Délmagyarország, 1970. december (60. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-12 / 291. szám

195 SZOMBAT, 1970. DECEMBER 18. Három fillér meg a tíz mázsák Tegnap értékelték azt a hulladékgyűjtési mozgalmat, amelyet szeptemberben a Vöröskereszt, a Művelődés­ügyi Minisztérium és az Or­szágos Úttörőelnökség hirde­tett az ország úttörői részé­re. az árvízkárosult iskolák megsegítésére. Már a szerdai megyei úttörőparlamenten megtudhatták a pajtások, hogy a megyék között az első helyen Csongrád megye végzett ebben a versenyben, tegnap pedig a sajtóházban átadták a jutalmakat a leg­jobb úttörőcsapatoknak. A megye úttörői a hulladék­gyűjtésből összesen 231 ezer forintot fizettek be a Vörös­kereszt számlájára. Szeged város és járás úttörői — 48 iskola vett részt a versepy­ben — 82 ezer forinttal já­rultak hozzá a tpegyei siker­hez. A csapatok közötti ver­senyben a 200—500 fős isko­lák kategóriájában a deszki iskola úttörőcsapata lett az első a megyében, az 500-on felüli létszámú iskolák kö­zött pedig a szegedi Földmű­ves utcai iskola úttörőcsa­pata második helyen vég­zett. — Egyetlen napon negy­ven mázsa 70 kiló fémet gyűjtöttünk a szegedi ren­dezőpályaudvaron. Mi is örültünk a nagy eredmény­nek, a vasutasok meg annak, hogy azonnal ki is takarí­tottuk a környéket. Amikor a heti értékelésnél meglátták a többiek, hogy mi vagyunk az elsők, azt mondták: jó vicc. nem mindnyájan me­hetünk el ilyen helyre, s így aztán könnyű is győzni — meséli Kiss Sanyi VII/a-s, aki a csapatot képviseli a díjkiosztáson. — Azt igazán nem akartuk, hogy a mi sze­rencsénk miatt a többiek kedvetlenebbül gyűjtsenek, meg egy kicsit a dac is dol­gozott: azért is megcsinál­juk ezenkívül is, ami „ránk esik" még. Ügy határoztuk ugyanis a verseny kezdete­kor. hogy fejenként 25 kiló hulladék gyűjtése lesz a norma. Hát nem mondom, amit még a negyven mázsán felül gyűjtöttünk, azért a 758 kilóért a mi rajunk is igen megdolgozott. De meg­lett! Hiszen hulladék min­den háztartásban akad, és mi becsengettünk sok ház­ba. Annak is köszönhető az eredmény, hogy szívesen fo­gadtak bennünket, megértet­ték. hogy mi a célunk. Kü­lön válogatóbrigádot szer­veztünk, mert a válogatott fémekért többet fizet a MÉH. Így aztán úttörőcsapa­tunk minden tagjára 12 fo­rint 26 filléres átlagteljesít­mény jut. Az előttünk vég­zett szentesi úttörőcsapat 12 forint 29 fillért teljesített. — Bizony a három filléren ezer forint jutalom múlott — mondja Mészáros Mihály úttörő-csapatvezető. — Így iskolánk a második helyért oklevelet és kétezer forintos jutalmat kapott, örülünk en­nek is. de hisz' nem ez a lé­nyeg; hanem az, hogy jój sikerült és hasznos volt az árvízkárosult Mzségek Is­koláinak helyreállításáért in­dított akció. Hű lenség mosép­mórira Leveleket kap szer­kesztőségünk. hogy rá­szedjük a mozikedvelő­ket. Három hónap alatt legalább hatszor csaptuk be őket a Fáklya Mozi műsorával. Mást írtunk és mást játszottak. Más­ra váltottak jegyet és mást lattak. Kobraakció helyett Déryné; Fi­gyelj ram! helyett Hűt­lenség olasz módra; Nagy Red helyett Sze­relmi álmok: Távol a naptól helyett Csendes otthon; Nagymedve fiai helyett Boldog Alexand­ra: Királyi vadászat he­lyett A szex és a haja­don ... Az újságból valóban úgy látszik. A plakátról már nem. Kiderítettük ugyanis, hogy nem a kö­zölt műsor volt a hibás, hanem a film nem volt kéznél! Nem hozták, későn hoztak, sosem hozták... Sok embernek oko­zott bosszúságot ez az utolsó pillanatban tör­tént. s már gyakorisá­gával is feltűnő műsor­változás. A Csongrád megyei Moziüzemi Vál­lalat megkímélhetné et­től nézőit. A műsortól való ilyen eltérés — hogy filmcímmel játsz­szunk — hűtlenség MO­KÉP-módra! könyv Nehéz kiismerni ae olva­sás áramkörét. A betűvetés művészetét, amíg rendelteté­si helyére jut, olvasmány­élménnyé válik. Nehéz szá­mokba egyszerűsíteni, eliga­zító szociográfiákba írni a népművelés feladatát, ami­kor arra várunk választ: mi­itor olvas a nép, mikorra lesz Olvasó Nép. Egyszerűen, mert feltérképezhetetlen ál­talában a szándék, mellyel az emberek javarésze könyv­höz nyúl; differenciált. Még­sincs messze az igazságtól, ha feltételezzük: az emberek zömét csak szórakoztatja a könyv, így veszi a boltban, a bizományostól, vagy vá­lasztja könyvtárban. Aki tudatos önművelésre hasz­nálja, annál kevés, más dol­ga van a propagandának, a „mozgalomnak". De van dol­ga azoknál, akik még nem tanultak olvasni, nem isme­rik az irodalom emberfor­máló erejét, nem érezték ha­tását, nem szeretik a betűt, legfeljebb unaloműzésre fel­használják. És mennyi dol­ga van még azoknál, akik a betűt sem ismerik. Orszá­gos adat: a munkások felé­nek nincs nyolcosztályos is­kolai végzettsége, s ugyan­csak országos tünet: vissza­esett a dolgozók iskolarend­szerű oktatása. m függetleníthető magától a könyvtől, az irodalomtól: van-e funkciója otthon az olvasásnak, van-e családi körben reális forgalma a könyvnek? Mennyi szabad idő szánható rá munka után? Józan számítások szerint kevés. Pedagógusok, orvosok, műszakiak, akiknek hivatal­ból több gondjuk lenne olva­sásra, panaszkodtak, képte­lenek időt szakítani egy-egy könyvre. A ritka-rendszeres vásárlásokkal sem tarthat­nak lépést, átlapozott köte­tekkel, felnyitatlan példá­nyokkal gyarapszik a házi­könyvtár, elteszik jobb idő­re, s amire hozzájutnának, felszaporodik, nem érik utol önmagukat. A felgyorsult élettempó­nak szükségszerűen vallja kárát a könyv, az olvasási igény legfeljebb a napi saj­tó tömör információira szo­rul vissza. S bármennyire olcsóbb a könyv, kevésbé látványos, „kényelmetle­nebb" szórakozás a házhoz szállított tévé-, rádióműsorok­nál. Több szellemi energiát, időt, türelmet kíván. A te­levízióhoz általában elég odaülni, az olvasást el kell határozni. Csoda-e, ha a végre elhatározott szándék beéri a pihentető felszín­irodalommal? Ezüstvasárnap is nyitva lesznek az üzletek Holnap. 13-án, a hagyomá­nyok szellemében, ezüstva­sárnapi vásárlásokra készül­nek a cipő-, ruházati, aján­dék-, könyves- stb. boltok. Természetesen nyitva lesz­nek azok az élelmiszer-, édesség-, dohányboltok, pia­cok. éttermek, bisztrók stb., amelyek minden vasárnap meghatározott időben kiszol­gálják vendégeiket. A Komplett Ruházati Vál­lalat üzletei közül délelőtt 10-től délután 3-ig nyitva lesz: a Modell (női konfek­ció), az Elegancia (férfidi­vat), a Duna (cipő), a Hófe­hérke (gyermekruházat). a Sirály (nöi divatáru), a rö­Erre hivatkozik a városi pártbizottság a népművelés helyzetéről, feladatairól fo­galmazott állásfoglalása, I mely ugyanakkor megjegy­zi: jelentős eredmény az olvasottság mennyiségi és minőségi fejlődése. Az el­múlt évtizedben vásárolt könyvek forgalma megkét­szereződött, forintértéke maid két és félszeresére nőtt. Elértük az országos egy főre jutó 90 forintos vásár­lási átlagot, könyvtáraink évente háromnegyed mil­lió könyvet kölcsönöznek, minden negyedik szegedi la­! kos beírt olvasója valame­vidárubolt. és a különleges méteráruk boltja a Kárász utcán, a Pók (divatáru) ésaz,... .„ , „. Elit (cipő) a Széchenyi té- Jllk„k°n1yvt„arnak' Nincs el" ren, a Gabi (gyermekcipő) és az Alföldi (vegyes konfek­ció). a Lenin körúton, va­iamint a Nagy Jenő utcai bútortextil bolt. A Delta kereskedelmi vál­lalat üzleteinek egyrésze reg­gel 9-től egyig nyitva lesz. Ekkor fogadja vásárlóit a Lenin körúti, a Széchenyi téri. a két Kárász utcai (egyik közülük ajándékbolt is egyben) és az Aradi vér­tanúk terén levő illatszer­lentmondás? Látszólag igen Ha az ol­vasókat tekintjük, túl szép a menyasszony, ha a dolgo­zók iskoláit, túl csúnya. Az ellentmondást statisztikai durvaságok finomítják: or­szágos adatokat mértünk vá­rosiakhoz. Nem mentesít vi­szont egy fontos figyelmezte­téstől, az iskolázottság és az olvasottság, olvasóvá neve­lés összefüggéseitől. Amed­dig ideál (még sokáig az lesz) az Olvasó Nép, addig bolt; a két Lenin körúti és!az elsőszámú eszköz az ls­f&artók-est A Liszt Ferenc Zeneművé- op. 14-es Szvit érett stílű szeti Főiskola szegedi tago- saVai lepett meg. A sort foly zatának csütörtöki Bartók­estje elsősorban Bartók klasszikus zenéjének diadala, amelyet a muzsikának őszin­te átélése kísért végig a hallgatóság körében. A mű­sor első feléből kiemelked­nek az énekes produkciók: Bárdi Sándor két dala pom­pás előadású. lírai tenorjá­nak gazdag árnyalataival. Jósa Klára és Illés Mihály Kékszakállú operarészlete Sinkó György tanár pedagó­giai munkájára vet fényt és ebben nagyszerű segítőtársa volt a bartóki zenekar illú­zióját keltó Bódás Péter ta­nár zongorakísérete. A II. évfolyam 10 főnyi kamara­kórusa kifejező színekben tolmácsolta a nőikarokat. A program másik felében a felsőfokú tanárképző zon­gora tanszakasza mutatko­zott be. A legjobbak Vanyis­ka Zsuzsanna, Károly Zsu­zsanna; előbbi a Két román táncban remekelt, utóbbi az tatta Erdélyi Ilona, aki a Hat tánc bolgár ritmusban hanghatásaival is fokozta a ritmusfajták élénkségét, és Dányi Júlia, aki ugyancsak a Mikrokozmosz gazdag ter­méséből választott egyénisé­géhez illő darabokat. A Ro­mán népi táncok Bálint Ilo­nában találták meg hivatott előadójukat míg Komár Má­ria a W. és III. siratóban mélyedt el őszinte odaadás­sal. Szatmári Géza a Marx téri vas- és edény­bolt; a Klauzál téri. Kárász utcai és Lenin körúti papír-, írószerbolt; a Kárász utcai sportszer-, a játék, és a Marx téri sport-játék bolt. Nyitva lesz a Kárász utcai csillár-, az Oskola utcai ajándékbolt is. A rádiós, s más villamossági árut vásár­lókat várja a Kárász utcai, a Mikszáth Kálmán utcai, a Klauzál téri és a Nagy Jenő kola. Módszertani kérdések­ről is elég szó esett már, ho­gyan neveljen az iskola ol­vasásra, miként támasszon követelményt, keltsen fel igényt diákjaiban — a rend­szeres lecketanulás mellett — a rendszeres olvasásra. Látszólagos az ellentmondás, mert Szegedeh az elmúlt két évtizedben két és félszeresé­re nőtt az iskolázott emberek száma, hatezer diplomás van, 22 ezren végezték el a kö­zépiskolát, 53 ezren az álta­lánost. De hát számunkra Garai Gábor mondta a kongresszuson:. „Felemeltük a rémregények és efféle kiad­ványok árát, csökkentettük ezeknél a kiskereskedelmi haszonkulcsot abban a re­ményben, hogy így a vevő és az eladó egyaránt abban lesz érdekelt, hogy jó iro­dalmat vásároljon, illetve adjon el. Néhány helyen azt láttam, hogy a ponyvafélesé­gek forgalma nem csökkeni, sőt kiadott példányszámuk emelkedett. Miközben a mai magas színvonalú és szocia­lista szellemiségű müvek példányszáma, amely né­hány évvel ezelőtt oly ör­vendetesen kezdett emelked­ni, most többnyire lassacs­kán, de észrevehetően csök­kent." Ami persze kiadói, nem utolsósorban szerzői, al­kotói ügy — mégis érzékeny kapcsolatú kereskedelem­mel. Fenti kérdésünkre in­nen közelítenénk a másik ol­dalról : nevezetesen, hogyan jut el a könyv a családba? A kört ezúttal szűkítsük le önkényesen az üzemi ter­jesztésre, az olvasás áram­körében korántsem mint egyedüli forrásra, de a könyv jellemző, hatásos propagan dájára. A munkahely máso­dik otthon, ahonnan az Iro­dalom előnyösen indulhat az igazi otthonba, a családba. A Művelt Nép Könyvter­jesztő szegedi boltjábpn száz üzem bizományosához aramlik a könv, s mint Monostori László boltvezető elmondta: az idei, viszony­lag gyengébb ellátás dacára n tavalyi 4 millió 400 ezer forintos , forgalmat előrelát­hatóan l millióval haladják meg. Ami elsősorban az egészséges árubeáramlás ja­vára írható, bár megjegyez­te: ez a forgalom egyre in­kább a kurrens példányok felé tolódik el. Hiába ragasz­kodnak kultúrpolitikai el­vekhez. hiába a nemes szán­dék. a bóvli kelendő, s az értékes irodalom példány­számaival bajos kockáztatni: többször visszajön, s megy a zúzdába. Tájékoztató pél­da a tények regisztrálásához. Juhász Ferenc, a költő 8800 példányos új kötetéből jó néhány megmarad — Bari Károly, a költő 11 ezer pél­dányos kötete kevés. S hogy mit tesz a propaganda, még jellemzőbb, ha Bari Károlyt a vele egykorú „teenager­költőkkel", Mezey Katalin­nal, Szepesi Attilával, Rózsa Endrével. Béres Attilával „hasonlítjuk össze": emezek mostani köteteinek összpél­dányszáma fele annyi, mint Bari Károlyé. Aztán. Pa­naszkodott Monostori László, hogy a szegedi Mocsár Gá­bor Égő aranyát zömmel Szegedre küldték, s hiába fogytak el szép számmal Mo­csár előző könyvei — ez valahogy visszamaradt. A kiadványokat egészségesebb arányban kellene teríteni az országban. Mai magyar irodalom? Tény jelentés: Berkesi, Szil­vássy. Passuth. A „nehezebb irodalommal" pedig érdeme­sebb harmonikázni: mérsé­keltebbre fogni, s ha kelen­dő, ha befut, aztán emelni a példányszámot. A szempont a terjesztőé, mégsem hasz­talan ráfigyelni. Persze akad más lehetőség is. Az üzemi bizományosok érdekeltsége elég mechanikus, bizonyos befizetési terv után 7 szá­zalék — fölötte űjabb 5 százalék engedményt kap­nak. Nem lehetne kidolgozni hozzá a szocialista eszmelsé­gű mai irodalom propagá­lásának ösztönző rendszerét? A kongresszus határozata le­szögezi: pártunk és kor­mányzatunk ezután is rend­szeres segítséget nyújt az írók és művészek alkotó­munkájához. értékes műveik terjesztéséhez . .. Nikolényi István utcai szaküzlet. Nyitva lesz pillanatnyilag fontosabbak, ' akik tul vagy kívül az ísko­a Kigyo utcai muaayag. a liUÓ, kevesebb itatással, Lenin körúti aprócikk-. a nosztuló igénnyel barátkoz­Bartók téri és a Széchenyi nak könyvekkel. Mert az is­iért üveg-, porcelánbolt. . kola felnevelheti a jövő ol­. _ . , . . ... . vasoit, akiket a konvvtarak­A Szechenvj ten Mino cl- nak boltoknHk csak kl kell pőbolt délelőtt 10-től délután szolgálni — de ml lesz a je­3-ig. a Centrum Áruház 10- len olvasóival. Barátunk a tői délután 6-ig tart nyitva. köp>7 otthon, fő rendeltetési . . ., helyen, a lakasban? Haszna­az Állami Könyvterjesztő laU dkk vagy dÍ5ztárgy a Vállalat könyvesboltjai 10- vitrinben? tői délután 4-ig, az OFCV TÉRT szaküzletei 10-től dél­után kettőig szolgálják ki vevőiket. A válasz két oldalról kö­zelíthető. Az egyik némiképp Nem feledkeznek meg róluk A Szegedi Háziipari Ter­melőszövetkezet Vezetősége 170 nyugdíjasának küldött el meghívólevelet az idős emberek tiszteletére rende­zett délutánjára. Mintegy 140-en meg is jelentek tegnap a Bartók Béla Művelődési Otthonban. Miklós Pál, a szövetkezet elnöke üdvözölte a vendége­ket, akik szintén hozzájárul­tak a szövetkezet jelenlegi sikereihez. Ezt követően 25 idén nyugdíjba ment tagnak nyújtott át pénzjutalmat a szövetkezet elnöke. Kedves színfoltja volt a délutánnak a Minerva szín­pad műsora. Válaszol az il'etél es Az eltűnt liűicei rózsák FIGYELEM! A DÉLALFÖLDI ERDŐ- ÉS FAFELDOLGOZÓ GAZDASÁG december 15-től a kis Dugonics téren FIGYELEM! larácsonyfavásárt rendez, ahol olcsó aron különböző nagyságú karácsonyfa vásárolható. Árusítás: 9.30 órától 18 óráig. Lapunk november 22-1 számában szóltunk arról, hogy a Magyar Tanácsköz­társaság útján levő sétány lidicel emlékművénél az árvízveszélykor megmentett rózsákat még nem ültették vissza. Cikkünkre a Szeged városi Kommunális és Kar­bantartó Üzem igazgatója vá­laszolt. Levelében közli, hogy az emlékmű körüli ró­zsák telepítését az ütemterv szerint november végén kel­lett megoldani, s ez novem­ber 27-én meg is történt: 54 darab magas törzsű rózsa­tövet telepítettek. De már november 28-án 12 darabot, majd 30-án újabb 8 darab rózsatövet ismeretlen tette­sek kiástak. Az I. kerületi tanács figyelmét felhívták a vállalat vezetői erre, sajnos az ellopott tövek pótlása elő­reláthatólag hosszabb Időt vesz igénybe, mert ezek kü­lönleges rózsatövek, beszer­zésük nehéz. A kommuná­lis üzem soron kívül meg­rendelte a rózsatöveket.

Next

/
Thumbnails
Contents