Délmagyarország, 1970. december (60. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-15 / 293. szám

KEDD, 1970. DECEMBER 15. 3 Kun Béláné köszöntése Kun Bélánét, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának özvegyét 80. születésnapja alkalmából köszöntötte Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, és átadta neki a Központi Bizottság levelét és ajándékát. Jelen volt Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Barátsági gyűlés Odesszában ! A Moszkvai Rádió a Csongrád megyei delegáció látogatásáról „Én őt dicsérem fi( 9 • • Vasárnap este közölte a moszkvai rádió magyar nyelvű adásában, hogy meleg fogadtatásban részesítették Odesszában azt a Csongrád megyei delegációt, amelynek vezetője dr. Komócsin Mihály a megyei pártbizottság titkára. Beszámolt a rádió a delegáció látogatásairól. Többek között arról, hogy küldötteink szombaton felkeresték az odesszai ruhagyárat, ahol ez alkalomból munkásgyűlést tartottak a magyar—szovjet barátság jegyében. Itt Kónya Sándorné, a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat pártbizottságának titkára tolmácsolta a Csongrád megyeiek üdvözletét: Ugyancsak látogatást tettek küldötteink az odeszszai játékfilmstúdióban is. A nyomda IV. ötéves tervéből Á szellem építőkövei: a könyvek A szép könyvek műhelyébe, a Szegedi Nyomdába több okból is időszerű bekiváncsiskodni. Számvetésre szólít a közelgő év vége, új tervciklus kezdődik az új esztendővel — tudakozódni és tudósítani ez mar magában is elég ok. Még inkább fokozhatja az érdeklődést, hogy, mint ismeretes, a nyomdaipar nagyarányú — 40—45 százalékos — fejlesztésére van szükség a negyedik ötéves terv során. Nekem közvetlenül a X. pártkongresszus költőküldöttének, Garai Gábornak a felszólalása adott inspirációt a tájékozódásra, ö fejtegette többek közt a könyvkiadás jelenlegi kínos helyzete es a nyomdaipar elmaradottsága, korszerűtlensége közti összefüggéseket. Azokat a hiányosságokat, amelyekről gondolkodni ma már sürgető — méghozzá tettre sürgető — kötelesség. Miről is van szó tulajdonképpen? Csak arról, hogy a — teszem azt — 1970-ben írott szépirodalmi mű esetleg csak két-három év múltán jelenhet meg, beszámítva a könyvkiadói és a nyomdai átfutási időt, belekalkulálva a folytonos tolódásokat-csúszásokat? Vagy arról, hogy a szakkönyvek, amelyekből a ma technikája, tudománya kívánkozna a szakemberekhez, szintén sokára, nem egy esetben késve jutnak el hozzájuk? S hogy így a bennük foglalt tudnivalók időközben elavulhatnak,' túlhaladottá válnak? Igen, elsősorban ezekről van szó, de még sok másról is; általában pedig a kielégítetlen igényekről, korszerűtlenségről és elmaradottságról. Azon a termelési területen, amely pedig egész népgazdaságunk számára fontos ismereteket is közvetít. Mert ha csak a szakkönyvek és a most annyira szorgalmazott intenzív fejlesztés öszszefüggéseire gondolunk is, elég, hogy meggyőzzön bennünket: a nyomdaipart gyorsan és erőteljesen fejleszteni kell. Ahhoz, hogy az építőipar fejlődjön, téglákra, blokkokra, panelekre van szükség. A könyvek: a szellem építőkövei. S ha mi „építkezni" akarunk művelődésből, tudományos eredményekből, technikai vívmányokból — akkor a könyv születésénél is ügyesebben, több odaadással kell bábáskodni. Néhány adat könyvnyomtatásunk helyzetéről. Országosan körülbelül 1500 tonna könyv lesz a nyomdaipar idei adóssága. A Szegedi Nyomdában beszélgetésünkkor úgy állt a helyzet, hogy matematikai szakkönyveket már csak 1972-re vállalnak, szépirodalmi művek kinyomtatását csak 1971 második felére. Náluk egyébként — 56,4 millió forintos termeléssel — a terv 105,4 százalékos túlteljesítése várható. Ezen belül 104,6 százalék a könyv- és folyóiratterv teljesítése. Tehát a kiadók igényeinek azt a részét, amit vállaltak, lényegében kielégítik, sőt minél többet igyekeznek adni. Erre törekszenek már azért is, mert a Szocialista Munka Vállalat cím birtokosai és ez a cím kötelez. De ha utánanézünk, mit várnak a könyvkiadók a továbbiakban, képet alkothatunk az igények nagyságáról. A Tankönyvkiadó 300— 400 tonnával szeretné növelni a jelenlegi mennyiséget, a Magvető a mostani 95 tonna helyett 300 tonna könyvet kérne évenként, a MűBetonúi a házgyárhoz M Somogyi Károlyné felvétele Az épülő házgyárhoz egyre több gépkocsi, munkagép érkezik. A D£LEP munkásai nemrég betonút építéséi kezdték meg, hogy a közlekedés zavartalanabb legyen. Képünk az útépítést mutatja bc szaki Könyvkiadó 250 tonnányit a mostani 100 helyett. Hogy a többit — hét kiadónak dolgoznak — ne is említsük. Viszont a napilapokkal, üzemi újságokkal, folyóiratokkal kapcsolatos igényeket, a nyomtatványok iránti keresletet is ide kell sorakoztatni a sürgető érvek közé. Mit hoz a nyomdaipar negyedik ötéves terve — ez most nagyon fontos kérdés. A Szegedi Nyomdában már kirajzolódik:. a városi tanács vb megtárgyalta és elfogadta a 65,6 millió forintos rekonstrukciós beruházás terveit. Tízmillió forint állami támogatás, több mint 30 millió preferált hitel, 25,'6 millió saját ráfordítás adja ki ezt az összeget. Mire költik majd? Részben építkezésre — megvették a vendéglátó vállalat Kölcsey utcai épületét, így „szomszédosán" tudnak terjeszkedni — a szegedi központban. De Hódmezővásárhelyen, Szentesen is építkeznek. A szociális körülmények is tovább javulnak a vállalatnál. Legtöbbet gépesítésre költenek a következő öt évben. Több mint 45 millió forint értékben importálnak korszerű gépeket, berendezéseket. Drága dolgokat; az NDK-bői behozandó rotációs gép például mintegy 12 millióba kerül. Többe, mint a várható állami támogatás összege; innen van, hogy keveslik is az így kapott pénzt a nyomda vezetői. A negyedik ötéves tervidőszakban 68,5 százalékkal szeretnék emelni a könyvtermelést a nyomdában. A napilapok oldal- és példányszámának kb. 20 százalékos emelése mellett 200 tonnányi kisebb példányszámú folyóirat elkészítése is lehetővé válik. A nyomda kapacitása ma így oszlik meg: egyharmad könyV, egyharmad napilap, folyóirat, s a ' termelés egyharmada az j úgynevezett szabadáras termék. Az utóbbiak — gyártmányismertető prospektusok, nyomtatványok, stb. — gyártására szintén nagy az igény, többek közt ofszet nyomógépekkel, minőségi nyomást biztosító magasnyomó-gépekkel érik majd el, hogy ezekből is többet készíthessenek. A Beruházási Banknál már ott a hitelkérelem, a vezetők bíznak benne, hogy kedvezően bírálják el, preferenciákat kapnak a beruházáshoz. S arni a legfőbb: már a jövő év első felében kezükben lesz a döntés, hogy hozzákezdhessenek a mielőbbi realizáláshoz. A mielőbbi — hangsúlyos szó. Mutatja, hogy most már a teljes megvalósulásig kell sürgetni a nyomdaipar fejlesztését, hogy mind többet adhasson az országnak a szellem építőköveiből: könyvekből, újságokból. Simái Mihály |indig hatásosabb kétlabon álló példával kezdeni az írást, de jobb, ha az ember higgadtan próbálja kezueni az okfejtést. De hogy a téma megjelölése már az elején itt iegyen: hogyan neveljük munkára fiainkat, lányainkat? Kérdezhetnék: miért kell attól tartani, hogy valaki nem képes megőrizni nyugalmát, ha erről szól? A munkáról írni szép, felemelő sorokat, szenvedélyesen, csak nem nehéz? Aztán az is közismert, menynyit áldoz rá az állam, hogy gyerekeink tanműhelyekben, politechnikai termekben, szakemberek irányításával szokják a kétkézi munkát. Űjságból, rádióból, televízióból értesülünk róla, milyen jók és hasznosak — a diákoknak és szülőknek, de a népgazdaságnak is — az önkéntes nyári építőtáborok. Ezekben politikai nevelőerő is a közös munka, a legtöbb nagydiák meg éppenséggel itt szerezte azt az igenis jelentős élményt, hogy szükség van két keze munkájára, hogy íme, ő felnőtt és hasznos ember. Szabad akaratából és fiatalos virtussal meg tudja mutatni, hogy helytáll, ha építeni kell az árvízkárosultak házát és segíteni kell a terménybetakarításban, ha helyt kell állni egy gyári hajrában. A tapasztalt szülők tudják, milyen jellempróbáló és jellemformáló erő ez a romantikus „hórukk". A szakképzett nevelők pedig azt is tudják, hogy a közösségben végzett munkák sikerélményei életre szólóak lehetnek. Az építőtáborban a vetélkedő brigádok valóságos kis harci csapatokká kovácsolódnak, s az a diák, aki ott — esetleg vagányságból — megfeszített erővel dolgozott, a munkáséletben is jó tagja lehet brigádjának, talán maga igyekszik majd munkatársaiból ilyen közösséget szervezni. S amikor a közös munka öröméről szólunk, cseppet se becsüljük le azokat a diákokat, akik nem táborban ugyan, de két-három hetet dolgoztak a nyáron, hogy megvehesssék őszre-télre az új ruhát, cipőt, esetleg a régen áhított, divatos farmert. Nemes cél volt az is, és a becsületes helytállással szerzett holmiknak bizonyára nagyobb is lesz az értéke szemükben. Volt nap a nyáron, hogy 350 diák is sürgött-forgott a Szegedi Konzervgyárban és ez már az írás példatárához tartozik: kevés volt az. idén is a munkáskéz, kisegítették a gyárat a gyerekkezek, a felnőtt módra helytálló diákok. Es bizony volt, amelyik elé 2000—2200 forintot számoltak le, de a legtöbbje is 1400—1500 forintot keresett. Az ilyen lehetőség maga is hajtóerő, de nyilván támogatta a lendületet a szülői biztatás, elismerés is. És a gyári munkások szeretete. Mert elismerték őket, éreztették a szorgos haddal, hogy becsülik kitartásukat. Jött aztán az ősz, a korán fagyot lehelő szeptember, a gyár erejét meghaladóan sürgető paprikafeldolgozó szezon. Az iskolásokat kellett hívni ismét. És jöttek. Csakhogy nem ismertek rá a sok ismerős gyerekre! Hancúroztak az udvaron. Kiszedték a befőttesüvegekkel teli ládákat a rakományból. Diákos csíny! — legyinthetnénk. Csakhogy tonnányi súlyok zúdulhattak volna a csínytevők nyakába. Ez mar maga is téma, szinte hallom a szülők szörnyülködését: hogy lehet, hogy ilyen megtörténhetett? De ugyanig}' szörnyülködtek a gyárban is, hiszen ezúttal a gyereksereg tanári felügyelettel volt ott. Az igazság az, hogy talán rá se jöttek volna — ha csak a szállításkor nem —, ha nem figyelnek fel arra, milyen különös lustaság vett erőt a diákokon. Akik itt szorgoskodtak a nyáron, s most úgyszólván hazajöttek, amikor beléptek a gyárkapun, nyári teljesítményüknek harmadát ha elérték. Hát fejtse meg valaki, ha tudja! — néztek egymásra a gyárbeliek. Azt azonban ki kell hagyni a számításból, hogy tán a felügyelet nem tetszett volna a gyerekeknek, mert az az igazság: nem minden iskola diákjai voltak „bágyadtak"! Különben: a gyerekek nem „saját zsebre" dolgoztak. Mit hallottak vajon munkakezdés előtt a közösen és a közösségért végzett munka tisztességéről ? Mit hallanak egyáltalán a munka rangjáról? És nemcsak az iskolában, hanem a felnőtt társadalomban is. Hiszen valljuk meg őszintén: nálunk nyugodtan lehet gúnyolódni azokon, akik becsülettel, töretlen kedvvel, akarattal dolgoznak. Akit gúnyolnak, inkább hallgat, esetleg zavartan mentegetődzik, hogy kell a pénz, vagy ilyesmi. Mert a nagyhangú jópofák különben nevetségessé teszik, hiszen az alaphangot — ki érti, miért? — ez az ügyeskedő, sérvet nem kapó, kibúvót mindig találó embertípus próbálja megadni. Pedig ezek az emberek — a legnagyvonalúbb számítás szerint is — kevesen vannak. És ezt most nem azért állítjuk, hogy sarkítottab legyen az ellentét. Ez tény, a statisztika igazolja: az utóbbi hat esztendőben a szakmunkások 70 százaléka egyáltalán nem változtatott munkahelyet, a fennmaradó 30 százalékban is nyilván sok olyan van, aki egyszer feltehetőleg indokoltan keresett új állást. Világos tehát: többségben vannak a kitartóan dolgozó emberek. Bár az is igaz, hogy sokan nem tesznek meg mindent, nem dolgoznak meg a bérükért, s nekünk ezt még el kell tűrnünk egyelőre. Feszültséget okoz ez a társadalomban, ezt a kongresszust előkészítő pártértekezleteken elhangzott jó néhány felszólalás is bizonyítja. Nem lehet azt állítani, hogy véletlen a lógósok és ügyeskedők jelenléte. Gazdasági életünk új arculatának formálódása, az érdekek és ösztönzők kialakulása, öszszehangolódása még nem fejeződött be, még elmosódnak az értékrendek. Talaja van még az ügyeskedésnek, a látszatmunkának, hogy a szélhámosságot ne mondjunk. Röviden szólva: nem állithatjuk még, hogy társadalmunkban — amely a munka szerinti elosztás társadalma — a jövedelem máris a valódi hasznosság mutatója lenne; kivételként, de szép számmal vannak még „haszonélvezők". Az idő — az egyre tökéletesedő gazdasági rendszer — ellenük dolgozik, ellenük, akiket ma még kényszerűségből tűrünk el, vagy éppen azért, mert nem mindig ismerjük fel valódi arcukat. De azt azért nem engedhetjük meg, hogy az alaphangot ők adják meg. S

itt kapcsolódik a diáklustasággal kapcsolatos csodálkozásunk ismét a mondandóhoz: nagy luxus lenne, ha nem igyekeznénk a gyereksereget szívvel-lélekkel dolgozó felnőttekké nevelni. S ha ők jönnek az általunk is olyannyira ismert rossz példákkal? Meg kell velük értetni, hogy a még meglevő visszásságok, olykor fejtetőre állított értékrendek ellenére is — a költőt idézve szabadon — őt dicsérjük csak, az élet anyját, a munkát. Munkás társadalmunk élő és ható törvénye, hogy csak a társadalom szolgálata, a becsületesen végzett munka lehet értékrendünk alapja — s ezen az alapon ki kell állnunk szavakban és tettekkel is a szorgalom, az önzetlenség, a becsület mellett. Bízvást mondhatjuk, hogy ez rajtunk múlik, pontosabban: példaadó munkánkon, amelytől jövendő . győzelmünk ered. P. Szőke Mária Tanácskozás Szegeden a kibernetika alkalmazásáról A Neumann János Számítógéptechnikai Társaság szegedi csoportja rendezésében hétfőn, tegnap kétnapos tanácskozás kezdődött Szegeden. „ A tanácskozás témája: a számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományban és a biológiában. Több mint száz orvos, biológus és számítástechnikai szakember húsz előadást hallgat meg az automatizáció az elektronikus számítógépek, a kibernetika alkalmazásáról a gyógyászat és a biológia területén, illetve az egészségügyi szervezés gyakorlatában. (MTI) A KGST fémkohászati állandó bizottsága december 8—14 között Budapesten tartotta 33. ülését, amelyen részt vett a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, az NDK, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió delegációja. Részt vett az ülésen Jugoszlávia delegációja is. Megfigyelőként ott voltak a KNDK képviselői. Magyarcsehszlovák tervegyeztetés Václav Hula, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnökhelyettese, tervezésügyi miniszter hétfőn Budapestre érkezett, hogy Pardi Imrével, az Országos Tervhivatal elnökével a két ország 1971—75 évekre szóló népgazdasági terveinek egyeztetésével kapcsolatos targya'ásokat befejezze. A csehszlovák delegációt a Ferihegyi repülőtéren Párdi Imre, továbbá a Külkereskedelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Kohó- és Gépipari Minisztérium és az Országos Tervhivatal több vezető munkatársa fogadta. Ott volt Frantisek Dvorsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete és a nagykövetség több vezető munkatársa is.