bújt a szeszélyes nyílásokon, állati trágyát, csontdarabokat talált bennük, különös bűzök facsarták az orrát, de nem is ezért hagyta el ezeket a barlangokat. Magasabban fekvőt keresett. Ha fiatalabb lennék, elmélkedett magában, kapva kapnék az első alkalmon, hogy fészket rakhassak magamnak. Ám, az én koromban, az én élettapasztalatommal alaposan megfontol már mindent az ember, l.ehetőleg olyan ponton kell tanyát vernem, ahonnan minél nagyobb területet beláthatok, ahonnan szemmel tarthatom a többieket — szóval ahol felettük állok. » (Folytatjuk.) # Célja? A békés egymás mellett élés elősegítése mellett még az, hogy bizto- ' sítsa az állami, szövet- . kezeti és személyi tulajdonú házak és berende- ! zések védelmét. Ennek j érdekében meghatározza | a bérbeadó és bérlő jogait és kötelességeit, a lakások, közös helyiségek, területek és beren- ! dezések használatát. Más rendelkezései pedig a j lakók nyugalmát, a ház | tisztaságát es az épület, \ a berendezések megóvását szolgálják. # A bérlők kötelességei? A házirend előírja a , felszerelések, helyiségek rongálás nélküli, rendel- ! tetésének megfelelő használatát. Feltételekhez köti a házon belüli átalaldtásokat, súlyos tárgyak, elektromos zavart keltő gépek elhelyezését, illetve üzemeltetését. Bármilyen zajjal, porral, füsttel stb. járó tevékenység végzését megtiltja, ha a bérbeadó nem járul ezekhez hozzá. Szabályozza a ruhaszárítás, szeméttárolás, ágynemű-szellőztetés, porolás helyét és idejét. Előírja a kapualj, a lépcsőház, a folyosó, az udvar, a pince, a padlás, a mosókonyha, az üzlethelyiség használai tának szabályait. # A bérbeadó kőtelességei? A Polgári Törvénykönyv és egyéb országos hatályú jogszabályok i előírása szerint eleget kell tgnnie a lakóház, a közös használatú helyiségek használatával kapcsolatos kötelességeinek. Feladatait személyesen vagy megbízottja . (házmester) látja el. Köteles gondoskodni a lakóház kapualjának, lépcsőházának és a közös használatú folyosóknak naponkénti feltakarításáról. Legalább egyszer egy héten pedig fel kell mosni ezeket. Biztosítania kell, hogy sötétedéstől kapuzárásig (23 óráig) a kapualjban, udvarban és a közös helyiségekhez vezető utakon megfelelő villanyvilágítás legyen. Köteles a kaput 23 órától 5 óráig zárva tartani. A házirend megsértői figyelmeztetésben, pénzbirságban részesíthetők. i 1