Délmagyarország, 1970. november (60. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-06 / 261. szám

3 PÉNTEK, 1910. NOVEMBER 6. DM © öv ide n D Magyarországra látogat a török külügyminiszter Ihsan Sabri Caglayangil, a Török Köztársaság kül­ügyminisztere Péter János külügyminiszter meghívására november második felében hivatalos látogatást tesz Ma­gyarországon. FELSŐOKTATÁSI PEDAGÓGIAI AKADÉMIA Már működik a felsőokta­tási pedagógiai akadémia, amelyet a Magvar Pedagó­giai Társaság és a Felsőok­tatási Pedagógiai Kutató Központ hívott életre. Az egyetemi, főiskolai oktatók szakmai fórumán több mint szaz meghívott szakember részvételével tárgyalják meg rendszeresen a felsőoktatás időszerű kérdéseit. TÁRSADALMI MUNKÁSOK ELISMERÉSE Tegnap a népfront városi bizottságának székházában a Vöröskereszt, megyei vezető­sége és a polgári védelem megyei parancsnoksága ün­nepséget rendezett a Vörös­kereszt és a polgári védelem legjobb társadalmi munká­sainak tiszteletére. Az ün­nepségen 49 aktivistát aján­dékoztak meg a polgári vé­delemben és a véradásban végzett munkájukért. ÖTÖS NÉVADÓ Családias névadó ünnepsé­get rendeztek a Szegedi Nyomdában, öt kisbaba volt a főszereplő, s közülük négy­nek édesaoia és édesanvia is a vállalat dolgozója. A szo­cialista brigádok részvételé­vel rendezett, meghitt han­gulatú ünnepségen Dani Já­nos kislánya az Andrea Ma­rianna. Surányi Tibor kislá­nya az Andrea Erzsébet. Ungvári László kisfia a László. Német Tibor kislá­nya az Ágnes es Mitrov Já­nos kisfia a János Attila ne­vet kapta. JUBILEUMI KÖZGYŰLÉS A gyálaréti Komszomol Tsz iubileumi közgyűlést tart no­vember 7-én délután 5 óra­kor az általános iskolában. Ebből az alkalomból ünnep­lik a szövetkezetiek a gaz­daság húszéves fennállását, s november 7-ét. GÁZSZÁLLlTÁS ÉS A BIZTONSÁG A budapesti Francia Mű­szaki és Tudományos Tájé­koztatási Központ, valamint az Energiagazdálkodási Egye­sület szegedi csoportja érde­kes előadást rendezett Szege­den, a DÁV kultúrtermében tegnap. A Compagnia des Copteurs francia gyár mér­nökei és kutatói a szegedi olaimezön is előforduló gáz­szállítási. szabályozási kérdé­sekről valamint a bizton­ság növeléséről tartottak elő­adást. ÉLETMENTŐ ÓRIÁS HÁLÓ A Kenderfonó és Szövő­ipari Vállalat szegedi háló­gyárában életmentő óriás há­lót készítettek perionból, a szegedi házgyár megrendelé­sére. A 140 méter hosszú há­lót a házgyár elkészülte után a nagycsarnokban feszitik maid ki. A magasban dol­gozó munkásokat védi maid a lezuhanástól. A hatalmas háló értéke eléri az 50 000 forintot. Hasonló rendelte­téssel 54 kisebb méretű há­lót készítettek a budapesti házgvárnak. A Miskolci Épí­tőipari Vállalatnak is kötöt­tek több mint 400 négyzet­méteres életmentő hálót. ŰJ SZÍVVEL. .10 ERŐBEN Szívótültetésének második évfordulóiát ünnepelte az amerikai 54 éves John Par­kinson aki kijelentette hogv jobban érzi maaát. mint sok kortársa, akinek korábban soha semmi baja nem volt a szivével. Hogy némi hitelem legyen, mind­járt az elején kijelentem: nem az élelmiszerek szavatossági idejéről akarok értekezni. Még szerencse — mondja erre a kedves olvasó — mert ebben az esetben a kutya sem figyelne önre. Minthogy az eb is tudja, hogy nálunk az ilyesmit sen­ki nem veszi komolyan. Néha — unalmunkban — megnézzük ugyan az erre vonatkozó rovatokat az üveg, vagy a konzevrdoboz oldalán, de nem tulajdonítunk neki különö­sebb jelentőséget. Azt is mondhat­nánk: mindent megeszünk, amit. eb­ben az ötéves tervben csomagoltak. Ne tessék mosolyogni, tényleg így van. A napokban magam is meg­szemléltem egy dobozt, amelyből ki­kanalaztuk már kis családommal a reszelt tormát, s bizonyos megnyug­vással konstatáltam, hogy a készít­mény szavatossági ideje csupán két hónappal ezelőtt járt le. Nem tétel! — mondtam, s mielőtt, pánikba es­tek volna körülöttem, megmutattam a sörös üveget, amelynek tartalmát alkotmányunk ünnepére szánta az ipar. vagy a kereskedelem. Mint jeleztem, nem az élelmiszer­ipari termékek szavatossági idejéről esik hát szó. hanem egészen másról. Ügy is mondhatnánk, hogy a szó Érvényes szavatossági idejéről. Könnyítésként emlékeztetem az olvasót azokra a szép időkre, amikor a villamoson és az autóbuszon mosolyogva, s némi nosztalgiával böngésztük augusztus­ban a téli kabát reklámját. Vagy éppen ellenkezőleg: toporogva ol­vastuk januárban, miféle előnyök­kel jár a napolaj használata. Hát kérem, ennek az össze-vissza világ­nak örökre vége. Mert mit látunk ma? Kiragasztják a plakátokat ma is. De a tarka cédula sarkában ott a lila bélyegző, meg a tintával írt dátum, például: 1970. október 15. Ez igen! — mondtam magamnák, amikor először megpillantottam az újítást. Az ostoba ember is tudja most mór, hogy szeptemberben nem érdemes felutazni a BNV-re, vagy viszont: október végén már hiába keresné fel a pesti ember a napfény városának fesztiválját, annak olyan­kor már se híre, se fanfárja. Nézegetem a plakátokat, s bána­tosan konstatálom, hogy mindem-öl lemaradtam. A bugaci ökörsütésről. a szilasháti lepényevésről, a radnai búcsúról. No de, vannak itt egyéb hírverések is. Azt mondja: biztosí­tás — biztonság. Továbbá: egy csé­sze Omnia — felüdülés. Vagy: vá­sárolja a SIKBOG termékeit — nem fizet rá. Igen ám, de az efféle plakátok sarkán is ott táncolnak a lila betűk: érvényes eddig meg ed­dig. Tehát a biztosítás, az Omnia és a SIKBOG terméke is csak ideig­óráig jelent biztonságot, felüdülést, nyereséget? No de, mindez csak afféle újság­írói kötözködés. A normális ember ilyesmin nem akad fönn. Hanem azon igen, amit végezetül elmondok. Autóbuszon láttam ezt is: fölül egy békegalamb, alatta ízlésesen árnyé­kolt betűk: PAX. PACE, MfR, BÉ­KE. És a sarokban: érvényes no­vember l-ig. Kis híján elájultam, amikor megláttam. Hanem hirtelen átvillant az agyamon, hogy ezt a dátumot elhagytuk már. Ezer sze­rencse, és vivát! Azt mondják: akinek életében halálhírét költik, hosszú életű lesz e földön. Ügy legyen! Ki bánja, hogy minlenféle konzervek és befőttek dobozón-üvegén elavul a dátum. Csak a békének maradjon örökre szóló szavatossági ideje! Annus József Feltűnési vágy Xjyus Elektronikus gépnővér A kaunaszi Rádiómérés­technikai Kutatóintézet munkatársainak egv cso­portja egy különleges be­rendezést készített, amely­nek segítségével az orvos — szobájának elhagyása nél­kül — figyelemmel kísérhe­ti a betegek állapotát. Ez különösen a súlyos operá­ciók után fontos. A reani­mációs kórteremben min­den egyes ágy mellé egy éj­jeliszekrény méretű beren­dezést állítanak; egy ilyen berendezés hat beteget „gon­doz". A betegre kapcsolt érzékelök továbbítják a szükséges adatokat az ügye­letesorvosi szobába. Az or­vos azonnal értesül a szív­és agyműködésben, a vér­nyomásban. a légzés üte­mében bekövetkezett válto­zásokról. Az orvos elektronikus se­gítőtársa — a gépnővér — automatikusan, vagy kézi irányítással vezérelhető. (APN) METROKOCSIK A SZOVJETUNIÓBÓL Hazaérkeztek- Moszkvából a Nikex képviselői, akik az Energomasexport szovjet kül­kereskedelmi egyesüléssel megállapodást kötöttek ötven metró motorkocsi vásárlósá­ra. Ezek a kocsik a föld­alatti kelet—nvugati vonaló­nak második szakaszán szál­lítják majd az utasokat. Az úi kocsik lényegében azonos típusúak, mint a meglevők, de az utasoknak és a kocsi­vezetőknek még nagyobb ké­nveimet nyújtanak. ÖREGEK NAPKÖZI OTTHONA Csütörtökön Szentesen, a Tóth József utcában ünne­pélyesen adták át rendelte­tésének a város első öregek napközi otthonát. Az öt he­lyiségből álló intézmény ki­alakításában. környékének parkosításában a lakosság társadalmi munkában műkö­dött közre. MEGHALT AZ EXK IRÁLY Tüdőgyulladás utánt szív­gyöngeségben 47 éves korá­ban elhunyt Péter. Jugoszlá­via utolsó királya. Az ex­királv 1941 óta élt emigrá­cióban az Egyesült Államok­ban. A TÍZEZREDIK ZSIGULI A Togliatti autógyár futó­szalagát, a tízezredik „Zsi­guli" személyautó hagyta el szerdán. A gyárban naponta több mint kétszáz autót ké­szítenek. Két újabb szerelő­sor üzembe helyezésével na­ponta kétezer kisfogyasztósú személvautót. bocsátanak majd ki. A Volga menti üzemben, az egvik legna­gyobb szovjet építkezésen mintegy negyvenezren dol­goznak. ..PÉNZÉRT SZERZEK LAKÁSKIUTALÁST" A Csongrád megyei Rendőr­főkapitányság előzetes letartóz­tatás mellett büntető eljárást indított befolyással való üzér­kedés bűncselekménye miatt Benrze Gyuláné 55 éves. Szeged. Arany János utca 1. szám alatti lakos ellen. Benczéné többeknek azt Ígérte, hogy a lakáshivatai­ban levő Ismerőse révén lakást tud szerezni. A „szívesség" el­lenszolgáltatásul több ezer fo­rintos kölcsönöket vett fel, il­letve több ezer forintot kért. A rendőrség kért mindazokat, akik Benczénének pénzt adtak lakás­szerzésre, jelentkezzenek a rend­őrség vizsgalati osztályán sze­mélyesen, vagy a 13-490-es tele­fonszámon a 387-es melléken. A rendőrség 1-ceri azokat ls. akik­től Benczéné kölcsönt csalt ki. dc a pénzt visszafizette, szintén jelentkezzenek. GYÁR A FÖI.D ALATT Az állami bizottság a kri­vojrogi vasércmedencében (Ukrajnában) átvette az épí­tőktől én üzembe helyezte a Kirov-bánya Artyem—2 ne­vű aknájának első részlegét. E föld alatti gyár tervezett ka­pacitása évi 12 millió tonna vasérc, csaknem kétszer any­nyi mint amennyit jelenleg a szomszédos Gigant-Glubo­kaia aknában, p Szovietunió legnagyobb vasércaknáiában termelnek. Az Artyem—2 ak­na egyedülálló építmény. Nincsenek benne függőleges aknák. A vasércet hatalmas szállítószalagok viszik eev 3 kilométeres lejtős aknán a felszínre. Somogyi Károlyné felvétele ŐSZ VAGY TAVASZ? Hiába mutat a naptár novembert, még esténként is tavaszias a hangulat a Tisza-parton. Amikor a lámpák gyöngysora kigyullad, még az sem lát­szik, hogy sárga a lomb. A gondos kezek és a ió idő ióvoltából a Fel6Ó Tisza-parton feledtetik a közelítő telet a nyíló rózsák is SPECIÁLIS TAKARMÁNY­ÉLESZTŐ Speciális összetételű, szárí­tott takarmánvélesztő gyár­tástechnológiáját dolgozták ki a szabadegyházi szesz­gyár szakemberei. Az úifa.ita takarmányélesztő az ismert alapanyagok mellett antibio­tikumokat. B—12 vitamint és zsiradékot is tartalmaz. Gyár­tására. értékesítésére hármas kooperáció jött létre a Chi­noin-gyár. valamint a Fejér megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat részvéte­lével. VENDÉGJÁRÖ KLUB Egészséges divat van ki­alakulóban a klubmozga­lomban. Kapcsolatokat ke­resnek egymással a kis kö­zösségek sokszor az ország másik szélére is elutaznak egy-egv találkozóra. A for­ráskútiak jártak már Jász­berényben. Dunaújvárosban. Debrecenben, onnan is jöt­tek természetesen viszonozni a látogatást, és ismerkedni a mj vidékünkkel. Az új­szentivániakkal egv ilven közös klubesten határozták el. hogy együtt szerveznek kirándulást a Dunakanyar­ba. még most ősszel, amikor legszebb az erdő. MEGHARAPTA GAZDÁJÁT A KÍGYÓ Milánóban egv két méter hosszú python megharapta gazdáját, egv cirkuszi mu­tatványost. Tekintve azon­ban. hogv az óriáskígyónak nincs méregfoga. a mutat­ványosnak az ijedtségen kí­vül más baja nem történt. A pvthon azonban úgv lát­szik 6okkot. kapott, mert ha­marosan kimúlt. Lehetetlen — Az a fájdalom, amit a jobb lábában érez. nem komoly be­tegség jele. A fájdal­mat a kor okozza. — De doktor úr, ez lehetetlen. A bal lá­bam ugyanannyi idős és mégsem fáj. VIRÁGZÖ ALMAFA A kellemes időjárás követ­keztében Bartha Dezsőné szekszárdi lakos Beloiannisz utca 39 b 6zám alatti kert­jében virágozni kezdett egy körülbelül hároméves alma­fa. amely eddig még nem hozott virágot. Ugyancsak Szekszárdon harmadszor vi­rágzik a kertj búzavirág és az ibolya. Előadássorozat a közlekedésről Közlekedési akadémiai előadássorozatot indít a Közúti Balesetelhárítási Ta­nács. a Tudományos Isme­retterjesztő Társulat, és a közlekedésrendészet megyei szervei. A 12 előadásból ál­ló sorozatot a közúti közle­kedésről szóló filmvetíté­sekkel teszik szemléletessé. Az előadásokon való rész­vételről a hallgatók igazo­lást kapnak, amely a jár­művezetői engedélyben el­helyezhető. Az előadásokra jelentkezni lehet a községi művelődési házak igazgatói­nál. Az első foglalkozás idő­pontba novemberben Al­győn 11-én 17 óra. Tisza­szigeten 11-én 17 óra. Desz­ken 12-én 17 óra. Szatvma­zon 1.3-án 17 óra, Ferenc­szálláson 13-án 17 óra, Csanyteleken 17-én 17 óra, Kübekházán 18-án 17 óra, Üjszentivánon 18-án 17 óra, Bakson 24-én 17 óra és Kis­zomboron 23-án 17 óra. Az előadásokat a helyi mű­velődési házakban, illetve mozihelyiségekben tartják. Ugyancsak az emiitett szervek rendezésében me­gyei közlekedési ankét lesz november 19-én 9 órakor a Csongrád megyei tanács vb nagytermében. (Szeged. Rá­kóczi tér.) Az ankét témá­ja a közúti közlekedés hely­zete és időszerű feladatai. A vitaindító előadás után a résztvevők számára konzul­tálási lehetőséget is biztosí­tanak. Az előadáson a rész­vétel díjtalan. DELMAGYARORSZAG A Magyar 8/oclallsta Munkáspárt Szeged városi Bizottságinak napilapja. - Főszerkesztő: F. ivagy István. - Szerkesztősek e» kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10.. telefoni 13-535. 13-003. — Felelős ktadő: Kovács r.a szirt. — A lapol nyomja! Szegedi Nvnmda Vállalat. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. ti. ta. (Indexi 29 053). — Előfizetési dl) egy hónapra 20 farint.

Next

/
Thumbnails
Contents