Délmagyarország, 1970. december (60. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-10 / 289. szám
3 CSÜTÖRTÖK, 1979, DECEMBER 19. Csodabusőza! ISO-TANACSKOZAS Moszkvában megkezdődött a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) ama tagállamainak tanácskozása, amelyek érdekeltek a zöldségfélék tartósítási módszereinek tökéletesítésében. A tanácskozáson Csehszlovákia, Lengyelország. Magyarország. Románia és a Szovjetunió küldöttsége vesz részt. A tanácskozáson S. Sampah csehszlovák professzor elnököl, aki elismerően nyilatkozottá zöldségfélék tartósításának szovjet tudósok által kidolgozott új módszeréről. CSÖKKENT MUNKAKÉPESSÉGŰEK FOGLALKOZTATÁSA Szombathely új ipartelepén ezer négyzetméter alapterületű új üzemházat épít az OKISZ és a Vas megyei tanács támogatásával a Csökkent Munkaképességűeket Foglalkoztató Ktsz. A mintegy ötmillió forint értékű új létesítményt a jövő év második negyedévében adják át rendeltetésének. A fémtömegcikkeket gyártó üzemben ötven csökkent munkaképességű dolgozot foglalkoztatnak majd. TARJÁN ÚJSÁGJAI Ujabb és újabb pavilonokkal gazdagodik az új városrész. Most a posta állított lel a 105-ös épület előtt a belvárosiakhoz hasonló, korszerű hírlapárusító pavilont. A tarjániakat eddig is hűségesen és kitartóan kiszolgáló újságárus — akinek érdekében lapunkban is szót emeltünk — igy kulturált körülmények között tudja majd télen is folytatni munkáját. METRÓÉPÍTÉS Szerdán, tegnap hajnalban jelentették a metróépitők: a mechanikus alagútfúró pajzs a Batthyány tér felől haladva elérte a Széna tér nyomvonalát és valahol a MAVAUT-óllomás alatt dolgozik. Az építők számításai szerint december 19-e és 21 -e között FOTÓKIÁLLÍTÁS Aki ott volt, láthatott csodát! De Az más tészta! Autóbusz nincs ötugvan ki mert volna csodára gon- ven, még egy is alig. Oda foltoladolni, mikor még csontjaiban csö- kodni ép testtel, ép lélekkel, ép észrompölt a kerekek zaja, és fülei- szel — az ám a művészet! Pedig ben utastársai „maga víziló", meg az egész bagázs busszal megy az „nem érzi, hogy puhán áll" kezdetű egyszerűbb közlekedés kedvéért, •tirádája? Furcsa, hogv vannak em- De itt senki nem türelmetlenkeberek. akik a legfullasztóbb tumul- dik. Aki fölfér, fölfér, aki nem — tusban, holmi jógipózban is képesek az vár, várakozik, társalogni. Es aki fölfér, csodát lát. látott, Szóval ezek után az ember in- láthatott! Merthogy: a fölszállás kább tyúkszemtaposást, húzentrógli- ciötti rémképeket nvugodt sorban es gombrecsegést, kiömlött hajóbő- ;,Uás, mosolvgó arcok, kellemes zsonröndöket, megtépett nylon harisnya- Kás, udvarias szavak váltják fel. A kat. félrecsúszott tupirokat, vicsorgo csomagját már mindenki a polcra arcokat hajkurász a képzeletében. rakta, vagy eltette az útból, élével Közben pedig lóhalálában vágtázik elhelyezkedett embertársai között, a villamos vagy a busz irányába. hogy minél több hclv legyen: a soPersze, csakis másokat tud elképzelni ezekben a kellemetlen szituációkban. Pedig — milyen érdekes — ő is rohan, ő is beleakasztja fór bácsi — akárcsak a nagypapák — dörmögött a volán mögött; a sofőr bácsi felesége pedig becézgető szavakkal ölébe vett egy kisbabát. * tarisznyájából kiálló százas szöget akinek anyukája — féllábbal három a legközelebbi harisnyába, ő is ra- excentrikusan lepakolt szatyor kökönyököl valamely elegáns kalapra 7.ött állva — szabad kezével a kétkapaszkodás közben, de miért is forintost gyömöszölte a tízfilléresvenné észre. Na és. ha észrevenné nek szabott perselynyílásba. Ki-ki is — nincs idő ezen morfondírozni; a szomszéd jávai társalgott, esetleg a csak hicc-hucc, fölugrunk a villamosra, mintha nem jönne még ötven az első után. Na de az autóbusz! tájat szemlélte, vagy várta a leszállást. Mindig megegyeztünk, hogv ki hol óhajtja elhagyni a járművet. így aztán szervezett csoportokban járultunk az ajtóhoz. Igaz, hogy ebből á meghitt zötyögöböl kikelve az volt az első hogy a Vedres utca vaksötétjében éppenhogycsak-éppen sikerült elkerülnöm egy kiterülést dupla axell segítségével, majd állandó hallucinációk kíséretében hazaloholni a szintúgy töksötét Alsó kikötő soron. Ennek ellenére őszintén mondhatom, nagyon kellemesen utaztam, nagyon kellemesen csalódtam a garnitúrámbeliekben. Most már csak azokat a barátaimat sajnálom, akik kimaradtak mindebből, föltételezve, hogy ők is hasonló, emberbarátokfelebarátok. Egy szó, mint száz. nem ártana még egv busz az újszegedieknek! Köthetünk kompromisszumot is: legalább ünnepek, nagy hazautazások idején legyen két kocsi. Csak addig, míg föl nem találjuk a fölíújhato vagv spontán gumibuszt, esetleg a „kevesebb utast". Becsszó. nem én találtam ki! Közkívánatra ! Hogv ne összebújt, békés birkanyajnak tűnjünk — ellentétben az igen agresszív villamosutasokkal —, l\anem egy kicsit emberszabásúbbaknak. Természetesen szeretettel meghivjuk az illetékeseket egy próbaútra; most és dupla járat idején. íj Judit erik el a Moszkva teret. A TANARI SZEMELI IbÉG ES A TANÁRKÉPZÉS A SZOTE-KLUBBAN Parkban A park egy sötétebb zugában a fiatalember útitarsnőjéhez hajol, hogy megcsókolja, a lány azonban ellöki magától: — Ezt csak azután engedem meg, ha már fejhez mentem. — Akkor irja fel kérem a telefonszámomat és értesítsen, mihelyt éz meg'.örtent. KETZONGORASEST A filharmónia C kamarabérleti sorozatának első koncertjén holnap, penteken este 0 órakor az osztrák Hans Kann és Rosario Merciano kétzongorás hangversenyét rendezik meg a zeneművészeti szakközépiskola Lenin körúti koncerttermében. A műsoron Beethoven-müvek szerepelnek. KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL SZEGEDÉN A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat író-olvasó találkozót tart ma, csütörtökön délután fél 3-kor a Szegedi Konzervgyár klubhelyiségében, ahová Kolozsvári Grandpierre Emilt hívták meg. Közreműködik Bicskei Tibor érdemes művész. SZERDAI PIACI ARAK Tegnap 1.00—1.70 volt a tojás ára. A csirke kilóiát 20.00—22.00 forintért adták. A sárgarépa kilója 3.00—3,50, a gyökéré 4,00—6.00. a vöröshagymáé 3,50—4.0, a burgonyáé 3,0—3,50, a fejes káposztáé 2,50—3,00, a kelkáposztáé 3,50—4.00. a karfiolé 7,00—0.00. a főzőtöké 2.50— 4,00, a fokhagymáé 12,00— 10.00 forintba került. A szárazbab literjét 14.00—16.00, a mákét. 32,00—34.00 forintért adták. A jonatánalma kilójáért 5.00—6.00, egvéb almáért 4,00—7.00. körtéért 4,00—6.00. szőlőért 0,00— 10,00. dióért 12,00—14,00 forintot kértek. FÜLDLÜKESEK CHILÉBEN Kedden este erős földlökéTegnap os' - nyílt meg az Seket észleltek Chile legsűorvostudomanyi egyetem rubben lakott vidékéin. A KISZ-klubjában Apati-Tóth rengés Santiagót. a fővárost, A Magyar Pedagógiai Tar- Sándor kamarakiállitása. A valamint Valparaisót és La sasag Csongrád megyei és kiállítást az egyetem KISZ- Sereneat is érte. EmberéletSzeged városi tagozata ma, bizottsága rendezte a ceglédi ben vagy anyagiakban esett csütörtökön deiutan fél .3 Róna vendéglátó vállalat tá- károkról nem érkezett jelenorai kezdettel felolvaso ülést mogatásával. Az anyag itt tés. Kisebb károkról tudósíI.uta/.SZMI Eszperantó ut- került először nyilvánosság tottak viszont az argentínai cai székhaza ban. Az ulesen elé. A megnyitó beszédei Mendoza városából, ahol a — amelyet dr. Duro Lajos Szilágyi Miklós, a ceglédi chilei földrengéssel egyidótanszckviv.eto egyetemi do- Kossuth Múzeum igazgatója ben rázkódott meg a föld. rens vezet — Bereczki Sán- tartotta. dor tanszékvezető főiskolai V1LLAMCSAPDA docens tart előadást „A ta- A FELVILÁGOSODÁS Moszkva legmagasabb épünári személyiség és a tanár- GYÜMÖLCSEI lele, az osztankinói televíziós képzés néhány pedagógiai torony „társadalmi munkáproblémája" címmel. Az osztrák oktatásügyi mi- ban" a villámhárító funknisztérium egyik felmérésé- cióját tölti be és ezzel igen bői kiderül, hogy Ausztria hasznos szolgálatot tesz az lakosságának csak 21 száza- energetikai intézet tudomáléka olvas rendszeresen köny- nvos dolgozói számára, akik vet. Az osztrákok 52 száza- a légköri villamos kisülésegélynyújt . ü cs betegápolást léka 1969-ben mindössze egy ket tanulmányozzák. Egyettanfol.vamanak záró foglalko- könyvet olvasott el, 42 szá- len hónap leforgása alatt a zasát holnap, pénteken del- zaléka pedig már két éve 381 méter magasságban elutan 5 órai kezdettel tart- nem vett könyvet a kezébe, helyezett mérőműszer 8 beják. A foglalkozáson dr. Sa- Arra a kérdésre: „Hány csapást regisztrált. Az enerlamon Ist ván beszél a beteg- könyvet vásárolt ön az el- getikai intézet dolgozói kómáit évben?", a megkérde-l szí telte különleges fénykézettek 65 százaléka ezt a vá- pezögép lefotózza a becsapáUj diákotthon BETEGSZÁLLÍTÁS. HORDAGYRÖGZITÉS Az ójszegedi November 7 Művelődési Központ elsőse szállításról és a hordágyrög zítésröl. Az előadást filmve titéssel illusztrálják. laszt adta: „Egyet sem", Elfoglalt asszony sokat. Moszkvában évente 23 —27 viharos nap van. Az osztankinói tornyot ostromló minden egyes villámot nyilvántartják és lemezre rög- szervezésében a magyar fia zítlk. talok Európa jóformán va Csongrád városban, a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola melleit új kollégium épült. A 13 millió forintos beruházással készült ötszintes épületbe rövidesen beköltözik 240 fiatal Express-utak, jövő évi tervek VÉDERDŐK Az idén az Express If- tenger partján saját ifjúsági júsági és Diákutazási Iroda kempinget építenek.-Verőcén idényjellegű szállodát hoznak letö alá, Balatonfüreden nemzetközi ifjúsági szállamennyi országába eljutotA Bodrogközben megkezd- tak, de jártak csoportjaik lót húznak fel, s befejezik a balatonföldvári nemzetközi üdülőtelep rekontsrukcióTatán, Pé— Sajnos, nem érek rá. Katokám, magamnak kell elvegezni a hazban. mert ték a kiöregedett hullámtéri Afrikában, Ázsiában, s véderdők kicserélését. Az ez évben először — Indiá idén Cigánd, Tiszakarád, Sá- ban is — tájékoztatta a saj- ját. Ugyanitt egy 600 ágyas toraljaujhely és Sárospatak tó képviselőit szerdán a Ho- Express-szállodát is felépítérségében mintegy 35 hek- tel Ifjúságban Horváth Sán- tenek. Szállodaépítési progtárnyi területen, 70 000 fa- dor, az Express-iroda gaz- ramjuk valóban lendületes, csemetét telepítenek — a dasági igazgatója. 1970-ben az említetteken kívül ífjúsáEodrog és a Tisza gátjainak 30 000 magyar fiatal utazott gi hoteljeik üzemelnek majd biztonságosabb védelmére. A csoportjaikkal külföldre, 20 Debrecenben, Tat partokon a tavaszi áradás- százalékkal többen, mint esett és Szegeden, kor úszó jégtáblák megbon- 1969-ben. Ezen belül is legtására tíz sor magasnövésű többen, 8200-an a Szovjetnyárfát, ezt követően a hul- unióban jártak. Az iroda lámverések csökkentésére szervezésében 60 000 külfölalacsonytörzsű füzeket és ői fiatal 400 000 vendégnamocsári ciprusokat, a gátak pot töltött hazánkban — ez a rendőrség a New York-i víz felöli lábainál pedig szo- 27 szazatokkal több, mint az Kennedy repülőtéren. A 23 mindent morúfüzeket és vadrózsa- elmúlt esztendőben. cserjéket telepítenek. Az idei év a belföldi tuBALESET rizmus fellendülését hozta: KÜBEKHAZAN * l50 ezren vettek részt az Tegnap, szerdán Kübekhá- Express orszagjarasain. tá RAVASZ BANDITA Ravasz banditát fülelt le a . , | , . ... t egnap, szerdán KuoeKnaÖtszázhetven ora a eveeoben zan, a Felszabadulás utca és b°rozasain. A jovo esztendő o a Petőfi tér sarkán súlvns terveiről szólva Horváth a Petőfi tér sarkán súlyos terveiről szólva Horváth sérüléssel végződő baleset ^dor e mondotta, hogy történt. Babillai István kü- f'ataI vehet reszt külbekházi lakos figyelmetle- fo!d' , útjaikon, s ugy sza_ mitjak, hogy hazankat — A Csongrád megyébe ki- Most már valamennyi rehelyezett hét repülőgépes nö- pülögép visszatért állomásvényvédelmi brigád jó ered- helyére, Budaörsre, ahol a ménnyel zarta az idényt. A téli karbantartási és felújí- nül- gondatlanul vezette mo- .„..,.,„. tervet alaposan túlteljesítve, tósi munkákat elvégzik raj- torkerékpárját és elütötte az 70000 _ KorulDelul Értesítjük kedves vendégeinket hogv a Klskóriissl Halászcsárdában (Szeged. (Felső Tisza-part). 1970. december 11-én este M«gyarnóla- és tánrrialrstet rendezünk. Énekel: Kiss Gyula és Ürmös Ica. Kitűnő ételek es Itatok Telelőn 14-190. S. 205 697 maföldeken peronoszpóra el- növekszik a számuk és két ELTŰNT leni védekezést. új típusú, Z—37-es cseh- A VÉDŐÜGYVÉD Egyedülálló rekordteljesit- szlovák gyors járatú repülő- Kalifornia erdeiben és völményt ért el a Délalföldön, gép is érkezik. Ezek már gyeiben hiába kutat a renda Pankotai Állami Gazda- lényegesen nagyobb teljesít- őrség a 35 éves Ronald ságban dolgozó Kizmann ményüek a meglevőknél. Hughes után, aki a MansonLajos. Csaknem ötszázhetven A megye legnagyobb ál- perben szerepelt védőügyórát töltött a levegőben lami gazdaságai és termelő- védként, cs 10 nappal ezelőtt PZL—101-es típusú gépén és szövetliezetei bérelik egész egy kirándulás alkalmával körülbelül ötvenezer holdon idényre a gépeket és vala- eltűnt. A tárgyalást Hughes végzett „légi földművelést", mivel magasabb tarifáért át- távolléte miatt napolták el Mivel egy-egy alkalommal „__„.;. „ • ..;„„.-„ „1, december 15-ig. és az egyik általában öt holdat repült en«Pd,k mas K^asagoknak gyilkos lány. Leslie van Hoube, így kereken tízezer fel- is- Ezzel a módszerrel hasz- )en meng u;j védőt jelölszállast hajtott végre. nalhatok ki a legjobban. tek lu. a középiskolás táborokban, s 20 000 turistát várnak kempingjeikbe. Tervezik, hogy Várna mellett, a Fekete- jogszerű viselését. éves, rablásért ötszörösen elítélt John Lester a helyi biztonsági rendőrség egyenruhájában várakozott egy páncélozott szállítójárműre, és éppen be akart szállni, hogy elinduljon egy 1 millió dollár értékű aranyszállitmánvért, amikor lefülelték. Az itteni biztonsági emberek szerint Lester már végzett alkalmi munkát a repülőtéren, s nagyon kellett ismernie a körülményeket, hogy az ellenőrzések alkalmával el tudja hitetni az egyenruha 'mMAGYAHORSZÁ n V A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. — Főszerkesztő: r. Nagv István. — .Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10.. telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadő: Kovács László. — A lapot nyomja: S/'.-etil Nyomda vállalat, Szeged. Bajcay-ZaiUnazky o. Cí. az. (Index: 29 053). — Elóftze tesi díj egy hónapra 20 forint.