Délmagyarország, 1970. november (60. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-03 / 258. szám
KEDD, 1970, NOVEMBER 3. 7 r Építők az élen Sok gól A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban az Építők átvette a vezetést., mert a szomoati rangadón — mint arról már beszámoltunk — a szegedi csapat a Makói Spartacus ellen győzött. Vasárnapi eredmények: - Szentesi Kinizsi—Szegedi Spartacus 3:3 (1:0). Szeged. Szoros küzdelem. A második félidő elején a szegediek 2:l-re vezettek. Utána két gólt lőtt a Kinizsi, majd a hajrában kiegyenlített a hazai csapat. Góllövő: Török (2), Fodor, illetve: Bába (2), Budavári. Mindszent—Szegedi Kender 1:0 (1:0). Mindszent. Az egyetlen gól a 23. percben lesgyanús támadásból esett. Utána a játékvezető a' Kenderből Magda kapust és Hegyes Pétert reklamálásért kiállította. A szegediek végig lelkesen küzdöttek, kilenc emberrel is. A hátralevő időben a Mindszent két tizenegyest lóghatott. Az egyik büntetőt a mezőnyjátékosból lett kapus, Újhelyi kivédte, a másik pedig kapu mellé ment. Góllövő: Ridegh. Apátfalva—Szőregi Rákóczi 6:0 (2:0). Apátfalva. A hazaiak könnyen szerezték meg a két pontot. A Rákóczi erősen tartalékosan - állt ki, sőt a második félidőben Kasza sérülése miatt tíz emberrel játszott a vendégcsapat. Góllövő: Laczkó, Vári, Kardos, Szilágyi, Mátó, Bakos (öngól). Móravárosi Kinizsi—Szegedi Postás 1:1 (1:1). Cserepes sor. A kiesés elkerüléséért küzdő két csapat változatos, nagy küzdelmet vívott egymással. A Kinizsi már a 3. percben vezetett, s utána egy ideig még fölényben volt. de később magára talált a Postás, megérdemelten egyenlített. Góllövő: Nádudvari, illetve: Holkó. Makói TV8E—Hódmezővásárhelyi Mctripond 0:0. A makói pálya újjáépítése miatt Kiszomfooron játszották. A bajnokság állása: 1. Sz. Epltők 12 8 1 3 32—17 17 2. Mindszent 12 6 4 2 28--11 16 3. Makói SP. 12 6 3 3 24. -10 15 4. Sz. Spart. 12 5 5 2 24-Ili 15 5. Apátfalva 12 7 1 4 26-19 15 6. Dorozsma 12 7 1 4 24--18 1 7. Sz. Kender 12 6 2 4 21-16 14 8. METRIPOND 12 5 4 3 20—19 14 9. Szentesi K. 12 5 3 4 18--15 13 10. Sz. Kinizsi 12 4 2 6 16—21 10 11. MTVSE 12 3 4 5 10—17 10 12. Alsóváros 12 2 3 7 17-31 7 13. Sz. Postás 12 1 3 1 11-28 5 14. Szőreg 12 2 10 8-11 2 Megyei II. osztályú labdarúgó-eredmények: Sándorfalva— Kisteleki TE 4:0 (1:0) Sándorfalva, vezette: Kormányos. Baktó—Algyő 1:0 (0:0) Algyő, vezette: Fekete. A hazaiak a várakozáson alul szerepeltek, a baktóiak Kelemen második félidőben lőtt góljával mindkét pontot megszerezték. Nagylak—Deszk 1:1 (1:1) Nagylak, vezette: Sári. Alacsony színvonalú játékban igazságos pontosztozás született. A II. félidőben a hazaiak többet támadtak, de csak mezőnyben tudlak föMedikusok futballtornája Az évenjtént megrendezésre kerülő orvostudományi egyetemek közötti labdarúgótornát idén Szegeden bonyolítják le. A háromnapos mérközéssorozat ma, kedden délelőtt kezdődik a Tiszaparti stadionban: 9 órakor ünnepélyes megnyitó, majd fél 10-kor a Szeged—Budapest, 11' órakor pedjg Pécs— Debrecen csapatainak mérkőzésével indul a torna. A további műsor: 4-én, szerdán: 9,30 árakor Szeged— Pécs, 11 órakor Budapest— Debrecen. 5-én, csütörtökön 9,30, a Budapest—Pécs, 11 órakor pedig a Szeged—Debrecen összecsapásokra kerül sor. A tavalyi tornát Budapesten Pécs csapata nyerte 5 ponttal, a szegedi egyetemisták 4 pontjukkal a második helyen végeztek. A szegedi együttesben ezúttal több ismert labdarúgó, többek között Berkes, Rajcsányi, Bozóki, Stumpf dr., György szerepel, és a hazai környezet segítségével az első hely megszerzését tűzték ki célul. Csapatuk most az alábbi keretből kerül ki: Kisteleki, Pelle, dr. Stumpf, Simon, Tóth G., Gyimesi, Berkes, Rajcsányi, György, Bozóki, Papp, Vörös, Molnár, Szilágyi, Cs. Kovács, Meszlény, Szvétel, Svéd, Mátrai és Tábori. A mérkőzésekre belépőjegyet váltani nem kell. lényt kiharcolni. Gólok: Pápai, illetve Kovács. Textilművek— Damjanich SE 6:0 (3:0) Szeged, vezette: Czirok. A textiles csapat jó napot fogott ki. Gólok: Benke (3), Sóki (2), Lovászi (11-esből). Hunyadi SE— Fábiánsebestyén 4:0 (2:0) Vásárhely, vezette: Spitzer. Tápé—Nagymágocs 2:1 (1:0) Nagymágocs, vezette: Lenkei. Az első félidő a vendégek mezőnyfölényével telt el. Szünet után a nagymágocsiak rohamoztak, de nem tudtak kiegyenlíteni. Ebben nagy szerepe volt a tápéi kapusnak, Nagy Mihálynak, aki tizenegyest védett, sőt az újrarúgatott büntetőrúgást is hárította. Gólok: Vincze M. (2), illetve Vincze I. (öngól). Csanádpalota— Mártély 4:1 (2:0) Mártély, vezette: Takácsi. A bajnokság állása: 1. Tápé 12 6 5 1 23—10 17 2. Cs.-palota 12 8 1 3 26—15 17 3. Algyö 12 7 2 3 22—13 16 S.-falva 12 7 2 3 29—20 16 5. Deszk 12 6 3 3 22—17 15 6. Damjanich 12 6 1 5 32—30 ) 7. Kistelek 12 6 - 6 40—21 12 8. Sz. Textil 12 6 - 6 30—16 12 9. Nagylak 12 4 3 5 13—29 11 10. Fábiáns. 12 3 4 5 22—32 10 II. Nagymágocs 12 4 2 6 22—31 10 12. Hunyadi SE 12 4 - 8 17—22 8 13. Baktó 12 3 2 7 10—32 8 14. Mártély 12 1 1 10 8—28 3 Kiestek A tekebajnokság NB I és NB II csoportjában befejeződött az 1970-es bajnokság. A SZAK féríicsapata súlyos vereséggel zárta az Idényt és sajnos elbúcsúzott az első osztálytól. Az ellenlábas Eger csapata 7:1 arányban Bűzött a Budapesti Cserző ellen. A Vasutasok nagyszerű teljesítménnyel. fölényesen győztek. A Postás és Epitök csapata is győzelemmel fejezte be idei szereplését. Az Építők pályarekordot javították. Eredmények: Győri Rába ETO —SZAK 8:0. 5097:4721. Győr. NB l-es férfimérközés. Legjobb dobó Kiss 874, illetve Herczegh 808. Szegedi VSE—Bp. Ganz-MAVAi" 8:0. 5390:5133. Szeged, NB l-es férfimérközés. Legjobb dobók: Tombácz 917. Slajchó 907. Hegedűs 905. Martusz 897. Petrás 882. Komáromi 882. Szegedi ÉpítőkSzolnoki MAV 7:1. 2558—2379. Szeged. NB Il-es férfimérközés. Legjobb dobók: Oláh 450. Tőttl K. 129. Németh 429. Sötét .1. 429. Martonosi 413. illetve Dedrák 4»" Szegedi Postás—Zuglói Danuvia 6:2. 2643:2472. Szeged. NB Il-es férfimérkőzés. Legtöbb dobók: Péter 471, Czakó 459, Fórián 497, Illetve Szabó 452. A D A S V E T E I. 601-cj Trabant Llmousme új állapotban eladó. Retek u. 28. Málna tövek garantáltan nemesített lolytontermók, 100 db 200,— Ft. Zöld Ignác, Sárkeresztur. x iiado sezlon, rekamié, heverők, asztalok, székek, ágybetétek, ruhaszekrény. 1 jnyhakredenc, hálószo. 1 .bútor, varrógép, kály. ha, teatüzhely, tükór, ogynemütartó. Teleki u. b. sz. x Gerendák, ajtók, ablak, vályog eladó, Csaba U. 33, sz. x I'ropsn-butan nagy gazpalackot veszek. Magas aron. Sándorjaivá, Fel. ,zabadulás u. 3 a. x 16 db üzemből kivont 10/100-as hazai gyártmá. r.yú slkkötőgépet állami vállalat, szövetkezet vagy magánosok részére eladnánk. Érdeklődés és árajánlat „Bizományi ér. tékelés alapján 1620" Jeligére a Budapest, Felsza. fcadulás téri Hirdetőbe. z Kukorica eladó. Üjszeged. Műhely u. 3. x T rabant 601-es 26 000 km-rel megkímélt állapéiban 48 000,— Ft-ért e adó. Alánlatokat — ..Sportoló" 13 839. Jeligére a Sajtóházba. Miolkalor olajkályha Jó állapotban eladó. József A. sgt 4., III. emojet 2., érdeklődni 9—15 óra között. Vennék Skoda 1060 MB vagy Wartburg 1000-es klskerekü személygépkocsit 40 000.— Ft készpénzzel. a többit részletre. „Skoda" 13 601. Jel. Igére a Sajtóházba. Eladó 6 db hathónapos fehér süldő. Mátyás tér 6. sz. x Eladó FIAT 850 Coupé személygépkocsi ID rendszámú, ármegjelöléssel, „Sivatag sárga 204 098" Jeligére a Hirdetőbe. 800 kéve elsőrendű szár eladó. Érd,: Hétvezér u. 43 a sz. NDK mély gyermekkocsi eladó. Vajda u. 21. Hus- és zslrsertések eladók. Csendes u, 8. 15 levelű filodendron eladó. Klskundorozsma, Pe. tófl u. 10. UJ I. o. pézsmabunda középalakra eladó. Dobó u. 13,, ablakon kopogni. Ulgfürdökád zonmáncos, öntöttvas eladó. Petóíl Sándor sgt. 66., emelet. Egy Jó állapotban levő mély gyermekkocsi eladó. Érd.: Jóslka u. 30. sz. Buntásbol vályog, ajtó. ablak eladó. Pálfl u. 60. Tcíjesen ÜJ fekete műperzsa női bunda eladó. Megtekinthető szombaton délután és vasárnap. Rom u. 6., I. emelet. Két db kö/ele!lős tehén eladó. Kakuszl János, Szatymaz, IV. ker. 61., Vllmaszállás állomás. Zománcos Luna tűzhely. Jégszekrény eladó. Érdek, lödnl hétköznap délelőtt Attila u. 9„ H, 4. 40 wattos hangfal és Grundig mikrofon eladó. Hajnóczy u, 8. Vági. • Kukorica és takarmanytbk eladó. Erd.: 2 éra után. Zákány u. 9/b. Renault R—10 személygépkocsi 6000 km-rel új. szerú állapotban eladó. Tucakov Szvetozár, Deszk, Vörös Hadsereg u. 35. NDK modern magas mély gyermekkocsi Igényesnek eladó. Timár Pál, Deb. recenl u. 5. Perzsabunda! középtermetú vékonyabb nőre eladó. Érd.: Takaréktár u. 8.. házfelügyelőnél. Érett trágya etzdó. Csen. des u. 26. Minikalór kályha és egy vashordó. 200 literes eladó. Hétvezér u. 25'a. Alig használt NDK várost gáz hősugárzó Igényesnek eladó, égéstermék elvezető csövekkel egyútt. Megtekinthető Szeged. Mikszáth Kaimán u. «., I, e. l g alatt szombaton 14 órától. ÖNNEK IS SZÖL EZ A HlR: Divat lett a TEMACRYL! Vegyen részt ön is a Vállalat TEMACRYL kézi munkafonálból készített termékekre iírt országos pályázatán, a következő kategóriákban: 1. Férfi és női felsőruházati cikkek, 2. Gyermek- és bébicikkek, 3. Lakást díszítő termékek, 4. Egyéb termékek. A beküldött pályamunkákból 1971 márciusában kiállítást rendezünk, és kategóriánként a következő díjakat osztjuk ki, vásárlási utalvány formájában: I. díj 2000 Ft III. díj (3 db) 500 Ft II. díj 1000 Ft IV. díj (3 db) 300 Ft Közönségdíj 3000 Ft Ezenfelül a kiállításon bemutatott termékek készítőinek 200—200 Ft tiszteletdíjat adunk. 1 kg TEMACRYL fonal ára 260 Ft. A pályamunkák beküldési határideje: 1971. február 15. Bővebb pályázati feltételek átvehetők a TEMAFORG központjában: Bp. V.. Vigyázó Ferenc u. 5., Propagandacsoport, valamint boltjainkban: Bp. V., Dimitrov tér 4., IV., Árpád út 21., Mohács, Dózsa György út 50., továbbá Budapesten a RÖLTEX-boltokban, vidéken az iparcikk kiskereskedelmi és a ruházati boltokban, az áfész-áruházakban. Mosógép horganyzott belsővel, féltés centrifuga és régi faragott ebédlókredenc eladó. Bzalay, Kígyó u. 5.. 4 után. 3 hónapos tacskó kölykök eladók, Egressy B u. 47. Egy darab Hérafej (földgázhoz), új eladó. Árva u. 7. Szabóék. UJ Moszkvics 412-ea eladó. Fúrész u. 4. HAZASSAG Megismerkedne jómegje. lenésú magas barna, anyagiakkal rendelkező özvegyasszony hasonló adottságokkal rendelkező, JómegJelenésú, magas, komoly özvegyférfival 60 évig, házasság céljából. „Hulló falevél" 204 041 Jeligére a Hirdetőbe. Csinos, barna, JómegJelenésú 56 éves özvegyasszony, megismerkedne házasság céljából magas. barna, szintén Jó. megjelenésű územl vagy Ipari dolgosóval, aki szép otthonomba Jönne, özvegyek előnyben. ,,Bol. dogságra vágyom" 204 042 Jeligére á Hirdetőbe. 32 éves munkásféríl házasság céljából megismerkedne hozzáillő növel. „Lakás szükséges" — 13 610. Jeligére a Sajtóházba. 47 éves, csinosnak mondott, teltkarcsú, házias, vezető állásban dolgozó, barna asszony. keresi magas, józanéletú, Intel, ligens, lelkiekre, emberi értékekre Igényes, jőlszl. tuált férfi Ismeretségét házasság céljából. 48—55 évesig. Fényképes, kézzel írott levelekre válaszolok. „A pénz nem minden" 13 809. Jeligére a Sajtóházba. 26 éves, 184 cm magas, elvált, vezető beosztású autószerelő kevés anya. glakkal. Jó keresettel megismerkedne csinos lánnyal vagy elvált aszszonnya] házasság céljából. Egy gyermek nem akadály. Fényképes leve. lekre válaszolok, „őzike" 13 814. jeligére a Sajtóházba. E O Y E B Magánépittetok részére tervek készítését vállalom, Tornán András, építészmérnök. Kistelek, Hunyadi u. 1. Tarjántclepen garázs kiadó. Érdeklődni Tarjántelep 106. A/l. Tarjántelepi lakásomon j másfél éves gyermek mellé gondozót keresek. „Sürgős" 13 824. Jeligére a Sajtóházba. Elvesztettem rökusi templom előtt motorkerék, pár kipufogómat. Megta. láló Ecsetgyárban adja le, jutalom ellenében. Magános, középkorú aszszony könnyű munkát keres. „Rendes" 11 966. Jeligére a Sajtóházba. Matematikatanárt keresek. „Érettségi" 11 961, Jeligére a Sajtóházba/ SZTK-ügylntéző munkahelyet változtatna, „ötéves gyakorlat" 13 760 Jeligére a Sajtóházba, x Biologiából-kémlaból felkészítenék egyetemi felvételire vagy általános Iskolásokat. tagozatos gimnáziumba. Telefon: 15-679, 19—21 óra között. Fiatal nö kisiparosnál bedolgozást vállal. „Pon. tos munka "204 050 Jeligére a Hirdetőbe. Megnyúlt, kötött kardigánját, pulóverét megjavítja. átalakítja, ruhahímzést, elörajzolást, gombbehúzást vállal. Müller Erzsi. Lenin krt! 55. sz. jj Német, angol tanítás, fordítás. Petőfi S. sgt. 6, sz. Szerény lgnyú nyugdíjas férfi eltartőt keres havi 500 forintot fizetek. „80 éves" 204 024 Jeligére a Hirdetőbe. Ml? HOL? MIKOR 1970. NOVEMBER 3., KEDD — NÉVNAP: GVOZO ENYHE IDO Várható Időjárás kedd estig: felhőátvonulások, valószínűleg esö nélkül. A hajnali és reggeli órákban elsősorban a déli megyékben köd. Napközben időnkén! élénk délnyugali-nyugati szél. Enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15— 20 fok között. A Nap kel 6 óra 30 perckor, és nyugszik 16 óra 24 perckor A Hold kel 11 óra 21 perckor, és nyugszik 18 óra 57 perckor VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 12 cm. (Áradó.) Munkaalkalmak Gázkazán kezeléséhez nyugdíjast keres a Gyermekvédő Intézet, Bal fasor 6. Telefon: 14-509. Dk. U 974 A Cs. m. Adatforgalmi és Húsipari Vállalat felvételre keres gépírót. Jelentkezés a személyzeti osztályon, Szeged, Maros u. 21. CSOMIEP szegedi lakhelyű mikróbuszvezetőket keres azonnali belépéssel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Vásárhely, Tanácsköztársaság tér 59. sz. Szállítási osztály. Fiatal, érettségizett munkaerőt felveszUnk. Móra Könyvesbolt, Szeged. Kárász utca 5. x KENDERFONÖ ÉS SZÖVŐIPARI VÁLLALAT Szegcdi Kenderfonógyára (Szeged, Londoni krt. 3.) üzemgazdasági osztályvezetőt keres. Fizetés megegyezés szerint. x KENDEREONO ES SZÖVŐIPARI VÁLLALAT Szegedi Kenderfonógyára (Szeged. Londoni krt. 3.) ipari szakközépiskolával, technikummal rendelkezőket segédművezetől munkakörbe felvesz. Jelentkezés a gyáregység munkaügyi osztályán. Gépkocsivezetőket veszünk fel szegedi tejüzemnél dolgozó gépkocsijainkhoz. Jelentkezni lehet Tejipari Szállítási Vállalat. Vá sárhely, Knn Béla u. 22. xH.146 528 A FEMTEX Kisipari Szövetkezet szerszámkészítő lakatosokat és anyagmozgatókat keres felvételre. Jelentkezés: Szeged, Cserepes sor 5. xS. 204 067 A Sziklai Sándor MAV Kollégiumba kazánfűtőt felveszUnk. Nyugdíjas is jelentkezhet. Cím: Sziklai Sándor MAV Kollégium gazdasági hivatala, Marx tér 14. XS. 204 068 16 évet betöltött lányokat szövőnek relvesz a P:\muttextllmfl vek Jacquard szövőgyára. A betanulási Idő 12 hét. Jelentkezés Írásban a P. T. M. Jacquard Szövőgyár Üzemgazdasági Osztályán, Budapest, XIII. Szekszárdi út 19 —25. sz. Bp. 499'D Folyamszabályozó és- Kavicskotró Vállalat Központi Javító Műhelybe, Budapest, XIII., Cserhulom u. 2. (Dagály-strandnál) felvesz Diesel lakatos, motorszerelő, villanyszerelő, hajókovács, csőszerelő tűzlkováes, festő és mázoló szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Segédmunkásokat hegesztőnek betanítunk vállalaton bcliili szaktanfolyamon szakmunkássá képzünk. Jelentkezni lehet: Hajójavító Mü helv üzemvezetőségén. Nyugdíjas portást, illetve vagyonőrt keresünk felvételre. Jelentkezés FEMTFX Ksz, Szeged, Kossuth L. sgt. 111. sz. S 304 099 Az előzőkhöz hasonló rendszerben röviditalt autóbuszvezetői tanfolyamot szervezünk. Jelentkezéshez legalább 2 éves tehergepjáfrnű-vezetői gyakorlat szükséges. Felvilágosítás és jelentkezés VOLÁN 10. sz. Vállalat Oktatási Csoportjánál, Szeged, Bakay N. u. 48., I. e. 17. xS. 204 100' HETVENÖT EVE született Odesszában Eduárd Georgievics Bagrlckij (1895—1934) költő és műfordító. Lelkesedéssel fogadta az októberi forradalmat, 1919-ben a Vörös Hadsereg egy különleges partizánosztagának tagjaként. A szovjet költészet legjobb egyéniségei közé tartozott: a kommunista életöröm poétája volt. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Bohémélet. Kodály-bérlet. MOZIK Szabadság: Felszabadítás. I—II. rész. (Szines 70 mm-es szovjet, dupla hclyarral, fél 4 és 7 órakor.) Vörös Csillag: Szerelmi álmok. I—II. rész. (Szines magyar —szovjet, dupla helyárcal, negyed 6 orakor.) Fáklya: Szerelmi álmok. I—II. rész. (Háromnegyed 6. dupla helyárral.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 orátol reggel 7 óráig Csak sürgős esetben BALESETI ÜGYELET Ma a balfteiet szenvedett személyeket Szegeden a II, sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Október 3l-től november 7-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal is), elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása: Szeged, Gogol u. 6. Telefon: 13-648. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. [3JSDR5Z Kossuth 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnaltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hfrek. Időjárás. 5.30 Reggeli krónika I. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek, időjárás. 6.30 Hirek, Időjárás. 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggeli krónika 11. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Üi könyvek. 8.00 Hirek, fdőlárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Kórusok népdalokat énekelnek. 8.39 Harsan a kürtszó. 9.14 Gershwin: Porgy és Bess. 11.41 Fúvószene. 12.00 Déli krónika. 12.20 Kl nyer ma? 12.30 Melódiakoktél. 13.47 ÜJ Georgtkon. 14.02 160 esztendele született Erkel Ferenc. 14.3'. Rózsa és Ibolya. 15.00 Hfrek. időjárás. 15.10 Rádlólskola. 16.00 A világgazdaság hlrel. 16.05 Hidas Frigyes—Gál ?suzsa- Viharban — fényben — kórusszvlt, 16.18 A szociálnolitlka fővárosi vetülete. 16.38 Két Höndel-coneerto gross és az Op. 3-as sorozatból. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 H<rek. időjárás. 17.03 Tallózás a világsajtóban. 17.20 Üj operafelvételeinkből. 17.3/ Napirenden 18.00 Könnyűzenei híradó. 18.30 A Szabó család 19.00 Esti krónika. 19.25 Nóta- és népdalest. 20.25 A zene nem Ismer határokat. 21.00 Hfrek. Időjárás. 21.03 Kilátó, a Rádió kulturálla vHáBhfradója. 22.00 Hfrek, időjárás. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 Századunk mesterműveiből. 23.20 Kerekes János operettjelből. 24.00 Hfrek, időjárás. 0.10— 0.25 A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonoe a Kossuth-müsorral. 8.05 A Golden Gate-egyUttes műsorából. 8.14 Beethoven és Bartók zenei öröksége. 8.58 Külnolltlkal figyelő. 9.14 Verbunkosok, nóták. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.40 A törvénykönyv. 12.00 Magyar előadóművészek ' Mozartfelvételeiből. 13.00 Hfrek. Időjárás. 13.05 Hej, asszonyok. 13.20 Mignon. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00-18.00 Kettőtől hatig. 18.00 Hfrek. fdőlárás. 18.10 Az emberi társadalom biológiája. 18.35 Muzsikáról — fiataloknak. 19.08 Szabadság — szerelem. 19.27 Üj könyvek. 19.30 Jó estét, gyerekek. 19.33 A szoviet kultúra hete. Közben: 20.30 Esti krónika n. Kb. 22,00 Boba Gáspár József népi zenekara iátszlk. 22.20 A mai szovjet képzőművészet. 22.35 Tánczene. 23.00 Hírek, ldőlárás. 23.15 Francia muzsika. 34.00—0.10 Hirek, időjárás. •JXÉVÉ J Budapest 8.05 Iskola-tV. Számtan-mértan. (Alt. isk. 5. oszt.) 9.00 Környezetismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) 9.55 Osztályfőnöki óra. (Középisk. IV. oszt.) 11.55 Számtanmértan. (Alt. isk. 7. oszt.) 15.10 Számtan-mértan. (Alt. isk. 5. oszt. — Ism.) 14.00 Környezetismeret. (Ism.) 14.53 osztályfőnöki óra. (Ism.) 16.40 Szám.an-mértan. (Alt. Isk. 7. oszt. — Ism.) 17.28 Hfrek 17.35 A macska, amely egyedül Jár sétálni. 17.55 Zenei figyelő 18.35 Élmények, hangulatok. A Szovjet Kultúra Napjairól. 19.13 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Az algíri csata. Olasz film. 21.55 Parabola. 22.13 Tv-hfradó — 2. kiadás Belgrád 17.50 Rajzfilmek gyermekeknek. 18.09 Kis világ. 16.30 Telesport. 19.05 Népi muzsika. 19.20 Tv-posta. 20.35 Dokumentumfilm 20.50 Keserű aratás — angol film. » Bukarest 13.00 Okölvfvúmérköeés közv. 17.00 Zenei újdonságok. 17.36 Közvetítés pioníroknak 18.20 A legkisebbeknek. 19.15 outlihtata tragédia. 21.45 A könnyűzene újdonságai. I Felhívom kedves vásárlóim j figyelmét, hogy a KENYÉR ÁRUSÍTÁSÁT folyó ho 5-én megkezdem. Balázs Bálintné Tápé. Ady Endre ú. 6.